Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

1992. február 11., kedd SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 XVI. Téli Olimpiai Játékok Albertville—i „hírpelyhek” A Salgó-Mogürt népszerű verseny — felvételünk a tavalyi rajtnál készült (Gyurkó) Sprintek Nyugat-Nógrádban is — Együtt a raliye kettesekkel Mélyen a zsebébe nyúlt a MOGÜRT Anna hercegnő is A játékok illusztris vendégei között található a brit Anna her­cegnő, aki jóformán minden idejét honfitársai körében tölti. A kitűnően síelő hercegnő hét­főn együtt „edzett” a szigetor­szág biatlonválogatottjával, de - mint néző - felbukkant a szánkóversenyek színhelyén is. „Fejreállt” az időjárás A hétfői időjárás minden prognózist megcáfolt, s nagy gondot okozott az olimpia ren­dezőinek. Az alacsonyabb he­lyeken esett az eső, a hegyekben folytatódott az éjszaka kezdő­dött havazás, így például az al­pesi síelők pályáit is friss fehér takaró borította be. A rende­zőknek háromszáz pályamun­kást kellett beállítani, hogy ne legyen fennakadás. A férfi al­pesi összetett versenyt és a női lesiklók edzését két órával el kellett halasztani. Igaz, hogy felhős, ködös időben, de mégis meg tudták tartani az ugrók edzését. Az első norvég arany Bármennyire is furcsán hangzik: hiába kiemelkedő tud- sáuak az északi számokban, norvég sportoló még sem olim­pián, sem világbajnokságon nem győzött a 30 kilométeres férfi sífutásban. Hétfőn Les Sai- sies-ben megszakadt a sorozat, Vegaard Ulvang nyerte a szám olimpai aranyérmét, megelőzve két honfitársát, Björn Da:hlie-t és Terje Langlit. A jelentések ugyanakkor megemlítik: nem ez az első norvég hármas siker sífutásban, 1924—ben az 50 kilométeren, rá négy évre pedig a 15 kilométe­ren bérelték ki a dobogó mind­három fokát. Zászlócsere n. Az olimpiákon 56 év után ismét felhúzhatták az árbocra Lettország lobogóját, vagyis, hogy azt kellett volna... Az olimpiai faluban ugyanis a lila- fehér—lila lett nemzeti zászló helyett tévedésből a piros-fe- hér-pirosat vonták fel, ami Ausztria „színsora”. Nagy bo­csánatkérés követte a hibát. A balszerencsés Petr Veszélybe került a Petr, Ja- noschak kanadai jégtánckettős olimpiai szereplése. A hétfői edzésen ugyanis Jacqueline Petr szerencsétlenül járt, partnere korcsolyája mély sebet vágott bal lábán. A 21 esztendős win- nipegi műkorcsolyázónő lábát 22 öltéssel varrták össze, s a csapatvezetők bíznak abban, hogy a pénteki rajtig rendbe jön. Mire kíváncsiak a hollandok? Hollandiában tízezer jegyet vettek az olimpiai játékok gyorskorcsolyázó versenyeire. Az érdeklődők közül 1500-an már vasárnap ellátogattak az öt­karikás színhelyre, a férfi viada­lokra ennél jóval többet várnak. Bár az országos rallye-baj- nokság kiírása késik, megkez­dődött az idei versenyévad szervezése. A menetrend szerint az OB-nyitány Győrött lesz, majd rá két hétre — április 24-25-26-án — Salgótarjánban folytatódik a pontvadászat. A szervezést — a MOGÜRT nem cskély támogatására ala­pozva — ismét a Magyar Autó­klub Salgótarjáni Szervezete vállalta, közösen a sportszak­mai teendőket irányító Salgó Rallye Kft. megszállott vezető­ivel. A névsorból azonban hi­ányzik Vajvoda György, aki — évek hosszú sora után — idén nem vállalta a verseny felelős vezetését. A február 6-ai egyeztető megbeszélésen sikerült pontot tenni néhány alapkérdés végére. Elkészült az útvonalterv, mely­nek érdekessége, hogy a ha­gyományos pályaszakaszok mellett nyugat-nógrádi térsége­ket is bekapcsoltak a szervezők. Amennyiben ezt a változatot a rallye-bizottság is elfogadja, nagy vonalakban a következők szerint alakul a program. Április 24-én történik meg a gépátvétel. Másnap 10 órakor startol az első autó Salgótarján központjából, ám hogy honnan, az a megbeszélésen még nem dőlt el száz százalékig. A főtéri indítást számos probléma nehe­zíti, ezért felvetődött, hogy a start-dobogót ezúttal az új 21-es út könyvtárral szembeni szaka­szán állítják fel. Az elképzelések szerint Bá- tonyterenyén először három kört teljesítenek a párosok a körgyorsaságin, majd valame­lyik mátrai sprint következne. (Az egyeztetések még folynak a MEFAG-gal.) Ezt követően nyolc gyorsaságit iktattak be Nyugat-Nógrád térségében, nagyrészt aszfalt úton. A végle­ges döntésig ezek az útvonalak titkosnak számítanak. Az idei raliye OB újdonsága, hogy kötelezően indítani kell a raliye II. mezőnyét is. A IX. MOGÜRT-Salgó Rallye-n az utánpótlás futamára szintén az első versenynapon kerül sor, el­sősorban a nyugat-nógrádi út­vonalakon. Második nap már csak az első osztály folytatja a versenyt, hét órától. A tervek szerint először a kazári gyorsa­ságira érkeznek, majd Cered és Báma következik. Innen a Mátra előző napi pályájára ruc­cannak át, majd Cered és Báma következik. A második kazári gyorsasági után az utolsó sprintre a Mátrában kerül sor. Az előterjesztett útvonal 586 kilométer hosszú, s ebből mint­egy 178 kilométer a speciális szakasz. A szervezők — a két osztályban összesen — 140 pá­rosra számítanak, köztük kül­földiekre is. Szeretnék elérni, hogy a már jól ismert finn Buri ismét elinduljon, s ha lehetsé­ges, hozzon magával további finn versenyzőket is. Kérdés, hogy lesz-e elegendő idő a kií­rás elfogadása után az értesíté­sükre? A nagyközönség tájékoztatá­sára idén is lesz műsorfüzet, s természetesen további informá­ciók szerezhetők a megyei könyvtárban felállítandó verse­nyirodán is. Az eredményhirde­tésre — a várható nagy érdek­lődésre való tekintettel — a Jó­zsef Attila Művelődési Központ színháztermében lesz lehetőség, vasárnap 18 óra 30 perckor. A díjakat ezúttal a Hollóházi Por­celángyár ajánlotta fel. Mind ezeket, mind a műsorújságban található értékes nyereménye­ket kiállítják a szervezők a Centrum Aruház kirakatában. Szűkebb pátriánk képvisele­tében ismét rajthoz áll a Ke- ill-Dániel páros, reményeik sze­rint a tavalyinál erősebb Suzu- kival. Szó van arról is, hogy Szojka Ferenc, aki az elmúlt évben hegyiversenyeken szere­pelt kitűnő eredménnyel, át­nyergel egy raliye autóra, felte­hetően egy Toyota Corolla GTI-re. Szponzorai között lesz a Toyota Kakuk, valamint az ÖMV. Legfrisebb értesüléseink szerint a sportszekér beszerzése váratlan akadályokba ütközött. (németh) T otónyeremények % A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 6. fogadási hetének nyereményei a követ­kezők. 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 5 091 140 forint, 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 518 410 forint, 12 találatos szelvény 69 darab, nyereményük egyenként 58 683 forint, 11 találatos szelvény 1037 darab, nyereményük egyenként 3905 forint, 10 talá­latos szelvény 8980 darab, nye­reményük egyenként 676 forint. Bagyula harmadik • A fairfaxi nemzetközi fedett pályás atlétikai viadalon az al­gériai Noureddine Morcelinek nem sikerült világcsúcsot javí­tani egy mérföldön, az amerikai Andre Cason ismét legyőzte honfitársát, Leroy Burrellt a 60 méteren. A világbajnoki ezüs­térmes Bagyula Istvánnak (570 cm) pedig ezúttal meg kellett elégednie a harmadik hellyel rúdugrásban. Courier az élen # San Franciscóban, a 260 ezer dollár összdíjazású nemzetközi férfi tenisztorna döntőjében az amerikai Michael Chang két játszmában, 98 perc alatt le­győzte honfitársát, az esélye­sebbnek tartott Jim Couriert. A 21 esztendős Courier, a párizsi és a melboume-i Grand Slam viadal címvédője veresége elle­nére hétfőn hivatalosan is át­vette a vezetést a világranglis­tán a svéd Stefan Edbergtől. Kosár All-Star ® Közép-európai idő szerint vasárnap késő este Orlandóban játszották le az NBA (amerikai profi kosárlabda bajnokság) All-Star gáláját, amelyen a ke­leti és a nyugati konferencia vá­logatottja mérte össze erejét. A 14 272 fizető néző előtt meg­rendezett találkozón a nyuga­tiak sikerében oroszlánrészt vál­lalt Earvin (Magic) Johnson, a Los Angeles Lakers immár egykori sztárja, aki november­ben, miután kiderült róla, hogy AIDS-vírussal fertőzött, visz- szavonult az aktív játéktól. Nyugati konferencia - Keleti konferencia 153:113. A legjobb dobók: Earvin (Magic) Johnson 25, Clyde Drexler 22, illetve Michael Jordan 18, Isiah Tho­mas 15. A mérkőzés legértéke­sebb játékosának Johnsont vá­lasztották. Távirat a XVI. Téli Olimpiára Magyar Olimpiai Biatlon Válogatott Bereczki Brigitta és Géczi Tibor részére Franciaország Albertville Laes Saisies 73092 Büszkék vagyunk arra, hogy képviselitek hazánkat, megyénket, Salgótarjánt és egyesületünket az olimpiai já­tékokon. Eredményes szereplést kíván: A Petőfi DSE és a Petőfi iskola közössége Sikeres volt labdarúgóként, edzőként és játékvezetőként Félszáz pengő gólonként Balázs Pál Csöppnyi garzonházi lakásá­ban látogattuk meg Balázs Pált, a közismert sportembert. Sike­res volt labdarúgóként, edző­ként, játékvezetőként egyaránt. Negyvenhat évi munka után 1980-ban vonult nyugdíjba, azóta éli a nyugdíjasok életét. Balázs Pál 1919-ben született Balassagyarmaton. Édesapja vasutas volt, édesanyja „csu­pán” nyolc gyermekét nevelte, az 5 lányt és 3 fiút. Balázs Pálnak nehéz gyer­mekkora volt. Édesapja vasúti balesetet szenvedett, így a 12 éves Pali félárvává vált. Egy­ben, mivel bátyja megnősült és Budapestre költözött, rá hárult a családfenntartás felelőssége. Édesanyja minimális özvegyi nyugdíja nem tudta volna bizto­sítani a család fennmaradását. Ezért a jó tanuló, eszes gyer­meknek le kellett mondania to­vábbtanulási vágyairól. Inasnak állt. Vácon kapott szerződést és heti L0 pengőt keresett. Még balassagyarmati gyer­mekkorában ismerkedett meg a sportélettel. A balassagyarmati cserkész labdarúgó gyermek­csapat 1932-ben leigazolta. hamarosan a Váci Remény­ség játékosa lett. Ez már profi csapat volt! így lett a „kisinas” szabadidejében professzionális futballista. Vállalta azt a meg­terhelést, hogy munka után edzésekre és mérkőzésekre járt. Nem sok szabadideje maradt, igaz ez is segítette a család megélhetését, hiszen egy-egy gólját 50 pengővel honorálták a vezetők és a szurkolók, ami ak­koriban jenetős összeg volt. A tehetséges focista már 15 évesen országos válogatottságig jutott. Sikeresen szerepelt a ser­dülő, majd ifiválogatott csapa­tokban. Vácról 1938-ban költö­zött Salgótarjánba. Ekkor iga­zolták az SBTC-hez. Rövid időn belül biztos támaszává vált a kezdő csapatnak. Mivel ekkor az SBTC amatőrcsapat volt, Ba­lázs Pálnak munkába kellett áll­nia. A salgótarjáni bányaüzem házinyomdájában tevékenyke­dett, pontosan 40 évet! Szabadidejében az SBTC csapatában kergette a labdát. A tehetséges jobbszélső egy-egy bajnoki szezonban mintegy fél­száz góllal szerzett örömet a lelkes szurkolótábornak. Aktív játékospályafutására 1954-ben komoly térdsérülés tett pontot. Edzői tanfolyamot végzett, megszerezte a játékvezetői ké­pesítést. Edzőként is sikeres volt. Az NB III-ba vezérelte a Nagybátony, a Síküveggyár, a Dózsa, és a Bástya csapatát. Az MTH tanulóinak csapatával or­szágos bajnokságot nyert. Népszerű játékvezető volt. Rá sohasem érkezett panasz. Szinte példátlan, az a teljesít­mény, amit ezen a téren elért. Több mint 46 évig fújta a sípot! Ezért megkapta az „aranysípos” játékvezetői címet. Családi élete is harmonikus. 1940-ben nősült. Már több mint fél évszázada élnek együtt jó- ban-rosszban feleségével. Irénke megértő élettárs, mindig segítette férjét, hogy az mara­déktalanul eleget tehessen munkahelyén, és a sportéletben kötelezettségeinek. Egy fiuk van, az ifjabb Balázs Pál. Kö­vette apja példáját, sikeres lab­darúgó volt, játszott többek kö­zött az SKSÉ-ben is. Ő is elvé­gezte a játékvezetői tanfolya­mot, neve — apjáéhoz hason­lóan — jól csengett megye- szerte. Kérdésünkre — „és most hogy érzi magát”? — nem pa­naszkodik. Neki legfontosabb, hogy egészség legyen. Sajnos feleségét, Irénkét elérte a beteg­ség, mozgásában korlátozottá vált. Nagyobb lakásukat felad­ták, és a valóban ici-pici gar­zonba költöztek. Nyugdíjuk, mint ahogyan Ba­lázs Pál a közismert mondást mosolyogva idézi, „az éhenha- láshoz sok, a megélhetéshez kevés”. Nagyobb ruházkodásra nem is gondolhatnak. Azonban nem panaszkodnak. Sorsukat elfogadják. Veres Mihály Szerdától új iksztotó! Szerdától megváltozik népszerű iksztotó játékunk. Eddig azt kellett kitalálni játékos kedvű olvasóinknak, hány mérkő­zés végződik döntetlenre a totóban, ezentúl pedig azt, ponto­san mely' találkozókon születik iksz. Vagyis azt kell jelez­niük, hogy pl. az 1-es, 5-ös, 7-es és 13-as mérkőzésre tippel döntetlent. Jó játékot kívánunk az új iksztotóhoz is! Ami nehéz, az nehéz Sose gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz!

Next

/
Thumbnails
Contents