Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-13 / 10. szám

1992. január 13., hétfő BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE 5 Elviselhető a magány Sumákolás és munkanélküliség Egyedül a munkaközvetítő iroda várójában A kapu előtt állva még tűnő­dünk, lakhatnak-e egyáltalán ebben a házban? Mintha az eleje hiányozna, és nem is áll­nak már egyenesen a falak. Az­tán valami fényt látunk kiszű­rődni. Hát, akkor próbáljuk meg! Jó nagyot kell hajolnunk, hogy be tudjunk menni a rop­pant alacsony ajtón. Iszonyúan kicsi konyhában találjuk ma­gunkat. Kisterenyén, a Várhegy úti házban özvegy Bader Flóri- ánnénál, Irma néninél vagyunk. A még mindig szép arcú asz- szonyról nehéz elhinni, hogy 78 éves. — Hat élő gyerekem volt. A legidősebb meghalt, az egyik börtönben van. Éppen elég ba­jom van nekem. Bármiről beszélgetnénk Irma nénivel, a mondandó vége min­dig a fia. Ehhez a házhoz már ragaszkodik. Gold Star televízió, írógép, furulya, konnektorok, kerékpá­rok, gázpisztolyok, rosszul ha­misított ezerforintos, falióra, há­lózsák, gáz- és oxigénreduktor, szerszámok, étkészlet, szódász- szifon, hajszárító - van itt min­den! A nagybátonyi rendőrőrs e célra berendezett "kiállítóter­mében" vagyunk, és mint azt már kitalálhatták, egyben ered­ményes nyomozás után is. Leg­utóbbi bátonyterenyei oldalun­kon hírt adtunk a Mátraalmás- Szuha közötti, illetve a szuhai halastó melletti hétvégi házak kirablásáról. Az elkövetések után a bátonyterenyei közrend és közbiztonság nagyszabású közös akciót hajtott végre. A nyomozás során a nemti il­letőségű Pénzes József és Jánosi Mihály esett a gyanúsítottak kö­rébe. A beérkezett információk értékelése után a rendőrség házkutatást hajtott végre. A lakások szobája, kamrája és a padlásfeljárók telis—teli voltak az említett holmikkal, amelyekről a gyanúsítottak állí­tották, hogy azokat vásárolták. A megjelölt "eladókat" még szerda éjszaka kihallgatták, ki­derült persze, éppen fordítva történt az eset, ők már vevők voltak. Pénzesék adtak el nekik videót, televíziót, gázpalackot. Ezeket a tárgyakat átadták a rendőrség kezelésébe. A lefoglalt tárgyakból nem­— Gyerekkoromban jöttünk ide Pásztóról, azóta mindig itt laktam. Nagyon sokan éltünk ebben az udvarban! Négyen vol­tunk testvérek. Az én anyám el­járt dolgozni, minket egy öre­gasszony nevelt. El akartak helyezni innen, mert ledől a ház. Az elejét is azért kellett lebontani. De én már itt akarok meghalni. Nem rossz itt egyedül. Csak egy osz­tályt jártam, de az isten annyira annyira megsegített, hogy tudok levelet írni a fiamnak. Csak ad­dig megtartana az isten, amíg a fiam hazajön, de nem élhetek száz évig! Látogatni nem tu­dom, a faluba nem bírok be­menni! Irma néninek a szomszéd hozza a vizet, 6 is vásárol neki. Nem volt mindig ilyen elhagya­tott, 9 évig a bányában is dolgo­zott. De hát -mondja- minden elmúlik. Dudellai csak arra tudtak következtetni a nyomozók, hogy a hétvégi há­zak betörői akadtak horogra, de megtalálták a többrendbeli gáz­cseretelep-, és a Nemtiben (a Gina és Steve Tours) tulajdoná­ban lévő szerelőműhely, to­vábbá a kisterenyei Váci Mi­hály Gimnázium kirablásában bűnös elkövetőket is. A megtalált tárgyakat a nyo­mozók beazonosítják, szakértő­vel felértékeltetik, és vissza­szolgáltatják azokat jogos tulaj­donosaiknak. Pénzes József és Jánosi Mi­hály esetében az örökös bűnö­zési problémával találkozunk. Mert ugyan azt szoktuk mon­dani, hogy a kivétel mindig erő­síti a szabályt, de az itt szereplő Munkanélküliség. Meglehe­tősen vegyes érzelmeket vált ki bennünk ez a kifejezés. Ezek az érzések olykor attól függenek, hogy nézői vagy át- élői vagyunk-e a jelenségnek? Nem lenne jó persze, ha álta­lánosítanánk, az összkép azonban a kisterenyei mun­kaközvetítő irodában is így állt össze: a munkanélküliek nem törik kezüket-lábukat, hogy elhelyezkedhessenek. Az iroda várójában csak egy asszony ült, amikor betoppan­tunk, de ez egyedül annak tud­ható be, hogy ebédidőben men­tünk. Bocsi Istvánná előadótól tudtuk meg, hogy a decemberi napi átlag: 146 ügyfél. Az elhelyezkedni kívánók- legfontosabb tudnivalóiról be­szélgettünk: — Hol várják a jelentkezésü­ket? — A salgótarjáni nyilvántar­tásból kapjuk az álláslistát. A környező vállalatok és a ma­gánvállalkozók telefonon vagy személyesen keresnek meg bennünket. Decemberben 110 üres állást jelentettek be, de elképzelhető, hogy valamennyit már betöltöt­ték ezekből. A jánosaknai FESS Ruhagyár 30 szakképzett varró­nőt keres, ugyancsak varrónő­ket vár a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregysége is. Szintén varrónőket venne fel a nagybá­tonyi és a salgótarjáni ruhagyár. két gyanúsított újra igazolja a közhelyet: kutyából nem lesz szalonna! Pénzes Józsefet a helyi rend­őrség még nem ismerte, de ez nem tiszta előéletének bizonyí­téka. Ez csak azért van így, mert Pénzes gyulai származású. Azon a környéken viszont nem ismeretlen a neve, ám elég be­tekintenünk a priuszába. A majdnem egy méteres papír sze­rint. kisebb-nagyobb megszakí­tásokkal nyolc és fél évet töltött már rács mögött. Jánosi Mihály számára is "otthonos" a börtön, eddig ott töltött ideje hét év három hó­nap. Legutóbb 1991. februárjá­ban szabadult, méghozzá ked­vezménnyel. A Karancshús húsipari szak­munkásoknak, a MÁV váltóke­zelőnek és érettségivel rendel­kező fiataloknak ajánl munkát. —Jelenleg 1084 félfit és 738 nőt regisztrálnak munkanélkü­liként Bátonyterenyén és körze­tében. A vállalatok leépítési lis­tája alapján mire számíthatnak az idén ? — A bánya 1992-re ötszáz főt jelentett le, a mátranováki Ganz több, mint ötvenet. A Fű- tőber nem jelzett ugyan, de on­nan is jönnek az emberek. —Ezek szerint tovább romlik majd az arány. Az említett cé­gek is feltehetően több férfit küldenek el, mint nőt, állás pe­dig többnyire nőknek lenne.-— Ez a helyes kifejezés: lenne. De egyáltalán nem nép­szerű a varrónői állás. Volt, aki kijelentette, ő nem lesz varrónő! Pedig szakmunkája lett volna, és az átképzési díj 10 százalék­kal magasabb is, mint a munka- nélküli segély. Bátonyterenyén varrónői át­képzést indítottak nemrégiben. Kiküldtük az értesítést az érin­tett munkanélkülieknek. A pos­tázás és a jelentkezés között el­telt idő alatt jelentősen megug­rott a kismamák száma! Tehát összesen annyit értünk el, hogy elősegítettük a demográfiai hul­lám növekedését! — Ha nekem úgy tűnik, hogy az állástalanok nem is igazán akarnak megszabadulni ebbéli 1988 őszén pályáztak, majd 1989-ben kezdte meg működé­sét a kisterenyei családsegítő központ, és nevelési tanácsadó. Legfőbb profiljuk a családsegí­tés, de vállalkoznak másra is. Minden évben tábort szervez­nek a 7. és 8. osztályos diákok­nak. A tíznapos, pótvizsgára felkészítő, korrepetáló táboro­A kisterenyei könyvesbolt még létezik, a Művelt Nép már nem. A bolt átalakult, a neve Novell Betéti Társaság. Ha megváltoztatjuk a problémafel­vetést, úgy is feltehetjük a kér­dést, létezik-e még művelt nép? Bár eddig is tudtuk, hogy már ez is pénzkérdéssé változott, a boltban Füzér Istvánné válasza így hangzott: — 183 forintos forgalmam volt ma. — Ha Pesten járok, már csak azért is bemegyek a könyves­boltokba, hogy megnézzem, ott mi fogy. A fővárosihoz képest nálunk kicsi az érdeklődés a szépirodalom és a nyelvköny­vek iránt.-Milyen a kereslet? — Most nagyon leálltunk, de a vásárlók az ünnepek előtt szinte kifosztották a boltot. Per­sze a szokástól akkoriban sem szabadultak: éppen csak meg­állapotuktól, akkor tévedek? — Akadnak, akik sértésnek veszik, ha kiközvetítjük őket. Ha a következő jelentkezési időig nem mennek el a munka­helyekre, kizárjuk őket. Ez az­zal jár, hogy 3 hónapig nem jo­gosultak ellátásra. — És ha 3 hónap után jelent­keznek? — Akkor újra jogosultak... — Mi a tapasztalatuk, meg­egyeznek az állást keresők és az állást kínálók? — Annyit még tegyünk hozzá, hogy sokan -biztos, ami biztos alapon- az utolsó napon jelentkeznek, hátha addigra már betöltötték az állást. A munkál­tató nem szokta részletezni, hogy miért nem fogadja el a je­lentkezőt, de annyit tudunk, hogy sok munkanélkülinek problémát okoz a bejárás. Vi­szont érdekes, hogy akinek pél­dául korábban Salgótarjánba kellett utaznia, és akkor nem volt ez gond, most már nem akar utazni. Sokan abban a té­vedésben vannak, hogy lega­lább annyit kell keresniük, mint az előző munkahelyükön. — Igen gyorsan elterjedt az a felfogás, miszerint jobb a mun­kanélkülieknek! Ok havonta megkapják a segélyt, és mellette annyit dolgoznak, amennyit akarnak. Természetesen ezt se húzzuk rá mindenkire, de azért megkérdezem: ki tudják szűrni, kik azok, akik a munkanélküli segély mellett dolgoznak? — Legutóbb a nagybátonyi Metalcoop-nál alkalmi munkát végző ügyfeleinktől vontuk vissza az esedékes hónapra kifi­zetett segélyt, illetve járadékot. Ezeket a/,, emberiek<4 ilyenkor kizárjuk a munkanélküliek kö­zül, de az az igazság, hogy ezzel a módszerrel nem lehet meg­akadályozni, hogy feketén munkába álljanak valahol. Ha a kizárás után újból jelentkeznek, minden kezdődhet élőiről. A törvényhozók próbálják ezt szi­gorítani, de a módosításról még nincsenek pontos ismereteink. Mi egy-két hónapja ellenőrzési csoportot hoztunk létre. Dudellai Ildikó kát pályázaton nyert összegek­ből rendezik meg. Az öt főállású dolgozó mel­lett orvos, jogász, pszichológus és pedagógus is segíti a központ munkáját. 280 család szerepel már a központ listáján. Az ügy­felek, a legkülönbözőbb prob­lémákkal, önkéntességi alapon keresik fel a családsegítőket. nézik a borító elejét, már fordít­ják is a könyvet: mennyibe ke­rül? Mi is megforgattuk a köny­veket. Bármelyik beárazástól „le lehet ülni”, de a legdrágáb­és környéke A polgármester fogadónapja • Bátonyterenye. Nagy Mi­hály polgármester január tizen­ötödikén, szerdán tart fogadó­napot, az alábbi időpontokban és helyeken: nyolctól tizenkét óráig a nagybátonyi városhá­zán, délután tizenhárom órától fél ötig a kisterenyei ügyfél- szolgálati irodán. Nyugati bérmunka • Mátraterenye-Jánosakna. Most kizárólag nyugati .-bér­munkát végeznek a FESS Ru­hagyár dolgozói, .svájci, német és holland , megrendelőknek dolgoznak/gyakran túlórában. A divat jellegű termékeket egy- kétszáz darabos szériában készí­tik. Ezek a megrendelések már­ciusig adnak munkát a jánosak­nai varrónőknek. Köszönet a Patyolatnak • Bátonyterenye. A salgótar­jáni patyolat tavaly év végén bá­lás ruhaneműket ajándékozott a Vöröskereszt bátonyterenyei szervezetének. A télikabátokat, blúzokat, szoknyákat, nadrágo­kat folyamatosan osztják szét a rászorultak között. Jegyző nélkül maradnak • Nagybárkány. Pintér Já- nosné, a három községet (Nagybárkány, Kisbárkány és Márkháza) összefogó kör­jegyző, január tizenötödikével megválik a nagybárkányiaktól. Áthelyezéssel kerül új munka­helyére, a karancsberényi pol­gármesteri hivatalba. Mivel az eddigi társközsé­gek, közös tanácsok önállóso­dása miatt nagy a kereslet a jegyzők iránt (az idén végzett szakembereket pedig csak nyá­ron tudják alkalmazni), elkép­zelhető, hogy a nagybárkányi polgármesteri hivatal egy ideig jegyző nélkül marad. bak a mesekönyvek. Két példa: a Hetvenhét magyar népmeséért már 320 forintot kell fizetni. A kis gyufaáruslányt lemértük. Borító nélkül két és fél millimé­ter, ára 187 forint. ,— En már itt akarok meghalni” Kutyából nem lesz szalonna A gyűjtemény: gázpisztolytól a szódásszifonig szinte minden Fő profil a családsegítés Művelt nép és drágaság A bolt, éppen kifosztva

Next

/
Thumbnails
Contents