Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11-12 / 163. szám
SSES5S3SSE553553532S355S5S 1992. július 11-12., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 9 CSALAD, OTTHON, SZABAD IDŐ Gyakorlatok ráncok ellen A ráncok képződése ellen hatásosan küzdhetünk, ha napi 10 percet szánunk az itt következő gyakorlatoknak: egy hónap múlva akár 10 évvel is fiata- Iabbnak nézhetünk ki! 1. A toka képződése ellen szorítsuk ökölbe kezünket, majd az állcsúcstól kiindulva lassan, de erős nyomással húzzuk végig öklünket a nyakig. A már kialakult zsírpámácskát is segít eltüntetni ez a gyakorlat. 30-szor ismételjük. 2. Az orrgyöktől a száj sarkáig húzódó mély, úgynevezett „nevetőránc” ellen a kritikus helyet kenjük be tápláló, hidratáló arckrémmel, majd a száj sarkától kiindulva, középső ujjunkkal körkörös masszírozó mozdulatokkal haladunk az orr felé. 25-ször ismételjük. 3. A szájráncok elkerülésére tegyük középső- és mutatóujjunkat az alsó, ill. felső ajak fölé. Középről indulva, erőteljes nyomással húzzuk ujjúnkat a fül irányába. 20-szor ismételjük. 4. A feszes bőr elérésére kezünket összekulcsoljuk a száj előtt, arcunkra szorítjuk és lassan a fül irányába húzzuk. Ez a fajta masszírozás segít eltávolítani a kötőszövet mélyebb rétegeiből is a zsír- és vízfelhalmozódást. 25-ször ismételjük. 5. Az évek során az orr megnyúlik, így öregebbnek hatunk. Tovább „fönn marad”, ha egyik kezünkkel fölfelé húzzuk a homlok bőrét, a másikkal pedig megfogjuk az orr hegyét és erőteljesen felfelé toljuk. 20-szor ismételjük. Hal-bomba, amely 30 éve ketyeg Lapok a busa bűnlajstromából A sporthorgászok házatáján az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb melléfogásának a busa magyarországi meghonosítását tartják. A Kínából származó, eredetileg planktonevő halat 1963-ban telepítették hazai vizekbe, méghozzá olyan sikerrel, hogy például a 80-as évek közepén a haltermelés egyharma- dát ez a fajta tette ki. A „halátültetés” negatív tapasztalataiból mára már valóságos busa-bűn- lajstrom kerekedett. íme néhány részlet a vádpontokból: A telepítők annak idején azt állították, hogy közép-európai éghajlaton nem szaporodik - ezt azonban a busa nem „hallotta”: állománya immár felmérhetetlen, s jelenléte minden nagyobb vizünkben tudományosan igazolt tény. Korábbi rendelkezések a vízkezelőknek lehetővé tették, hogy telepítési kötelezettségüknek ponttyal, „ vagy azzal egyenértékű hallal’ tegyenek eleget. Nos, a busa egyenértékűnek minősült... Életereje, testtömege többszörösen fölülmúlja a jámbor hazai potykákét, s ez szinte predesztinálja arra, hogy fölborítsa a vízmélyi élővilág roppant érzékeny egyensúlyát. A honosodott busa természetesen nem azt eszi, amit fölmenői a kínai vizekben, hanem ami az itteni választékban „fogára való”. Nos, nagyon kedveli az ikrát, köztük is a küsz ikráját. (A Balatonban küsz íváskor térdig érő partmenti vízben 20 kilós busákba akadt a horog. Könnyű elképzelni, hogy mekkora pusztítást végezhettek.) További vádpont: a busa engedélyezett horgászmódszerekkel jószerével megfoghatatlan; csak az úgynevezett gereblyé- zéssel. Ez azonban a horgászetikával összeegyeztethetetlen. A fair play szabályait betartó pe- cásnak tehát nincs esélye busü- fogásra. Vizeinkben időnként valamilyen károsodás nyomán tömegesen pusztulnak, de „magukkal rántanak" más fajtákat is. Három évtizede ketyeg tehát a „hal-bomba”: ahogy a horgászok mondják, nem tudni, hogy mikor robban ... Gy. F. Kánikula-kresz Autót, autóst egyaránt megvisel a meleg. Ezért csokorba szedtünk néhány olyan praktikus tanácsot, amelyet érdemes megszívlelni, mert vezetőnek és utasnak is megkönnyíti a kánikula okozta kellemetlenségek elviselését és javítja a baleset- mentes közlekedés esélyeit. Meleg időben a szokásosnál gyakrabban ellenőrizzük a gumiabroncsok légnyomását. Ha strand előtt.vagy másutt szabad ég alatt hosszabb ideig parkolunk, a kerekeket hullámkarton-lapokkal védhetjük a nap sugaraitól. Ellenőrizzük sűrűbben az akkumulátor folyadékszintjét is. A melegben ugyanis nagyobb a párolgás és ha az aku nem zárt rendszerű, könnyen ,.kiszáradhat”. A gépkocsi belső terének felforrósodását csökkenthetjük a - szintén kartonból vagy fényvisszaverő anyagból készült - „napszemüveggel”, amelyet az első szélvédő mögé, a műszerfal tetejére kell felrakni. Az autót lehetőleg késő délután, vagy este mossuk illetve mosassuk le, amikor enyhül a hőség és nincs átforrósodva a karosszéria. A felhevült lemez és a dukkózás rosszul tűri a hirtelen hőmérséklet-változást, azaz a hideg vizet. Ha mégis kánikulában tesszük tisztába a kocsit, használjunk meleg vizet. Az ősszel feltett üléshuzatot cseréljük át nedvszívó anyagból készült huzattal, üléstakaróval. (Az egyik legpraktikusabb huzatanyag a pelenka.) Indulás előtt tekerjük le az ablakot. így várjunk néhány percet, míg lehűl az utastér. Nyugodtan nyújtózhatunk Igaz, hogy az öreg bolygónk fölötti ózonréteg mostanában már „nem a régi", de a híreszteléseknek, melyek szerint a lyukas ózontakaró miatt új veszélyekkel fenyeget a napozás, nem kell hitelt adnunk. Németh Péter, az Országos Meteorológiai Szolgálat osztályvezetője mondta:- Az ózon a Föld felszínétől a légkör külső határáig mindenütt megtalálható. Nincs tehát a szó köznapi értelmében vett „lyuk”. Az ózon-készlet döntő része, hozzávetőlegesen 90 százaléka a 10 kilométer fölötti légkörben található. E magaslégköri ózonra hárul az az élet- fontosságú szerep, hogy kiszűrje a napsugárzásból a káros ibolyántúli sugárzást. Az ózonlyuk valójában a magaslégkörnek egy olyan része, ahol az ózontartalom 50 százalékos, vagy azt meghaladó mértékben csökken. A pajzs elvékonyodik, s a kevesebb ózon több ibolyántúli sugárzást enged át, ami valóban növelheti a bőrbetegségek - köztük a bőrrák - veszélyét. Tudni kell azonban, hogy ez a jelenség kizárólag a Déli-sarkvidék környékére korlátozódik, s ott is csak a szeptembertől novemberig terjedő időszakra. Keresztrejtvény Beküldési határidő: július 17. Múltheti keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „Sajnos még mindig érzem azt a nyomást a gyomromban.” Könyvjutalmai nyertek: Balázs Edina Karancskeszi, Marakodj út 30., Turányik Lajosné Balassagyarmat, Rákóczi út 117., Szlatincsán Gyula Salgótarján, Hunyadi krt. 41. A könyveket postán küldjük. A siker kulisszatitkaiból Untat, aki sokat beszél Ha mindenképpen szeretne a tárgyalásokon eredményt elérni, először is jó légkört kell teremtenie. Gondoskodjon arról, hogy a vendéget semmi ne zavarja, kényelmesen üljön és ne vonja el egyéb körülmény a figyelmét! Amilyen gyakran csak lehet, szólítsuk a nevén a vendégünket. Rendkívül udvarias és kedves, de ne mesterkélt hangot üssünk meg! Minden kijelentésünk azt sugallja: ugyanolyannak látjuk őt, mint amilyennek ő szeretne látszani. Olyan étellel, itallal és süteménnyel kínáljuk, s csak olyan apró ajándékokkal lepjük meg, melyeket minden bizonnyal szeret. A legérzékenyebb tárgyalófelek esetében a titkárnők segítségével tanácsos előre beszerezni az ezzel kapcsolatos információkat, nehogy melléfogjunk. .. Ne csak mi magunk legyünk barátságosak, hanem mindenki, aki csak a tárgyalópartner szeme elé kerül. Odafigyelni ugyanúgy meg kell tanulni, mint írni, olvasni és számolni. Ezért tanácsoljuk: legföljebb fele annyit beszéljen, mint partnere (azaz csak egy töredékét annak, amennyit legszívesebben elmondana). Aki sokat ömleng önmagáról, untat. Akit figyelmesen végighallgatnak. az maga is odafigyel a másik problémáira. Ha tárgyalópartnerét figyelmesen végighallgatja, azzal jelzi: komolyan veszi és becsüli. Ha jobban megismeri elveit, könnyebben tud maga is érvelni. Az odafigyelés aktív tevékenység és akaraterőt. energiát, koncentrációt feltételez. A legfontosabb: csak tárgyalópartnerére összpontosítson! Ne csak hallja, amit mond, de hallgassa is végig! Ezzel lesz ieazán sikeres. Az uborka védelmérő Az uborka védelmében egyik legfontosabb teendő uborkaperonoszpóra károst sának megakadályozása. Ön: zéses körülmények között lyamatosan biztosítottak a k< nyezeti feltételek a fertőzés 1 rejöttéhez. A megelőző véd, lemnek igen nagy jelentőst: van, például célszerű fertő/ tűrő fajtákkal foglalkozni (IV nerva, Levina, Dóra, Réka, T mos-3.) Virágzástól előnyben részes tendő - a szerrotáció figy lembe vételével - a felszívó készítmények (Mikai C 64 W Ridomil Zineb 72 WP, Galb R, Previcur N, vagy a 2 ns é.m. várakozási idejű Aliette 8( ’ WP) használata. A réz tartalmú vegyszerek gátolják a szögletes levélfoltosság fellépését, mely a síkművelésű uborkában jelent kezik hamarabb. Várható az évben a mezei poloskák magasabb egyedszám- ban való előfordulása. Védekezésre a Decis 2,5 EC vagy Bi 58 EC, illetve a termésérés időszakában a 3 nap é.m. várakozási idejű Karate 5 EC kijuttatását javasolják. Jegyzetek a pszichológus naplójából A nyári szabadság a szerelmi élet reneszánsza? Sokan tapasztalják, hogy a hétköznapok rohanásában, a megszokott miliő egyhangúságában elszürkül a szerelmi élet, gépiessé válik a szexualitás is. Különösen áll ez a tar- tósabb partnerkapcsolatokra, a sok éve megkötött házasságokra. A pszichológia szá- montart egyfajta kellemetlen, komoly feszültséggel járó lelki jelenséget, az úgynevezett telítődést. Ez akkor következik be, ha életünk egy-egy hosszabb szakaszában mindig minden azonos sorrendben, változatosság nélkül azonos módon ismétlődik. Ennek nyomán nem egyszerű unalom és közöny alakul ki, hanem csömör, bosszúság, indulati feszültség, amiből az ember menekülni akar. A szerelmi életben ez a fajta telítődés viszonylag gyakran és hamar bekövetkezhet, ha csak akkor jut idő egy sietős ölelésre, amikor már elaludtak a gyerekek, lefeküdt a nagymama, vége a tévéadásnak, túl vagyunk az esti mosogatáson. .. A kötelességszerű szerelmi aktus a legvonzóbb partnerrel is egyre alacsonyabb hőfokú - talán a testi kielégülés úgy-ahogy megmarad, de a lelki gyönyör mindenképp hiányzik. De nem törvényszerű, hogy ennek így kell lennie. Kegyes önámítás az, hogy a szerelem elmúlik és úgymond szeretetté nemesül. A szerelem, a szeretet, a szex nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő mozzanata az emberi életnek. A nyári szabadság, a pihenés, az utazás nagyon alkalmas a szürkének, megkopottnak érzett szerelmi élet megújítására. Törekedjenek is erre azok a párok, amelyek a telítődés felé sodródnak - addig mindenképpen, amíg van remény a folyamat visszafordítására. Ha mód van rá, töltsenek legalább egy hetet kettesben - család nélkül, csak egymásra figyelve. Nincs ok a lelkiismeretfurdalásra, nem rövidítik meg a gyerekeket, ellenkezőleg! A boldog szerelmi életű szülők gyermekei több szeretetet kapnak és kiegyensúlyozottabbak, mint akiknek családjában a bensőséges szex hiánycikk. Erre a „nyári szerelemre”, az újra egymás felé fordulásra azonban tudatosan készülni kell. Ne feledjék, hogy két ember szerelmi életében semmi sem erkölcstelen, amit mindketten akarnak és mindkettőjük örömére szolgál. Az már főleg a férfiaknak szóló intelem, hogy a szex nem csupán nemi aktus; beletartozik a gyöngédség, a szerelmi játék is. (A szexológus szerint a szerelemben jártas férfinál az úgynevezett előjáték legalább 5-15 perc, de az érett, tapasztalt férfiaknál az egy órát is meghaladja.) S az utójáték, a vágy lassú elcsendesí- tése teszi az erotikát igazán bensőségessé, kultúrálttá és emberivé. Van tehát kiút a telítődés börtönéből - s a nyár nem csupán két-három hét kikapcsolódást, pihenést hozhat, hanem reneszánszot a szexben, a szerelemben. dr. Takács Hona