Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-08 / 134. szám
1992. június 8 , hétfő BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Ki a patak vizét issza - az dorogpusztai „Itt kommunizmus van” A kezdetek kezdetén Soly- mossy-tanva volt, a felszabadulás után a téesz állattartó telepe lett, ma úgy hívjuk, Do- rogpuszta. Ha a 23-as útról, Kisterenye felé, balra térünk, a hepe-hupákon és egy patakon át máris ott vagyunk. Amikor éppen a patakon mentünk keresztül, még eszünkbe se jutott, hogy ez jelenti itt az összes hozzáférhető vizet. De ezt is megtudtuk beszélgetőtársainktól, Tupi Istvántól és Vaspál Jánostól. — Volt itt a téesznek egy szivattyúháza. amit elvittek - mondja Tupi István. Két hónapja víz nélkül van itt a hét család. Itt vannak nekem az állatok, húsz darab sertés. Úgy az itatóvizet, mint az ivóvizet, a patakból hordjuk., —A patak vizét isszák? ' — Azt. Én Kisterenyéről hor- ‘ dók vizet, kannákban. — Milyen telepe volt itt a té- ' esznek? — Birkák, libák voltak itt, de felszámolták ezt a részt, utána szerelték ki a motort a kút mellől. Mi nyilatkoztunk, hogy az „Nekünk már végünk ...” elfogyasztott áram után kifizetjük a számlát. Mert vannak itt kisgyerekek is. És itt van.a hör- gászparadicsom, a horgászok is hiába jönnek fel vízért. A legközelebbi helyek, ahonnan vízhez juthatunk, Maconka, Nemti, vagy Kisterenye. Ez nagy probléma ezen a környéken.- Maguk mióta laknak itt?-Én közvetlenül nem lakom itt; kisterenyei vagyok. ’89-ben' vettem meg ezt a lakást állattenyésztésre, hogy úgy mondjam, a „gyes” mellett. Munkanélküli vagyok.- Mit csinált, amíg dolgozott?-25 évig voltam a vasútnál vonatvezető és jegyvizsgáló, ’89. szeptemberéig.- Jó üzlet az állattartás ?'-Egyszer már nagyon belebuktam. Az első garnitúrával, 1990-ben teljesen „elúsztam”. Még azt sem kaptam vissza, amit befektettem. Az volt a próbaidő. A mostani állománynyal január végén indultam. 26 darabot adtam most le a pásztói állami gazdaságnak. Valamivel muszáj foglalkozni.- És miért éppen a sertésekkel? '-Amikor elbocsátottak, 12 darabbal indultam. Utána negyvenet tartottam, de az nagyon rossz szezon volt, sírva kellett eladnom őket, alig akarta megvenni a vágóhíd. A múlt évet kihagytam, aztán újból hozzáfogtam. . Kénytelen vagyok valamit csinálni, mert három nagy gyerekem van, de eddig még minEgy szelet Dorogpuszta. dig csak tőlem vittek. Ők még nekem nem adtak semmit. De legalább megfizetnék az állattartást! 79 forintot kapok kilónként a leadott disznókért. Az semmi! De nekem egy fuvart kétezer forinton alul nem hoznak el! Pedig a pultnál igencsak megkérik az árát! Vaspál Járfos bányász volt, majd egy baleset után leszázalékolták, tavaly májústól nem dolgozik.-Ötven éves vagyok, bennünket már nem vesznek fel sehova. Lehetetlen elhelyezkedni. Igaz, hogy mindjárt azt kérdezik, milyen vizsgáink, milyen fotó: Gyurkó iskoláink vannak? Azzal a kis nyolc általánossal nekünk már végünk... Vaspál János is Kisterenyén lakott 1989-ig. Mi vonzotta ide? Meglepő volt a válasz:- Itt kommunizmus van.-Az mit jelent?- Hát, nyugodt élet... -Milyen itt az ellátás? Bolt van?-Nincsen. Semmi ilyesmi nincs. De még segélytelefon sincs. Ha itt véletlenül valaki rosz- szul lenne, annak annyi. Villany még van ... — Dudellai — Most építkezésen segít a nyugdíjas állatorvos Hétfőn várjuk az érdeklődőket Homokterenyén Újságíró - közönség találkozó Az Axel Springer - Magyarország Kft. Nóg- rád Megyei Irodája és a Nógrád Megyei Hírlap Szerkesztősége újságíró-közönség találkozót rendez június 8-án, hétfőn 18 órakor az általános iskola könyvtárában. Az újság szerkesztői és munkatársai - köztük azok, akik a településről tudósítanak rendszeresen - szándékaink szerint őszinte, nyílt hangvételű beszélgetésen cserélik ki tapasztalataikat a lapról véleményt mondani legilletékesebbekkel, az olvasókkal. Kíváncsiak vagyunk a gondolataikra, az igényeikre, mert azt szeretnénk, ha közelebb kerülnénk olvasóinkhoz, ha az eddiginél jobban szolgálhatnánk érdekeiket és törekvéseiket. Ehhez kínáljuk mi a találkozás lehetőségét, s ehhez kérjük a segítségüket. Ne feledje hát! Június 8-án 18 órakor az iskolai könyvtárban találkozunk. Nem kell fizetni • Mátraterenye. -A' hatósági munka is szerepelt a testület legutóbbi ülésén, különös tekintettel az ügyintézési határidők lerövidítésére. Elfogadták a köztisztaságról és az állattartásról szóló rendeleteket, és az infláció miatt módosították az idősek klubjának térítési díjait. A község lakói méltánytalannak találták a közkifolyók vízdíját, ezért a képviselők fontolóra vették az erről szóló rendelet visz- szavonását. Azzal a kitétellel, hogy Homokterenyén és Nádújfaluban leszerelik a közkutak nagy részét, viszont ami marad, az után az önkormányzat fizet. J utalom kirándulás • Mátramindszent. Azok a gyerekek, akik 4,5 tizedes havi tanulmányi átlaggal ötször felkerültek az iskola „Tudás Fájára”, pénteken jutalomkirándulásra mentek Egerbe. Rajtuk kívül a diáktanácsban kiemelkedően jó munkát végző és a megyei képességfejlesztő versenyen jól szereplütanulók is kirándultak. Ez a hagyomány harmadik éve Mindszenten, és jó eremény, hogy a tanulók egyharmada tartozik ebbe a körbe. A költségeket hulladék- gyűjtésből és a téeszben végzett munka bevételeiből fedezik. Egyedülálló kezdeményezés a régióban ENSZ-program az iskolában Homokterenyéről keresett meg bennünket dr. Torják László állatorvos. Konkrét panasszal jött a szerkesztőségbe, ám ezt a konkrétumot az ügy előzményei teszik komplikálttá. Panaszosunkkal 1991. április elsejétől kötött három hónapra, június 30-áig tartó határozott időre szóló munkaszerződést a salgótarjáni Állategészségügyi és Élelmiszer-Ellenőrző Állomás. Elmondása szerint azért nem hosszabbították meg a szerződését, mert telekszomszédi bejelentés érkezett az állomásra, ami szerint ő munkaidőben ivott. Dr. Tolják László állítása szerint egy hónapot dolgozott, majd - többek között a bejelentés miatt - másfél hónapra a balassagyarmati kórház idegosztályára került. Amikor hazaérkezett, levélben várta a szerződés felbontása, néhány mondatban, indok nélkül. Az eddig elmondottak mellett dr. Tolják Lászlótól azt is megtudtuk. hogy 36 évesen leszázalékolták, azóla nyugdíjas. Az .állomással kötött határorvosi munkakör is nyugdíj mellett végzett állás volt.-Mit csinált akkor, amikor megkapta a szerződés felbontását?- Semmit. Tudomásul vettem. —Azóta viszont eltelt egy év. Miért éppen most keresett meg bennünket?- Úgy döntöttem, hogy mégsem hagyom ezt annyiban - felelt a 44 éves állatorvos, aki e gyakorlatában már alig tevékenykedik:- Itthon kertészkedem, van egypár juhom, és építkezéseken segítek. Megkérdeztük az ügyben dr. Torják egykori főnökét, dr. 'Szőke Pált, az Állategészségügyi és Élelmiszer-Ellenőrző Állomás igazgató főállatorvosát, aki, tekintettel panaszosunk Személyiségi jogaira, nem kívánt kitérni a részletekre. Azt elmondta, hogy .nem a.fentiek rfiiatt nem hosszabbították meg a szerződést, hanem azért, mert Torják László kórházba került. Két esztendőt tudhat maga mögött a bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános Iskola. Falai között nem túl rég még pártapparátus dolgozott, ma alig több, mint kétszáz kisdiák mindennapos munkahelye. Emellett - együtt az ország kilenc másik iskolájával- színhelye is egyben egy nemzetközi programnak, amit az Egészségügyi Világszervezet és az Európatanács tűzött ki közösen a kiválasztottaknak, hogy megvalósítsák az egészségesebb iskola szellemét.- Ne gondoljon semmi különösre-mondja Kovács Tibor, az, iskola igazgatója. Azt, amit mi csinálunk, bármely más iskola is meg tudná csinálni. A -program legfontosabb eleme a diákok testi-lelki fejlődésére helyezi a hangsúlyt. Nincs, de he is legyen drog, cigaretta, alkohol. (A gyerekek közt terjedő pletyka szerint a .diákok vették is a lapot. Nem úgy a tanárok mindegyike, akiket, úgy tűnik, immáron a nebulóknak kell helyes útra téríteniük a dohányzás káros szokásáról!) Fontos, hogy jelentőségének megfelelő figyelmet kapjon a szexuális nevelés, és az iskola tanulóinak egyenletes leterhelése. Az erkelesek így aztán nem is ismerik sem a nulladik, sem pedig a hetedik óra fogalmát.- Mindezt persze nem a szigorúan vett tanórák keretei között oldjuk csak meg. Amit teszünk, a teljes iskola szellemét áthatja - folytatja az igazgató. Erre utal például a biobüfé a bejárat mellett, a rendszeres, akár iskolai foglalkozásokon is túlnyúló testedzés, kirándulások. A szünetben két diák is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Nyeste Zoltánt tanulótársai választották tanév kezdetén a diákköztársaság elnökévé, míg Albach Zsuzsa, alig pár szavazattal lemaradva, a helyettese lett.- Két éves nálunk a Diákköztársaság - mesélik szinte egyszerre. Kormányunk- működteti a biobüfét, az iskolarádiót, mint ahogyan a Sport- és Egészség- ügyi Minisztériumunk szervezi a különféle sportversenyeket is. (Máig beszélik, hogy a téli szünet előtti utolsó napon, amikor ritkán látott vastag hó borította a várost és környékét^ minisztériumi. küldöttség kereste fel az igazgatót: adná nékik ezt a napot, hogy szánkóval, sítalpakkal felszerelve kimehessenek az iskola mögötti dombra. Mit tehetett volna rpást - az igazgató is ember - meghajolt a kormárfy szava előtt.) Kicsi iskola az Erkel Ferenc. Azok közül való, ahol mindenki ismer mindenkit, azt mondják rá: emberléptékű. Olyan, ahol valóban figyelemmel követhetik, akár személyre szólóan is, a tanulók mindegyikének viselkedését, testi-lelki fejlődését.- Ennek akkor lesz majd eredménye, ha a tőlünk kikerült tanulók, akkor már felnőtt fejjel, egész másként rendezik be életüket, mint szüleik. Másként élnek, másként táplálkoznak és mozognak. Másként viselkednek a közösségben, élni tudnak demokratikus jogaikkal, szerepet vállalnak lakóhelyük társadalmi életében. Más, egészségesebb emberek lesznek, mint amire születésükkor volt kilátásuk. Az ENSZ-program ma még csak kísérlet - tudom meg még az iskolában - s három évig tart. Három esztendő elteltével pedig, mert bízzunk mindahá- nyan a sikerében - újabb iskolák követik’ a bátonyterenyei Erkel Ferencet, meg a másik kilenc alapfokú iskoláját is az országnak, s amin ők már átrágták magukat egyszer, azt a többiek könnyűszerrel' lemásolhatják majd. Nem ördöngösség ez, így diktálja az értelem. Igen, az értelem. A bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános Iskolát a helyi önkormányzat javaslatára vették fel a programba. Egyetlenként Észak-Magyarországon. A pluszmunkával nem jár nekik sem pénz, sem díj, sem más anyagi javadalom. Mégsem mertem megkérdezni, miért vállalták. Mert minek is megkérdezni a vén bükkfát, miért fakaszt minden évben új hajtásokat így tavasztájon ... Hubai Grúbet* Miklós / ■■ Árnyaltan is éhesen Egyik kollégám szerint az etiópiai segélyszállítmá- fa nyokkal komoly gond van. A világ jóérzésű szervezetei i J- elküldik a gyógyszereket, amelyeket többnyire étkezés előtt, vagy után kell bevenni. De ki beszél ott étkezésről?! Isten őrizzen attól, hogy párhuzamot vonjunk a fenti ország és körzetünk központi városa között. Annál is inkább, mert Bátonyterenyén azért az átutazó is tud enni, ha eltekintünk a klasszikus értelemben vett ebédelési formától. Ha árnyaltabban közelítjük meg a problémát, pozitívumként kell szólnunk a vállalkozók szép számáról. Nem hallgathatjuk el, hogy kocsma, presszó, cukrászda és ruhásbutik bőven van a városban. Ez dicséretes természetesen, csak az a kérdés, mennyiben nyugtatja meg a korgó gyomrot, mondjuk egy legújabb divatú pöttyös miniruha látványa? Megyénk körzeteinek városai között Bátonyte- renye sajnos utolsó ezen a listán. Az éhes embert aligha vigasztalja, hogy csak ezen. (dió) A program áthatja az iskolát. Gyurkó feiv.