Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-19 / 117. szám
NOGRAD £ HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. május 19., kedd A Nap kél: 5.02 órakor, nyugszik: 20.20 órakor. A Hold kél: 23.11 órakor, nyugszik: 06.53 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IVÓ és MILÁN nevű kedves olvasóinkat A nyelvünkben nem használatos IVÓ név a latin Jovianusból származik, melynek „istentől származó" a jelentése. Származtatható azonban a név az Iván névből is, mert a szláv nyelvekben ezt „Ivó”- nak becézik. Egyedül Jugoszláviában használatos, egyik híres viselője Ivó Andric, a Nobel-díjjal kitüntetett horvát író. Mai másik nevünk, a MILÁN szláv eredetű, és jelentését az ősi Halotti beszédből vehetjük ki: „Mennyi milostban terumteve miv isemucut Adamut”, azaz „Mennyi malasztban teremté a mi ősünket, Ádámot", értelme tehát: „malaszt". Rajtuk kívül még az Alvián, Bernát, Buda, Celeszta, Celesztin, Dukász, Emiliána, Ivón, Tuzson és Vulkán is ma ünnepli névnapját. jS^ldőjárá»] Várható időjárás ma estig: Alapvetően száraz, derült, napsütéses időjárásra lehet számítani, eső csupán elvétve fordulhat majd elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ MOZI Fél 4 és 3/4 6 órától: Űrszekerek VI. Színes, feliratos amerikai sci-fi 8 órától: Fiúk, ki jön az ágyamba? Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték APOLLÓ KAMARA 5 és 7 órától: Törvényre törve (16) Színes amerikai akciófilm BALASSAGYARMATI MADÁCH Fél 4, 3/4 6 és 8 órától: Huncutka Színes, szinkronizált amerikai vígjáték MADÁCH KAMARA 4 és 6 órától: A Hold hangja Színes, feliratos olasz film pásztói Mátra Marhakonzerv-akció Színes francia film SZÉCSÉNYI RÁKÓCZI Édes Emma, drága Böbe Színes magyar film Menetrend szerint Szuper komphajó a csatornán A La Manche csatornán üzemelő eddigi legnagyobb komphajó megérkezett az angliai Portsmouth kikötőjébe, hogy megkezdje menetrendszerű közlekedését — jelentette az AFP. A Normandie nevű szuperkompra 2200 utas és 630 jármű fér fel. Üzembe helyezése 40 százalékkal növeli az átkelőkapacitást Portsmouth és Caen között. HALLÓ SZÍVPOSTA "Boldogtalan, szomorú vagyok." (39S1) Friss csapolás.. Japán vállalati toplista Helycsere történt a tíz legnagyobb japán vállalat és pénzintézet listájának élén: a vezetést a Bank of Japan vette át az eddig legnagyobb vállalattól, a Toyota- autógy ártól. A japán központi bank a márciusban zárult pénzügyi évben rekordbevételhez jutott, 12 milliárd dolláros bevételével, a Toyota bevételénél közel háromszor nagyobb összeggel került a tíz legnagyobb cég élére. Az adófizetések alapján készült lista szerint a Toyota, amely három éven át vezette a legnagyobbakat, 4,3 milliárd dolláros bevétellel csúszott 1991-ben a második helyre. A japán központi bank annak köszönheti előrelépését, hogy a múlt év első felében még jelentős bevételekhez jutott a magas kamatok révén. A múlt év júliusa óta aztán a Bank of Japan négy alkalommal is leszállította az irányadó kamatokat. A japán toplistán hosszú ideig előkelő helyen álló bankok és értékforgalmi társaságok helyezése viszont romlott, fordulat történt ugyanis a részvény-, illetve az ingatlanpiacokon, véget ért a nyolcvanas évek konjunktúrája. A Nomura értékforgalmi társaság például egy éve még a második helyen állt, 1991-ben a hatodik helyre csúszott vissza, a Dai- wa a 6.-ról a 23.-ra, a Nikko a 9.- ről a 71.-re, a Jamaicsi a 12.-ről a 83.-ra esett vissza. A pénzintézetek helyére főként iparvállalatok, elektronjai cégek kerültek az élmezőnybe: a Matsushita és a Hitachi jutott föl a tízes listára. Természetbeni fizetés Az egyik fehéroroszországi harisnyagyár készpénz hiányában saját termékeivel fizeti ki dolgozóit — jelentette az ITAR- TASZSZ hírügynökség, hozzátéve, hogy egy szőnyeggyár munkásai nemsokára valószínűleg kolbászban és kötöttáruban kapják meg járandóságukat. Á hírügynökség szerint Breszt városában egyre több vállalat kényszerül arra, hogy rubel hiányában fogyasztási cikkben adja ki dolgozói bérét. A harisnyagyár dolgozóinak például egyhavi munkabér gyanánt 10 pár harisnyanadrág és 50 pár zokni jár, továbbá némi készpénz. A természetbeni juttatás értéke mintegy 1000 rubelre tehető, miközben az átlagkereset havi 1400 rubel. „Az még rendben van, hogy egy fogyasztási javakat előállító vállalat a saját termékeivel fizeti ki dolgozóit, de mi lesz például egy mezőgazdasági áramfejlesztőket előállító üzem dolgozóival?” — teszi fel keserűen a kérdést az ITAR-TASZSZ. Az évszázad katasztrófája? Gyökérrel és falevéllel táplálkozó parasztemberek Csádban, éhségüket citrommal oltó emberek Zimbabwéban, rosszul tápláltságukba belehaló gyermekek Dél-Afrikában: Afrika nagy része újra szembekerült az éhség rémével, szakértők szerint azonban ezúttal ennél is többről van szó: az évszázad legnagyobb szárazságáról. Madagaszkár déli részén naponta 5-25 ember hal éhen, az etiópjai rádió pedig többtucatnyira becsüli az ország keleti részein elpusztultak számát. (Független forrásból még nem sikerült megerősíteni ennek valóságtartalmát.) Mint az AFP összegző jelentésében tudatta, a Save the Children humanitárius szervezet vezetője, Gerard Salole szerint eltörpül minden korábbi természeti csapás a mostani mellett. Nem minden afrikai országot sújt ugyan, s nem mindegyiket azonos mértékben. A korábban oly sokat szenvedett Szahel és Kózép-Nyugat-Afrika például ezúttal megúszta, kivéve Csád déli részét. Elsősorban Kelet- Afrika és Dél-Afrika szenved a szárazságtól. Egyelőre csak becslések vannak arról, hogy húsz- vagy hatvanmillió embert érint-e az éhség. A gabonatermés zuhanásszerű visszaesése miatt egy sor ország óriási élelmiszer-behozatalra szorul. Még Dél-Afrika is, pedig gabonaexportjáról ismerték, most viszont a normálisnak az egyharmadára esett vissza a termelese. Két és fél millió afrikai négert, akinek tápláléka a kukoricamelasz, közvetlen éhínség fenyeget, szemben a tavalyi 1,8 millióval. Áz Operation Flunger szervezet máris hírt adott gyermekek éhenhalásáról. Zimbabwéban súlyos, Mozam- bikban drámai a helyzet: hárommillió embert fenyeget éhség. Számítások szerint Kelet- és Dél- Áfrika az idén 13 millió tonna gabonára szorul külföldről. S hogy a baj nem jár egyedül, arra jó példa, hogy az élelmiszersegély rendeltetési helyre juttatását gyakran helyi konfliktusok hátráltatják, mint Etiópiában, Szomáliában és Szudánban is. Áz USA 636 ezer tonna gabonát szállított Fekete- Afrikának 210 millió dollár értékben, az EK pedig 270 millió dollárt szán rá, ami 800 ezer tonna gabonának felel meg. Május 30-án jelenik meg az első összeállítás Gyermekszépségverseny: értékes díjak! Gyermekszépségversenyünkre folyamatosan érkeznek a pályázatok. A verseny három kategóriában - 1-3, 4-6, 7-10 évesek - zajlik. A győzteseket az olvasók választják ki a lapban megjelent fényképek alapján. Szavazni az újságból kivágott képpel lehet, amelyet szerkesztőségünk címére kell beküldeni. A borítékban egyszerre több fotó is lehet. Az 1-3 évesek kategóriájában a Baby's BT. gyermekkerékpárral kedveskedik a győztesnek. A 4-6 évesek között a legszebb gyermeknek a Nógrádker Rt. 5000 forintos vásárlási utalványt ajánl fel, melyet a nyertes a cég bármely boltjában elvásárolhat. A 7-10 évesek kategóriájában a Lurkó Gyermekdivat tetőtől talpig felöltözteti „csemetéjét", azaz a győztest. Az egyes korcsoportok többi helyezettjeire is értékes díjak várnak, melyeket a Pásztói Szövetkezeti Áruház BT., a szécsényi áfész, a Baby's BT. és a Lurkó Gyermekdivat ajánlott fel. A JUVENTUS Kiadó Olasz-Magyar Kft. és az Egri Nyomda Kft. 21 darab nagy értékű meséskönyvet, illetve ifjúsági regényt és gyermekenciklopédiát ajándékoz a 7-10 éves korosztály helyezettjeinek. A verseny során előre ismertetjük, mikor, kiket láthatnak pályázati összeállításunkban. Az először megjelenő összeállítás beküldési határideje május 24-e. A beérkezett pályázatokból május 30-i, szombati számunkban közlünk először, majd ezt az összeállítást továbbiak követik, miközben folyamatosan elfogadjuk a gyermekekről készült felvételeket. A képeket szülők, nagyszülők, keresztszülők egyaránt beküldhetik. Pályázatunk eredményét a fényképek közlésének befejezése után hirdetjük ki. Minden beküldött pályázó fényképe bekerül a Hírlapba! Az egyenlő esélyek érdekében a képeket fekete-fehérben közöljük. Kérésünk, hogy a gyerekről lehetőleg portrét küldjenek. Aki a pályázathoz bélyeggel ellátott válaszborítékot mellékel, a képet (képeket) visszaküldjük. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, Salgótarján. Erzsébet tér 6. 3101. Pf. 96. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: VASKOR ISTVÁN.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542, 32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR1 Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési aij egy hóra 245, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. URH-n: 9.0019.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 19.00 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Román nyelvű műsor. 20.00 Német nyelvű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű műsor. — 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 20. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.15 Falurádió, (ism.) 13.45 Hitélet. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Kossuth- klub. (ism.) 16.00 Délutáni Krónika. 16.30 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Összeállította: Ilia Mihály. 20.00 Hírek. 20.05 Népi táncmuzsika. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivaldafényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zeneszó. 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. 12.00 Nótaszerzők hangalbuma. 13.00 Hírek. 13.05 Ami a káprá- zat mögött van. 13.30 Idősebbek hullámhosszán. 14.00 Emlék-képek. 15.00 Hírek. 15.05 A Tavaszi széltől a Deres már a határig. 15.30 Szórakoztató antikvárium. 16.00 Csúcsforgalom. (ÉLŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. 18.00 Rockhullám. 18.30 Helykereső. Magazin. 19.00 Hírek. 19.05 Kataposta. 19.35 Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 20.00 Mi közöm hozzá? 20.40 Tábori Nóra és Rátonyi Róbert énekel. 21.00 Hírek. 21.05 Blues. 21.35 Május. 22.00 Rockpanoráma. 22.30 Jazz. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Kritika két hangra. 10.20 Barokk zene. 11.00 Aloys Kontarsky és Alfons Kontarsky zongorázik. 11.40 Országok, tájak népzenéje: Guinea. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.42 Zene műsor. 14.00 Hírek. 14.05 Az urgai fogoly. 6. rész. 14.46 A MR Gyermekkórusa énekel. 15.00 Brahms kamarazenéjéből. 16.00 Hírek. 16.05 Operába hívogató. 16.37 Wynton Marsalis Hunsberger-feldolgozásaiból játszik. 17.00 Kilátó. 18.00 Hírek. 18.05 Rossini műveiből. 19.23 A kamarazene kedvelőinek. 21.07 Romantikus zene. 22.00 Hírek. 22.05 Zenélő városaink. 23.00 Zenepanoráma. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarországi zenés hírmagazin 5.55 Műsorismertetés, hírek, időjárás, útin- form 6.00 Reggeli krónika 6.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Észak- magyrországi esemény-összefoglaló 7.309 Hírek, körzeti időjárás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyarországi krónika 8.10 Csak mondóm ( televízió ) TV 1 8.35 Essential English Guide to Great Britain. 8.50 Nem válók el. Tévéjáték, (ism.) 10.05 Szextetthely. (ism.) 10.30 Képújság. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 Befogás. Angol ism.terjesztő film. 16..40 „Egyetlen Földünk van” 17.10 IBUSZ-Maraton. 17.35 Megveszem ezt a nőt. 12. rész. 18.00 Sógorok. Riportfilm. 18.40 Pénzvilág. 18.50 Mini klip- mix. 19.00 JÁTÉK. Cimbória. 19.15 Esti mese: Krisztofóró 19.25 IS. 20.00 Híradó. 20.40 TWIN PEAKS. Amerikai filmsorozat. XXX/25. rész. 21.35 7. Nemzetközi Karmesterverseny. Középdöntő IV. 23.15 Calcio. Foci. 0.55 Késő esti Híradó. 1.00 BBC Híradó. TV 2 6.00-9.00 NAP TV. KELLEMES DÉLELŐTTÖT! 9.05 A csók. Angol film. (ism.) 10.00 Parlamenti Napló. KELLEMES DÉLUTÁNT! 16.00 MA DÉLUTÁN. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. JÓ ESTÉT! 18.19 Gyerekeknek: Atomhangya 18.40 Telesport. 19.05 Ki a csuda ez a fiú? Francia filmsorozat. 20.05 Lyukasóra. Mészöly Dezső műsora. 21.00 Létkérdések. 22.00 Esti egyenleg. 22.30 Dreyfus. Francia dok.film. SZLOVÁK 1 16.25 Veszélyes öböl (kanadai sor.) 17.00 Az ingatlanokról 17.15 Piac, kereskedelem, pénzügy 17.35 Választások 1992. 19.30: Tévénapló 20.05 Kalten- bach-iratok 21.45 Publicisztikai műsor 22.30 Események, kommentárok 23.05 A fűszerek szigete (riportfilm Indonéziáról) SZLOVÁK 2 9.00 Élet a természetben. Francia term.film. (ism.) 9.30 Családi kör. Magazin, (ism.) 10.35 Zenei magazin. 15.40 Kontaktus Stúdió. 16.50 Választások 1992. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20 Nemzetiségi Magazin. 18.55 Pozsony. Regionális adás. 19.08 Számítógépes játék. 19.30 Tévénapló. 20.05 Jubilate Deo. Dok.film. 20.45 Kredit. Közgazdasági magazin. 21.20 Eurotu- risztika. 21.40 Időszerű események. 22.08 Sporthírek. 22.20 Időszerű események. 22.30 F. Svantner: Dáma. Tévéfilm. 23.30 Teke-világbajnokság. 24.00 Hírek. TV 5 7.40: Francia nyelvlecke. 9.00: Európai híradókból. 10.00: Filmek Afrikáról. 12.05: Varietéműsor. 13.30: A jó kaland. 14.00: A rettenthetetlen (film) 16.15: Aktuális magazin. 17.10: Főzőcske. 17.40: Francia nyelvlecke. 18.00: Kvízműsor. 19.00: Kanada két keréken. 20.00: Rendkívüli tudósító. 21.30: A Saint-Ro- man-ügy. 22.25: Kulturális magazin. 0.20: Filmhírek. SUPER CHANNEL 10.30: Egyveleg. 12.00: Super- üzlet. 13.00: Dokumentumfilm. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Belföldi tudósítások. 20.00: Sport. 21.00: Science- show. 21.30: Európai média. 22.00: Hírek. 22.30: Super-ese- mények. 22.45: Piacgazdaság. 23.00: Büszke és átkozott (film) PRO 7 6.10: Berrengerék. 6.55: Flicka. 7.20: Rajzfilmek. 9.00: A madárijesztő és Mrs. King. 10.00: Óriások bolygója. 11.05: Bonyolult kapcsolat (am. vígjáték) 12.55: Dan Oakland. 13.50: Halottak- nek nem kell pénz. 15.25: Kobra, ön folytassa! 16.20: A négyöklű trió. 17.10: Rajzfilmek. 19.05: MacGruder és Loud. 20.00: Híradó. 20.15: Killjoy (am. krimi) 22.15: Kandyland (am. erotikus film) 23.55: Starsky és Hutch. 0.55: Hírek. 1.05: A nagy ágy. 2.30: Hírek. 2.40: Szürkület. 3.10: Az Angyal. 3.55: Hírek. 4.05: A hekus. RTL PLUS 6.00: Halló Európa, jó reggelt Németország! 9.00: Áz élet játékai. 9.50: Gazdag és szép. 10.15: Dr. Marcus Welby. 11.10: Lassie. 11.35: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: Magazin. 12.50: Borzasztó kedves család. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield- sztori. 14.55: A főnök. 15.45: Jump Street 21. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Nyereményjáték. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Columbo. 22.05: Robbanékony. 23.00: Tévéláz. 24.00: Hírek. 0.10: Légifarkas. 1.00: A magánnyomozó. 2.00: Szürkület. 2.25: Korai fagy (ausztrál krimi) 3.50: Földszint (am. film) 5.05: Ifjúsági magazin. 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Varázslatos Jeannie. 9.00: Hírek. 9.05: Dr. Kulani. 10.05: El Hakim. 11.55: Szerencsekerék. 12,40: A nap tippje. 12.45: Tele- börze. 13.35: Kaliforniai nap alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: MacGyver. 17.05: Mindent vagy semmit. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Népzenei slágerek. 21.15: Barracuda (am. film) 23.00: Környezetvédelmi riport. 23.30: Hírek. 23.40: Smiley emberei. 0.40: Szökésben. 1.35: MacGyver. 2.25: Műsorismertetés.