Nógrád Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-24 / 97. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. ÁPRILIS 24. PÉNTEK III. ÉVFOLYAM 97. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT MAGYAR HITEL BANK RT A vállalkozók bankja. Válj a Tisztelt ügyfeleit! Salgótarján, Pásztó, Rétság. Választ várunk A kormány csodálkozással, sőt, csalódottsággal vette tudomásul, hogy Marian Calfa prágai kormányfő mindmáig nem válaszolt Antall József hetekkel ezelőtt írt levelére. A magyar miniszterelnök abban feltárta a kormány álláspontját a bősi építkezéssel kapcsolatosan, s néhány igen fontos kérdésről — köztük a szlovák oldalon folyó épít­kezés leállításáról — kérte a cseh-szlovák kabinet véleményét. A teg­napi kormányülésről modta ezt a szóvivő, majd hozzátette: Amíg nem érkezik hivatalos válasz a felvetésekre, a magyar kor­mány nem tud érdemlegesen állást foglalni az erőmű ügyében. Amennyiben április 30-ig nem állítják le szlovák oldalon a szerződés- szegő munkálatokat és a csehszlovák fél nem válaszol érdemben a magyar felvetésekre, akkor az Országgyűlés kötelezi a kormányt a csehszlovák — magyar kétoldalú szerződés felmondására. „Nem a harag napja” Torgyán József, az FKGP el nöke a párt tegnapi sajtótájékoz­tatóján szombati pesti rendezvé­nyükről szólt. Megerősítette, hogy 100 ezer tüntetőt várnak, és ez szavai szérint azt bizonyítja: a nép minden jelentős rétege párt ja mellett áll. Torgyán József megismételte: a demonstráció elnevezése nem „harag napja”, hanem a „lehetőségek napja”. Ez azt jelenti, hogy a kormány le­hetőséget kap a nép követelései­nek teljesítésére. Városok szövetsége: November 15-ére legyen költségvetés Az önkormányzati gazdálko­dás folyamatosságához és meg­alapozottságához elengedhetet­lenül szükséges, hogy minden évben legkésőbb november 15- éig ismertté váljon az ország költségvetése — fogalmazta meg kérését a Parlamentnek és a kor­mánynak a Megyei Jogú Váro­sok Szövetségének Közgyűlése Nyíregyházán tegnap, ahol meg­kezdődött a testület kétnapos ta­nácskozása. Az ország huszonkét nagyte­lepülését magába foglaló szövet­ségbe Salgótarjánt és Szekszár- dot ez alkalommal vették fel tag­nak- (MTI) Javult a bírók fizetése Munkafeltételeiket tekintve kritikus helyzetben vannak a bí­róságok, de ez nem megy az ítél­kezések minőségének rovására — hangzott el az Igazságügyi Mi­nisztériumban tartott sajtóbe­szélgetésen. A megnövekedett feladatokat további bírók kine­vezésével, illetve a meglévők át­csoportosításával igyekszenek megoldani. Jelentősen javult a bírók bérezése is: a helyi bírósá­gokon a legalacsonyabb fizetés 34 ezer forint, a legmagasabb pe­dig 68 ezer. Balatoni viharjelzés: rádión Az Országos Meteorológiai Szolgálat az elmúlt évek gyakor­latának megfelelően május 1-jé- től ismét megkezdi a vihaijelzést a Balaton területére. Mivel azon­ban nincs anyagi fedezetük a ba­latoni fényjelző rendszer üze­meltetésére a tó körül telepített vihaijelző lámpák működését szüneteltetik. Az OMSZ a vár­ható szélviharok előrejelzését a tömegkommunikációs médiu­moknak rendszeresen továbbít­ja, így a viharállapotokról a hír­műsorokban kaphatnak tájékoz­tatást. Horn az egyetlen jelölt Horn Gyula egyelőre az egyetlen jelölt az MSZP május 16-17-ei harmadik kongresszusa előtt a pártelnöki tisztségre — mondotta Szekeres Imre, az MSZP alelnöke a párt tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen az országos elnökség kongresszust előkészítő üléséről számoltak be. Elmondták, hogy a párt vezetői­nek teljes körű újraválasztása mellett két évre szóló és konkrét feladatokat megfogalmazó poli­tikai program kidolgozása szere­pel a kongresszus napirendjén. BLffCK jaCK c ül I a c K BLACKJACK CISCO SHOW í az Etesi Művelődési Házban minden pénteken és szombaton 8.00-05.00-ig. április 24-én, pénteken DISCO, április 25-én, szombaton vendég: FLIPPER ÖCSI “Gyere el Te is!“ 1212! R C I I R £ BLÄC& JRCK 21 ország 700 cége állít ki Egy hónap műlva nyit a BNV Lezárták a kiállítói jelentkezéseket a ta­vaszi Budapesti Nemzetközi Vásárra — közölte az MTT vel a Hungexpo saj­tóirodája. A végleges adatok szerint a má­jus 20-a és 27-e kö­zött megrendezésre kerülő BNV-n 750 magyar vállalat mel­lett 21 ország 700 cé­ge állítja ki terméke­it, összesen 73 ezer négyzetméteres terü­leten. A beruházási javak szakvásárán ti­zenhét nemzet — köztük az USA, Ka­nada, Japán — kol­lektív országbemuta­tóval jelenik meg, és önálló kiállítóként ott lesz az Európai Gazdasági Közösség is. A kiállítás szerve­zője, a Hungexpo az idén tovább erősíti a szakvásár-jelleget, ezért kiemelten sze­repeltet négy árucso­portot, a szerszám-, a jármű-, az energeti­kai- és a vegyipart. Az átlagos birtoknagyság 300-500 hektár lehet Önkorlátozásra felkészülni A magyar mezőgazdaság és az EK Hazánknak önkorlátozásra kell számítania, ha az EK tagja kíván lenni — ez derült ki Walter Kittéinek Németország mező- gazdasági minisztériumi állam­titkárának tegnapi előadásából, melyet a magyar szaktárca veze­tőinek és újságíróknak tartott. Az államtitkár felhívta a fi­gyelmet: erősíteni kell az értéke­sítés és a piac szerepét az ágazat­ban, s ennek szellemében speciá­lis termékeket kell előállítani an­nak érdekében, mert elsősorban azok eladhatók az EK piacán. Arra ugyancsak utalt — a német- országi keleti tartományok ta­pasztalatait hozva példának — hogy a mezőgazdaságban lezajló szerkezetváltást nem szabad el­kapkodni. Az új struktúra kiala­kítására időt kell szánni. Óvott ugyanakkor attól, hogy a mező- gazdasági termelés elaprózott birtokokon történjen. Ugyan­csak a német keleti tartományok példájára hivatkozva szerinte az átlagos birtoknagyság 300-500 hektár lehet, ahol családi alapon jövedelmező gazdálkodás. Árra ugyancsak kitért, hogy a szövet­kezeteknek és más gazdasági tár­saságoknak szintén van létjogo­sultságuk a mezőgazdaságban. A közös piaci agrárpolitikáról szólva elmondta: e területen leg­nagyobb mértékű az integráció az EK-ban. Jelenleg az EK költ­ségvetési támogatásából amely 70 milliárd dollár, 60 százalékkal részesednek az agrártermékek. Mintegy 44 milliárd dollárt for­dítanak ilyen célra évente. Arra ugyancsak utalt az államtitkár, hogy az EK saját termelői védel­mében 1997-ig szeretné fenntar­tani a jelenlegi támogatásokat. Az államtitkár szerint hazánk tényleges EK-tagságára 8-12 évet is várni kell. Megyénkben elsőként Salgótarjánban alakult meg a Vredestein AVON gumikereskedés. Az oszt­rák-magyar érdekeltségű üzlet gumijaiból a nevezetes Mogürt-Salgó Rallye-ra a képünkön látható Topor-Horváth mellett a Ferjáncz-Tandari kettős is itt választott gumiköpenyeket. - Gyurkó ­Nehéz helyzetben a megye vízellátása Látszatfüggetlenség. vagy összefogás? Egy kormányelőterjesztés megyénk vízügyi helyzetéről a kö­vetkezőket fogalmazza meg: „A vízellátottsági mutatókat te­kintve a megye országosan az utolsók között van. A lakosság 75 százaléka, a településeknek 51 százaléka rendelkezik vezetékes ivóvízzel. Igen magas - csaknem hatvan - a közegészségügyileg veszélyeztetett települések száma. A megye saját vízháztartása nem elegendő a teljeskörű ellátáshoz, ezért szükségessé vált a Dunai vízátvezetés, illetve ennek területi elosztása __” E nnek megfelelően kor­mányzati támogatással 1991. közepén átadták a Dunai vízát­vezetés főművi szakaszát. A vezeték- és a tározókapacitás úgy valósult meg, hogy a ké­sőbbiek során alkalmas legyen a mostani teljesítmény megdup­lázására. A térségi elosztóháló­zat megvalósítására 1,3 milliárd forintos támogatást fogadott el az Országgyűlés, melynek kié­pítése 1991-ben elkezdődött. A tervekről, gondokról be­szélgetünk Holles Miklóssal, a Megyei Közgyűlés Hivatala te­rületfejlesztési osztálya vezető­jével. Megtudtuk, hogy a me­gyei önkormányzat feladata a térségi elosztóhálózatok megva­lósítása, a koördinatív munka. Az ágazati fejlesztések közül legszorítóbb a jelenleg ellátat­lan 64 településen a belső vízhá­lózat kiépítése. Ezzel együtt kell gondoskodni a víztermelő kapacitás bővítéséről, a vízmi­nőségvédelemről, egyrészt a szükséges rekonstrukciókkal, másrészt a megfelelő szennyví­zelvezetés és tisztítás fejleszté­sével. (Folytatás a 3. oldalon) A tevék kitérnek Elmarad a tevekaraván szom­bat délelőttre tervezett fővárosi felvonulása, mert azzal egy idő­ben és azonos útvonalon lesz a kisgazdapárti demonstráció — mondta tegnap Mátyus Zsuzsa, az Operaház illetékese az MTT nek. A látványos felvonulást két nappal később, hétfőn fél 11-től tartják meg. Az Aida népstadi­onbeli előadására figyelmet fel­hívó tevekaraván Budapest főbb pontjain végigtevegel. Egyházi félórák május 4-étől Megméretett a rádió műsorterve Megméretett a Magyar Rádió január 6-án életbe léptetett új műsorrendje. És — bár könnyűnek nem találtatott — a hallgatói vélemények, a külső és bel­ső kritikák nyomán, valamint a Magyar Gallup In­tézet felmérése alapján a műsorrend némi korrekci­óra szorul. A módosítás május 4-étől lép érvénybe — tudhattáEmeg az újságírók tegnap Gombár Csa­bától. A rádió elnöke hangsúlyozta: továbbra sem változik az egyes adók arculata, alapszerkezete, módosul viszont egy-két műsor sugárzási ideje, he­lye, illetve egyes műsorsávok jellege. Néhány tévedést elismerve és korrigálva döntöt­tek úgy — mondta az elnök —, hogy a hajnali kez­dést fél órával korábbra teszik, azaz visszaállítják eredeti időpontjára. Szintén a hallgatók véleménye nyomán a Ki nyer ma? — Játék és muzsika 10perc­ben újból a régi, megszokott helyen és időben, a Kossuth Rádión jelentkezik május 4-étől. Visszatér a Körzeti időjárás- és vízállásjelentés is. Gombár Csaba elmondta, hogy az egyházakkal való megbe­szélések alapján a Kossuth rádió középhullámú adásán hétfőtől péntekig 13 óra 30 perctől félórás egyházi műsort sugároznak, Hitélet címmel. Hét­főn vallási krónika, kedden és csütörtökön római katolikus, szerdán protestáns, pénteken ökumeni­kus egyházi félórát adnak. Új műsorként jelentkezik a Kossuth középhullá­mon hétköznaponként 12.30 órától negyed órán át a Vendég a háznál című családi szolgáltató műsor. Több nóvum bevezetését egyelőre nem tervezik — közölte újságírói kérdés nyomán Gombár Csaba —, hiszen — mint kifejtette: január 6-tól számos új programot indított a rádió, éppen eléggé „megren­dítve” a már kialakult hallgatói szokásokat. (MTI) A BIE nem fogadta el a benyújtott modellt Zsugorított Expo? A vidéki programok feltételeit a napokban dolgozzák ki Még mindig meglehetősen sok a bizonytalanság az 1996-os budapesti világkiállítás megrendezésével kapcsolatban — ez tűnt ki Barsiné Pataky Etelkának, a világkiállítás főbiz­tosának tegnapi sajtótájékoztatóján. Elmondta: elképzel­hető, hogy a tervezett 36 hektáros terület, „összezsugoro­dik”. A világkiállítás finanszírozá­sával is gondok vannak. A Nem­zetközi Világkiállítási Iroda (BIE) ugyanis a benyújtott mo­dellt egyelőre nem fogadta el. A tulajdonviszonyok pontosítását illetően is sok még a feladat. A telekkönyvi szemléket csak most kérték meg, addig viszont, amíg a tulajdonviszonyok nem tisztá­zódnak, nem alakulhatnak meg azok a részvénytársaságok, ame­lyek végül is tető alá hozzák az Expót. A befektetésekhez jóvá­hagyott tervek szükségesek, s a főbiztos reméli, hogy ezek a nyárig elkészülnek, ugyanis már sok befektető jelentkezett. A tájékoztatón szó volt a vidé­ki programokról is, ezzel kapcso­latban Barsiné Pataky Etelka el­mondta, hogy a napokban dol­gozzák ki azokat a feltételeket, amelyek szükségesek az Expó­hoz való csatlakozáshoz. A je­lenlegi elképzelések szerint egy- egy város, vagy körzet néhány napon, vagy héten keresztül az Expo területén mutatkozhatna be. Arra a kérdésre, hogy milyen szerepet szán a korábbi kor­mánybiztosnak, Baráth Etelé­nek, a világkiállítás főbiztosa azt válaszolta, hogy erről egyelőre nem tárgyaltak. A korábban kö­tött szerződéseket viszont már áttekintették, ezek egy része — úgy tűnik — nem megalapozott. A világkiállításra való felkészü­léshez sem a jelenlegi helyzet, sem az előkészítési szint nem elégséges. Ennek ellenére bízik az Expo sikerében — mondta. Szólt arról is, hogy a BIE júniusi közgyűlésén dönt arról: küld-e szakértőt Magyarországra, aki segít az Expóra való felkészülés­ben. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents