Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-28 / 203. szám

4 HÍRLAP MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1992. augusztus 28., péntek Hogy Magyarországon sok minden megtörténhet, azt eddig is tudtam, mégis meglepett az hír, amelyet a Gondolat - jel című rádióműsor legutóbbi adá­sában hallottam: a rokon nevű kettős Hernádi Gyula és Her­nádi Miklós megalapítja az első magyar íróiskolát.- No és mi ebben a furcsa? - kérdezhetne vissza bárki, köz­tük bármelyik érintett. Hisz, ha Amerikában lehet hasonló, ak­kor nálunk -ahol ugyancsak mindenki mindent csinálhat, amit a törvény nem tilt -, miért nem lehetne. Nem is a jogi keretekkel van nekem bajom, hanem a dolog erkölcsi részével illetve várható hasznosságával. Hernádi Gyulával kapcsolat­ban már nem ért meglepetés, hi­szen róla köztudott, hogy a ho­roszkóptól kezdve számos fur­csasággal foglalkozik, de a má­sik Hernádi ügybuzgalma meg­lepett. Ő ugyanis néhány napja még semmit és senkit nem kí­mélve „kígyót-békát” mondott a magyar irodalomról és ha úgy tetszik látványosan kivonult be­lőle, most egyszercsak elkezdi „tanítani” ennek a literatúrának a csínját-bínját. Ő ezt úgy magyarázta - Vá- radi Júlia mikrofonja előtt-, hogy éppen az általa kimutatott diagnózis - az elégtelen írói „emberanyag” - gyógyításához szükséges az íróvá nevelés szisztémája. Formálisan talán még igaza is van, hiszen leg­több esetben végül is festő-, zene- vagy színművésznek is nn • x • • £»• ✓ larjam ifjú népművészek Az elmúlt heti Szent Ist­ván napi ünnepségek kap­csán a Magyar Néprajzi Múzeumban adták át a Népművészet ifjú mestere kitüntetéseket. E díjat a ma­gyar foklórban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiata­labb generáció tagjai kap­ják. Salgótarjánból Hájas Ti­bort, a Nógrád táncegyüttes művészeti vezetőjét, és Szmolenszky Gábort - ő maga is az együttes tagja -, a Viganó gyermektáncosai­nak oktatóját érte a megtisz­teltetés: mindketten meg­kapták e rangos címet. A néptánc kategóriában rajtuk kívül egy budapesti és egy szegedi pályázó nyert hasonlót. Ezt a kitün­tető címet egyébként egy írásbeli pályamunka - szakmai önéletrajz - előzi meg, majd tekintélyes szakmai zsűri előtt gyakor­lati megmérettetés követke­zik. A cím örökös, és egy­ben feljogosítja viselőjét arra, hogy a budapesti Al- mássy téri Szabadidő Köz­pont évadnyitó táncházi gá­laműsorában - amelyre szeptember közepén kerül sor - önálló produkcióval bemutatkozhasson. A néptáncon kívül tárgy­alkotó művészeti kategóriá­ban (fafaragás, fazekasság, viselet) kapnak még ha­sonló címet az arra érdeme­sek. A szintén salgótarjáni Düvő népzenei együttes ugyancsak öregbítette ed­digi országos hírnevét: pá­lyázat útján Kiváló művé­szeti együttes címet kapott. E kitüntetés rangját jelzi, hogy e műfajban az idén csak a Düvő vált erre mél­tóvá. (df) tanulnak az arra tehetségesek. Mégis nehezen fogom fel, hogy állástalan diplomások, ki­vételes esetben - ahogyan Her­nádi Miklós mondta - érettségi­zettek, ezentúl hivatalos ok­mányt kapnak arról, hogy ők most már írók. Pedig, lehet hogy ezt megelőzően soha egyetlen soruk - nem, hogy kö­tetük - sem jelent meg nyomta­tásban. Ezért tökéletesen egyetértek a műsort felkonferáló Győrjfy MikíÖs szavaival, aki úgy véle­kedett, hogy „a végzettekből nem lesz szükségképpen He­mingway vagy Örkény István.” Akik annak ellenére lettek klasszisok, hogy fantáziatrénin­gen vettek volna részt, ismerték volna a szerzői jog, vagy a nyomdatechnika alapjait. Az is lehet persze, hogy ismerték, de az élet tanította meg velük, s nem valamiféle íróiskola. S miután eleddig még egyet­lenegy magyar író sem járt ilyen iskolába és mégis születtek zse­niális alkotások, - még a „kol- laboráns” évtizedekben is - kí­váncsian várom, hogy vajon mire jut irodalmunk a Hernádi- Hernádi féle kurzussal?! * * * „Köldökzsinórral kötődünk az anyaország irodalmához és az egyetemes magyar literatú- rához. Ha ezt elvágnák, a halált jelentené számunkra. Létkérdés, hogy az egyetemes magyar iro­dalomhoz tartozzunk, amelyet a sajátos helyzetünk ábrázolásá­val, művészetünkkel gazdagí­tunk” - nyilatkozta Bálint Tibor erdélyi író a magyarok világta­lálkozója kapcsán. E rendezvény keretében elő­ször adatott meg, hogy a világ számos részén magyar ajkú írók kezet nyújtsanak egymásnak. A keszthelyi Helikon-kastély adott otthont e randevúnak, amelyről a magyar televízió önálló műsor keretében is be­számolt. A megszólaltak több­ségének először adatott meg, hogy a magyar televízió kame­rája elé álljon s nemcsak az író­társaknak, hanem a hazai köz­véleménynek is bemutatkozzon fizikai mivoltában is. Valamennyien -Kibédi Varga Áron (Hollandia), Ladik Katalin (Vajdaság), Hagy Pál (Párizs), Kabdebó Tamás (Íror­szág), Király László (Kolozs­vár), Görgyey Klára (Chicago), Csíky Agnes Mária (Németor­szág), Borbándi Gyula (Mün­chen), Tőzsér Árpád (Pozsony), Kántor Lajos (Kolozsvár) - egyetértettek abban, hogy nagy szükség volt erre az írói világta­lálkozóra, amely bizonyította, hogy a magyar irodalom egysé­ges, a sokágú síp - szó szerint - egy nyelven szól. A három tá­borba tartozók - a nyugatiak, a kisebbségiek és az anyaország­béliek - nem ugrottak össze, ha vitáztak is szenvedélyesen. A felelős önvizsgálat volt a jel­lemzője a Vári Attila által készí­tett interjúknak. Szóba került számos rangos hazai író távolmaradása, bírála­tot kapott az írószövetség, ami­ért átengedte a tanácskozás ösz- szehívását a Berzsenyi Dániel Társaságnak. Nagyon szimpati­kus volt az a felvetés, amely az olvasókkal való találkozás hiá­nyát vetette fel. Semmit nem von le a keszt­helyi szimpozion jelentőségé­ből annak a kimondása, hogy igazi értéke, érdemleges haszna csak évek múlva aol majd el.- csongrády ­Az ősi Mexikó kincsei A Néprajzi Múzeum kiálítása egybeesett Mexikó államelnö­kének magyarországi látogatá­sával. Mezo-Amerika fejlődésének tanulmányozásakor három tör­ténelmi és kultúrális korszakot különböztetünk meg. A preklasszikus vagy kiala­kulási korszak a Krisztus előtti első évezredekre nyúlik vissza, és a falusi mezőgazdálkodási szakaszt foglalja magába az önellátó halászok és földműve­lők csoportaival. A a klasszikus korszak a nagyszerű, de ugyan­akkor egyszerű építészeté, mely realista és álmodozó egyy­szerre. A, posztklasszikus sza­kaszban a lakosság új települé­sekre költözött és északról más életformájú törzsek hatoltak be, új lendületet adva az addig kia­lakult rendnek, amelyben a ke­reskedelem és a hódító háborúk egyre nagyobb szerepet játszot­tak. A mélyen vallásos mexikói nép az utókorra örökítette iste­neinek szobrait, és állampolgá­rainak idealizált ábrázolásait. A mexikói Nemzeti Antropo­lógiai Múzeum tulajdonában lévő régészeti tárgyaknak ezt a válogatását az északi kultúrákat képviselő darabok egészítik ki. Boo Radleys Akárcsak a Manic Street Pre­achers, a Boo Radleys is Wales egykis eldugott. Isten háta mö­götti helyéről került elő. Az 1988-ban alakult együttes Li­verpoolban telepedett le, mert - ahogy Site mondja - ez volt a hozzájuk legközelebb eső nagyváros, és biztosra vették, hogy ott hamarabb egyenesbe jutnak a zenéléssel. Három maxit készítettek és egy albumot. Nagy-nagy remé­nyeket fűztek a lemezekhez, és hogyan is gondolhatták volna, hogy nem sok örömük lesz a fogadtatásukban. Kifejezetten rossznak tartottak mindent amit csináltak, de ezt nem egyszerre közölték velük, hanem lassan adagolva a siralmas vélemé­nyeket. Hogy az ének bizonyta­lan, hamiskás, hogy túlontúl fel lehet ismerni a hatásokat, az utánzásokat a hangzásban, az ötletekben, a megoldásokban, hogy nem ők szólnak tulajdon­képpen, hanem a Dinosaur Jr„ a My Bloody Valentine, vagy Ride.- Soha nem tagadtuk ezeket a hatásokat, vagy, hogy kiket sze­retünk - mondja Sice de ma is úgy érzem, hogy nagyon ránk másztak a kritikusok, és pedig azt hiszem azért, mert egyedül voltunk, nem védett meg senki. A lemezvállalat, a Rough Trade nem törődött velünk. Kiadta a lemezeket, aztán ült és várta ér­tük a pénzt. Nem voltak promó- ciós koncertek, nem voltak új felvételek, mert azt mondták, nincs pénzük. Egy álló eszten­deig nem csináltunk semmit. Dalokat sem írtunk, mert mind­annyian úgy vagyunk vele, hogy amit egyszer megírtunk, és kidolgoztunk, azt maximum két héten belül fel kell venni és kiadni, mert saját magunk szá­mára évül el, és már nem törő­dünk vele. Az a lemez, aminek a megjelenését mostanra ígérik, nyolc hónapja kész van. Ne­künk már á múlt, el is felejtet­tük. A nagylemez, a Rough Trade kiadását - mind kritika, mind a közönség lelkesedéssel fogadta a négyszámos kislemez vi­szont, rajta az „Adrenalin”, a Creation-nél jelent meg. Sice erről azt mondja, hogy megún- ták Rough Trad-et. Ahogy azok dolgoznak és gondolkodnak, az a 80-as évek elején talán új volt, de mára már az idealista függet­len kiadók karikatúrájává lettek. A Creation-nek lényegesen több a pénze, jobb a híre. Két-három kislemezük is meg fog jelenni évente. Náluk mindenki olyan, mintha a Boo Radleys rajongója lenne, mindenki lelkes, drukkol nekik, biztatja őket. A szaksajtó az említett leme­zeket brill iánsnak, „őszinte hangú”-nak mondja és dicséri a zenészeket, hogy saját útjukat kezdik járni. Carr mondja, hogy ha Liverpoolban élnének is - hárman, mivel egyikük már Londonban lakik -, egyáltalán nem „liverpooli” zenekar az övék. Liverpool még mindig az egyik legfontosabb zenei köz­pont Britanniában, és a Boo Radleys-t arra tanította meg, hogy el tudja dönteni, melyik együttesre nem szabad hasonlí­tania (!). A La’s-ra vagy a Real People-re például nem. Carr:- „Semmi közünk ehhez a fajta színtelen, szagtalan pop­zenéhez, amit senki sem hallgat. Itt az egyetlen valamire való banda, amire figyeni lehet, vagy érdemes, a Dr. Phibes.” Jól állapították meg a hozzá­értők, persze dicséróen, hogy a Boo Radleys a saját útján (még csak) kezd járni, mert (vagy in­kább: de?) nem erről az útról beszél kimondottan, vagy egyértelműen. Még mindig ki­sért a mások világa, még min­dig követni lehetne valami mást. Sűrűn emlegetnek neve­ket: Dr. Phibes, Beatles, Jesus and Mary Chain, Mercury Rev, Ride ... Talán még egyszer kellene dönteni. Méghozzá tényleg ha­tározottan. Vass Imre Repülőgép műanyagból A GF 200 jelzésű gép (az el­nevezés a cégtulajdonos Grob és a konstruktőr Fischer nevé­nek kezdőbetűiből keletkezett) már első pillantásra meghök­kent: nincs az orrán légcsavar, nincsenek a szárnyain motorok. A gépcsavar a gép farkán forog, közvetlenül a vezérsíkok mö­gött, és mintegy maga előtt tolja a repülőgépet. A pilóták „pusher”-ről be­szélnek, s ennél a megoldásnál a repülőgép aerodinamikailag simán siklik a levegőben, maga mögött hagyva a motor által keltett légörvényt. A 270 lóerős motor ezért gyorsabban és kevesebb üzem­anyag felhasználásával hajtja a repülőgépet. A gép igazi szenzációja az anyagában rejlik: a GF 200 az első, teljesen műanyagból ké­szült repülőgép. Grob szerint, még Jumbot is lehetne ebből az anyagból gyár­tani. (FEB) Képes technikatörténet Az írógömb Mondhatnánk írógépnek is, de feltalálója, Hans Mailing Hansen dán tanító írógömbnek nevezte el a 125 évvel ezelőtt 1867-ben szerkesztett találmá­nyát. Először azt állapította meg, hogy kézírással másod­percenként 4 jelef (betűt) lehet leírni, az ő szerkezetével pedig 12-t. írógömbje 54 billentyűvel volt ellátva, amiwl eredetileg csak egyforma, nagy betűket lehetett írni. A billentyűket le­nyomásuk után rúgó hozta visz- sza eredeti helyükre. A papírt hordozó „kocsi” mozgatása elő­ször. elektromos úton történt, majd később ezt a feltaláló me­chanikus mozgatásra állította át. A betűk színezése előbb szén­papírral történt. 1878-ban a fel­találó színezőszalag használa­tára tért át, melyet egy emelővel .állítani lehetett, így kihasznál­hatóvá vált annak teljes széles­sége. Az 1873-a^ bécsi és az 1878-as párizsi világkiállításon a feltaláló aranyérmet nyert Az első gyárban készült írógép vele. Első ízben gyakorlatilag egy koppenhágai nyomdában alkalmazták, a kéziratokat írták le vele, hogy megkönnyítsék a szedők munkáját. Még egy érdekessége volt: ez volt az első írógép, melyet gyá­rilag állítottak elő. K.A. Beszélgetőpartnerünk: a rendező - színésznő Pécsi Ildikó az „idegen pályáról”, a családi háttérről (Ferenczy-Europress) Csak az imént érkezett haza - csalá­dostól, kutyástól - Gödöllőről, a hétvégi telekről s most kissé el- tikkadtan a nyári melegtől, va­lósággal elmerül a kényelmes fotelben. így kezdtük a diskur­zust.- Most végre volt egy kis időnk, hogy kiszaladjun a „bir­tokra” - sóhajt. - A paprika, a paradicsom, a konyhakerti nö­vények tavaly is tönkrementek, mert nem tudtuk kellően gon­dozni a kertet. Most gondoltunk egyet, mindent beültettünk örökzölddel.- Eszerint ne is beszéljünk színházról?- Ha Lajos kinyitja egy kicsit az ablakot és kapok egy kis le­vegőt, nyugodtan beszélhetünk arról is ... A férj. Szűcs Lajos, a Honvéd egykori kitűnő futballistája mo­solyogva tesz eleget a kérésnek, s aztán leül közénk beszélgetni.- Mivel kezdjük?-Az egyik friss hírrel. Ugyanis nem régen mutattuk be Tatabányán a kitűnő újsá­gíró-szerkesztő -Hámori Tibor darabját, az Én vagyok a gyil- kos-t. Nem túlzók, ha azt mon­dom: franetikus siker a darab.- Pécsi Ildikó milyen szerep­ben mutatkozott be?- Kettős szerepben. Egyrészt a házvezetőnő, másrészt a ren­dező szerepében. Ez az utóbbi volt számomra a nehezebbik. Lassan kialakult az „én színhá­zam”: igyekszem az általam felkért és nagyra tartott kollé­gákkal dolgozni. Mindig ott ál­lítunk színre valamilyen dara­bot, ahol arra mód nyílik. Egy­szer Tatabányán, máskor a BM Művelődési Házában ... De az igazi az lenne, ha volna egy fe­dél a fejünk felett.- Hallottam, hogy megpá­lyázta a bábszínház igazgatói székét . . .- De szerencsére nem nyer­tem el. Tudja, fatalista vagyok, hiszek a sorsban, ami nagyon sokszor jó irányba terelte már az életemet.- Ha nem is lett színiigaz­gató, rendező már igen. Ilyen­nek képzelte?-Annak idején, nyíregyházi kislányként úgy gondoltam, hogy a színészet örökös játék. Most, vén fejjel rá kellett jön­nöm, hogy a gyereklánynak volt igaza: ez a pálya csak akkor ér­dekes, ha az ember tényleg ját­szik. Mint rendező is igyekszem a „játszó színházat” megvalósí­tani. Azt hiszem, az a dolgom, hogy olyan darabokat hozzak össze, amelyekben a színészek jól érzik magukat és a néző is derül.-Beszéljünk Pécsi Ildikóról, a magánemberről. Úgy hírlik, példásan jó családanya.- Remélem is! Megfelelő családi háttér nélkül a színész csak félember a színpadon. Ha körülöttem a két fiú - a férjem és a fiam - nem segítene annyit amennyit, akkor a felét sem tudnám vállalni a pályán. Ami­kor összekerültünk Lajossal, mindketten nagyon elfoglaltak voltunk. Ő edzőtáborokba járt, örökösen meccsei voltak, én meg filmeztem, vidéken játszot­tam . . . Szerencsére egyikünk­nek sem kellett szüntelen otthon ülni és dühösen várni, mikor jön haza a másik. Majd egy évtize­dig éltünk így. Aztán megszüle­tett Csabi, amikor nagyobb lett én is Pestre szerződtem és az­után a gyerek határozta meg a „mozgásunkat”. Amelyikünk éppen szabad volt, az ment gye­rekestül a másik után.- Végül is ki hozott áldozatot a másikért?- Mind a ketten a másikért. Volt idő, amikor nekem kellett egy kicsit visszahúzódnom a pá­lyán, mert Lajosnak fontos volt, hogy teljes ember lehessen a csapatban: akkoriban lett az év labdarúgója, ohmpiai. ezüstér­mes. Aztán később fordítva volt.- Nem szerencsésebb, Ija egy színész szakmabelihez köti az életét?-Embere válogatja. Mind a kettőre lehet példát találni.-Most is a kertből jöttek haza. Mit jelent ez ä birtok a Pécsi-Szűcs család életében?- Nagyon sokat. Mindket­tőnk számára nagyon fontossá vált, már nemcsak hobbi, ha­nem valóságos szerelem is. A bokrainkkal, a fáinkkal beszél­getünk ...-És a háztartás? Pécsi Il­dikó konyhája híres?-Csabi lassan felnőtt, 21 éves, önállósítja magát, nekünk kettőnknek pedig már nem any- nyira fontos, hogy mit eszünk, mint korábban volt. Valamit mindig be lehet kapni.- Nagyon büszke a fiára. Ké­rem mutassa be olvasóinknak a legkisebb Szűcsöt!- Tisztára olyan, mint az apja! Stramm fess srác lett be­lőle, aki szintén a sportnak él. Elsősorban a tenisz érdekli. Pe­dig meggyőződésem, hogy te­hetséges színész vált volna be­lőle ... Tudja hogy van ez, a szülők­nek mindig vannak megvalósu­latlan vágyálmaik. De ő más­képp határozott. (szémann)

Next

/
Thumbnails
Contents