Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-07 / 5. szám
1992. január 7., kedd HIRDETÉS - MOZAIK 7 / \ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 5zv. BÁLINT JÁNOSNÉ sz. Visóczki Mária hosszan tartó betegség után 1992. január 3-án elhunyt. Temetése hamvasztást követően később megjelölt Időpontban a salgóbányai temetőben lesz. GYÁSZOLÓ CSALÁD ^ Á, Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LAJOS (babi) volt SBTC játékos életének 78. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1992. január 8-án, szerdán lesz a salgótarjáni új temetőben 14,30 órakor, GYÁSZOLÓ CSALÁD Alapítvány Jelentős vállalkozásba fogott a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete: rehabilitációs központot hoz létre Székesfehérvárott. Az intézményben a minél önállóbb és minél teljesebb életre készítik fel lelkileg, fizikailag, szakmailag a rászorulókat. A gyógytorna mellett megtanítják majd őket a szükséges mozgásformákra, megszervezik a segítőszolgálatot. A rehabilitációs központot Viktóriáról, a győzelem istennőjéről nevezik majd el, s ezt a nevet adták annak az alapítványnak is, amellyel a humánus terv anyagi feltételeit teremtik meg. Az alapítványhoz ugyan több magánszemély, illetve gazdálkodó szervezet, valamint ön- kormányzat is csatlakozott, de a központ igyekszik majd önfenntartó lenni. A maguk urai Ez évtől teljes egészében saját maga exportálja gyártmányait a Szolnoki Mezőgép, az iparág legnagyobb hazai vállalata, amely 1991-ben a keleti piac beszűkülése ellenére há- rommilliárd forint értékű mező- gazdasági gépet értékesített külföldön. Elsősorban a nyugati országokban talált a cég új piacot. Úgy tervezik, hogy a vállalat termelési értéke az idén eléri a négymilliárd forintot, s hogy termékeikre túlnyomórészt változatlanul a külpiacon találnak vásárlót. A most folyó tárgyalások alapján remélik, hogy a nyugati kivitel mellett az Ukrán Köztársaságba is szállítanak. (MTI Panoráma-Sajtóadatbank) Szinte még el se kezdődött az új esztendő új vitája, ezúttal Ausztria címeréről, máris groteszk vonásokkal gazdagodott. Hány osztrák látott már életében sast? Rántott csirke, az a mi madarunk - mondta Peter Pilz, a zöld-alternatív párt bécsi vezetője. Robert Jungk, a zöldek (pártonkívüli) elnökjelöltje ugyancsak sas-ellenes, de már csak koránál fogva (78 éves) sem hajlamos az iróniára. Békegalamb - ez jelképezi a legjobban Ausztria megváltozott szerepét. Valójában a vita nem a madárról szól, hanem a sarlóról és kalapácsról, amelyet a kiterjesztett szárnyú sas Áusztria címerében a karmai között tart. Az osztrák politika fenegyereke, a szabadságpárti Jörg Haider vetette fel december utolsó napjaiban, hogy a munkásság és a parasztság e két szimbólumát a kommunizmus túlságosan lejáratta, így éppen ideje megszabadítani tőlük az osztrák címert. Haider ötlete nyomán azonnal fellángolt a vita. A vezető politikusok, Vranitzky kancellár és Waldheim köztársasági elnök alapjában egyetért Haider kifogásaival. Vranitzky szerint az NAPTÁR 1992. január 7., kedd A Nap kel 7.12 - nyugszik 16.06 órakor A Hold kel 7.11- nyugszik 15.41 órakor NÉVNAP Köszöntjük névnapjukon ATTILA. RAMÓNA nevű olvasóinkat! Új Nógrád Szerkesztőség hirdetésfelvétel Fax:11-504 ötletgazdag és elméletekben jártas művészeknek azon nyomban hozzá kell látniok az új kifejező jelkép megalkotásához. Megszólaltak azután neves címerszakértők, történészek, akik világosan kifejtették, hogy menynyire nincs az osztrák címer sarló-kalapácsának semmi de semmi köze a kommunista jelképekhez. Madárügyben pedig sokan hivatkoznak arra, hogy bár a sas a harc jelképe, de mégis oly sok ország tartotta meg szimbólumaként. Megszólalt és védelmébe vette a jelenlegi címert Heinz Fischer, a parlament (szociáldemokrata) elnöke: már évekkel ezelőtt volt szó a címerváltoztatásról - mondta. Végül mégis az 1919- re visszanyúló hagyomány mellett döntöttek, pedig akkor igazán lett volna ok elhatárolódni a kommunizmustól. Mac amikor az már összeomlott, ugyan mi értelme lenne a változtatásnak? A sarló és kalapács Ausztria címerében az első köztársaság idején, 1919-ben tűnt fel - a sas fején a téglafalkoronával egyetemben. Az előbbiek a parasztságot és a munkásságot, az utóbbi pedig a polgárságot jelképezte, mint az új államforma pilléreit. 1934-ben a sas kétfejű VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Továbbra is enyhe időre számíthatunk. A sokéves átlagtól magasabb lesz a nappali átlag- hőmérséklet. Csapadék, hószál- Iingózás, havas eső bárhol előfordulhat, helyenként köd lehetséges. Éjszaka -2, 0, nappal 6, 8 fok között alakul a hőmérséklet. Szerkesztőségi ügyelet: (32)16-455' lett, téglafalkorona helyett glóriát kapott (kettőt), s eltűnt a sarló és kalapács. Amikor 1945-ben a 2. köztársaság létrejöttekor visszakerültek a helyükre, a címer egy újabb jelképpel is kiegészült: az elszakított lánc a felszabadulást jelentette. A szakítást Németországgal -, s kimondatlanul ugyan, de sokan mégis úgy vélik ma Ausztriában: Haidernek nem annyira a sarló és kalapács fáj, inkább ezt a szimbólumot érzi sérelmesnek. Ez mellesleg beleillik nézeteibe, Ausztria németségének hangsúlyozásába. Pilz rántottcsirke-ötlete felhördülést keltett. Vezércikkek ostorozzák, amiért nevetségessé teszi a vitát, s ezzel az osztrák politikát. Tudományos érvek sorakoznak a.sasjnellett,.amely, igaz, a harc jelképe, ám oly sok ország marad "meg-"mégis e szimbólum mellett. Hogy Pilz komikusnak tűnő ötlete menynyiben fojtja el csírájában Haider ötletét, az hamarosan kiderül. Az osztrákokat mindenesetre nem annyira az ideológia izgatja, mint inkább az, mibe kerülne egy ilyen játék. Nos, nem kevésbe. Becslések szerint mintegy 3 millió schilling lenne csak az állami zászlók cseréje. ÉVFORDULÓ Kétszázhuszonhat éve született Joseph Radetzky (1766-1858) osztrák hadvezér. Címer vita kabaréstílusban Tíz „bombabiztos tipp” A csábítás olcsó és drága trükkjei (FEB) A hódítani akaró francia férfiak sok „halálbiztos” tippel szolgálnak ahhoz, hogyan kápráztassuk el szívünk hölgyét. Az első öthöz pénz sem szükségeltetik, ám a második ötöt csak azoknak ajánljuk, akik vastagabb pénztárcával rendelkeznek. — Küldjön rózsákat a kiválasztottjának, de csakis olyanokat, amelyeket éjszaka lopott egy kertből - sokkal romantikusabb, mint az üzletben összeállított, rendezett csokor. —-Adja ki magát messzi honból menekültnek, biztosan megesik Önön a hölgy szíve. — Szerelmét vigye el egy elegáns étterembe vacsorázni, és amikor fizetésre kerül sor, egy hanyag mozdulattal adja oda a barátja hitelkártyáját. — Játssza meg az étteremben a gasztronómust, kritizálja az ételeket. „Felejtsen” az asztalon néhány vendéglátásról szóló cikket, melyet Ón „írt”. — Játssza meg a sztárt. Tegyen föl napszemüveget, fotóz- tassa le magát az étteremben barátjával, majd küldje el a tulajdonost az elkészült képekért. Megtiszteltetésnek fogja venni, ha meghívhatja a „nagy sztárt”. A tehetős csábítóknak a következő trükköket ajánlják: — Béreljen ki egy hirdető- oszlopot és ragasztassa rá szerelmi vallomását. — Mintáztassa meg a hölgyet viaszból. — Egy holdfényes tengerparti estén egy tengerész csónakon hozza el az ön szerelmi vallomását kedvesének. — Hívja meg szíve választottját egy szerelmes éjszakára a legelőkelőbb hotelbe.-— Kereszteljen el egy csillagot szerelmeséről. Nem is olyan drága, mint gondolná, mindösz- sze 50 dollárba kerül a bejegyeztetés. Heroint találtak? A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett egy harminchétéves és egy huszonnyolcéves török állampolgárt, berlini lakosokat, mert a lökös- házi határállomáson vasárnap reggel, a vámvizsgálat során egyikük ruházata alatt nejlon ta- sakokban - amelyeket gézzel erősített a derekára - összesen 2 kilogramm világosbarna színű port találtak, amely az előzetes szakértői vélemény szerint heroint tartalmaz. A rendőrség megindította ellenük az eljárást. (MTI) Hamarosan kezdődik a vadászat s Az USA épületeket keres a FAK-ban (MTI Panoráma-Sajtóa- datbank)Az Egyesült Államok kormánya hamarosan megkezdi a „vadászatot” olyan épületekre, amelyekben elhelyezheti nagykövetségeit a volt Szovjetunióból alakult új államokban - jelentette Washingtonból az AP amerikai hírügynökség. Legkevesebb hét nagykövetség felállításáról van szó, s mindegyiknek szüksége lesz tapasztalt személyzetre ugyanúgy, mint nagykövetségi épületekre és lakásokra. A három balti államban már működik az Egyesült Államok diplomáciai képviselete, de egyelőre csak egy- egy amerikai diplomata és három, a helyi nyelvet beszélő tisztviselő dolgozik Vilniusban, Rigában és Tallinnban. Legközelebb Ukrajnában, Belorussziában, Kazahsztánban és Kirgizsztánban szándékozik nagykövetséget felállítani az Egyesült Államok kormánya. Nem lesz azonban könnyű megfelelő épületeket találnia. Azokban a házakban, amelyekben szovjet hivatalok működtek. rendszerint kevés a telefon- vonal és az elektromos vezetékek nem bírnák el a nagyteljesítményű számítógépek és más berendezések okozta terhelést. Olyan luxust is nehéz lenne bevezetni, mint a légkondicionálás. A fő nehézséget azonban az fogja okozni, vélekednek Washingtonban, hogy nagy lesz a versengés az új állami hivatalokkal és más országok diplomáciai képviseleteivel. Valószínűleg jogi kérdések is felvetődnek. Áz amerikai kormány rendszerint tulajdonosa kíván lenni a nagykövetség épületeinek és a telkeknek is, amelyeken az épületek állnak. Bár a jelenlegi tulajdonos általában a városi tanács vagy valamely üzem, ez formális, mert gyakorlatilag magánszemélyek, sok esetben volt kommunista funkcionáriusok birtokolják a szóba jöhető házakat. Lehetséges, hogy az új amerikai nagykövetségeknek ideiglenesen szállodákban kell elhelyezkedniük. Ez nem is lenne nagy baj, viszont komolyabb gondot jelent olyan diplomatákat találni, akik megfelelően képesek ellátni - mondjuk - az örményországi nagyköveti vagy a habarovszki főkonzuli állást - vélik Washingtonban. [ rádió 1 KOSSUTH: 5.00: Re a síeli Krónika. 9.05: Napközben. 11.35: Iskola a határon. 12.30: Van új a Nap alatt. 12.40: Külpolitikai figyelő. 12.50: Törvénykönyv. 13.20: Népi táncmuzsika. 13.45: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Cégér. 15.05: Kossuth-klub. 16.20: Rockújdonságok. 17.05: Magyarországról jövök.. . 18.30: Ráadás. 19.05: Spotvilág 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok nékül. 21.05: Kos- suth-klub. 22.30: Fórum. 2.3.05: Kis éji zene. PETŐFI: 5.0(): Napibb).*8.00: Sportreggel. 8 50: , Helykereső. 9.05: Zene-szó. 1 t.Ó'5: Petőfi érdekes. 12.00: „Nóta-só”. , 13.30: Hollywoodi örök/iildetlüJl’jM.OO: Akár hi-fi. akár r^pjia^yjjyjissza- számlázás. 15.35: Iránytű, (6.00: Csúcsforgalom. 17.05: Napóra. 18.00: A magyar rock archívuma. 18.30: Helykereső. 19.05: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 19.30: Kamasz-panasz. 20.30: A Speckled Red felvételei. 21.05: Műfordítva. 21.45: Zenés játékokból. 22.00: Albumajánlat. 22.30: Jazzarchívum. 23.10-4.50: Napforduló. 0.10-4.50: Éjszakai műsor. A napforduló folytatása. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: A nőimi- tátor. 10.20: A végzet hatalma. 11.40: Országok, tájak népenéje. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.45: Új zenei felételeinkből. 14.05: Háború és béke. 14.56: Új kompakt lemezeinkből. 16.05: Városok. zenék.... 16.35: Századunk kamarazenéjéből. 18.05: Új kompakt lemezeinkből. 19.56: S.O.S. az Oxigénnek. .. 20.48: Jean Pierre Rámpái felvételeiből. 22.05: Aki gondolkodott és írt és sírt. 23.00: Hátsó szoba - irodalmi kísérletek. 23.30: Kamarazene francia szerzők műveiből. 0.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. [ 1 televízió 1. MŰSOR: 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.35: Follow Through. 9.00: A szépfiú. 10.20: Kéúj- ság. 16.00: Híradó. 16.10: Orr. a törpe. 16.55: Pretoria Adult Choir. 17.15: A gyógyszer használ, vagy árt? Az orvosság pusztítóbb, mint a betegség? 17.30: Folyt. köv. Szextetthely. Semmi pánik. 18.00: Pénzvilág. 18.10: Csillagtörténetek. 19.00: Mini klip-mix. 19.15: IS. 19.40: Esti mese. A királykisasz- szony jegyei. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: A nagy titok. Francia filmsorozat. 21.40: Metropolis játékok. 22.20: Tíz után... 22.40: Közjáték. 22.45: „Sír az út előttem". Hadak útján. 0.20: Késő esti Híradó. 0.25: BBCTiíradó. .4íjr«:iijl7. jjrí> r 2. MŰSOR:' ÁÖ0-910Ö: Napkelte. 15.55: Műsorelőzetes - Időjárás. 16.05: Nasa Obrazovka. Kesztölci Krónika. A hadifogság. 16.40: Ötről hatra. 17.40: Gyerekeknek. Az én pici pónirn. Szökevény virágok. 18.00: Híradó. 18.15: Telesport. 18.35: Ötöd-ölő. 19.00: Dempsey és Makepace. A mumus. Angol filmsorozat. 19.55: Kriminális. 20.40: Helló, világ! 21.25: Veres sándor: Quattro danze transilvane. 21.40: A költészet percei: Babits Mihály. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Nap- zárta előtt. . . 22.45: Három királyok. Magyar film. 23.20: Color Blues Fesztivál. SZLOVÁK TV 1. MŰSOR: 8.00: Piac. kereskedelem. pénzügy. 9.05: Lörenzaccio. 10.05: Sportvisszhahgök. 15.30: Rhytmick. 16.10: Verseny a halállal. 17.55: Párizs. 18.25: Tévénapló. 20.05: Csendes fájdalom. 21.40: A zenéről zenével. 22.30: Események, kommentálok. 23.05: Bécs. 2. MŰSOR: 9j)(>: JJjsrágjgymé- szetfihm 16.30:^^!^ stúdió. 17.40: Az apu nekem nem tetszik. 18.00: Esti méiéí1 18.10: Angol nyelvtanfolyam. 18Ä5: Területi tévéműsor. 20.05: Af.hiVíi. amelyben élek. 20.25: Grendel Lájys elmélkedése a szabadságról. 21.20: Sport extra. 22.30: Tudni szeretni! PRO 7 9.00: Muppet-show. 11.10: Szívdobbanás. 15.15: Air Force. 16.10: A négyöklű trió. 17.00: Rajzfilms- how. Blues a riporter. Fenn-Hong Kong Pfuj. Valódi szellemjárás. Mexikó leggyorsabb egere. 19.05: Szerencsés utat. Mexikó. 20.15: Kramer kontra Kramer. Amerikai játékfilm. 22.05: Highwayman. 23.40: Starsky és Hutch. 0.45: Állandó stresszben. 2.25: Ködzóna. A halál színei. 2.50: A fogoly. Angol kémfilmsorozat. 3.50: Scaramou- che. Francia-olasz-spanyol kalandfilm. TV 5 9.55: Kultúrális erőleves. 17.15: Valóság a fazék alján. 19.00: Kerékpáron Kanadán át. 19.30: Svájci tv-híradó, élőben. ,Í5Q,0Q: Rendkívüli tudósító. 2L3Á. ÄjjVjts^rpapi gyilkos. 23.20: Kultúralfs erőleves. Vitaműsor SUPER 13.30: Túlélés. 17.50: Zenei hí< rek. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Kém vagyok. 19.30: Belső kiadvány. 20.00: Sportmagazin. 21.00: a tudomány megmutatja. 22.30: Európai jelentések. 23.00: Vakrepülés. 0.25: Kék éj. SCREKNSPORT 8.30: Bowling. 9.00: Spanyol futballkörkép. 9.30: Nemzetközi motorsport. 11.00: Vízisí-vb. 12.00: Snooker. 14.00: Jégkorong. 15.30: Díjugratás Hollandiából. 16.30: Boksz az USA-ból. 18.00: Röplabda Belgiumból. 19.00: Díjugratás Stuttgartból. 20.00: Amerikai egyetemi futball. 22.00: Golf az USA-ból. 23.30: Jégkorong. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -el! 8.30: Varázslatos Jeannie. 9.00: Hírek röviden. 9.05: Zebra. Sarkvidéki állomás. 11.40: szerencsekerék. 12.45: Tévétőzsde 1. 13.05: Tévétőzsde II. 13.35: Kalifornia napja alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: A szép és a szörnyeteg. 17.05: Menj az egészre! 18.15: Bingo. 18.45: Jó estét. Németország! Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárási körkép. 20.15: Hallo Heino. Slágerek. 21.15: Tűzvihar. 23.35: Menekülőben. 0.25: A szép és a szörnyeteg. RTL 11.45: Gemini ember. 12.30: Mr. Terrific. 13.00: Egy apával több. 13.30: A Kalifornia klán. 14.20: A sprinefildiek története. 15.05: Dallas. 15.55: CHIP'S. 16.45: Kockázatos! 17.10: Játékshow. 17.45: RTL videoshow. 19.15: Knight Rider. 20.15: Columbo. 22.00: Vigyázat, robban! 22.50: Jog Los Angelesben. 24.00: szolgálat Vietnamban. 0.50: Harc a maffia ellen. A vakondok. 1.50: Félhomályos zóna. 2.15: A félelem árnyéka. 4.05: A gyilkos trió. 5.15: Órák után. Fiatalok magazinja. [ mozi ] Salgótarjáni Apolló Mozi: fél 4-től: Szárnyát vagy combját? Színes. szikronizált francia vígjáték. Háromnegyed 6 és 8 órától: Hamis a baba. Színes, magyar filmvígjáték. KAMARA: 5 ’g* 7 órától: Trükkös halál. Színe* szinkronizált amerikai krimi. Balassajl.var|nati Madách: Irány ColeiátM. Színes, szinkronizált ameriLái vígjáték. KAMARA: Godziu« a Mcchag°- dzilla ellen. Színes. S/inkroni/áh japán fantasztikus ti 1 !TJ, Nagtbábt- nyi Bányász: Robjn Hoötl n'tolvajok fejedelme.. Színes, szinkronizált amerikai film. Pásztói Máira: Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. Szécsénvi Rákóczi: Nagy durranás. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. t