Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-29 / 152. szám
Eszmecsere a grúziai, moldovai és a jugoszláviai eseményekről Bush—Jelcin telefonbeszélgetés „Európa demokratikus lelkiismerete” „Európa demokratikus lelkiismerete” — így emlegetik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlését, amely 1992. június 29. és július 1. között első esetben tartja kelet-európai országban — Budapesten — nyári tanácskozását. Az 1949. május 5-én Londonban alapított Európa Tanács kormányközi politikai szervezet, amely jelenleg Európa 27 pluralista demokráciáját tömöríti. Alapításának dátumát, május 5-ét 1964 óta „Európa napjaként” ünnepük. A közép- és kelet-európai országok közül elsőként Magyarország lett az Európa Tanács tagja 1990. november 6-án, majd 1991. február 25-én Csehszlovákia, november 26-án Lengyelország csatlakozott. 1992. május 7-én vonták fel a 27. tagállam, Bulgária zászlaját az Európa Tanács állandó székhelye, a strasbourgi Európa Palota előtt, ahol ott leng a kék alapon 12 arany csillagból álló, kört ábrázoló európai zászló is. Az Európa Tanács célja, hogy az embereket szorosabban vonja be az európai egyesítési folyamatba, védelmezze és erősítse a pluralista demokráciát és az emberi jogokat; közös megoldásokat dolgozzon ki a társadalom problémáira, segítse elő az európai kulturális identitás tudatosítását és érvényesítését. Hivatalos nyelve a francia és az angol, de munkanyelv a német, az olasz, a spanyol, a holland, a portugál és a török is. Az Európa Tanács működésének két fő fóruma van. A Miniszteri Bizottság a szervezet döntéshozó szerve, amely a 27 tagállam külügyminisztereiből áll. A Parlamenti Közgyűlés 210 tagját és ugyanannyi póttagját a nemzeti parlamentek választják vagy jelölik ki saját képviselőik közül. (Magyarországot hét tag, illetve póttag képviseli.) A közgyűlés megvitatja az időszerű nemzetközi kérdéseket, és fontos szerepet játszik a tanács tevékenységének irányításában. Ot politikai csoportja van: Szocialista Csoport, Európai Néppárt, Európai Demokrata Csoport, Liberális, Demokrata és Reformer Csoport, továbbá az Európai Egyesült Baloldal Csoportja. Egyes képviselők nem tagjai egyik csoportnak sem. A közgyűlés évente három ülésszakot tart — tavasszal, ősszel és télen — Strasbourgban, ezek a plenáris ülések nyilvánosak. Évente egyszer a tagállamok valamelyikében nyári ülésszakot is összehívnak. A közgyűlés saját tagjai közül választ elnököt, aki három éven át tölti be ezt a tisztséget. Egyéves időtartamra 15 — különböző nemzetiségű — alelnököt választanak a képviselők. A jelenlegi elnök 1990. május 4. óta Miguel Angel Martinez spanyol politikus. A közgyűlés választja meg az Európa Tanács főtitkárát, főtitkárhelyettesét, jegyzőjét és az Emberi Jogok Európai Bíróságának tagjait. Az ET jelenlegi főtitkára a francia Catherine Lalumiere asszony. A közgyűlés munkáját félszáznyi bizottság és albizottság készíti elő. 1989- ben a közép- és kelet-európai demokráciákban működő törvényhozó testületekkel tartandó kapcsolatok megszilárdítása érdekében a közgyűlés létrehozta a különleges meghívotti státust: ezek az országok részt vehetnek a közgyűlés plenáris ülésein és azokon a bizottsági üléseken, amelyekre meghívják őket. Jelenleg nyolc ilyen „különleges meghívott” ország van: Albánia, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Oroszország, Románia és Szlovénia. 1990- ben fogadták el a „Démoszthenész”-programot, amelynek célja, hogy segítse a kelet-európai országok alkotmányos, törvényhozási és közigazgatási reformjainak megvalósítását. Az Európa Tanács eddig több mint 140 egyezményt (konvenció) és szerződést fogadott el, amelyeknek többsége a nem tagállamok előtt is nyitva áll. Ezek közül korszakalkotó jelentőségű az Emberi Jogok Európai Konvenciója, amely 1953. szeptember 3-án lépett életbe. Emellett a tanács a tagállamoknak szóló ajánlásokat fogad el, és egész Európára kiterjedő kampányokat szervez többek között a jogvédelem, a biztonság, a média, az ifjúság, az önkormányzatok területén. Budapesten most az 1992. évi, 44. ülésszak második szakaszát (az első május 4-8. között Strasbourgban volt), az iroda és az Állandó Bizottság nyári ülését, valamint a Parlamenti Közgyűlés más bizottságainak tanácskozását tartják. Az előzetes tervek szerint az ülés középpontjában a szervezet kibővítésének távlatai szerepelnek, amiről nemcsak bizottsági, de plenáris vitát is szerveznek. Megvizsgálják majd a kelet-nyugati gazdasági, illetve technológiai, tudományos és mezőgazdasági együttműködés lehetőségét, valamint a menekültkérdést is. A hivatalos rendezvényeken elhangzik majd az európai himnusz, amely a Miniszteri Bizottság 1982-es határozata értelmében Beethoven IX. szimfóniájának Örömódája. Egy albán demokrata Az amerikai elnök kezdeményezésére telefonbeszélgetést folytatott egymással a hét végén George Bush és Borisz Jelcin orosz államfő. Az ITAR- TASZSZ jelentése szerint a beszélgetés témái a legutóbbi, washingtoni csúcstalálkozó óta történt események voltak, ami valószínűsíti — mivel a csúcs óta még két hét sem telt el —, hogy minTársadalmi robbanás és zűrzavar veszélyére hívta fel a figyelmet állásfoglalásában az orosz alkotmánybíróság. Ha a parlament és a Kormány továbbra sem lép fel az alkotmányos rend védelmében, nem lehet kizárni társadalmi robbanás Elutazott Budapestről a Spanyol Haderő Egyesített Vezérkarának főnöke, Gonzalo Rodriguez Martin Granizo admirális, aki Lőrincz Kálmán vezérezredesnek, a Magyar Honvédség parancsnokának meghívására — küldöttség élén — háromnapos hivatalos látogatást tett hazánkban. A spanyol vezérkari főnök tárgyalásokat folytatott a HonSalgótarján és körzete Vállalat neve FESS Ruhagyár Salgótarjáni üzeme. Rákóczi út 202.SZÜV. FESS Ruhagyár Salgótarjáni üzeme. Rákóczi út 202. Nm.-i Víz- és Csat.mű V. St. és Vidéke ÁFÉSZ St. és Vidéke ÁFÉSZ Állami Biztosító St.-i Öblösüveggyár St.-i Öblösüveggyár St.-i Öblösüveggyár Hídvégi Kft. Salgótarján Egyesült MGTSZ Kishartyán Egyesült MGTSZ Kishartyán Egyesült MGTSZ Kishartyán MOTOR Hungary (Bércéi) Mátyás Gmk. Mátyás Gmk. Mátyás Gmk Szécsény és körzete Révfy István Vállalkozó TURUL Nemzetközi Vállalat Bátonyterenye és körzete FŰTŐBER GANZ-MÁVAG ELEKTRO-METAL Kft. ELEKTRO-METAL Kft. FESS Ruhagyár Jánosakna FESS Ruhagyár Jánosakna FESS Ruhagyár Jánosakna FESS Ruhagyár Jánosakna Rétság és körzete Híradástechnikai anyagok Gyára Kerámiatechnik Kft. Kerámiatechnik Kft. Kerámiatechnik Kft. Kerámiatechnik Kft. PANNÓNIA Házipari Szöv. Börzsöny Étterem Rákóczi MGTSZ denekelőtt a délszláv válságról esett szó. Az orosz elnök sajtóirodájának közleménye kitér arra, hogy Jelcin tájékoztatta Busht a dago- miszi ukrán-orosz csúcsról, a létrejött megállapodásokról. A telefonbeszélgetés során „mélyreható eszmecserét folytatott a két elnök a grúziai, moldovai és jugoszláviai eseményekről. Mindés anarchia veszélyét az országban — állapítja meg a decemberben alakult testület nyilatkozata. A 15 fős bíróság drámai képet festett az orosz társadalmi valóságról, a növekvő bűnözésről és arról, hogy az emberek elvesztették hitüket a hatóságokban. Az védelmi Minisztériumban, ahol kölcsönösen véleményt cseréltek aktuális katonapolitikai kérdésekről és konzultáltak a két hadsereg jövőbeni együttműködésének lehetőségeiről. A delegáció vidéki programja során felkereste Székesfehérvárott a Szárazföldi Csapatok Parancsnokságát, Veszprémben pedig a Légvédelmi Parancsnokságot. (MTI) két elnök nyugtalanságának adott hangot a szűnni nem akaró ellenségeskedések kapcsán, s egyaránt azon kölcsönös törekvésükről biztosították egymást, hogy megvalósuljanak a tűzszünetet szolgáló intézkedések, s a jelen konfliktusokat politikai eszközökkel oldják meg''. A két elnök kölcsönösen tájékoztatta egymást országa belpolitikai helyzetéről is. alkotmánybíróság szerint az állami szervek megengedhetetlenül tétlenek, holott az alkotmányos rendszer, az állampolgárok jogainak és szabadságának oltalma lenne kötelességük. KGB-akták Litvániának Az orosz kormány közel ötvenezer KGB-aktát küldött vissza az elmúlt hét végén Litvániába. Az iratok a Sztálin-korszakban a KGB által üldözött vagy Szibériába száműzött, illetve az NSZK- ba menekült litvánok személyi anyagát tartalmazzák. Juozas Pumelis litván történelemprofesszor, a KGB levéltárának visszaszerzésére alakult bizottság elnöke az AP hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy az akták az oroszországi Uljanovszkból teherautókon érkeztek a vilniusi nemzetbiztonsági hivatal — az egykori KGB- főnadiszállás — épületébe. Pumelis szerint a szállítmány csak egy kis része a Litvánia által visz- szaigényelt mennyiségnek. Az iratokat a szovjet kormány 1990 márciusában, Litvánia füg- etlenségének kikiáltásakor ko- ozta el, amikor Vilnius a KGB tevékenységét törvényellenesnek nyilvánította. 10.000-15.000 2 18.000-24.000 1 8.000-10.000 1 8.0004 10.000-20.000 3 10.000-16.000 14 11.000-15.000 1 8.000-10.000 2 18.000-26.000 1 16.0001 12.0001 16.0001 9.000-12.000 30 nő 8.000-12.000 40 8.000-10.000 10 25.000-30.000 1 10.000-12.000 3 30.000-35.000 1 15.000-20.000 4 12.000-21.000 20 10.000-15.000 5 12.000-15.000 5 8.000-13.00 20 10.000-15.000 6 bér m.sz. 1 bér m.sz. 1 8.000- 9.000 12 15.000-20.000 3 20.000-25.000 2 18.000-22.000 2 15.000-20.000 7 8.0005 8.000-15.000 2 8.0002 Albánia kinevezett budapesti nagykövete cáfolta, hogy új posztjára csak pártjából való eltávolítása céljából jelölték volna. Lisen Bashkruti, aki eddig az albán Szociáldemokrata Párt főtitkára és parlamenti képviselője volt, egy tiranai lapnak adott interjújában hangsúlyozta: maga döntött az ajánlat elfogadása mellett, mivel a demokratikus albán állam külpolitikáját kívánja szolgálni, s kizárólag e demokratikus államot fogja képviselni Budapesten. Bashkruti 1991 januárjáig, vagyis az átalakulási folyamat első időszakáig az Albán Dolgozó Ifjúsági Szövetség nevű kommunista szervezet központi bizottságának első titkára volt. Lisszaboni mérleg Az Európai Közösségek országainak szemszögéből a lisszaboni csúcsértekezletnek a közép-európai országokkal kapcsolatos állásfoglalásai a társulási szerződések erősítését jelentik — mondotta Francois Mitterrand francia elnök Lisszabonban. A csúcsértekezlet a boszniai válsággal kapcsolatban a Biztonsági Tanácsot sürgette, hogy hozzon intézkedéseket a szarajevói repülőtér humanitárius célokra történő mihamarabbi megnyitására. John Major brit miniszter- elnök ezzel kapcsolatban elmondta: a közösség a békés eszközöket részesíti előnyben, de a Biztonsági Tanács ilyen értelmű határozata esetén nem zárja ki katonai eszközök alkalmazását sem. Csak saját pártjukat képviselik? Milan Knazko, a szlovák kül- kapcsolatok új minisztere szerint a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés politikai mozgalom és a Magyar Polgári Párt politikusai „nem a szlovákiai magyar kisebbséget képviselik, hanem csupán saját pártjukat”. Knazko a Telegraf című lap pozsonyi kiadásának szombati számában nyilatkozott a magyar képviselők által a közelmúltban többször hangoztatott autonómia-igényről. Boszniában a kormányerők lőnek? Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár szombaton este azzal vádolta a boszniai kormányerőket, hogy támadásokat indítottak, s ezzel akadályozzák az ENSZ-erőket a szarajevói repülőtér megnyitásában. Gáli szerint a Szarajevó környékén tartózkodó szerb erők lépéseket tettek az ENSZ által szabott feltételek teljesítésére — azaz a tűzszünet betartására és a repülőtér környéki tankok visz- szavonására —, ám a boszniai kormányerők újabb támadásokat indítottak. Grűz támadás Dél-Oszétiában vasárnap délelőtt is heves lövöldözések zajlottak Chinvali körül. Egyelőre semmi jele annak, hogy az egymással háborúskodó erők hajlanának a fegyvernyugvásra, amelyről Eduard Sevardnadze és Borisz Jelcin állapodott meg a múlt héten Dagomiszban. Chinvali források azt közölték, hogy éjfél után a déloszét egységek beszüntették a tüzet, és a vasárnap déli órákig nem is válaszoltak a grúzok erős tüzérségi és rakéta- támadásaira. A déloszét fővárosra zúduló lövedékek egy asz- szony és két gyermek életét oltották ki vasárnapra virradóra. Olaszország Maffiaellenes tüntetés Hajókkal és különvonatokkal érkeztek szombaton Palermóba tüntetők egész Olaszországból, hogy egy hónappal Giovanni Falcone vizsgálóbíró és kísérete meggyilkolása után hatalmas tüntetésen adjanak hangot tiltakozásuknak a maffia ellen. A szakszervezetek által rendezett maffiaellenes tömegmegmozduláson legalább 150 ezren vettek részt. A tüntetők megkoszorúzták Falcone palermói lakóházát. A felvonulás utáni gyűlésen a három szakszervezeti főtitkár, Bruno Trentin (CGIL), Sergio D Antoni (CISL) és Pietro Lariz- za (UIL) mondott beszédet, majd Palermo bíboros-érseke, Salvatore Pappalardo is szólt az egybegyűltekhez. „Elég volt a gyilkosságokból”, „Falcone él”, „a maffia nem győzhet, ha a becsületes állampolgárok összefognak” — hangzottak a tüntetés jelszavai. Először fordult elő, hogy Szicíliában, a maffia hazájában ilyen hatalmas és egységes megmozdulásra került sor a szervezett bűnözés ellen, és hogy az emberek tömegesen mentek el részvételükkel kifejezni állásfoglalásukat. Betöltetlen álláshelyek Az alábbiakban a Nógrád Megyei Munkaügyi Központtól kapott tájékoztatás alapján közöljük olvasóinkkal - különös tekintettel a munkanélküliekre - a megye területén betöltetlen munkahelyek listáját. Kereset Létszám (fő) 8.000-13.000 15 Balassagyarmat és körzete Foglalkozás varrónő vasaló vízbiológus ABC pénztáros eladó üzletkötő üvegfúvó gépi üveggyártó átnéző-pattantó fejlesztőmérnök mezőgazdasági gépszerelő munkaügyi előadó könyvelő betanított munkás varrónő bet. varrónő ruhaipari technikus betanított munkás kereskedelmi ov. minősített hegesztő ELL.COL. hegesztő EL.IIB COL, IIB elektrolakatos villamos gépszerelő varró vasaló gyártmányfejlesztő ruhaipari technológus bet.műnk.(pályakezdő) villamosművi szerelő elektronikai műszerész hidraulikus szerelő géplakatos varrónő felszolgáló éjjeliőr-portás (MTI) FIGYELEM! Ismét "Börzsöny Kapok" RétságonS A Börzsöny Áfész 1992. július 3-tól július 12-ig ismét Börzsöny Napokat rendez. Engedménnyel árúsít: Iparcikk osztályán: fagyasztóládákat, szinestelevíziókat, videókat, rádiósmagnókat, és egyéb apró cikkeket. Ruházati osztályán: férfi és gyermek pólókat, rövidújjú férfi ingeket, női és férfi konfekciókat. Paplant, ágyneműt, női és férfi szandált és egyes méterárúkat. Élelmiszer osztályán egyes élelmiszereket és vegyiárúkat. Minden kedves vásárlót szeretettel vár a Börzsöny Áfész. Alkotmánybíróság: Anarchia fenyegeti Oroszországot (MTI) Belfasti robbantás Belfastban 11 személyt sebesített meg szombaton egy pokolgép, s a merényletet rendkívül feltűnő, csaknem öngyilkos módon hajtották végre, feltételezések szerint a szeparatista ír Köztársasági Hadsereg —jelentették a hírügynökségek. Áz északír főváros egyik kereszteződésében egy járókelő váratlanul robbanószerkezetet helyezett a közlekedési lámpánál várakozó rendőrautó tetejére. A merénylő elrohant a helyszínről, s a pokolgép szinte azonnal felrobbant. A rendőrautó lángokba borult, s csak nagy erőfeszítéssel sikerült kimenteni a benne ülő — sebesült — két rendőrt. A robbanás következtében a forgalmas útkereszteződés közelében további kilenc polgári személy sebesült meg. Elutazott a spanyol vezérkari főnök