Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-24 / 174. szám

Részegmentő kártya 1992. július 24., péntek A Nap kél: 5.12 órakor, nyugszik: 20.28 órakor. A Hold kél: 00.21 órakor, nyugszik: 15.26 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KINGA és KINCSŐ nevű kedves olvasóinkat Kétségtelenül német eredetű a mai KINGA nevünk, de mégis ma­gyarnak érezzük. Ugyanis Kinga a Kunigund alapszava, melyben az ófelnémet „kuni” a „törzs, nem­zetség” és a „gunt" a „küzdelem, harc” szavak rejtőznek, így a név jelentése „rokonért küzdő”. Sajá­tos magyar ízt kapott a név, hogy IY. Béla király Kunigunda lányát — aki 16 éves korában Boleszláv lengyel királyhoz ment feleségül — itthon „Kinga királynődnek be­cézték, s a név ebben a formában Magyarországon és Lengyelor­szágban egyaránt elterjedt. Mintha harangszót hallanánk, ha nevét ejt­jük: harangvirággal, kék, rózsaszí­nű vagy fehér „Platycodon grandf- lorum”-mal lepjük meg névnap­ján. 1990 óta szerepel a naptárunk­ban a KINCSŐ, amit Jókai Mór al­kotott A jövő század regénye c. művében, mint a magyarok ősha­zájából ellopott nevet: kincs ő (vagyis számára kincset jelent). De felfogható a „kincs” főnév „ő” ki­csinyítő képzős alakjának is. A XX. század elején vált divatossá. Válasszanak névajándékként fe­hér vagy rózsaszín virágú verbénát a Kincsőnek. Időjárás Várható időjárás ma estig: Tovább tart a már-már elvisel­hetetlen kánikula. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 33 fok körül lesz. Egy orosz vállalat nem min­dennapi új szolgáltatást ajánlott az italozást kedvelő helyi polgá­roknak. Az újítás lényege egy névre szóló kártya, amely udva­riasan, de határozottan felszólít­ja az illuminált tulajdonosra aka­dó járókelőket, hogy magatehe­tetlen pityókás gazdáját juttas­sák haza. A „részegmentő” kár­tyán, amely egyelőre csak a Vol­ga partján fekvő Kazany városá­ban érvényes, a következő felírás olvasható: „Túl sokat ittam ma. Ha nem találnám a haza vezető utat, akkor kérem, vigyen a kö­vetkező címre: ......”. A kártya m indössze három rubelbe (keve­sebb, mint két forint) kerül. A részegeket egyébként a néhai Szovjetunióban a rendőrség be­gyűjtötte az utcáról, és kijózaní­tóba vitte őket. Egy komolyabb felöntés a garatra a munkahely elvesztésével, vagy akár tizenöt napi javító-nevelő kényszer- munkával is járhatott. Thum und Taxis­árverezés A világ egyik leggazdagabb asszonya, a 32 éves Gloria von Thum und Taxis hercegnő elha­tározta, hogy árverésre bocsátja a családi műkincsgyűjtemény egy részét — közölte Horst Schiessl, a család ügyvédje. A 150 műkincset — amelynek értékét 23 millió márkára (15 millió dollárra) becsülik — a Sot­heby’s cég november 16-án és 17-én árverezi el Genfben. Kala­pács alá kerül az az igazgyöngy diadém és azok a gyémántok, amelyeket a hercegnő 1980-ban az esküvőjén viselt, továbbá Nagy Frigyes egy gazdagon dí­szített dohányosszelencéje is. Az árverésre kerülő tárgyak közt van még 50 darab XVIII. századi dohányosszelence és több ezüst evőkészlet. Schiessl ügyvéd tagadta, hogy — amint arról hírek terjedtek el — a hercegi család likviditási problémái tették volna szüksé­gessé a műkincsek árverésre bo­csátását. A család egyike Európa leggazdagabb arisztokrata csalá- dainak — vagyonát 2-5 milliárd márkára becsülik. Az ügyvéd szerint azonban Sszükség van a vagyon „átcsoportosítására”, miután 1990 decemberben el­hunyt a családfő, János herceg. Gondot okoz a műkincsgyűjte­mény őrzése is, mivel a család az elmúlt 70 esztendőben 25 kasté­lyától vált meg. A bajor vagyonvédelmi ható­ság eljárást indított annak érde­kében, hogy tiltsák meg Gloria von Thum und Taxisnak a szó­ban forgó műkincsek elárverezé­sét, mivel azok a nemzeti vagyon részét képezik. Egyidejűleg Emmeram von Thurm, a hercegnő elhunyt fér­jének nagybátyja „szégyenteljes­nek” minősítette a tervezett ár­verést. A lombard eredetű hercegi család ősei a XV. században megszervezték az első postai rendszert Európában. Gloria ke­zeli a család vagyonát mindad­dig, amíg most 9 éves fia, Albert nagykorúvá nem válik. Közkedvelt elnevezés Százhatvan „Svájc** ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ Háromnegyed 6 és 8 órától: Szabad préda Színes, feliratos akciófilm APOLLÓ KAMARA 7 órától: Superman 2. Színes, szinkronizált amerikai sci-fi A világon 160 „Svájc” létezik — ennyi terület, körzet, tájék, magas vasút és völgy viseli ezt a nevet. Erre a megállapításra a Svájci Közlekedési Köz­pont (SVZ) jutott, miután kiderítette, hogy Drez­dából terjedt el a név a világon. A múlt században ugyanis egysvájci férfi, aki a drezdai akadémián tanított, az Érchegység keleti nyúlványait megpillantva lelkesen kiáltott fel: „Szász Svájc!”. „A név azután gyorsan átment a köztudatba, és más német vidékek sem mulasztották el, hogy meg­felelő tájaknak ezt a turisztikailag vonzó nevet ad­ják” — szögezi le az SVZ jelentése. így beszélhetünk ma „Frank Svájcról” (Bajoror­szág), „Holsteini Svájcról” (Schleswig-Holstein), „Brandenburgi Svájcról”, „Mecklenburgi Svájcról” és „Észak-rajna-vesztfáliai Svájcról”, hogy csak né­hányat említsünk a 160 közül. Most azt tervezik, hogy ezekben a „Svájcokban” útjelző táblákon tüntetik fel a távolságot az igazi Svájctól. Újabb szponzor jelentkezett: BRG-TELCOSHOP Gyermekszépségverseny BALASSAGYARMATI MADÁCH Kacagó kocogó Angol feliratos családi vígjáték Kanadai szigor Csaknem száz nő nyilvánította ki nemtetszését Kanadában az el­len, hogy az ország törvényeinek értelmében a „topless” viselet közszeméremsértő. A hölgyek már a tüntetést megelőzően be­jelentették, hogy követelésük­nek félmeztelenül fognak nyo- matékot adni. ígéretüknek mindössze négyen tettek eleget, amikor váratlanul megjelent 3000 férfi, akik közül többen vi­deokamerával jöttek. A tüntetők a kanadai parlament épületéhez vonultak, igazságtalannak minő­sítve azt, hogy Kanadában csak férfiak mutogathatják nyilváno­san fedetlen felsőtestüket, de büntetendő cselekmény, ha nő teszi ugyanezt. A demonstráción a rendőrség öt tüntetőt őrizetbe vett — közszeméremsértés vád­jával. Lelkisegély telefonszolgálat i Salgótarján B: 32/11-600 MflLfi'i ^ Ift óláld r.'ld 0 ll‘*f I A hívás ingyenes! j Lapunk július 28-ai számá­ban a gyermekszépségver­seny újabb résztvevőit ismer­hetik meg kedves olvasóink. A negyedik oldalon 35 részt­vevő képét közöljük, ezek közül önök választják ki an­nak a kicsinek a fotóját, akit a mezőnyben legszebbnek tar­tanak. A döntés tehát az Önöké, szavazni az újságból kivágott képpel lehet, amit borítékba téve küldjenek el szerkesztőségünkbe (címünk: Nógrád Megyei Hírlap, Sal­gótarján, Erzsébet tér. 6. 3101.) A borítékra írják rá: Gyer­mekszépségverseny. Azok az olvasóink, akik valamilyen okból nem jutnak hozzá a keddi lapszámunk­hoz, szerkesztőségünkben - korlátozott számban megvá­sárolhatják azt. Vidékiek tele­fonon is jelezhetik igényüket. Július 28-i számunkban '"bemutatkozik: Salgótarján: Pásztor Vero­nika, Szoó Andrea, .Gelencsér Eszter, Mocsári Zsolt. Oláh Klaudia, Berta Alexandra, Csatlós Zsolt, Szerémi Krisz­tián és Bozsik Zsolt Szécsény: Kovács Nóra, Talpai Zsanett, Kovács Tibor Kazár: Varga Klementina Vizslás: Magdus János Szurdokpüspöki: Sinka Bet­tina Lucfalva: Berki Krisztina, Pribisán Péter, Bacsa Mel­inda, Bujtár Dorottya Palotás: Vida Máté Bánk: Sohan György Bátonyterenye: Nagy Ág­nes, Kispál Katalin, Tóth Barbara Nagylóc: Csik Henrietta, Baranyi Georgina Érsekvadkert: Petyerák Ka­talin, Cseh Rita Pásztó: Alapi Katalin, Du- dola Norbert Sóshartyán: Bócsó Niko­letta Szécsényfelfalu: Kovács Szabina, Kovács Barbara Karancsalja: Bócsó Gabri­ella Somoskö: Berze Gergő Mivel a pályázat határideje lejárt, új jelentkezéseket nem tudunk elfogadni. A gyer­mekszépségverseny győztesei és helyezettjei értékes díjakat kapnak. A három kategória első helyezettje közül, az I. korcsoport legszebbike nyeri a Baby’s Bt. által felajánlott gyermekkerékpárt, a IÍ. kor­csoport győztese kapja a Nóg- rádker Rt. ötezer forint értékű vásárlási utalványát. Míg a III. korcsoport győztesét a Lurkó Gyermekdivat „tető- től-talpig” felöltözteti. A to­vábbi helyezettekre is értékes ajándékok várnak, így a BRG-TELCOSHOP két da­rab SKY BITE kerékpárja, valamint a Juventusz Olasz-Magyar Kft., a Pásztói Szövetkezeti Áruház Bt., a szécsényi áfész, és a Baby’s Bt. meglepetései. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a szavazás­kor egy borítékban több ver­senyző fotóját is beküldhetik. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. * Terjeszti a Ma­gyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (TIELÍR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyed­évre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.00 Krónika. 8.20 Törvény- könyv. 8.30 Hangszemle. 9.05 Napközben (ÉLŐ) 11.05 Válo­gatott perceink. 11.33 A Vati­kán titka. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 12.50 Külpolitikai, figyelő. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.15 Falurá­dió (ism.) 13.30 Hitélet. 14.05 Zeneparadé. 15.05 PAF műsor (ism) 16.00 Délutáni Krónika. 16.15 Mindennapi gazdaság. 16.30 Zenefórum. 17.05 Ma­gyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Halló, itt Barcelona! 19.35 Az idő rabságában. 20.05 Népda­lok, népdalfeldolgozások. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. URH: 9.00 Körzeti információs maga­zinok. 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 17.05 Versek éve 1991. 19.00 V mate- rinskom jazyku. Szlovák nyelvű műsor. 19.30 In limba materna. Román nyelvű műsor. 20.00 In der Muttersprache. Német nyelvű műsor. 20.30 Na ma- temjem jeziku. Horvát és szerb nyelvű műsor. 21.05 Örökzöld dallamok. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 8.50 Helykereső. 9.05 Zene-szó. 11.05 Napóra. 12.00 Nóták. 13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.) 13.30 Idősebbek hullám­hosszán. 14.00 Péntektől pénte­kig. 14.50 Poggyász. 17.05 Na­póra. 18.00 Rockhullám. 18.30 Szivacs. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Népdalok. 20.00 Pillan­tás az európai diszkókba. 20.45 Halló, itt Barcelona! 21.05 Vi­lágvevő. 21.30 Hangváltás. 22.00 Filmzene. 22.30 Jazz. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.05 Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 10.25 Operafinálék. 11.05 Zenekari muzsika. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.28 IV. Nemzet­közi Kamarakórus Fesztivál. 14.05 A medve: gavallér. 14.30 Régi magyar muzsika. 14.55 Bemutatjuk a Hungaroton új kompaktlemezét. 16.05 Ránki György műveiből. 16.44 Fúvó­sátiratok operákból, balettek­ből. 17.00 Mi újság a régizene világában? 18.05 Donizetti: Szerelmi bájital. 20.35 Szom­bathelyi Bartók-fesztivál (ÉLŐ) 21.10 Hajnóczy Péter novelláiból. 22.15 Gustav Le­onhardt Bach-műveket csem­balózik. 22.31 A kórusirodalom mesterműveiből. 23.00 Nok­türn. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarorszá­gi zenés hírmagazin 5.5 Műsor- ismertetés, hírek, időjárás, útin- form 6.00 Reggeli krónika (Kossuth) 6.10 Eszak-magyar- országi esemény-összefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Regge­li krómka (Kossuth) 7.10 Észak-magyarországi esemény­összefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak­magyarországi krónika 8.10 Az orvos válaszol. 16.00-18.00 Ke­reskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.35 Gyereksarok íism.) 9.00 Dallas. Á nagy vállalkozás. 9.55 Szomszédok (ism.) 10.25 Hollywood. Angol filmsorozat (ism.) 11.15 Képújság. 17.10 Mozart: g-moll zongoranégyes K. 478. 17.45 Pénzvilág. 18.00 Ablak. 19.00 „Egyetlen Föl­dünk van”. 19.15 Esti mese. 19.25 „Traffic jam”. 20.00 Hí­radó. 20.30 Telesport. 20.40 Dallas (ism.) 21.40 Panoráma. 22.45 Berlin, Alexanderplatz. NSZK-olasz filmsorozat. 23.45 Késő esti Híradó. 23.50 Anten­ne 2-híradó. TV 2 16.20 Hírek. 16.30 Nótaszó (ism.) 17.00 Tom, Dick és Har- riet(ism) 17.25 Torpedó. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híra­dó. 18.20 Gyerekeknek: Az én pici pónim. 18.40 A szeszélyes természet. 19.35 Az Adding- ton-akció. Kanadai-francia bű­nügyi tévéfilmsorozat. 20.35 Úr ír! 21.28 Tíz óra múlt. 22.00 Es­ti egyenleg. 22.25 Talpra állni... Amerikai film. SZLOVÁK 1 8.30 Események, kommentá­rok. 9.00 Kajapó indiánok. 9.55 Riportok. 10.35 A Jóakarat Bi­zottság magazinja (ism.) 16.40 Romale. 17.00 Katonák műso­ra. 17.50 Screensport-váloga­tás. 18.40 Vagyonjegyes privati­záció. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Kegyetlen ro­mánc. 21.20 Elton John kon­certje Barcelonában. 22.20 Filmszem. 23.20 Nana. SZLOVÁK 2 18.00 Esti mese. 18.10 Muzzy comes back. Angol nyelvlecke kicsiknek. 18.25 Nyújtsd a ke­zed! 18.35 A gombaszögi cseppkőbarlang. 19.22 Az anti­lop visszatér. 20.06 Televíziós vetélkedő. 20.50 Hazatérés. 21.20 Tévékaleidoszkóp. 21.45 Időszerű események. 22.13 Sporthírek. 22.25 Szlovák dal­énekesek. 22.40 A hét szemta­nú. Tévéfilm. 23.40 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Filmek turistáknak 10.00 40 fok árnyékban 12.05 Varietéműsor 13.30 A jó kaland (sorozat) 14.00 Játékok határok nélkül 16.15 Nem kell álmodozni! 17.10 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Állatbarátok műsora 20.00 Orvostudomány 21.30 Xatapan — játék 23.20 A Tour de France hírei 23.50 Nyári szépségek SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER- üzlet 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am.sor.) 18.30 Én, a kém (am.sor.) 19.30 A titok­zatos Mr. Wong (film) 21.00 Természetfilm 21.30 Éurópai média 22.00 Hírek 22.30 Euró­pai riportok 22.45 Piacgazda­ság 23.00 Halálos rémület (film). Utána: Egyveleg. PRO 7 6.20 S.O.S. Charterboot (angol sor.) 7.10 Flipper (am.sor) 7.35 Rajzfilmek íism.) 9.10 Harttól Hartig (ism.) 10.10 Harry cso­dálatos büntetése (am.sor.) 10.40 Mr. Belvedere (am.sor.) 11.15 Kaland Rómában (ism.) 13.00 Starsky és Hutch (ism.) 13.55 Az elsüllyedt hajó (ism.) 15.35 Perry Mason (am. sor.) 16.30 Harttól Hartig (am.de- tektívsor.) 17.20 Rajzfilmek 19.05 A langenloisi vincellérnő (osztrák vígjáték) 1. rész 20.00 Híradó 20.15 A langenloisi vin­cellérnő 2. rész 21.00 Gyerekek az éjszakában (am. krimi) 22.50 Starsky és Hutch (am.krimisor.) 23.45 Petrocelli (am. krimisor.) 0.35 Hírek 0.45 Mozgó kórház (am.sor.) 1.15 A pármai nagy­menők (ism.) 2.40 Hírek 2.50 Petrocelli (ism.) 3.35 Perry Ma­son (ism.) 4.25 Bajnokok (an­gol sor.) RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló Európa —jó reggelt, Németország! 8.55 Owen Marshall (am.sor.) 9.50 Gazdag és szép (am.sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am.sor.) 11.05 Tie TacToe-játék 11.30 Családi párbaj — játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai (am.sor.) 13.15 Kalifornia klán (am.sor.) 14.05 A Springfield- sztori (sor.) 14.50 A Főnök 15.45 CHIP’S (am.sor.) 16.40 Rizikó — játék 17.15 Forró nye­remény 17.45 Nyereményjáték 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Kény­szerleszállás (am. játékfilm) 22.00 Szerelmes éjszakák (NSZK erotikus film) 23.25 A hulla visszatér (spanyol horror) 0.50 Freaks (am. horror) 2.00 Éjszakai vadászat (am.krimi­sor.) 2.50 Szerelmes éjszakák (ism.) 4.10 Kényszerleszállás (ism.) 5.50 Rajzfilmek. SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Mindent vagy sem­mit! (ism.) 9.30 Hotel (ism.) 10.20 Összeesküvők (ism.) 11.10 Tiltakozás (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am.sor.) 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.) 15.00 Hírek 15.05 Hotel (am.sor.) 16.00 Cagney és Lacey (am. krimi­sor.) 17.00 Hírek 17.05 Min­dent vagy semmit — játék 18.15 Bingo — játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Az őstehetség (am. film) 22.25 Magánbeszél­getés (am. film) 0.20 Hírek 0.25 Iskolás lányok V. (NSZK eroti­kus film) 1.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 2.20 Magánbeszél­getés (ism.) 4.10 Hotel (ism.) 5.00 Mindent vagy semmit

Next

/
Thumbnails
Contents