Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-24 / 148. szám

Azonosították Miklós cár földi maradványait Albán politikai paletta Elégedetlen választópolgárok Küzdelem az infláció ellen A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 95 országot fel­ölelő statisztikái szerint tavaly a legtöbb ország eredményesen küzdött az infláció ellen. A legsi­keresebben Brazília, hiszen az áremelkedést 1639 százalékról leszorították 458 százalékra. Amerikában a 24 megfigyelt or­szágból 22 helyen csökkent az infláció. Az európai kép kevésbé egyértelmű. A 21-ből 8 ország­ban emelkedtek az árak: Török­országban 71 százalékkal (1990- ben 60 százalék volt), Csehszlo­vákiában 54 százalékkal, miután 1990-ben 18 százalékos volt az infláció, és Németországban 4,2 százalékkal (1990:2,8 százalék). Európában a leglátványosabb inflációcsökkenést Lengyelor­szág mutatta, 1989-ben 554 szá­zalékkal emelkedtek az árak, 1990- ben 290 százalékkal, és 1991- ben „csak” 62,5 százalék­kal. Pilótasztrájk A SAS skandináv légitársaság norvég pilótái közölték, hogy jú­lius 10-én és 17-én sztrájkolnak —jelentette az A P. A munkabe­szüntetés oka: nem sikerült elér­niük tárgyalások révén, hogy dán és svéd kollégáikhoz hasonlóan nyugdíjuk összege fizetésük 55, ne pedig csak 50 százaléka le­gyen. A munkabeszüntetésben 400 norvég pilóta vesz részt, de szim­patizáns sztrájkot tart a SAS chartervállalata, a Scanair 40 pi­lótája is, a dánok és a svédek azonban a nevezett napokon re­pülnek. Elbocsátások A repülőgépek iránti kereslet visszaesése miatt csökkenti ter­melését és munkásokat bocsát el az Egyesült Államok két legna­gyobb repülőgépgyára, a Boeing és a McDonnell Douglas —jelen - tette az AP-DJ. A Boeingnél a termelés mér­séklődése annak következmé­nye, hogy a cég kevesebb katonai megrendelést kapott az idén, másrészt az Airbus 320 típusú gépek konkurenciája miatt csök­kent a Boeing-737 típusú gépek iránti kereslet. A McDonnell Douglas cég, amely most másfél ezer dolgozó­nak készül felmondani, 1990 óta 16 ezer munkahelyet szüntetett meg, közülük hatezret az idén. Jövőre további kétezer állás fel­számolását helyezte kilátásba. (Folytatás az 1. oldalról) Az elfogadott módosüás értel­mében vételi jog illeti meg a szö­vetkezeti földekre azokat, akik szövetkezeti szakcsoport tagja­ként vagy haszonbérlőként leg­alább ót éve használnak egy adott földet, valamint a szövetke­zeti tagokat megváltottföldjükre, ha azt a megváltás óta megszakí­tás nélkül használják. A kárpót­lásra jogosultak a vételárát kár­pótlási jeggyel is kiegyenlíthetik. Szintén a kárpótlást érintő mó­dosítás, hogy a kárpótlásra jogo­sultak átadhatják kárpótlási je­gyüket a szövetkezetnek, aminek ellenében a szövetkezet a kár­pótlási jegy alapjául szolgáló aranykorona-értékben termő­földet ad nekik részaránytulaj­donba. Amennyiben a tulajdo­nosok többféle jogcímen és föl­3 bői jutnak részaránytulaj- az, akkor a földhivatalok­nak a tulajdonos kezdeményezé­sére — az ingatlan-nyilvántartás szabályainak figyelembevételé­vel — össze kell vonniuk a kérel­mező ilyen földtulajdonát. A most elfogadott módosítás alap­ján a környezetvédelmi és a teru- letfejlesztesi miniszter hozzájá­rulásával fokozottan védett szántók, szőlők, gyümölcsösök, erdők és kertek is bekerülhetnek a földalapokba. A földalapokba ki nem jelölhető védett és véde­lemre tervezett természeti terü­leteket az illetékes nemzeti park vagy természetvédelmi igazgató­ság kezelésébe kell adni. Tudósok egy csoportja azono­sította 11. Miklós, az utolsó orosz cár és hitvese, Alekszandra földi maradványait. Ezt Alekszandr Blohinnak, a meggyilkolt cári család maradványainak felkuta­tásával foglalkozó szakértői cso­port vezetőjének hétfői bejelenté­sére hivatkozva jelentette azAP. A Jekatyerinburg egyik tárná­jában még tavaly nyáron fellelt, összesen kilenc csontváz közül számítógépes azonosítási mód­szerek segítségével, régi fényké­pekkel egybevetve, eddig há­romnak — a néhai cárnak, fele­ségének és Szergej Botkinnak, a cár személyi orvosának — azo­nosságát sikerült megállapítani. A legjobban egyéni eseteken keresztül érthető még a veszély: aki ismerte X-et, Y-t, és most ha­láláról hallos ráadásul ismeri az okot, a túlzott kábítószer-fo­gyasztást, az jobban megrendül, mintha pusztán számokat, ada­tokat olvasna. Mégis, maguk az adatok is ijesztőek. A Profil című hetilap nem kíméli olvasóit ezek­től, s akit megragad a téma, no meg a színes grafikonok, az előtt döbbenetes kép bontakozik ki. Tavaly Ausztriában 116 áldo­zata volt a kábítószernek — egy évvel korábban még „csak” 83. Negyvenkét százalékkal nőtt az elfogyasztott heroin mennyisé­ge, a kokainé — mert esik az ára — 105 százalékkal. A nagy tisz­taságú heroint elsősorban török kartellek csempészik be az or­szágba, a keleti útvonalon át — Magyarország, a FÁK, Cseh­szlovákia és Németország keleti fele a leggyakoribb állomása en­nek a szállítási útnak. Huszon­egy százalékkal nőtt a Bécsben letartóztatott személyek száma — s ezt még a rendőrség sem a sa­ját jobb munkájának, hanem a kábítószerrel élők száma ugrás­szerű növekedésének tudja be. A főváros vezet a bűnvádi eljárások és a halálos áldozatok tekinteté­ben is: az előbbi 1950, a halottak száma 62 volt tavaly. A problémát fokozza, hogy igen csekély az elvonási lehető­ség. Bécsben nagyjából ötezer azoknak a száma, akik tudható­an kábítószeren élnek, s számuk­ra mintegy 35 ágy áll rendelke­A szövetkezeti átmeneti tör­vény módosítása a kihirdetés án lép hatályba. z Országgyűlés kedden nagy többséggel elfogadta a nemzeti gondozásról szóló törvényt. Az új jogszabály értelmében azok részesülhetnek nemzeti gondo­zási díjban, akik az 1944. márci­us 19. és 1989. október 23. kö­zötti időszakban jogtalanságok következtében vagy az ellenállá­si mozgalommal, illetőleg az 1956-os forradalommal össze­függésben szenvedtek maradan­dó fogyatékosságot, súlyos egészségkárosodást. Ez utóbbi kérdésben konkrét útmutatást is ad a törvény, hiszen azok körére terjeszti ki a nemzeti gondozást, akik — a fent említett időszak jogsérelmei következtében — munkaképességük 67 százalékát elvesztették. Az érintettek havi 5000 forint nemzeti gondozási díjban részesülnek, míg azok, akik munkaképességüket 6 7szá­zaléknál kisebb, de legalább 50 százalékot elérő mértékben vesz­tették el, és szociális helyzetük in­dokolja, havi 2500forintra jogo­sultak. A törvény értelmében egyébként a kormány évente ál­lapítja meg a nemzeti gondozási díj összegét, a költségvetési tör­vény előirányzata alapján. Számos képviselői indítványt terjesztettek elő az időhatárok tágítására, ám ezek egyike sem kapta meg a képviselők többsé­gének támogatását. A módosítá­A cári családot 1917. július 17-én végezték ki, és több mint hetven éven át semmit nem lehe­tett tudni földi maradványaik pontos hollétéről. Felkutatásuk­ra csupán a gorbacsovi glasz- noszty beköszönte után nyílott mód, és e kutatások eredménye­ként bukkantak tavaly az emlí­tett kilenc csontvázra. Blohin, aki telefoninterjúban tájékoztatta a felfedezésről az AP munkatársát, azt is elmond­ta, hogy július végéig valószínű­leg elvégzik a többi maradvány azonosítását is, majd egy akkorra összehívott nemzetközi szakér­tői konferencia elé tárják az elért eredményeket. zésre a központi elvonóosztá­lyon. Amióta büntetőjogilag fe­lelősségre vonható a kábítószer­fogyasztó — 1991-ben hoztak ilyen törvényt —, Ausztriában összesen 5392 személy ellen in­dult eljárás. Közülük 45,6 száza­lék 25 és 40 év közötti. Az osztrák belügyminisztéri­um adatai szerint az egyes rajta­ütések igen eredményesek vol­tak. A hatóságok 2155 akciót hajtottak végre, ezek -eredmé­nye: 12.166 kg hasis, 102,8 kg heroin és 84,4 kg kokain. Az im­ponáló hasismennyiség egyetlen nagy fogásnak tudható be. Ezt leszámítva maga a hasisfogyasz­tás mintha visszaszorulóban len­ne a két másik kábítószer nép­szerűségével szemben. Áz Ausztriában elfogott kábítószer­csempészek közül 99 Németor­szágból, 96 Törökországból, 87 Jugoszláviából, 44 Svájcból, 35 Olaszországból, 33 Iránból, 32 Egyiptomból származik. 29 le­tartóztatott hovatartozása isme­retlen. A népszerű osztrák hetilap az adatokat és a helyzetet áttekint­ve arról is ír, hogy az osztrák ká­bítószer-politika meglehetősen defenzív. Különösen vonatkozik ez a bécsi helyszínre, ahol ponto­san tudni, hol és kik a rabjai en­nek a gyilkos szenvedélynek, s mégis: seriki nem próbálja őket rábeszélni, -hogy vessék alá ma­gukat elvonókúrának — igaz, ahogyan erről már volt szó, na­gyobb „rohamot” nem is tudna fogadni a létesítmény. sok java arra vonatkozott, hogy a kezdő időpont 1944 márciusa helyett 1939 márciusa, iiletve szeptembere legyen. Nem fogad­ta el a törvényhozás azt a módo­sító indítványt sem, amely azt szorgalmazta: részesüljenek nemzeti gondozási díjban azok is, akik a nemzeti ellenállási mozgalomban szerzett érdemeik elismeréseként kaptak kitünte­tést. A nemzeti gondozási díjra vo­natkozó kérelmet az erre rend­szeresített formanyomtatványon — a csatolt dokumentumokkal — az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz vagy az il­letékes megyei kárrendezési hi­vatalhoz kell benyújtani. Az Or­szággyűlés kedden délelőtt meg­kezdte a határozathozatalt az időlegesen állami tulajdonban maradó vagyon kezeléséről szóló törvényjavaslatról. A szavazás megkezdése előtt azonban némi bonyodalom támadt, a Ház el­vesztette határozatképességét, és így áttértek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványról szóló tör­vényjavaslat részletes vitájára, mivel ehhez nein volt szükség a képviselők több mint 50 százalé­kának jelenlétére. A bizottsági előadók elmond­ták, hogy mind a költségvetési, mind az alkotmányügyi bizottság egy módosító indítvány támoga­tása mellett elfogadhatónak ítél­te a javaslatot. A szociális bizott­ság azonban még egy további in­Az albán politikai spektrum tarka képet mutat. A baloldal legszélén helyezkedik el a Kom­munista Párt, amely mindössze 8000sza vazatot kapott a március 22-i választásokon. A vele esz­meileg rokon Szocialista Párt eredményesebb volt, a választók 25 százaléka jelöltjeire adta le voksát. A balközépen a Szociál­demokrata Párt foglal helyet, amely nem szerepelt ugyan jól, hét képviselői mandátumával azonban részt kér a politika ala­kításából. A centrum helye még üres. A Nemzeti Egységpárt és az Agrár­párt lehet e hely várományosa, tekintélyük azonban ma még ke­vés ahhoz, hogy politikaformáló erővé váljanak. A jobbközép pozícióját a De­mokrata Párt foglalja el, amely a szavazatok kétharmadának megszerzésével megingathatat­lan vezető szerepre tett szert a többi párttal szemben. Szorosan kapcsolódik hozzá a Republiká­nus Párt, amely június közepén megtartott kongresszusán igye­kezett új stratégiát kidolgozni programjának népszerűsítése végett, arculata azonban alig tér el a Demokrata Pártétól. A jobbszélre az Albán De­mokrata Egyesülés került, amelynek szintén nem sikerült még széles bázist teremtenie, tá­Különleges per Különleges per kezdődött hét­főn délután a párizsi bíróságon: a francia közegészségügyi szolgá­lat, illetve a vértranszfúziós szol­gálat négy volt vezetője került bí­róság elé. Azzal vádolják őket, hogy felelősek 1300 személy AIDS-megbetegedéséért, közü­lük eddig már 256 haláláért, mert 1986 márciusa és októbere között vérzékenységben szenve­dő betegeknek a rendszeres vér­átömlesztések során AIDS-ví- russal fertőzött vért adattak. Az ügy hatalmas port vert fel Franciaországban, de a négy vádlott tagadja, hogy felelősség terhelné okét. Á kiszabható íté­let legfeljebb ötéves börtön le­het, az ítéletek viszont előrelát­hatólag csak ősszel születnek meg. A károsultak polgári peres eljárást is indítottak. Hatoslottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a június 22-én sorsolt hatoslottó nyerőszámai a következők: 20, 21, 22, 33, 39, 44, a pótszám: 36. Nyeramények a következők: 6 talála- tos nem volt, 4 db 5+1 találatos akadt, a nyeremény egyenként 473.411 forint. Az 5 találatos szelvények száma 303 db, nye­reményük egyenként 9374 forint. 4 talá­latos szelvény 4376 volt, nyereményük egyenként 865 forint. A 66.753 db 3-asra 71 forintot fizetnek. A 6 találatos nettó át­vitt nyereményösszeg 30.698.657 forint.- Az adatok nem véglegesek. dítványt is támogatott, amely azt kezdeményezte, hogy a társada­lombiztosítás is kapjon az alapít­vány létrehozására szánt va­gyonból. Az Országgyűlés keddi ülésnapján lefolytatta a részletes vitát a Gazdasági Bizottság által a kárpótlási jegyek termőföldre váltásának szabályairól benyúj­tott törvényjavaslatról. Ezt 13 orakor az elnöklő Szű­rös Mátyás elnapolta. Ekkor még három képviselő jelezte fel­szólalási szándékát, de olyan már nem akadt, aki további mó­dosító indítvány benyújtására készült volna. Az Országgyűlés kedden délután többségi szava­zással felfüggesztette Eörsi Má­tyás MDF-es képviselő mentelmi jogát. Eörsi Mátyást a kormány nevében Antall József miniszter- elnök jelentette fel a Hőmérő cí­mű tévéműsorban elmondott szavai miatt. A képviselő a ple­náris ülésen lapokból idézett, szemléltetve, hogy a taxisblokád idején reális volt annak lehetősé­ge: a kormány kemény kézzel ál­lítja helyre a rendet. Ennek elle­nére egyetlen alkalommal sem kezdeményezte a kormányzat a lapoknál azt a jogi eljárást, ame­lyet most vele szemben megindí­tottak. Eörsi Mátyás nemcsak kérte, hanem követelte, hogy függesszék fel mentelmi jogát, hogy a bíróság előtt kerüljenek nyilvánosságra a taxisblokád kö­rülményei. Kérésének a T. Ház eleget tett. mogatottsága viszont az utóbbi hónapokban folyamatosan nö­vekedett. Bár a belpolitikában két meg­határozó erő a kormányon levő Demokrata Párt és a vele ellenlá­bas Szocialista Párt, nem várha­tó, hogy hosszabb távon e pártok tartani tudják fölényüket a többi politikai formációval szemben. A Szocialista Párt képtelen le­mosni magáról a múlt felelőssé­gét, emiatt egy év alatt majd két­harmadával csökkent szavazótá­bora, és nincs biztosíték arra, hogy a folyamat a párt jelenték­telenné valása előtt megfordul­jon. A Kommunista Pártnak, amely egyértelműen felelős a ko­rábbi ötven év politikájáért, sem­mi reménye nincs a térnyerésre. Az örökség a Szociáldemokrata Pártot is sújtja. Elmondható, hogy a baloldali alternatíva be­látható időn belül nem lesz vonzó az albánok számára. Ugyanakkor a Demokrata Párt hitele is veszélyben forog. A hangzafos választási ígéretek el­lenére nem történtek meg a gaz­daság újraélesztését szolgáló ha­tározott lépések, elsősorban a privatizációs és a külföldiek be­ruházásait serkentő törvények meghozatala. A gazdaság két­ségbeejtő állapota azonban nem ad lehetőséget hosszú habozás­Moszkva — Alekszandr Ruc- koj tábornok, orosz alelnök va­sárnap a moszkvai televízióban kifejtette: korábbi kijelentéseit a dél-oszétiai és a Dnyeszter menti helyzetről nem szabad úgy értel­mezni, mint Grúziának és Mol- dovának szóló hadüzenetet. Az orosz vezető ugyanakkor meg­alapozottaknak minősítette azo­kat a félelmeket, hogy Oroszor­szág belekeveredhet a volt Szov­jetunió területén kirobbant fegy­veres konfliktusokba. Ezek reá­lis megoldási módja továbbra is csak politikai lehet — mondta többek között Ruckoj, aki arról is beszámolt, hogy Borisz Jelcint hazatérése után azonnal beható­an tájékoztatták a szóban forgó problémákról. Az orosz elnök — alelnöke megfogalmazása sze­rint — egyetértett a köztársasági vezetés „energikus lépéseivel”. * Moszkva — Amennyiben az egész Kaukázus lángba borul, akkor az olyan probléma elé állít­hatja Oroszországot, amelyhez képest a mai konfliktusok eltör­pülnek —jelentette ki Eduard Se- vardnadze. A grúz vezető nyilat­kozatát az ITAR-TASZSZ hét­főn idézte. Az egykori szovjet külügymi­niszter élesen ostorozta az orosz arlamenti elnök, Ruszlan Hasz- ulatov nyilatkozatát, amely sze­rinte semmi mást nem segített elő, mint a szélsőséges hangulat, az agresszivitás és a bizalmatlan­ság növekedését: Sevardnadze ugyanakkor nem tért ki az orosz alelnök szombat éjszakai tévé- nyilatkozatára, amely ugyancsak harcias hangvételű volt. Vasárnap éjjel is folytatódtak a súlyos harcok Chinvali térségé­ben az ostromló grúz fegyveres alakulatok és a dél-oszét gárdis­ták között. Az orosz rádió hétfő déli közlése szerint a grúz erők számottevő fölényben vannak. Az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia és a Grúzia részét képező Dél-Oszétia vezetői eközben messzemenő támogatá­sukról biztosították az orosz kor­mány állásfoglalását és Alek­szandr Ruckoj alelnök harcias kijelentéseit. London — Abulfaz Elcsibej azerbajdzsáni elnök nem vesz részt a fekete-tengeri országok állam- és kormányfőinek csütör­tökön Isztambulban kezdődő csúcsértekezletén, ahol a tervek szerint Levon Ter-Petroszján ör­mény elnökkel is találkozott vol­na. Á hírt maga az azerbajdzsán államfő jelentette be a török Anatolia hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Elcsibej döntését a karabahi feszültségre utalva azzal indo­kolta, hogy a köztársaságban ki­alakult helyzet nem teszi lehetővé részvételét a csúcson, s döntésé­ről már tájékoztatta is a házigaz­Társulási szerződés Az Európai Közösségek brüsz- szeli székhelyén hétfőn délelőtt megkezdődött az Európai Kö­zösségek és Magyarország vegyes bizottságának ülése. A testület először ül össze azó­ta, hogy március 1-jén életbe lé­pett a tizenkettek és Magyaror­szág közötti átmeneti megálla­podás. A magyar küldöttség élén Ju­hász Endre, a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok Minisztériu­mának főtitkára, az európai ügyek hivatalának vezetője áll, míg a közösségi delegációt Pablo Benavides nagykövet, az Euró­pai Közösségek Bizottságának igazgatója vezeti a vegyes bizott­ság ülésén. Megvitatják az átmeneti meg­állapodás eddigi tapasztalatait, a decemberben aláírt társulási szerződés ratifikálási eljárásának állását, kölcsönösen tájékoztat­ják egymást az Európai Közös­ségek és Magyarország helyzeté­ről, fejlődéséről. Téma a három­oldalú kereskedelem, amelynek keretében a közösség szándékai szerint az EK által nyújtott tá­mogatás egy részét a FÁK orszá­gainak magyarországi vásárlá­sokra kellene fordítaniok. da Süleyman Demirel török kor­mányfőt. Róma — Holtpontra jutott a karabahi békekonferenciát elő­készítő római diplomáciai érte­kezlet — közölte a sajtóval Krisz­tián Sztepanján, Örményország képviselője. Az EBEÉ kereté­ben összehívott tanácskozáson Mario Raffaeli, olasz külügyi ál­lamtitkár elnökletével tizenegy ország képviselői vesznek részt azzal a céllal, hogy előkészítsék a Minszkben tartandó karabahi békekonferenciát. * Vilnius — Vytautas Landsber- gis litván parlamenti elnök va­sárnap éjjel a litván televízióban jelentős teret szentelt az orosz hadsereg tevékenységének Oroszországon kívül (Moldová- ban, Grúziában), valamint azok­nak a „visszatérő kijelentések­nek, melyek szerint Oroszország meg fogja védeni a más orszá­gokban élő oroszokat”. Lands- bergis „nagyon veszélyeseknek” találta az ilyen megnyilatkozáso­kat, sőt történelmi párhuzamot vont Oroszország és a náci Né­metország között, amely „annak idején szintén arról beszélt, hogy meg fog védeni minden németet minden országban ”. * Moszkva — Egybecsengő hét­fő hajnali moldovai jelentések szerint a hétvégi harcokban leg­alább kétszázan veszítették éle­tüket, a sebesültek száma pedig háromszázötven. Benderiben vi­szonylag nyugodtan telt az éjsza­ka, így a Vörös Kereszt emberei megkezdhették az utcákon heve­rő holttestek összegyűjtését, il­letve a sebesültek elszállítását. A Dnyeszter menti orosz városok­ban háromnapos gyászt hirdet­tek. A tyiraszpoli vezetés hétfő reg­geli közleményében ismételten a külvilág segítségét kérte. A Füg­getlen Államok Közösségének tagjait azonnali katonai beavat­kozásra szólította fel. * Moszkva — Benderivel ellen­tétben a Dnyeszter-mellék más orosz városaiban és környékü­kön súlyos harcok voltak hétfőre virradóra. Tyiraszpolból szárma­zó hírek szerint az összecsapá­soknak több tucat áldozata van, a sebesültek száma meghaladja a százat. A legsúlyosabb harcok Parka- ni falu körzetében dúltak. A moldovai fegyveresek megroha­mozták az ott állomásozó utász­ezredet is. Rakétákkal lőtték a kaszárnyát. A támadás követ­keztében felrobbant az aknarak­tár: 26-an azonnal meghaltak. Dubosszári és Grigoriopol térségében nehéztüzérséggel lőt­ték egymást a szembenálló orosz gárdisták és a moldovai fegyve­resek. (MTI) Módosították a szövetkezeti átmeneti törvényt Ausztriában egyre kedveltebb a kábítószer Szovjetutód­konfliktusok

Next

/
Thumbnails
Contents