Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-27-28 / 151. szám

1992. június 27-28., szombat-vasárnap HIRDETÉS - SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 Szikora István biztos csapattag Nyakunkon az olimpia A salgótarjáni olimpiai nap keretében dr. Spiegel József az Olimpiai Előkészítő Bizottság titkára adott tájékoztatót az olimpiai előkészületekről. A játékok előtt egy hónappal finiséhez érkezett a felkészülés. A sportágak többségében eldőlt a kiutazók személyének kér­dése. Barcelona nincs túl távol, így lehetőség nyílt arra, hogy nagylétszámú csapattal, 140-145 versenyzővel vegyünk részt a játékokon. A következőkben végezzünk kis esélylatolgatást azokban a sportágakban, amelyek Nógrádban is honosak. Atlétikában a kiutazók sze­mélyét illetően, még sok min­den lehetséges. 17 atlétánk tel­jesítette az előírt kiküldetési szintet, ezzel szemben 25 ver­senyzőnk indulhatna. Nógrád megyéből a balassagyarmati Kovács Dusán futóatléta sorsá­ról is várjuk a döntést. Ugyancsak lesz nógrádi részt- vevője az ökölvívó verse­nyeknek Szikora István szemé­lyében. A magyar ökölvívók egyébként nyolc súlycsoport­ban szereztek jogot az indu­lásra, akiktől érmes helyezése­ket vár a sportközvélemény. A birkózók között nem talál­tunk indulót Nógráditól. A Pásztóról elszármazott Robotka István, aki a Honvéd és a Csepel színeiben ért el szép sikereket, volt az utolsó mohikán aki vi­lágversenyek szőnyegére lépett. A birkózó válogatottól egyéb­ként érmet-érmeket várhatunk. Nézzük a labdajátékokat: ké­zilabdacsapatunk kerete 18 főre szűkült, mivel azonban csak 16-an léphetnek pályára, újabb csökkentés várható a létszám­ban. A csapatot az első hat hely valamelyikére várjuk. Kosárlabdában a lányok kies­tek, a férfi csapat esélyei is mi­nimálisak. Öttusázóink az utolsó heteket franciaországi edzőtáborban töltötték, most itthon a csapat­bajnokságon versenyeznek. Négyen utaznak, közülük egy tartalék. Vállukra nagy súllyal nehezedik a bajnoki cím meg­védésének feladata. Tornászaink komplett csapat­tal indulnak. 7 női és 7 férfi ver­senyzőnk utazik. Csapatban az első hat hely egyikére esélye­sek. Egyéniben, Ónodi Henri­ettaéremesélyesként indul. Úszásban várjuk a legjobb eredményeket. A kiutazók név­sora a most befejeződő hazai bajnokság után dől el. Versenyzőink a mostoha el­helyezési körülmények és a kedvezőtlen időjárás miatt több csoportban utaznak. Az első turnus 10-én kel útra. Őket kö­veti a legnépesebb csoport 22-én, amikor 120-an utaznak ki. A megnyitó ünnepségen kis létszámmal veszünk részt, mert egyrészt sokan még nem lesz­nek Barcelonában, másrészt azokat, akik a megnyitót követő napon rajthoz állnak, nem te­szik ki a 140 perces ünnepség megpróbáltatásainak. Összességében a barceloniai olimpián való eredményes sze­replés érdekében sportolóink, edzőink, sportvezetőink min­dent megtettek. Remélhetőleg nem maradnak el a jó eredmé­nyek.- veres ­Maradona újra pályán Vasárnap lejár Diego Maradona tizenöt hónapos letiltása. Ta­valy márciusban azért függesztették fel játékjogát, mert a Ná- poly-Bari mérkőzés után a vizsgálat megállapította, hogy koka­int fogyasztott. Tehát újra pályára léphet, sőt játszania kellene, hiszen 1993-ig érvényes szerződés köti a dél-olasz nagyváros népszerű csapatához. Dino Celentano, a klub elnökségi tagja, azonban lelombo- zódva tért haza Buenos Aires-ből, ahol megkereste a futballistát. Maradona kijelentette, hogy nem akar a Nápolyban játszani, s ha az olaszok nehézségeket támasztanának, inkább nem lép többé pályára. A 31 éves játékos azonban ezt inkább mondja, mint tenné, ugyanis az argentin Boca Juniors felé kacsingat. Itt kez­dődött pályafutása és ma is jóba van Táberez edzővel, aki szíve­sen látná a csapatban. De vajon milyen a mai Maradona, képes-e megint lázba hozni a stadionok közönségét? Amikor eltiltás után Argentínába uta­zott, barátai és szakértők nem sok reménnyel tekintettek a „pibe de oro”, az aranyifjú sportbeli jövőjére. Csak azért nem lehetett azt mondani, hogy árnyéka lett önmagának, mert - atyai barátját, az 1986-os argentínai világbajnokságon a válogatott csapatot edző dr. Carlos Bilardot idézve - „hihetetlen, hogy elhízott ez a Diego”. A mélyponton a 170 centiméter magas játékos 85 kilo­grammot nyomott. Egy nemzet siratta, de segített is neki, s ami a legfontosabb: Maradona ugyancsak azon volt, hogy kijusson a hullámvölgy­ből. Kezelőorvosa, Patricia Saugenis több, mint elégedett: Diego teljesen „tiszta", leszokott a kábítószerről, s fegyelmezetten ele­get tesz a fogyókúra előírásainak. Ma is ugyanazokon az utcákon látható, de nem céltalan kódorgásban. hanem frissen borotvál­tál!, rendezett frizurával, méretre szabott öltönyben, lakkcipővel, s főként 74 kilósán. Amint feltűnik, az ismeretlen járókelők is szeretettel köszönnek rá. „Maradona testileg és lelkileg új emberré vált - mondja Sau­genis doktornő. - Képesnek tartom arra, hogy ismét a legmaga­sabb színvonalon futballozzon, s azt hiszem, így is tesz majd. Az elmúlt hetekben, amikor találkoztunk, másról sem beszélt csak a „comeback-ről”, a visszatérésről. Amikor terveiről kérdezték, azt válaszolta, hogy már csak egyet akar: karrierjének méltó befejezését. Hacsak a Nápoly ve­zetői nem szólnak közbe. Verseny számot váltott A kenyai atlétika egyik legú­jabb csillaga versenyszámot váltott. A 3000 méteres aka­dályfutás tokiói világbajnoka, Moses Kiptanui ugyanis feladta egyértelmű barcelonai esélyét, és úgy döntött, hogy az 1500 méteres táv aranyérmét célozza meg. Nem lesz könnyű dolga, hiszen olyan vetélytársakat kell megelőznie, mint az algériai vi­lágbajnok Nourredine Morceli, vagy a marokkói világcsúcs­tartó, Said Aouita. Mindene­setre a 21 éves Kiptanui. aki alig több mint egy éve tért át át a labdarúgásról az atlétikára - az országos bajnokságon 3:34 perces eredménnyel győzött, ami négy év óta a legjobb ke­nyai teljesítmény 1500-on. A Miskolci Egyetem Rektora a következő felvételi eljárást teszi közzé a Miskolci egyetem 1992. szeptemberében a bölcsészettudományi képzés keretén belül induló Filozófia. Szociológia. Történelem. Magyar nyelv- és irodalom szakokra. Angol nyelvtanári szakra (csak fi. évfolyamra.) Német nyelvtanári szakra (csak 11. évfolyamra). Pályázhatnak: I. évfolyamra: a/ pótátjelentkezéssel a Bölcsészettudományi Karon 1992-ben felvételizők közül azok, akik a megpályázott intézményben a felvételi ponthatárt nem érték el. Ügyükben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium július 16-án teszi közzé a pótátjelentkezéssel kapcsolatos feltételeket. (Esetükben az átjelentkezés egyik feltétele a megpályázott szakok azonossága.) b/ a Miskolci Bölcsész Egyesület mindazon hallgatói akik 2 eredményes félévvel rendelkeznek. II. évfolyamra: A Miskolci Bölcsész Egyesület azon hallgatói akik a megpályázott szakkal azonos szakon legalább 4 félévet eredményesen lezártak. A felvételi pontszám a következőkből tevődik össze: 1/ Hozott pontszám: A középiskolából hozott pontszámot a 'Felső oktatás felvételi rendje 1992' c. szabályzat 9.1. pontja és 3. melléklete alapján határozzuk meg. 2/ Szerzett pontszám: a/ A pótátjelentkezést kérők esetében a felvételi vizsgán elért pontszám. b/ A Miskolci Bölcsész Egyesületből jelentkezők esetén a Bölcsész Egyesületben folytatott tanulmányok minősége és mennyisége alapján számítjuk. 3/ Többletpontok: Középfokú C típusú nyelvvizsgáért 5 pont (régi középfok), felsőfokú A vagy B típusú nyelvvizsgáért 6 pont, felsőfokú C típusú nyelvvizsgáért 8 pont (régi felsőfok) illeti meg a pályázót nyelvenként, bármely idegen nyelvből. 2 többletpontot kap a pályázó, a jeles osztályzatú nyelvi érettségi után arra a nyelvre, melyből nem rendelkezik az előbbiekben felsorolt állami nyelvvizsgák valamelyikével. Jelentkezési határidő: a/ Bölcsész Egyesületi hallgatók részére: 1992. július 6. b/ Áyelentkezők részére:. 1992. július 31. A jelentkezés ill. pótátjelentkezés benyújtható: Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Intézet Igazgatói Hivatala, 3515. Miskolc-Egyetemváros, A/4.ép. I.em. 102. Tel: 365-111/10-34 mellék. A jelentkezéshez szükséges okmányok és igazolások: A Miskolci Bölcsész Egyesületből pályázók esetén:-jelentkezési lap, (beszerezhető: a fenti címen),- önéletrzyz,- középiskolai tanulmányi értesítő,- érettségi bizonyítvány,- a Miskolci Bölcsész Egyesületben folytatott tanulmányokat igazoló leckekönyv,- a többletpontokra való jogosultságot igazoló iratok. Pótáljelentkezők esetén:- a korábban megpályázott intézmény elutasító határozata, mely tartalmazza a felvételiző elért pontszámát,- középiskolai tanulmányi értesítő,- érettségi bizonyítvány,- a többletpontokra való jogosultságot igazoló iratok. Dr. Kovács Ferenc a Miskolci Egyetem rektora A "Nógrádi Mecénás Alapítvány " 1992.évi pályázatának eredménye 1. ELV A RIO gyermekszínpad - Bátonyterenye (gyermekszínpad működtetése) ........................................................30.000.- Ft 2 . 209.SZ. ISZI - Bátonyterenye (kulturális rendezvények).............................................................................................30.000.- Ft 3. BÓBITA bábcsoport - Mátramindszent (csoport működtetése)................................................................................20.000.- Ft 4. Önkormányzati hivatal - Ipolytamóc (művelődési közösségek támogatása)............................................................15.000.- Ft 5. Handó Péter - Sóshartyán, Liget ut. 1. (verseskötet megjelentetése)......................................................................100.000.- Ft. 6. Faluszépítő egyesület - Sóshartyán (egyesület működtetése)................. 25.000. - Ft 7. Czene Gvuláné - (ösztöndíj) Salgótarján, Somogyi B ut.4............................................................................................60.000. - Ft 8. Önkormányzati hivatal - Szendehely (hagyományőrző csop. működtetése)........................................... 20.000. - Ft 9. Balassi Bálint Asztaltársaság - Salgótarján (kiadvány megjelentetése).........................................................•........40.000. - Ft 1 0. Prakfalvi Péter - (könyvkiadásra) Salgótarján, Lovász József ut. 15...........................................................................30.000. - Ft 1 1. Kubinyi Ferenc Múzeum - Szécsény (helytörténeti füzetek kiadása)................. 50.000. - Ft 1 2. Bolyai János Gimnázium - Salgótarján (képzőműv. galéria működtetése)..............................................................20.000. -Ft 13. BIT NODISZ - Salgótarján (megyei kempingtalálkozó rend.)......................................................................................30.000. - Ft 14. Dr. Szvircsek Ferenc - Salgótarján. Kilián krt 84. (monográfia kész.)........................................................................50.000. - Ft 1 5. ,,József Attila” Városi Műv. Központ - Salgótarján (11. szobrász szinpoz.)..............................................................100.000. - Ft 16. Általános iskola (hagyományőrző csoport) Salgótarján, Budapesti út 66.....................................................................20.000. - Ft 17. Váci Kötöttárugyár Művelődési Háza - Kazár (nemzetközi népművészti tábor).......................................................40.000. - Ft 18. „Boróka” Néptáncegyüttes - Szécsény (csoport működtetése)..................................................... 20.000. - Ft 1 9. Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár - Salgótarján (kistelepülésekre szolgáltató program)................................30.000. - Ft 2 0. Városi Művelődési Központ - Pásztó (amatőr csoportok működtetése)......................................................................30.000. - Ft 2 1. Bakos Ferenc - Szécsény, Báthori ut. 22. (tevékenység támogatása)............................................................................50.000. - Ft 22. „Kaláris” asszonykórus - Karancslapujtő (kórus működtetése)...................................................................................30.000. - Ft 23. Önkormányzati hivatal - Terény (Nemzetiségi Nap támogatása).............................................'..............................30.000. - Ft 24. Művelődési ház - Bércéi (kulturális és sportnapok).................................................................................................20.000. - Ft 2 5. Gyermektánccsoport - Nagylóc (tánccsoport működtetése)...............................Li.......;.......................................30.000. - Ft 2 6. „Kodály Zoltán” Általános Iskola - Salgótarján (Kodály évi program)......................................................................30.000. - Ft 27. Művelődési ház - Mihálygerge (Rárósmenti találkozó)....................... 40.000. - Ft 2 8. Olvasókör - Litke (gazdakör szervezése)................................. 20.000. - Ft 29. Magyar-Szlovák Baráti Társaság - Mihálygerge (tevékenység támogat.).................................................................20.000. - Ft 3 0. Madách Imre Városi Könyvtár - Balassagyarmat (határmenti együttműködés)............. 30.000. - Ft 3 1. Megyei Közművelődési Központ - Salgótarján (gyermek művészeti bemutató)....................................................30.000. - Ft 3 2. „Toronto-Együttes” - Salgótarján (fellépés támogatása)..............................................................................................50.000. - Ft 33. Művelődési Ház - Mihálygerge (néptánc képzés indítására).........................................................................................20.000. - Ft 34. Városi Művelődési Központ - Pásztó (Bujáki Vasárnap rendezésére).........................................................................40.000. - Ft 35. Barják Gyula - Bátonyterenye (képeslap gyűjtemény gond.)............... 30.000. - Ft 3 6. Beszterce telepi Általános Ikola - Salgótarján (közművelődési tevék.)................ 20.000. - Ft 3 7. Roma Önképző- és Sportegyesület - Sóshartyán (hagyományápoló tevéknységre)..................... 20.000. - Ft 3 8. Balassagyarmati Kamaraegyüttes -(működés támogatására)................................................... 40.000. - Ft 3 9. Ipoly Néptáncegyüttes - Mihálygerge (csoport támogatása)........................................................................................30.000. - Ft 4 0. Keresztvény Általános Iskola - Balassagyarmat (könyvtár alapításra)........................................................................40.000. - Ft 4L Képző- és iparművészek Nógrád megyei csoportja - Szécsény (alapítványi díj).....................................................25.000. - Ft 42. Megyei Közművelődési Központ - Salgótarján (Bánki Nemzetiségi találkozó)........................................................100.000. - Ft 4 3. Nógrád megyei szlovákok érdekvédelmi és koordinációs szervezete - (program támogatása)................................40.000. - Ft 4 4. Palócföld Szerkesztőség - Salgótarján (helytörténeti szinpózium)...............................................................................30.000. - Ft 45. Nógrád Megyei Közművelődési Központ - Salgótarján (III. Megyei Néptánc antológia).........................................50.000. - Ft 4 6. Somoskői Ödön - (ösztöndíj) /10x10.000/ Salgótarján, Arany J. ut. 12......................................................................100.000. - Ft 47. Állami Zeneiskola - Bátonyterenye (élőzenei sorozat).................................................................................................40.000. - Ft 48. Romhányi Gyula -(verseskötet kiadásra) Balassagyarmat,, Zeke K. ut. 37..................................................................80.000. - Ft 49. Praznovszky Mihály - Nemesvámos, Fészek út 35. (forráskiadvány)..........................................................................80.000,- Ft 5 0. Ács Irén - Budapest, Bartók Béla út 88. (fotóalbum anyaggyűjtés).!.............................................................................50.000,- Ft 51. Düvő együttes - Salgótarján, (élőzenei sorozat)............................................................................................................40.000,- Ft 52. Kubinyi Ferenc Múzeum - Kató Sára, Szécsény, (régészeti ásatás)........................................................ 60.000,- Ft 5 3. Nógrádi Történeti Múzeum - Salgótarján, (Madách Irodalmi Nap)...........................................................................100.000,- Ft 5 4. "Palóc" Kulturális Társulás - Szécsény, (Palócszőttes Találkozó)............................................................................150.000,- Ft 55. Eogarasi Béla - Balassagyarmat (ismeretterj.hangvers.)................................................................................................30.000,- Ft 56. Néptánckor - Somoskőújfalu (támogatásra)...................................................................................................................20.000,- Ft 57. Általános iskola - Mohora, (közművelődési programokra)............................................................................................30.000,- Ft 58. Majdán Béla - Balassagyarmat, (zsidó-kutatás támogat.)..............................................................................................40.000,- Ft 59. Erkel Ferenc Általános Iskola - Bátonyterenye. (megyei kórustalálkozó)................................. 40.000,- Ft 6 0. Virágh András - Budapest, Zente út 1. (hangkazetta megjelentetése)...................................................................200.000,- Ft/ 100.000,- Ft hitel 61. Lengyel Péter - Balassagyarmat, (tevékenység támogatása)..........................................................................................30.000,- Ft 62. Pénzes Géza - Balassagyarmat, (ösztöndíj)........................... 40.000,- Ft 63. Széchenyi István emlékére alapítvány (szobor felállításra)............................................................. 100.000,- Ft 6 4. Nagy Márta - Balassagyarmat, (ösztöndíj)................................................................................................................30.000,- Ft 6 5. Mustó János - Salgótarján, (ösztöndíj)...........................................................................................................................72.000,- Ft 66. Párkányi Péter - Balassagyarmat, (ösztöndíj)................................................................................................................96.000,- Ft 67. Eötvös Lóránd Fiz. Társ. - (Emlékkönyv társulat, Nm.Csoportja kiadásra).................................................................20.000,- Ft 68. Az egészséges Tarjánért alapítvány - Salgótarján, (Szent István Nap megrendez.)....................................................50.000,- Ft 69. Sándor Zoltán - Kazár, Hunyadi út 18. (versmondó kör létrehozására)........................................................................30.000,- Ft 70. Önkormányzati hivatal - Nógrád (helytörténeti múzeum kialakít.) .............................................................................40.000,- Ft 7 1. Ádám Zsigmond Nevelőotthon - Bátonyterenye, (telekunyhó kialakítása).................................................................40.000,- Ft 72. Madách Imre Városi Könyvtár - Balassagyarmat, (Madách ünnepségre).................................................................100.000,- Ft 7 3. Nógrád Megyei Eotóklub - Salgótarján, (XXII. Északmagyaro. Fotószemlemegrendezésére)....................................80.000,- Ft 74. Művelődési ház - Érsekvadkert. (népfőiskola szervezésére)..........................................................................................30.000.- Ft 75. Mikszáth Kálmán Műv. Központ - Balassagyarmat, (XXII. ISZN)...........................................................................100.000,- Ft 76. Mikszáth Kálmán Műv. Központ - Balassagyarmat, (kézműves tábor rendez.)..........................................................40.000,- Ft 77. Honismereti kör - Balassagyarmat (Honismereti Híradó megjelentetésére).................................................................30.000,- Ft 7 8. Nógrád Megyei Koncert Fúvószenekar - Salgótarján, (referenciaanyag készítéséhez)..............................................50.000.- Ft 7 9. Állami Zeneiskola - Salgótarján, (élőzenei sorozat).......................................................................................................40.000.- Ft 80. Állami Zeneiskola György Ákos - Salgótarján, (jazz oktatás támogatására)...............................................................40.000,- Ft 8 1. Nagy Iván történeti kör - Balassagyarmat, (évkönyv kiadására)..................................................................................80.000,- Ft 82. Kamarazenekar - Bátonyterenye, (programok támogatása)..........................................................................................50.000,- Ft 83. MESTER ILDIKÓ - Budapest, Labancz út 39/a (Jánossy monográfia anyaggyűjtés)...............................................100.000,- Ft 8 4. Művelődési ház - Kishartyán, (gyermek programok támogatása)..................................................................................20.000,- Ft 85. Szimfonikus zenekar - Salgótarján, (hangversenyek támogatása)...............................................................................100.000.- Ft 86. KOVALCSIK ANDRÁS - Balassagyarmat. Szondi út 4. (ösztöndíj) ......................................................................60.000.- Ft 8 7. TÓTH TIBOR - Balassagyarmat. Rákóczi út 101. (hegedűirodalom népszerűsítésére)................................................20.000.- Ft 8 8. LENGYEL JUDIT - Balassagyarmat Rákóczi út 101. (énekirodalom népszerűsítése)................................................20.000.- Ft 8 9. Klubkönyvtár - Magyargéc, (cigánykor támogatása).........................................:......................................................20.000,- Ft 90. Táncház - Salgótarján, (fellépések támogat.)..................................................................................................................50.000,- Ft 91. Kisegítő iskola - Salgótarján, Néphadsereg út 38. (amatőr néptánccsoport)..................................................................30.000,- Ft 92. Önkormányzati hivatal - Szurdokpüspöki (helytörténet kiadvány megjelentetésére)......................... 40.000.- Ft 9 3. Tájak-Korok-Múzeumok egyesület - Salgótarján, (programok támogatására)...........................................................30.000,- Ft 9 4. ZSUK MÁRTA - Borsosberény. Rákóczi út 31. (ifjúsági egyesület támogatása).........................................................30.000,- Ft 95. Rózsavölgyi Márk Állami Zeneiskola - Balassagyarmat (II. Orsz. Fuvoladuótalálkozó)............................................30.000,- Ft 96. Rózsavölgyi Márk Állami Zeneiskola - Balassagyarmat (VI. Nemzetközimuzsikatábor)..........................................80.000,- Ft 9 7. Önkormányzati hivatal - Szécsény (Körösi Csorna S. évforduló)................................................................................60.000,- Ft 98. Kenderike Alapítvány - Palotás (tánccsoport támogatására)........................................................................................40.000,- Ft 99. Nógrádi Történeti Múzeum - Salgótarján (XVII. Honismereti Tábor)........................................................................30.000,- Ft 100 Művelődési Ház - Somoskőújfalu (képzőművészeti alkotótábor megrendezésére).......................................................40.000,- Ft

Next

/
Thumbnails
Contents