Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-30 / 179. szám
NÓGRÁDI. HÍRLAP 1992. július 30., csütörtök A Nap kél: 5.19 órakor, nyugszik: 20.21 órakor. A Hold kél: 6.30 órakor, nyugszik: 20.52 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JUDIT és XÉNIA nevű kedves olvasóinkat A mai JUDIT nevünk a ,Jehu- dith" héber névből származik, melynek jelentése: „zsidó nő". Egyszerűsége ellenére a nevet a szépség, a titokzatosság és a borzalom keleti aromájával áthatott érzelem jellemez, és ebben az ókori Judit-mondának van szerepe. Ez a szép özvegyasszony, amikor Nabo- kodonozor asszír király hadait Bethulia városának ostromára küldte, belopózott Holofernész- nek, a sereg vezérének a sátrába. Amikor Holofernész aztán a bortól és a szerelemtől kimerülve álomra dőlt, Judit levágta a fejét. A vezér véres fejét a sátra előtt magasra tartó asszony a táborban olyan rémületet keltett, hogy az ostromlottak szét tudták verni az asszír sereget. Ez a monda egyébként a művészek kedvenc témája lett. Hebbel drámát írt belőle. Giorgione (1478-1510) velencei festő , Judit” című képe a szentpétervári Ermitázs egyik kincse, Botticelli: ,Judit visszatér az asszír táborból” (1471) című művét a firenzei Uffizi képtár őrzi. Második nevünk, a XÉNIA 1990-ben került a nap élére. A görög nyelvből származik, s az onnan vett jelentése: vendég. Virágajándékul a Juditnak nevéhez méltóan vörös színű kaktuszdáliát, Xéniának pedig piros tátikát válasszanak. Rajtuk kívül ma tartja még névnapját a naptáron kívül az Avenár, Azucséna, Jutta, Plixéna, Rovéna, Szemőke és Szénia is. Időjárás A Salgótarjáni Wárosi ^Televízió műsora 1992. július 30. 18.22: Műsorismertetés, hírek 18.26: Salgótarján új címerének tervéről 18.28: ISMÉTLÉS A JAVÁBÓL (filmösszeállítás - részletesen a 6. old.) 19.28: Esti Mese (Erdei mese) 19.38: Salgótarjáni rocklegenda (ism.) 20.00: Az óriás polip (USA karandfilm) 21.59: Műsorzárás winj Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ff: 32/11-600 V'L11,1 II,) 18 11'>1, J II-0 ÚIK, A hívás ingyenes! A „helyzet” magaslatán... (Fotó: Rigó Tibor) Nemcsak villámcsapástól Kalifornia Várható időjárás ma estig: A megélénkülő fuvallatok mérséklik a melegérzetünket. A legmagasabb nappali hőmérséklet kora délután még a 30 fok közelébe „röpíti” a hőmérő higanyszálát. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 3/4 6 és 8-tól: Szabad préda Színes amerikai akciófilm APOLLÓ KAMARA 7 órától: Superman 2. Színes, szinkronizált amerikai sci-fi BALASSAGYARMATI MADÁCH Tiniboszorkány Színes, zenés amerikai vígjáték Kalifornia, amelyet ebben az évben már sújtottak földrengések, zavargások és áradások, most újabb ellenséggel kénytelen szembenézni — a tűzzel. A katasztrófák sújtotta amerikai állam történelmének legsúlyosabb tűzeseteivel néz szembe. Hat év aszály, a lakosság gyors növekedése és a szokatlan időjárás együttesen idézik elő a veszélyes helyzetet. Május közepétől július közepéig 18.620 hektár pusztult el tűzvész következtében, csaknem annyi (17.000 hektár), mint 1991-ben az egész év folyamán. Tavaly szeptemberben Oakland- ban egyetlen tűznek 25 halálos áldozata volt. A kaliforniai tűzszezonban — május közepétől október közepéig —Június és július hónapokban naponta átlag 30-40 bozóttűz van. Az idén júniusban egyedül villámcsapások három nap alatt 700 tüzet okoztak Kalifornia északi részében. Ráadásul a meteorológia még hevesebb és gyakoribb zivatarokat jósol augusztus és szeptember hónapokra. Az északi irányú, száraz széllel együtt ezek a zivatarok rendkívül súlyos tűzveszélyt jelentenek. Mégsem a természeti körülmények, hanem az emberek okozzák a kaliforniai tűzesetek 90 százalékát. És ezeknek az eseteknek a száma együtt növekszik a ma 14 millió lakosú Kalifornia népességének i gyarapodásával. A legtöbb, ember okozta tűz lángja véletlenségből lobban fel — egy figyelmetlenül eldobott cigaretta, egy nem teljesen kioltott tábortűz parazsa, egy autó, amelynek kipufogója túl közel van a száraz es gyúlékony fűhöz. Óriáscsecsemő A szülészek legnagyobb elképedésére 6,15 kilogrammnál állt mega mérleg mutatója egy újszülött mérésekor az izraeli Cefat város kórházában. Nada Abu Sza- leh, a Golan-fennsík egyik drúz településéről származó édesanya kevésbé volt meglepve: — Éreztem, hogy tizenkettedik gyermekem rekordot fog dönteni — mondta. Eddig világra hozott tizenegy gyermeke közül a legnagyobb „mindössze” 4,8 kilogramm volt. Tengeri „medve” Dagadó vitorlákkal Visszahódította magának az Atlanti-óceán nyugat-kelet irányú egyéni áthajózásának világcsúcsát Bruno Peyron francia vitorlás. Peyron New Yorkból indulva 9 nap 19 óra 22 perc alatt, keddre virradó éjjel, röviddel éjfél után érte el a brit szigetek deli végén lévő Lizard-fokot. Az eddigi világcsúcsot is francia tartotta: a neves vitorlázónő, Florence Arthaud 1990-ben 2 óra 22 Í ierccel hosszabb időt használt el az átkelésre. Peyron kéttörzsű hajója, a „Pays de Loire Commodore” — amellyel 1987-ben már felállította első hasonló világcsúcsát — ráadásul már meglehetősen régi, kevésbé korszerű, mint Arthaud háromtörzsű, sokkal könnyebb vitorlása volt. A 35 éves sportoló régi tengerészcsaládból származik, két bátyja is neves versenyző, egyikük idén egyebek között megnyert egy kelét-nyugat irányú átkelési versenyt. Bruno Peyron viszont idén nem indulhatott nagyobb versenyeken, mert hajója már nem felel meg az új szabályoknak, és anyagi támogatóra sem talált. Korábban mar számos előkelő helyezést ért el a hosszú távú tengeri versenyeken. Útja ezúttal balszerencsésen indult. A francia nemzeti ünnepen, július 14-én próbálkozott meg először az átkeléssel, de ekkor a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt kénytelen volt visz- szafordulni. Öt nappal később vágott neki másodszor az útnak. A széljárás és a tenger eleinte kedvező volt jelentős időelőnyre tett szert, a múlt pénteken azonban erős ellenszélbe került, viharos tengeren hajózott, s veszélybe került az új csúcs. Csaknem negyven órán keresztül erősen csökkentett vitorlázattál haladt, végül mégis sikerrel járt a próbálkozás. HALLÓ SZÍVPOSTA Jt) Sz. Szabolcsnak! Boldog névnapot kívánok szeretettel! SpJée ‘TCuttfa,! (6127) Csütörtököt mondunk Mottó: „Ha ezut akarod, hogy atlétáid megnyerjék a magasugrást, inkább állíts be egy embert, aki megugorja a 2 méter 40-et, mintsem hatot, akik külön-külön 40 centit ugranak.” (Termán újítási törvénye Murphy törvénykönyvéből) Olimpia 1992. Ha vigyázó szemüket Barcelonára vetik, mostanság még azokat is majd’ szétveti az öröm, akik egy hete már előre kijelentették: nekik bizony már könyökükön jön ki az olimpia - pedig akkor még fel sem lobbant a láng a katalán fővárosban. Akik tehát Barcelonára tekintenek, elmondhatják: most csodálatos magyarnak lenni! Csak azok vannak bajban, akiknek baj van a távolba látásukkal, itthon ugyanis egyáltalán nem oly felemelő a magyarnak. De félre a mélabúval: viseljük el sportszerűen a sikertelenséget, mint Janet Evans tette 400 női gyorson Dagmar Hasétól elszenvedett veresége után. Ha valaki mégis akad e hazában, aki az aranyak ellenére hátat fordít a tévének, rosszul teszi. Hiszen itthon legalább 1990 óta egyfolytában olimpia van. Csak itt a 6-szor 40 centi elve érvényesül. Lássuk csak: Öttusa. Ilyen naponta előfordul a magyar parlamentben. Csak politikusainkkal lovaglásban elszalad a paci, vívásban sokszor önmaguk kardjába dőlnek, amikor pedig úsznak, összecsapnak fejük felett a hullámok. A koalíciós törvényalkotási mechanizmus után jön a futás. Az Alkotmánybíróságra. Lövészetükre jellemző, hogy folyton túllőnek a célon. S még a jó katona legalapvetőbb bölcsességével sem rendelkeznek — akinél aranyszabály, hogy az utolsó töltényt magának hagyja . . . Tornában keverednek a férfi és női elemek: a korlát (ha van), bizony igencsak felemás. Ugrásban gyakran rosszul fogunk talajt, talajon pedig többször is megpróbálkozunk a tripla szaltóval, de eddig még sosem estünk talpra. A nyújtón bemutatott nyújtózkodás sosem áll meg a költségvetés takarójának szélén, akrobatikus elemekkel tarkított gyakorlatainkat pedig kérdéses, meddig nézik jó szemmel az IMF „pontozói”. Cselnek és gáncsnak se szeri, se száma. Súlyemelő ismerősöm szerint ennyi nyakába vett nehézséggel pedig csak akkor áll fel Magyarország, ha ’94-ben Süleymanog- lout választjuk meg miniszter- elnöknek. (A törököknek úgyis van 150 év gyakorlata a honi hatalom gyakorlásában.) Sikerekre továbbra is csak azok számíthatnak, akik inkább spanyol földre figyelnek. Akik nem látnak oda, mégis dicsőségre éhesek, azok számára csak azt tudom tanácsolni: cseréljék ki szemüvegüket. Természetesen rózsaszínűre .. . Balázs József NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.« Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. « Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504.« Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László ISSN 0865—9Ó95 Kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk vissza. _____________ M AI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.20 Mindennapi tudomány. 8.30 Hangszemle. 9.05 Napközben (ÉLŐ) 11.05 Cigányfélóra. 11.35 Őszi kavargás. 12.00 Déli Krónika. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Tanűim lesztek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.05 PAF műsor (ismj 16.00 Délutáni Krónika. 16.30 Zenefórum. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Barcelona 92.19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 20.05 Hagyománypótlók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. URH: 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum. 14.30 Észperantó híradó. 15.05 Erről beszéltünk. 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 19.00 V materinskom jazyku. Szlovák nyelvű műsor. 19.30 In limbamatema. Román nyelvű műsor. 20.00 In der Muttersprache. Német nyelvű műsor. 20.30 Na maternjem je- ziku. Horvát és szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Észkerék. 8.35 Wanda Jackson. 9.03 Zene-szó. 10.00 Halló, itt Barcelona! 13.30 A Szabó család (ism.) 15.00 Kabarécsütörtök. 17.03-23.00 Halló, itt Barcelona! 21.35 Daráló. 23.10-4.20 Napforduló. 0.15- 0.30 Barcelona. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.05 Rádiószínház. 10.48 Zenekari muzsika. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.41 Romantikus kórusmuzsika. 14.05 Zazie a metrón. 15.00 Zenekari muzsika. 16.05 Éneklő Ifjúság. 16.16 Vonós kamarazene. 17.00 Gordiusz. 18.05 Mahler: I. szimfónia. 19.05 Beethoven összes zongoratriója és Bach: A jól temperált zongora I. kötete. 20.33 Julius Caesar. 21.40 Hajnóczy Péter novelláiból. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Napjaink zenéje. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.10 Észak-magyarországi esemény-összefoglaló. 6.30 Hírek, lapszemle. 6.40 Gazdaságközeiben. 7.00 Reggeli krónika. 7.10 Észak-magyarországi esemény-összefoglaló. 7.30 Hírek, körzeti időjárás-jelentés. 7.40 Tájak, sorsok, életképek. 8.00 Észak-magyarországi krónika. 8.10 Szó-szóló. 16.00-18.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.35 Miska mackó és a többiek. Szovjet gyerekfilm, (ism.) 9.00 Furcsaságok showja. Ausztrál- NSZK filmsorozat. 9.25 Szu- pemagyi. Angol filmsorozat. 9.50 Kisvakond a városban. Cseh rajzfilm, (ism.) 10.20 Rongybabák. Angol rajzfilm, (ism.) 10.35 Marc és Sophie, (ism.) 10.55 Sorstársak. Magazin. ll.lO Fűben-fában. Magazin. 11.20 Hollywood. Angol filmsorozat, (ism.) 12.25 Itt Barcelona! 15.05 Képújság. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 Megveszem ezt a nőt. 46. rész. 17.40 Mini klip-mix. 17.50 Menedzser magazin. 18.30 Pénzvilág. 18.40 Szépség, erőszak, szenvedély, hisztéria. 19.15 Esti mese. 19.30 MOST. 20.00 Híradó. 20.40 Dallas. Amerikai filmsorozat. 84. rész: Bekerítve. 21.40 Panoráma. 22.45 Berlin, Alexanderplatz. NSZK-olasz filmsorozat. 23.45 Késő esti Híradó. 23.50 BBC- híradó. TV 2 16.30 Hírek. 16.40 Dominó. 16.55 Itt Barcelona! Birkózás, Úszás, Torna. 17.25 Regionális Híradó. 17.40 Híradó. 17.55 Barcelona — folytatás. 22.45 Esti egyenleg. 23.10 Magyarok a világ filmgyártásában. Holtan érkezett. Amerikai film. SZLOVÁK 1 8.30 Események, kommentárok. 9.10 „Gálaszupershow”. 10.15 Fény a sötétben (ism.) 15.55 Romale. Cigánymagazin. 16.15 A klán. Francia kalandfilm. 17.25 Superset 1992. 18.05 Makrobiotikai videore- ceptek. 18.20 Piac, kereskedelem, pénzügyek. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Dempsey és Makepeace. Angol bűnügyi filmsorozat. 21.10 Válogatás a televízió archívumából. 22.30 Események, kommentárok. 23.05 Az ész határán. Tévéjáték. SZLOVÁK 2 10.30 Olimpiai stúdió. 18.00 Híradó. 18.15 Olimpiai stúdió. 21.26 Időszerű események. 22.05 Olimpiai stúdió. TV 5 7.40: Francia nyelvlecke. 10.00: A Boyard erőd. 12.05: Varietéműsor. 13.30: A jó kaland. 14.00: Film Ausztráliáról. 15.00: Dokumentumfilm. 16.15: Teleszkóp. 17.10: Főzőcske. 17.40: Francia nyelvlecke. 18.00: Kvízműsor. 19.00 Turisztikai magazin. 20.00 Nem kell álmodozni! 21.30 Társadalmi magazin. 23.20 Magazin. 0.05: Éppen ellenkezőleg! SUPER CHANNEL 10.30: Egyveleg. 12.00: Super- üzlet. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Utazási magazin. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Paradicsommadár (film) 21.00: Természetfilm. 21.30: Európai riportok. 22.00: Hírek. 22.30: Európai riportok. 22.45: Piac- gazdaság. 23.00: Én, a kém. PRO 7 6.25: Vegas. 7.15: Flipper. 7.45: Rajzfilmek. 9.15: Harttól Hartig. 10.15: „Colt” a biztonság kedvéért. 11.15: Velem nem, uraim! 12.55: Starsky és Hutch. 13.50: Harry Black és a tigris. 15.35: Perry Mason. 16.30: Harttól Hartig. 17.20: Rajzfilmek. 19.00: Charlie milliós zsákmánya I. (angol krimikomédia) 20.00: Híradó. 20.15: Charlie milliós zsákmánya II. 21.00: Hasonmás (angol krimi) 23.00: Starsky és Hutch. 23.35: Petrocelli. 0.45: Szórakoztató műsor. 1.30: Hírek. 1.40: A mesterlövész (am. western) 3.40: T. H. E. Cat. 4.05: Petrocelli. 4.50: Műsorzárás. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 8.55: Owen Marshall. 9.50: Gazdag és szép. 10.15: Dr. Marcus Welby. 11.05: Tic Tac Toe. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai. 13.20: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 14.55: A Főnök. 15.50: Chip’s. 16.45: Rizikó. 17.15: Forró nyeremény. 17.45: Nyereményjáték. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Mini Playback Show. 21.10: S. O. S. hívás. 22.10: Szélsőségek (amerikai thriller) 23.45: Hírek. 24.00: Borzasztó kedves család. 0.30: Légifarkas. 1.30: A Főnök. 2.30: Dr. Marcus Welby. 3.30: Robbanékony. 4.00: Chip’s. 4.50: Jó idők, rossz idők. 5.15: Fiatalok magaZÍnja' SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Pont, pont, pont. 9.30: Hotel. 10.20: Üdvözlet a Te- gemsee-ről. 11.55: Szerencse- kerék. 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt. 14.30: Szomszédok. 15.05: Hotel. 16.00 MacGyver. 17.00: Hírek 17.05: Mindent vagy semmit 18.15: Bingo. 18.45: Híradó 19.20: Szerencsekerék. 20.05 Időjárás. 20.15: Összeesküvők 21.15: Tiltakozás. 22.15: Tévétükör. 22.50: Hírek. 23.00 Gyilkosság egy esős vasárnap (francia-svájci film) 0.55 MacGyver. 1.45: Műsorismertetés.