Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-19-20 / 196. szám

1992. augusztus 19-20., szerda-csütörtök SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 Megtartották a TOP-TIPP megyei sorsolását Találkozás aranylányainkkal A TOP-TIPP totó, a Lakite- lek Alapítvány és a Szerencsejá­ték Rt. közös olimpiai pályázata alighanem az ország sportsze­rető közönségének többségét megmozgatta. A népszerű játék országos sorsolását ma tartják a Margit­szigeten. Előtte, tegnap délután rendezték meg Salgótarjánban a totó Nógrád megyei sorsolását. A városi sportcsarnokba il­lusztris vendégek érkeztek, a minap befejeződött barcelonai olimpia népszerű bajnokai. A tizenegyedik magyar arany szerzői, a női kajak négyes tag­jai közül eljött a nógrádi me­gyeszékhelyre a rendkívül bájos Kőbán Rita és Dónusz Éva. S velük tartott egy ezüstérmes - korábbi olimpiai bajnok az öttusázó Mizsér Attila szemé­lyében. A rend kedvéért illendő meg­említeni: a sorsolási bizottság elnöke dr. Vaszily Béla, a Sze­rencsejáték Rt. főosztályveze­tője volt, helyet kapott a bizott­ságban dr. Várkonyi József, a köztársasági megbízott területi hivatalának vezetője, valamint Detre Jenő, Salgótarján alpol­gármestere. Remek olimpikonjaink, a nap főszereplői, a sorsolás közben megosztották a nagyérdemű kö­zönséggel barcelonai élményei­ket. Igazán nem volt nagy lét­számú a hallgatóság, nyolcvan- valahány nézőt sikerült össze­számolnunk a lelátón. Egy olimpiai érmesre tegnap Salgótarjánban huszonegyné- hány szurkoló jutott. A szépséges Kőbán Rita az első pillanatban elnyerte a kicsi, ámde lelkes közönség általános tetszését, amikor is felmutatta olimpiai aranyérmét. Azután a konferanszié kérdésére el­mondta, miszerint remek érzés volt megnyerni az olimpiai baj­nokságot. Majd hozzátette: ez a siker a nagy akarás, az egymá­sért való küzdés diadala volt. A hasonlóan csinos Dónusz Éva szinte ellentettje volt társ­nőjének. Amíg Ritából szinte áradtak a mondatok, Évából szinte harapófogóval kellett ki­húzni minden egyes szót. Munkában a sorsolási bizottság. Jobbra: Mizsér Attila A McLarenek - képünkön - éppen darabokban. Aztán egész jól összerakták Világbajnokok „hátul” Nigel Mansell imádja a gol­fot. versenyzőtársai az idén már azt mondták: nem bán­nák, ha inkább végleg átpár­tolna. Legalább jutna babér másnak. Most már juthat, Ni- gelt ugyanis csak a futamokon lehet megelőzni - a pontver­senyben már nem. Mi azért másokra is odafigyeltünk - úgyis elegen voltak, akik csak azt nézték: Mansell hogyan öltözik, hogyan eszik, hogyan iszik. De mit csinált például két korábbi világbajnok? Senna lehiggadt Két évvel ezelőtt nagy feltű­nést keltett stílusával Ayrton Senna. Az autogramért sorban állókat figyelemre sem méltatta. Akik egész közel merészkedtek hozzá, azokat még finoman ar­rébb is taszította, szóval igen­csak fenn hordta az orrát. Ehhez képest most alig lehe­tett ráismerni: minden eléje tolt papírra odakanyarította aláírá­sát. Néha ehhez még meg is állt közben, ami nála nagy szó. Le­het, hogy jót tett neki, hogy nem ő állt a középpontban? Prost látogatott Alaposan „kibántak” tavaly a franciák háromszoros világbaj­nokával: mivel a tűzpiros Fer­rari címerében ágaskodó lo­vacska csak kehes gebe volt az egész versenyévadban, ezért a „professzort” is felelősnek érez­ték. Ő elment - a gebék viszont nem táltosodtak meg. (Eszerint mégsem Prost felejtette el a ve­zetés tudományát.) Vasárnap délelőtt 1 óra 35 percen át tár­gyalt a Benetton csapat vezetői­vel. Lehet, hogy nem az időjá­rás került szóba ezen a hosszú megbeszélésen? Balázs József Canon n,Cpr.írrr,c 7 1 j WILLIAMS-..v, k i J í o Tlie í: • „T u Nigel Mansell üdvözlete a Nógrád Megyei Hírlap olvasóinak íme, az aranvkisasszonyok: Kőbán Rita (balra) és Dónusz Éva A hajóban ő ül legelői. Mondhatnánk, ő a vezérevezős. Ahogy mondja, kissé nyo­masztó számára az, hogy a né­gyesben ő határozza meg a tempót, társnői az ő evezőcsa­pásaihoz igazodnak, ugyanak­kor éppen ez teszi naggyá a fel­adató). A beszélgetés során termé­szetesen sok szó esett a távol­lévő két társukról, Mészáros Erikáról és Czigány Kingáról is. Kiderült továbbá, hogy Kőbán és Dónusz remekül csevegnek angolul. Az udvariasság szabályai szerint Mizsér Attila került sorra utoljára. Számára hálátlan szerep ju­tott: megmagyarázni, hogy a magyar öttusázók miért nem tudták megismételni a szöuli remeklést. Becsületére legyen mondva: megtette. Forma-1, Magyar Nagydíj '92, Hungaroring Cirkusz volt a javából! Idén hetedik alkalommal lá­togatott el hazánkba a Forma-1 világjáró cirkusza, hogy ezúttal is elkápráztassa mindazokat, akik nem hőköltek vissza a csöppet sem olcsó jegyárak lát­tán (amelyek azért jócskán alatta maradtak a külföldieknek, devizáért kínált jegyáraknak), s ellátogattak a Mogyoród mellett megépítette versenypályára. Már csütörtökön bőven volt látnivaló a budapestieknek, akik több versenypilótát is megtap­soltak, amikor is azok kiszálltak az itt tartózkodásuk során, éj­szakára fedelet adó valamelyik nagyszálló bejáratánál. Többük egyáltalán nem tét­lenkedett, s rögvest, amint meg­érkeztek, sajtótájékoztatón ad­ták a világ tudtára: mit várnak a versenytől. A Lotus csapat két pilótája, a finn Mika Häkkinen és a brit Johnny Herbert éppenséggel nem szenvedett önbizalomhi­ányban, amikor azt jósolták: va­lamelyikük dobogóra áll a ver­seny végeztével. Nos, elképze­lésük nem jött be, hiszen Johnny menet közben kiesett, Mika pedig kevesebb, mint négy másodperces hátránnyal szorult Berger mögött a negye­dik helyre. Nigel Mansell előrelátóan, visszafogottan nyilatkozott a sajtó képviselőinek a Fórum szállóban:- Tudom, tőlem most azt vár­ják, hogy a világbajnoki cím el­nyeréséről beszéljek, amely el­érhető közelségbe került szá­momra. De nem teszem. Várjuk meg inkább a verseny végét. Mansell nem ivott előre a medve bőrére, s Fortuna mintha méltányolta volna szerénységét. Hisz bár a futamban csak máso­dik lett, épp elég pontot szerzett ahhoz, hogy öt futammal az idei évad előtt, végre elhódítsa a ré­góta remélt pálmát. A verseny szervezői egyéb­ként kitettek magukért, hisz mindent megtettek a minél sike­resebb lebonyolításért. Talán ezért is hívtak kapuőröket, ren­dezőket külföldről. Egyrészt el-' kerülendő, hogy hazánk fiai ne tudják lepénzelni a honi jegy­szedőket, másrészt pedig, hogy a külhonból idecsöppent nézők könnyen eligazítást kaphassa­nak tőlük. Azt, hogy a helyárak ilyen magasak voltak, tudomásul kel­lett venni: ez üzlet. Az viszont kissé megemészthetetlennek tűnt, hogy a rengeteg büfés egy­szerűen kaszált, hisz egy gom­bóc fagylalt húsz forint, egy pár virsli 120-200 Ft, egy dobozos sör 150 Ft, egy deci üdítő ital 25-35 Ft volt. Voltak aztán olyan árusok is, akik nem tettek ki árjegyzéket, hanem annyit kértek el a vásárlótól, amennyit kinéztek belőle. Aki pedig anyagiak dolgában jól volt eleresztve, s nem saj­nálta magától a különféle italo­kat, annak az már fel sem tűnt, hogy a WC használata, alkal­manként 25 forintjába került. Mindezek ellenére, vélhetően csodás versenyben lehetett mindazoknak része, akik a múlt hétvégén kilátogattak a Hunga- roringre. Vallus Tibor őId BANK MINT MINDIG Nemzetközi torna • Három felvonásból álló nem­zetközi labdarúgótornán vett részt a Szécsényi SE első- és öregfiúk csapata. Az első fordu­lót a szlovákiai Kovácsiban rendezték. Az öregfiúk 3-0-ra, a fiatalabbak 2-1 arányban nyertek. A második megméret­tetés színhelye az ugyancsak szlovákiai Vilke volt. Ide csak az öregfiúk ruccantak ki, s min­den mérkőzésüket megnyerték. A harmadik felvonásra Szé- csényben került sor. A torna végeredménye: 1. Szécsény. 2. Kovácsi, 3. Vilke, 4. Szécsény öregfiúk, 5. Kovácsi öregfiúk. Sportnap Somoson • A Somosi Baráti Kör augur,z- tus 20-án, csütörtökön sportna­pot rendez Somoskőújfaluban. A helyi sportpályán reggel 9 órakor kezdődik a vetélkedés. Falusi körfutással (2 km) kez­denek, majd teke, asztaláén.sz és kispályás labdarúgótorna és sokféle gyermekverseny követ­kezik. A sportnap záróakkord­jaként 16.30 órakor a Somos megyei I. osztályú labdarúgó- csapata megmérkőzik a helyi öregfiúk válogatottjával. Közszolgálati sport • Salgótarján. Augusztus 22-én rendezik meg a II. Köz- szolgálati sportnapot, melyen Nógrád. Pest és Jász-Nagy- kun-Szolnok megye közszolgá­lati dolgozói vesznek részt. Hat sportágban tartanak versenye­ket, ezek színhelye a tóstrandi és a síküveggyári pálya. Magyar Kupa • Szerdán 16.30 órai kezdettel rendezik meg a labdarúgó Ma­gyar Kupa fordulóját a legjoöb 64 közé jutásért. A Nógrád me­gyei csapatok közül az SBTC-Salgglas Putnokon ven­dégszerepei, a Rétsági Hunyadi - Kaba mérkőzést viszont a honvédcsapat kérésére ké­sőbbre halasztották. Síroller A hét végén rendezték meg az Egerbakta és a bá- tori elágazás között az or­szágúti síroller országos bajnokságot. A 120 ver­senyző között jól szerepel­tek a St. Petőfi DSE sírolle- sei, megnyerték az egyesü­letek közötti pontversenyt. A serdülő II. korosztály­ban Szabó Krisztián bajnoki címet szerzett. Második lett: Horváth Péter (ifi I.), Be­kecs Zsuzsa (ifi II.), Wend- ler Béla (ifi II.), Földi Kor­nélia (serd. I.), Bartha Csaba (serd. I.), Gyöngyösi Róbert (serd. II.). Bronzér­mes: Horváth Gábor (serd. I.), Jeney Gyula (ifi II.). A közelgő hollandiai Eu- rópa-bajnokságon a Petőfi versenyzői közül Bereczki Brigitta, Horváth Péter és Jeney Gyula vehet részt. Jó a csapatszellem Szécsényben Gagarinos úszósikerek Nógrádi gólszerzők A labdarúgó NB Il-es bajnokság idénynyitóján az SBTC-Salgglas játékosai nem találtak a hálóba. Az NB III. Mátra-cso- portjának első fordulójában a Nógrád megyei csapatok összesen tíz alkalommal voltak eredményesek. 3 gó­los: Tőzsér (SKSE), 2 gó­los: Szűcs (BLC), 1 gólos: Kaliczka, Bódi, Smelkó (SKSE). Balázs A. (Pásztó), Naszály (BLC). Tavaly ősszel, amikor Pénzes István átvette a szécsényi labda- rúcsapat irányítását, nem éppen a legmegnyugtatóbb légkör uralkodott az egyesület háza tá­ján. Gyakori volt az edzőcsere, a vezetőség és a játékosok kö­zött sem volt egyetértés. Le­mondott a labdarúgó szakosz­tály vezetője. Tisztújításra ke­rült sor az elnökségben.- Szétbomlófélben volt a csapat. A legfontosabb feladat­nak a jó csapatszellem kialakí­tását tartottam. Kellemesen csa­lódtam a gyerekekben, hamar megtaláltuk a közös hangot. Si­került megszüntetni a csapaton belüli lazaságot, az egymás meg nem értését, a lógásokat - ma­gyarázta Pénzes István edző.- Elégedett-e a szerepléssel?- Ősszel a kilencedik helyen végeztünk. Tavasszal az 5. he­lyen hoztuk magunkat. Az elő­relépés a szemléletváltozásnak köszönhető. A vezetőség által kitűzött célt elértük.- Egyénileg kiket emelne ki?- Erőnk a csapatjátékban rej­lett. Szívem szerint felsorolnék mindenkit. Meghatározó embe­reink Kanyó Gábor, Végh Fe­renc, Stayer László és Zsigmond Róbert voltak.-Hogyan készülnek az új bajnokságra?- A nyár derekán elkezdtük a felkészülést. Jelenleg heti 4 al­kalommal tartunk edzést. Új já­tékosunk Guti Csaba. Egy év kihagyás után ismét játszik Ju­hász Ferenc. Úgy érzem, hogy fizikailag, lelkileg és technikai­lag felkészültünk a bajnokságra.- Mi a céljuk?-A dobogón szeretnénk vé­gezni. -szenográdi­A finnországi Vantaa-ban vendégeskedtek a Gagarin DSE úszói, a helyi Vesikot szakosz­tály meghívására. 100 métere^ Jétfi gyorsú­szásban Csuka Gábor győzött. 100 méteres női mellúszásban Kéri Orsolya lett első, 3. Illés Annamária. 50 méteres gyorsú­szásban. két harmadik helyezést értek el: a fiúk mezőnyében Hegyi Szabolcs (28.80), a lá­nyok között Liebmann Melinda (32.40)-nel állhatott dobogóra. A GDSE-úszók további eredményei: 100 méter hát. Fér­fiak: 1. Balogh Géza, nők: 2. Kéri Orsolya, 3. Liebmann Mel­inda. 100 méter mell. Férfiak: 1. Halmos György. Nők: 1. Sze­nnán Csilla. 50 m. mell. Fiúk: 3. Hegyi Szabolcs. Leányok: 2. Koruhely Anita, 3. Liebmann Melinda. 100 m. pillangó: fér­fiak: 2. Csuka Gábor. Nők: 1. Il­lés Annamária, 2. Liebmann Melinda, 3. Koruhely Anita. 100 m. vegyes: férfiak: 1. Ba­logh Géza, 3. Halmos György. Nők: 2-3. Szennán Csilla és Kéri Orsolya (századra azonos idő­vel!).

Next

/
Thumbnails
Contents