Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-15 / 114. szám
Gorbacsov amerikai beruházásokat sürget Mihail Gorbacsovvoh szovjet államfő szerdán sürgette az amerikai vállalatokat: növeljék beruházásaikat Oroszországban. Az amerikai körúton lévő politikus a New York-i Gazdasági Klubban 2600 üzletember előtt szólalt fel. Samir kínos nyelvbotlása Jichak Samir izraeli kormányfő nyelvbotlásnak tulajdonította szerda este az amerikai külügy- minisztériumi szóvivő előző napi kijelentését, amely szerint Washington változatlanul támogatja a palesztin menekültek visszatérési jogát kimondó 194. számú ENSZ-határozatot, és kifejezte bizakodását, hogy az Egyesült Államok „gyorsan tisztázza álláspontját” a kérdésben. Elnémulnak a fegyverek Dél-Oszétiában Tűzszünetben állapodtak meg a Grúziához tartozó Dél-Oszéti- ában egymással szemben álló felek. Ezt megelőzően Eduard Sevardnadze grúz elnök váratlan látogatást tett Chinvaliban, Dél- Oszétia fővárosában, amelyet az elmúlt napokban grúz fegyveres csapatok részéről súlyos támadás ért. Az Európai Parlament határozata Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel határozatot fogadott el, ami felszólítja a tizenkét tagállamot, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel fékezzék meg azt az agresz- sziót, amelynek Bosznia-Hercegovina a tárgya. A képviselők utaltak egy olajembargó lehetőségére is. Az Európai Parlament helyeselte az EBEÉ arra vonatkozó határozatát, amellyel június 29-ig kizárta Kis-Jugoszláviát a Boszniával kapcsolatos eljárásokból. A maastrichti szerződés útja Sorban szavaznak az Európai Közösség tagállamainak parlamentjei a Maastrichtban elfogadott Európai Unió szerződéstervezetéről — vagy éppen ennek kapcsán az adott ország alkotmányának módosításáról -, és ez egyúttal felveti a kérdést: miféle lépcsőket is kell megjárnia ahhoz, hogy a nagy ünneplés közepette tavaly útjára engedett írott papír 1993 januárjától működőképes valóság legyen. Maastrichtban végül is még csupán az elől hárult el az akadály, hogy legyen végre egy egységes szövegtervezet, amelyen a jövőre életbe lépő Európai Unió nyugszik majd. A csúcstalálkozót követő utolsó simítások elvégzése után idén tavasszal ezt a tervezetet látták el kézjegyükkel a tizenkettek külügyminiszterei — majd az okmány megkezdte saját útját az egyes tagállamokban. Elméletileg a következő lépés a tagországonkénti ratifikáció. Sok tagországban azonban még a ratifikálás előtt az adott ország alkotmányát is módosítani kell, mivel — elsősorban a politikai unió — bizonyos értelemben a nemzeti szuverenitás újabb szeletének Közösségre történő tes- tálását is jelenti. Ez utóbbi azonban (például a választási törvény módosítása most Franciaországban) már alkotmányjogi kérdés. Itt tehát előbb az alkotmány módosításában kell dűlőre jutni ahhoz, hogy egyáltalán a maastrichti szerződést elfogadásra ajánlhassák. Ez utóbbi sem történik mindenütt egyformán. Van, ahol egyszerű parlamenti döntés — jóllehet, többnyire jelentős minősített többséget követelő szavazással -, van, ahol népszavazást is tartanak a kérdésről (mint például júniusban Dániában). Ha mindezek lezajlottak, és egyik tagország parlamentje — vagy referenduma — sem „dobja vissza” a szövegtervezetet, akkor válik immár jogerős közösségi alapokmánnyá, amely tehát az egyes államok életében kötelező jelleggel bír. Búcsú a kék angyaltól Párizs búcsút vett a „kék angyaltól”: a francia főváros egyik legnagyobb templomában, a Madeleine-templomban egyházi gyászszertartáson búcsúztatták csütörtökön Marlene Dietrichet, a múlt héten 90 éves korában elhunyt művésznőt, aki élete utolsó évtizedeiben Párizs lakója volt, s ezer szállal kötődött a francia művészethez is. A művésznő koporsóját a szertartás után repülőgéppel Berlinbe szállítják, végső nyugvóhelyére, édesanyja sírja mellé. A templomot zsúfolásig megtöltötte a közönség. Mivel Marlene Dietrich a Francia Becsületrend tisztje volt, koporsóját a francia trikolór takarta; kívánsága szerint utolsó útjára egyszerű katonai egyenruhába öltöztették. A szertartáson képviseltette magát a francia elnök és a kormány, Párizs városa, jelen volt több nagykövet. Nagy számban jöttek el a művésztársadalom képviselői. Az egyházi szertartás keretében az egyik leghíresebb francia színművész — Marlene Dietrich személyes ismerőse -, Michael Lonsdale olvasta fel francia és angol nyelven János evangéliumának egy részletét, az elhunyt művésznő közeli barátja, Louis Bozon francia újságíró pedig Rilke-költeményt olvasott fel emlékbeszéd helyett. Vízlépcsői d) Jóstehetség legyen a javából, aki képes akár csak egy napra előre is megjósolni, milyen fejlemények várhatók a bős-nagymarosi probléma-komplexum ügyében. Létrejön-e valamilyen találkozó, s ha igen, milyen témákban, milyen feltételekkel? Vagy azok a szlovák reagálások, amelyek a budapesti indítványt következetesen „ultimátumként” kezelték, előrevetítik, hogy ezek az utolsónak szánt próbálkozások sem hozhatnak kimozdulást a holtpontról? Utolsó próbálkozás? Van értelme egyáltalán így szemlélni a dolgokat? Elvégre Bős-Nagymaros ügye lebéklyózó kölöncként akkor is marad az érintett kormányok vállán, ha minden újabb és újabb „végső határidő” lejár. Sajnos, mind világosabban látszik, hogy sem a marathoni diplomáciai csaták, de még a tudományos-szakmai megközelítések sem ígérnek már kézzelfogható megoldást, olyannyira átitatódott eltérő érdekekkel és szándékokkal e mamut (giganto- mán?) beruházás. Szakmai szempontok? Környezetvédelmi vizsgálatok? Megint csak sajnos: bármennyire e vetületből lenne végső soron szerencsés a döntéshez vezető utat egyengetni. Bős ügye menthetetlenül — politika. Mindenki óvott ugyan attól, hogy ez legyen a végeredmény, mégis Prága, Pozsony és Budapest közötti bonyolult válságháromszögbe torkollott a sokéves vita. Mi több, mind érezhetőbb az a félelem, hogy a kölcsönösen egyoldalúnak titulált lépések sorozata egyfajta „túszhelyzetbe” sodorhatja a szlovákiai magyarságot, s az is világosan látszik, hogy Bős a küszöbön álló, június elsejei cseh-szlovák választások kampányára is óhatatlanul rányomja majd a bélyegét. Aligha lehetne találóbban jellemezni a mostani helyzetet, mint azt az emlékezetes nagy budapesti Bős-ellenes tüntetés egyik felirata tette: Vízlépcsőid)... Szegő Gábor Ferenczy-Europress Csalásrekord Londonban Nemhiába London a világ vezető üzleti és pénzközpontja: a gazdasági bűnözés is rekordméretű ott — erre sem árt figyelni mindazoknak, akik Londonban akarják tanulni a szabadpiac csínját-bínját. A londoni üzleti központ, a City rendőrsége legfrissebb ösz- szesítése szerint tavaly csaknem 1 milliárd font (majdnem 1,8 milliárd dollár) értékű üzleti csalásra és csalási kísérletre derült fény, habár 10 millió font híján sikerült föllelni az elsikkasztott alapokat. A majd 1 milliárd font több mint kétszerese az 1990-es összegnek. A City rendőrsége a hamis számlázás földerítési arányát egy év alatt 5 7százalékról 100 százalékra növelte, ám a többi gyanús ügy tisztázási aránya közben 40 százalékról 37 százalékra csökkent. A jelentés szerint a csalók „számos bonyolult titkos műveletet hajtottak végre figyelemre méltó sikerrel”. Japánban Aggodalom a csökkenő gyerekszám miatt A japán nők háromnegyede aggódik amiatt, hogy csökken a születések száma Japánban — ám több mint fele részük ellenzi, hogy a kormány beavatkozzék az emberek magánügyeibe, és eldöntse, hány gyereket hozzanak a világra. A Mainicsi Simbun című lap által végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a házasságban élő nők 75,3 százaléka — a múlt évi felméréshez képest öt százalékkal több — aggódik a csökkenő gyerekszám miatt, pontosabban azért, mert ennek következtében csökken a „társadalom életképessége”, és növekednek a lakosságra háruló szociális terhek, a nyugdíjkiadások. Tavaly Japánban a nők átlagosan 1,54 gyereket szültek, és az előrejelzések szerint a születések száma 1996-ra 1,32-re csökkenhet. A megkérdezett nőknek ma már több mint egyharmada — a tavalyinak több mint kétszerese — véli úgy, hogy a kormánynak intézkedéseket kellene tennie a gyerekek számának növekedése érdekében, de elsősorban szociális intézkedésekre gondolnak. A házasságban élő nők 56,8 százaléka ugyanis elveti azt, hogy a kormány közvetlenül beavatkozzék a születések számának eldöntésébe. Japánban meglehetősen általános az abortusz, jóllehet, a műtét költségeit nem fedezi a társadalombiztosítás, és engedélyt is kell szerezni a beavatkozáshoz. A mostani felmérés szerint a nők 17 százalékának legalább egy abortusza volt. A japán családok háromnegyede kondommal védekezik, nagyobb részük ugyanis még mindig ellenzi az antibébi- tablettákat, azok mellékhatásaitól tartva. Az újabb klinikai vizsgálatok szerint a pirulák nem okoznak mellékhatásokat. A japán egészségügyi minisztérium ennek ellenére márciusban úgy döntött, hogy nem engedi a tabletták szabad árusítását, a tabletták árát nem is téríti meg a társadalombiztosítás. A minisztérium azzal indokolta döntését, hogy a pirulák szedése az AIDS terjedésének veszélyét fokozná. Ezzel az érveléssel a megkérdezettek mindössze 18,8 százaléka ért egyet. A becslések szerint a világon 60 millióra becsülhető az antibébi-tablettákat szedő nők száma, a japán nőknek azonban mindösz- sze 1,3 százaléka él a születésszabályozásnak ezzel a módszerével. Marton János A Quirinale lakói Az elnök a közélet közjegyzője”? Az olasz köztársasági elnök alkotmányos jogköre, hogy kinevezi a miniszterelnököt, es a kormányfő javaslatára a minisztereket, a kormányhivatalok vezetőit. Aláírja a parlamentben jóváhagyott törvényeket, de indokolással el is utasíthatja az aláírást. Ezenkívül főparancsnoka a fegyveres erőknek, és elnöke a bírák önkormányzati testületének, a legfelsőbb igazságügyi tanácsnak, amely a bírák kinevezését végzi. Az olasz államfő „politikailag nem felelős” — ami annyit jelent, hogy nem váltható le (csak alkotmánysértés esetén), de önállóan nem dönthet. Minden döntéséhez a kormány ellenjegyzése szükséges. A valódi politikai hatalom tehát a parlamenté és a kormányé. A köztársasági elnök mégsem a közélet puszta „közjegyzője” csupán, koszorúkat elhelyező reprezentatív személyiség, hanem adott esetben nagyon is beleszólhat a dolgok alakításába. Azon múlik ez, hogyan él alkotmányosjogaival. Francesco Cos- siga például igen kiterjesztően értelmezte ezeket a jogokat lemondása előtt, nem kevés vihart kavarva. De megtette ezt az eddig legnépszerűbb elnök, Sandro Pertini is a maga módján. Kinek ad kormányalakítási megbízást? Mit vétóz meg, mit nem? Milyen szózatot intéz a néphez a televízióban? — Mindez egyéni választás kérdése, és furcsa kettősséget biztosít az olasz államelnököknek. A köztársaság 1946-ban történt kikiáltása óta eddig nyolc elnök váltotta egymást a Quirinale Palotában, a római pápák és olasz királyok volt lakhelyén. Maga a palota irdatlan épület- együttes, hivatalokkal és testőrseggel. Az intézmény fenntartása évi 200 milliárd lírába kerül — a monarchisták szerint többe, mint a királyság került annak idején. Az első — ideiglenes — elnök Enrico de Nicola nápolyi antifasiszta ügyvéd volt, az 1921-ben választott utolsó demokratikus parlament elnöke, akit jelkép volta miatt választottak az állam élére a fasizmus bukása után az antifasiszta koalíció pártjai, köztük a kommunisták. Utána Luigi Einaudi, liberális közgazdász következett, aki az „állam szürke közjegyzőjeként” fogta fel hivatalát. Már jóval kevésbé utóda, az 1955-ben megválasztott Giovanni Gronchi. ő értésre adta, hogy nem kíván „a pártok és a parlament foglyaként” működni. Aktív külpolitikát folytatott, híve volt az államosításoknak a gazdaságban. 1971-ben a kereszténydemokrata Giovanni Leonen mostanihoz hasonló bizonytalan kimenetelű választás és kompromisszum után került a Quirinale Palotába, mert a két nagy vetély- társ, Moroés Fan/űni között nem sikerült dönteni. Leone meglehetősen dicstelenül kényszerült távozni idő előtt, korrupció gyanújával terhelten. Őt követte a pipás Sandro Pertini, a volt partizán, morálisan kikezdhetetlen és rendkívül népszerű szocialista politikus, aki először nevezett ki nem kereszténydemokrata miniszterelnököt. Majd Francesco Cossiga, aki a „csákányos elnökként” vonul be a történelembe, mint a párturalom ellen szélmalomharcot vívó, a „második köztársaságot” meghirdető államfő. Most megválasztandó utódán múlhat jórészt, hogy az olasz politikai rendszer milyen irányba módosul: elnöki rendszer, esetleg föderalista állam, netán erőskezű kancellárok vezette kormányok irányába? Magyar Péter A laxenburgi tudósműhely Évfordulós beszélgetés egy nemzetközi intézetről 1972-ben valóságos csoda volt, amikor megalakult az Alkalmazott Rendszerelemzés Nemzetközi Intézete (HASA). Nemcsak azért, mert szellemi atyja a szovjet Alekszej Koszigin és az amerikai Lyndon B. Johnson volt, hanem mert akkoriban szokatlan módon keleti és nyugati tudósok közös munkájához adott otthont — nem utolsósorban osztrák segédlettel a Habsburgok egykori nyári kastélyában, Laxenburgban. Ma 20 ország 70 tudósa végzi itt kutatómunkáját, évi 140 millió schillinges költségvetéssel, aminek csak egy részét adja a 15 alapító ország, a többit a feladatok elvégzéséért járó honorárium teszi ki. Nemcsak fennmaradt, tekintélyt is kivívott magának az HASA. Az intézet igazgatója, a magyar származású amerikai Peter de Jánosi az MTI bécsi tudósítójának kérdésére sorolja a szempontokat, amelyek a most húszesztendős intézetet kiemelik a sok hasonló közül. — Az intézetben első perctől kezdve csapatmunka folyt, mégpedig meghatározott kutatási témákban, szemben a másutt szokásos egyéni kutatással — mondja Jánosi professzor. — A keletnyugati kapcsolat nemcsak a munkában, hanem az intézet fenntartásában is szerepet játszik, hiszen 15 alapító ország — köztük Magyarország — a „gazda”. Jobb lehetőséget teremtett az is, hogy az HASA nem kormányszervezet, így nem is függött senkitől, eltérhetett a mindenkori hivatalos álláspontoktól, emellett kiválaszthatta a legjobb tudósokat. — Melyek voltak az elmúlt húsz évben a kutatás súlypontjai, és van-e változás ebben a tekintetben? — A kelet-nyugati együttműködés nemcsak mellékes kísérője volt a munkának itt Laxen- burgban — volt az intézetnek hídszerepe. A környezetvédelem, a módszertan és a gazdasági átalakítás szintén sok kutatási feladat iránya volt. A politikai változások lényegében feleslegessé tesznek minden erőfeszítést a Kelet és a Nyugat együttműködésének biztosítása érdekében — és egyben sok apróságnak tűnő dologban meg is köny- nyítik azt. így aztánjobban összpontosíthatunk az Eszak-Dél ellentétre, amely egyáltalán nem politikai jellegű. Nagyobb figyelmet kell mostantól fordítani a környezeti megoldások modellezésére, a technológiai és gazdasági átalakítás folyamatára és a rendszeranalízis matematikai módszertanának továbbfejlesztésére. — Melyeket sorolná az intézet történetének nagy sikerei közé? — A hetvenes években elkészült Balaton-tanulmányokat mindenképpen. Világszerte elismert demográfiai elemzésünk, energetikai jövőképünk. Jó eredményt értünk el a savas esők tanulmányozásában, olyannyira, hogy a tanulmányt a nyugat-európai országok projektjébe be is iktatták. Pedig ez nem szokványos: az intézet nem probléma- megoldásokat állít elő, hanem inkább ismereteket ad, amelyeken a gyakorlat alapulhat. — Honnan adódnak a kutatási feladatok? — Az intézet megbízásokat kap, amelyek dija mellesleg a költségvetés 30 százalékát adja — a többi hetven a )5 tagországtól származik. A feladatokat tehát nem mi magunk állítjuk, és nem is megyünk olyan területre, ahová nem hívnak. — A megszaporodott feladatok, bevallott és ezért megoldásra váró problémák számos intézetet hívtak életre. Hogyan befolyásolja ez az 1IASA helyzetét? — Kétségkívül van konkurencia, de az nem baj, az jobb megoldásokra ösztönöz. Emellett nagy előny, hogy minket sok helyen már ismernek, és a legtöbb ma nagyon időszerűvé vált kérdésben mi már készítettünk egy adott nehézségi fokon valamilyen tanulmányt. Nagyon sok ország ismert és elismert tudósaival, szakembereivel vagyunk kapcsolatban, sok helyen és sokanjavasolják a mi intézetünket, ha valamilyen szakterületről átfogó tanulmányra van szükség. Elég csak itt és most körülnézni — mondja végezetül az igazgató. — A Bécs közeli kastélyban húsz ország vagy 300 kiemelkedő tudósa gyűlt össze, hazájukban és a nemzetközi tudományos életben elismert személyek. Nemcsak az intézet fennállásának huszadik évfordulóját ünnepük, hanem egyúttal a jövendő feladatokat is megvitatják. Szász Júlia
