Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-06-07 / 133. szám

1992. június 6-7., szombat-vasárnap BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Rendhagyó köszöntés a pedagógusnapon Vallomástöredék Akit az istenek meggyűlöl­nek, abból tanárt csinálnak - mondogatták a régiek. Azok azonban, akik pedagógusként, évek óta ezen a pályán dolgoz­nak, másként gondolhatják mindezt. Vannak közöttük, és mind­annyiunk emlékei közt élnek tanárok, akikre szívesen emlé­kezünk, akiktől tanultunk va­lami hasznosat, ami egy életen át elkísér. Egy ilyen pedagógus munkájáról semmi nem beszél­hetne ékesszólóbban, mint szakmai sikerei. Az egyre na­gyobb rangú, az IPOSZ által is támogatott or­szágos szakmai versenyeken a balassagyarmati Szondi György Ipari Szakmun­kásképző Intézet diákja, Vitéz Zol­tán kőműves ta­nuló, országos első helyezett lett. Szintén szép sikert, országos 6. helyezést ért el Róza István burkoló szak­munkás. A sort folytathatnánk, mert ezek csak az idei év eredményei. A kieme- lekő diákok mindannyian tanít­ványai Bertáné Kovács Klára építőmérnök-tanárnak, aki a pá­lyájáról beszélt.- Az egyetem elvégzése után az akkori városi tanácsra kerül­tem, de már több mint tíz éve, hogy pedagógusként dolgozom.- A hajdani technikumom mérnök-tanárai voltak a példa­képeim. Úgy tapasztaltam, egy műszaki ember kevésbé érezteti az alá-fölérendeltségi viszonyt a gyerekekkel. Ez lett az én egyik fontos elvem is: a diákokat egyenrangú félként kezelem.- Sok gyerek nagyon rossz szociális körülmények közül kerül hozzánk. Ezek a tanulók szeretetet szinte csak itt, az is­kolában kaphatnak. De sajnos előfordul, hogy pontosan tőlük, a problémás gyerekektől igye­keznek megszabadulni, holott a magatartást soha nem szabad összekeverni a tudással! A leg­nehezebben ke­zelhetőknél is a tudást kell nézni, ezt érzik és éne­kelik a tanulók is.- Vannak kol­légák, akik favo­rizálják a lexiká­lis ismereteket, a gyengébb ké­pességű tanuló­kat háttérbe szo­rítják, holott na­gyon jó szakem­ber válhat belő­lük. Az is elő­fordul, hogy a kimagasló telje­sítmény mögött eltűnnek az iga­zán emberi tulajdonságok, a szorgalom, a becsület, a tole­rancia.- Sokkal jobban kedvelem, ha egy diák, bár gyengébb ké­pességű, de tisztességes, tö­rekvő, mint aki fennhéjázva „kirázza az ujjából” a tudást.- Örülök a pályamódosítá­somnak, mert jó fiatalok közt lenni, általuk több lesz az em­ber. Boldog vagyok, hogy tanít­hatok. (fenyvesi) A mérnök-tanár asszony A közművesítés lehetőségei- Balassagyarmat közműve­sítésének helyzetére jellemző, hogy a városi igényekhez ké­pest elmaradott - mondta Moór Mátyás, városi főépítész, a helyi önkormányzati hivatal műszaki osztályának vezetője Balassa­gyarmat közművesítésének helyzetéről és a fejlesztés kon­cepciójáról szólva. A burkolt utak aránya az ösz- szes utak 60 százalékát teszik ki, sok a földút. Csatornázottság terén a város az utóbbi években lakossági összefogással jelentő­sen fejlődött, de még mindig nagy az elmaradás. Az ivóvíz- vezetékek ugyan az egész város területét behálózzák, a szenny­vízelvezetéssel azonban gondok vannak.- A déli városrész - főleg az utóbbi évek telekosztása után - újabb utcasorokkal bővült. A szennyvízcsatorna kiépítése a pénztelenség miatt lassú, a ked­vezőtlen domborzati viszonyok miatt csak költséges megoldás­sal lehetne az ott kiépült hálóza­tot a városi gerincvezetékre kapcsolni. A csatorna hiánya akadálya a szilárd útburkolat építésének is, hiszen az új bur­kolat feltörése a szennyvízháló­zat kiépítése miatt, célszerűtlen és igen drága lenne.- Az észak-keleti városré­szen pedig olyan mély fekvésű területek vannak, hogy a városi gerinc fenékszintje az itteni te­rület talajszintjének magassá­gában van, tehát az összegyűj­tött szennyvíz csak egy áteme­lővel vihető a városi gerincbe.- Mindkét terület kiviteli ter­vei már megvannak. Az ok, amiért még nem tudták elkez­deni a munkákat az, hogy a vá­rosnak hiányos a költségvetése. Ilyen fejlesztéseket ugyanis sa­ját erőből nem lehet megoldani, pályázat útján pénzhez pedig csak akkor juthatunk, ha ren­delkezünk egy minimális saját anyagi forrással is.- A következő évek feladata­ként a most lezáruló gázprog­ram után döntően a csatorna és az útépítésre kell koncentrálni. Követendő eljárás, hogy egy-egy összefüggő területen csak a víz és szennyvíz elveze­tés megoldása után történhet a szilárd útburkolat megépítése. Ha sikerül jövőre egy konszoli­dált költségvetést összeállítani, 3-4 évre ütemezve meg lehetne valósítani a szennyvízcsatorna hálózat és a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítését. Egy balassagyarmati talentum Problémák- Csak akkor érdekel egy fel­adat, ha látom, hogy egy kis fej­törést igénylő nehezebb prob­léma, amelyik nem oldható meg túlságosan egyszerűen, amikor nincs előttem a megoldás első ránézésre! Aradi Gábor, a balassagyar­mati Dózsa György Általános Iskola idén végzős tanulója. Évek óta kiemelkedő sikerrel szerepel a matematika, a fizika tantárgyi valamint sakkverse­megoldója nyék megyei, területi és orszá­gos fordulóin egyaránt. Idei eredményei közül legkiemel­kedő a Bolyai János Matemati­kai Társulat által szervezett ma­tematika versenyen elért orszá­gos 9. helyezése. A tehetséges fiatalember édesapját, valamint matematika tanárát Úrhegyi Fe­rencet, és fizika tanárát Csőri Miklóst említette azok között, akik sokat segítettek a felkészü­lésében. Szandai József gyerekfejjel, az édesapjától kezdte tanulni a méhészkedést Fotó: Rigó Tibor Vonulnak a virágzás után A méhek szeretete nélkül senki nem lehet jó méhész Eredetileg herencsényi lakos, de tavasztól őszig csak nagyrit­kán lehet az otthonában megta­lálni. Szakmabeli feleségével és hűséges „munkásaival” járja az országot. Nekünk szerencsénk volt, mert Magyar Sándornak, a méhészüzem vezetőjének a se­gítségével rátaláltunk a lakóhe­lyéhez közeli Bikkpusztán.- Postás édesapámtól örököl­tem a méhészkedés szerétét - mondta Szandai József, miután kérésemre illendő távolságra húzódtunk az akácos és a kaptá- rak között szorgosan cikázó ful- lánkos jószágoktól. - Tizenhá­rom évesen kezdtem, a mostani a huszonhetedik méhészeti sze­zonom. Tudatosan készültem a pályája, az agrármérnöki egye­temen méhészetből írtam a di- polomamunkámat.- Mennyi méhe van?- Kétszáznyolcvan család. Kétmillió-kétszázezer forint start hitelt vettem fel az állo­mány gyarapítására. A pénzt nyolc év alatt kell kamatostól visszafizetnem.- Milyen méztermésre szá­mít?- Remélem, a munkásaim összehordanak 120-130 mázsát. A méztermés egyébként a kö­zepesnél jobb. Szerencsére vé­get ért a hét szűkesztendő.-Tehát tavasztól őszig ván­dorolnak az országban.-Igen, vonulunk a virágzás után. Kezdjük a fűzzel, majd következnek a gyümölcsök. Utána repcére, akácra, szántó­földi kultúrákra, aztán vaddo­hányra telepszünk ki. A napra­forgó zárja a sort. Ide egyébként Lakitelekre jöttünk- Szívesen hallgatnék egy kis méhészettant.- Nyáron mintegy 60 ezer, té­len harmadannyi méh tartozik egy családba. Áz anya naponta 1000-1500 petét rak le, s a méh huszonegy napig fejlődik ki. Az anya 3-5 évig él, de a termelők csak két évig tartják, mert csak addig petézik jól. A méhek nyá­ron 4-6 hét, télen 4-6 hónap után pusztulnak el. Augusztus végén kezdjük meg a télre való felkészülést. Mézet kell vissza­hagyni, hőszigetelt kaptárra és nyugalomra van szükség a mé­hek jó teleléséhez.- Miért nem visel védőeszkö­zöket? így megcsíphetik a mé­hek.- Meleg van ezekben az esz­közökben. Egyébként rendsze­resen megcsípnek a méhek, volt olyan nap, hogy háromszáz is megtette. Ám abban a pillanat­ban, hogy belém szúrták, már ki is tépem bőrömből a fullánkju­kat. Ennek következtében nem kapok a mérgükből.- Hogyan válhat valaki jó méhésszé?-Csak könyvből nem lehet mindent megtanulni, nagyon fontos a gyakorlat. A méhek szeretete nélkül senki nem vál­hat jó méhésszé. — Ón milyen méhésznek tartja magát? — Maradjunk annyiban: sze­retnék jó méhész lenni - mo­solygott bajusza alatt a szimpa­tikus fiatalember. — Tudni kell Józsiról, hogy szerény ember. Valójában or­szágosan, sőt nemzetközileg is ismert és elismert szaktekintély - szólt közbe kísérőnk. Magyar Sándor, majd így folytatta: — Ha már nálam van a szó, hadd mondjam el: június 5-én kezdjük (Ez már múltidőben ér­tendő! - K.L.) a mézek átvételét az üzemben. Ezer tonnát szeret­nénk felvásárolni és feldol­gozni, s az egész mennyiséget Németországba szállítjuk. Mi­nőségtől függően az akácmézért 160-180, a fajtamézért 50-120, a vegyes virágmézért 70-80 fo­rintot adunk. A helyszínen és készpénzben fizetünk. — Vándorlásuk következő ál­lomása? — fordultam a jókedé- lyű méhészhez. — Soltvadkertre megyünk, vaddohányra. — Sikeres méhészkedést, sok-sok mézet kívánunk!-Ez utóbbit magam is aján­lom mindenkinek. Napi két-há- rom kiskanál méz segít meg­őrizni az egészségünket. Kolaj László Gázfór um Június 8-án, hétfőn dél­után 16 órától Balassa­gyarmaton a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola nagy­termében az önkormány­zati hivatal szakemberei­nek szervezésében gázfó­rumot tartanak, ahol töb­bek közt szó esik a város gázellátásának helyzeté­ről, a tartálytelepítéssel megoldható propán-bután gázellátás újabb lehetősé­geiről is. Aradi Gábor Tanulmányúton Franciaországban Megyénkből Patkós Ist­ván, Buják és Hlacsok János, Patvarc polgármestere volt tagja annak a közelmúltban egy hetes tanulmányúton Franciaországban járt dele­gációnak, amelyet a Közös­ségfejlesztők Egyesülete és a Franciabarát Közösségek Társasága szervezett. Hla­csok Jánossal beszélgettem.- Látnivalók?- Több kisebb-nagyobb településen megfordultunk. Mindenfelé rend, tisztaság. Jelentős a természetes anya­gok szerepe, sok ház épült fából. Nem nyafogós népek laknak arrafelé, a gyönyörű 1 belvárosától kétszáz méterre 1 tehenek legeltek.- Beszélgetések?- Két fontos gondolatot említek. Vendéglátóink létük I alapjaként említették a gaz­daságot, erre épülhet rá a művészeti-szellemi élet. Ra­gaszkodnak a múlt hagyo- | mányaihoz, ezt ütköztetik a I modem mával.-Demokrácia?- Egyet jelent a fegve- | lemmel. A falvakban telepü­lésrészekre lebontva megha­tározzák, milyen épületek emelhetők, azoknak milyen színű lehet a homlokzatuk. Képbe illőek lehetnek. Vá­lasztáskor sem a párttitkár, sem a pap nem szól bele, a polgárok kikre adják a vok- sukat. A feladatukat értő polgármesterek közvetlen kontaktusban vannak a vá­lasztóikkal, de nem keresik az olcsó népszerűséget. — Magángazdaság?-Az átlagos birtoknagy­ság ötven hektár, jól gépe­sítve. A gazda csak egy-két tevékenységre rendezkedik be, de arra tökéletesen rá­szervez. Munkája megköny- nyítése érdekében többféle szövetkezetnek is tagja. Természetesen három hektá­ros birtokok is vannak, ahol három tehenet, vagy ötven birkát tartanak, netán kerté­szettel foglalkoznak. —Az út haszna?-Az ilyen tanulmányutak a magamfajta gyakorlatias emberek számára a leggyor­sabban megtérülő befekteté­sek. (kolaj) Balassagyarmat és környéke Költözik a rendőrség • Érsekvadkert. Nyáron új helyre költözik a négyfőnyi rendőrség, mivel a polgármes­teri hivatalban a jelenlegi kettő­vel szemben négy szobát kap­nak. A négyszázezer forint költ­séghez a megyei főkapitányság is hozzájárul. Kertészkedni tanulnak • Magyarnándor. A helybeli, a diósjenői, a borsosberényi és a bemecebaráti általános iskolák a tagjai a Börzsönyi Gyümölcs­projektnek. A társulás három­száz négyszögöles kerttel ren­delkezik, melyben egyelőre száz tő ribizlit termesztenek. A gyerekek szakkönyvek alapján és a mindennapi gyakorlatban tanulják a kertészkedést. A falu jegyzője • Cserhátsurány. Új jegyzője van a falunak Révész László személyében, aki pályázat útján nyerte el a fontos beosztást. A korábban a balassagyarmati polgármesteri hivatalban dol­gozott fiatalember megbízatása határozatlan időre szól. Tanácsadó szolgálat • Balassagyarmat. A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet he­lyi nevelési tanácsadó szolgá­lata júniusban minden kedden és csütörtökön 8-tól 10 óráig és 13.30-tól 15.30-ig tanácsadást tart. melyre hívja és várja az ál­talános iskola első osztályába lépő tanulókat és szüleiket. Megszépülve Kapás József helybeli lakos jó­voltából immár megszépülve áll Drégelypalánk közepén a több mint szászéves kőkereszt Új tagozat Az oktatási törvény követke­zetesen alapfokú művészeti ok­tatásról beszél, de kialakult in­tézményrendszere ennek csak zenei téren van - mondta Ember Csaba, a balassagyarmati Ró­zsavölgyi Márk Zeneisokola igazgatója. — Jelenleg az or­szágban a közel 200 zeneisko­lából nyolc helyen foglakoznak képzőművészeti oktatással. Pe­dig tehetséges gyerekek lenné­nek! Ezért megadjuk a lehető­ségét, hogy jövőre — amennyi­ben elegendő számban jelent­keznek, valóban érdeklődő gyermekek —, a hangszeres ok­tatáson túl, indulhat iskolánk­ban képzőművészeti tagozat.

Next

/
Thumbnails
Contents