Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-17 / 168. szám

NÓGRÁDI KISGAZDÁK TORGYÁN KIZÁRÁSÁRÓL — 3. oldal NOGRAD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. JÚLIUS 17. PENTEK III. ÉVFOLYAM 168. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT X MAGYAR HITEL BAN K RT Új telefonszámunk: 16-166, 16-532 (5003) emon Szerb ellenzéki politikusok hazánkban A magyar Országgyűlés kül­ügyi bizottságának meghívására Magyarországon tárgyalt a szerb ellenzéki szövetség, a Depos kül­döttsége. A politikusok tegnap a Parlamentben megtartott sajtó- konferencián összegezték buda­pesti megbeszéléseik tapasztala­tait. Radoszláv Sztojanovics, a Szerb Demokrata Párt alelnöke hangsúlyozta: a delegációnak igen hasznos eszmecserékre nyí­lott alkalma a magyar főváros­ban mind Jeszenszky Géza kül­ügyminiszterrel, mind a magyar törvényhozás külügyi bizottsá­gának tagjaival. A budapesti lá­togatás bizonyította, hogy „a magyar Parlament óhajtja az együttműködést a demokratikus Szerbiával”. Hasonló törekvések vezérlik a szerb demokratikus el­lenzék tagjait is. Szerintük az együttműködésre már csak a szomszédság, a geopolitikai meghatározottság és az összekö­tő történelmi műit okán is szük­ség van. Jövőre 900 ezer munkanélküli? Kritikus a foglalkoztatási helyzet A gazdaságba állami eszközökkel történő beavatkozás (nagybe­ruházások) javíthatna a munkaerőpiac jelenlegi helyzetén, és segít­hetné a gazdasági fellendülést is — mondta Schamschula György munkaügyi államtitkár. Kifejtette: a jelenlegi foglalkoztatási helyzet kritikus. Az év végére várhatóan 770 ezerre emelkedik a munkanél­küliek száma, jövőre pedig elérheti a 900 ezret is. Mindez olyan rövid idő alatt alakult ki, hogy nem volt idő hatékony megoldások kidolgo­zására. PHARE-program a mezőgazdaságban-e az Várhatóan döntenek az Európai illetékesei arról az e hónap végén i Ke ' ' .ozosseg 5 millió ECU-s segélyről, amely a PHA­RE-program részeként a magyar vidéki agrárfinanszírozás fejlesz­tését célozza. Emellett több pro­jekt megvalósítását is támogatja az EK a PHARE-programon ke­resztül a magyar mezőgazdaság korszerűsítése érdekében. E pénzből azonban közvetlen anyagi segítség nem nyújtható vállalkozol tevékenységhez. A program célja: a ^gazdaság — ezen belül a mezőgazdaság — szerkezetátalakításának előmoz­dítása, és az e folyamat gyorsítá­sát szolgáló munkaprogramok megvalósítása. A magyar mezőgazdaság mint­egy 20 millió ECU felhasználá­sara kapott jogot 1990-ben ab­ból az alapból, amelyet az EK e célra különített el költségvetésé­ből. Ezt a pénzt ez év végéig kell felhasználni. (MTI) Iposz-segítség Soron kívül hitelhez juthatnak azok a vállalkozók, akik a három bank csődje miatt valamilyen hátrányt szenvedtek — jelentette be Kassi Róbert, az Iposz Ma­gyar Kézműves Kamara alelnöke tegnap. Ehhez lehetőséget nyújt az Iposz és a Budapest Bank által közösen kezelt egymilliárd forin­tos hitelkeret, amelyből eddig is igényelhettek kölcsönt az Iposz- tagok. Kassai Róbert hangsú­lyozta: a hitelfelvétel feltételei nem változtak, csupán soronkí­vüliséget élveznek és gyorsítot­tan juthatnak pénzhez a károsul­tak. Hasonló megegyezés szüle­tett tegnap a Széchenyi István Befektetési Társaság által kezelt 100 millió forintos kamatmentes hitelcsomag ügyében is. Az idén is lesz autószalon Novemberben rendezi meg a Hungexpo a Budapesti Autósza­lont. Lz a rendezvény némiképp eltér a korábbiaktól, ugyanis a piac az 1991-es kiállítás óta ta­goltabbá vált, így a gépjárműim­portőrök döntése egybeesett a szervezők azon javaslatával, hogy a márkaképviseletek csak a páratlan években állítanak ki, a páros években pedig a nem ge­nerálimportőr kereskedők bevo­násával Kereskedelmi kiállítás és vásár legyen. Az autó-show ke­retében a kiállítók a teljes hazai autókereskedelmet szeretnék bemutatni. Mézvásár Az idén, augusztus 1-jén ötödször rendezi meg az orszá­gos mézvásárt Jászberényben a Szatmári László Jászsági Mé­hészegyesület. A vásárra a ma­gyar termelő méhészeken kívül meghívták a méhészeti terméke­ket feldolgozó, forgalmazó kül­földi és magyar vállalatok képvi­selőit, a mehészetieszköz-gyár- tókat és -árusítókat. A törekvés az, hogy a hazai méhészek köz­vetlen kapcsolatot teremtsenek az európai országok kereskedői­vel, mejgkönnyítve ezzel a ma­gyar mez értékesítését. Országos borverseny Sárospatak ad otthont szep­tember 1-je és 4-e között a XXIII. országos borversenynek. A nedűk vetélkedőiét a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsé­ge a Tokaji Szőlő- és Borterme­lők Egyesületével közösen ren­dezi. Á bor seregszemléjén a szakemberek a termékek minő­ségét szeretnék felmérni, külö­nös tekintettel a származásmeg­nevezésre és az eredetvédelem szempontjaira, valamint a priva­tizációra. A különféle minőségű borok és pezsgők vetélkedőjére várhatóan mintegy 400 bormin­tát neveznek maja a termelők. F-15-ös, F-16-os gépek Taszáron A taszári repülőtéren — au­gusztus 8-9-én — rendezendő nemzetközi katonai repülőnapot három nagy kötelékprogram te­szi majd igazán színessé. Köte­lékbemutatót tart a svájci, a len­gyel és a francia légierő is — je­lentették be a Honvédelmi Mi­nisztériumban. Elhangzott: a re­pülőnapon részt vesznek az USA Európában állomásozó légiere­F-lll-es vadászbombázoi A-10-es csatarepülőgépei. es Villamosenergiaár-emelés Érdekvédelmi tiltakozás A jelenleginél differenciál­tabb villamosenergia-tarifarend- szerre lenne szükség — mondta Pálfi László, a Magyar Energia- fogyasztók Szövetségének ügy­vezető igazgatója. Kifejtette: a jelenlegi villamosenergiaár- emelés mértékének jogosságát nem lehet objektiven megítélni, mert a széles közvélemény nem kapott kielégítő információt az előállítási költségekről. így felmerülhet a kérdés: mi­lyen költségösszetevők alapján állapították meg az árakat? Je­lenleg a villamos energia árának egyre növekvő tendenciája taka­rékosságra ösztönzi a fogyasztó­kat, ám a termelőket erre nem készteti semmi. A bevezetés előtt álló, egységes lakossági ta­rifáról szólva elmondta: e megol­dás a több energiát vételezőknek előnyös. Az érdekképviseleti szervezet szakértői szerint elkép­zelhető lenne egy személyre szó­ló, alapdíjas tarifarendszer beve­zetése, ami a tényleges energia- igény alapján tenne különbséget a fogyasztók között. A lakossági energia távlatokban — utalt rá az ügyvezető igazgató — vélhetően többe kerül majd, mint az ipari villamos energia, ám esetlegesen ezt nemcsak áremeléssel, hanem -csökkentéssel is meg lehetne ol­dani. (MTI) Egy vizsgálat megállapításai Ela magyar ggott kórházak A magyar egészségügy nem­csak struktúrájában, de épületei­ben is jelentősen elöregedett. Önkormányzati kórházaink kö­zül például a vidékiek 29, míg a fővárosiak több mint 60 százalé­ka még a második világháború előtt épült — tartalmazza egye­bek mellett az a vizsgálati anyag, melyet tegnap ismertettek a Népjóléti Minisztériumban. Az egészségügyi reformot elő­segítendő, egy kormányhatáro­zat nyomán tavaly ősszel kezdte meg munkáját egy, az önkor­mányzati kórházak rekonstruk­ciós igényeit áttekintő munkabi­zottság. Az ország 166 fekvőbe­teg-intézményéből 121 kórházra kiterjedő felmérés során megál­lapították, hogy vidéken az épü­letek 1,4 százaléka, Budapesten pedig 0,4 százaléka kórházi fel­adatokra alkalmatlan. Összessé­gében pedig a kórházak 27 szá­zaléka szorul valamilyen fokú re­konstrukcióra. Nem jobb a hely­zet az orvosi gépek, műszerek te­kintetében sem: a 18,5 milliárd forintot érő műszerpark 32 szá­zaléka ugyanis öt évnél öregebb, 37 százalékát pedig már legalább 10 esztendeje üzemeltetik. (MTI) Kezdődik az aratás ■■■■ «un SHBB Nógrádban Péter-Pál napját úgy tartják számon, mint az aratás optimális kezdési időpontját. Az idei gabonabetakarítás mutatóihoz aligha sorol­ható ez a jelző, s ennek nem csupán az az oka, hogy évről évre fogyatkoznak a látványnak sem megvetendő, ringó gabonatáblák. Megyénkben az összes vetés- terület tíz százalékát foglalják el a kalászosok. A vetőmagra szinte nem is volt panasz, aztán majdhogynem csak ezt lehetett hallani. Az okok között egyér­telműen a tavaszi, koranyári, rendkívüli aszály került az első helyre, de sajnos igen előkelő helyet foglal el a tsz-ek szűkös anyagi helyzetéből adódó csök­kentett műtrágya-, illetve nö- vényvédőszer-felhasználás is. Mennyi a kevesebb? Az ecsegi Béke Tsz-ben már ja­vában folyik a legnagyobb nyári munka. Á gyors, előzetes mér­leg kilátásaira világít rá Vicla István elnök rövid beszámolója.- A várt, hektáronkénti negyven helyett harminc mázsa termésre számítunk a 450 hektárnyi bú­zából. Az őszi, tavaszi árpa, és a zab egy része még lábon áll, s csak saját gé­pekkel dolgozunk. Tavaly ezer, ez évben 673 hektáron termesztettek őszi bú­zát az érsekvadkerti termelő- szövetkezetben, s ez a már emlí­tett, tartós, pénzügyi nehézsé­gek következménye.- Gyenge közepes minőségű lesz a termésünk búzából, mely egyébként az összes vetésterü­letnek mintegy a felét foglalja el. A mennyiség valamivel alatta marad a tavalyinak - hangzik Tuza Istvánnak, a nagybárkányi Kis-Zagyvavöl- gye Termelőszövetkezet elnö­kének becslése. Náluk - ha az időjárás nem hiúsítja meg - a hét végén indul Lőrinc János szécsényi vállalkozó learatott ta­karmánybúzáját már zsákolják Fotó: Gyurkó az aratás. - folytatja a nagybár­kányi elnök. Hét gép vonul majd ki a földekre, ezek közül négy kombájn és két teherautó jelenleg „vendégmunkásként” a határ túloldalán, Léván dolgo­zik, az ottani szövetkezetben. A bárkányiak segítő gesztusa az ehhez fűződő, több mint tízéves kapcsolat javára írandó. Hozamkiesés A mátraterenyei Mátra Mgtsz-ben, remélhetőleg a jövő hét közepén startolnak a kom­bájnok.- Értékesítési szerződést nem kötöttünk, mivel a 120 hektár- (Folytatás a 3. oldalon) Hevesi, nógrádi nyugdíjasok Tiltakozás a benzin- áremelés ellen A Nyugdíjasok Nógrád-He- ves Megyei Érdekvédelmi Szer­vezete 8 ezres tagságának nevé­ben csatlakozott az Autóklub követeléseihez. Mint írják, a benzin árának lassan rendszeres­sé váló emelése közvetve az egész nyugdíj as-társadalom megélhetését nehezíti, hiszen a dráguló üzemanyag növeli az alapvető élelmiszerek és fo­gyasztási cikkek szállítási költsé­geit. A szervezet követeli, hogy vessenek véget a benzin folyto­nos, hazai és külföldi indokokra hivatkozással való drágításának. Ford Fiesták kétszáz papnak Kétszáz fehér Ford Fiestával segíti szolgálatuk ellátásában a magyar katolikus papokat két külföldi segélyszervezet, a kö- nigsteini Kirchein Not Ostdries- ter Hilfe és a bécsi Europäischer Hilffonds. Az első huszonöt sze­mélygépkocsit tegnap adták át ünnepélyes keretek között a pé­csi negytornyú bazilika előtti té­ren új gazdáiknak. Az 1,1 literes Fiestákra egy többéves program keretében több mint ezer hazai katolikus pap cserélheti majd fel eddig használt öreg autóját. El­sőként a nemrégiben felszentelt, elsőmisés papok és a legkoro­sabb kocsik gazdái kaphatták meg a lelki segítségre várók és betegek látogatását megkönnyí­tő fürge kisautókat. Ellentmondásos folyamatok gazdaságunkban Idén még csak a gazdasági visszaesés mér­séklődése várható, a GDP valószínűleg 2-3 százalékkal csökken. Jövőre a gazdaság stag­nálására lehet számítani, ami már eredmény­nek tekinthető. A mai, nehéz helyzetben ve­szélyes volna költségvetési, illetve monetáris politikai eszközökkel megpróbálni a gazda­ság élénkítését, hisz ez nagyobb inflációt, va­lamint külső eladósodást okozna — hangzott el a Kopint-Datorg Rt. sajtótájékoztatóján tegnap. Az rt. munkatársai az ez évi második, A világgazdaság és a magyar gazdaság hely­zete és kilátásai 1992 nyarán című konjunk­túra-jelentésüket mutatták be. A magyar gazdaság folyamatait továbbra is ellentmondásos tényezők jellemzik. Mi­közben elhúzódik a gazdaság visszaesése, az infláció lassul, a külgazdaság mutatószámai jelentősen javulnak. Erősödik a fizetési mér­leg többlete, javul az áruforgalmi mérleg. To­vábbra is növekednek a valutatartalékok. Ez­zel szemben azonban az idei költségvetés hiá­nya már az első fél évben túlhaladta az egész­re tervezett mértéket. Pozitívan értékelték a kutatók, hogy a csődhullám nem csapott át sorozatos felszámolásokba. A szerzők szerint a jelenlegi helyzetben nem szabad a költség- vetési és a monetáris politika eszközeivel a gazdaság élénkítésére törekedni, hiszen ez esetleg inflációhoz és külső adóssághoz ve­zetne. A költségvetési deficit azonnali, jelen­tős csökkentése viszont csak fokozná a visz- szaesést. Növekvő megtakarítások 900 milliárdnál tartunk Júniusban — az előzetes ada­tok szerint — tovább növekedtek a lakossági megtakarítások. Ösz- szegük a fél év végén meghaladta a 900 milliárd forintot. A Ma­gyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint az elmúlt egy hónap során a pénzintézeteknél lévő lakossá­gi megtakarítások 884 milliárd forintról 902,1 milliárd forintra emelkedtek. Egyaránt növeked­tek a forint bankbetétek és a de­vizabetétek. A bankbetétek szintje június végén 488,4 milli­árd forintra emelkedett, valami­vel több mint 10 milliárd forinttal haladja meg az egy hónappal az­előttit. Míg áprilisban csökkent, és májusban csak mérsékelten növekedett a devizabetét-állo­mány, júniusban ezen a téren is alapvető változás következett be. A bankokban tartott lakossá­gi devizabetétek összege a fél év végén — az előzetes adatok alap­ján — elérte a 143,3 milliárd fo­rintot. Májusban az állomány 137,8 milliárd forint volt, április­ban pedig 136,5 milliárd forintot tett ki. Tartósan növekszik a pénzintézeti értékpapír-állo­mány is. Június végén a lakosság tulajdonában 201,6 milliárd fo­rint értékű pénzintézeti értékpa­pír volt.

Next

/
Thumbnails
Contents