Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-23 / 173. szám

1992. július 23., csütörtök MEGYEI KORKÉP HÍRLAP 3 Könyörtelenül felszámolják az illegális kereskedelmet Elviselhetetlenné váltak a vi­szonyok a tarjáni vásárcsarnok környékén. Az utóbbi (hosszú) időben már szinte mozogni sem lehetett a rengeteg olyan áru­soktól, akik aligha tudtak volna bármilyen hivatalos árusítási, vagy területfoglalói engedélyt felmutatni ha kérte volna tőlük valaki. Nos, a hivatalos szervek most lépnek is az ügyben: a rendőr­ség, a pénzügyőrség, a közterü­let felügyelet most közösen próbál meg tenni valamit azért, hogy végre rend legyen. (Mint hírlik, kezdetben „nevelő cél­zattal csak figyelmeztetnek, majd alacsonyabb büntetési díj­tételeket szabnak ki, amennyi­ben ezek nem érnék el a kívánt hatást, akár tízezer forintra is megbírságolhatják a szabálysér­tőket. És akkor még nem szól­tunk arról, hogy természetesen el is kobozhatják, lefoglalhatják azokat az árukat, melyeket ily módon kínálnak eladásra.) Várhatóan ezzel az intézke­déssorozattal megszűnnek az áldatlan állapotok Salgótarján belvárosában. A használtcikkek piacának azonban nem alkonyul be - így a kispénzű vásárlók sem járnak rosszul — csak mos­tantól komolyan veszik az ille­tékesek azt, hogy az említett „KGST-piac” szereplőinek ki kell költözniük a Tóstrandra.- béjé ­A politikusokkal nem a hatalom került a vezetésbe Átalakult az SVT Napok kérdése volt a Salgó­tarjáni Vasöntöde és Tűzhely­gyár átalakulása. Nos, július 17-én az Állami Vagyonügy­nökségnél megtörtént a rész­vénytársasági szerződés alá­írása. Az AVÜ részéről Csépi Lajos ügyvezető igazgató, míg az Rt-ben 30 százalékos része­sedést magáénak tudó német fél oldaláról, M. Heider úr, a Wamsler cég tulajdonosa írta alá az okiratot. Ezzel létrejött az SVT-Wamsler Háztartás-tech­nikai Rt. A törvény előírásai szerint, öt tagú igazgató taná­csot és három tagú felügyelő bi­zottságot is választottak. Az igazgató tanács tagjai: Alois Tschannerl (Wamsler), Gressai Sándor, aki az rt. ügy­vezető igazgatója lett, Mede Sándor vezérigazgató-helyettes, Speidl Zoltán (MDF) országy- gyűlési képviselő, dr. Várkonyi József a köztársasági megbízott területi hivatala vezetője. A felügyelő bizottság tagjai: Rudolf Kraus (a Wamslertől), dr. Szoboszlai István, a Somol Tanácsadó Kft. ügyvezető igaz­gatója, Lipták János szakszer­vezeti titkár. — Miért épp az említettek let­tek tagjai az igazgató tanács­nak? — kérdeztük Gressai Sán­dort.- Kiválasztásukról tanács­koztam kollégáimmal, az ÁVÜ-vel, az Ipari Minisztéri­ummal, s a német partnerrel is. Jó elképzelésnek tartották, hogy olyan politikusokat is vonjunk be, akik tapasztalataikkal, s egészséges értelemben vett lob­bizással tudják segíteni a piac- gazdaságnak megfelelő stabil vállalat kialakítását. Miként vélekedik dr. Várko­nyi József az igazgató tanácsba való beválasztásáról? — Gressai Sándor vezérigaz­gató kért fel, hogy legyek az igazgató tanács tagja, amit, mi­után egyeztettem a kérdésben dr. Skultéty Sándor c. államtit­kárral, el is fogadtam. — Mint a köztársasági megbí­zott területi hivatala vezetőjét kérték fel? — Nem hiszem. Valószínűleg mérlegelték jogi végzettsége­met, a kereskedelemben eltöl­tött 30 évemet, közgazdasági ismereteimet. — Nem gondolja, hogy ellen­szenvet válthat ki az emberek­ben, ha jelenlegi pozíciójában részt vállal az SVT irányításá­ban? Olyan vélekedéseket is hallani, hogy az Ón személyé­ben a „hatalom" férkőzik be a gyár vezetésébe. — Felesleges az aggodalom. Hivatalunknak semmiféle tör­vényi jogosítványa nincs, hogy bármely gazdálkodó szervezet működése fölött befolyást gya­korolhasson. Ez a feltételezés még az előző 30-40 évből szár­mazik. Speidl Zoltán (MDF) or­szággyűlési képviselőt telefo­non értünk el: — Úgy érzem, kapcsolataim által tudok segíteni a gyárnak, hisz mint képviselő bejáratos vagyok több fontos helyre is. Komoly munkaként fogom fel ezt a megbízatást. - Vallus ­Őszentsége, a XIV. dalai láma felavatta a tari békeszentélyt (Folytatás az 1.oldalról) Kálmán Attila beszélt arról, hogy szerte a világon és ha­zánkban is megemlékeznek a nagy tudós halálának 150. év­fordulójáról. Röviden vázolta Körösi Csorna életének legfon­tosabb szakaszait, majd Illyés Gyula szavaival fejezte be: Minden magyarban él valami, Körösi lelkesedéséből, kaland­vágyából és nyughatatlanságá- ból. Adja Isten, hogy sok hozzá hasonló utóda legyen még Ma­gyarországnak! Ezután őszentsége szólt a so­kasághoz. Elöljáróban megköszönte mindenkinek, hogy eljöttek és a rekkenő hőségben is végighall­gatták szavait. Örömét, boldog­ságát fejezte ki, hogy megis­merhette ezt a hegyekkel körül­vett gyönyörű vidéket, köszöne­tét mondott a sztúpa minden építőjének. Őszentsége beszélt a vallás szerepéről az ember, az embe­riség életében. Nehéz időszak után a világvallások egymáshoz való közeledésének lehetünk tanúi, s ezt a folyamatot csak erősíteni szabad - hívta fel a fi­gyelmet a láma. Tanításában utalt arra, hogy a vallások sok­színűségük ellenére is sok azo­nos üzenettel szólnak az embe­riséghez, a megbocsátás, a sze­retet, a béke és a tolerancia szel­lemében. A dalai láma a felszentelés közben. Gyurkó A sztúpáról szólva elmondta, hogy ez egy ősi tibeti építmény, amelynek legfontosabb célja, hogy emlékeztesse a buddhista hívőket arra, hogy hasonló építményt kell létrehozni saját lelkűkben, tudatukban is, amely a bölcsességre, a más ember iránti együttérzésre épülő álla­potra épül. Valamennyi ember képes arra, hogy ezt a tökéletes tudatállapotot, annak struktúrá­ját létrehozza önmagában. En­nek csírái mindenkiben meg­vannak. Ahhoz, hogy az életünk minden területén eredményeket, sikereket érjünk el, a buddhista hit szerint együttérzésből fa­kadó szeretetre, saját képesége- ink iránt érzett önbizalomra és bölcsességre van szükség. Eh­hez a dalai láma egy ősi tibeti mondást is idézett: Mindnyájan önmagunk mesterei vagyunk. Végezetült utalt arra, hogy hisz abban, hogy országunk népe képes az előtte álló nehézsége­ket leküzdeni. Toleranciával, türelemmel, együttműködve képesek megoldani a nehézsé­geket. Ezért mondva imát, zárta tanítását és befejezve tari láto­gatását visszautazott Buda­pestre. Szabó Gy.Sándor Traffipax # Július 23-án, 10-től 20 óráig Salgótarján és Kishartyán kö­zött, valamint a Salgótarján - Karancslapujtő és a Salgótarján - Mátraszele — Homokterenye — Nádújfalu útvonalon számíthat­nak az autósok traffipaxos elle­nőrzésre. A Pa-Dö-Dö Bánkon • A Bánki nyár rendezvényso­rozatának két nagy érdeklődés­sel várt programja lesz a hét vé­gén. Július 24-én, pénteken a Talen kardja című amerikai ka­landfilmet vetítik, 25-én, szom­baton pedig a Pa-Dö-Dö együt­tes koncertjét rendezik meg a víziszínpadon. A legújabb • Bátonyterenye. Miről szá­moltak be, milyen döntés szüle­tett, mit bíráltak, illetve fogad­tak el a város önkormányzati képviselői az elmúlt két hónap­ban megtartott testületi ülése­ken? Az erről szóló visszapil­lantót, valamint más, a lakoso­kat érintő tájékoztatókat olvas­hatják a Bátonyterenyei Hírvivő legújabb számában. Új sportlehetőségek # Örhalom. Befejeződött a sportpálya kialakítása. Az is­kola sportcsarnoka mögötti ud­varon kialakított salakos terület egyrészt kézilabdapályaként használható, de alkalmas kispá­lyás labdarúgásra, valamint te­niszezésre. A terület többi része füvesített, a pályát magasított kerítéssel vették körbe. Nyitott nap a mohorai hivatalban Július 24-én, pénteken önkormányzati nyitott napot tartanak a telepü­lés polgármesteri hivata­lában. Ezen a napon a he­lyi intézmények, vala­mint az önkormányzati bizottságok vezetői, a képviselő-testület tagjai, továbbá a jegyző és a polgármester válaszolja meg a felmerülő kérdé­seket. Ugyancsak ezen a napon írják alá a torna- csarnok építéséről szóló szerződését, melynek költsége mintegy 14 és fél millió forint lesz. A kivi­telezés még az idén meg­kezdődik. Gazdaképző központ Szécsényben Kicsi az osztály, nehéz a pálya Nyárra sem zárta be kapuit a szécsényi Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet. Mondhat­nánk: szünet helyett új oktatási év kezdődött itt, melyhez sajá­tos profil is jár. Az iskola - amint az országban kilenc má­sik, hasonló - bekapcsolódott az egy hónapja folyó, ezüstka­lászos gazdatanfolyam lebonyo­lításába. A Nagyváthy János Gazda­képző Egyesület, kezdeménye­zésére a Magyar Televízió, a Földművelésügyi Minisztérium, a szaksajtó és más támogató in­tézmény olyan képzési rend­szert indított el, amelyet eddig Magyarországon a mezőgazda­ságban még nem alkalmaztak.- Mi ennek a lényege, s mi­lyen feladatokat kell ellátnia egy konzultációs központnak? ­A lakosság szolgálatában A Nógrád Megyei Hírlap 1992. július 16-ai számában a „Mit adsz MTTAX?” cím alatt megjelent cikk első részében a vásárlás feltételeiről leírtak helytállóak. Ezt követően azon­ban a jelen cikk írójának tulaj­donított nyilatkozat félreérthető módon került az újságba. Ezért szükségesnek tartom, hogy a tisztelt olvasó, a jelen­legi és leendő ügyfeleink pontos és reális tájékoztatást kapjanak e lap hasábjain keresztül is cé­günk szolgáltatásairól. A MITAX-ORGAN Keres­kedelmi és Szolgáltató Kft. sze­gedi központtal működő, orszá­gos irodahálózattal rendelkező cég. Jelenleg 15 megyében 107 irodával vagyunk jelen. Nógrád megyében 1992. má­jus 18-án nyitottuk meg a me­gyei főirodát Salgótarjánban, ezt követően pedig az alirodákat Balassagyarmaton, Pásztón, Rétságon és Szécsényben. A MITAX-irodákban a cé­günk által felkészített és vizsgá­zott üzletkötők fogadják az ügy­feleket. Cégünk fő feladatának te­kinti, hogy a lakosság széles ré­tege számára, kedvező fizetési feltételek mellett (24 havi ka­matmentes részletre) biztosít­son lehetőséget a különböző tar­tós használati cikkek megvásár­lásához. A vásárlás rendhagyóan, ha­zánkban még nem megszokott módon történik. Az ügyfél az általa igényelt terméket az üz­letkötő közreműködésével kata­lógusból választja ki. Az üzletkötő tájékoztatja az ügyfelet a beszerzési csoport formában történő vásárlás felté­teliről, mely szerint minimum 50 ezer forint értékben lehet terméket vagy termékcsoportot rendelni. Ha az ügyfél úgy dönt, hogy ez a vásárlási forma számára megfelelő, a csopotba lépési szándékát egy csatlakozási nyi­latkozat aláírásával fejezi ki. Ezzel egy időben az ügyfélnek a vásárolt érték 1,5 százalékának megfelelő összegű egyszeri csatlakozási díjat kell befizetni. Ezt követően szerződést kötünk a csoporttaggal, melynek aláírá­sával elfogadja a beszerzési csoportok működési szabályza­tát és az abból eredő kötelezett­ségeket, cégünk pedig garan­tálja, hogy a részletfizetés fu­tamidején belül átadja a meg­rendelt terméket vagy termék- csoportot. Egy beszerzési csoport 96 főből áll. Megalakulását követően a csoport minden hónap utolsó vasárnapján gyűlést tart. Ekkor kerül sor a számítógépes sorso­lásra és a licitálásra, közjegyző jelenlétében. Sorsolással és lici­tálással 2-2 fő nyeri el az előző­leg megrendelt termék vagy termékcsoport használatba vé­teli jogát. A szerencsés kisorsoltak és licitgyőztesek műszaki cikkek esetében 4 héten belül kapják meg a termékeket. A bútorokat 4-8 hetes szállítási határidővel minden esetben térítésmentesen házhoz szállítjuk. A termékek átvételét köve­tően természetesen továbbra is fennáll a csoporttag részletfize­tési kötelezettsége. Irodáinkban lehetőség van készpénzfizetési formában tör­ténő vásárlásra is. Ebben az esetben az ügyféllel adásvételi szerződést kötünk, mellyel egy- időben befizeti a termék árának 30 százalékát. A vételár kiegyenlítésére a termék átadásakor kerül sor. Bútorok készpénzes vásárlása­kor 5 százalék árengedményt is adunk. Ennél a vásárlási formá­nál az 50 ezer forint értékhatár alatt is lehet rendelni terméket. A készpénzes termékek leszállí­tása a fentiekben jelzett határ­időkkel történik. Áraink és fizetési feltételeink rendkívül kedvezőek, melyről irodáinkban személyesen is meggyőződhet a kedves olvasó. A szolgáltatásaink iránt meg­nyilvánuló fokozódó érdeklő­dést és bizalmat jelzi irodáink növekvő forgalma. Egyre töb­ben választják a cégünk által biztosított újszerű és korszerű vásárlási formát. Keresse fel Ön is a lakóhe­lyéhez legközelebbi irodánkat. Meglátja megéri! Lakatos József megyei irodavezető Kérdéseinkre Kiss Gyula a szakközépiskola igazgatója, és az augusztus 1-jétől utódjául kinevezett Czudor István adott választ.- A jelentkezőknek figye­lemmel kell kísérniük a TV2 vasárnap délutáni, félórás mű­sorait, amelyek négy témakör­ben - állattenyésztés, növény­termesztés, kertészet, gazdál­kodási ismeretek - nyújtanak az időszerű munkákhoz szükséges ismereteket. Itt videóra vesszük az adásokat, s havonként egy­szer konzultációt szervezünk, ahol lehetőség nyílik a filmek újbóli megtekintésére, ezen kí­vül a mi tanáraink adnak választ a leendő, illetve gyakorló gaz­dáknak a televíziós műsorok kapcsán felmerült kérdésekre - tájékoztatott Kiss Gyula.- Miként folyt az előkészítés, s kiknek a segítségét vették eh­hez igénybe?- Megbízottunk személyesen kereste meg a polgármesteri hi­vatalokat, munkaközvetítő iro­dákat. Az előbbiek az induló magángazdálkodók figyelmét hívták fel erre a lehetőségre. Szécsényben a művelődési és if­júsági centrum is propagálta - válaszolt Czudor István. Vizsgával zárul a képzés, (a nógrádiak esetében erre Szé­csényben kerül sor) a vizsgázók ezüstkalászos gazdajelvényt kapnak. S ezzel egy újabb esélyre tesznek szert: a bankok, biztosítótársaságok a tanúsít­vánnyal rendelkezőknek várha­tóan bizonyos kedvezményeket nyújtanak. Élgondolkodtató tény: a né­hány hete elindított tanfolyam elvégzésére megyénkből eddig négyen vállalkoztak, az érdek­lődők száma sem haladja meg a tízet. Igaz, a felvételre menet közben is sor kerülhet. Mégis, talán a nyári kezdés nem volt szerencsés, hiszen akinek van munkája, az most javában dol­gozik. Más kérdés, hogy a gyakorló gazdák miben látják a távokta­tás hasznát, az állástalanok pe­dig - akik kedvezményben is részesülhetnek, ugyanis a mun­kaügyi központ átvállalná a ta­nulás költségeinek egy részét - vonzónak találják-e napjaink­ban a mezőgazdasági kisterme­lést, illetve az ilyen jellegű vál­lalkozást. Mire az oktatás befe­jeződik, minden bizonnyal e fel­tevések valóságtartalma is kide­rül. (Mihalik) Kíváncsiskodó A vonalfelügyeletnek kell jelezni a hibát Viczián Béla pataki olva­sónk telefon-előfizető is. Bár készüléke éjjel-nappal hív­ható (volna), miért nem tudja használni 16 óra után? Kéré­sével többször fordult a me­gyei távközlési üzemhez - ed­dig hiába...- Információink szerint, szerdán reggel elhárították a hi­bát kollégáink - válaszolt Schoblocher István, a Nógrád Megyei Távközlési Üzem veze­tőhelyettese. - A késedelemnek az lehetett az oka, hogy az elő­fizető nem jelentette be a hibát a vonalfelügyeletnek. Elképzel­hető, hogy szólt a dejtári tele­fonkezelőnek, aki, bár köteles­sége lett volna a jelzést továbbí­tania, nem tette azt. Egyik salgótarjáni olva­sónk telefonon érdeklődött. Aki Somoskőújfalu felől lépi át az országhatárt, megle­pődve tapasztalja, hogy a vasútállomásnál milyen rémes állapotban van a vasúti át­kelő. Miért nem fordítanak nagyobb gondot a karbantar­tására? Egyáltalán használ­ják még azt a sínpárt?

Next

/
Thumbnails
Contents