Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-21 / 44. szám
HÍRLAP MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1992. február 21péntek m Egy diák Oscar-díjas rendező (FEB)A legtehetségesebb fiatal, pályakezdő filmesek diplomamunkái évről évre ringbe szállnak a szakma legrangosabb elismeréséért, az úgynevezett diák Oscar-díjért. A Los Angelesben működő, szigorú szakemberekből álló zsűri tavaly a végzős rendező-tanuló, Böszörményi Zsuzsa „Egyszer volt, hol nem volt” című dokumentumfilmjét találta méltónak a magas elismerésre. A Budapesti Filmszemle nyitóelőadásán is ezt az alig húsz perces filmet láthatta a közönség. — Nagyon jó érzés volt már maga a tudat is, hogy az ember lehet néhanapján próféta a saját hazájában is - mondta a sikeres ifjú rendező. - De a hazai elismerésnek még jobban örülök, mint magának az Oscamak. — Ez talán kicsit túlzás. . . — Ne gondolja! A múlt év februárjában készültem el a vizsgafilmemmel, néhány nappal túl a verseny nevezési határidején, s tulajdonképpen már le is mondtam a részvételről, amikor az az amerikai követség jóvoltából mégiscsak sikerült elfogadtatni a nevezésemet. Aztán megjött a Los Angeles-i meghívó, a jegy az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol az osztályfőnökömmel, Kárpáti Györggyel együtt vehettük át a díjat. — Ez a különös „mesefilm” egy néni és egy árván maradt lány egymásratalálásáról szól. Különös már maga az ötlet is. — Jó egy esztendeje foglalkoztatott az örökbefogadás témája, rengeteg emberrel beszéltem, nem is tudom, hányfelé próbáltam elindulni, de mindenütt falakba ütköztem. A hivatalos személyek nem akartak egyetlen nevet, egyetlen adatot sem kiadni, azt mondták, ezek titkosak. így kötöttem ki a nevelőszülőknél, a hozzájuk kerülő gyerekeknél, s így találtam rá Ilonka nénire. Megragadott a története: egy kislányt már felnevelt, szívükbe zárták egymást, amikor váratlanul felbukkantak a szülők és elvitték a gyereket Amerikába. Ilonka néni megint magára maradt. Akkor találkoztam Piroskával. A négyéves kislány egy nevelő-. otthonban élt, egy üres lakásban magára hagyták a szülei. Senkinek nem kellett. Ha nem is lett volna film a két ember találkozásából, már akkor is boldoggá tett volna a tudat, hogy sikerült őket összehozni és megmenteni a szeretetlenség, a magány sivatagából. — Ez a film a mai világ pontos tükörképe: egymás mellett élünk, mégsem törődünk egymással. Az érzelemmentes világ dokumentuma. Megmarad ennél a műfajnál? — Azt hiszem nem. Most egy nagy játékfilmre készülök, ami egy taxisofőmőről szólna, meg arról a nagy szabadságról, amibe belecsöppentünk, s amivel nem tudunk mit kezdeni. — Ki írta a forgatókönyvet? — Még nincs kész a forgató- könyv, de nagyon remélem,hogy még az idén elkezdődhet a forgatás is. — Honnan lesz pénz hozzá? — Előbb persze a forgató- könyv kell, mert pénzt csak arra adnak. Sajnos nálunk még nincsenek igazi producerek, a rendezőnek kell koldulnia, ha forgatni akar. — Az igazán „nagy” rendezők is panaszkodnak a pénzhiányra. Mennyi esélye van egy ifjú rendezőnek? — Azt hiszem, ez a diák-Os- car talán segít majd, esetleg külföldről is kapok némi támogatást. De igaza van, az egész szakma bajban van, a fiatalok méginkább. — Talán megütközik a kérdésen: nem lesz púp a hátán ez a díj? — Púp? —Ezentúl mindig azt várják majd Böszörményi Zsuzsától, hogy Oscar díjas szinten teljesítsen. Nagyon nehéz ezzel a teherrel együttélni. —- Lehet, hogy igaza van. Ezt az Oscart csak a „nagy” Oscar- ral lehetne felülmúlni. Becsület szavamra, amikor átvettem, az volt az első gondolatom: nem most kellene abbahagyni? (szémann) A színek csodálatos kavalkádja A természet szépsége Varga István fotóin A Salgótarjáni Fotógaléria kétszáztizedik, idén viszont első kiállítója a közismert művésztanár, a polihisztor Varga István. A pedagógiai módszerek kutatójaként, grafikusként, reklámszakemberként, kiállításrendezőként egyaránt sikeres személyiség ezúttal a fotóművészetben elért eredményeiről adott számot. A pápai kisdiák Egerben szerzett tanári képesítést. Azóta hű maradt a pedagógus pályához. Ez évben a harmincnyolcadik tanévét tölti Salgótarjánban az ötvenötéves Varga István. A fényképezéssel több mint tizenöt éve kezdett foglalkozni. Célja ekkor annak a rajzpedagógiában való alkalmazása, a művészetek megismertetéséhez szükséges szemléltetés volt. Művészetpedagógiai munkájában elsősorban a társművészetek bemutatásasára, a környezetkultúra oktatására használta a fotót, elsősorban a vetíthető- diapozitív képeket. Kezdetben szűkebb környezetében, később országos szintű fórumokra hívták előadónak, ahol bemutatta módszereit, fotóit. A Nógrád Megyei Fotóklubbal több mint egy évtizede került kapcsolatba, ekkor vált ezen alkotóműhely tagjává. Ez a közösség indította el azon az úton, melynek eredményeképpen az autonom fotóművészet terén is maradandó, igényes műalkotásokat hozott létre. Fotóival viszonylag rövid idő alatt sikeresen szerepelt különböző megyei, regionális és országos pályázatokon. Első önálló kiállítása 1985-ben volt a Salgótarjáni Fotógalériában. Azóta számos helyen mutatkozott be. Önálló tárlata volt a megyei könyvtárban, Szé- csényben, és egyéb hazai kiállítóhelyeken. Mostani "Diáimból" című tárlatának premierje Finnországban, Salgótarján testvérvárosában a Helsinki melletti Van- taa-ban volt. A tárlatát megnyitó helyi polgármester különösen meleg szavakkal méltatta műveit. Jelenlegi -a hónap végéig megtekinthető - kiállításán szereplő képek többsége a nógrádi tájat, hazánk szépségeit, a Tátra ormait mutatja be. Különösen emlékezetesek Hollókőn készült fotói. Kitűnőek a virágokat, növényeket kiemelő mak- rofotói is. Képei annak ellenére, hogy az ember a maga valóságában ritkán szerepel művein, rendkívül humánusak. Tartózkodik mindenféle divatos túlzástól, extrém megoldástól. Képeinek jellemzője a szigorú, klasszikus kompoziciós rend. Erre jól példa a magas-tátrai szimbolikus temetőről, egy ribizlifürtről, az őszi természetről készült makrofotója. A bemutatott fotók mindegyike igen nagy műgonddal, igazi "profi" színvonalon készült. A képek kultúráltak, tálalásuk is kifogástalan. Színviláguk visszafogott. Varga törekvése a természet szépségének, értékeinek átmentése a fotókra. Ez a tárlat - művészeti értékein túl - jól szolgálja a természetvédelmet is. Kemény valóságunkba, zaklatott életünkbe egy kis színt, egy kis nyugalmat visz. (veres) Nirvana A Nirvánát öt évvel ezelőtt két képzőművész-hallgató alapította Seattle-ben, Washington államban. Mindketten egy poros, istenhátamögötti helyről jöttek, nevük pedig Kurt Co- hain és Chris Novoselic. A trió harmadik tagja Dave Grohl. Ő a dobos, és úgy tűnik, megbízható tag marad, nem válik meg a ze- nakartól, mint páran. A Sup Pop társulás először magazint adott ki, melyben részint a Seattle-i együttesekkel, részint Washington állam nagyobb városainak zenekaraival foglalkozott. Mikor kazettákat kezdett piacra dobni, sejteni lehetett, hogy a cég nagyobbb vállalkozásba fog, arra gyűjti a pénzt. És valóban: nem is túl sokára kislemezek, ezeket követően albumok, sőt újabban CD-k kerültek a lap mellé. A Sub Pop-é az érdem, hogy a noise, vagy noisy (zaj, zajos) zene annyira népszerű lett, mégha nem is elsősorban az említett államban, vagy annak székhelyén. A Nirvana keltette zaj már jó hónapja a nógrádi dombok közé is elhallatszik. Cobain hangszálai felmondták a szolgálatot. Örülhet, ha csak egy időre némult meg. Az angliai hangversenyeket törölni kellett. Chris Novoselic-cel Emmanuelle Dehaussart beszélgetett:-A „Nevermind”, (Oda se neki, nem téma! — Vass megj.) nem komoly dolog, nincs semmi jelentősége - mondja Cris - benyomás, amely talán jellemzi a nemzedékünket. Fásult banda vagyunk, akiknek nagyon is elég a tévébódulatban agyunkbabizsergető álom. Van-e még agyunk? Lehet, mert a zene, ez a zene megmozgat bennünk valamit. Vagy az a lelkünk? Lehet. Sőt! Hiszen azért tudjuk azt mondani az embereknek, hogy legalább egy kicsit gondolkozzanak. És, látja, a dalnak jónak kell lennie. Ha nem jó, az üzenet nem jut el senkihöz. Nincs ami vigye. Miért vagyunk apatikusak, fásultak, egykedvűek? Talán, mert túl jó drogokat szedünk. Az anyagi javakat. Nézze, nekem eddig négy kocsim volt, külön étkező, ha eszem, külön ez, külön az, hifi sztereólánc, videó cucc, amit el tud képzelni. De ez már engem nem érdekel. Csak a szerelem. És a szeretet. A „Nevermind” minden száma erről szól. Szeretem az állatokat és a természetet. Elnézem a szüléimét, a barátaimat, a testvéreimet. Mind hajszálra ugyanazt csinálják: megszülettek, iskolába jártak, családot alapítanak, dolgoznak, aztán szépen meghalnak. Hát nem őrjítő ez? Hogy kéne ebből kitömi? (...) Metálrajongók vagyunk, olyan jó a dübörgő, a robajos, az agresszív. Heavy rockkal kezdtünk, abból bontakoztunk ki. De a dallamosság az törvény. Ez a jó dal, amiről beszéltem. A heavy metal rohad. Mindenki ugyanazt csinálja. Meg azt, amit a Metallica. Az egyébként egy elég jó csapat. (. . . )Én nem szeretek híres lenni. Zsenáns. A kölkök úgy beszélnek a hátunk mögött, hogy mi is halljuk: öcsém, ez meg egy Nirvánás hapsi! No meg az autogramkérők! Hát ha én már odamegyek egy hírességhez, akkor beszélgetni akarok vele, nem egy sz... papírdarabot aláíratni (..) Ez a dobosunk, ez egy jó gyerek. Dobolni is tud, és ha azt mondom neki, ugorj, megkérdezi, milyen magasra, és nem dumál vissza, mint az előzők, hogy: anyádat ugrassad! Vass Imre Öt tévedés Az alábbiakat rosszul tudjuk a reumáról. 1. Az emberek többsége szerint csak egyféle reumás megbetegedés létezik. Ez nem igaz, mert a reuma az Ízületeket és a kötőszöveteket is megtámadhatja. 2. A fájdalmat a meleg enyhíti, állítják sokan, pedig ez nem mindig van így. Makacs gyulladások esetében a fájós Ízületeknek a hideg borogatás használ. 3. A reumások gyakran úgy vélik, árt nekik a mozgás, pedig a rendszeres testedzés a végtagokat mozgékonyabbá teszi. 4. A betegek egy része úgy gondolja, hogy a reumás fájdalmakat nem szabad orvosságokkal csökkenteni. Ez tévedés. Ésszerű mennyiségű fájdalomcsökkentő lehetővé teszi a problémamentes mozgást, ami meggátolhatja, hogy a fájós testrészek lemerevedjenek. 5. A reumának nincsenek mellékhatásai, vélik egyesek. Mennyire nincs igazuk 1 A reumatikus megbetegedések akár életfontosságú szervet is megtámadhatnak. Pillantás a grafológia műhelyébe Nem hókusz-pókusz: az írás mindenkiről, mindenkinek árulkodik R eneszánszát éli napjainkban a grafológia, mind többen érdeklődnek e sajátos szakterület kérdései, rejtelmei, műhelytitkai iránt. Sokan azonban vitatják helyét, áltudománynak, afféle hó- kusz-pókusznak tartják. A hivatalosan még el nem ismert tudományágat azonban ma már egyre több felsőoktatási intézmény fogadja el fakultatív tárgyként, sőt, egyes helyeken párhuzamosan oktatják az írásszakértői ismeretekkel. A szakemberek azt tartják, hogy az írás kifejező mozgás. A szeméyiség olyan egyedi megnyilvánulása, amely - a benne megjelenő jegyek alapján - sokféle kérdésre ad választ. Nincs két egyforma írás, csak legfeljebb hasonló. Bonyolult törvényei mind-mind megtanulhatók, de e tudományág felelősségteljes műveléséhez egyebek között alapos ismeret, gyakorlat, szakmai elkötelezettség és - diszkréció is kell. Mert az írásból a hozzáértő grafológus elé kivetül az ember minden rezdülése, feltárulnak olyan dolgok is, amelyeket az írás tulajdonosa talán még önmaga elől is elrejt. A z íráskép, a kézírás megjelenési formája egyébként a grafológiában járatlanok számára is nyújthat bizonyos információkat. Például: a barátkozó, a kapcsolatteremtés adottságával rendelkező embert a nyitott, a magának- való, nehezen megközelíthető embert a zárt betűformák jellemzik. Az érzelmekkel, indulatokkal telítettek írásképe lendületes, ugyanakkor bizonyos túlzásoktól sem mentes, de ez senkinek sem meglepő. Vagy egy másik „műhelytitok”: érdekes információkhoz lehet jutni nagyító használatával. A gyors tempójú írásképben, főleg az ékezetek elhelyezésénél, alig látható vonalka köti össze a szöveget az ékezettel. Az ilyen módon író személy mintegy jelzi a szellemi és gyakorlati munka közötti kapcsolatra irányuló igényét. Egy-egy analízis elkészítése azonban komoly, felelősségteljes feladat. Megoldásához a tárgyi tudás mellett gyakorlati biztonság is kell. S ennek részeként: empátia- és intuíciós készség. C sak ilyen „munícióval” rendelkező grafológus szólaltathatja meg hitelesen a sajátos, egyedi jegyeket hordozó lenyomatot - a kézírást. Védekezés a vírusok ellen A vírusok okozta betegségek veszélyesebbek, mint gondolnánk. Él lenük akkor védekezhetünk a legjobban, ha megőrizzük immunrendszerünk egészségét. Ehhez nyújt segítséget Dr. Hermann Geesing, a Fekete-erdei obertali bel- és természetgyógyászati klinika főorvosának könyve: „Harc a vírusok ellen”. Geesing professzor többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírusok jóbarátok is lehetnek. A szervezet kitűnő „edzőpartnerei” például a megfázások idején, amikor lehetőséget kínálnak a védekezőrendszemek arra, hogy kipróbálja képességeit. Antibiotikumok szedését a professzor csak a valóban szükséges esetben ajánlja, nem javasolja például könnyű fertőzések ellen bevetni. A könyv szerzője óvatos az oltás ajánlásával is. Nagyon fontosnak tartja viszont a táplálkozás szerepét a vírusok elleni védekezésben. Mindenekelőtt sok teljes értékű, nyers ételt ajánl. Ősszel és kora tavasszal különösen nagy szükség van a vitaminokra, ásványi anyagokra, nyomelemekre. A felsoroltak főleg a friss zöldségekben, gyümölcsökben, a nem pasztörizált tejben és a húsételekben találhatók. Dr. Geesing szerint a jóléti társadalmakban az emberek egyharmaddal többet esznek, mint amennyi szükséges lenne és ez is hozzájárni a szervezet védekezőképességének gyengüléséhez. Az immunrendszer egészsége megőrzésének, így a vírusbetegségek elleni harcnak egyik fontos fegyvere lehet az egészséges, jó alvás is - véli a professzor. Képes technikatörténet Az omnibusz A tömegközlekedés egészen új „találmány”, hiszen annak eszközei, az omnibuszok (= ló- vontatású társaskocsik) a múlt század 20-as éveiben indultak el Párizsban és Londonban. Budapesten az első omnibuszt 160 évvel ezelőtt 1832. július 1-én indították el. Frankenburg Adolf, a régi Pest zsurnalisztája így örökítette meg az 1848/49-es szabadságharc előtti időben az omnibuszon való utazását: „Egy egész óráig várakoztam azon négykerekű, viaszosvászon borítású kalitkára... Láttam, miként az újdivatú cethal- gyomor annyira meg van terhelve, hogy számomra helyről álmodni sem lehet többé. .. „Csak fürgén, fiatalosan, üres még az omnibusz belseje!” - mondta a kocsis a leggyönyörűbb német dialektusban. Harminc éve már száz társaskocsit tartottak nyilván Pesten és 1913-ban, az akkor már Budapestté egyesített magyar fővárosban (az első benzinmotoros autóbusz indítása előtt) 13,6 millió utast szállítottak a népszerű omnibuszok, melyek itt a versenyből csak 1929-ben dőltek ki. Erről a hat, majd tíz kraj- cáros „demokratikus” közlekedési eszközről nóta is született s Arany János is megénekelte epilógusában. K.A. Az első pesti omnibusz
