Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-26 / 201. szám

Jugoszlávia-konferencia Megoldásként: gazdasági nyomás Jeszenszky Géza álláspontja Nem várhatunk csodákat a londoni Jugoszlávia-konferenci- ától.ám az értekezlet már eleve előrelépést jelent abban a te­kintetben, hogy az érintett szomszéd országok képviselőit is meghívták a tanácskozásra. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a rá­ció kerekedjen felül a válság megoldásának keresése során — mondotta Jeszenszky Géza külügyminiszter keddi sajtótájé­koztatóján. A I .ondonha utazó magyar delegáció vezetője annak a meg­győződésének adott hangot, hogy az elkövetkező napok egyik feladata lesz megtalálni azokat az egyezményes formákat, amelyekkel csökkenteni lehet a délszláv országokban található fegy verzetek nagyságrendjét. Újságírói kérdésre — a vajdasági magyarokat is elérheti-e az etnikai tisztogatás — válaszolva Je­szenszky Géza hangsúlyozta: bízik a szerb vezetés által ezzel kapcsolatban ígért garanciákban. Osztályzatot kapna a bizonyítványban lTjhittan-vita Lengyelországban Pesten bujkál Draghici? Alexandru Draghici egykori hírhedt román belügyminiszter kiadását kérték a román hatósá­gok Magyarországtól. A kom­munista rendőrség rettegett irá­nyítója állítólag Magyarországra menekült néhány hónappal ez­előtt. A román igazságügyi mi­nisztérium és a főügyészség ked­di közleménye szerint a „kom­munizmus pere” elnevezéssel fo­lyó tényfeltárás az 1949-1954 közötti időszak néhány konkrét gyilkossági ügyét napvilágra hozta, és megállapította a szemé­lyes felelősséget is. Ennek alap­ján bűnvádi eljárás indult Ale­xandru Draghici tartalékos vezérezredes, volt belügyminisz­ter ellen. Draghici ellen letartóz- tatási parancsot adtak ki. Romá­nia főügyésze magyar kollégájá­tól a két ország közötti jogsegély­egyezmény alapján Draghici le­tartóztatását és kiadását kérte, mivel bizonyos értesülések sze­rint a volt belügyminiszter fele­ségével Budapesten tartózkodik — így a román közlemény. Brazil korrupciós botrány Egy brazil parlamenti vizsgá­lóbizottság jelentése szerint sú­lyos korrupciós botrányba keve­redett Femando Collor de Mello brazil államfő. A bizottság hét­főn közzétett jelentése azzal vá­dolja az elnököt, hogy a hivatal­ba lépése óta eltelt két és fél év­ben tisztességtelen pénzügyi ma­nővereket folytató személyeket védett, és ebből jelentős szemé­lyes anyagi hasznot húzott. Ötfázisú rendezési terv Borisz Jelcin szeptember kö­zepén esedékes tokiói látogatása során egész sor konkrét javasla­tot tesz a két ország kapcsolatát megterhelő területi vita ügyé­ben. Az indítványok alapjául az orosz elnök korábban már is­mertetett ötfázisú rendezési ter­ve szolgál — közölte Tokióban Jurij Petrov, Jelcin elnöki hivata­lának vezetője. Történelmi látoga­tás Kínában A japán kormány keddi ülé­sén hozzájárulását adta ahhoz, hogy Akihito uralkodó Micsiko császárné társaságában október­ben történelmi látogatást tegyen Kínában. Az évezredek óta riva­lizáló két ország történetében még sohasem fordult elő, hogy szigetországi uralkodó Kínába utazzék. Akihito a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felvételének huszadik évfordu­lóján látogat el Pekingbe. Négypárti találkozó Pozsonyban A Duray Miklós vezette Együttélés Politikai Mozgalom kezdeményezésére hétfőn Po­zsonyban négypárti találkozót tartottak a szlovákiai magyar po­litikai erők. Céljuk a szlovák al­kotmánytervezetet érintő közös állásfoglalás kialakítása volt. Az ENSZ-főtitkára szerint a ma kezdődő nemzetközi Jugo­szlávia-konferencia nem fog azonnali békét hozni ugyan a balkáni térségben, de megmutat­hatja az előrelépés lehetőségét. Butrosz Gáli hétfő este érkezett Londonba. Repülőtéri nyilatko­zatában kijelentette: most elő­ször igen jó az együttműködés az Európai Közösség és az ENSZ között, és megvan a politikai akarat, nemcsak a szembenálló jugoszláv felek, hanem a nem­zetközi közösség részéről is arra, hogy megoldást találjanak a problémára. Az ENSZ főtitkára John Ma­jor brit miniszterelnökkel együtt házigazdája a nemzetközi ta­nácskozásnak. Douglas Hurd brit külügymi­niszter szerint a segélyszállítmá­nyok védelmén túlmenő katonai beavatkozás a volt Jugoszláviá­ban nem használható megoldás a harcok beszüntetése érdekében, ezért más szankciókhoz kell fo­lyamodni, ha Szerbia álláspont­ját nem tartják megfelelőnek a háromnapos Jugoszlávia-konfe- rencián. A brit külügyminiszter hétfőn a BBC televíziónak adott nyilat­kozatot, s ebben azt hangsúlyoz­ta, hogy gazdasági nyomással, nemzetközi elszigeteléssel kell erősíteni a Szerbia elleni szankci­Hétfő esti helyszíni jelentések szerint eddig legalább tucatnyi halálos áldozata van Floridában az Andrew nevű hurrikánnak. A forgószél éjjelre a Mexikói-öböl fölé jutott, s a következő napok­ban újabb államokat fenyeget: Louisianát, Mississippit, Texast. A floridai pusztítás végül is — szerencsére — jóval kisebb volt a vártnál, a hurrikán központja el­kerülte a milliós nagyvárost, Mi­amit, és a tőle délre fekvő, rit­kábban lakott területek felett vo­nult el. A kár mindenesetre így is csak milliárdokban mérhető: az ókat, ha a szerbek válasza Lon­donban nem lesz elfogadható. Hurd nem részletezte, hogy konkrétan milyen választ várnak Szerbiától. Mint mondta, a konferencia fő témája a szankciók kérdése lesz. Ugyanakkor közölte, hogy a ju­goszláv válságban érintett vala­mennyi felet felkérik egy négy pontból álló „civilizált magatar­tás-megállapodás” aláírására, s az aláírók ezzel kötelezettséget vállalnának az „etnikai tisztoga­tás” politikájának megszünteté­sére. Hétfőn este érkezett London­ba Lawrence Eagleburger ame­épületeken kívül nagy területe­ken rongálódtak meg a villamos vezetékek. Miami nagy részén is szünetel az áramszolgáltatás, várhatóan hosszú ideig. Miután így a víztisztító berendezések sem működhetnek, félő, hogy ivóvízhiány lép fel. Miamiban helyenként foszto­gatások voltak, ezért a hatósá­gok este 7 órától reggel 7 óráig kijárási tilalmat rendeltek el. A rendőrséggel együtt a hadsereg tartalékosai és a nemzeti gárda gondoskodik a rend fenntartásá­ról. rikai megbízott külügyminiszter is. Eagleburger, akinek külügy­miniszteri megbízatása hivatalo­san hétfőn kezdődött, kedden ta­lálkozik Dougles Hurd brit és Andrej Kozirev orosz külügymi­niszterrel. Az amerikai politikus Lon­donba indulása előtt kétségeit fejezte ki, hogy gyorsan békét le­hetne teremteni Bosznia-Herce­govinában. Eagleburger egyben azt is közölte újságírókkal, hogy bármi is legyen az amerikai el­nökválasztás eredménye, ő jövő januárban mindenképpen befe­jezi tevékenységét az amerikai kormányban. Közel-keleti tárgyalások Derűlátó kezdet Hétfőn a kölcsönös derűlátás jegyében kézdődött a közel-ke­leti béketárgyalások új fordulója, de gyors haladás így sem várha­tó. Izrael immár a hatodik alka­lommal tárgyal a jordán-palesz- tin, illetve a szír és a libanoni kül­döttséggel a közel-keleti válság tartós rendezéséről. A rendkívü­li amerikai nyomásra létrejött fó­rumon az októberi kezdet óta nem volt haladás, de az izraeli kormányváltozás reményt nyújt szerény kompromisszumokra. A hétfői első ügyrendi megbe­szélések után mindkét oldal mél­tatta a tárgyalások új, pozitív lég­körét; míg a korábbi találkozó­kat a kölcsönös propagandahá­ború jellemezte, most a jelek sze­rint érdemi tárgyalás indul. Izra­el hír szerint kész választásokat engedélyezni a megszállt terüle­teken a részleges önkormányzat­ról — jóllehet, a palesztinok tel­jes autonómiát igényelnek. Izra­el állítólag az 1967-ben elfoglalt Golan-fennsík egy részét is visz- szaadná a béke fejében Szíriának — Damaszkusz képviselője azonban már most jelezte, hogy a teljes területnél kevesebbről nem lehet szó. Washingtonban azt várják, hogy a négyhetesre tervezett tár­gyalásokon a palesztin kérdés áll majd középpontban, és sikerül megtenni az első lépéseket egy­fajta kompromisszum felé. Újabb vita robbant ki Len­gyelországban a hittan tanítása körül. Az ellentéteket nem a hit­tan állami iskolákban való taní­tásának befejezett ténye élezte ki ismét, hanem az, hogy Tadeusz Zielinski, az állampolgári jogok szóvivője az alkotmánybíróság­hoz fordult. Kérte, hogy állapít­sák meg: a közoktatási miniszter áprilisban kiadott végrehajtási utasítása többszörösen alkot­mány- és törvénysértő. Többek között azt sérelmezte, hogy az új szabályozás a hittantanítás költ­ségeit az államra hárítja, a bizo­nyítványba, amely állami okirat, vezetné be a hittan osztályzatot, és írásban követel igazolást azoktól, akik nem kívánnak a vallásoktatásban részt venni. Az új közoktatási miniszter nyilatkozott, hogy bár ő nem jo­gász, de úgy véli, az állampolgári jogok szóvivőjének e kérdésben nincs igaza. Jerzy Stroba püspök, a püspöki kar hittantanítási bi­(Folytatás az 1. oldalról) Napról napra, hétről hétre nőtt bennük a furcsa vágyakozás egy gyermek nevetése után. Mauro vetette fel először a gondolatot: fogadjanak örökbe egy árva gyereket. — Az örökbefogadás tűnt a legjobb gondolatnak. Én ugyanis már régen túl voltam a klimaxon, nem gondolhattunk saját gyer­mekre. A hatóságok azonban el­utasítottak minket, mondván, hogy túl öregek vagyunk. Ezek után nem csoda, ha Ro­sanna és Mauro könnyes és két­ségbeesett karácsonyt élt át. Egyik percről a másikra megvál­tozott azonban a házaspár han­gulata, amikor Rosanna egy 53 esztendős asszonyról olvasott, aki babát vár. Az újságcikkben az állt, hogy egy római orvos, dr. Severino Antinori megtalálta a módját, hogy terméketlen — és idős — nőket gyermekhez segít­sen. Módszere a következő: ki­vesz egy fiatal, a jelentkezett pár előtt ismeretlen nő szervezetéből egy petesejtet, amelyet kémcső­ben megtermékenyít a félj spet- májával, majd a megtermékenyí­tett petesejtet behelyezi a feleség méhébe, hogy a gyereket ő hord­ja ki. A della Corte házaspár már aznap dr. Antinori klinikájára ment, másnap reggel pedig el­kezdődtek a fizikai és a lelkiálla­potot felmérő vizsgálatok. A doktor nagyon elégedett volt az eredménnyel, hiszen a vizsgála­tok szerint Rosanna biológiai ál­lapota nem egy 60, hanem egy 45 éves nőnek felelt meg. Azonnal el is kezdték a hor­monkezelést, hogy a szervezet zottságának elnöke kifejezésre juttatta értetlenségét afölött, hogy amikor rendkívül fontos problémák egész sorát jogilag még nem tisztázták, ilyen jelen­téktelen, senkit sem érdeklő kér­déssel foglalkozik Zielinski. Sokkal élesebben fogalmazott Jozef Glemp bíboros prímás, aki vasárnapi szentbeszédében Stro- bával ellentétben nemhogy je­lentéktelennek, hanem rendkí­vül fontosnak minősítette az ügyet, úgy vélve, magát a hittant állítják bíróság elé. Zielinski professzor hétfőn es­te nyilatkozatban reagált a len­gyel katolikus egyház vezetőijé­nek bírálatára. Ebben rámuta­tott arra: nem azt kérte az alkot­mánybíróságtól, hogy az a hit­tantanítást értékelje, csupán an­nak a miniszteri rendeletben elő­írt szabályozását. Ha az alkot­mánybíróság Zielinskinek ad igazat, az megsemmisíti a rendel­kezés érvényességét. előkészülhessen a terhességre. Május 27-én jött el a nap, amikor a doktor beültette a négy megter­mékenyített petesejtet Rosanna méhébe. A 27-i dátumot Rosan­na a sors csendes beleegyezésé­nek tartja, hiszen Ricardot is egy 27-én vesztette el. A terhesség első napjait az ágyban töltötte, nagy nyugalom­ban. Ahogy a vizsgálatok később megmutatták, a négy petesejtből hármat kilökött a szervezet, a ne­gyedik azonban beágyazódott a méh falába. Rosanna teherbe esett — ezt mutatják az ultrahan­gos vizsgálatok is, és ezt tanúsít­ják a reggeli rosszullétek. Ha a természet is úgy-akarja, a baba február végén, császármetszéssel jön a világra. Addig predig bőven van idő töprengeni, például arról, hogy helyes volt-e 60 esztendősen még gyereket vállalni, hiszen ta­lán meg sem érik, hogy a kicsi fel­nőjön. Rosannának erre a kér­désre már kész a válasza: „Ha Is­ten úgy akarja, hogy ez a gyer­mek a világra jöjjön, akkor arról is gondoskodni fog, hogy fel tud­jam neveim! Valóban ilyen egyszerű volna? A szülés ellen szól, hogy amikor a gyermek huszadik életévét tölti be, édesanyja a nyolcvanegyedi­ket — ha él még akkor egyálta­lán. Ki játszik, ki kirándul, ki bo­londozik majd az aprósággal? Nem szégyenkezik-e majd ját­szópajtásai előtt a „nagyi” miatt? Rosanna asszony terhessége hatalmas tudományos siker. De legalább akkorák az élet által megválaszolandó kérdések is. (FEB) Rostock: Tovább támadnak a bőrfejűek Hétfőn este ismét összecsap­tak a rendőrökkel azok a fiatal német bőrfejűek, akik harmadik napja ostromolják a rostocki me­nekültügyi központot. A leg­utóbbi összecsapásra azt követő­en került sor, hogy a rostocki ha- . tóságok elszállították az épület­ből az ott lévő mintegy 200 me­nekültet. A bőrfejűek kövekkel támad­ták a rendőröket, és több gyújtó­palackot dobtak az épületre. Az egyik ablakon bedobott benzi­nesüvegtől a központ előcsarno­ka kigyulladt. A támadásról beszámoló hír­ügynökségek külön kiemelik, hogy mintegy 3 ezer helybéli la­kos gyűlt össze a rendőrök és a skinheadek összecsapásának megtekintésére, és a tömeg na­gyobb része az idegengyűlölő su- hancokat éltette, a rendőröket pedig kifütyülte. A nézelődök közül többen „Németországa németeké”, „ta­karodjanak a külföldiek” jelsza­vakat kiabáltak és német zászló­kat lobogtattak. A késő éjszakába nyúló ran- dalírozás során több rendőr megsebesült — jelentették a hír- ügynökségek. így is milliárdokban mérhető a kár A hurrikán elkerülte Miamit Nagymamakorú kismama ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY az Állami Vagyonügynökség megbízásából a Palóc Kereskedelmi Vállalat 9 üzletét 1992. szeptember 29-én 8 órakor érverésen értékesítjük az alábbi árakon Boltszám Cím: Üzletkör: Kikiáltási ár Ft.: Ebből priv. ktg. Ft.: Tulajdoni forma: 19. Nemti, llona-telep út 6. élelmiszer 450.000 100.000 tulajdonjog 46. Mátraterenye, Véndiófa út 1. húsbolt 100.000 70.000 bérleti jog 55. Mátraszele, Szabadság út 77. élelmiszer 7.500.000 500.000 tulajdonjog 87. Salgótarján,(Somoskő) Vároldal út 23. élelmiszer 600.000 100.000 tulajdonjog 3. Bátonyterenye, Szorospatak élelmiszer 300.000 70.000 tulajdonjog 121. Balassagyarmat, Mártírok út 52. élelmiszer 650.000 110.000 tulajdonjog 153. Salgótarján, Rákóczi út 230. élelmiszer 250.000 70.000 bérleti jog 179. Salgótarján, Eresztvény élelmiszer 1.000.000 120.000 tulajdonjog 226. Salgótarján, Vásárcsarnok zölds.-gyüm. 500.000 90.000 bérleti jog Árverés helye: Palóc Kereskedelmi Vállalat Központja (Salgótarján, Ady E. u. 3/B.) Az árverésre jelentkezés határideje: 1992. szeptember 21-én 15.00 óráig. Az árverésre jelentkezés feltétele: a kikiáltási ár 5 %-ának megfelelő összegű bánatpénz letétbe helyezése (bemutatóra szóló betétkönyvben a vállalat pénztárába. Az árverésen résztvevők anonimok maradnak! A privatizációs költségre nem lehet kedvezményes és részletfizetési hitelt felvenni. A privatizációs költség kivételével a vételár kiegyenlítésénél az Állami Vagyonügynökség a kárpótlási jegyet a kamattal növelt névértékben befogadja. További információs és íráabeli tájékoztatót az értékesítésre kerülő üzletről a szervezést és árverést lebonyolító Palóc Kereskedelmi Vállalat vállalkozási osztályvezetőjétől Szőllős Árpádtól lehet kapni. (Salgótarján, Ady Endre út 3/b.) telefon: 32/16-844.) (6766) * N Szüksége van Önnek /HoIAíA jogosítványra? I SDuHn \ A Palóc Rutin I I Gépjárművezető-képző Kft.-nél V / olcsón, gyorsan megszerezheti \ iHflp J minden gépjármű-kategóriából. V ^ Tanfolyam indul Salgótarján, Bartók B. u. 10. sz. alatt 1992. augusztus 31-én 15 órakor. Jelentkezni lehet: Salgótarján, Fülemüle u. 7. Tel.: 12-416, 17-789. Balassagyarmat, Teleki u. 17. Pásztó, Szabadság u. 53. Ön gyakorlati képzésnél választhat Renault 5, Lada 1200, 1300 és Skoda 120 típusokból. Nálunk megtanulhatja vezetni a nyugati típusú gépjárművet Is, erre a már jogosítvánnyal rendelkezők részére átképzést is biztosítunk Ajánljuk továbbá a fuvarozói tanfolyamainkat. 8. osztályos diákoknak segédmotor jogosítvány megszerzéséhez kedvezményt biztosítunk. Kérjük Önt, vigyázzon saját és mások testi épségére! (5261) r~

Next

/
Thumbnails
Contents