Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18-19 / 169. szám
1992. július 18-19., szombat-vasárnap SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 A megyei II. osztály már jóval többe kerül - a „mindenesek” hiába kilincseltek támogatásért Szorosabbra fonódott a hurok a BFC Két évvel ezelőtt megyénk második legnépesebb városában egy összetartó baráti társaság elhatározta, hogy megalakítanak egy sportegyesületet. Az ötletet tett követte, így létrejött a Balassagyarmati Football Club ’90. Már a következő idénytől benevezték csapatukat a városkörnyéki bajnokságba, amelyet fölényesen nyertek meg. 1991-ben viszont megszaporodtak a gondok. Addig ugyanis saját pénzforrásból igyekeztek fedezni a költségeket. A magasabb osztályú szereplés azonban megnövelte azokat. Megfelelő támogatást mégsem sikerült találniuk, így maradt továbbra is az önköltséges megoldás. Az ínséges helyzet ellenére ötödik helyezést értek el. De hiába a jó teljesítmény a hurok még szorosabbra fonódott az egyesület körül. A gárda két mindenesével, az elnök Cseri Józseffel és az elnökhelyettes Magas Lászlóval ezekről a problémákról beszélgettünk. Hangjuk kesernyés, de bizakodó és csak úgy ömlik belőlük a szó. Cseri József: - Igen nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor elkezdtük a klub megszervezését. Mégis másfél-két év alatt szakmailag nagyon sokat léptünk előre. Ebből alapvetően következnie kellett volna gazdasági helyzetünk javulásának is. Nos, éppen ez nem történt meg. Többször próbáltuk meg felhívni a figyelmet csapatunkra, kilincseltünk az önkormányzatnál támogatásért, de mindhiába. így megpróbáltunk egyéb lehetőségeket felhajtani. Mivel a bajnokság költségei alaposan megcsapolták pénztárcánkat, az idény végére alig maradt valami. Az utolsó néhány mérkőzést, hála Csonka Lászlóné 5 ezer forintos juttatásának, még le tudtuk játszani. Magas László: - Én még csak néhány hónapja tevékenykedem a BFC ’90-nél, de e kis idő alatt is sok tapasztalatot szereztem. Bajnoki mérkőzéseink színhelyét, a Lékai úti sportpályát csak bizonyos kötöttségekkel használhatjuk. Ráadásul minden hétfőn „rátelepül” a „KGST”-piac, aminek hatását egyértelműen megsínyli a létesítmény. Nem csoda, hogy igencsak leromlott állapotban van, kopik a fű, hámlik a vakolat, kidőlt a kerítés. Nekünk tehát vasárnaponként ilyen mostoha körülmények között kell fogadnunk az ellenfeleket. Több alkalommal kértük, hogy a Nagyligeti sporttelep füves pályáján játsszuk le a legjelentősebb mérkőzéseinket. Ezt mindössze két alkalommal kaptuk meg.- Igaz, hogy néhány hete alapítványt hoztak létre? Cseri József: - Igen. Azóta már a cégbírósági bejegyzés is megtörtént. Alapítványunktól, mely a „Gyarmatiak a labdarúgásért” nevet viseli, várjuk a problémák megoldását. Ez adómentes, ami azt jelenti, hogy amennyiben lesz olyan vállalkozás, amely hajlandó segíteni bennünket, az átutalt összeget levonhatja az adóalapjából. Ezzel megpróbáljuk csábítani a szponzorokat a BFC 90-hez. Magas László: - Az alapítvánnyal tulajdonképpen régi vágyunkat próbáljuk meg valósággá átültetni. Szeretnénk, ha a BFC ’90 a balassagyarmati utánpótlás-nevelés bástyája lehetne. Sok tehetséges ifjú labdarúgó van városunkban, akik lehetőség híján nem tudják kibontakoztatni képességeiket. Mi őket szeretnénk összefogni, és egy komoly utánpótlásközpontot létrehozni. Tervünk minél előbbi valóra váltását sürgeti az a tény, hogy sok gondunk volt az ifjúsági csapat indításának kötelezettségével. Nekünk ugyanis nem volt. Szerencsénkre a Szügyi SE kölcsön adta fiataljait, akik kis híján meg is nyerték az ifibajnokságot. A Szügy viszont most feljutott a mi csoportunkba, így meg kell válnunk tőlük. Ezért keressük azokat a fiúkat, akik ősztől nálunk fognak majd szerepelni. Azzal, hogy a BHVSE-ből kivált a labdarúgó-szakosztály és megalakult a BLC, szeretnénk az új egyesülettel a legszorosabb kapcsolatot kialakítani. Azok a játékosok, akik valamilyen okoknál fogva nem fémének be a BLC-be, átigazolnának hozzánk, így elérnénk, hogy nem kellene a mellőzött futballistáknak vidéki csapatokban játszaniuk. Másrészt állandó játéklehetőségekhez jutnának.- Milyen terveik vannak a jövőre nézve? Cseri József: - Konkrét célként tűztük ki magunk elé a megyei első osztályú szereplés lehetőségét. Erre akár néhány éven belül is sor kerülhet, de mindenképpen szükséges hozzá ’90 körül pénzügyi helyzetünk stabilizálása. Sajnos erősen tapasztaljuk, hogy amolyan „fekete bárányként” kezelnek bennünket a város sportéletében. Ezért meg szeretnénk mutatni a közeljövőben, hogy igen is szüksége van Balassagyarmatnak több azonos elbírálás alá eső sportkörre és az ezek közötti egészséges rivalizálás minden bizonnyal erősen megnövelné városunk sportjának amúgy sem jelentős súlyát nemcsak a megyében, hanem az egész országban. Magas László: - A közeljövőben alapítványunk javára szeretnénk több rendezvényt szervezni. A közönség szimpátiájára igen nagy szükségv an, ezért ki fogjuk alakítani a BFC ’90 pártoló tagságot. A következő idény egy nagy problémáját már nagy örömünkre sikerült megoldani. A kábelgyár ugyanis rendelkezésünkre bocsátja a buszát, amellyel az idegenbeli találkozókra el tudunk majd utazni. Mindent elkövetünk azért - még a közöny és az oda nem figyelés ellenére is hogy ne szűnjünk meg, ehhez minden lehetséges erőnket mozgósítani fogjuk. Hegedűs Henrik MINT MINDIG Jugoszlávia mégsem? • New York. Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a jugoszláv sportvezetés sikeres kompromisz- szumot kötött Kis-Jugoszlávia versenyzőinek olimpiai részvételét illetően, az ENSZ hajthatatlannak tűnik. Legalábbis ez derül ki abból a jelentésből, amely szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióbizottsága várhatóan kizárja a jugoszlávokat a barcelonai játékokról: nem járul hozzá, hogy a jugoszláv sportolók nemzetiségük megjelölése nélkül rajthoz álljanak. A végső döntést péntekre halasztották. Major - mint vendég # Budapest. Emlékezetes csatát vívott egymással a kötöttfogású birkózók 100 kg-os súlycsoportjában való olimpiai indulási jog megszerzéséért Növényi Norbert és Major Sándor. Növényi léphet szőnyegre Barcelonában, de pénteken eldőlt: Major is kiutazhat - meghívottként. A Poli Vinil Kft. tulajdonosa, Illés Attila látja vendégül Barcelonában a BVSC vb- és EB-ezüstérmesét. <5E> BANK Senki sincs oda igazán az örömtől Nógrádban Elkészült az NB III. csoportbeosztása Dán hősök bélyegen Kuppcnhága. A dán labdarugó-válogatottat Európa-bajnoki győzelme után most hazájában is .„szentté avatták”. A dön- töbeli sikere után először a koppenhágai Nemzeti Múzeumban állították ki a játékosok és Richard Möller-Nielsen szövetségi kapitány arcképét, most pedig bélyegsorozatot készítettek a svédországi győztesekről. A főpostánál, ahol a bélyegeket árusítani kezdték, már a nyitás előtt 2 órával több száz rajongókból és filatelis- tákból álló sor kígyózott, hogy minél előbb hozzájussanak a különleges sorozathoz. Az már csak a bélyegek értékét növeli, hogy a fényképek alatt található „dán dinamif ’ felirat - valamilyen hibából kifolyólag - visszafelé olvasható. Bár a gazdasági (csőd(helyzet még alaposan felboríthat minden eddigi elképzelést, azért „a biztonság kedvéért” elkészítették az NB III. hat csoportjának beosztását. Eszerint Nógrád megye mindhárom harmadosztálybéli „reprezentánsa” továbbra is a Mátra-csoportban kergeti a labdát az 1992/93-as pontvadászaton. A csoport résztvevői: Dunakeszi, Füzesabony, Gyöngyös SE, Heréd SK, Jászapáti, Jászberényi SE, Karcag, Monor, Pásztó, Rákóczi- falva, REAC, SBTC, SKSE, Szolnoki Cukor, Szolnoki MÁV, Törökszentmiklós. S hogyan kommentálták e beosztást a nógrádi érdekeltek? A vélemények a következők: Pásztó Kiss Károly edző: - Nagyon erős a csoport! Célunk nem lehet más, mint a bentmaradás kiharcolása. Ehhez mindenképp erősíteni kell 3-4 emberrel, folynak a tárgyalások is, de neveket még korai volna mondani. A csapatról annyit: július 7. óta készülünk, s nemcsak a csapat fog megújulni, hanem a pálya is: a gyepet is hozzáigazítjuk a magasabb osztály követelményeihez, s ehhez magunkat is szoktatjuk, sok-sok edzőmérkőzéssel. SBTC B. Kovács Zoltán, edző: - A csoport nagyon erős, de még semmi sincs lefutva. Hírlik, hogy a Mátra-csoportból „átpakolt” Bélapátfalva meg is fellebbezi a döntést, meg aztán az esetleges NB Il-es visszalépések is okozhatnak változást. Ez mindenesetre nem a mi asztalunk. Házunk táján továbbra is cél ezt a csoportot megnyerni, természetesen ehhez a csapatot erősítenünk kell. Oláh Béla, Kisbali, Novák, Konderla, Kós, Szabó Kálmán és Sándor Norbert is - ha sikerre vezetnek velük kapcsolatban a tárgyalások - nálunk kezdheti az új bajnoki szezont. SKSE Horváth Gyula edző: Nincs igazság! Megspékelték a csoportot két NB Il-es kiesővel, ráadásul látszik: továbbra is csak „papolnak” arról, hogy költségcsökkentés. A távolságok a tavalyihoz képest összehasonlíthatatlanul megnövekedtek így. A fél csoport Szolnok megyei, így a fél bajnokságot buszon fogjuk eltölteni. Szép kilátások - de nincs mit tenni, ez van, ezt kell „szeretni”! Egyébként készülünk, a jövő szombaton játszuk első edzőmeccsünket - az ellenfél még nincs lefixálva. Balázs J. A nyári olimpia története (XV.) 1964. Tokió Tíz arany Tokióból Végre Japán! Kiáltott fel a világ közvéleménye, amikor a Felkelő Nap országa kapta a soron következő XVIII. olimpia rendezési jogát. A rohamosan fejlődő kelet-ázsiai ország már régen megérdemelte volna, hogy egy ilyen nagy kvalitású sportrendezvénynek adhasson otthont. Amikor végre megszavazták azt Tokiónak, a japánok óriási költségekkel, igazi szalonképes, modem körülményeket biztosítottak az olimpia számára. Természetesen mi magyarok is képviseltettük magunkat a messzi keleten; sikeresen. Tíz aranyérem bizonyította hazánk sportolóinak felkészültségét. Kardozásban sajnos megszakadt egy szép sorozat. A csapatnak aranyérmet ugyanis nem sikerült elhozni. Bár az egyéni elsőséget Pézsa Tibor elhódította. A kardozók helyébe viszont két másik fegyvernem lépett a sikerlistán. Női tőrben Rejtő Ildiók megnyerte a bajnokságot, míg női tőrcsapatunk és a férfi párbajtőröző team aranyéremmel térhetett haza. Csakúgy a birkózó Pólyák Imre, aki nyolc évet várt arra, hogy olimpiai bajnok lehessen. Az előző játékokon végig verte a teljes mezőnyt, de a döntőben rendszerint vereséget szenvedett. Most viszont hallatlan összpontosítással, küzdeniakarással kicsikarta a végső győzelmet. Másik birkózóaranyunkat a legnehezbb kategóriában a több mint 120 kilós Kozma István szerezte, aki szakítva a hagyományos nehézsúlyú taktikával, fürgeségével kerekedett felül ellenfelein. Öttusában ezúttal csupán az egyéni aranyat sikerült elhoznia Török Ferencnek. A kisöbű sportpuska fekvőszámában az alig 22 esztendős Hammeri László hatalmas világcsúccsal lett első. Nyugodtsága, összpontosítókészsége átragadt más sportágak képviselőire is. Például Dömötör Zoltánra, vízilabda-válogatottunk játékosára, akinek szinte az utolsó másodpercben lőtt góljával diadalmaskodott a csapat. Labdarúgóink megismételték az 1952-es sikert a Novák Dezső csapatkapitány illetve az egyik találkozón hat gólt lövő Bene Ferenc vezérletével és nemzetközi rutinnal alig rendelkező focisták imponálóan nyerték az olimpiát. A külföldi egyéniségek közül nem csak termetével, hanem tudásával is kimelekedett a nehézsúlyú cselgáncsozó holland Geesink, akitől bizony igen messze kellett állni, hogy megfelelő fotó készülhessen róla. Ez az olimpia a nagy visszatérők és a duplázók játékai voltak. Megismételte négy évvel ezelőtti győzelmét a maratoni futó Bikila - ezúttal cipőben és nem mezítláb, a 800-as futó új-zélandi Snell, a kiváló gyorsúszó Dawn Fraser és sorolhatnám még. Újra visszatért a küzdőtérre és meglehetősen nagy sikerrel Melbourne bajnoka a vágtázó Betty Cuthbert. Feltűntek persze ifjú sztárok is, mint a magasugró Brummel, a sprintúszó amerikai Schollander, vagy a 17 éves román gerelyhajítónő Mihaela Penes. Tokió új értelmet adott az olimpiai mozgalomnak. H.H. Pénz(telenség) a kosár(labdá)ban Budapest. Bombaként robbant a magyar kosárlabdaéletben és a sajtóban egyaránt a hír: a Tungsram SC és a Honvéd férfi- csapata egyesült, és közösen indulnak a Szuper Ligában is. A felfordulás elmaradt, Horváth Frigyes, a szövetség főtitkára mára megoldásról számolt be. A Szuper Ligában megüresedett helyre a Kaposcukor ugrott be, mert az 5. helyezett Szolnoki Olajbányász nem vállalta a szereplést. A kaposváriak helyét az Ä osztályban a legjobb kieső, a Baja foglalja el, a B osztály „újonca” pedig a TFSE együttese lesz. A férfi A osztályban péntekig három egyesület, a Hódmezővásárhelyi KK, a Falco és a MAFC nem fizette be a 80 ezer forintos nevezési díjat. Ezért azonnali hatállyal felszólították az egyesületeket, hogy fizessenek. Ha mégsem tennék azt, a versenykiírás szerint a szövetséggel szemben fennálló tartozásuk teljes kifizetéséig az adós klubok valamennyi kisorsolt bajnoki meccsüket 2-0 arányban elvesztik... BARCELONA(PLO) □ Költségvetés. Pasqual Mara- gall, Barcelona főpolgármestere pénzügyi szempontból sikeres olimpiát vár. A szervezőbizottság (COOB) elnöke elmondta, hogy kiegyensúlyozott a költségvetésük, amely egyébként a játékok történetében a legnagyobb volumenű (1,4 milliárd dolláros). A rendezéstől nem várnak hasznot, mindössze a jelentős veszteséget kívánják elkerülni - a jelek szerint ez sikerülni fog. □ Létszámnövelés. Habár hosszú hetekig folyt a vita az olimpiai család létszámának jelentős korlátozásáról, most a szervezők mégis beleegyeztek abba, hogy további négyszáz résztvevőnek helyet szorítanak. A COOB összesen 15 609 sportolót és kísérőt vár Barcelonába. □ Időjárás. A meteorológusok előrejelzése szerint július 25-én, a megnyitó napján meleg, napsütéses időjárás várható. Áz időjósok ugyanakkor hozzátették, hogy a hosszútávú prognózis bizonytalan, pontosabb jelzéssel mindössze két-három nappal előbb tudnak csak szolgálni. □ Tiltakozó rendőrök. Spanyol rendőrök mintegy 200 fős csoportja tartott tiltakozó demonstrációt csütörtökön az olimpiai stadion környékén. A civilbe öltözött rendőrök a rossz ellátás miatt tüntettek, mondván, a számukra létrehozott ideiglenes szállások zsúfoltak és koszosak. □ Új pázsit. A szervezők versenyt futnak az idővel, hogy kellő időben helyrehozzák az olimpiai stadion gyepszőnyegét. A 65 ezer férőhelyes létesítményben ugyanis a megnyitó próbái során a résztvevők alaposan letaposták a füvet, amely több helyen csúnyán kikopott. A nyitóceremóniára még nem fontos, hogy újra zöldelljen a pázsit, hiszen letakarják a küzdőteret, ám nagy „blamázs” lenne, ha az atlétikai versenyek kezdetére, július 31-re sem készülnének el a pázsitozással. □ Visszatérők. Húszévi önkéntes száműzetés után Albánia visszatér az olimpiai mozgalomba. A kis európai országot nyolcfős küldöttség képviseli Barcelonában. A politikai vezetés 1972 kivételével nem engedte sportolóit külföldre. Máig sem tudják, hogyan, de Münchenben „egy szem” súlyemelőjük indulhatott. Ha nyerünk — felezünk! Tovább emelkedik népszerűsége „Ha nyerünk, felezünk!” játékunknak, melyet a Szerencsejáték Rt.-vel közösen indítottunk útjára. Péntek délben 471 játékos szelvényei közül kellett sorsolnunk! A szerencse Szilágyi István, Balassagyarmat, Ma- dách-liget 7. ép. alatti olvasónknak kedvezett, így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényét adtuk fel, s azonnal letétbe is helyeztük a salgótarjáni új totózóban. Az említett totózóban egyébként minden megjátszott 100 forint után tombolaszelvényt adnak augusztus 7-ig, így minden kisorsolt játékos 6 darab tombolát is kap (múlt heti és mostani játékosunk is!) Szilágyi Islván tippjei: I. Sparta P.-Siófok 1 2.Vác-Aarhus I J. B 1903-Adtnira W. I x A.Stahl l.inz-Häcken I x S.Salzburg-Karlsruhe x 2 ó.Bróndby-Hetsingborg x 7.Rapid Wien-Bochum I 8.1,yogby-C'aen 1 9.Schalke-Waalwijk I 10. Aalborg-ilaminarbv x 11. Leverkuscn-Slavia P. Ix 12.I)armstadt-Hertha x 2 l.l.Freiburg-Hannover x 2 Pótmérkőzés: Id.Dordrecht-Saarbrücken t A szelvény száma: F 17.704.681