Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-27 / 202. szám

1992. augusztus 27., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Bethlenből jöttünk Ságújfalu. A helyi faluszépítő és művelődő egyesület meghívására az elmúlt napokban Bethlen városból egy erdélyi magyar színját­szással, tánccal foglalkozó csoport látogatott el a településre, s műsort adott a helybelieknek. A vendégeket a ságújfalui csalá­doknál szállásolták el, ellátásukról az egyesület gondoskodott. Decembertől megemelt casco-díjat fizetünk Ma már bizonyos: az ÁB-AEGON Általános Bizto­sító Rt. emeli a casco biztosítás díjait. Ennek okairól, mértéké­ről, illetve életbe lépésének időpontjáról Balatoni József, az rt. észak-magyarországi igazga­tósága megyei kárrendezési iro­dájának vezetője tájékoztatta lapunkat. Az extra casco szerződések jogilag lehetőséget adnak arra, hogy a biztosító a gépjárművek területét érintő infláció arányá­ban növelje a díjat. A számítá­sok és egyeztetések alapján ez Vár felújítás Nógrád. A község közepén magasodó ősi vár felújítására a helybeli önkormányzat egy ala­pítványt szeretne létrehozni. Ennek anyagi támogatásával először a várkaput újítanák fel. A munkálatok elvégzését, és az építőanyagok szállítását meg­könnyítő út a közelmúltban el­készült. A kivitelezési munkála­tokhoz a műemlékvédelmi fel­ügyelőségtől 100 ezer, a duna- kanyar intéző bizottságtól pedig 400 ezer forint támogatást kap­tak. A világkiállítás kezdetére szeretnék a községet vonzó ide­genforgalmi úticéllá tenni. az inflációs mérték 70 százalék, így ez év december 1-jétől a budapesti állományban ennek megfelelően növekednek a dí­jak.- Az ÁB vidéki casco-s ügy­feleinek decembertől egysége­sen 40 százalékkal kell többet fizetni a meglévő és újonnan kötött szerződések után Indok­lásul egyetlen számpár: míg Budapesten az egy kárra jutó át­lagosan kifizetett összeg a 80 ezer, vidéken ugyanez „csak” a 30 ezer forintot haladja meg - mondta az igazgató. Eladó a berceli Kállay-kastély Bércéi egyik legpatiná­sabb épülete a Kállay-kas­tély, melyet hosszú ideje az általános iskolások birto­kolnak. Jövő szeptembertől viszont már az új, nyolc tan­termes oktatási intézmény­ben kezdődhet meg a taní­tás, így kihasználatlanná vá­lik. Az önkormány szívesen eladná, vagy bérbe adná a három és fél hektáros terü­lettel együtt. A szép úri lak kiválóan alkalmas idegen- forgalmi, turisztikai célra. Az új vágány vakvágányt jelent? (Folytatás az 1. oldalról) Ilyen gazdasági miliőben szükséges megnyugtatóan le­bonyolítani a kárpótlással járó licitálásokat, elvégezni az új szövetkezeti törvény alapján az időt rabló, idegeket emésztő, át-, illetve újjáalakulást. Ugyanakkor nincs olyan orszá­gos fórum, ahol a kormányt képviselők ne szónokolnának arról, hogy a folyamat jó irány­ban halad, megállítjuk a gazda­ság további zuhanását. Emellett megjegyzik, hogy a legnagyobb baj a fantáziátlan­ság, nincs elég finanszírozható, életre való, megvalósítható, el­képzelés. Az előbbi állítást cáfolja a gyakorlat. A hitelek iránt nem az elképzelések hiánya miatt mérsékelt a kereslet, hanem alapvetően a harmmc-har- mincöt-harmincnyolc százalé­kos hitelkamatok és a kezelési költség miatt. Egyértelmű az ezzel kapcsolatos állásfoglalás: hitelt felvenni öngyilkosságot jelent. Az eléggé bőséges külföldi hitellehetőségekről pedig, akik az ezzel kapcsolatos feltételeket megismerték, keserűen mond­ják: nem segít, csupán új for­mája a gyarmatosításnak. En­nek tulajdonítható, hogy csak a Budapest Bank Rt. salgótarjáni fiókjánál kötöttek szerződést 372 millió értékben. Az export előfinanszírozási konstrukcióban a gép- és köny- nyűipari ágazatban, és a felvá­sárló kereskedelemben jutottak kölcsönhöz a bátrak. Nem kap­tak pénzt, viszont a bogyós gyümölcs és uborka felvásárlá­sára vállalkozó szövetkezetek a folyamatban lévő csődeljárások miatt. Ilyen gazdálkodási mélypont, erőtlen vállalkozás közepette, nehezen érthető jelenség, hogy a megye lakossága a bázisnál nagyobb mértékben növelte be­vételét, a tavalyinál erőteljeseb­ben költekezett. Nőtt a lakosság betétben elhelyezett pénze, je­lentős összeget képvisel az ér­tékpapír-vásárlás. Ez utóbbira az első félévben 1,2 milliárdot fordítottak az érdekeltek. A be­tétben elhelyezett megtakarítás június 30-án pedig 7,9 milliárd forint volt, ami 26,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel ko­rábban. A devizabetétek ösz- szege a bázishoz viszonyítva 37,9 százalékkal növekedett, azaz 992 millió forintal volt több. Az értékpapírok után kifi­zetett kamat és osztalék 125,1 millió forintot képvisel. A munkanélküliek számának nö­vekedése miatt a szociális kifi­zetések 585,1 százalékkal na­gyobbak. Ilyen gyarapodás mel­lett áruvásárlásra a lakosság 21,1 százalékkal fordított keve­sebbet. V.K. Változnak a helyijáratú autóbuszközlekedés szabályai megyénkben Elől felszállunk, hátul leugrunk Annyian lógnak manapság a helyijáratú buszokon, hogy ez a szám lassan akasztott emberből is sok lenne - mondotta a sajtót tájékoztató mondataiban Hor­váth József, a Nógrád Volán igazgatója szerdai sajtótájékoz­tatóján, a cég oktatási bázisán, Salgótarjánban..-Hogy mit lehet ez ellen tenni, az nagy kérdés, ám egy biztos: nem ennek okáért, de szombattól, azaz augusztus 29- től új rendszerben dolgoznak a helyijáratok a megye területén - említette. Ez annyit jelent, hogy a Sal­gótarján, Balassagyarmat és Bá- tonyterenye helyijáratain köz­lekedő polgárok a jövőben új szokást kénytelenek felvenni: a járművekre csak az első ajtón lehet felszállni, míg a többin le­felé lehet vonulni. Akik fel- szállnak, azok kötelesek felmu­tatni jegyüket, vagy bérletüket...- Mi ebben a ráció és bírják- e majd idegileg a sofőrök? - hangzott a kérdés, s erre Vág­völgyi István igazgatóhelyettes a következőket válaszolta:- Több magyar város példája igazolja, hogy a módszer meg­valósítható. Lesznek értetlen­kedő emberek, de mi is pénzből élünk. Statisztikák alapján ha­vonta 1,5-2 millió forintot fize­tünk rá a potyázókra.-Úgy gondolják, hogy ezzel megoldódik minden problémá­juk?- Nézzék! Ma, épeszű vállal­kozók, s bármelyik cég is azon munkálkodik, hogy nyereséget termeljen. Ha a Volán a helyijá­ratokban így folytatja, mint ed­dig, akkor temetni lehetne ben­nünket. Ezért döntöttünk úgy, hogy megszigorítjuk járatain­kat, s ezzel többletterhet te­szünk a sofőrök nyakába. Ugyanakkor igaz az is, hogy el­lenőrző és jegyszedő munkáju­kért plusz fizetést is kapnak.- Tehát nem lesznek ellenő­rök?- De igen, s a jövőben szigo­rúbban büntetnek. (Információink szerint a vo­naljegy ára továbbra is 20 fo­rint marad. Aki a buszon vásá­rolja meg a jegyet, az 25 forin­tot lesz kénytelen fizetni, ám e folyamat megvalósításához a salgótarjáni önkormányzat dön­tése szükséges.) (vaskor) Traffipax • A csütörtökön délelőtt 10-től este 20 óráig Balassagyarmat - Érsekvadkert között a 22. sz. főközlekedési útvonalon, a 2. sz főútvonalon Rétság - Szende­hely - Katalinpuszta térségé­ben, valamint Rétság Nagy­oroszi és Dejtár - Balassagyar­mat között lesz ellenőrzés. Fogadónap • Bátonyterenye. Tóth Sándor országgyűlési képviselő (KDNP) augusztus 28-án, pén­teken délelőtt 11 órától tart fo­gadónapot a kisterenyei moz­galmi házban. Várják a pályázatokat • Dejtár. Elsőszámú vezető nélkül maradt az általános is­kola, miután a posztot betöltő Meló Ferencet kinevezték a ba­lassagyarmati keresztény iskola élére. A falu önkormányzata pá­lyázatot írt ki az oktatási intéz­mény igazgatói beosztására. Falumúzeum • Berkenye. A közelmúltban felújított községi kultúrházzal szemben az önkormányzat megvásárolt egy régi épületet. A ház felújítása után az utcai szobában egy német nemzeti­ségi-helytörténeti gyűjteményt szeretnének kialakítani, a többi helyiséget pedig raktározási cé­lokra használnák. Olcsóbb világítás • Nógrádkövesd. Mintegy 550 ezer forint ráfordításával kor­szerűsítik a közvilágítást a kis településen. A nátriumgőzlám­pák alkalmazásával jelentős vil­lamos energia takarítható meg, melynek eredményeként a be­ruházás költsége már négy esz­tendő alatt megtérül. Népfőiskola • Karancsság. Közművelődési pályázaton nyert pénzt nemré­giben a község önkormányzata. Az összeget - a tervek szerint ősszel indítandó - népfőiskola megvalósítására fordítják. Raktár volt, most klub lesz Nógrádszakál. A település egyedülálló, rászoruló időseit egy főállású és egy tiszteletdíjas gondozónő látja el. Azonban a szociális gondozás a tervek sze­rint még ebben az évben jelen­tősen bővül. Az önkormányzat ugyanis visszaigényelte és meg is kapta a községben található volt polgári védelmi bázisraktár épületét, s ezt idősek klubjává alakítja át. Az ehhez szükséges anyagiak megteremtéséhez pá­lyázatot nyújtottak be. Mossák, fertőtlenítik Salgótarján utcáit Vérhasjárvány Nógrád megyében is? Még nem tudni biztosan mi okozta a káliói megbetegedéseket Naponta ötször-hatszor mos­sák a salgótarjáni Déryné, a Hársfa és a Zöldfa utat. Galajda László nevű olvasónk azt is megfigyelte, hogy száradás után az úttesten fehéres nyomot hagy a víz. Mindebből arra következ­tet, hogy fertőtlenítenek, tehát fertőzésveszély áll fenn, vagy éppen ezt kívánják elhárítani. Netán vérhasmegbetegedések történtek? Valóban erről van szó? — kérdeztük dr. Asztalos Judittól, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézménye járványügyi osz­tályvezetőjétől, aki közölte:- A Zöldfa út néhány épüle­tében történt dizentéria - vér- hasmegbetegedés - miatt mi kértük a polgármesteri hivatalt, hogy tegye meg a szükséges in­tézkedéseket. Dr. Zsély András, Salgótarján polgármestere arról tájékozta­tott, hogy a Városgazdálkodási Vállalat már az ünnepek alatt is gyakrabban szállította el a szó­ban forgó utcákból a szemetet és ezért tisztították fokozottab­ban az utakat is. S mindezt ad­dig fogják csinálni, amíg tart a nagy, nyári meleg. Tudni kell, hogy ennek a be­tegségnek melegágya a nem megfelelő tisztaság, s ez ennek a városrésznek bizonyos pont­jairól elmondható. A település egyéb helyeiről is jelentették vérhas előfordulását. Augusz­tusban az eddig jelzett esetek száma 13. Az utóbbiak kapcsán az osz­tályvezető megjegyezte: nem elképzelhetetlen, hogy a kóro­kozókat egyesek az ország más részein fürdőzés közben kapták meg. A gyerekek például úgy, hogy fürdővizet nyeltek. Gond az is, hogy nem mindenki for­dul orvoshoz, s így a fertőzést az ÁNTSZ-nek kell „felderí­teni”.- Mi eddig 47 esetet nyomoz­tunk ki. Pontos adatot azért ne­héz erről mondani, mert ez na­ponta változik, de véleményem szerint jelenleg száz alatti a vá­rosban a betegek száma. A megelőzés érdekében a pálfalvai gyermekintézmé­nyekben fertőtlenítő takarítást végeztek a nyári szünet alatt. A tisztiorvosi intézethez me­gye más részeiről is érkezett jelzés hasmenésről, ezek azon­ban egyértelműen nem hozha­tók összefüggésbe a dizentériá­val, amit „piszokbetegségnek” is hívnak. Mint ez az elnevezés is mutatja, legjobb ellenszere a gyakori kézmosás, tisztálkodás a hulladék megfelelő elhelye­zése, a lakás, a környezet tisztán tartása. A betegeknek természetesen sürgősen orvoshoz kell for­dulni. Kálión éppen a napokban 55, zömmel húsz éven aluli lakos fordult hasmenéssel orvoshoz. Az ÁNTSZ szakemberei azon­ban csak a vizsgálatok elvég­zése után nyilatkozhatnak arról, hogy vérhasjárványról van-e szó.- Mihalik ­Parkoló, tereprendezés Ságújfalu. Az elmúlt hetek­ben a település több pontján vé­geztek különböző földmunká­kat, s rendezték a község ingat­lanainak környezetét: a Dózsa úton az építési telkek feltöltését folytatták, ugyanakkor meg­kezdődött a temető melletti par­koló kialakítása is, a helyi ön- kormányzati hivatal kezdemé­nyezésére. A Kubinyi-Prónay kastély udvarának szépítése, rendezése szintén nemrégiben fejeződött be. Könyvek, füzetek ingyen Sóshartyán. Nagy terhet vett le a szülők válláról a he­lyi önkormányzat: az általá­nos iskola 144 diákjának nem kell kifizetni a tankönyvek és a füzetcsomag árát, ezt a költ­séget átvállalták. A sóshar- tyáni (ők húszán vannak) kö­zépiskolások személyenként 1200 forintos tanszersegély­ben részesülnek a szeptem­beri tanévkezdés előtt. Megszűnt a tanács, ám a feladatok maradtak Szerdán utolsó alkalommal ült össze a Nógrád Megyei Tár­sadalombiztosítási Tanács Sal­gótarjánban. Elsőként a tanács tagjai elé került kivételes ellá­tási ügyekben döntöttek, majd Medve István a tanács megyei elnöke köszönte meg a tanács tagjainak eddigi tevékenységét. Mint mondotta, mandátumuk, a törvény értelmében, augusztus 31-én lejár. Átmeneti időszakra, amíg az országos, illetve me­gyei testületek meg nem alakul­nak, addig a TB megyei igazga­tóságának vezetője látja el az ez irányú feladatokat. Hozzátette: a tanács megszűnte ellenére, to­vábbra is van lehetőség a kivé­teles ellátásra. Viczián Gyula, a megyei táf- sadalombiztosítási igazgatóság vezetője is megköszönte az ed­digi munkát. Kiemelte: a me-, gyei igazgatóságok és kiren­deltségeik vezetői kezébe ke­rülnek mindazok a feladatok, amelyeket eddig a tanács látott el. Egyszemélyi döntések szü­letnek majd a jövőben, s ezért nagyobb támadásnak lesznek kitéve. Kérte a testület tagjainak segítségét a megalapozott dön­tések előkészítéséhez. Kíváncsiskodó A megoldás: MABISZ „Ez év márciusában egy másik jármű hibájából totál­káros lett személygépkocsim" - írta Borbás István pásztói olvasónk, aki a balesetet azonnal jelentette az Állami Biztosító pásztói fiókjánál. Az ügy később a Providencia Biz­tosítóhoz került, azonban ők sem térítettek kárt, mert a balesetet előidéző gépkocsi felelősségbiztosítása nem volt kifizetve. Olvasónk ezután a biztosítók központjának írt egy levelet, de választ azóta sem kapott. Hová fordulhat panaszával, ki téríti meg a ká­rát? A választ dr. Farkas Im- rénétől, az ÁB-Egon általános biztosító megyei kárrendezési iroda jogtanácsosa adta meg.- A kötelező felelősségbizto­sítás idevonatkozó rendelete alapján, a MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) jogosult kártalanítást fizetni az olyan gépkocsik által okozott kárért, amelyek nem rendelkeztek kö­telező felelősségbiztosítással. Ilyen esetekben is előfeltétele az eredményes ügyintézésnek, a károkozó gépkocsi forgalmi rendszámának ismerete. . Az ilyen különleges esetekkel a MABISZ a Hungária Biztosítót bízza meg. Esetünkben a kárt szenvedett gépkocsi tulajdonosának a MABISZ elnökéhez, illetve tit­kárához kell fordulnia. Ez utób­bit dr. Trunkó Barnabásnak hív- ják. Következő kérdésünket egyik salgótarjáni olvasónk tette fel: lesz-e a Corvin Ottó utcában játszótér? *

Next

/
Thumbnails
Contents