Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-11 / 9. szám
6 TÁRSADALOM ÉS KULTÚRA 1992. január 11., szombat Elképzelt világok Vara Tibor vizuális látomásai Balassagyarmaton Vara Tibor grafikusművész kiállítása nyílt meg a napokban Balassagyarmaton, a Rózsavölgyi Márk zeneiskola galériájában, a közönség élénk érdeklődésétől kísérve. Az érdeklődés magától értetődő, különösen az ifjabb korosztály részéről, hiszen az iskolagaléria idei első tárlata tematikailag közel áll a sci-fi-hez, a művész a többi között elképzelt világokról szól, vizuális látomásai között ufók, „haramdik típusú találkozások" lehetőségeinek víziói stb. szerepelnek. Csupa olyan téma, amely zaklatott korunkban, midőn a Föld bolygó problémáinak rendezése is mind mesésebb távolságba kerül, sokan úgy hiszik, úgyszólván csak az űrodüsszeia, a Földön kívülre való költözködés segíthet rajtunk. S mind többen gondolnak arra is, hogy a Földön kívüli értelmes lények már régóta figyelnek bennünket. Kérdés, szórakoznak-e kisded játékainkon, amelynek következtében az ember saját létalapját, a természetet semmisíti meg, amelynek maga is része, mind hatalmasabb lékeket vág az ózonpajzson, szennyezi a levegőt, a vizeket és a földet, nukleáris és biológiai pokolgépeket gyárt önmaga ellen, az úgynevezett ráció legnagyobb dicsős- ségére. Miután ezek ellenőrzése mind szükebb körű, az emberiség döntő többségének fogalma sincs arról, melyik pillanatban kövfetkezik be az élet pusztulása a bolygón, a világvége. Hacsak a kis „zöld emberkék” nem segítenek majd rajtunk az utolsó pillanatban. Egyelőre-csak riadalmat keltenek, nemrég Nógrádban is sokáig kísérgettek egy kamiont, ugyebár. Dehát ki is ez a Budapesten élő művész, akinek színes grafikái most egy hónapon át Balassagyarmaton várják az érdeklődő közönséget? Vara Tibor Budapesten született 1944-ben. A szakmát önerőből, képzőművész körökben sajátította el, közben könyvkiadói iskolát végzett, jelenleg a Szépirodalmi Kiadónál dolgozik. Több, általa tervezett könyv díjat kapott az évenként megrendezett Szép Magyar Könyv versenyen, 1983-ban elnyerte az Év Tipográfusa címet. Tervezett könyvborítókat, illusztrált könyveket, újságokba rajzolt, és így tovább. Eddig több mint fél tucat önálló kiállítása volt Budapesten. Balassagyarmati tárlata — mint mondottuk — közel áll a sci-fi-hez, noha nem azonos vele. Érzékenyen megfogalmazott színes lapjain nagy szerepe van a képzeletnek. A reális világon kívüli dolgok iránti érdeklődése törvényszerűen vezette el a művészt az időparadoxonok, a világegyetem, a rajtunk kívüli inteligencia kérdéseihez, amelyek egyébként nem föltétlenül az irrealitást jelentik, hiszen ezekkel maga a tudomány is foglalkozik. Létezhet olyan időstruktúra, ami nem azonos a miénkkel, gondoljunk a másfajta dimenziókra. Létezhetnek párhuzamos világok, amelyeknek más a múltja és más a jelene, mint a miénk. De ha csupán arra gondolunk, ami tény, hogy nincs abszolút tér és idő, nincs tehát abszolút vonatkoztatási pont a kozmoszban, de a tudomány már leírta az úgynevezett időtágulás jelenségét, rádöbbenhetünk, milyen hatalmas és kiismerhetetlen világban élünk, milyen óriási terek nyílhatnak meg előttünk. Föltéve, ha az emberiség, a jelen öngyilkos civilizációja képes lesz túlélni önmagát. Pillanatnyilag ugyanis nem „kívülről” fenyegetik a létét, számára a legnagyobb fenyegetés önmaga. Az emberiség e szempontból a szabadság kihívásával áll szemben. Ez eddigi rövid történetének legnagyobb kihívása. Tér és idő óceánjában most került olyan helyzetbe, hogy reális közelségbe került önmaga elpusztításának lehetősége, vagy hamarosan a csillaghajókon való utazás. Ha „fölnézünk” a csillagokra — megannyi milliárd külön világ — voltaképpen a múltba nézünk, magát az időt látjuk. Fénysebvességgel tőlünk huszinegy év a Tejút központja, mi annak peremén vagyunk, de a Földön közben 30 ezer év telik el. A relativisztikus űrhajózás jövőutazás, habár most „lent” a Földön is jövőutazók vagyunk, csak viszonylag lassan haladunk. A jelen technikája meghatározhatja a jövőnket. Rajtunk múlik, milyen jövőt készítünk magunknak. Vara Tibor grafikái, a Figyelő fülek, az Építmény, A navigátor emlékei, a Kristály lét, az Emberi nyomok, az Ufó, a Támadó madár, az Egy másfajta értelem, Az idegen világok, a Szörny, a Táj háború után, Az értelem nyoma és a többi ilyen gondolatokat is ébreszthet a látogatóban? —mér 225 éves a Christie's (FEB) James Christie 225 évvel ezelőtt alapította meg a céget, amely azóta a világ egyik legrangosabb árverési vállalkozásává nőtte ki magát. Az alapító tudta, hogy csak akkor számíthat sikerre és hírnévre, ha különlegesen jó minőségű árút kínál finom körökből származó vásárlóinak. Eleinte bírósági végrehajtónak csúfolták, de már 1777-ben nagy feltűnést keltettek árverései. Első igazi sikerét egy évvel később aratta, amikor Sir Robert Walpole képtárát sikerült megszereznie (Nagy) Katalin orosz cárnő számára. Ezzel megvetette a szentpétervári világhírű műgyűjtemény, az Er- mitázs alapjait. A 178 festményért a cárnő akkoriban elképesztően sokat - 40 ezer fontot - fizetett. A francia forradalom idején az árverezésből élő vállalat virágkorát élte: ügynökei segítségével értékes francia ezüsthöz, porcelánhoz és bútorhoz jutott, melyek tehetős angliai gazdákhoz kerültek. Az első, valóban hozzáértő műgyűjtők a XIX. század második felében bukkantak fel. A Christie's élén tekintélyes személyiség áll: Lord Peter Carrington, az egykori brit had- és külügyminiszter, aki jelenleg az Európai Közösségek megbízásából a jugoszláviai válság megoldásában közvetít. Büszke arra, hogy cége hat hónap alatt mintegy 3 millió font nyereséget ért el. Lord Carrington szerint a Christie's még egy ideig nem számíthat a kelet-európai piacra. „Nem lenne helyes, ha az árverező cégek olyan országokban telepednének le, ahol kihasználhatják az emberek pénzügyi zavarát, s arról igyekeznének őket meggyőzni, hogy adják el nemzeti kincseiket. Több pénz kéne a a környezetvédelemben is A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium részére 1992-re jóváhagyott - nominálisan ugyan növekvő - költségvetés nem oldotta fel a szakterület pénzügyi feszültségeit. Az előirányzott összegekből nehezen oldható meg az Országos Meteorológiai Szolgálat, a természetvédelmi szervek, valamint a környezetvédelmi felügyelőségek elvárt szintű működtetése. A környezetvédelmi felügyelőségeknek egyre több feladatot kell elvégezniük, hogy országszerte megfeleljenek az állampolgárok igényeinek. A jóváhagyott támogatás - több ugyan mint a múlt évi, de - távolról sem elegendő a feladatok megoldására. Utak, amelyek még nem Európába vezetnek Jancsi és Juliska nemcsak a gyerekekhez szól (FEB) Jancsi és Juliska rémítő, de bátorságra nevelő története ezúttal operaként kel életre az Erkel Színházban. Humperdinck meseoperáját még a múlt század végén, két évvel a világpremier után idehaza is bemutatták, zenéjét Wagner egyik asszisztense komponálta, aki több gyermekoperát is írt. Mindegyik furcsa ellentétét képezte a sötét wág- neri zenevilágnak: a folklórból, a népi énekekből merített dallamvilága közérthető, egyszerű. — Kihez szól a meseopera? - kérdeztük Fehér Andrást, a rendezőt. — Mindenkihez! Nemcsak a gyerekek élvezhetik ezt a zenét, mint ahogy a történet sem egyszerű tanmese. A zenei anyag effektusai, drámai hangvétele sokrétűvé teszik az operát. 1957 és 1959 között ismét bemutatták Humperdinck művét, de igen mostohán bántak vele: a két részes operát egyetlen felvonásra kurtították. — Úgy tudom, nem szívesen vállalkozott a Jancsi és Juliska rendezésére. Miért? — Mert nem ismertem a művet, de két hét alatt beleszerettem. Fantasztikus, színes világ nyílt meg előttem, valami egészen új az opera irodalomban. Képzelje el, egy „horrorisztikus” meseoperát kellett színre állítani! Jancsi és Juliska története általános érvényű mondandóval lepi meg a nézőt, sok titkot elárul a családról, az ember és a természet kapcsolatáról, a gyermeki fantázia végtelenségéről. Gyönyörű muzsika szólal meg, funkciójában is a tökéletes gyermeki fantáziavilágot boncolgató mű kerül színpadra. A darab érdekessége, hogy mindössze két szereplője van. Ezért benépesítettem az erdőt boszorkányokkal, manókkal, tündérekkel, és persze az Opera gyermekkórusával is. Soha életemben még nem éreztem magam ilyen jól munka közben! Jogi adalékok az első magyar szívátültetéshez A szervátültetések jogi hátterét alapvetően a többször is módosított 1972. évi egészségügyi törvény rendezi. Minden orvosi beavatkozásnál - amennyiben nincs .szíj közvetlen életveszélyről - a beteg tájékoztatása és felvilágosítása, majd pedig a beavatkozáshoz való hozzájárulása szükséges. Ez utóbbit erősíti meg a törvénynek a szerv, szövet kivételére és átültetésére vonatkozó rendelkezése is, amikor kimondja: az átültetést végző orvosnak teljes alapossággal tájékoztatnia kell a beteget a műtétről és annak kockázatáról, lehetséges következményeiről. A transzplantációnak azonban csak az egyik - bár valóban a fontosabb oldala - az új szervet kapó beteg. A másik „félre”, a donorra ugyanakkor szigorú rendelkezések vonatkoznak. Jogszabály mondja ki, hogy holttestből szervet - ahogy ez az említett műtétnél is történt - csak akkor lehet eltávolítani, ha a halál beálltát három orvos együttesen megállapítja, és aláírásával igazolja. Mindez pedig csak szigorú és bonyolult ügymenet végén tehetik meg. Kevésbé ismert azonban, hogy szervkivétel csak abban az esetben nem végezhető el, ha az illető életében a magánál hordott (gyógyszertárakban beszerezhető!) egészségügyi lapon, az egészségügyi könyvében vagy a kórházi kórlapon írásban tiltakozását fejezte ki. A gyógyítójog - legalábbis a hatályos jogszabályok ismeretében - úgy tűnik, „erősebb” a kegyeleti jognál, hiszen a rendelet például a végrendeletben leszögezett tiltakozást sem ismeri el jogalapnak. Ami pedig a nagy horderejű esemény nyilvánosságra hozatalának körülményeit illeti: Szabó Zoltán professzor valószínűleg az orvos titoktartási kötelezettségéről szóló jogszabályt tartotta követendő példának. Ez ugyanis kimondja, hogy az orvos az általa gyógykezelt személy állapotáról bárminemű adatot csak a beteggel és hozzátartozójával közölhet. Nem köti viszont a titoktartás az orvost, ha a közlésre az érintett felhatalmazza. Tudományos célt szolgáló közlést azonban csak oly módon tehet, hogy a beteg személye ne legyen felismerhető. „Enekijeszto korban élek Avagy egy előadóművész gondolatai 95 „Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége”. Nagy László pz^jylfel a szavakkal nyitotta meg 197Ó-ben a költészet napját. S mert akkoriban ez a nap még valóban a költészet piros betűs ünnepe volt, a költő intő szózatát sokan hallhat- ták-láthatták - s nemcsak azért mert közvetítette a rádió, televízió. Tapasztaljuk, hogy egyre kevesebbet olvasnak az emberek, tudjuk, hogy az irodalom veszített népszerűségéből. Az is igaz, hogy az igényes irodalomból összeállított műsorok, önálló előadóestek sem vonzanak már annyi érdeklődőt, mint annak idején tíz-tizenöt évvel korábban. Sokszor azonban nem az érdeklődés hiánya az oka annak, hogy fokozatosan megszűnnek az iskolákban a rendhagyó irodalomórák, s hogy a művelődési otthonokban és a klubkönyvtárakban évek telnek el anélkül, hogy irodalmi rendezvényekről hallanánk. Magukra maradtak a művelődési intézmények, a kis települések iskolái, könyvtárai pedig egyre inkább ellehetetlenülnek. Színészek versmondók tanúsíthatják - velem együtt -, hogy még mindig lenne igény irodalmi rendezvényekre, ám - anyagi erőforrások híján - egyszerűen tehetetlenek az aprócska falvak iskolái, könyvtárai. Pedig a videoőrület hátterében, az olcsó kikapcsolódást kínáló - ám esetleg rentábilis - hakni rendezvények „szélárnyékában” még mindig vannak olyan versmondók, akik ezt a hivatást szolgálatnak, művelődési és nemzeti ügynek tekintik. akik - Nagy Lászlóval szólva - „a költészet igehirdetését” mint küldetést vállalják. S még mindig tudunk olyan művelődési intézményekről - könyvtárakról, iskolákról, művelődési házakakról - szerte az országban, ahol fontosnak ítélik ezeket a-financiális értelemben talán nem rentábilis, de az esztétikai ízlésformálást, érzelmi nevelést szolgáló - rendezvényeket. Évtizedek óta járom az országot irodalmi műsoraimmal, s tapasztalataim alapján mondhatom, hogy ilyen intézmény Salgótarjánban a Balassi Bálint Könyvtár. Éveken keresztül tartottam rendhagyó irodalomórákat, irodalmi műsorokat Nógrád megyében, s ezeknek a megszervezését, lebonyolítását a megyében a könyvtár ügyszerető, lelkiismeretes munkatársai végezték - sokszor emberfeletti erőfeszítések árán. Volt olyan év, amikor szőkébb hazám - Debrecen és Hajdú Bihar megye - után Nógrád megyében volt a legtöbb előadásom. Igaz, az elmúlt évben már a Balassi Bálint Könyvtár sem tudott többet hívni, s „elhallgattak” azok a nógrádi települések is, ahol korábban rendszeresen megfordultam. S nemcsak az emlékezetes élményt nyújtó kisebb településekre - Bárnára, Szuhára, Magyamándora, Ér- sekvadkertre, Nagyoroszira, Dejtárra stb. - nem jutottam el az elmúlt esztendőben. A nagyobb városokból - Balassagyarmatról, Pásztóról, Szé- csényből - sem jön már meghívólevél. Lesznek-e még a jövőben költői estek, rendhagyó irodalomórák? Van-e még ereje a szónak, a pódiumról messze- hangzó költői üzenetnek? Hiszem, hogy igen. És talán egyre inkább szükség lesz rá. „Énekijesztő korban élek” - mondja Utassy József. A költészet emberivé szelídítette szürke hétköznapjainkat, s szükség van továbbra is árrá, hogy az érzelmi elsivárosodás, a közöny ellen odanyujtsuk a vers olvasó- inak-hallgatóinak - léleknemesítő, emberformáló gyógyírként - a költői üzenetet. Adventi korszaka ez a mostani a magyarság történetének. S nemcsak a szó keresztényi értelmében. A várakozás időszakát éljük. Legyenek hát az elkövetkező évek egy emberformáló korszak évei. Legyen ez az időszak „adventusa” - eljövetele - egy olyan világnak, amelyben - a konjuktúralova- gok és kaméleon-természetű ügyeskedők siserehada után - jut egy kevéske hely a művészi szépre szomjazó léleknek is, s ahol a pódiumon - felelősséggel és művészi alázattal - kiejtett költői szóra ismét szükség lesz, s nem lesz az többé pusztába kiáltott szó! Addig pedig őrzöm magamban az országban - köztük a Nógrád megyében - megtartott irodalmi rendezvények felejthetetlen hangulatát, emlékét. S imaként mormolom magamnak a sokszáz megtanult verset, költői szöveget - nehogy elfelejtődjék az a tisztességgel megszerzett tudás, amely szolgálhat talán még valamikor, jobb időkben. Kun János versmondó-előadóművész Debrecen Lenin turnén? Mit kezdjünk a hatalmas vörös zászló tartalékainkkal? — tette föl a kérdést a moszkvai Kommerszant cikkírója, amikor a világ még csak tűnődött, hogy mi is történik, ha a Szovjetúnió már nem létezik. A válasz korábban érkezett, mint gondolták, az „állami zászló” ugyanis lobog - a moszkvai ócskapiacon. A kínálat egyelőre jóval nagyobb, mint a kereslet, a minisztériumok, hivatalok, közintézmények adják az utánpótlást. Itt nincs sorbaállás. Az eladók tisztában vannak a lehetőségekkel, az árút egyszerű szuverín- kénl kínálják. Amit egyértelműen jelez, hogy az árakat is csak dollárban jelzik, kettő és tíz között, a méretektől függően. A pénzcsinálás már-már szentségtörő példáját ugyancsak a Kommerszant szolgáltatta. A népszerű lap szerint egy magántársaság azzal a javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott múmiáját világkörüli útra kellene indítani. A turné főbb állomásai New York, Boston, Los Angeles, London és Tokió lennének. Már a leglátogatottabb kiállítóhelyeket fel is térképezték, és kiszámították, hogy ötven dolláros belépődíjjal két milliárd dollárt lehetne ka- szírozni.
