Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-02 / 129. szám
1992. június 2., kedd SALGÓTARJÁN ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP Emberségből jeles Mai, anyagias szemléletű világunkban, felüdülésszámba megy, amikor segítőkész embertársaink cselekedeteiről adhatunk számot. A salgótarjáni J. A. Gagarin Általános Iskola 3. c osztályos tanulói, kis hazánk egyik legkedveltebb kirándulóhelyére, Aggtelekre szerettek volna eljutni, hogy a cseppkőbarlangot közvetlen közelről is megcsodálhassák. A közlekedési költségeket viszont mindannyian ismerjük. Valószínű, hogy fillére- zésre kényszerített világunkban, nem mindegyik kisiskolás családja tudta volna kigazdálkodni a rájuk eső összeget. Amikor már-már dugába dőlt a tanulmányi kirándulás, jött a segítség. A SALGÓT- RANSZ Kft. vállalta az autóbusz magas bérleti díját, így a diákok életre szóló élménnyel gazdagodhattak. Mindenütt a nyomor Vizslás-Újlakpusztán, a volt Baranyay uradalom udvarán, minden jel arra mutatna, hogy állattenyésztő gazdaember él itt, ha látnám az állatokat is. Széna és szalmakazal, parasztszekér, gumikerekű platós kocsi, istálló, előtte karám: egyenlőre azonban csak a kutyaugatást hallom, amelyre egyszerre két ember is előjön az istállóból. Egyikük talicskával, másikuk csak úgy, üres kézzel. nünk kell. Ha nem így teszünk, jönnek foglalni. Nincs más választásunk, fizetünk - kesereg a gazda.-Az egyszem tehenük csak maguknak tejel?- Három-négy ezer forint értékben azért el tudunk adni a tejből havonta, de ez nem nagy bevétel. Nyolcezerhétszáz forint a kölcsön összege havonta.- Nem élnek ezek, csak égnek - szól bele beszélgető partAz asszonyok sem tétlenkednek.-Épp betonozzuk az istállót -szabadkozik a fiatalabbik. - Molnár Sándor vagyok - mutatkozik be. - Ő pedig a bátyám -mutat a talicskába épp betont lapátoló emberre. A karámban szunnyadó lepények látványából kiindulva szövöm mondandómat. . -A tehenek „dolgozni vannak” ? - kérdem.-Igen. Legelnek. Azaz csak egy, a borjával. A többit el kellett adnom - feleli szomorkásán a házigazda.- Hogyhogy?- Pár éve 400 ezer forint újrakezdési kölcsönt vettem fel, vásároltam hat tehenet, hogy majd tejtermeléssel foglalkozom. Hirdették is annak idején nagyon, hogy megéri, jól jár az, aki ezzel foglalkozik. Hát jól jártunk. Ahogy belefogtunk a tehenészkedésbe, rá fél évre már nem vették át a tejet. A tejipar megszüntette a felvásárlást. Ä kölcsönt viszont törlesztenerem édesanyja, Lidi néni. - Három gyerekük van, kettő most lesz iskolás.- Mióta laknak itt? - kíváncsiskodom.- 1965-ben jöttünk ide, Mezőtúrról - válaszolja Lidi néni. - Akkoriban jobb volt errefelé a megélhetés. Iparosodott környék, sok munkalehetőséggel. Mára viszont mindenütt csak a nyomor van - mondja le- gyintve.-Lát-e reményt arra, hogy egyszer ismét tele legyen tehenekkel az istálló? - faggatom Molnár Sándort.- Szeretnék reménykedni, de azt hallottam, hogy az utóbbi időben Csehszlovákiából hozzák a tejet, mivel azt tartják: a magyar paraszt nem tud olyan minőségű tejet termelni, mint amilyenre szükség lenne. Csak azt nem tudom, ha ez valóban így van, a szomszéd ország tehenei miben különböznek a mienkétől? -vétéFöldbirtokosból bányász Inkább lőjjenek főbe most” 5? Hétágra sütött a nap, amikor Ceredre érkeztünk. Á polgár- mesteri hivatalból dolgunk végezetlenül fordultunk ki, a falu vezetőit elfoglaltságuk másfelé szólította el. Mit lehet ilyenkor tenni? Hol lehetne valami érdekeset megtudni? Irány a kocsma. Többen is illendően viszonozzák köszönésünket, s várakozóan néznek ránk: ezek ugyan mit akarnak? A kocsmá- rossal elegyedünk szóba. Mikor a vendégek hallják, érdekes ember után tudakozódunk, egy emberként mondják, hogy Czene Bélát keressük meg. Az mindent tud a faluról, nagy földbirtoka is volt, hozzá menjünk. Úgy is teszünk. A kapott címmel tarsolyunkban kelünk útra. Csak két utcát kell sétálnunk. A biztonság kedvééért, fele úton megkérdünk egy gyomláló nénikét, jó irányba tartunk-é?- Csak menjenek, itt lakik nem messze. Tanyája volt neki, meg cselédje. De nehogy szóljanak róla, hogy ezt én mondtam - köti ki a néni. A megadott címen, kertben hajladozó, idősebb embert szólítunk meg.- Mit akarnak, honnan jönnek? - kérdi közelebb jőve. Mutatom az igazolványom.- Voltak már nálam a rádiótól is, de a feleségem nemigen akarta, hogy nyilatkozzam - azzal leül a kerítés szélére. Oda- kucorodom melléje.-A falubeliek azt mondják, hogy nagy birtoka volt hajda- nán.- Összesen 120 hold földünk volt. Megdolgoztunk érte. Részletre vettük, s terménnyel és az Czene Béla Angol Banktól kapott kölcsönnel fizettünk érte. Édesapám beteges volt, és én már húszéves koromra agyondolgoztam magam. ’41-ben, amikor vonultunk be, itt a faluban odaszólt nekünk egy zsidó: mentek a vágóhídra? Évekkel később találkoztam vele. Odaszóltam: mi van Deutsch, nem ismer meg? - Nem - felelte. Szembeköptem.- A háború alatt, az oroszok leburzsujoztak, a malacaimat lelövöldözték, a marhákat és a lovakat elhajtották. A háború után tovább gazdálkodtam. ’49 őszén jöttek értem az ávósok, mert nem adtam oda a földem az állami gazdaságba. Este már arról faggattak, mennyi birkám, meg földem volt, meg a birtokot honnan vettem? Mondtam, hogy kölcsönből. Hat évre ítéltek. Négy évet raboskodtam, ebből egyet Pesten, a kisfog- házban. Fogságom alatt, 60 embert húztak fel ott. Annak idején Sallait, Fürstöt, később Rajkot is ott végezték ki. ’54-ben engedtek haza. Hogy addig én min mentem keresztül, azt ne is mondjam, de nem haragszom senkire. 1957 tavaszán szervezés volt a faluban. Lépjünk be a tsz-be. 18-an aláírták, én nem. Pár nappal később két férfi jött értem. Kérdem tőlük: van-e pisztolyuk? Néznek rám. Mondom nekik: az ávónál, hogy min mentem keresztül, úgyis tudják, ha akarják. Ha azt sem mondják, miért visznek el, inkább lőjjenek főbe, most azonnal. Megígérték, egy újjal sem nyúlnak hozzám. Később, egyszer igaz mások megütöttek, de a nagyobb baj az volt, hogy 8 hónap és 7 napig, mint kulákot Kistar- csára internáltak. Amikor hazajöttem, rendőri felügyelet alá helyeztek. Sokáig nem tudtam elhelyezkedni. Szerencsére, mindenhol vannak rendes emberek ... 1972-ben mentem nyugdíjba a bányától.-Most is a kertben ténykedett. A gazdálkodás, a föld sze- retete továbbra is megmaradt életében?-Ezt a kis földet művelge- tem. A mai fiatalok nem olyanok, amilyenek az én időmben voltak. Ezek, nemhogy a földdel nem dolgoznak, más munkát sem végeznek szívesen. Ezek csak srenkolni, sétálni akarnak, meg diszkóba járni. Van itt olyan lány, akinek paraszt volt anyja, apja, mikor meg szóltak neki, menjenek babot szedni, azt mondta: hát kit lát már ő babot szedni?-vallusSalgótarján és környéke Focipálya-avató • Mátraszele. A községben szombaton tartották a gyermeknapot, amelynek keretében felavatták a sportpályát, amely megvalósítása a polgármesteri hivatal, az óvoda és az iskola körötti terület rendezésével együttesen jött létre. Hidat építenek • Bárna. A településen nagy gondot fordítanak az úthálózat karbantartására. Ebben az évben 3.5 millió forintot szánnak erre a célra a költségvetésből. Az óvoda előtt, egy közúti hidat is megépítenek, mintegy egy milliós ráfordítással. Tanévbúcsúztató • Salgótarján. A Beszterce- lakótelepi Általános Iskola és Szakiskola, június 5-6-án tartja tanévbúcsúztató rendezvényeit. Az események közt sportversenyek, kulturális bemutató, aszfaltrajzverseny, bolhapiac szerepel. A rendezvények egyik csúcseseményének, a tanárokszülők focimeccu ígérkezik. A programok megvalósulása több szponzornak köszönhető. Szeretnék tudni, mit hoz a jövö Jobb a sürü fillér, mint a ritka forint Sértődés A salgótarjáni posta- hivatal egyik munkatársa egyszerűen nem szolgálta ki ügyfelét. A közvetlen okot az adta, hogy a kuncsaft, a hivatalnok valóban gyatrán fogó golyóstolláról ironikus megjegyzést tett.- Milyen dolog az, hogy egy semmiség miatt duzzogó postai alkalmazott nem adja át a pénzem? - kérdezte a szerkesztőségünkbe érkező, joggal dühös panaszos. „Nekünk nyolc órán keresztül kell koncentrálni, odafigyelni minden fillérre. És akkor legyek türelmes, ha ilyen emberek zaklatnak?”-hallom a postai dolgozó szavait. Talán igaza van. De ma már meg kellene érteni, hogy a szolgáltató van az ügyfélért - nem fordítva! Még az úristen is jó éjszakát köszön „Az élet az, ami veled történik, miközben te buzgón tervezed a holnapodat.” John Lennon szavai jutottak eszembe, mikor a minap egy idős bácsi jött szerkesztőségünkbe. Két botra támaszkodva, lassan, botladozva ment fel a lépcsőn. „Azt mondták, csak az újság segíthet, mert ez intézi a szegény embe-. rek sorsát” - mondta az idős ember. - Legutóbb, mikor felvettem a nyugdíjamat, elvették tőlem valami huligánok, és ráadásul jól megvertek. A rendőrségen meg csak azt mondták, előbb bizonyítsam be, amit állítok!- Semmim sincs, csak ez a két koldusbotom! Még becsületem sincs, nem hisznek nekem! - nézett rám az idős úr. Elmondta, Rusz Istvánnak hívják, salgótarjáni bányásznyugdíjas. Több mint harminc évet dolgozott a föld mélyén.- Csillésként kezdtem, végül vájár lettem. Legelső munkahelyem József-lejtős volt, nyugdíjba Tatabányáról mentem. Megmutathatom a sok elismerést, amit kaptam, mert hűségesen kitartottam! Pedig tetszik tudni milyen helyeken kellett dolgozni? Ahol még az úristen is jó éjszakát köszönt! Most 72 évesen egyedül vagyok, senkim sincs csak Isten. A fájdalmaimat sem könnyű viselni! Az orvosnál vigasztalnak: „Nyugodjon meg papókám, ha javul az idő, javul az állapota is.” A nyugdíjam meg jószerivel a gyógyszerekre kevés, nemhogy azt egyek, amit a doktor előír! Ilyenkor eszembe jut: kinek dolgoztam sok esztendőn át? Mivé lett az életem? Kinek dolgozott az idős bányász, Rusz István? fotó: Rigó- Irigyelnek bennünket, mert nyugati kocsin járunk, s hogy üzemünk van. Volt olyan, aki ■azt mondta: jó nekem, tele vagyok pénzzel - fog mondókájába Godó László, a zagyvapál- falvai. Autótop Kft. néven futó, korábban Faipari Szövetkezet tulajdonában volt fatelep, egyik új gazdája. -Az ilyeneknek azt tudom mondani: neki adom a havi fizetésem felét, ha tartja velem a lépést. Hajnal 3-kor kelek, az ország más részeire megyek beszerezni, piacot keresni. A kocsiban reggelizünk, este, az ágyba esve ebédelünk, amikor már tévét nézni sincs erőnk. Nem könnyű munka - mondja bólogatva, majd így folytatja:- Akik ide jönnek, sok pénzt szeretnének, kevés munkával. Egyre többen kínálkoznak fekete munkára. De az csak nekik lenne üzlet. Ha dolgozóink úgy döntenek, elég volt, nekünk kell beszállnunk helyettük.- Nézze meg a kezünk, naponta 14 órát dolgozunk - szól közbe a feleség, azzal mindketten nyújtják felém tenyerüket. A látvány önmagáért beszél, s azt mondom: sok bányász is megemelné sisakját előttük.- Az egész családunk dolgozik, s mellettünk még 10 főnek van itt munkalehetősége - veszi vissza a szót a férj. - A hétvéKőrös Szabolcs a gattergépnél. géken sem tétlenkedünk. Oda kell figyelnünk a minőségre, mert nagy versenyfutás van a megrendelésekért. Korábban a Faipari Szövetkezet bedolgozói voltunk. Két éve alapítottuk családi vállalkozásunkat. A cég profilját kiszélesítettük: nem csak fával foglalkozunk, hanem csöveket, zártszel vényeket is árusítunk. Jobb a sűrűbb fillér, mint a ritka forint — összegzi ez utóbbi gondolattal, üzleti filozófiájukat Godó úr.- Ha körülnézünk, látszik, hogy állják a versenyt, hisz mennek a gépek, a dolgozóik tüsténtkednek. - vetem közbe. Fotó: Gyurián- Egyrészt megyünk az üzlet után, másrészt sokoldalúnak kell lenni - tárja szét a karját Godó László, akinek válaszát, felesége és üzlettársa bóloga- tása támasztja alá. - Most éppen csomagolóanyagot készítünk a Tűzhelygyárnak, de különféle építőanyagokat, elemekből ösz- szeállítható hétvégi házakat, bányafákat, padlókat is gyártunk, s majd mindenféle faipari bérmunkát elvállalunk. Készleteink adottak, hogy megrendeléseinket teljesítsük. A gond, egyes partnereink fizetőképessége körül adódik. Nem könnyű jövőnek nézünk elébe. (vt) Ahol megbecsülik az időseket- Jó sorunk van! Engem úgy, mint itt, soha ki nem szolgáltak, pedig hat gyereket neveltem fel! A hétvége után már alig várom, hogy újból mehessek! - összegezte véleményét Balázs Jenöné.- Két hete jöttem haza a kórházból. A fiam. mikor meglátogatott, mindig mondogatta, sokat emlegetnek az otthonban, kérdezgetik mikor gyógyulok meg - mesélte Király Béla. - Jó érzés tartozni valahová, ahol számítanak az emberre. A vallomások pedig az alig egy éve működő sóshartyáni idősek otthonát dicsérik. Sirkó Andrásáé, a vezető elmondta, eleinte nehezen jöttek össze az emberek, tartottak attól, megszólják őket. Most azonban egyre többen betérnek, gyakran csak azért, hogy szót váltsanak egymással.-Társadalmi munkában is részt vesznek az otthon lakói, nemrég fejeződött be az udvar rendezése, valamint az óvodával és a rendelővel közös kerítés festése.- Sok mindent megteszünk, hogy jól érezzék magukat Sóshartyán idős lakói. Legközelebb az „Életet az éveknek” országos szövetsége szervezésében, július 11-én, egy budapesti kirándulás keretében, a Parlamentbe látogatunk el.