Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-25 / 47. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1992. február 25., kedd A vasútvonalon elsőként dolgozó lelekes kis csapat korabeli felvételen 125 éves a MÁV első vasútvonala I. A Pest—Losonc—Besztercebányai vasút A mezőgazdaság-ipar-keres- kedelem szervesen összefügő fejlődésének serkentője a modem közlekedési hálózat kiépítése volt. A vasútvonalakat ezért mielőbb elvezették a kibontakozó ipar számára életbevágó vas- és szénlelőhelyekre. Amikor Brellich János államvasúti mérnök 1856-ban megjelent Salgótarjánban, már a falu határában is feltárták a szenet. A Moosbrugger-Wé- ber-Preussner féle bányaválla- kozások folytatása lett a Winds- teig Gergely bécsi kőbánya tulajdonos é Brellich János tarjáni bányanyitása 1859-ben. A korábban ismeretlen Brellich János típusa volt azoknak az iparlovagoknak, akiket az Európa szerte felszökő vasút építési láz „termelt ki”. Egyszerre játszotta meg a bányaszakértőt, illetve a vasútépítő mérnököt, de legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy megtalálta azokat az embereket, akik segíteni tudták tervének megvalósítását. A társulat a Salótarján környéki bányák nagyobb mérvű kitermelését megcélozva Brellich javaslatára a közlekedés okozta nehézségeket leküzdendő, egy Salgótarján-Balas- sagyarmat közötti lóvasút kiépítését fontolgatta 1860-ban. Brellich tervei között szerepelt az esetleges gőzmozdonyos szállítás is, mert bányáinak szenét már 1859-ben kipróbálásra megküldte a „dél-keleti vas- útak” járataihoz. Mivel az eredmények kielégítők voltak, az év októberében felvetette, hogy a vasútvonal kiépítésének irányát esetleg Hatvan felé kellene vinni közvasúti jelleggel. A társaság vezetése 1860.de- cember 6-án jelentette be Szent István név alatt alakítandó bányatársulat tervét. A bizottságban meghívást kapott mindenki, aki tekintélyével, összeköttetéseivel számításba jöhetett a nagyszabású tervhez. A vállalat vezető triumvirátusa: Brellich János-Kohen testvérek-Havas József 1861.január 13-án közzétett programjában már a vasútépítést helyezték előtérbe, s 1862. február 2-án, amikor benyújtották az engedélyezési kérelmet a szénszállítás jelentőségét hangsúlyozták. Ekkor csatlakozott a társulathoz gr.Forgách Antal kancellár, a későbbi igazgató- sági elnök is. Az újabb vasútépítési engedélyezési okiratot 1863.január 19-én, már mint „Pest-Besztercebányai Vasút” terjesztették elő. Az új cégnév hivatalosan 1864-ben tűnt fel, jelezve a megváltozott és már nem leplezett igazi célkitűzést, melynek fedezétéül a szénbányákat állították: „Cs.kir.szab. Pest-Lo- sonc-Besztercebányai Vasút és Szt. István Kőszénbánya Társulat.” A tőkehiány miatt a vállalkozást kezdettől fogva az általános bizalmatlanság fogadta. Az építkezés megindításához szükséges tőkét végül Forgách kancellár szerezte meg az un. ín- ségkölcsönből. Most már nem csak egy Társulat ügye lett a vasútépítés, a magyar és osztrák hatóságok, hitelezők a vállalatot igyekeztek talpraállítani, hiszen a legfelsőbb helyről is megjött az engedély. Hathatósan járult az ügy megoldásához a kedvező politikai légkör is. így vált lehetségessé, hogy a magyar érdekeket tisztán szolgáló „Magyar Északi Vasút” állami támogatást kapott. Nemcsak a vasútépítés indult meg újólag, hanem a csőd ideje alatt majdnem két évig szünetelő bányák termelése is 1866 októberében. A Pest-Losonc közötti vasút 21 mérföld (157 km) hosszú a tervek szerint, melyen 14 állomás és 65 őrház épül meg. Ebből két nagyobb építkezés a pesti pályaudvar, és a somoskő- újfalusi 712,5 méter hosszú alagút lett volna. Végül az alagút Kriványon épült mg. A vasútépítkezést két szakaszra bontották: első szakasz a pest-szántói, a második a szántó-salgótarjáni volt. A kivitelezési munkákon egy főmérnök és két mérföldenként egy-egy segédmémök dolgozott. Érdemes megemlíteni, hogy a vasútvonalon dolgozott 1862-65 között Tolnay Lajos személyében a magyar vasúttörténet legkiválóbb mérnöke is, aki később a MÁV első igazgatója lett. Az alépítményeken 1863-ban öt fővállalkozó dolgozott, egy-egy alapvállalkozóval. A tarjáni szakaszon Basch Emá- nuel és Gottesmann Miklós osztozott. Ezért fordulhatott elő, hogy míg a vállakozók egy köbölért 2 forint 70 krajcárt számoltak, a földmunkát végző kubikusok csak 20-30 krajcárt kaptak. Ezért az összegért a Márkházánál lévő kantinban 1 icce (0,7 liter) pálinkát, vagy egy három fontos (1,6 kg) cipót esetleg két tányér birkagulyást kaphattak. Az állomások és őrbódék építését vállakozóként Neuschloss Károly fa nagyke reskedő kapta meg. A többszöri leállás után állami segítséggel összehozott 126 kilométer hosszú vasútvonalon 1867. május 19-én indult meg teljes hosszban a forgalom Pest (a losoncinak nevezett in- dóháztól, a mai Józsefvárosi pályaudvartól) és a salgótarjáni József-rakodó között. A magyar állam felvállalta az elsőbbségi kötvényeket és a kölcsönkötvé- nyeket, majd ennek birtokában a panamájától híressé vált vasutat 1868 július 1-én 0 órától tulajdonába átvette. A Magyar Északi Vasúttársaság feloszlott, csak a szénbányák maradtak kezelésében, de ezek üzemvitelében! 1868. augusztus 6-án a társulat romjain megalakult a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Az új tulajdonos a vasútvonal számára a bécsi Sigl cégtől nyolc új mozdonyt rendelt (6 személyvonati és 2 tehervonati) a két meglévő belga gyártmányú Cockerill és philadelphiai Norris mozdonyok mellé. Átvettek 249 tehervagont, 10 személyvagont, 4 kalauzkocsit és két hóekét is. Az első időszakban a magyar vasútvonalakon alkalmazott gőzmozdonyok mind külföldi gyártmányúak voltak, a hazai gyártás csak 1873-ban indult meg. Ebből a MÁV által átvett vasútvonalból terebélyesedett ki a magyar vasúti hálózat. A nyitás évében 57 ezer embert és ezer tonna szenet szállítottak. Hibei Sz. Ferenc (Folytatjuk) Liberális prédikáció Vegyes savanyúság címmel vasárnap ebédtájban kedélyte- lenkedik hétről-hétre a rádióban - a Kossuth adón - a szocialista riportázs példaadó, egykori nagymestere R.Székely Júlia. Ő maga már nem hisz a riportban, sőt önmagában sem - erről vallót nemrégiben az Élet és Irodalom riportpályázatának bevezetőjében. Hisz a publicisztikában és így újra hihet önmagában (is). Nem hisz azonban a hatalomban, a maiban, amelyet egynemüként lát — ez még feltehetően valamilyen beszűrődés a közelmúlt ártalmaiból. Nem hisz „természetesen” a szép szavakban, Lezsák Sándorban stb. szíve joga szerint. Hisz azonban a keserű gyógyszerekben, erről példázó- dott legutóbbi savanyúságában (ami most már örök?) már-már maga is belépve a kortalanított ifjú demokraták közé. Lezsák Sándor, az MDF alelnöke, természetesen nem szorul védelemre, nem is érdemelne szót a február 16-i R. Székely vegyesvágott, ha nem lógnának ki a kis lólábacskák, mint a függönyrojtok. .. Mert mintha a savanyúság a szőlővel (hatalommal?) lenne összefüggésben. Mintha a jegyzetíró egykor volt önmagát nem tudná másként ma már föl- tomázni a szőlőig, mint kedély- betegségre sarkalló vasárnapi liberális? prédikációjával. Hát, ez is valami. Fura a dolog a farkas (vagy inkább róka?) vakság. Úgy ömleng a tiszta-keserű-orvosság ízű fideszes kongresszuson, ahol az ifjak őszintén megmondják mit akarnak, milyen országot, mindenféle malasz- tosságtól mentesen, hogy ő maga malasztol FIDESZ-t kontra Lezsákot, aki viszont a régi kor gyermeke lehet, mert „elszánt boldogító!" És feltehetően nem mondja meg az igazat a „népnek”. Nem úgy a fidesze- sek fésületlen nyers, keserő - esetleg még savanyú - liberalizmusán előadott orvosság, vagy mi a fene. Volt szerencsém nekem és többszáz társamnak emez elszántan boldogító (és malasztokat hintő) Lezsákot meghallgatni éppenséggel háromszor néhány egymást követő programban, fórumon, nyílt nagygyűlésen stb. Balassagyarmaton az MDF napon. Elszánt boldogítás helyett országos gondokról beszélt az alelnök és főként kérdezett. Ilyeneket: mit jelent a vidéki kistelepüléseken a koalíció, hogyan érvényesül egyáltalán (szinte sehogy, jött a nyilván elszántan boldogító válasz). - Hol érezhető a megyében (Nógrád) valamilyen szélsőséges politikai erő jelenléte -, mennyire sikerült helyi beruházási programokat készítem, milyen a tőkeerő? -Létezik-e helyi önkormányzati újság, és ha igen, milyen? - Milyen erők érvényesülnek a megyei önkormányzaton belül (főként a régiek!) A vegyes savanyúságon élő persze nem jár vidékre, a fideszes pécsi gyűlésről is nyilván jól értesült (éppen jelen is lehetett), de főként ránézve igaz egy másik liberális, az Élet és Irodalom ugyanazon számában megjelent írásának egy része. Ke- nedi János azt írja, mintha csak vegyes vágotton élne maga is, hogy a mai politikai publicisztika fáradóban van (nem szószerinti idézet), a legjobb publicisták a rádióból, tévéből veszik ötleteiket. Azt már csak én jegyzem meg, hogy aztán azok honnan veszik - eléggé közismert. Hiányzik a politikai publicisztika hátországa - így Ke- nedi János. Belterjes az egész. A politikai publicistának arra lenne szüksége újra, amire a riporternek is volt mindig, hogy megismerje az életet! R. Székely is jobban tenné, ha eljárna az MDF Lezsák-féle fórumaira, ahol többet hallana (a halkszavúság ellenére) arról, mi van ma Magyarországon, milyen derük és jóízek is léteznek, amelyek nem illenek a vasárnapi liberális kedélytelensé- get karbantartó és a Vasárnapi Újság összhatását ellensúlyozni elszántan akaró vegyes és időnként bizony buggyant savanyúságba. T. Pataki László Változó hazai nyelvtoplista "Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy" tartja a népi bölcsesség, ám a kijelentés aligha hízelgő ránk, magyarokra nézve. Az oktatási reform egyik sarkalatos kérdése, hogy új alapokra helyezze magát a nyelvtanárképzést is. 1991-ben már 2546 tanuló járt ezekre a speciális szakokra. 1988-ban orosz szakra még 836 jelentkezőt vettek fel, 1991-ben pedig mindössze 249-en. A legtöbben az angol szakot választják. 1990-ben még „csak" 834 angoltanár-jelöltet tartottak számon, 1991-ben már 1153-an jártak erre a szakra. A német nyelvet tavaly már 702 diák választotta, de a rangsorban "dobogós helyre" került a francia nyelv is: jelenleg 293—an tanulják. Ezután az olasz és a nemzetiségi nyelvek következnek, s a sort a 33 tanárjelölttel a latin zárja. Kiskáté a földről A Lakitelek Alapítvány Antológia Kiadójának gondozásában "108 kérdés — 108 felelet a szövetkezeti átalakulási törvényről" címmel figyelemre érdemes kiadvány jelent meg a napokban. "Örömmel adjuk az olvasók kezébe ezt a kiskátét, amely az új esztendő elején a Parlament által elfogadott szövetkezeti és átmeneti törvény legfontosabb — a közvetlen érintetteket is minden nap foglalkoztató — szabályait dolgozza fel" - írja Dr. Balsai István igazságügyminiszter a kiadvány köszöntőjében. A kiadvány részletesen foglalkozik a vagyonnevesítés szabályaival, a termőföldre, valamint a kiválásra és a szervezeti változásokra vonatkozó szabályokkal, tárgyalja a vagyonmegosztás módozatait. Az utolsó fejezet az eljárási szabályokat tartalmazza. Ez már a demokrácia csúcsa?! T avaly történt, hogy a parlament hosszú vajúdás után megszülte az állami vagyon önkormányzati tulajdonba adásáról intézkedő törvényt. Az évek óta válságos helyzetben lévő moziszakma úgy várta ezt a törvényt, mint égi szózatot, hiszen a moziüzlet valóságos korszerűsítése, a privatizáció útjában elemi akadály volt a mozi-tulajdonviszonyok rendezetlensége. Minden más úgynevezett „szocialista vívmány” terhelő öröksége eltörpül a tulajdonproblémák mellett. * * * Lényegében az a kérdés, hogy egy-egy megyeszékhelyi, nagvárosi mozi bevételi forrásaiból sikerülhet-e a jövőben megtartani egy-egy térség, megye mozihálózatát, vagy tulajdonosi atomizálás esetén, immár szélsőségesen negatív piaci hatások között az egész mozihálózat, filmforgalmazás összeomlik. Szóval: a törvény megszületett, de egyértelmű rendelkezés híján a mozitulajdon sorsa még problematikusabb, mint korábban volt. * * * A Belügyminisztérium illetékesei a törvényelőkészítés során ugyanis egyszerűen kifejtették a moziszakma vállalatait a közüzemi vállalatok sorából. így a legelemibb szakmai evidenciákat, érdekeket nem képviselte senki. Ebből következik, hogy a Kultúrális Kamara illetékeseit sem hallgatta meg senki megfelelő időben mozi-ügyben, így a szakmai érdekképviselet sem jöhetett szóba a döntési helyzet körül. Mikor mindezen mulasztások sora kiderült, elkezdődött a szokásos kapkodás, de az már a mozi-ügyön nem sokat segített. A 1991 /XXXIII. törvény továbbpasz- szolta az ügyeket: döntsék el a területenként, megyénként szervezett vagyonátadó bizottságok, hogy helyi önkormányzati tulajdonba kerül e moziva- gyon, vagy térségi, területi szolgáltatás megtartása érdekében együttmarad, s egyben kerül a privatizációs folyamatba. Ez idáig még használható rendszer is lehetne, hiszen a mérlegelés majd helyben történik, a törvény kereteket szab, s döntsenek, akik a helyzetet legpontosabban ismerik, elemezhetik. Csakhogy a valóság megint rácáfol a reményekre! Az a belügyminisztériumi főosztály, amelyik a törvényalkotás során a legelemibb egyeztetéseket elmulasztotta, most szelíd-erőszakkal diktál. Kiokosít. * * * Szakmai fórumokon pontosan kijelöli a tennivalókat, a megoldásokat, az értelmezéseket. Nincs mese: így és így kell ezt érteni uraim! Vagyis, a mérlegelés, a tárgyilagos helyi döntéselőkészítés útja elvágva, hiszen ki merészel másképp dönteni Zalaegerszegen, Salgótarjánban, vagy Nyíregyházán, ha egyszer felülről „ki van adva”, hogy mit kell csinálni. A mozivagyont szőröstül-bőröstül oda kell adni a helyi önkormányzatoknak, vagyis a nagyobb városoknak, mert hiszen általában ott vannak ezek a mozik. A települések más körében, a falvakban pedig olvasgassák szorgalmasan tovább a XXXIII. törvényt, hogy a valóságos következmények ellenében vajon miféle állami vagyon segíthetné majd a színvonalasabb szolgáltatásszervezést, a gazdagodást. Mert az állami mozitulajdon nagyvárosi kézbe adása az alku pozíciók megtartása nélkül igen nagy valószínűséggel vagy megszűnteti vagy megdrágítja a mozi-szolgáltatásokat a kisebb településeken. * * * M indez, érzésünk szerint már a demokrácia csúcsa!? Parancsuralom, kioktatás, ugye, elfelejtve?! Az ország, a közösség érdekei, a szakma szempontjai körültekintően feltárva, figyelembe véve?! A hivatal okosan, szerényen szolgál. Ahogy a demokráciában kell. .. Erdős István
