Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-25 / 149. szám
4 LÁTÓHATÁR 1992. június 25., csütörtök A Bartók Rádió Társalgó-já- ban az elmúlt szombaton a Tekintet című folyóirat mutatkozott be. Az évente nyolc alkalommal megjelenő lap immár az ötödik évfolyamában jár. Az utóbbi időben előszeretettel jelentet meg úgynevezett tematikus számokat, melyek közül különösen emlékezetes a József Attilát megidéző összeállítás. A rádióban az 1992/4-es, — ugyancsak tematikus — számról esett szó, amely Őrzők, hagyatékok címmel jelent meg. Ezt úgy szerkesztették, hogy felkértek néhány, a laphoz kötődő szerzőt: vegye elő kedvenc szövegét a klasszikus magyar irodalomból és ahhoz fűzzön megjegyzéseket. így került a lapba - mások mellett - Köpeczi Béla Bethlen Miklósról való értekezése, Fekete Sándor írása Batsányiról, Szabó Magda Vörösmarty Délsziget-jének értelmezése, Csák Gyula Adyval, Szi- gethy Gábor Babitscsal foglalkozó tanulmánya. Sűrű dolga ellenére válaszolt a felkérésre Göncz Árpád is, aki Kádár Erzsébet novelláiról írt ajánló sorokat. Mindez azonban azáltal vált igazán rádiósszerűvé is, hogy a tematikus szám anyagát egy műsoros délután keretében mutatták be. A szerkesztők, a szerzők, a társművészetek képviselői, és természetesen az olvasók nagy számban „ülték körül az asztalt” s ez nem kis dolog manapság, amikor egyre kevesebb figyelem, idő és pénz jut a kultúrára. Apropó pénz! A folyóirat szerkesztői nem titkolják: támogatókra, szponzorokra szorulnak. Olyannyira tudatában vannak ennek, hogy a kolofonban a következő olvasható: Tekintet - kulturális szemle - függő folyóirat. Ördögh Szilveszter - aki, jegyzi” a lapot - a rádióban sem resteilte kimondani: „ . .. ugyanis mi függünk. Először a lelkiismeretűnktől, azután pénztől, paripától, fegyvertől, olvasótól, mindentől, ami nélkül nem lehet folyóiratot szerkeszteni.” Bizony a fennhangon hirdetett függetlenség korában kevés orgánum, kevés ember vall magáról ily dicséretes őszinteséggel... * * * Szabó Zoltán 1938-ban megjelent neves szociográfiájában a Cifra nyomorúság-ban azt írta Hollókőről: Idill a hegyek között ... a falu elzártan él a tájban, mint dióban a bél, vagy a kagylóban a gyöngy . . . Életük szépnek és zavartalannak látszik a romantikus rom alatt, enyhe hegyek, meredek lejtők és a szép fehér házak között. Több, mint egy fél évszázad telt el azóta, s a felületes szemlélő - még ha itt él a megyében is - számára Hollókő továbbra is elsősorban romantikája miatt érdekes. Természetesen másként látja e palóc település értékeit a műtörténész, a néprajzos és ugyancsak komplexen mérlegelt az UNESCO, amikor néhány éve a Világörökség részének nyilvánította. Hollókő igazi kuriozitását az adja, hogy a díszletszerűen elragadó környezetben emberek élnek, a maguk kisebb-nagyobb gondjaival, megoldatlan problémáival. Hogy ebben nem szűkölködnek, mi sem bizonyítja jobban, mint a Hazanéző című tévéműsor, amelyet e sorozat keretében vasárnap délelőtt sugárzott a TV 1. Feledy Péter szerkesztő-riporter és Litauszki János rendező filmje éppen azért sikerült olyan jól, mert miközben képileg remekül láttatta a fent emlegetett szépségeket, bepillantást engedett az ott élők mindennapjaiba, megismertette a nézőket azokkal az ellentmondásokkal is, amelyek a né- hányszáz lakos életét feszítik. Hollókőn számos kérdés megoldatlan. így például nem tudni igazán ki a gazdája a falunak: a helyi önkormányzat - amely elsősorban méltó lenne rá, de nincs elég pénze - vagy a műemlékfelügyelőség, amely kétségkívül sokat tett azért, hogy megismerjék a községet, a megye - amely korábban pénzt is adott a fejlesztésre -, vagy azok az „idegenek”, akik itt házat, ingatlant vásároltak. Komoly feszültség van a sokak által látogatott ófalu és a neve ellenére kevésbé fejlődő újfalu között is. A legnagyobb problémát azonban az okozza, hogy alig van munkahely, a fiatalok döntő többsége máris másutt keresi a kenyerét. Egyelőre kevesen vannak azok a bátor emberek, akik Hollókőn fogtak vállalkozásba. De - a film tanulsága szerint is - szerencsére vannak, s nem kis mértékben tőlük függ, hogy a jövőben is megőrzi-e eleven életét e különlegesen szép falu, vagy „csupán” idegenforgalmi látványossággá, kihalt skanzenné válik. - csongrády Lapunk június 30-iki számában a gyermekszépségverseny újabb résztvevőit ismerhetik meg. Ez alkalommal Rétság és környékéről, valamint Salgótarján és könyékéről érkező pályázók képei közül választhatják ki annak a kislánynak, vagy kisfiúnak a képét, akit a legszebbnek tartanak. Szavazni az újságból kivágott fotóval lehet, melyet borítékba helyezve küldhetnek el szerkesztőségünk címére. (Nógrád Megyei Hírlap, Salgótarján, Erzsébet tér 6. 3101.) A borítékra írják rá: Gyermekszépségverseny. Azok az olvasóink, akik valamilyen okból nem jutnak hozzá a keddi lapszámunkhoz, szerkesztőségünkben — korlátozott számban - megvásárolhatják azt. Vidékiek telefonon is jelezhetik igényüket. A következő keddi számunkban az alábbi gyermekek képeit közöljük. Romhány: Túri Tímea, Do- man Anita, Szabó Viktor. Rétság: Ádám Zsófia, Mák Milán, Répássy Renáta Mária, Lakatos Zsanett Gabriella. Nagytúr: Balázs Bianka. Diósjenő: Pásztor Diána. Tereske: Rákóczi Dorottya. Szátok: Szalay Gábor, Jakus Brigitta. Nógrád: Slenk Natália. Nagyoroszi: Holies Gábor. Salgótarján: Kadlót Dávid, Horváth Gábor, Hoffmann Csaba, Fájd Annamária, Hegyi Péter, Vasas Viktória, Preisler Tímea, Vas Norbert, Tács Ádám, Baksa Viktória, Gyányi Dóra, Kiss Eszter Nóra, Molnár Csilla, Tóth Sándor, Kéri Szandra, Géczy Anna, Godó Nikolett. Vizslás: Pindroch Róbert. Karancsalja: Bata Zsolt. Karancslapujtő: Lavaj Kitti. Lucfalva: Ihracska Edina. Végezetül felhívjuk azoknak a pályázóinknak a figyelmét, akik az általuk küldőn fotón, vagy levélben nem egyértelműen tüntették fel gyermekük életkorát, vagy annak születési dátumát, kérjük telefonon (32-16-455), vagy levélben juttassák el ezt az információt szerkesztőségünkbe. (Az eddig megjelent fotók között ugyanis néhány esetben más korcsoportban jelent meg a gyermek fényképe.) Mindez azért szükséges, hogy ennek megfelelően sorolhassuk be az adott korcsoportba a gyermekeket. H uszonkét éve rendeznek szabadtéri szoborkiállítást Salgótarjánban. Miként az érdeklődő közönség is emlékezhet rá, egy esztendő - egy nyár - kimaradt. A város képviselő-testületé úgy döntött, hogy ezután két évenként rendeznek szabadtéri tárlatot. Fontos, hogy lesz, ez a kiállítás ugyanis hozzátartozik a város önkifejezéséhez, kulturális arculatához. A 21. szabadtéri szoborkiállítás nemrég nyílt meg és augusztus 10-éig várja az érdeklődőket. A közönség ezúttal olyan művekkel találkozhat, amelyek fából készültek, és nem nevez- hetőek hagyományosnak. Maga a kiállítás ragyogó társadalmi összefogással jött létre, amelynek tanulságait érdemes lesz a későbbiekben elemezni. A város önkormányzata, személy szerint dr. Zsély András polgármester, a városi József Attila Művelődési Központ, legalább tucatnyi önkéntes társadalmi segítő áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy Brunda Gusztáv programmenedzser szakszerű összefogásával létrejöhessen ez a fás tér. Duplán is az. Egyrészt azért, mert az idei szabadtéri szobor- kiállítás műveinek alkotói köA járókelőknek is van véleményük Szokatlan, de tetszik! Michelangeloról tartja a fáma, hogy egyik alkalommal, mikor a vén faun fejét faragta utcára nyíló firenzei műhelyében, egy járókelő odaszólt neki: „Az öregeknek nincs ennyi foguk!” Es a nagy szobrász megfontolta egy laikus észrevételét, s kiütötte alkotása néhány fogát. Legtöbben mi is kívülállóként nézegetjük Salgótarjánban, a Fő téren kiállított szoborkompozíciókat. Az iránt érdeklődtünk, hogy vajon a város polgárai hogyan fogadják ezeket a jövevényeket? Meggyőződésünk, hogy nem érdektelenek észrevételeik. Fiatal kismama tologatja picinyét babakocsiban, elmé- lázva nézegeti a műveket. — Mi a véleménye a téren látottakról? — Kicsit riasztó, ugyanakkor elgondolkodtató, meghökkentő. Meglepő, hogy minden alkotás fából készült, ellentétben azzal, hogy korábban többnyire fémből készült kompozíciókkal találkozhattunk - sorolja Faze- kasné Kiss Zsuzsa az eszébe ötlő gondolatokat. - Tavaly nem volt kiállítás, s hiányzott. Most jó, hogy újra láthatunk itt a téren szobrokat. De az már kevésbé tetszik, hogy ezeknek az alkotásoknak egy része nincs rám hatással. Azt hiszem, az emberek többségét is furcsa vélekedésre készteti. Lehet, hogy sokaknak tetszik is. Van, amelyik számomra értelmetlennek tűnik, nehezen felfogható- nak. De akad olyan alkotás is, amelyik kifejezetten tetszik, például az a tengeri hal csontvázát ábrázoló kompozíció. A szobroktól azt várom, hogy jobban kifejezze amit a művész mondani akar, hogy ne csak ő, hanem az egyszerű ember is értse. Két idős ember beszélget a szobrokat nézegetve, véletlenül vagyok fültanúja beszélgetésüknek.- Most ilyen a művészet - válaszolja Mócsány Józsefié arra a kérdésemre, milyennek találja a kiállított alkotásokat. - Mi nem ilyen világban nőttünk fel. Nem tudjuk, micsoda ez az egész.- A mi felfogásunktól kicsit idegenek ezek a művek - folytatja Gecse Balázs. - Itt van például ez a WC is kiállítva. Nagyon szokatlan. Az a tengeri hal féle, az viszont tetszik. Arról lehet sejteni, hogy mi is akar az lenni. Mindent egybevetve azért tetszik a kiállítás. Huszonegyedik szabadtéri szoborkiállítás Fás tér Salgótarjánban Történt valami, ami meglepő zösek abban, hogy valameny- nyien a természetből indulnak ki: ember és természet, ember és miszticizmus, ember és társadalom, ember és hit kérdései foglalkoztatják őket. Másrészt, ezt a tárlatot a budapesti Fáskör nevű művészcsoport, a hozzájuk csatlakozott három nógrádi és egy finn művész művei alkotják. Ok heten vettek /észt az egy hónapos kőkútpusztai második szobrászati szimpozionon, s most ott készült alkotásaikat mutatják be. O rosz Péter, a kiállítás rendezője súlyt fektetett arra, hogy a modem építészeti tér és az ettől merőben povera, a transzfolklórisztikus művészet szellemi és vizuális lehetőségeinek bemutatása a salgótarjáni Fő téren. E zek a faszobrok az őskultúrákkal feleselnek, egyszerre beszélnek az ember sorsáról a történelemben és a természetben olyan időben, amikor ember és természet viszonya végleg kritikussá vált. A Fáskör három tagja, Orosz Péter, Varga Géza Ferenc, Húher András, valamint a nógrádi Csemniczky Zoltán, Bobály Attila, Molnár Péter és a vantaai Juha Söderlund szobrai láthatók a téren. Csupa olyan műalkotás, ami azt sugallja, történt valami, Molnár Péter: ; / Fák eltérő szobrok között létrejött belső feszültség nyilvánvalóvá váljon. Ezt a célt sikerült is elérnie. Fölhívja a figyelmet arra, micsoda óriási kontraszt jött létre a modem ember civilizációja és a természeti környezet között. Voltaképpen tehát arról szól a tárlat, amiről a riói Föld-csúcson is szó volt, vagyis a Föld, az élővilág védelméről. Ezért történik a természetes anyagok, a fa, az állati csont stb. használata, egyáltalán a koncepció, vagyis a bio-art, az arte gondolkozni, vitatkozni lehet rajta. Csak szó nélkül nem lehet elmenni a szobrok mellett. Az asszociációs kör igen tág, ez a többi között függ a kulturális ismeretanyag tartalmától, a gondolkodás nyitottságától, vagy zártságától, az empátia képességétől, és így tovább. Ha arra gondolunk, hogy micsoda aszimmetriák léteznek ma földünkön, milyen civilizációs és kulturális szakadékok választják el egymástól az emberiséget, hogy a tudományos-technikai fejlődés végső határaihoz érkezett. Tehát nem öncélú játék ez a fajta művészet, hanem nagyon is gondolkodásra késztet. A finn J. Söderlund két hi- perrealista ámyékszéke, a W. és a C. például egy azonos civilizációs körön belül élő ember belső - ha úgy tetszik kulturális - megrázkódtatásáról is vall, aki Európában találkozik a fejlődő világot idéző, egy korábbi civilizációs fokot jelentő budival. G ondoljuk el, ha egyszer egyetlen, jelen esetben az európai civilizációs körön belül is ilyen aszinkroni- tások élnek egymás mellett, mennyire óvatosan kell más civilizációs, kulturális jelenségekkel is bánnunk. Vagy itt van Varga Géza Ferenc Az indiánokért 1492-1992 című két „totemoszlopa”. Európa most ünnepli Amerika fölfedezésének 500. évfordulóját. Ez ugyanannak a ténynek másik oldala, az indiánok jó részének és kultúrájának pusztulását jelentette. N em kevésbé izgalmasak Orosz Péter (Kir I-II), Húber András (Hölgyemlékek), Molnár Péter (Fák), Bobály Attila (Pásztorok köszöntője, Szent Ferenc, mikor figyelmezteti a madarakat) és Csemniczky Zoltán (Báj vigyor és ítélőszék) című szobrainak asszociációs, kultúrákon átívelő, az intellektus fintorát sem mellőző szobrai. Mindenképpen örülhetünk tehát az idei fás térnek Salgótarjánban. - mér Bobály Attila: Pásztorok köszöntője Orosz Péter: Kirí; (bal láb
