Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-23 / 70. szám
6 HÍRLAP HIRDETÉS - MOZAIK 1992. március 23., hétfő \ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa VINCZE KÁLMÁN életének 49. évében elhunyt. Temetése: március 23-án 15 órakor lesz a zagyvarónai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (2636111 jrf'Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk KOCSIS MIHÁLY temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD «35, “REX-HUMÁNUM" Temetkezési Ügynökség Salgótarján, Füleki út 13. < Teljeskörű szolgáltatás > / Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy PINTÉR ISTVÁNNÉ temetése március 25-én (szerdán) 14.30 órakor lesz a salgótarjáni régi köztemetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen dnyagi, illetve jogi felelőséget nem vállal. Árulkodik a beszéd A beszéd közben tartott szünetek alapján megállapíthatók bizonyos betegségek, vélik amerikai és német orvosok. Ernest Friedmann clevelandi orvos professzor szerint a szavak, mondatok közben tartott szünet, vagy egy másik ember által mondottakra való reagálás nagyban függ a stressztől, az Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy az éves vagyonmegállapító leltárunkat 1992. március 27-től 31-ig tartjuk. Ezen időszak alatt az árukiadás szünetel. ÉM. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 63. sz. lerakata Salgótarján, Csókás. _____________________(2607) N álunk már megkezdődött a TAVASZI ZSONGÁS CASIO karórák széles választéka 20-30% engedménnyel! IDŐ-PONT Őrabolt a salgótarjáni Centrum Áruház földszintjén. Tömbszikra forgácsolást 200x450 asztalméretre vállalunk! ALFA KFT. Salgótarján, pf.: 231. Telj 32/15-463. alkoholos, vagy kábítószeres függőségtől. Friedemann professzor 10 évig tanulmányozta 176 üzletember és 107 ügyvéd magatartását és összefüggést talált a beszéd közben tartott szünetek és a későbbi szívbetegségek között. Állítása szerint, aki beszéd közben 1 perc alatt több mint 2,1 másodpercnél hosz- szabb szünetet tart, annak hatszor nagyobb esélye van a szívinfarktusra. Mark Vollrath a würzburgi egyetem tanára hasonló eredményekről számolt be. Tapasztalata szerint a beszédritmus és a közben tartott szünetek kifejezik az ember lelkiállapotát. így diagnosztizálható a depresszió, az alkohol és a kábítószer függőség. nógrAd megyei hírlap HIRDETÉSFELVÉTEL A SAJTÓHÁZBAN Hétfőtől péntekig 8-tól 18 óráig, szombaton zárva. 8-OO-tól 16.30 óráig a földszinti hirdetésfelvevő irodában, 16.30-tól 18.00 óráig az I. emeleti portán. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Tel.: (32) 16-455, Tel./Fax: (32) 11-504, Telex: 22-9109 [ JÁRMŰ ] HA vesz, ha elad, az Üveggyapot Rt-vel szembeni Autópiac! Keleti, nyugati autók adásvétele. Salgótarján, Budapesti út 24/7. Telefon: 16-640. Nyitva: hétfőtől— péntekig 9.00-18.00, szombaton és vasárnap 9.00-14.00 óráig. (2516) 4 és fél éves 126-os kis Polski kifogástalan állapotban eladó. Irányár: 85.000- Ft. Érd.: 32/17-806. (2521) Másfél szobás lakás eladó Szécsény, Dugonics út 3. III/3. Érdeklődni: Szécsény, 539-es telefonon. ________ ________________J M ÁRCIUS 23. SALGÓTARJÁN HATOS LOTTÓ GÁLA 10.00 - ÁRUSÍTÁS, JÁTÉK A FŐ TÉREN 16.30 - PIGGY SZERENCSEJEGY-AKCIÓ SORSOLÁSA 17.00 - GÁLAMŰSOR, SZÁMHÚZÁS A JÓZISEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZBAN SZÓRAKOZÁS - JÁTÉK RENDKÍVÜLI NYEREMÉNYEK! SZERENCSEJÁTÉK RT. \ TA-s 126-os Polski Fiat sürgősen, reális áron eladó. Érd.: Salgótarján, Gorkij krt. 66. II/2., Simonné. (2527) BÜFÉKOCSI felszereléssel eladó v. bérbeadó. Telephely biztosított. Érd.: 32/12—404—es tel, 17 óra után. (2530) MITSUBISHI Lancer Turbó 170 LE, '83 évjárat kevés km-rel, megkímélt állapotban eladó. Salgótarján, Korvin Ottó út 9. T.: 11-241. (2532) LATVIJA kisbuszt személygépkocsira cserélném vagy eladnám. Eladó Avia szélvédő és Zastava alkatrészek, vitrines hűtőszekrény. Érdeklődni: Karancsalja, Bercsényi út 26., 18 órától. ' (2501) 2 éves valutás Skoda Favorit eladó. Érd.: 32/10-422-es telefonon. (2494) SKODA 100 jó állapotban eladó. Ugyanott 2 db nagyteljesítményű terménydaráló eladó. Kisterenye, Makarenko út 11., Telek Antal. (2581) 10 éves Wartburg kombi 65.000.-Ft-ért Simson kismotor 45.000.-Ft-ért eladó. Salgótarján, Dobó Katica köz 32/B. (2557) ETZ 125-ös, 1 éves, érv. forgalmival eladó. Mátraverebély, Damjanich u. 57. (2561) LADA Szamara 1300-as sürgősen eladó. Érd.: esti órákban 32/13-011-en. (2566) "0" km-es IZS furgon (platós) és "0" km-es Uaz terepjáró áron alul, sürgősen eladó. Megtekinthető: Balassagyarmat, Szügyi u. 63. Tel.: 35/11-197. (2574) 3-4 éves, jó állapotban lévő, hosszú platós Ifa-t vennék. Őrhalom, Petőfi u. 6. (2575) SKODA MTS 24 billenős friss műszakival eladó. Karancskeszi, Orgona út 3. Tel.: Karancslapujtő, 238, este. (2600) 1 db Simson motorkerékpár eladó. Tar, Szondi út 166. Tel.: 32/60-460. (2624) [ ÁLLÁS 1 KISTERENYEI presszóba leinformálható pultos hölgyeket keresek április 1-i kezdéssel. Érd.: Kisterenye, Zagyva út 8., 17 órától. (2500) mm-srnm Akar Ön egy sikeres, jól működő értékesítési csapat tagja lenni? A magyar piacon 1986. óta jelenlévő Libresse és Libero márkanevű, egyszerhasználatos higiéniai termékeivel piacvezető Sancella-Hungary Kft. felvételt hirdet KERESKEDELMI KÉPVISELŐI állás betöltésére. A kereskedelmi képviselő feladata a működési területén lévő kis- és nagykereskedelmi partnereinkkel való kapcsolattartás, a rendelések felvétele. A kereskedelmi képviselő felelős a területén a Sancella termékeinek folyamatos és teljes választékban történő megjelenéséért. Fenti állásra olyan érettségizett jogosítvánnyal rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk, akik kedvelik az önálló, változatos és felelősségteljes munkát. Munkatársainknak a magas követelményeknek megfelelő színvonalú bért és szolgálati gépkocsit biztosítunk. Ha kedvet érez a fenti állás betöltésére, úgy kérjük, hogy fényképes, kézzel írott önéletrajzát küldje "Színvonal" jeligére a következő címre. mm-mám Személyzeti Tanácsadó Kft. Postacím: 1363. Budapest, pf.: 33. (2619) Központ a központban: IC(P)Rt.- hitelközvetítés, váltóleszámítoltatás -exportfaktorálás, importfinanszírozás -privatizáció, vagyonkezelés -számítás-és irodatechnika -teljeskörű export-import -LÍZING-DAF haszongépjármű forgalmazás Salgótarján, Főtéri. I.ern. 9. Tel.: 32/12-725,16-336. Az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. pályázatot hirdet MENEDZSER munkakör betöltésére. Olyan fiatal, agilis, diplomás, nyelvet beszélő szakemberek jelentkezését várjuk, akik az új feladatok megoldásához kapcsolódó megmérettetést vállalják. Saját személygépkocsi alkalmazási feltétel. Jelentkezés: Sarkadi Nagy László képviseletvezetőnél személyesen vagy az alábbi telefonszámon: 32/16-336,12-725. Címünk: 3100. Salgótarján, Főtéri. I.em9. FIATAL kereskedelmis munkanélküli lányt falusi kocsmába hétvégére felvennék. Érd.: St., 15-280-as tel. (2570) FNK kemencére pékeket, tábla munkára betanított munkást felveszek. Németh Imre, sütőkisiparos, Somoskőújfalu, Sport út 11. (2573) | INGATLAN | VÁROSKÖZPONTI, 71 négyzetméte res, I. em. lakás eladó vagy hasonló adottságú egyszobásra cserélendő értékkülönbözetért. Tel.: 32/15-509. (2517) SALGÓTARJÁN városközpontjában 58 négyzetméteres, 1 + 2 félszobás, V. emeleti, kábeltévés, tehermentes öröklakás eladó vagy somosi családi házra cserélhető, értékegyeztetéssel. Tel.: munkaidőben 10-855/25, 17 óra után és hétvégén 17-457. (2519) KÉTSZOBÁS, komfortos, kertes családi ház eladó. Salgótarján, Zalka M. u. 10. (2522) GARÁZS eladó. Tel.: 32/15-714. (2531) 1 szoba hálófülkés lakás St., Schuyer F. út 11-ben eladó. Ugyanitt Cristal Zetor 12045-ös. Érdeklődni: Salgótarján, Ma- linovszkij út 28. (2492) ROKKANT-TELEPI családi házra cserélném városközponti, háromszoba, összkomfortos öröklakásomat. Telefon: 32/14-453. (2497) ELADÓ, elcserélhető másfél szobás salgótarjáni lakás. T.: 32/10-433/123. (2498) MEGMŰVELT zártkert - 860 négyzetméter - gyümölcsössel, faházzal Salgótarján, Kercseg dűlőben eladó. Érd.: 32/12-993. (2421) BAGLYASALJÁN 2 szobás családi ház eladó. Érd.: hétköznap 8-14, 17-246 vagy Baglyason a Petőfi út 145/H. (2556) VÁLLALKOZÓK figyelem! Somlyón eladó 702 négyzetméteres telek 130 négyzetméter alap-lábazat 66 négyzet- méteres pincével. Víz, ipari áram, aszfalt út van. 3100. Salgótarján, Rákóczi út 200., Urbán. (2562) ELADÓ kétszobás, II. emeleti gázfűtéses, tehermentes öröklakás. Salgótarján, Schuyer F. út 23. II/6., 17 után. (2563) ALSÓ rokkanton sürgősen eladó egy II. emeleti, 1 szobás, erkélyes, panorámás, gázos, felújított öröklakás. Érd.: Deák Gyula, Salgótarján, Munkácsy u. 6. II/l. (2568) SALGÓTARJÁNI 1 + 2 félszobás öröklakás tehermentesen eladó. Érdeklődni: 17-263-as telefonon, sürgős. (2569) KERTES családi ház eladó. Tar, Táncsics út 27. Érdeklődni: szemben, vagy Pásztó, Damjanich út 17. (2577) 3 szobás gázos, családi ház eladó vállalatnak is! Salgótarján, Petőfi u. 54. (2589) SALGÓTARJÁN, Pécskő-barackos- ban 9x7-es hétvégi ház - 2 szintes - eladó. Érd.: Homokterenye, Mikszáth u. 19. (2590) ÉPÍTÉSI telek Somoson, Sport úton építési engedéllyel, tervekkel, elkezdett alappal sürgősen eladó. Irányár: 185.000.-Ft. Részletfizetés lehetséges. Minden megoldás érdekel. Salgótarján, Beszterce ltp., Ybl M. út 57. fsz. 3. (2592) KARANCSLAPUJTŐN családi ház eladó. Érd.: Karancslapujtő, Táncsics út 3. (2596) ELADÓ Rádon 3 szoba összkomfortos családi ház, melléképületekkel, kerttel. Cím: Gorza Vilmos, Rád, Szabadság t. 10. (2609) BESZTERCE lakótelepien lévő 1 + két félszobás, gázos, telefonos öröklakás és garázs eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 16-455 tel., 9-16 óráig. (2611) ST., Ybl Miklós u. 57. fsz. 1. sz. alatti garzon lakásomat eladnám vagy nagyobbra cserélném. Érd.: 17 órától. (2618) ÓZDI megvehető 2 szobás lakást cserélnék salgótarjánira. Cím: a kiadóban. (2622) ADÁSVÉTEL TSZ-EK, ÁG-ok, magángazdálkodók figyelem! Jó minőségű, használt, I. o. gabonás és LFM jutazsákok 50.-Ft/db áron kaphatók, amíg a készlet tart. Cím: Balassagyarmat, Szügyi út 62. (2541) 20 q vetőburgonya eladó. Szügy, Árpád út 3., Gál. (2539) 3 lapos gáztűzhely palackkal, 2 lap>os gázrezsó, 500-as szalagfűrész motor nélkül eladó. Salgótarján, Csizmadia út 84/A. (2524) SALGÓ út 3. alatti 2 szobás kábeltévés öröklakásom eladnám vagy családi házra cserélném. Minden megoldás érdekel, tanácsi lakás is. (2448) HASZNÁLT 140 x 168-as dupla ablakot és 212 x 80-as ajtót vásárolnék. Salgótarján, Benkő 10-702 tel. (2578) EGYÉVES üszőborjú eladó. Adorján Sándor, Sóshartyán, Béke út 11., de. (2559) NAGY TELJESÍTMÉNYŰ keverőgép, 10 presszóasztal, székkel eladó. Karancslapujtő, Rákóczi út 84. (2560) 300 db gyümölcsfa oltvány és 100 db csemegeszőlő oltvány termelői áron eladó. Érd.: 32/13-322, 17 után. (2565) MAGYAR tarka tehenek borjakkal és trágya eladó, megegyezés szerint. Fábián, Cs.surány. (2576) 3 ajtós szekrény, íróasztal, fekete-fehér televízió, gyermek heverő eladó. Érd.: St., Gorkij-telep 54.1/3. (2591) AMERIKAI pattogatott kukoricát gyártó gépek újonnan, sürgősen eladók. Fizetési kedvezménnyel, elárusító helyekkel is. Tel.: 32/16-460/13. (2593) OLCSÓN eladó betongerenda, áthidaló 1000x20-as, új tgk. gumik, 250-es ETZ. Érd.: 32/12-122 telefonon. (2595) ENTERPRISE 128 számítógép, alig használt, eladó. Ár: 8.000-Ft. Cím: Zagyvaróna, Fenyvesalja út 25. (2621) | VEGYES | CSEHSZLOVÁK import cement kapható 550.-Ft/q. Karancslapujtő, Hunyadi u. 47. (2511) VÁLLALKOZÁSAIM bővítéséhez rövid, közép, és hosszú távra tőkét keresek. Tel.: 36/51-097. (2513) JCB árokásóval földmunkát vállalok. Vállalkozások könyvelését vállalom. Tel.: 32/15-615, 17 óra után. (2528) FOGÁSZATI Centrum Pásztón! 1992. április 1-től Pásztó, Felszabadulás tér 3. (Bútorbolttal szemben. Rendel: dr. Bo- zsó Gizella, fog- és szájbetegségek szakorvosa és dr. Füzér Csaba fog- és szájbetegségek szakorvosa. (2496) MOLETT és karcsú divat! Arany J. út 9. (Totózó soron). Tavaszi kollekcióval váijuk vásárlóinkat! (2374) REDŐNY, reluxa szerelés, javítás. Salgótarján, 11-050, Hernádi Péter. (2188) MOSÁST, vasalást vállalok! Rövid határidőre. Telefon: 32/12-378. (2580) KAN kiskutya gazdit keres! Salgótarján, Csizmadia S. út 98/H. (2572) BÚTOROZATLAN szoba, konyha, spájz kiadó. Salgótarján, Kazinczi É. út 30. (2594) OTTHON végezhető ipari tevékenység eladó. Karancskeszi, Orgona út 3. Tel.: Karancslapujtő, 238, 17 után. (2599) LAKODALMI sátor bérelhető! Schram, Kazár, Szabadság út 20. (2605) FELHÍVOM a vevőket, 10 %-os engedmény, várom Önöket hozzám. Lakásépítés, mindenféle festés, átalakítás, vízóra, harmonikaajtó, síremlék, új + javítás, üvegezés, billenő garázsajtó, redőny, reluxa. Buschné, St., Városháza melletti negyedik csillagház. (2615) \