Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-19 / 144. szám

4 HÍRLAP MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1992. június 19., péntek színházi óta Minden jó, ha jó a vége Nemesük Károly kosztümé miatt aligha került csődbe a Bu­dapesti Kamaraszín­ház, tekintve, hogy a népszerű színművész Faun alak­jában anyaszült mezítelenül je­lenik meg a színpadon. E nem szokványos - vagy talán túlsá­gosan is mindennapi - „jelmez­zel” a korábbiakban több újság­cikk is foglalkozott s ez magya­rázza, hogy mire a produkció Salgótarjánba került, már nem volt szabad fotózni az előadá­son. Pedig, aki látta, tanúsít­hatja, hogy a ruhátlan jelene­tekben nincs semmi szenzáció- hajhász kuriozitás, az ízléste­lenségnek, az obszcenitásnak még a gyanúja sem merülhet fel ezzel kapcsolatban. A mezíte­lenség - amely egyébként a címszereplő ötlete volt - termé­szetes mozzanata a zöldben ásí- tozó, kuncogó mitológiai isten­ség titokzatos felbukkanásának. Edward Knoblock (Knobla­uch) amerikai származású angol drámaíró 1911 -bői datált da­rabja műfaja szerint komédia. Hisz mulatságos jelenetek egész sora adódik abból, ahogyan az elegáns ruhákba bujtatott, Sil- vani olasz hercegnek kinevezett Faun megpróbál beilleszkedni a számára oly furcsa, értelmetlen formaságokkal teli emberi tár­sadalomba. E játékos ötlet azonban ezúttal is arra szolgál, hogy a szánandóan komor való­ság görbe tükre legyen. Valójá­ban ugyanis nem nevetni, ha­nem inkább elszomorodni le­helne) a darab szereplőinek léha, sivár életvitele, kétszínű­sége, álszent magatartása láttán. Nem csoda, hogy az őszinte testi élvezetekhez szokott Faun felháborodik az érzelmek mes­terséges korlátozottságán. Min­denkinek segít, akin csak tud. Megmenti a lóversenyen tete­mes adósságba keveredett, s ezért öngyilkossággal kacér­kodó lord Stonbury életét, s „összehozza” őt Lady Ale­xandra Vancey-vel, a feminista mozgalom egyik helyi aposto­lával. Nem kevésbé áldásos és sikeres a tevékenysége az ifjabb szerelmespár - Vivian és Cyril - összeboronálásban, a kapcso­latot ellenző lányos mama ha­ragjának elhárításában, a gátlás­talan „olasz” - azaz önmaga - viselkedése okozta felháboro­dás lecsillapításában. S, hogy mindezek ellenére a többszörösen fiktív történet nem könnyed happy and-del zá­rul, az a fantasztikum és a reali­tás viszonyából fakad. A néző tudatában van annak: Faun - aki pezsgővel, csókokkal, szép sza­vakkal megbabonázta a hideg ladykat és az ármánykodó lor­dokat - távoztával úgyis min­den visszatér a „normális” ke­rékvágásba. A józsefvárosi társulat való­jában egy Magyarországon alig ismert darabról „fújta le a port”, amikor Knoblauch kilencven esztendős vígjátékához nyúlt. (Jellemző, hogy az előadás szö­vege -Böhm György drama­turg munkája - a Nemzeti Szín­ház 1912. november 12-ei szö­vegkönyvének felhasználásával készült.) De semmi esetre sem tették rosszul, amikor a bemuta­tás mellett döntöttek. Noha a Faun soha nem fog az örökbe­csű klasszikus értékek sorába kerülni, mondanivalója sok te­kintetben a civilizáció előreha­ladtával sem vesztett aktualitá­sából, sőt... A Budapesti Kamaraszínház jó erőkkel mutatta be Knobla­uch vígjátékát. A kifejezetten nehéz, mozgásban és beszédben is kétféle stílust követelő szere­pét Nemcsák Károly jól oldotta meg, messzire kerülvén a Szomszédok nyomdász „skatu­lyájától". Méltó társa volt Mrs. Hope Clarke öregedő szépasz- szony figurájában a ritkán látott Tóth Judit és a szüfrazsettvezér alakjában Egri Kati. Az epizó­disták közül emlékezetes pilla­natai voltak Tyll Attilának Fish lakáj szerepében. Ezúttal újabb színész - Balá- zsovits Lajos- vállalkozott a rendezői szerepre, s - a kezdő képsorok vontatott ritmusa ki­vételével - biztatóan debütált a tarjáni nézők előtt. A jelmeze­ket J. Schdjfer Judit, a díszletet Székely László tervezte magas szakmai színvonalon. A „táj­színpadon” is megvalósítható néhány technikai bravúr külön is említésre méltó. A színházi szezon utolsó, - bérleten kívüli - előadása ked­vező benyomásokat hagyott a - nem tudni miért - kis létszámú közönségben. - csongrády — Villámsebes teherhajók A japánok olyan villámsebesen haladó teherhajókat fej­lesztenek ki, amelyekkel óránként 90 kilométeres sebesség­gel száguldhatnak a vizeken. Ez átlagban megfelel a kamio­nok átlagsebességének - azzal a különbséggel, hogy a vízen általában kevesebbszer van „dugó". A tervezett hajók alapanyaga alumínium, titánötvözet és műanyag. Két változatban készülne: az egyik légpárnás, a másik pedig szárnyashajó lesz. Mindkét típust gázturbinák fogják hajtani. A japán közlekedési minisztérium szóvivője azért is fűz nagy reményeket a gyors hajókhoz, mert az óce­ánon nem kell autópályát építeni, tehát jobbak az esélyeink a konkurenciával szemben". Koncz Zsuzsa Kazinczy-díjas (FEB) A napokban adták át a legszebben beszélő előadómű­vészeknek, tanároknak a Péchy Blanka által alapított Kazinczy- díjat. Kitüntették Koncz Zsuzsa táncdalénekest is.- Nem nagyon szeretem, amikor táncdalénekesnek ne­veznek, mert magamat soha nem tekintettem annak - mondja. - Amiket én énekelek, azokra nem is nagyon lehet tán­colni.- Koncz Zsuzsa minek nevezi önmagát?- Nem is tudom ... Kellene találni egy megfelelő szót. Elő­adó? Sanzonénekes? Daléne­kes?- Októberben nagy koncertet tervez.- így van. De az az igazság, hogy a 25—ik évforduló a har­mincadik lesz, hiszen 1962 ok­tóberében léptem fel az Ki mit tud-ban. Október 3-án lesz a koncert a Budapest Sportcsar­nokban. Elsősorban az izgat, hogy össze tudom-e foglalni mindazt, amit fontosnak érez­tem az elmúlt évtizedekben. Három óránál nem lehet hosz- szabb a program, helyet kell hagyni a vendégeknek is ...- Tulajdonképpen mire kí­váncsi?- Szeretném tudni, hogy meg lehet-e csinálni egy ilyen válo­gatást, másrészt kíváncsi va­gyok arra is, hogy a dalaim mennyire álltak ellent az idő vasfogának. Persze új dalokat is tervezek bemutatni.- Ugye nem ez lesz a búcsú­koncertje?- A búcsúszkodás örömét egyelőre meghagyom az urak­nak.-Milyen nyári tervei van­nak?- Készülök a koncertre.- Semmi kikapcsolódás?- Sajnos a volt Jugoszláviába most nem nagyon lehet menni, másutt kell keresnünk egy csendesebb, közeli tengerpartot.-Általában mivel telnek a napjai?- Most jöttem meg egy kon­certsorozatról Erdélyből, ahol fantasztikus szeretettel fogadott a közönség. Talán ezért is esett most olyan jól ez a Kazinczy- díj, mert ott nagyon lehetett érezni, hogy a szép magyar be­szédnek milyen erős összetartó ereje van.- És mit tervez a koncert után?- Nem tudom még. Több le­mezre való anyagot szeretnénk elkészíteni. A jövő év második feléig be vagyok táblázva.- Gondolkodott már azon, hol van a csúcs?- Nem vagyok visszatekintő típus. Ha majd egyszer elkészí­tem az emlékirataimat, akkor ta­lán majd kiderül. De addig?-Mi nem sikerült az életé­ben?- Amíg a musicalt progresz- szív műfajnak tartottam, a 70- es évek végéig, addig szívesen közreműködtem volna egy jó darabban.- Nem kacérkodott a szín­paddal?- Nem tudom, bele tudnék-e helyezkedni egy másik ember bőrébe. Somfai Péter Technikai kaleidoszkóp Film helyett „kerámia fénypor” Gerhard Tomandi professzor kutatócsoportja arra a következ­tetésre jutott, hogy megszüntet­hető a röntgenfényképezés. A foszforfénypor alapanyagú ke­rámialemezeket ugyanúgy megvilágítják, mint a hagyo­mányos röntgenfelvételeket, majd egy speciális készülék se­gítségével a tárolt információt láthatóvá teszik. Ily módon a hagyományos röntgennel szemben el lehet kerülni az ex­pozíciós hibákat, s szükségte­lenné válik a filmek idő- és költségigényes előhívási fo­lyamata. A képek jó minősége biztos, a kerámialemezt letörlés után újra fel lehet használni. A fő érv azonban, hogy a páciens 90 százalékkal kisebb sugár- terhelésnek van kitéve. Szomorú XTC Az XTC már a harmadik nagylemezén is túl volt, amikor tizenhárom évvel ezelőtt első dala feljutott a toplista ötödik helyére. Akkor olyan szép jö­vőt, olyan sikereket jósoltak az együttesnek a szakmában, ami­lyent az U2 vagy a Simple Minds ért meg a pályán. A jóslat nem vált be. illetve sokminden másképp alakult, nem úgy, ahogy maguk is gon­dolták. Nem volt zajos ünneplé­sekben részük, a felállás is vál­tozott mára, 1992-re pédául csak Andy Partridge szerző, énekes, gitáros, és Colin Moul­ding basszusgitáros maradt a csapatban az eredetiek közül. A hetvenes évek közepe táján már valódi erejében dühöngő, romboló és - őszintén meg­mondva - vajmi kevés jót építő punk mozgalom terméke az XTC is, amely az Új Hullám idején megszelídült, képében, hangzásában és zenéjében meg­változott. Ez utóbbinál termé­szetesen nemcsak az előadás­módot, a megszólaltatást kell érteni, hanem azt is, hogy a komponálás maga sokkal át­gondoltabb, sőt megondoltabb és rendszerezettebb lett. Dehát hogyan is lehet másképp „rend­szeresen" zenét szerezni! A nemrégiben kiadott új nagylemez, a „Nonsuch” any- nyiban talán tényleg páratlan, semmi máshoz nem hasonlít­ható - amit a cím is jelent -, hogy a szükséges kontrasztot, amiért tehát a leginkább érde­mes figyelni az efféle önkifeje­zés esetében, a dallamvezetés, a muzsikálás keltette hangulat és a dalszöveg „üzenetének” han­gulata adja, és pedig igen frap­pánsan. Pattogó, ritmikus, fel­dobó, vidám zene kísér egy na­gyon is lehangoló, szomorú, szívbe, lélekbe és persze észbe markoló szöveget, amely tragé­diát mond el nem egyszer, mint a „Tökfej Péter Balladája” is. Tökfej Péternek meg kell hal­nia, mert mindig az igazságot mondja, amiért természetesen népszerű lesz. De a hatalmassá­gok a fejükhöz repülő igazságot - és tulajdonképpen a mások népszerűségét - gyűlölik. És ami igazán elgondolkodtató, hogy nemcsak az (eleve elren­delt) úgynevezett hősök, de bárki, bármilyen porszem is Pé­ter sorsára juthat. Colin Moulding azt mondja, hogy nekik ez a fajta kontraszt kell, úgy véli, nehezebb lenne célt érni fordítva, tehát ha szo­morú zene alá vidám verseket írnának. „A legokosabb majom” az embert veszi célba és na- gyon-nagyon pesszimista. Ugyanilyen a „csalódottak” című dal is. Andy Partridge imádja a könyveket, az életet könyv nél­kül el sem tudja képzelni. Az ,Jégnek a könyvek” című szám­ban ezt mondja el, és elsiratja mindazt az értéket, amelyet a történelemben vagy akár most - az esztelen könyvégetők elpusz­títottak a világon. Es a zene vi­dáman nevet mind e bajokon. Igen, - mondja a gitáros las­san, s egy csepp jókedv sincs a szemében, - mert az igazság az, és erre már isten tudja, milyen rég rájöttem, hogy az emberek semmit sem értenek meg. Még a saját nyelvüket sem. A mási­két meg különösen nem. Dalokkal nem lehet forra­dalmakat csinálni és nem lehet a világot vezetni. Tulajdonkép­pen még a rossz felé sem iga­zán. Vass Imre Képes technikatörténet Le Bris kapitány siklórepülőgépe Jean Marie Le Bris (1808- 1872) francia tengerészkapitány dél-amerikai útjai során az al­batroszok repülését figyelte meg. 135 évvel ezelőtt 1857-ben szerkesztette meg az első „mesterséges albatrosz”-át egy 41 kg súlyú, 20 négyezet- méteres számyfelületű 16 méte­res fesztávolságú siklórepülő­gépet. (Lásd a mellékelt felvé­telt.) A pilóta egy kenu alakú gép­törzsön állt, kezével a szárnyfe­lületeket, lábával a kormány- szerkezetet működtette. A repü­lőszerkezetet a helyszínre von­tatták, ahol hosszú kötelet kö­töttek rá és egy lovas kocsival húzatták. Megfelelő sebesség elérésekor a pilóta módosította a szárnak hajlásszögét és a köte­let leoldotta. Állítólag a gép 100 méter magasságra emelkedett és széllel szemben 200 kilométert tett meg.A fentiekről G. de la Landelle két könyvében is tudó­sít, de ezek túlságosan kiszíne­zettnek tűnnek. Később a feltaláló oldalge­rendás árbocot állított fel, ehhez kötötte a repülőgépet, hintáz- tatni kezdte és megfelelő pilla­natban a pilóta eloldotta a köte­let. Ennél a kísérletnél Duarnez közelében lévő Trefeuntec-nél a gép lezuhant és darabokra tört. 10 évvel később Le Bris gyűj­tést rendezett egy újabb kísér­lethez, melynél a gép pilóta nélkül, ballasztanyaggal repült volna. Ez a gép egyensúlyát vesztve, lezuhant. Ez újabb ku­darc után a kísérletezéssel fel­hagyott. csendőrnek állt be, és 1872-ben egy verekedés során agyonütötték. K.A. Új építészeti folyóirat jelent meg Napvilágot látott a Szép Há­zak című folyóirat első száma, amely száznál több színes kép­pel illusztrálva próbál segíteni az építkezőknek. A hagyomá­nyos szerkezetű, családi, iker­és sorházak mellett néhány elő­regyártott háztípust is bemutat és itt lehet először részletesen megismerni a Nyugaton elter­jedt ún. készházakat. Egyéb cikkeikkel is megpróbálják ezt a nálunk nem eléggé ismert épí­tési módot népszerűsíteni. A szakkönyv és a folyóirat ajánló rovat szintén hasznos lehet mind a laikusoknak, mind a szakembereknek. Farkas András rajzai a könyvhétre Kis képes irodalomtörténet Balassagyarmaton Az ünnepi könyvhét alkal­mából nyílt meg, s látható jelen­leg is Balassagyarmaton a Ma­dách Imre Városi Könyvtárban az a kiállítás, amely Farkas András festőművész (1920-1991) irodalmi ihletett- ségű grafikáit mutatja be. A művész munkásságát isme­rők számára köztudott, hogy immár lezárult életművében a festészeten kívül meghatározó szerepet játszott a rajz. Sőt, számomra úgy tetszik, az életmű majdani művészettörté­neti földolgozása során ennek súlya csak növekedni fog. Azok a korábban megjelent albumok, rajzait, irodalmi művekhez ké­szült illusztrációit tartalmazó mappák már régóta jelzik ezt. Ismeretes vonzalma a múlt idők klasszikus mesterei iránt. A rajzban is nagy elődöket tudhat magáénak. Az egész életén át végig kísérő nagy szerelem töb­bek között Rembrandt, Velas­quez, Picasso, de említhető Zichy Mihály, s amiről talán ke­vesebben tudnak, egy korábbi korszakban meghatározó mó­don a korai Szalay Lajos. Mind­azonáltal a művész mély rokon- szenvei nem közvetlen kötődést jelentenek iskolákhoz, stílus- korszakokhoz, hanem inkább az ember és a világ ábrázolásának klasszikus megközelítését jel­zik, klasszicizáló szándék nél­kül. Azaz, ez a realista indíttatású, figurális, tiszta formákat ked­velő művészet nem fogadja el a világ széttörtségét, a diszhar­móniát. Sőt, mindezzel a har­móniát állítja konokul szembe, akár igazolja ezt a jelen világál­lapot, akár nem. Mindezt a hu­mánum jegyében teszi. A jelenlegi balassagyarmati tárlaton a művész 49 rajza várja az érdeklődőket, a többi között ismételten emlékeztetve a nézőt arra is, hogy Farkas András éle­tére és munkásságára meghatá­rozó szereppel birt az irodalom. Mindenekelőtt a világ- és a ma­gyar irodalom klasszikusait kedvelte, köztük például a múlt századi nagy orosz realistákat, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Go­golt, Csehovot, Gorkijt, vagy éppen a számára ugyancsak kü­lönösen kedves franciákat. A magyar irodalomról szóló, többnyire baráti beszélgetése­ken elhangzott megnyilatkozá­saiból is össze lehetett volna ál­lítani egy érdekes, ha nem is „szabályos” magyar irodalom- történetet Balassi Bálinttól Ba- bitsig, ha valaki a hosszú évti­zedek során jegyezgette volna azokat. Viszont az sem kevés, ami mindezekből mégis meg­maradt, azaz, a rajzok, illusztrá­ciók megejtő gazdagsága. Eb­ből válogattak most a kiállítás rendezői. Gondolatgazdag, ele­gáns kis tárlatot nyitottak be­lőle. Két Önarckép, néhány sze­mélyes rajz, mint a Borika ol­vas, Farkas Andrásné olvas, Lakatos László, a tanítvány Rilke kötettel címűek kivételé­vel valamennyi itt látható lap il­lusztráció, s jelzi a művész iro­dalmi érdeklődésének gazdag­ságát. Bár nincsenek itt a leg­közismertebb sorozatok, köztük például a Madách Tragédiájá­hoz, vagy éppen Babits Erato- jához készültek, a tárlat mégis érzékelteti a művész gondolati nyitottságát, ami véleményem szerint éppen ezen illusztrációs tevékenysége során nyilatkozott meg. Leginkább egyvonalas rajzai kiemelkedőek, amelyek mögött sok meg nem rajzolt vo­nal áll, elmélyítve a vizuális gondolatot. Ilyen például az ugyancsak ismert Villon-soro­zat, amelyeből most is látható pár lap. Oscar Wilde, Andersen Nex'ó, Katona József, Ben Jon- son, Balzac, Cervantes, Schil­ler, L. Strachy, Anouilh, Möll­ere, De Coster, Móricz Zsig- mond egy-egy művéhez, hősé­hez készült illusztrációja jelenti a kiállítás gondolati vonulatai­nak, tiszta vizualitásának gaz­dagságát.- mér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents