Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-26 / 150. szám
1992. június 26., péntek SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Sikeres olimpiai nap Salgótarjánban Répássy László, a Nógrád Megyei Sportigazgatóság vezetője dedikálja egy szerzőkollektíva - amelynek ő is tagja- által írott, a Nógrád Megyei Olimpiai Kronológia című könyvet. Az olimpiai napra két sportkönyv is megjelent. Sajtóbemutató- A gazdag programú nap keretében Nógrád megye sporttörténetét bemutató kiállítás nyílt a Nógrádi jukra a Kulacs vendéglőben került sor számos magas rangú ven- Történeti Múzeumban. A megnyitón megjelent nagyszámú közönség nagy érdeklődést tanúsított a dég és neves volt sportoló jelenlétében. tárlaton látható dokumentumok, emléktárgyak iránt. Fotó: Gyurkó Péter Éppen egy hónap múlva kezdődik a földkerekség páratlan sportgálája, a barcelonai nyári olimpiai játékok maratoni küzdelemsorozata. Salgótarjánban ennek tiszteletére nagyszabású, egésznapos programsorozatot rendezett tegnap a Nógrád Megyei Sportigazgatóság. Olimpiai akadémia A remek olimpiai nap igazából már szerdán este elkezdődött. A Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának és a Nógrád Megyei Sporttörténeti Egyesület tagjai — dr. Aján Tamás MOB-főtitkár vezetésével - olimpiatörténeti kutatásokról folytattak beszélgetést a Strand Hotel konferenciatermében. A bevezető előadást dr. Kutassi László egyetemi tanár, a MOA főtitkára tartotta. A nagyszabású program tegnap délelőtt a József Attila Művelődési Központban, a Magyar Olimpiai Akadémia nyílt ülésével folytatódott. Ezen a fórumonKorill Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte és tájékoztatta a résztvevőket Nógrád megye életéről a megjelenteket, majd Répássy László sportigazgató számolt be megyénk sportjának szép eredményeiről, súlyos gondjairól, a jövő kilátásairól. Ezt követően Szabó János, a Nógrád Megyei Sporttörténeti Egyesület titkára tartott előadást Nógrád megye és az olimpiai mozgalom kapcsolatáról, a nógrádi sportolók „ötkarikás eredményeiről”. A folytatásban dr. Spiegel József, az olimpiai előkészítő-bizottság tagja arról adott számot, hogy egy hónappal a barcelonai játékok előtt, mi, magyarok hol tartunk az előkészületekben és milyen reményekkel indulunk a számunkra már annyi örömet hozott ötkarikás játékokra. Kora délután kezdődött a városi tömegsportnap a sportcentrumban (a régi Stécé-salakospá- lya helyén), ahol a résztvevők kispályás labdarúgásban, teniszben, lábteniszben, kosárlabdában és különféle érdekes ügyességi játékokban mérhették össze tudásukat. A nap egyik fénypontja volt, amikor három óra tájban célba érkezett Tepkor Zoltán, aki, mint ismeretes, az ötkarikás játékok tiszteletére körbefutotta Nógrád megyét. A tiszteletre méltó sportember múlt vasárnap indult útnak, s most. öt nap után fáradtan, de boldogan konstatálta: érdemes volt nekivágni, vállalkozása sikerült! Új sportkönyvek Négy órakor két, népszerűnek ígérkező Nógrád megyei sportkönyv sajtóbemutatójára került sor a „Szajna-parti” Kulacs vendéglőben. Egy kis nosztalgia címmel kollégánk, Vaskor Ist\’án, a Nógrád Megyei Hírlap vezető szerkesztője gondos munkát adott ki kezéből. A könyv lapjain neves nógrádi sportolók emlékeznek dicsőséges pályafutásukra, s vallanak mostani életükről. A másik kiadvány címe - Nógrád megyei olimpiai kronológia 1896-1990 - ugyancsak mindent elmond tartalmáról. Szerzői: Cseh - Kriston - Kit- kely - Répássy - dr. Szabó B. - Szabó J. - Vertich. Illusztris vendégek érkeztek a Nógrád megyei sporttörténeti kiállítás megnyitójára a Nógrádi Történeti Múzeumba. A jeles alkalomra ugyanis dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB végrehajtó bizotsságának tagja, valamint Gallov Rezső, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke tette tiszteletét Salgótarjánban. A kiállítás megnyitójával egyidőben, öt órakor a Salgótarjáni Koncert Fúsósok szolgáltattak térzenét a Fő téren, ezután a Pop-Sikk dzsesszbalettcsoport látványos mazsorettbem utalójának örvenezhettek az érdeklődők. József Attila Művelődési Központban hat órakor kezdődött az olimpiai sportgála. Dr. Schmitt Pál megnyitóbeszéde után a látvány, a vidámság vette át a színpadon a főszerepet: százhuszonegy résztvevő színes kavalkádja! Színvonalas műsor A közönség láthatott a jól szerkesztett műsorban bájos gyemektorna-bemutatót (Besz- terce-lakótelepi iskolások), fantasztikus akrobatikus tornát (magyar válogatott), formációs táncot (városi TIT-táncklub), breaket (Széli Laci és társai), dzsesszbalettet (Pop-Sikk), versenytáncot (Jankovics Barbara, Rabi József. Székesfehérvár), gyermeknéptáncot (Viganó néptánccsoport), aerobicot (Váci Mihály Gimnázium, Kis- terenye), jógát (Tóth Tibor), karatebemutatót (Fenyő SE), majd a Nógrád táncegyüttes fergeteges műsora zárta a remek olimpiai nap programsorozatát, amely méltó volt ahhoz az eszméhez, amelynek jegyében fogant. Ma este: EB-döntő! Labdarúgás, megyei II. osztály Hasznosi parádé Kisbágyonban Harmincnyolc gól a zárófordulóban DÉLI CSOPORT Kisbágyon - Hasznos 2-8 (2-4). 150 néző, v.: Farkas J. Gl.: Virányi (2), Vámyi (2), Fenyvesi (2), Megyesi, Ben- csok, ill. Makács, Buller. A bajnokcsapat gólfesztivált rendezett. Erdőkürt-Csécse 3-1 (2-0). 250 néző, v.: Hegedűs. Gl.: Ruska J., Tóth, Nagy, ill. Tóth. Az ezüstérmesek ezúttal is jól játszottak. Kiállítva: Kovács (Csécse). Ifi: 4—0. Felsötold - Mátrakeresztes 3-3 (2-0). 200 néző, v.: Juhász. Gl.: Szita, Oravecz, Mikula, ill. Szénási, Kenéz, Szabad. A hazaiak a 89. percben egyenlítettek. Kiállítva: Kenéz (M.-keresztes). Ifi: 2-4. Szarvasgede - Mátraszőlős 3-5 (1-3). 200 néző, v.: Szabó T. Gl.: Dalai, Kuruczki, Banos, ill. Kántor (3), Kiss, Lakatos. Hazaiak három játékosának búcsúmérkőzése nem a legjobban sikerült. Ifi: 0-0. Vanvarc - Szurdokpüspöki 1-1 (1-0). 150 néző, v.: Angel. Gl.: Mészáros, ill. Fodor. A sportszerű mérkőzésen a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Ifi: 2-2. Szirák - Buják 1-1 (1-0). 200 néző, v.: Oláh. Gl.: Kocsi (öngól), ill. Juhász. A nagy melegben mindkét oldalon a kapusok remekeltek. Ifi: 0-7. Ecseg-Erdőtarcsa 3-3 (2- 1). 180 néző, v.: Farkas G. Gl.: Bagyinszki, Szőke, Baranyi. ill. Mátyás (2), Baranyi. Sok kihagyott helyzet, igazságos eredmény. Ifi: 5-0. Héhalom szabadnapos volt. Bazsó Béla A bajnokság végeredménye 1. Hasznos 28 23 5 0 92- 24 51 2. Erdőkürt 28 19 4 5 84- 26 42 3. M.-szőlős 28 16 6 6 76- 44 38 4. Csécse 28 16 4 8 65- 41 36 5. Vanyarc 28 16 2 10 67- 37 34 6. Sz.-püsp. 28 12 0 9 49- 40 31 7. Ecseg 28 12 6 Hl 66- 58 311 8. Héhalom 28 14 1 13 60- 55 29 9. Sz.-gede 28 10 7 11 46- 63 27 10. Buják 28 8 7 13 34- 54 23 11. M.-kere. 28 8 6 14 62- 65 22 12. E.-tarcsa 28 7 6 15 42- 55 20 13. Szirák 28 8 4 16 54- 94 20 14. F.-toId 28 3 7 18 39- 67 13 15. K.-bágvon 28 1 2 25 37-150 4 Ifjúsági ^ cégeredmény 1. M.-kere. 26 24 1 1 1 112- 34 49 2. Buják 26 16 5 5 89- 38 37 3. Sz.-püsp. 26 15 4 7 78- 48 34 4. F.-told 26 15 1 10 79- 58 31 5. Ecseg 26 11 5 10 69- 53 27 6. K.-kürt 26 12 3 11 70- 55 27 7. Hasznos 26 10 6 10 58- 51 26 8. Szirák 26 12 2 12 71- 71 26 9. Sz.-gede 26 10 5 11 57- 55 25 10. Csécse 26 10 3 13 42- 51 23 11. Vanyarc 26 8 5 13 51- 67 21 12. Héhal. 26 8 4 14 62- 79 20 13. M.-szől. 26 6 2 18 51- 95 14 14. E.-tarcsa 26 2 0 24 25-159 4 Göteborgban ma este játsszák a 9. labdarúgó Európa-bajnok- ság döntőjét. Németország negyedszer szerepel a finálében (kétszer első volt), Dánia előtt viszont először nyílik alkalom az aranyérem megszerzésére. Az eddigi EB-döntők eredményei a következők voltak: 1960. július 10., Párizs: Szovjetunió-Jugoszlávia 2-1 - hosszabbítás után. 1964. június 21., Madrid: Spanyolország - Szovjetunió 2-1. 1968. június 6., Róma: Olaszország - Jugoszlávia 1-1 - hosszabbítás után; junius 10.: Olaszország - Jugoszlávia 2-0, megismételt mérkőzés. 1972. június 18., Brüsszel: Németország-Szovjetunió 3-0. 1976. június 20., Belgrád: Csehszlovákia - Németország 2-2 - hosszabbítás után 11- esekkel 5-3. 1980. június 22., Róma: Németország - Belgium 2-1. 1984. június 27., Párizs: Franciaország - Spanyolország 2-0. 1988. június 25., München: Hollandia - Szovjetunió 2-0. * * * íme, egy kis statisztika. A csatárok „gól ínségben” szenvedtek az elején, a 12 csoport- mérkőzésen mindössze 21-szer találtak a hálóba, s ez csupán 1,75-ös átlagot jelent. Az elődöntőkben mintha újjászülettek volna a csapatok, a játékosok megtalálták a góllövő cipőket. A két összecsapás kilenc gólt eredményezett (Németország - Svédország 3-2, Dánia - Hollandia 2-2) - nem számítva a 11-eseket, amelyek száma szintén kilenc. A büntetők nélkül tehát összesen 30 gólt jegyezhettek fel eddig a krónikások - s igy már az átlag is jobb: 2,14. Az eddig lejátszott tizennégy találkozóra 387 294 néző volt kíváncsi (27 663-as átlag) a pályákon. A 12 csoportmérkőzést 321 017-en nézték meg (26 751-es átlag). A két elődöntőn 66 277 (33 138,5) szurkoló ült a szép stadionokban. Jövőre is Forma 1 • Párizs. A Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) közzétette az 1993. évi Forma-1-es világbajnokság futamainak a menetrendjét. Ezúttal is 16 futamot bonyolítanak le, az elsőt február 28-án Dél-Afrikában, az utolsót november 7-én Ausztráliában, s közben augusztus 15-én ismét lesz verseny a Hungaroringen. Wirth: kérdőjel • Budapest. Kereken egy hónap múlva kezdődnek a barcelonai olimpia játékok. A magyar asztaliteniszezők közül Bátort) Csilla és Wirth Gabriella jogosult az indulásra, de utóbbi részvétele még mindig nagy kérdőjel. Wirth változatlanul kezelés alatt áll. s úgy tűnik, idegileg még mindig nincs teljesen rendben. Gondot okoz az is, hogy az áprilisi stuttgarti Eu- rópa-bajnokság óta gyakorlatilag nem folytatott edzéseket. Dél-Afrika mégsem? • Madrid. A Dél-afrikai Köztársaságban zajló belső zavargások, amelyek a közelmúltban 39 halálos áldozatot követeltek, a sportvilágban is élénk visszhangot váltottak ki. Ismeretes, Dél-Afrika fajüldöző politikája miatt 1960 óta nem vehetett részt az ötkarikás játékokon, s idén nyílt meg a lehetőség arra, hogy újból induljanak. Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke igen borúlátóan nyilatkozott arról, hogy Dél-Afrika ott lesz-e az egy hónap múlva kezdődő versenyeken. Jugoszlávia szereplése is kétséges. erre vonatkozólag csak július közepén hoz döntést a NOB. Czankáék indulnak • Budapest. A Nemzetközi Torna Szövetség hozzájárul, hogy Schupkégel Károly Erdélyből áttelepült tornász magyar színekben versenyezzen Barcelonában. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség sem gördít akadályt Czanka Attila szereplése elé. Johnson az olimpián • Montreal. Kijelölték a kanadai atlétikai olimpiai csapatot, amelyben a 100 méteren és a váltóban helyet kapott Ben Johnson is. Rajta kívül a küldöttség legismertebb tagja a 110 gátas Mark McKoy. Fonseca a Napoliban • Nápoly. Szurkolók százai köszöntötték az AC Napoli új szerzeményét, az uruguayi labdarúgó Dániel Fonsecát. A csatárral próbálják meg pótolni azt az űrt. amelyet Diego Maradona hagyott annak idején maga mögött eltiltásával és távozásával. Polgárék az élen • Manila. A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) közzétette a legfrissebb, július 1-jétől érvényes világranglistát, amelyet a nőknél két Polgár lány vezet. A legfiatalabb testvér, a 16 éves Judit biztosan őrzi első helyét, a legidősebb nővér, Zsuzsa pedig második. A férfiaknál a világbajnok Garri Kaszparov mögött nem az exvilágelső, Anatolij Karpov neve olvasható, hanem az ukrán Vaszilij Ivancsuké. Kézilabdatorna • Salgótarján. Mojzes Ottó emlékére férfi kézilabdatornát rendez a Salgótarjáni Kézilabda Club június 27-én, szombaton a Munkácsy úti pályán 9 órai kezdettel az SKC. a Nagybá- tony és a Pásztó részvételével. Szalkai-emléktorna • Pásztó. Szálkái Jenő emlékére nyolcadik alkalommal rendeznek nemzetközi ifjúsági labdarúgótornát a városban. Június 27-én, szombaton, a következő a program a PSE-pályán. 9 óra: PSE - Mátranovák, 11 ó.: Ra- gyolc (szlovák) - Nagybátony. 15 ó.: 3. helyért, 17 ó.: döntő.