Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-10 / 162. szám

NÓGRÁDI, HÍRLAP 1992. július 10., péntek A Nap kél: 4.58 órakor, nyugszik: 20.41 órakor. A Hold kél: 17.16 órakor, nyugszik: 01.07 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AMÁLIA nevű kedves olvasóinkat Az AMÁLIA egykor nálunk igen elterjedt név volt. Azokat a férfineveket, melyekből származik (Amalhar, Alarich), a népvándor­lás vihara elsodorta. Ófelnémet eredetű a név, amely nyelvben az „amal”: „harc”, a „began”: „vé­deni” jelentésű, így a „harcban vé­delmet nyújtó” a jelentése. Irodal­munkban egyébként először Faze­kas Mihály énekelte meg a nevet, katonakori egyik francia szerelmé­nek emlékeként: „Amétim, míg öleltelek, haláltól tudtam félni. Mióta elvesztettelek, félek azóta élni.” Jól illik a név viselőjéhez a Be­gonia arborea nevű régi divatú, de ma is szép virág. A naptáron kívül ma tartja még névnapját az Alma, Bekény, Emá- nuel, Engelbert, Kanul, Kenese, Melina, Rufina, Szilvána, Szilvá­nusz és Ulrik. Időjárás Várható időjárás ma estig: Elviselhető meleg várható, zö­mében napsütéses órákkal. Átvo­nuló záporra, zivatarra csak né­hány helyütt számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 27 fok körül lesz. c mozi 3 SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 3/4 6 és 8 órától: Superman 1. Színes, szinkronizált amerikai sci-fi APOLLÓ KAMARA Porsche-tolvajok Színes, szinkronizált amerikai krimi BALASSAGYARMATI MADÁCH Kalapácsfejű Színes, olasz bűnügyi film RÉTSÁG Cadillac man Színes, amerikai film Titokzatos alkoholfaló Franciaországban a borterme­lőknek nagy gondot okoz, hogy egy titokzatos élőlény a forrás­ban lévő mustban „felfalja” az alkoholt, és ezáltal kevésbé tar­tóssá és nehezebben eladhatóvá válik a szőlőlé. Már két éve kutatnak a tudó­sok a francia borászati intézet­ben (Anger, Nyugat-Franciaor- szág) a láthatatlan alkoholgyil­kos után. Egyelőre fogalmuk sincs arról, hogy „ki” is ez az el­lenség, egy baktérium vagy vala­mi más? Eddig csak az biztos, hogy egy ismeretlen mikroorga­nizmus a tettes. A vizsgálat ugyanúgy folyik, mint egy beteg emhernel. Először a kórokozót kell azonosítani, és csak azután lehet ellene a szüksé­ges gyógyszert kifejleszteni. Különös a Loire folyó völgyé­nek borai szenvednek a kóroko­zóktól. Teljesen mindegy, hogy a bor vörös vagy fehér, az ismeret­len alkoholgyilkos minden sző­lőfajtát megtámad, és a nemes nedűt alkoholban szegény, csak a szomjúságot oltó lőrévé változ­tatja. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján TT: 32/11-600 VLL 18 ™ld ,„„J6 A hívás ingyenes! Minden oké (Fotó: Rigó Tibor) Pingvin lesz vacsorára Egy dél-afrikai nyugdíjas, akit azért citáltak a bíróság színe elé, mert elpusztított egy pingvint, a tárgyaláson azzal védekezett: — Azt hittem, hogy egy „gyilkos csirkétől” szabadítom meg a vi­lágot. * A történet szerint a hetvenhat éves Nimrod Nbini a strandon napozott, amikor a madár csip­kedni kezdte a lábát. Az idős em­ber, aki életében nem látott még pingvint, a tárgyaláson kétségbe­esetten mesélte el: — Muszáj volt elpusztítanom a madarat, mert úgy tűnt, hogy máskülönben ő fog megenni engem. Nem akar­tam gyermekeimet támasz nél­kül hagyni. És úgy gondoltam, mivel a család egyébként is szű­kén van az élelemnek, ha már egyszer megöltem, hazaviszem vacsorára... A Reuter jelentése szerint á bíróság a tárgyalást elnapolta... Szálasi-bunker Farkasgyepün? Lehet, hogy megtalálták Szá- lasi bunkerét Farkasgyepün, és ezzel igazolódott, amiről a tele­pülés idősebbjei beszélnek. A farkasgyepüi szanatórium park­jában ugyanis kidőlt egy fa, s alatta mély üreget, abban pedig elfalazott nyílást találtak. A terü­letet azonnal körbekerítették, most a tűzszerészeket várják, nélkülük ugyanis nem ajánlatos megkezdeni a feltárást. A tele­pülés múltjának kutatói külön­ben állítják, hogy a magyar had­vezetés annak idején ha rövid ideig is, de itt tartózkodott Far­kasgyepün, sőt ideig-óráig né­met és orosz főhadiszállás is volt e vidéken. Ám hogy a megtalált bunker kiknek és milyen célokat szolgált, csak napok múltán de­rülhet ki. Korrupt bank­hivatalnokok Banki hitelek odaítélése fejé­ben csillagászati összeget, mint­egy hárommilliárd rubelnyi csú­szópénzt fogadtak el eddig orosz bankhi vatalnokok. 'Az értesülést a szerdai Nyeza- viszimaja Gazeta című moszkvai lap közölte az orosz belügymi­nisztérium illetékesére hivatkoz­va. Vjacseszlav Szaltaganov, az orosz belügyminisztérium gaz­dasági bűnözési osztályának ve­zetője elmondta a lapnak: a vesz­tegetésre használt összegek 60 ezertől 350 ezer rubelig teljéd­nek. A belügyi illetékes szerint gya­kori, hogy az állami hivatalno­kok egyben magánbankok alkal­mazásában is állnak, ami széles teret nyit a korrupciónak. Szá­mos orosz magánbank külföldi bankoknál nyitott számlát, és a kötött üzletek után egyáltalán nem fizet adót. Nessie— az aranyborjú Ügy tűnik, az idei nyár sem múlhat el anélkül, hogy Nessie, a Loch Ness-i szörny ne kerülne az újságok első oldalára. Július 5. óta ugyanis 24 egyetem munka­társai — egy tengeralattjáró se­gítségével — kutatják a skóciai tó titkát. A londoni Természetrajzi Múzeum igazgatója, Neil Chal­mers szerint „Loch Nessben minden valószínűség szerint ed­dig ismeretlen élőlények találha­tók”. A kétkedők szerint viszont csupán azt szeretnék végre meg­állapítani, hogy milyen mély is a tó? A „szenzációt” egy helybéli lap 1933-ban jelentette először, és az azóta eltelt csaknem hat év­tized alatt legalább nyolcszáz- szor vélték látni Nessie-t. Ki a „szörny” farkát, ki a nyakát, ki csupán a lábnyomát vélte felis­merni. A „szörny” létezését ta­gadók szerint viszont csupán egy korhadt fatörzs, egy lótetem vagy a tó vizének felszínén visz- szatükröződő árnyék gyújtotta fel a hiszékenyek képzeletét. Akármint legyen is azonban, egyvalami bizonyos — Nessie va­lóságos aranyborjú. Évente 25 millió fontot hagy­nak hátra Skóciában csak azok a turisták, akik Nessie kedvéért lá­togatnak oda. Ez 2500 munka­hely biztosítását jelenti — mutat­ta ki nemrég egy gazdasági inté­zet tanulmánya. Tony Mackay, a tanulmány készítője úgy véli, hogy eddig alábecsülték Nessie gazdasági jelentőségét. Egyvalamiben lényegesen kü­lönböznek Nessie hívei és létezé­sének tagadói. „Erkölcsileg helytelen és társadalmilag veszé­lyes, hogy az emberek fantaszti­kus történeteket elhisznek” — vélekedett a londoni Daily Te­legraph. Ezzel szemben Betty Gallagher, a „Loch Ness Köz­pont” munkatársa csak megmo­solyogja ezt a „városi fennhéjá- zást”. Szerinte „a legenda és a ha­gyomány fontos szerepet játszik minden ember életében, de külö­nösen itt fenn, a skót felföl­dön”. Legközelebb július 14-én! Gyermekszépségverseny Július 14-én a gyermek­szépségverseny újabb részt­vevőit ismerhetik meg. Önök választják ki annak a gyer­meknek a képét, akit a leg­szebbnek tartanak. Önök dön­tenek! Szavazni az újságból kivágott képpel lehet, melyet borítékba helyezve küldhet­nek el szerkesztőségünk cí­mére. (Nógrád Megyei Hír­lap, Salgótarján, Erzsébet tér 6. 3101.) A borítékra írják rá: Gyer- meksiépségverseny. Azok az olvasóink, akik valamilyen okból nem jutnak hozzá a keddi lapszámunk­hoz, szerkesztőségünkben - korlátozott számban - meg­vásárolhatják azt. Vidékiek telefonon is jelezhetik igé­nyüket. Július 14—ei szá-' munkban bemutatkozik: Nagylóc: Balázs Szandra, Kelemen Georgina, Susán Edina. Szécsény: Varga Richárd, Kovács Rita, Sánta József, Kovács Edina. Litke: Oláh Tímea. Karancsalja: Simon Gréta. Salgótarján: Varzsák Anita, Kovács Krisztina. Magyargéc: Lukács Linda. Pásztó: Alapi Norbert. Endrefalva: Deák Anett, Kovács Sándor, Szilágyi Ale­xandra, Szilágyi Georgina. Varsány: Percze Anita, Tóth Judit, Pribeli Edina, Ka- luzsa Klaudia. Nógrádmegyer: Balázs Zsanett. Nagyoroszi: Báder Mag­dolna. Cered: Szurok Balázs. Héhalom: Franka Edina. Mátraverebély: Maroskövi Erika. Ecseg: Faragó Ottilia, Csonka Georgina. Bátonyterenye: Krajer Fanni, Kormos László. Ságújfalu: Csonka Laura, Csemer Ibolya, Csonka Szil­via. Piliny: Rajkó Noémi. Buják: Molnár Katalin. Támogatóink: Baby’s BT., Lurkó Gyermekdivat, Nóg- rádker Rt., Juventus Olasz- Magyar Kft., Egri Nyomda Kft., Pásztói Szöv. Áruház BT.. Szécsényi Egyesült s Afász, Boskó Béla vállalkozó. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ HT589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. * Terjeszti a Ma­gyar Posta*. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyed­évre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLÓ) 11.00 Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 A Vatikán titka. 5. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.30 Erős vár a mi Istenünk. Égyházi műsor. 14.00 Hírek. 14.05 Klasz- szikusok mindenkinek. 15.00 Hí­rek. 15.05 Riportműsor. 16.00 Délutáni Krónika. 16.30 Zenefó­rum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyar- országról jövök. 18.00'Esti Kró­nika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 „Önarc­kép az időben”. Irodalmi összeál­lítás. 20.00 Hírek. 20.05 Népda­lok, népdalfeldolgozások. 20,30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 11.00 Leányké­rés. Gyárfás Miklós rádiójátéka. 11.30 Rockújdonságok. 14.00 Cigányfélóra, (ism.) 14.30 Hátsó szoba. Irodalmi kísérletek. 15.00 Hírek. 15.05 Hír-vidék. 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 19.00 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Román nyelvű műsor. 20.00 Német nyelvű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű mű­sor. 23.00 A BBC késő esti ma­gyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. (ÉLŐ) 12.00 Nóták. 13.00 Hírek. 13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.) 13.30 Idősebbek hullámhosszán. 14.00-17.00 Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikéval. (ELŐ)T7.00 Hí­rek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Utcarádió. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Népdalok. 20.00 Afro-la- tin zenés turmix. 21.00 Hírek. 21.05 4x4. Játék. 22.00 Filmze­ne. 22.30 Jazz. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Magyar Irodalmi Arcképcsar­nok. 10.25 Zenekari muzsika. 11.05 Látogatás a nápolyi San Carlo Színházban. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.33 Régi magyar muzsika. 14.00 Hírek. 14.05 Emberi dol­gok. (ism.) 15.04 Barokk zene. •16.00 Hírek. 16.05 Durkó Zsolt műveiből. 17.00 Musica sacra. Egyházzenei magazin. 18.00 Hí­rek. 18.05 Puccini: A köpeny. Egyfelvonásos opera. 19.05 Ro­mantikus kamarazene. 20.00 Hí­rek. 20.05 Kapcsoljuk a debrece­ni Bartók Termet. (ÉLŐ) 22.30 Hírek. 22.35 Szimfonikus minia­tűrök. 23.00 Csapongó. Fábri Pé­ter és Szőke Cecília műsora. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarországi zenés hírmagazin 5.55 Műsoris­mertetés, hírek, időjárás, útin- form. 6.00 Reggeli krónika 6.10 ÉSzak-magyarországi esemény­összefoglaló 6.30 Hírek, lap­szemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Észak­magyarországi esemény-össze­foglaló 7.30 Hírek, körzeti időjá­rás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyaror­szági krónika 8.10 Az orvos vála­szol. 16.00-18.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 ■8.35 Az Edison testvérek, (ism.) 9.00 Dallas. 81. rész: A tárgyalás. 9.55 Szomszédok, (ism.) 10.25 Képújság. 15.25 Magyarország — FÁK. Férfi kézilabda-mérkőzés. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 A dolgok rendje David Suzuki sze­rint. Kanadai film. 17.45 Pénzvi­lág. 18.00 Ablak. 19.00 „Vissza­számlálás...” 1. Barcelona előtt. 19.15 Esti mese. 19.25 „Traffic jam”. Popzene. 20.00 Híradó. 20.40 Dallas, (ism.) 21.40 Pano­ráma. Külpolitikai műsor. 22.45 Woody Allen filmjeiből: Játszd újra, Sam! Amerikai film. 0.05 Késő esti Híradó. 0.10 Antenne 2-híradó. ,j.y ^ KELLEMES DÉLUTÁNT! 16.30 Nótaszó. (ism.) 17.00 Tom, Dick és Harriet. Angol filmsoro­zat. (ism.) 17.25 Kérdezz! Fel­elek. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. JŐ ESTÉT! 18.18 Gyerekeknek. 18.30 Öt színes karika. 19.00 BBC sorozat. 19.50 Magyar novellák. 20.40 Ennyi! 50 perc filmről. 21.30 A sportok története. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Kis esti zene. 23.10 Rend- őrgyilkos. Olasz film. (ism.) SZLOVÁK 1 8.30 Események, kommentárok. 9.00 Tévébörze. 9.15 Bagó. Rockmagazin. . 10.05 Rio 92. (ism.) 15.50 Romale. Cigánym­agazin. 16.10 Technikai magazin. 17.00 Screensport. 17.45 Ne add fel! Ökológiai magazin. 18.40 Vagyonjegyes privatizáció. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Tíz perc humor. 20.15 Amíg nem az életéről van szó. Angol film. 21.55 Fehér-Nüus, Kék-Nílus. Belga dok.film. 22.45 Események, kommentárok. 23.20 Music Box. Zenés műsor. SZLOVÁK 2 17.40 Napocska. Gyermekmű­sor. 18.00 Esti mese. 18.10 Muzzy . comes back. 18.25 Nyújtsd a ke­zed! 18.35 Dokumentumfilm. 19.00 STV-híradó. 19.22 Az em­ber barátja a kutya. 5. rész. 20.06 Televíziós vetélkedő. 20.50 A kí­sérlet. Tévéjáték. 21.40 Időszerű események. 22.08 Sporthírek. 22.20 Szlovák dalénekesek. 22.35 Könnyű lélegzés. Tévéfilm. 23.05 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Ki­rándulások Quebecben (ism.) 10.00 40 fok árnyékban 12.05 Varietéműsor 13.30 A jó kaland (sorozat) 14.00 90 sztárjai 16.15 Nem kell álmodozni! (ism.) 17.10 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlec­ke 18.00 Kvízjáték’ 19.00 Állat­barátok műsora 20.00 Kuvait ma 21.30 Xapatan — játék 23.25 A Tour de France hírei 23.55 Nyári szépségek SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER- üzlet 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am.sor.) 18.30 Én, a ' ' 19.30 kém (am.sor.) macska (am.filn A nagy Hm) 21.00 Termé­szetfilm 21.30 Európai média 22.00 Hírek 22.30 Európai ripor­tok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Ördögi (am.horror) Utána: Egy­veleg. PRO 7 6.25 S.O.S. Charterboot (angol sor.) 7.15 Flipper (am.sor.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) A dzsungel könyve; Gyilkos paradicsoomok; Szelleműzők; Garfield 9:15 Harry csodálatos büntetése (am.sor.) 9.45 Doogie Howser (ism.) 10.15 Christian, az orosz­lán (ism.) 11.20 Privát mozi (ausztrál zenés film) 13.00 Kőke­mény ötös (ism.) 13.55 39 lépcső­fok (ism.) 15.40 Perry Mason (am.sor.) 16.35 Egyenlő igazság (am.sor.) 17,25 Rajzfilmek 19.10 Stingray (am.sor.) 20.00 Híradó 20.15 Happy end a Wörthi-tónál (osztrák film) 21.55 Mike Ham­mer (am.lcrimisor.) 22.55 „Arany”-küldetés 0.15 Hírek 0.25 Különleges osztag (ism.) 1.15 Mozgó kórház (am.sor.) I. 45 Hírek 1.55 A gyilkos és az örömlány (ism.) 3.35 Hírek 3.45 Mick és Kate (ism») RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.55 Owen Marshall (am.sor.) 9.50 Gazdag és szép (am.sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am.sor.) II. 05 Játék 11.30 Családi párbaj — játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai (am.sor.) 13.15 Kali­fornia klán (am.sor.) 14.05 A Springfield-sztori (sor.) 14.50 A ” ' (am.sor.) 15.45 CHIP’S 16.40 Rizikó — játék horró nyeremény 17.45 Nyereményjáték 18.00 Fiatalók magazinja 18.45 Híradó 19.15 Rqbbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Fenékháló (am.filmvígjá- ték) 21.55 Ibiza szépei (NSZK film) 23.25 A kígyó és a szivár­vány (am.horror) 1.05 Frankens­tein fia (am.horror) 2.50 Éjszakai vadászat (am.knmisor.) 3.40 CHIP’S (ism.) 4.30 Forma-1 (ism.) SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Egészségügyi magazin (ism.) . 9.30 MacGyver (ism.) 10.20 Összeesküvők (ism.) 11.10 Tiltakozás (ism.) 12.00 Szeren­csekerék (ism.) 12.40 A nap tipp- je 12.45 Telebörze 13,00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kalifor­niai nap alatt (am.sor.) 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.) 15.05 Hotel (am.sor.) 16.00 Cagney és Lacey (am.krimisor.) 17.05 Min­dent vagy semmit — játék 18.15 Bingo — játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Idő­járás 20.15 Superman III. (am.film) 22.30 Eltűnés (kana­dai-angol film) 24.00 Hírek 0.05 Iskolás lányok — riport II. (NSZK erotikus film) 1.35 Kali­forniai nap alatt (ism.) 2.25 Eltű­nés (ism.) 3.50 Hotel (ism.) 4.40 Bingo (ism.) 5.10 Mindent vagy semmit (ism.) 5.45 Műsorismer­tetés.

Next

/
Thumbnails
Contents