Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11-12 / 163. szám
1992. július 14., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Erőmű kontra hőszolgáltató (Folytatás az 1. oldalról)-Az erőmű esetén már megvannak a kazánok. Nem lenne célszerűbb azt kihasználni ami eleve adott?- Megmutatom Füleki Sándor, az erőmű volt vezérigazgatója nyilatkozatát, melyben kijelenti, „hogy a salgótarjáni fűtőerőműben a jelenlegi árak mellett gazdaságosan energiát előállítani nem lehet.” - mondta DetreJenő a város alpolgármestere. - Ezt az összes szakértő megerősíti. Tanulmányokat készíttettünk, melyben az is le van írva, hogy az erőmű várhatóan emelni fogja árait. Mihelyt a minisztérium engedélyezi nekik, a jelenlegi veszteségüket bekalkulálják az áraikba is. A hőszolgáltató felszámolása a jövőre nézve teljes kiszolgáltatottságot jelentene a városnak, a Mátrai Erőmű Rt. pedig ezt szeretné elérni. Nekünk azt a változatot kell támogatni, amellyel nem kell emelni a lakosság felé az árakat.-Ha a város önálló fűtőmű- vet üzemeltetne, akkor nem emelkednének a díjak?- Ebben az évben nem, de ha emelkednek az árak, azt mindenhol be kell kalkulálni.- Tehát az önök által javasolt rendszer hosszú távon biztonságos, gazdaságos és kifizetődő?-így van, és durván másfél év alatt megtérül a beruházása.-Az erőműnek vannak kazánjai. Most kidobják azokat, és vegyenek újakat?- A konténerkazánok alacsonyabb energiaszinten, kisebb hőveszteséggel, kisebb karbantartási költséggel, olcsóbban beszerezhető berendezésekkel működnének.- Az a szóbeszéd járja, hogy Önök azért kardoskodnak a konténerkazánok mellett, mert valamiféle egyéni jutalékot is kapnak.- Örülnék, ha kapnék jutalékot, de nem fogadnám el. A másik az, aki engem ebben a városban ismer, az tudja, hogy én még egy forint jutalékot nem vettem fel.- Visszatérve az új fűtőmű kérdésére. A városban hol helyeznék el?-Például a hőszolgáltató területén. Megtörtént ennek a műszaki bejárása - nem hivatalosan -, ennek az volt célja, hogy megtudjuk, telepíthető-e arra a helyre kazán. „A jelenlegi árak és ártendenciák mellett nem tudjuk, célszerű-e a várost, a lakosságot egy új beruházás költségeivel tovább terhelni.” - írták egyebek mellett nyílt levelükben a Mátrai Erőmű Rt. salgótarjáni fűtőerőműjének dolgozói.-Kétféleképpen lehet megközelíteni, mi a jó a városnak - mondta Hegedűs Gábor, a salgótarjáni fűtőerőmű szakszervezetének titkára. - Ha az erőmű végezné a komplett szolgáltatást, akkor lényegesen kevesebben válnának munkanélkülivé, nem kellene százmilliós (!) nagyságrendű beruházást tenni (minimum ennyibe kerülne ugyanis az új, önálló fűtőmű teljes kiépítése!) és például augusztus elsejétől nem kellene árat emelni. A kialakult helyzettel kapcsolatos kérdéseinkkel Valaska Józsefet, a Mátrai Erőmű Rt. vezérigazgatóját is megkerestük.-Mi az igazságtartalma annak az állításnak, hogy a salgótarjáni fűtőerőmű kazánjai túlméretezettek a város igényeihez, korszerűtlenek és nem éri meg felújítani őket?- A kazánok éves kihasznált- sági szintje 53 százalék, ami nemzetközileg kedvező adat, tekintettel arra, hogy a lakossági igények biztonságos kielégítéséhez megfelelő rendszer- tartalékkal kell rendelkezni, mert -20 Celsius fok alatt is megfelelő hőmérsékletet kell biztosítani a lakásokban.-Az a vád is érte Önöket, hogy semmilyen fejlesztést nem hajtottak végre a salgótarjáni fűtőerőműben. Az utóbbi két évben milyen fejlesztéseik voltak?- A biztonságos üzemelés érdekében a szükséges karbantartási munkákat elvégeztük, erre az utóbbi két évben 57 millió forintot fordítottunk, valamint 20 milliós fejlesztést hajtottunk végre. A fűtőerőmű műszaki állapota megfelelő, az eddigi átlagos igénybevételt és a folyamatos karbantartást feltételezve 20-25 évig alkalmas az üzemvitelre.- Tudomásom szerint az erőműnek 100 milliós hiánya van. Miből adódik ez? Ha csak az erőmű szolgáltatná a városnak az energiát, nem hárítaná át majd ezt a veszteséget a fogyasztóra, mi lenne a garancia, hogy nem kénye-kedve szerint diktálná ekkor az árat?- Az erőmű üzleti tervében 76,4 millió forint veszteség szerepel, ami abból származik, hogy a hőtermelés árbevétele a tüzelőanyag, valamint a hőtermelés üzemi költségeinek csak egy részét fedezi. Az erőmű veszteségét a villamosenergiaipar viseli, nem tudja áthárítani a városra. Belátható időn belül a termelői hőár nem lesz szabadáras, így nem is fogja tudni áthárítani. Legutóbb a képviselők elé terjesztett, a hőszolgáltató átalakítására vonatkozó előterjesztéssel kapcsolatban több képviselő elmondta kifogásait. Tolmácsi Ferenc többek közt kijelentette: a jelenlegi és a korábbi előterjesztésekben nincs két olyan szám, amely megegyezne. Dr. Bővíz László elmondta, az előterjesztés véleménye szerint túl egyoldalú volt, ami alapján nem érzi magát abban a helyzetben, hogy érdemben dönteni tudjon. „Most mintha a hőszolgáltató vállalat önállósodása lett volna a cél” - vélekedett dr. Kovács József. Nem meglepő, hogy nem fogadta el a testület az előterjesztést. Ezzel azonban még nem oldódott meg a kérdés. Salgótarjánban ki szolgáltatja majd a meleget? Fenyvesi Ágnes Traffipax • Július 14-én kedden, délelőtt tíz és este nyolcóra között Balassagyarmaton, Érsekvadker- ten, valamint, a Rétság-Szen- dehely-Katalinpuszta útvonalon, Nagyorosziban és Dejtáron számíthatnak az autósok traffi- paxos ellenőrzésekre. Ámk-igazgató • Mátraverebély. A csütörtöki testületi ülésen egyebek mellett az általános művelődési központ megüresedett igazgatói helyére beérkezett pályázatokról tárgyalnak az önkormányzati képviselők. Önvédelem • Buják. A napokban alakult meg - a környéken a nyolcadik - önvédelmi csoport Bujákon. Munkájukhoz segítséget kapnak a pásztói rendőrkapitányság munkatársaitól. Ingyen táboroztak • Sóshartyán. A települési cigányok egyesületének 120 ezer forintos támogatásával az elmúlt héten 32 gyermek vehetett részt egy diósjenői táborozáson. A programot azoknak a kisdiákoknak szervezték, akik még nem voltak ilyen táborban. Nem kocsma lesz! Bűnügyi krónika Hamis ezres a diszkóban Halálos kimenetelű volt a hét végén, július 11-én szombaton, a kora reggeli órákban történt közlekedési baleset. A tari útkereszteződésnél R. Pavel füleki autóbusz-vezető Pásztó irányába haladt, amikor összeütközött a forgalmi okok miatt álló személygépkocsival, melyet M. Benedek pásztói lakos vezetett. A kocsi utasai közül K. Györgyné pásztói lakos a helyszínen életét vesztette, s a szintén pásztói S. Vendelné is súlyos, a gépkocsivezető pedig könnyű sérülést szenvedett az ütközés következtében. Az anyagi kár nyolcvanezer forint, az ügyben folyik a vizsgálat. Hűvösön a támadó A balassagyarmati piactéren szombaton délután ismeretlen tettes K. István helyi lakost megtámadta. Miután bántalmazta, elvette az iratait és a nála talált hatszáz forintot. Röviddel a bejelentés után a rendőrség elfogta a balassagyarmati, foglalkozásnélküli Sz. Albertet, s ellene eljárást indított. K. István nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Lopott, gázolt, és... A mátranováki Véndiófa útról tulajdonították el azt a CJY- 277 forgalmi rendszámú személyautót, amellyel szombaton este ismeretlen személy a tüzép előtti útszakaszon a kanyarban kisodródott és elütötte H. Gabriella és G. Lívia mátranováki lakosokat, akik a balesetet könnyű sérülésekkel megúszták. A gépkocsivezető a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A rendőrség Jánosakna és Mátraszele között az útszéli árokban megtalálta a lopott autót, de az elkövető elmenekült. A szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség. Lebukott a bankó A hangulatvilágítást egyesek megkísérlik „hasznosítani” - tanúsítják az alábbiak. A szé- csényi Paradiso diszkóban ugyanis vasárnap hajnalban M. Miklós hamisított, fénymásolt ezressel akart fizetni, de a személyzet résen volt, észrevette a turpisságot. A következmény: M. M. ellen pénzhamisítás alapos gyanúja miatt eljárás indult. „Importált” bűnügy Még (íz elmúlt év májusában, a Cseh- és Szlovák Köztársaság területén, Trencs községben szeszes italt és élelmiszert zsákmányolt B. József ipolytar- nóci lakos, akit hamar elfogtak a bűnüldözők. A két ország közötti bűnügyi egyezmény alapján az ellene kezdeményezett vizsgálatot, a bírósági eljárást itthon folytatják le. Az előbbi a napokban megkezdődött. Trabantos kerestetik Egy Trabant személygépkocsi kerékpárossal ütközött július 9-én 18 óra 30 perckor Bátony- terenyén, a Rákóczi úton. A baleset után - mivel a kerékpáros nem sérült meg - a gépkocsi távozott a helyszínről. A baleset körülményeinek tisztázása érdekében kérik a Trabant vezetőjét, jelentkezzen a megyei rendőr-főkapitányságon. Ausztriai vendégzenekar Pásztó. A Rajeczky Benjámin Zeneiskola, a Nagybátonyi Kamarazenekar Egyesület és a pásztói művelődési központ közös rendezésében az Ausztriából érkezett Dombimi Collegium Instrumentale kamarazenekar ad hangversenyt július 14-én, kedden este 20 órakor a pásztói Szent Lőrinc plébánia- templomban. Helyben szépítkezhetnek a férfiak, asszonyok Horpács egyike azoknak a kistelepüléseknek, amelyeket nem kényeztetnek el a mesteremberek. Pedig a lakosságnak itt is szüksége van a különböző szolgáltatásokra, ámde nélkülözni kényszerülnek a cipészt, a fodrászt, vagy elutaznak oda, ahol mestert találnak. Repiczki Lászlóné polgár- mester örömmel újságolta, amikor telefonon kerestük, hogy néhány napja helyben is működik már fodrász. A horpácsi lányok és asszonyok, meg a férfinépség ezentúl heti egy alkalommal a községben szépítkez- het. A polgármesteri hivatal ugyanis egy helyiség bérbeadásával tette lehetővé egy pataki vállalkozónak a horpácsi fodrászat működtetését. • Balassagyarmat. A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött a volt Tűzoltó kocsma bérleti jogának megszerzésével kapcsolatban. Az Állami Vagyonügynökség által kért 450 ezer forintot kifizeti a város, ezzel megszerzi a jogot, tehát saját maga dönthet arról, mi lesz az épület további sorsa: Számváltozás # Salgótarján. A Fidesz Nóg- rád megyei területi koordinációs irodájának telefaxát a jövőben 16-944-es számon hívhatják az állampolgárok. Csillapítható Gyarmat telefonéhsége? Közösen a Buvíggal Tavaly ősszel kezdte meg működését az a telefonközpont, mely akkor 1800 szóló és 1200 iker vonallal rendelkezett. Év végére - az új bekötésekkel - ez a szám elérheti az 5000-et.- Érdemes azonban elgondolkodni, hogy ki tudjuk-e elégíteni a felmerülő igényeket - mondta Tőzsér Zsolt a balassagyarmati önkormányzat egyik képviselője. - A gondot az jelenti, hogy ahány új telefonbekötés, közel annyi újabb igénylő adódik. — Mi lehet ennek az oka?-A probléma két dologból tevődik össze. Egyrészt, milyen ütemben dolgoznak a szakemberek - akiknek egyéb feladataik is vannak -, valamint, hogy a területen rendelkezésre áll-e a helyi hálózat. Sajnos ez utóbbi sok helyen nem megfelelő. Régebben ugyanis 75 százalékos kihasználtságra tervezték a rendszert (ma már 100 százalékosra tervezik!), ami azt jelenti, hogy egy adott körzetben legfeljebb az összes igény háromnegyedét tudták kielégíteni. Ezek figyelembevételével nyilvánvaló, így még 4-5 év múlva sem lesz teljesnek mondható Gyarmaton ez a szolgáltatás. A probléma megoldása érdekében Tőzsér Zsolt javasolta, a város önkormányzatának testületé keresse meg a Budapest Vidéki Postaigazgatóságot, hogy közösen kezdjenek hálózatfejlesztésbe. Az önkormányzat felmérné a városban lévő valós igényt, összegyűjtené a lelendő előfizetők hozzájárulását, elkészíttetné a terveket és a Bu- viggal együtt megépítenék a hálózatot, ami a postaigazgatóság tulajdona lenne, az üzemeltetné és tartaná karban. Ha papírforma szerint zajlik minden, jövő év, de legkésőbb 1994 végére az összes igénylő telefonhoz juthatna. Balassagyarmat képvi- selő-testülete egyhangúlag elfogadta a javaslatot, létrehozott egy ad-hoc bizottságot, hogy tegyen lépéseket a pontos terv kidolgozása érdekében, vegyék fel a kapcsolatot a Buviggal. Adótervek Kazár. A képviselő-testület előtt van egy határozattervezet a helyi adók bevezetésének lehetőségeiről. A testület úgy gondolja, amennyiben a négy adónem valamelyikét bevezetnék, elkészítik a rendelettervezetet, s azt vitára a falugyűlés elé terjesztik. Bár az adózásból származó bevételre szüksége lenne az önkormányzatnak, át kell gondolni a kivetést, mivel a lakosság 60 százaléka nyugdíjas, s előfordulhat: amit befizetnek adóban, azt visszakérik szociális segély formájában. Kíváncsiskodó Szemetelők a temetőben Következő kérdésünket Bartók Mihály tette fel Salgótarjánból, az Arany János útról: kinek, vagy kiknek a feladata a salgótarjáni régi köztemető tisztán tartása? Egyes helyeken ugyanis kegyeletsértő módon a gondozott sírok mellett halmozzák fel a virág- és egyéb hulladékot. Mivel a köztemető gondozása tavaly a temetkezési vállalattól átkerült a városgazdálkodási vállalat hatáskörébe, ezért a kérdésre Feke- téné Sörös Erika, a vgv illetékese adott választ.- Dolgozóink naponta elszállítják, rendbe teszik és kitakarítják a kijelölt szemétlerakó helyeket és azok környékét! Sajnos azonban sokan lusták odáig is elvinni a hulladékot, és különösen a gondozatlan sírok környékén leszórják azt. Ellenük fellépni szinte lehetetlen! A következő kérdést Po- nyiné és Kovácsné tette fel Salgótarjánból. Munkaviszonyuk megszűnt nemrégiben az NSZV Videotechnika leányvállalatánál. A felmondó- levél egy kitétele alapján nem kaphattak végkielégítést, azzal az indoklással, hogy nincs a vállalatnak pénze, de a későbbiekben majd kifizetik járandóságukat. Azóta már hosszabb idő eltelt, és eddigi telefonos érdeklődéseikre nemleges válaszokat kaptak. Azt szeretnék tudni, hogy meddig húzható a dolog? Kiskegyed szeretem, hátassée, (fiv&WttXTtiamk Újra kedd S Megjelent a Kiskegyed A 15. szám tartalmából:- Férfi hadovák szeretőknek • Rucik duciknak- A sztároldalon: Lisa Minelli- Hogyan élnek az apácák Magyarországon- Divatnevek az anyakönyvben- Családapa, aki férfiakba szerelmes Fogyókúratorna, pletyka, sztárok. ^Mindez 29 forintért már az újságárusoknál. «mi