Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14-15 / 63. szám
4 HÍRLAP_________________________________________SZEMTŐL SZEMBE ___________________ 1992. március 14-15., szombat-vasárnap Á tadják a Petőfi emlékházat Somoskő alatt A természet szépsége a haza szeretetére nevel Látogatás a Tájak-Korok-Múzeumok salgótarjáni klubjában A Tájak-Korok-Múzeu- mok néven ismert országos közművelődési mozgalom mintegy másfél évtizedes múltra tekint vissza. Célja, hogy Magyarország természeti értékeit, múzeumait, műemlékeit minél szélesebb körben megismertesse, a kevésbé ismerteket fölfedeztesse, az önművelés, a szabad idő egészséges, kulturált eltöltésének különböző, gyakran játékos formáit népszerűsítse. A Tájak-Korok-Múzeumok (TKM) baráti közösségei már régóta behálózzák az országot. Salgótarjánban — az országban kilencedikként — 1982. december 13-án alakult meg a TKM közművelődési mozgalom klubja, amely 1983-tól egyesületként működik. A változatos programokhoz nagy segítséget adnak a Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára című sorozat kötetei is. Ezek az egységes szerkezetű, formátumú, illusztrált füzetek az ország legértékesebb műemlékeit, múzeumait, természetvédelmi területeit ismertetik. Az idők során Nógrád megyéről szóló TKM-kiskönyvtár füzetek is napvilágot láttak, például Csesztvéről, Horpácsról, a hollókői tájvédelmi körzetről, Szécsényről, Pásztóról, Ipoly- tarnócról, a salgótarjáni múzeumról. A TKM Egyesület salgótarjáni klubjának titkára Király Attiláné, háznagya dr. Ruzsik Mihály, a klubvezető Vongrey Béla, akivel tevékenységükről beszélgetünk.- Hogyan került kapcsolatba a Tájak-Korok-Múzeumok mozgalommal?- A lehető legtermészetesebb módon. Úgy alakult az életem, hogy mielőtt Salgótarjánba kerültem, vasutasként már „belaktam” szinte a fél Magyarországot. A tájak és a történelem eseményei iránt pedig gyerekkoromtól érdeklődtem, ehhez családi és iskolai indíttatást kaptam, holott akkor még nem volt ez a mozgalom.-Említette a családot. Honnan ered?- Grey nevű angol ősöm kétszáz éve jött be Magyarországra, a Felvidékre, egy liptói nemesnél házitanítóskodott Lip- tószentmiklóson. A család aztán német, szlovák és magyar ágon folytatódott tovább, én ez utóbbi ághoz tartozom.- Beszél angolul?- Sajnos, nem. Magyar anyanyelvemen kívül németül, szlovákul és lengyelül beszélek. Kassán születtem 1920-ban, iskoláimat itt végeztem. Apám vasúti tisztviselő volt. Őseink között könyvkötőket, könyvkereskedőket, nyomdászokat tartunk számon, Késmárkon és Szepsiben. Nagyszüleim Jászón laktak, én a premontreieknél tanultam. Aztán jött Trianon. Tanulmányaim elvégzése után a MAV-hoz kerültem, 1939-ben Apc-Zagyvaszántón voltam, a második bécsi döntéskor, 1940. november 1-jén az első benépesítő vonattal mentem Erdálybe, Kolozsvárt és Madéfalván voltam forgalmista. 1944 őszén visszamentem Kassára, de nem volt tanácsos ott maradni. Újra „lejöttem” Magyarországra, Ti- szalucra. Salgótarjánba 1975-be kerültem, itt a MAV-tól mentem nyugdíjba 1980. október 12-én. A történelem és a természet szeretete egész életemet lefoglalja.-Mivel magyarázza ezt az érdeklődést?-Természet, haza és család számomra összefüggő fogalmak. A természet szépsége a Vongrey Béla hazát jelenti, Kassa pedig a Rá- kócziak fészke. Nagybátyám, Vongrey Gusztáv tartotta 1907-ben Rákóczi hamvainak hazahozatala első évfordulóján az emlékbeszédet. A természet szeretetét apámtól, a történelemét nagybátyámtól örököltem. Minden érdekel, ami ezekkel összefügg, a többi között ezért is vagyok tagja például a Petőfi Sándor társaságnak, alapító tagja a Honismereti Szövetségnek, s természetesen a TKM klubvezetője is.-Beszéljünk erről a klubról. Hol működik, kik a tagjai, hogyan tevékenykednek?- Klubunknak jelenleg hetven tagja van, huszonhét diákkal ifjúsági tagozatunk is működik a Bolyai János Gimnáziumban. Tagjaink között húszévestől nyolcvanévesig minden rendű és rangú ember szerepel a bányásztól a főorvosig. Tagjaink fele nyugdíjas. Mindany- nyian szeretjük a természetet, a történelmet, a múzeumokat, a műemlékeket. A klubnak a Nógrádi Történeti Múzeum ad otthont. Itt minden hónap első szerdáján klubfoglalkozást tartunk. Ezen kívül különböző programokat szervezünk.-Milyen jellegű programokról van szó?- Általában évente egy-egy nagyobb kirándulásról irodalmi, történelmi, természetvédelmi emlékhelyekre idehaza Nógrád megyében, Magyarországon, vagy külföldön. Például 1983-ban részt vettünk az ország közepén, Pusztavacson rendezett Képes Újság fesztiválon. A következő évben Lengyelországba, a Keleti-Beszki- dekbe kirándultunk, ahol a „Berdo” hegyi klub vendégei voltunk, velük azóta is munka- kapcsolatban vagyunk. Együttműködünk az ország több TKM klubjával is. így jártunk 1985- ben Szegeden és Ópusztaszeren, a szegedi Volán TKM klub vendégeként. A klub tagjai 1986- ban helyreállították Mo- csáry Antal sírját Karancslapúj- tőn, s még ebben az évben emlékünnepséget rendeztünk Salgótarjánban Báthori István halálának 400. évfordulóján, amelyen itt voltak a „Berdo” klub tagjai is. A következő évben szintén lengyel barátainkkal együtt ünnepeltük meg a Salgó alatt Domyay Béla „honismertető” születésének 100. évfordulóját, s még e nyáron emléktáblát avattunk Litkén Borbás Vince botanikus szülőháza helyén. A Salgó várrom alatt 1988-ban három kopjafát avattunk Petőfi Sándor születésének 165. és a szabadságharc 140. évfordulóján. A megyei műemléki felügyelőséggel közösen rendeztük meg 1989-ben a műemléki világnapot, 1990-ben pedig emlékkiállítást rendeztünk Ipolylitke szülötte, a magyar flóra kiemelkedő tudósa, Deétéri dr. Borbás Vince tiszteletére. Még ez évben Balassi Bálint nyomában jártunk Végles, Zólyom, Selmecbánya, Kékkő vidékén. Tavaly a Széchenyi emlékév eseménysorozatához kapcsolódtak programjaink, és sok más fontos rendezvényünk, emlékezetes kirándulásunk is volt Burgen- landban és másutt.- Mire készülnek most?- Részt veszünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc méltó megünneplésében. Tíz éve találtam meg Somoskő régi temetőjében Somoskői Somoskeőy István 48-as honvéd százados sírját. Ezt helyreállítottuk, és március 15-én ünnepélyesen megkoszorúzzuk. Az ünnepi megemlékezés után a Petőfi kunyhóhoz vonulunk, és sor kerül a felújított emlékház átadására.- Ezt a kunyhót egyszer már átadták. Mi történt közben?-Ez szomorú történet. Hiteles emlékhelyről van szó, ezt dr. Somoskeőy István már a hatvanas években dokumentálta. Az eredetileg boronafalu faház lakója 1943-ban halt meg. Egy nagy vihar 1965-ben összedön- tötte a házat, amit aztán a megyei műemlékesek újítottak föl, és 1966-ban átadták a közönségnek. A ház faanyaga 350 éves, a gerendákat őserdei fatörzsekből faragták, a magasküszöb i bejárat még eredeti, ezt most kiállítjuk. Sajnos, időközben ezt a hiteles irodalmi emlékhelyet, ami egyébként a TKM 1201-es bélyegzőhelye is, az utóbbi években szintén elérte az értelmetlen vandalizmus. A Petőfi kunyhó ablakait, ajtaját betörték, Balassi, Petőfi képét és a berendezést összetiporták, mindent széthánytak és összerondítottak. Klubunk tagjai a kunyhót ismét helyreállították, új kiállítási anyagot gyjtöttünk össze. Ezt adjuk át ismét a közönségnek. Ä sír és a Petőfi kunyhó helyreállítását a salgótarjáni városi önkormányzat tízezer forinttal támogatta. Nagy kérdés azonban, hogy ezután ki őrzi azt az emlékhelyet? Mielőbb megoldást kellene találni erre is.-A klub idén februárban csatlakozott a Nemzeti Panteon Alapítványhoz. Milyen feladatok adódnak ebből?- Ez egész évre szóló munkát jelent számunkra. Nógrád, a Szepesség és Sáros megye területén fölkeressük a magyarság híres embereinek sírjait, sírkápolnáit, emléktábláit stb. Ezeket pontosan dokumentáljuk, lefotózzuk és év végére átadjuk az alapítványnak. Idén tehát bejárjuk a Felvidék egy részét. A többi között, ellátogatunk a Branyiszkói hágóhoz, aztán következik Kisszeben, Eperjes, Margonya, Bártfa, Zboró vára (Rákóczi birtok), visszafelé kirándulunk Kassára. Még ezen utazásunk előtt májusban Mo- csáry Antalra emlékezünk születésének 160. évfordulóján Ka- rancslapújtón. Október 6-án pedig ellátogatunk majd Isa- szegre, ahol az aradi vértanúk előtt tisztelgünk.- Veszített-e lendületéből a TKM-mozgalom ? T alán az eddigiekből is kiderült, hogy egyáltalán nincs ilyen érzésünk. Sőt, mind többen érdeklődnek munkánk iránt, teendőink száma pedig inkább növekszik, semmint csökken. Ennek oka, hogy olyan valóságos igényt elégít ki, mint amilyen a haza megismerésére való törekvés. Egyre több kisközösség, család is érdeklődik programjaink iránt. —mér „Szélcsendben” muzsikálnak a tarjáni szimfonikusok Beszélgetés Horti Gábor karnaggyal Az „új” karmester „Háború és béke, ellentétes értelmű szavak. Legalább annyira, mint a zene és csatazaj. Bár most csénd uralkodik, reméljük nem vihar előtti. Mert a városnak szüksége van a szimfonikus zenekarra.” (Idézet az Új Nógrád, 1991. szeptember 28-ai számából) ,-És vajon mi a helyzet ma, fél évvel később? Kitört-e a vihar? - kérdeztem Horti Gábort, a salgótarjáni szimfonikusok karnagyát, akinek pályázata és megválasztása a múlt ősszel annyira megosztotta a helyi zenészek táborát.- Szó sincs semmiféle viharról, de még csak egy kis légmozgást sem észlelek - mondja nyugodtan, meggyőződéssel a hangjában a karmester, amikor a hétfő esti próba előtti percekben leültünk beszélgetni. - Amikor én Salgótarjánban vagyok és együtt dolgozunk a zenekarral, mindenki a munkára koncentrál és semmi nyomát nem érzem, hogy bárki is áskálódna akár ellenem, akár mások ellen. Én egyébként is vétlen voltam a „hercehurcákban” és annak idején is csak „kívülről” tapasztaltam jeleit.-Tehát úgy véli befogadták, nem tartják „zöldfülűnek” az idősebb generáció tagjai sem?- Pontosan így van. Véleményem szerint zökkenőmentes volt a beilleszkedésem .. .Úgy érzem, hogy elfogadtak a kollégák. Persze én magam is igyekszem normális viszonyban lenni a zenakar minden tagjával.-Az annak idején megjelent híradásokban jószerivel csak annyi jelent meg Önről, hogy fiatalon vállalta a megmérettetést . . Jó lenne tudni többet is a nacionáléjáról?!- Ami a pontos életkoromat illeti: huszonhét esztendős vagyok. 1989-ben végeztem a zeneakadémián: nagybőgő szakon, de jelenleg is akadémista vagyok. A karmesterképző második évfolyamára járok nappali tagozaton. Bár szüleim nem voltak zenészek, a zene iránti vonzalmam mégis a családi házban alakult ki. Édesanyám óvónő volt és hegedűn játszott. A jászberényi zeneiskolában ismerkedtem meg a szakmai alapokkal. Először csellóztam és csak később váltottam nagybőgőre. Debrecenben a zene- művészeti szakközépiskolában érettségiztem s onnan kerültem a budapesti zeneakadémiára. Egyébként nem voltam járatlan a vezénylésben sem, hiszen 1987 óta vezetem a jászberényi kamarazenekart.- Az eddigi tapasztalatai alapján hogyan tudja minősíteni a munkakörülményeket, a zenekar működésének feltételeit?- Végül is dolgozni tudunk és ez a legfontosabb, de bizony mi is küszködünk pénzügyi gondokkal. Az éves költségvetés mintegy kétharmadát biztosítja annak az anyagi háttérnek, amelyre mindenképp szükségünk lenne. És akkor csak olyan hétköznapi dolgokra gondolok, mint a folyamatos működésűnkhöz nélkülözhetetlen kiadások (próba-, kotta- és másolási díjak, hangszertartozékok stb.) így pályázatokra kényszerülünk, ami nem baj, de ez sajnos nem biztos, nem garantált forrás. Mindenesetre a tavalyi év végén is pályázati pénz segített ki bennünket.- Ón Róna Frigyes és Deák András után a harmadik karnagya a több mint húsz esztendős salgótarjáni szimfonikusoknak. Hat hónapi együttműködés után gondolom nem korai megkérdezni, hogy miként ítéli meg a a zenekart, amelyet „kézbe kapott” ?- Rendkívül kedves, lelkes embereket ismertem meg a zenekari tagokban, igazán kiváló társulatot alkotnak, szívvel-lé- lekkel csinálják a közös muzsikálást és ez nagyon fontos. Nem hivatásos zenészek - bár nagy részük zenepedagógus - mégis nagy örömmel, élvezettel veszik kezükbe a hangszert. Ami a szakmai színvonalat illeti, úgy vélem érdemes összehasonlítást tenni az országban máshol - például Nyíregyházán, Szolnokon- működő, hasonlóan félprofi szintű, de amatőr státuszú zenekarokkal és akkor kiderül, hogy felveszi a versenyt velük. Ez nem jelenti persze azt, hogy minden szereplésünk, hangversenyünk egyformán magas nívón sikerült, de éppen ezen szeretnénk változtatni.- Mi a véleménye a városról, a közönségről?-Van egy szép művelődési központ, amelynek színház- terme csak félig, háromnegyedig telik meg egy-egy nagyobb koncertünk alkalmából. Éehet persze, hogy ebben mi is ludasak vagyunk, mert nem elég jó a propagandánk. Én mindenesetre egy megyeszékely lakosságától nagyobb érdeklődést is elvárnék a zene iránt. Bizonyos jelekből arra következtetek, hogy a meghatározó körökben nem tulajdonítanak kellő fontosságot a munkánknak, nem kapjuk meg a szükséges erkölcsi támogatást. Pedig egy ilyen kvalitású együttest nem lehet félvállról venni, ezt a társulatot komoly missziót betöltő kulturális tényezőként kell kezelni. Meggyőződésem, hogy mind a városi vezetés, mind az itt élő polgárság részéről nagyobb figyelmet érdemelnénk.- Miután ebben tökéletesen egyetértek Önnel, megkockáztatom a kérdést: nem gondolja, hogy kevés az a néhány óra, amit hetente Salgótarjánban tölt?- Attól függ, hogy mire gondol. A szűkén vett szakmai munkához elegendő, a szervezéshez, menedzseléshez viszont nem. Még szerencse, hogy Kmetty Józsefné zeneiskolai igazgatóhelyettes, zenekari tag személyében kitűnő segítőtársra találtam.-Meddig érvényes a szerződése?- Egyelőre július elsejéig, de rajtam nem múlik, én kész vagyok meghosszabbítani. Számomra ez óriási lehetőség, amivel élnem kell tudni. Ráadásul örömemet is lelem ebben a munkában.- Távlatokban sem gondol salgótarjáni letelepedésre?- Tekintve, hogy még három évig hallgató leszek az akadémián, egyelőre nem foglalkoztat ez a kérdés. Addig még any- nyi minden történhet... Csongrády Béla A zenekar heti két próbával készül a hangversenyekre
