Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-07-08 / 57. szám

1992. március 7-8., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Éles István Lehr Ferenc Sas József Ű Színházi esték A plakátok Sas Jó­zsef közérzet! kabaré­ját hirdették - amint illik - szép nagy be­tűkkel s a főcím alatt azt is megemlítették —a tény­szerűség kedvéért-, hogy köz­reműködik Éles István és Lehr Ferenc. Már a kevés színházi tapasz­talattal rendelkező néző is tudja, hogy a többszereplős, de végül is magánszámokra épülő mű­sorban a fellépés sorrendje a szakma pillanatnyi értéksor­rendje szerint alakul, s az igazi sztár marad a végére. Van eb­ben logika még akkor is, ha így a kezdő duplán annak számít. Egyrészt át kell ugrania saját árnyékát, másrészt pedig meg kell adni egy jó alaphangot a többiek szerepléséhez is. Persze ha netán hibázik, vagy éppen nincs formában, az „direkt” jól jön az utána következőknek: nem nehéz felülmúlniok. Nem volt tehát semmi meg­lepő abban, hogy a Salgótarján­ban vendégszereplő férfi trióból az alig másfél éve, — a televízió III. Humorfesztiválján - feltűnt és megismert, a Mikroszkóp Színpadon még igazán pelyhes állónak számító Eles István lé­pett elsőként színpadra. „Tisz­telt Ház!” - kezdte Vörös Vince modorában, és folytatta Tör- gyán Józsefként („Magyarok! Uj Isten szól hozzátok... ”) és a „cellatársakat” megszólító Dar­vas Ivánként. Ebből már vilá­gossá vált, hogy az egész az nap esti kabaréban a magyar parla­ment lesz a „főszereplő.” Talán mert egy kicsit unalmas, hogy a humoristák - noha kétségívül Egy rókának sok bőre van rá okuk - alig lövöldözik máshová nyilaikat, mint az or­szág házára. Aligha véletlen, hogy én például sokkal jobban élveztem Éles műsorából azt a részt, amelybe Hofít parodi­zálta, szerintem kitűnően. Egyébként is utánzó képesség dolgában felveszi a versenyt je­les elődjeivel, de nem ártana ak­tuálisabbnak lennie. Torgyán Józseffel ugyanis történt egy s más azóta, amióta Éles a szöve­gét megkomponálta. Lehr Ferenc is győztes volt egykoron csak valamivel ré­gebben - az egyik Ki mit tud-on - a Gúnya Együttes tagjaként. Mostanában inkább az Ez+Az című tévéműsorban jeleskedik a Kandi kamera riportereként - párban Ihos Józseffel. Sajátos, egyéni hangvételű humort mű­vel, vécéformájú gitáijával kí­sérve csípős strófáit. A gitár alakja nem véletlen, mert ez is szimbolizálja, hogy Lehr nem megy a szomszédba némi par­lagi modorért. Nála az ismert olasz dal például így hangzik: Nyakig ülünk a Sorentóban... Természetesen ő sem kerülte meg a mai politikai élet közsze­replőinek (köztük Antall Jó­zsefnek, a „rokon” Jeszenky Gézának, Horváth Balázsnak, Kéri Kálmánnak, Surján Lász­lónak, no és Torgyán József­nek) a kifigurázását, nagy sikert is aratott vele, kivált a taxisszt­rájk ideji belügyminiszter meg- idézésével. Számomra azonban többet mondtak a Bródy Jánost, Cseh Tamást, Koncz Zsuzsát, az Erzsébet-napi hacacárét pa­rodizáló dalbetétei. S mit kínált a csattanó, azaz a műsor végére maradt Sas Jó­zsef? Egyebek mellett „teljesen váratlanul” előadta az Ének a parlamentről című rigmusát. Lehet, hogy nem ez a pontos műfaji megnevezése annak, ami ő csinál, de valamivel jelölni kell. Meg kell hagyni ebben verhetetlen. Olyan zenei érzék­kel, muzikalitással rendelkezik, amivel kevesen a humoristák körében. „Dalait” profi éneke­seket megszégyenítően adja elő, s ez már önmagában is szóra­koztató. A szövegek politikai tartalmán látszik, hogy Sas nem ma lépett — vagy ha úgy tetszik ,/épült le” - a falvédőről. Érte­lemszerűen érettebb, mint fiata­labb pályatársai. Bár ugyanez okból kifolyólag azt is nagyon jól tudja, hogy mire vevő a közönség. Jól pél­dázza ezt hatásos belépője - amelyben elhatárolódik mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségektől - s nem kevésbé slusszpoénja, amelyet már a függöny előtt mond el, s amely egy elegáns gesztussal elhárítja a felelősséget az országban tör­téntek miatt a jelenlévő nézők­ről és a humoristákról. Embere válogatja, hogy a há­rom - nagyjából azonos időtar­tamú - önálló műsorszámból kinek, melyik tetszett jobban. Én amondó vagyok, hogy a színvonal —a már említett „klasszikus szabályok” szerint - fokozatosan emelkedett... A Mikroszkóp Színpad Sas kabaréja a bérletes színházi program részeként került színre, de nem volt igazi színház. Egy ilyenfajta produkció már na­gyon hiányzik Salgótarjánban. Mozaikok Salgótarján történetéből Hetven év plakátjai - hézagokkal Kiállítás a József Attila Művelődési Központban „Mozaikok Salgótarján tör­ténetéből” címmel plakátkiállí­tás látható március közepéig a városi József Attila Művelődési Központban, a Nógrádi Törté­neti Múzeum anyagából. A kiál­lítás csaknem félszáz plakátját időrendi csoportosításban mu­tatják be. A rendezők szerint, így jobban reprezentálja a város életét, keresztmetszetet nyújtva az elmúlt hetven évről, sőt, az 1917-től 1992-ig tartó korsza­kokról. Hangsúlyozandó, hogy a tárlat csak helyi plakátokat mutat be. Ez jelenti különleges­ségét, ugyanakkor azonban föl­tűnő hiányosságait is. Ha valaki csupán e tárlat alapján kívánna tájékozódni Salgótarján múltjá­ról, merőben hamis képet kapna róla. E szerint ugyanis kiesett a helyi időből 1918, nem volt 1919, azaz Magyar Tanácsköz­társaság. Vagy, hogy egy másik példát említsünk, itt nem volt zsidóüldözés, gettósítás, nyilas mozgalom, legalábbis plakát nem szól róla. Nincs hír 1956-ról sem, és a példákat még szaporíthatnánk. Magáról az 1922-es várossá nyilvánításról sem ad hírt falragasz.- Miért van ez így?- A súlyos hiányosságok, történelmi hézagok természete­sen nem a rendezés szándékát tükrözik, hanem sajnos plakát­gyűjteményünk pillanatnyi ál­lapotát — mondja Sebestyén Kálmán történész muzeológus. - Ez egyúttal azt is jelzi, hogy gyűjteményünk hiányosságai­nak pótlása még sok feladatot ró ránk a jövőben, kérdés, lesz-e, és mikor lesz minderre pén­zünk. Számítunk ebben is a mú­zeum barátainak, a város lakói­nak további segítségére.- Ki és mikor adta ki az első plakátot Salgótarjánban?- Hivatalos plakátok a szá­zadforduló környékéről már lé­teztek. Ezek úgynevezett „árlej­tési”, azaz árverési, versenytár­gyalási plakátok voltak, például az egyiket a Kisterenye kör­nyéki patakszabályozással kap­csolatban az alispán adta ki, nem a község, de itt is megje­lentek. Hogy az első salgótar­jáni plakát mikor jelent meg, nem tudjuk. Gyűjteményünk­ben jelenleg az 1917-es, a ro­mánok által kiadott, a bányász­sztrájk megszüntetésére fölhívó plakát a legelső. Helyi plakát 1918-ból és 1919-ből nincs a gyűjteményünkben, országos ezzel szemben több is van, és péládul a Tanácsköztársaság vá­rosunkban is megjelenő falraga­szai igen magas esztétikai szín­vonalat képviselnek, amint az közismert. A Horthy-korszak első helyi plakátja gyűjtemé­nyünkben 1925-ből való, Horthy születésnapi ünnepé­lyére hív föl, piros-fehér-zöld keretben. Sajnos, nincs meg Salgótarján várossá nyilvánítá­sának plakátja sem, például az 1922. január 27-i ünnepély rendjéről, sem másról. Egyálta­lán, a 20-as évek elejének pla­kátjai nagyon hiányosak. Nincs semmiféle plakát például a re­víziós liga működéséről, nép­gyűléseiről ebből az időből. Ugyancsak ez idő tájt működött itt keresztény gazdasági párt, népgyűléseket is tartott, erről sincs plakátunk. A salgótarjáni községi pártnak sincs gyűjte­ményünkben semmiféle anyaga. Ez nem jelenti azt, hogy a két világháború közötti időszakból egyáltalán nincse­nek politikai plakátjaink, hiva­talos állami hirdetmények, pár­tok, szervezetek falragaszai. A kiállításon is bemutatjuk a Bell Miklós féle gazdasági reform­párt alakuló gyűlésére hívó pla­kátot 1932-ből. Ez a párt Salgó­tarjánban alakult meg. De tény, hogy e korszak plakátokon ke­resztül való bemutatása távol áll attól, hogy teljes legyen. A há­borús időből is csak egyetlen plakátunk van, 1939-ből a had­kötelezettek összeírásáról. A zsidó lakosság folyamatos, éve­ken át tartó jogfosztásáról, a gettósításról, az üldöztetés kü­lönböző fokozatairól, stb. egyet­len egy plakátunk, hirdetmé­nyünk nincs, mintha mi sem tör­tént volna. A hiányainkat még tovább lehetne sorolni.- Mi az, amiben gazdagabb a gyűjtemény?- Gyűjteményünk körülbelül 2500 féle plakátból áll, össze­sen négy-ötezer darabból. Ez az anyag a dokumentumtár része. Plakát- és röplapanyagunk föl­dolgozott, előkészítettük a szá­mítógépes nyilvántartásba vé­telhez is. Kutatható állapotban van. Amennyire hiányos a helyi politikai plakátanyagunk 1945-ig, annyira gazdag sport- és kulturális plakátokban, mű­kedvelő színházi előadások, egyletek stb. plakátjaiban. A második világháború utáni időkből a hiányok - például 1956 - ellenére lényegesen gazdagabbak vagyunk mind a politikai, mind a kereskedelmi, a kulturális és egyéb plakátok­ban.- A rendelkezésre álló gyűj­temény alapján, hogyan jelle­mezhetjük a helyi plakátkia­dást?- Színvonalát tekintve hul­lámzó volt. A húszas-harmincas évek közötti időszakban a helyi egyesületi plakátkiadás volt a legjobb, a civil társadalom sok­rétűségének köszönhetően. Utána változóan alakult, ahogy az események megkívánták. A következő nagy fellendülés lé­nyegében 1980 után következett be, mindenekelőtt a múzeum kulturális plakátkiadása (kiállí­tások, rendezvények, stb) nyo­mán. S egy újabb fellendülésről 1988-1989-től beszélhetünk, ez politikai jellegű. Tehát a helyi kulturális plakátkiadás a nyolc­vanas évektől napjainkig fo­lyamatosan jó.- Milyenek a salgótarjáni kiadású plakátok?- Esztétikailag a nyolcvanas évek elejétől kiadott plakátok a legszebbek. —mér Mát élnek Kazáron a tegnapi utcanévtáblák alatt Dombok vonulatán kell áthaj­tania annak, aki Kazár községbe akar menni: a megyeszékhely közelében, de ragaszkodva önállóságához húzódik meg a magaválasztotta természetes medencében a kis falu. Egyetlen településeként tán az országnak, ahol még mindig utcanévtábla őrzi Sztálin meg Rákosi emlékét. Nem én lehetek azonban az első - még a rendszerváltás után számyrakapott önkormányza­tok világában sem — aki „sze­mére hányja” Kardos Gyula doktornak, a falu jegyzőjének az egyébként történelmi hiteles­ségű tényt. Mosolyog is rajta szemüvege mögül - hozzászo­kott, mióta itt szolgál. Bevárja, míg lehiggadok, s jóval kisebb hangerővel mint vártam, érvelni kezd:- Hiszem, hogy eljön még a nap, amikor nem azt nézi majd a hozzánk vetődő idegen, hogy egy-egy utcát kiről neveztek el a kazáriak: én legalábbis nem ezt firtatomn, ha el-elvet a sors egy más részébe az országnak — ámbátor lehet, hogy szakmai ár­talom ez csak nálam. Mégis büszke vagyok erre a kiskö­zségre: annyit tett ez magáért az utóbbi egy esztendőben, hogy ember legyen a talpán, aki utá­nunk csinálja! Rosseb az utcanevekbe - ör­dög vigye a formaságokat - nézzük hát tényleg, mire vitte a falu, miután itt is újjal váltották fel a régi vezetést. Mert hogy valóban sokat értek el, magam is hamarost meggyőződhetek róla. Kazáron például fogorvosi rendelőt kívánt a falu, s tavaly októberben meg is valósították: Bátonyterenyéről jár át hozzá­juk a fogorvosnő: ottjártamkor hatan is várakoztak rá, hogy megkezdje pontban négykor a rendelést. Patikát is tervbe vettek ez­után - most adják át hét végén: meg sem jelenhetik róla az írás, már használatba veszik. Két na­pot jelent ugyan ez is csak a hé­ten, hasonlóan a fogászathoz, de ki vitatná el tőlük az így is szép eredményt!-A temető is nagy feladat volt - sorolja Kardos dr. - kerí­tést, aszfaltozott utat, meg hű­tőkamrát is építettünk a végtisz­tességhez. No és a gyalogjárda a rende­lőtől a gázcseretelepig; ked­vezményes étkeztetés az óvo­dában, iskolában; alapítvány — kettő is a faluban - honnan van minderre pénzük a kazáriak- nak?- Csak abból pénzelhetünk mi is, mint a többiek az ország­ban. Megkapjuk a központi ke­retből ránk eső normatív támo­gatást; nálunk is ittmarad, sőt ki is egészítik a SZJA idevágó há­nyadát; csekélynek is alig mondható helyi bevételünk van, ... no és pályázunk. Pályázaton nyertük például a fogorvosi rendelőt: 492 ezer forintot. Szo­ciális alapra 290; foglalkozta­tási célokra további 300 ezret — csak a tavalyi évben. Létrehoztuk aztán a már em­lített két alapítványt: a Kazári Emberért és Életért; valamint a Kazári Óvódásokért — 400, il­letve 190 ezer forintos törzstő­kével. Ez utóbbit emelném tán ki: játékos nyelvoktatást szeret­nénk a segítségével bevezetni az óvodában, aminek már most megvan a maga eredménye: a tavalyi harminchattal szemben ma ötvenhárom az óvodába beí­ratottak száma. * * * Délután négyre jár, hogy nya­kamba kapom a községet. Visz- szatérek a főútra, s balra fordí­tom szekeremnek rúdját: a köz­pont felé tartok. Kovács Józsefné hivatalve­zető a napi zárást csinálja már ilyenkor a postán. Űrlapokat töltöget, meg pénzt számol, ám egyikből sincs olyan sok, hogy ne szánna két jó szót a kíváncs­iskodó idegennek. Főleg így, hogy csak jókat mondhat neki: felújított épületbe költözhetek nem túl rég, s még nagyobb öröm, hogy - másfél évet adtak rá - krosszbár központot kap­nak a falu telefonjai. * * * Ritka dolog, hogy együtt talá­lom a falu lelki és testi bajainak gyógyítóit, így aztán azonos a kérdésem Bafji István plébá­noshoz és dr. Baranyi György­höz a település körzeti orvosá­hoz is: mi sújtja leginkább a ka­zári ember testét-lelkét? — Kevesen járnak az itteniek a templomba, s nehéz az olyan helyen szolgálni, ahol pár éve is még kemény szankció követte a szentmise látogatását. Van per­sze nálunk is eredmény: felújí­tottuk tavaly a plébániát, kifes­tettük a templomot; s bérmálko- zást is tartottunk a fiatalok ré­szére. Igaz, a megbérmáltak nagy része szétszéledt: őket visszaterelni lesz a feladatom a jövőben.-Kazár község közvetlenül Salgótarján közelébe fekszik - toldja meg az orvos - lakóinak java része bányász- és ipari munkásként kereste meg a ke­nyerét. Ez nyomja rá életükre is a bélyeget: nő a rendelő for­galma: sok az izületi degenera- tív elváltozás meg a lakosság elöregedésével járó cukor-, il­letve krónikus szervi megbete­gedés. * * * A falu igazi bajának lényege persze mégiscsak az itt is tom­boló munkanélküliségben lele­dzik. Délután öt körül világos van még ugyan, de mégiscsak estébe hajlóan köszöngetnek már az emberek. A község egyetlen csoportosulására a fut- ballpálya mellett találok: edzésre gyülekeznek a helyi fia­talok; a megyei első osztályban játszik a falu csapata. Nagy Károllyal elegyedek beszédbe: fiatal ember, majd kicsattan az egészségtől. Szer­kezeti lakatosként szabadult pár éve: dolgozott is, de most so­kadmagával a környezetében munka nélkül van. Vasbeton­szerelést tanul egy tanfolya­mon, de nem tudja, hasznosít­hatja-e valaha is a most felsze­detteket. Heti öt napot body- bildingezik, a fennmaradó ket­tőben meg fociedzésre jár. Sportol, de az emelt színtű kaló­riaigényét alig győzi fedezni a munkanélküli segélyből. Nem tudom vigasztalni. Ha­csak azzal nem, hogy még min­dig helyesebben döntött, mintha elkallódni hagyná magamagát - valahol, teljesen a periférián, ahonnan - könnyen lehet - soha nem is térhetne már vissza többé. * * * Szenet lapátolnak az egyik udvarban: segít az asszony is, kiskosárban hordja befelé férje mellett a tüzelőt. Csak találgatni tudom, az idei készlet fogyott-e el február elejére, vagy már a jövő évit tárolják a pincébe. Alighanem az előbbi! Nem az életkorukat - a pénzüket keves­lem látatlanban is, semhogy ennyire előre gondolkozhassa­nak. Hogy lassítok a kocsival, a kíváncsi szomszéd is küntebb jön a kiskapuból. Inkább ga­lambősz haja, mint mozgása árulja el, hogy nyugdíjas már; azt meg felsőkabátjáról olva­som le, hogy a bánya volt évti­zedekig a kenyéradó gazdája. Kérdezgetném őt a részletekről is: hogy él, mivel foglalkozik, Kardos Gyula: „Büszke vagyok a kisközségre” amióta elhagyta a földalatti vi­lágot, de megköti magát: nem nyilatkozik! - mondja. Lelke rajta! Ki tudja, mi ta­kargatni valója van . .. * * * Besötétedett, hazafelé indu­lok. Reflektort kell kapcsolnom, s míg megteszem, megint a falu jegyzője jut eszembe a község­házán, meg amit az utcanevek­ről mondott. Különben is, Diófa út lett az egykori Sztálin útból, s hasonló sors vár a Rákosiról el- nevezettre is. A kazáriak azon­ban nem sietik el a dolgot. Nem politikai okokból azonban, hisz túlérett már réges rég ez a do­log, s ezt ők is tudják. Praktikus oka van a halogatásnak, igen­igen egyszerű: a személyi iga­zolványok cseréje várható a kö­zeljövőben: ezt várják még Ka­záron, s ők maguk cserélik le a múlt idők elavult utcanévtáb­láit. Hubai Gruber Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents