Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18 / 15. szám
12 SPORTTUKOR 1992. január 18., szombat-L Deák Bamba elismerése Élre törnek a katonák 7 A Téli Olimpiák története Minden kezdet nehéz 1924. Chamonix • Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke csütörtökön hivatalában köszöntötte és megjutalmazta a 70 éves Deák Ferencet, a népszerű Bambát, a negyvenes évek kiemelkedő tudású labdarugóját. Az FTC, majd az Újpesti Dózsa egykori sokszoros válogatott csatára harminchat klubmérkőzésen elért 66 góljával minden idők legeredményesebb játékosa. Halasztás és bombariadó • A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága január 24-ére halasztotta a csütörtökre kitűzött tárgyalást a Ferencváros kontra Veszprém ügyben. Az új időpont kitűzését azzal indokolták, hogy az FTC jogi képviselője, dr. Török Ferenc külföldön tartózkodik, így nem tudott megjelenni a tárgyaláson. Nem sokkal ezután a csütörtök délutáni órákban bombariadó borzolta a kedélyeket a meg nem tartott tárgyalás helyszínén, a Népstadion toronyépületében. Szerencsére a fenyegetés csak vaklárma volt, így az épület kiürítése után megnyugodhattak a kedélyek. A magyarok a hetedikért • Csütörtökön este befejeződtek a csoportküzdelmek a Svédországban zajló férfi kézilabda Világ Kupa-viadalon. A tartalékos magyar együttes szereplését nem kísérte szerencse: mindhárom mérkőzését elveszítette, így pont nélkül, a negyedik helyen zárt csoportjában. Ez egyben azt is jelenti, hogy Joósz Attila szövetségi kapitány legénységére kétnapos pihenő vár, s legközelebb csak vasárnap lép pályára, amikor is a másik negyedik helyezettel, Romániával játszik a 7. helyért. McEnroe győzelme A Hunyadi János Gépesített Lövészdandár labdarúgó-csapata a megyei I. osztály negyedik helyén várja a tavaszi folytatást, az éllovas Mohora együttesétől egy pontra leszakadva. A rétsági laktanyában - a gárda főhadiszállásán - Menczel Boldizsár szakosztályvezetővel és Salgai György játékos-edzővel beszélgettünk a katonai tizenegy elmúlt őszi szerepléséről, az előttük álló tervekről, lehetőségekről. Menczel Boldizsár neve nem ismeretlen a megyei labdarúgást jobban ismerő szurkolók számára. Egykoron Balassagyarmaton futballozott, majd a másodosztályú Váci Izzóhoz került. aztán játszott az akkor még NB Ill-ban vitézkedő Rom- hányban is. Esztendők óta a dandár ellátó főnöke, a futballcsapatnál sportszeretetből vállalt funkciót. Nehezen indult az idei pont- vadászat a Hunyadinak. Az ok prózai: a bevonulások miatt nem állt rendelkezésre a szezon kezdetére a csapat. Ezért is kértek és kaptak a szövetségtől kél hét halasztást. Gyakorlatilag ez idő alatt kellett összehozni a tizenegy embert, ennyi idő alatt Szebbnél szebb pomponos lányok remek koreográfiái fokozzák a hangulatot a kosárlabda őshazájában, az Egyesült Államokban, a bajnokságok bajnokságában, a NBA-ben. A jó példa ragadós, már hazánk jelentősebb kosarascsapatainál is élvezheti a publikum e szórakoztató látványosságot. A közönség mindenekfelett. Ezzel a megállapítással lép szerkesztőségünkbe Dániel' Tamás, az SKSE NB I-es kosarasainak nevében. Korántsem túlzás az a kijelentés, hogy a csoportban a salgótarjáni közönség viszi a prímet. A zsúfolásig megtelt nézőtér önmagáért beszél, azonban a buzdítás, s a sportszerűség is egyedülálló. Ez a szurkolósereg kellett volna ütőképessé formálni a sorkatonákat. Nem véletlen, hogy első három találkozójukból kettőt elveszítettek, míg az ősz hátralévő mérkőzésein csupán egyszer hagyták el Menczel Boldizsár vesztesen a pályát. Mikorra összerázódott a csapat, nem volt gond. Jöttek is az eredmények, azt amit elterveztek. A negyedik hellyel elégedett a szakvezetés, de ennél többet akarnak elérni. Célkitűzésük nem akármilyen: az első mindent megérdemel, s ez már a játékosok együttes véleménye. A szakosztály ezt próbálja igazolni a jövőben. A mostani találkozón már beindul a show. Itt lesz Nagy Feró, a hazai rockpápa, aki a mérkőzés szünetében gondoskodik a nagyérdemű szórakoztatásáról. A meccs után nem vonulnak az öltözőbe a csapat tagjai, hanem a nézők közé ülnek, afféle sebtiben rendezendő ankétra. Bárki bármit kérdezhet a fiúktól és Tatár mestertől, bizton választ kap. A gárda ezzel is szeretné megköszönni az eddigi biztatást. Azonban ez csak a kezdet. A szakosztály szerződési ajánlattal várja a jelentkezését csinos leányzóknak, akik a jövőben álháromban akarnak végezni. Adódik a kérdés: nem akarnak feljutni az NB III—ba? Nos, állítják, ha a lehetőség kapujába kerülnek, mindent megtesznek ennek érdekében! A csapat együtt van, a játékosanyag jó, és ami nagyon fontos - nincsenek anyagi gondjaik. Bíró Zoltán alezredes-parancsnok maximálisan támogatja a szakosztályt. Az is nekik jelent előnyt, hogy a vetélytársak - Mohora. Őrha- lom. Nézsa - kettőt hazai pályán fogadnak, s onnan még nem sokan tértek haza ponttal. Most éppen téli alapozáson vesz részt a legénység, nem is akárhol: a csodálatos bánki üdülőben. Ezt követően helyben, Rútságon készülnek a feladatokra, mindennapos tréningekkel és sok edzőmérkőzéssel. A feltételek adottak a munkához, a több pályával, öltözővel ellátott sportkombinát kielégíti az igényeiket. Salgai György edző bízik a fiúkban. Az őszi produkciók közül Pusztai, Novák és Molnár kapus nevét említi a legjobbak kategóriájában. A többiek is megtették a dolgukat, de még több kell. Elvégre nem akármilyen céljaik vannak. .. landó szereplői lennének a hazai mérkőzéseknek. Körvonalazódik egy "buli-meccs", ahol ismert közéleti személyiségek lépnének pályára a Sese ellen. Komplex szórakozást, felejthetetlen élményt kívánnak nyújtani azoknak az embereknek, akik hétvégenként a minél jobb eredmény elérésére serkentik a csapatot. A szép terveken túl a legközelebbi feladat, a TF legyőzése mindennél fontosabb. A fővárosi gárda utolsó helyen áll a pontvadászatban, de senki nem veszi könnyelműen az ösz- szecsapást, hiszen nagymellényben könnyen befürödhet az együttes. Szebta is megérkezett hazájából, így a teljes legénység sikerre éhesen várja a szombat 17 órai kezdést. 1921. júniusában, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Párizst jelölte ki a Következő, 8. Nyári Olimpiai Játékok helyszínévé, határozatot fogadott el a téli versenyek megrendezéséről is. Eredetileg úgy gondolták, az 1924-ben Chamonix-ben sorra kerülő találkozó nem lesz olimpiai jellegű. de végül a testület megváltoztatta döntését és utólag, az 1925. éVi prágai kongresszusán elismerte a „kistestvér” önállóságát. Végre! Fellélegezhettek a téli sportok szerelmesei, hiszen eddig társbérletben a nyári olimpia műsorán szerepeltek a versenyszámok. I908-ban Londonban korcsolyázásban aranyérmet osztottak ki, s az 1920-as antwerpeni játékokon a jégkorong is felkerült a programok közé. Chamonixban 1924. január 25 .-február 5. között tizenhat ország - köztük hazánk - versenyzői vettek részt az I. Téli Olimpiai játékok küzdelemsorozatán. Négy sportág - korcsolyázás, jégkorong, sí, bob - tizennégy versenyszáma közül kilencben a skandináv országokból érkezett sportolók diadalmaskodtak. Síelésben a norvég Thorleif Haug három aranyérmet szerzett. (Csak északi síszámok voltak). Gyorskorcsolyában a finn Claus Thunberg, a „jég Nur- mija” aratott három győzelmet, míg a műkorcsolya versenyeken feltűnt egy 12 éves norvég kislány, Sonja Henie. aki a későbbi olimpiák meghatározó alakja lesz. A jégkorong torna különlegessége a kanadai csapat nagy sorozata volt. A döntőbe 85-O-ás gölaránnyal kerültek, ahol 6-1 -re nyertek az amerikaiak ellen. A magyar színeket négy síelő képviselte. A legfigyelemreméltóbb teljesítményt egy bizonyos Németh Ferenc érte el. aki kölcsönléccel a huszadik helyen ért célba a harminchárom induló között. Az I. Téli Olimpia nagy sikere arra késztette a NOB vezérkarát, hogy négy év múlva - immár teljesen hivatalosan - ismét megrendezzék a viadalt. Hegedűs Henrik Egy kis futballhumor A jobbszélsőt felvágták, a játékvezető nem sípolt. A csatár dühösen feltápászkodott és közben valamit motyogott az orra alatt. A bíró tapintatosan elfordult.-Süket vagyok - mondta. -Semmit sem hallok.-Az még nem lenne baj - kiáltotta a játékos, - de legalább látnál! Kiállították. * * * A humor még a legnagyobb mérkőzések legforróbb pillanataiban is jelen van. ha nem is a pályán, de a lelátók széksoraiban. Egyik kitűnő hazai ex-játékvezetőnk örök emlékként őrzi egy bömbölő bariton hangorkánként elnyomó megjegyzését, amit neki nem tetsző ítélete nyomán tett:-Bíró! Téged küldjünk, vagy idejön az anyád?!... A show a kosárlabda sója • A 32 éves amerikai „teniszlegenda”, John McEnroe pompásan zárta fellépését a harmadik fordulóban, hiszen két óra 32 perces csatában legyőzte az e viadalon 3. helyen kiemelt német Boris Beckert. A melbo- urne-i stadion „centerpályáján” természetesen telt ház, 15.000 néző figyelte McEnroe—t, azt találgatva, hogy az első szettben mutatott könnyed játéka jellemző lesz-e a folytatásra is? Az első játszmában ugyanis 3:l-es előnyre tett szert McEnroe, s a különbséget meg is tartotta. A második szett is az amerikai sportoló fölénye jegyében szaladt le, s csak a harmadikra összpontosított igazán Becker. Abban sem tudott mit kezdeni a német nagyágyú, megtörtént a csoda: McEnroe 1985 óta ugyan nem nyert nagy riválisával szemben, most azonban igen: John McEnroe - Boris Becker 6:4. 6:3, 7:5 Kínában Darnyi a világelső • Húsz kínai újság hatvan sportújságírója 1991-ben „A világ legjobb úszójának” Darnyi Tamást választotta meg, mint arról a nagykövetségünk tájékoztatást kapott. A címmel járó oklevelet és serleget a nagykövetség képviselői pénteken vették át a pekingi parlament épületében. Meg sem állna Barcelonáig Tepkor Zoltán nem akármilyen tervet forgat a fejében: ha törik, ha szakad, márpedig ő elfut Barcelonába, a Nyári Olimpiai Játékok színhelyére! A huszonhét esztendős salgótarjáni fiatalembert régóta a sport megszállottja, segédedzői képesítést is szerzett ökölvívásban és labdarúgásban, egy éven keresztül foglalkozott az SBTC úttörő bokszolóival. Három esztendeje a futás jelenti számára az állandó sportteljesítményt. A hét hat napján edz, összesen mintegy százhatvan kilométert A bátor sportember hagy maga mögött. Segítséget kap az SKSE atlétikai szakosztályától, Szilágyi Tibor készít számára edzésterveket. 1990-ben olvasta Schirilla György könyvét, azóta vegetáriánus, ekkor határozta el a nagy futást. Nem kicsi a táv, Tarján- tól közel kétezer kilométer. Tervei szerint napi ötvennyolcvan kilométert futna, így kb. negyven nap alatt érne célt. Az olimpia július 25-én kezdődik, sürget az idő. És itt jelentkeznek a buktatók. Szponzort kell találnia. Már tucatnyi helyen próbálkozott - mindhiába. Levelet írt a köztársasági elnöknek, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, azonban ők csak erkölcsileg tudják támogatni vállalkozását. Tovább keresi hát azokat a mecénásokat, akik reklámlehetőséget látnak benne. Mindenesetre keményen készül a kihívásra, hóban-sárban rója a kilométereket. Az meg sem fordul a fejében, hogy nem tudja teljesíteni a távot. Jól ismeri az útvonalat, térkép nélkül is tudja már. Az utak pedig bizton segítik majd őt, hiszen közelebbi ismerettségben áll velük. Civilben útőr. szilágyi A Salzburgring sem lesz házigazda? Lehet, hogy az autó- és motorsport kedvelői újabb rangos ausztriai versenyről kénytelenek lemondani. Öt évvel azt követően, hogy Zeltweg elveszítette a Forma-l-es autós gyorsasági világ- bajnoki futam rendezési jogát, most a Salzburgringet fenyegeti hasonló veszély a motorkerékpáros Grand Prix-viadallal kapcsolatban. Az októberben kiadott versenynaptárban még a házigazdák között szerepelt az ausztriai pálya, ám a napokban Peter Angérmayr. a motorkerékpáros Osztrák Nagydíj szervezőbizottságának elnöke arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a sorozat új főnökétől, Bernie Ecclestone-tól - ő nem más, mint az autós F-l-es világbajnoki pontvadászat teljhatalmú ura - olyan szerződéstervezetet kapott, ami egyszerűen elfogadhatatlan. Ecclestone többek között egymillió dollárt szeretne kapni a házigazdái jog biztosításáért, ami azt is magával vonná, hogy a jegyárakat drasztikusan fel kellene emelni. Mi több: az időponttal is gondok vannak, a hagyományos júniusi dátum helyett augusztus 9—ét javasolták az osztrákoknak. A szervezők ezzel sem értenek egyet, mert augusztusban mindig rengeteg vendég érkezik Salzburgba, a nagy hagyományokkal rendelkező kulturális fesztiválra, s nehéz lenne elhelyezni a Grand Prix-futam iránt érdeklődő mintegy 100 ezer sportrajongót. Marad a sárga A svédországi labdarúgó Ebdöntő sorsolása előtt Göteborgban megkezdte ülését a kontinentális verseny szervező bizottsága. Döntöttek arról, hogy a selejtezők során begyűjtött sárga lapos figyelmeztetések érvényben maradnak a nyolcas fináléban is, ezzel elutasították a német szövetség kérelmét, miszerint tiszta lappal indulhassanak a játékosok a legjobbak küzdelmében. A bizottság javasolta, hogy a jövőben ne nyolc, hanem tizenhat együttes vehessen részt a fináléban. Ebben a kérdésben csak 1993 tavaszán döntenek. Sporttörténeti megyei kiállítás Több megyei intézmény "Nógrád Megyei Sporttörténeti Kiállítás" megrendezését tervezi, egy hónappal a barcelonai olimpia előtt. Ä kiállítás a századfordulótól mutatná be a megye sportmozgalmának eredményeit. Ehhez szükség van azokra a dokumentumokra, melyek egyesületek vagy magánszemélyek tulajdonában vannak. Kérik ezeket a segítőkész személyeket, szövetségeket, hogy a sportemlékek ideiglenes rendelkezésre bocsájtásával járuljanak hozzá a kiállítás színvonalához. Február végéig lehet jelezni a Nógrádi Történeti Múzeumban, dr. Szvircsek Ferenc igazgatóhelyettesnek. / 1 r.TTTT. U begyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes:KELEMEN GÁBOR. Kiadó: Axel Springer-Magyarország LLi ..Á . .1 „j. . Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet (v olt Palócz Imre) tér 4. Postafiók: 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 229109. Főszerkesztő 32/10-589. Sportrovat :32/14-596. Esti nyomdai szerkesztői ügyelet: 10-869. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219—98636 021—02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Erzsébet tér 4. Telefon: 32/I7-I77, 10-379,10-233. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865—9095. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza! SZUPER „MNG” KFT Balassagyarmat, élelemiszer- és vegyiáru nagykereskedés gépkocsival rendelkező üzletkötőt keres mielőbbi munkakezdéssel. Érdeklődni: Balassagyarmat, 35/11 -026 telefonon. VOLKSWAGEN Passat dízel eladó. Érdeklődni: 32/17-506 (00527/K)