Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-27 / 302. szám
8 SPORTTÜKÖR 1991. december 27., péntek Fele fizetését odaadná a győzelemért Farkas, a tarjáni kosaraskirály Amennyiben Nógrádban a csapatjátékokat vesszük górcső alá, azt hiszem hogy FARKAS ATTILÁT, a Salgótarjáni Kohász SE NB I-es kosárlabda-csapatának játékosát illik momentán a legnagyobb sztárként emlegetni. Negyvenkét alkalommal öltötte magára a magyar válogatott címeres mezét, a Bp. Honvéd színeiben tízszer nyert bajnokságot, hatszor pedig kupát. Gellérrel, Gyu- rasitscsal, Losonezyva! játszott éveken át egy csapatban. Sajnálja, hogy a nemzetközi porondon nemigen tudták magukra vonni a világ figyelmét. Húsz éve kezdte, ma már a harminckettedik életévét tapossa. Nem mellékes megemlíteni, hogy 204 centi magasra nőtt. Felesége ugyancsak válogatott kosárlabdázó, ötéves nagyfiúkból alighanem szintén kosarast „faragnak”. Farkasnak egyébiránt ma már nem a kosárlabda az elsőszámú megélhetési forrása. Céget alapított, vagyis vállalkozóként „bonyolítja” életét. Nyáron került Salgótarjánba, de ennek története van. — Tavaly decemberben visz- szavonultam, mert a Honvéd akkori edzőjével. Lukács Sándorral - akit azóta már a csapat eredménytelensége miatt elküldték szakmai vitákba keveredtünk, s úgy döntöttem, hogy túl a harmincon már nem akarok szélmalomharcokat vívni és végignézni, hogyan merülünk el a mocsárban, hanem inkább a civil életben kezdtem hasznosítani magam. A nyáron aztán megkeresett Tatár István, mondván, nincs-e kedvem utoljára még egy jót játszani és megmutatni mindenkinek, hogy lehet ezt a játékot szépen is abbahagyni. Elgondolkodtam az ajánlaton, hiszen egy olyan kisvárosban, ahol nincsen élvonalbeli futballcsapat, a kosarasoknak akad némi keresnivalójuk. Azóta kiderült hogy jól választottam, hiszen hétről-hétre telt ház és csodálatos közönség előtt vívjuk mérkőzéseinket. — Mire taksálja a csapatot? — Hogy nem esünk ki az NB I-ből, azt akár most is írásba adom. Sokan és sokfelől jöttünk, eleinte hiányzott az összhang, bele is szaladtunk egy-két csúnya vereségbe, de egyre jobban összerázódik a társaság, és az idény végén már jöttek az eredmények. Az önbizalom kezdetben sem hiányzott, de ebben a játékban az összeszokottság nagyon sokat számít. Ahogy telik az idő, úgy gondolom, egyre jobbak leszünk. — Hová helyezi el saját magát a jelenlegi együttesben? — A koromnál és rutinomnál fogva alighanem elsők között jöhetek számításba. Voltak ugyan hullámvölgyéim, két sérülés is zavart, de úgy érzem, képes vagyok húzni az együttest, küzdelemre sarkallni a többieket. A fiataloknak még szükségük van egy olyan emberre, aki bábáskodik felettük. —- Sokan azt tartják, hogy nem elég színes <fz ön játéka. — Nem szeretek csillogni- villogni, inkább igyekszem minél nagyobb hasznára lenni a csapatnak. Annál is inkább, mert tudom, hogy akad itt olyan ember, aki szeretné, ha ő tolhatná a szekeret. Hát csak hadd tolja, de a végén azért részesedjünk közösen a sikerekből. Szebta például a Dunai Kőolaj és a Hódmezővásárhely ellen a közönség kedvencévé nőtte ki magát, mert az utolsó öt percben mindkét meccsen dobott tizenhat pontot. Csakhogy ahhoz, hogy ő a végén nyugodtan parádézzon, el kellett jutni húszharminc pontos vezetéshez és kellett, aki megdolgozzon ezért. Ahhoz, hogy Szebta zsákolni tudjon, hátul előbb valakinek meg kellett szerezni a labdát. — Nem nyomasztó, hogy jószerével a kezdő ötös kénytelen végigrobotolni a mérkőzéseket? — A probléma akkor kezdődik, amikor valakinek összegyűlik négy személyi hibája és nagyon kell vigyázni, hogy ki ne pontozódjon. Ilyenkor a többiek igyekeznek segíteni a védekezésben, hogy ne üsse be az ötödiket, mert ha megteszi, nem olyan kaliberű játékos jön be a kispadról, aki pótolni tudná a kieső embert. — Hallani bizonyos ellentétekről a helybeli és az idegenből érkezett játékosok között. Farkas Attila és sokkal kevesebb külső körülmény vonta el a figyelmünket a kosárlabdázástól. Nem volt ekkora a pénzhajhászás, nem volt ennyire rohanó a világ. Sokkal nyugodtabb életet éltünk és több időnk maradt törődni egymással. A pályán is jobban össze tudtunk hangolódni, hiszen egymás gondolatát is ismertük. — A magyar kosárlabda miért nem tud felnőni a nemzetközi élvonalhoz? — A szövetség és a klubok közötti állandó széthúzáson túl legalább felerészben a magyar edzők alkalmatlansága okozza a lemaradást. A Testnevelési Főiskolán zajló képzés egyenlő a nullával; meg is lehet nézni, hány korábbi jó kosaras adja edzőségre a fejét. A játékos pedig csak annyit tudhat, ameny- nyit megtanítanak neki. Mondok erre egy példát. Tony Ku- kocs nevét bizonyára sokan hallották. Ő hozzám hasonló alkatú, és nem hiszem, hogy ti- zenkét-tizenhárom éves korában sokkal jobb kosaras lett volna az ugyanannyi idős Farkas Attilánál. Nos, hogy mi lett Kukocsból és Farkas meddig jutott, ne hasonlítsuk össze. Ővele edzők foglalkoztak. Belőlem pedig ennyit hoztak ki, engem erre tanítottak, ennyire erősítettek meg. Tényleg, kihez fordulhatnék emiatt panasszal? Húsz évi munkám fekszik ugyanis a kosárlabdában, s nem egymagám tehetek róla, hogy nem lett belőlem semmi... Balás Róbert Jenei egy évre jöhet? A futballkedvelő közvélemény úgy tudta: Jenei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya 1994 nyaráig, az Egyesült Államokban sorra kerülő világbajnoki 24-es döntő végeztéig irányítja majd a szakmai munkát Magyarországon. Ennek ellentmond egy bukaresti jelentés. A Reuter közölte, hogy Jenei egyéves szerződést írt alá, amely meghosszabbítható. Minderről a Román Labdarúgó Szövetség elnöke, Mircea Sandu számolt be az angol hírügynökségnek. Mi az igazság, illetve, egyáltalán az MLSZ tud-e a meglepő román döntésről? - kérdezte szigetszentmiklósi otthonában Czékus Lajost, a futballszövet- ség főtitkárhelyettesét az MTI munkatársa. — Jenei Imre olyan szerződést írt alá, amelyben valóban a vb végeztéig kötelezte el magát válogatottunkhoz - hangzott Czékus Lajos válasza. — Mindez persze nem zárja ki, hogy a romániai szövetség másként gondolta, és valóban csak egy évet engedélyezett „első lépésként”. Ezek szerint új és friss a hír az Ón számára is? — Mitagadás, meglepő, Öntől hallom először. Mikor tisztázzák, végül is „mennyi az annyi" a szerződés terminusai körül? — Az ünnepek után természetesen sort kerítünk erre. Ha a jelentésben az áll, hogy a szerződés meghosszabbítható, akkor egyben érzem az esélyt arra, hogy 1994 nyaráig valóban nálunk dolgozik Jenei Imre. Legfeljebb időlegesen másként gondolta Mircea Sandu úr Bukarestben a szerződés részleteit. Úgy hírlik, 1992. január 16- ikán jön először magyar földre szövetségi kapitányként Jenei Imre! — Igen, erről van és volt szó! Mi kértük meg arra, hogy már a vb-selejtezők budapesti időpontegyeztető megbeszélésein olyan tervvel álljon elő, ami meghatározza a megbeszélések menetét magyar részről. Gyakorlatilag tehát tizenhatodikán „iktatjuk be” kapitányként. Az év „aranyköpései”- A Reuter válogatást közölt világhírű sportolók és szakvezetők „legsikeresebb” 1991-es nyilatkozataiból. íme, néhány az „aranyköpésekből”: „Egész új a karosszériám. Az igaz, hogy már a negyedik motort szerelték belém.”( A 39 éves amerikai teniszező, Jimmy Connors). „ Túl gyors, túl jó volt. Engem a fiatal Sugar Ray Leo- nardra emlékeztetett." ( A profi ökölvívó Sugar Ray Leonard véleménye Terry Norrisról a tőle elszenvedett vereség után). „ Bizonyítottam a világnak, hogy nem olyan szégyenletes dolog öreg állampolgárnak lenni. Különben is, örökös bajnok lennék, ha a menetek között enni lehetne egy falatot.” ( A 42 éves profi ökölvívó George Foreman nyilatkozata a világbajnok Evander Holyfield elleni tisztes vereség után). „ A teniszsport halálra van ítélve a túl sok pénz miatt. Még ha nem is követünk el hibát, a bankók akkor is megmételyezik sportágunkat." ( Philippe Chat- rier, a Nemzetközi Tenisz Szövetség elnöke). „ Egy új nyelvet megtanulni nem okozhat problémát. Igaz, én még angolul sem tudok igazán jól.” ( Paul Gascoigne véleménye az olasz Lazióhoz tervezett átigazolása ügyében). „ Hol van Wales? Skóciában?' ( Egy amerikai újságíró kérdése azután, hogy a walesi lan Woosnam megnyerte a golfozók amerikai bajnokságát). „ A sikeres lesiklónak jó lécekre, jó sícipőre és kevés észre van szüksége." ( Az idei Világ Kupa egyik legjobbjának, a svájci Paul Accolának a véleménye). Vert mezőnyben Mától: középdöntők! Teremcsaták a javából Hochfilzenben rendezték meg a napokban a sílövő Világ Kupa-sorozat idénynyitó versenyét. A küzdelmekben részt vett az albertville-i téli olimpiára készülő magyar válogatott. Közöttük a Salgótarjáni Petőfi DSE két olimikonja, Géczi Tibor és Bereczki Brigitta is, akik á többi magyar résztvevőhöz hasonlóan, meglehetősen közepes eredményeket értek el. A vert mezőnyben végeztek. A férfiak 20 kilométeres számában Géczi a 113 induló között a 76. helyen érzekett célba (eredménye: 1:11:52,8 /4/), 10 kilométeren ugyanő a 111 fős mezőnyben a 96. helyen végzett (eredménye: 38:08,9 /3/). A férfiak 4x7,5 km-es váltója a 13. lett, mégpedig úgy, hogy mindössze két egységet sikerült megelőzniük (az eredmény: 1:54:06,6/3/). A hölgyeknél mindössze annyival alakult jobban a helyzet, hogy Bereczkinek 7,5 km-en sikerült a mezőny első felébe kerülnie: az év síelőnője 81 versenyző közül a 29. helyet csípte el (eredménye: 30:00,1 12/). Nem sikerült ugyanez a hosszabb, 15 kilométeres távon, ahol a tarjániak üdvöskéje a 79 fős mezőnyben az 50. helyen zárta a vetélkedést (eredménye: 1:08:42,4/7/). Salgótarjánban befejeződtek a városi amatőr teremlabdarúgó-bajnokság selejtezőinek küzdelmei. A négy csoportból az első két helyezettek kerültek a hét végi középdöntőkbe. A küzdelmeket pénteken, szombaton és vasárnap folytatják a városi sportcsarnokban. Áz utolsó forduló eredményei. A-csoport: SKÜ TS - PSZF 3-5 (1-2). Gl.: Bottyán, Horváth. Vojtekovszki ill. Békefi (3), Suhai, Kovács. Fenvő- IBUSZ - Viktória 8-0 (2-U)). Gl.: Dupák (3), Marcsok, Répás, Földi, Mohácsi, Csáki. A végeredmény: I. Fenyő-IBUSZ 6 p„ 2. Viktória 3 p„ 3. PSZF 2 p.,4. SKÜ TS 1 p. B-csoport: Rallye—SKÜ 6- 1 (4-1). Gl.: Drajkó (4), Pászti, Faragó ill. Bábel. Főiskola - Áfész 5-1 (1-1). Gl.: Czékmán (2), Takács, Szabó, Bodor ill. Csuberda. A végeredmény: 1. Főiskola 6 p., 2. Áfész 2 p., 3. Rallye 2 p„ 4. SKÜ 2 p. C-csoport: Szolgáltató - Pécskő SE 3-3 (1-2). Gl.: Jed- licska (2), Tóth ill. Szabó (2), Oláh I. Keresztúri FC - Vállalkozók 7-3 (3-1). Gl.: Fekete Z. (2), Nagy J. (2), Blaskó, Szolnoki, Fekete L. ill. Gabora. Bize, Bogár. A végeredmény: 1. Keresztúri FC 6 p., 2. Szolgáltató 3 p., 3. Pécskő SE 3 p., 4. Vállalkozók 0 p. D-csoport: Ámatőr - Salgg- las Euromobil 3-5 (2-3). Gl.: Blayer, Milcsovics, Dobroka ill. Bodor (3), Szabó, Tóth Z. Stenno- Városháza 3-2 (1-1). Gl.: Nagy Sz. (2), Korek ill. Csonka, Juhász. A végeredmény: 1. Salgglas 4 p., 2. Városháza 4 p., 3. Amatőr 2 p„ 4. Stenno 2 p. A középdöntők programja. Salgótarján, városi sportcsarnok, péntek: 15.50: Fenyő- IBUSZ - Áfész, 16.40: Keresztúri FC - Városháza, 17.30: Szlivka-emléktoma 7-8. helyért. 18.10: Viktória - Főiskola, 19.00: Szolgáltató - Salgglas. Szombat: 15.50: Szolgáltató - Főiskola, 16.40: Viktória - Salgglas, 17.30: Szlivka-emléktoma 5-6. helyért, 18.10: Fenyő-IBUSZ - Városháza, 19.00: Keresztúri FC - Áfész. Vasárnap: 15.50: Áfész-Városháza, 16.40: Viktória - Szolgáltató, 17.30: Szlivka-emlé- toma 3^1. helyért, 18.10: Fenyő-IBUSZ - Keresztúri FC, 19.00: Főiskola - Salgglas. Tippeljen On is! Iksztotó - plusz 100 szelvényért! Az Új Nógrád totótippjei, 52.hét 1. Everton-Liverpool X 2. Aston V.-Southampton 1 3. Notts C.-West Ham X 4. Manch. C.-Arsenal X 5. Oldham-Nottingham 2 6. Queen’s P.-Sheffield W. 2 7. Sheffield U.-Crystal P. X 8. Tottenham-Norwich 1 9. Wimbledon-Coventry X 10. Aberdeen-Celtic 1 11. Airdrie-Motherwell X 12. Rangers-Dunfermline 1 13. St.Johnstone-Hearts 2 Pótmérkőzés: 14. Luton-Chelsea X Iksztotó Az Új Nógrád és a Szerencse- játék Rt. közös játékában, az Iksztotóban azt kell megtippelni fogadóinknak, hogy a heti totóban hány mérkőzés végződik döntetlenre, azaz "ikszre". (Ha tehát Ön úgy gondolja, hogy az 52. héten 7 darab iksz születik, akkor a mellékelt négyzetbe a 7-es számot kell beírnia!) A helyes megfejtők között minden héten 500 forint értékű totószelvényt sorsolunk ki. Az 51. hétre azonban — játékunk 100. nyertesének - a IKSZTOTO Az Ön véleménye szerint az 52. heti totóban hány mérkőzés végződik „ikszre”? (A számot írja be a négyzetbe!) * Szerencsejáték Rt. Név: lmnnnj Ez az Ön lapja! Lakcím: Szerencsejáték Rt. plusz 100 totószelvényt ajánlott fel! Elmúlt heti pályázatunkra 652 darab szelvényt küldtek be olvasóink. A helyes tipp: 5 Telitalálatot 58 fogadónk ért el. Közülük a 100 darab totó- szelvényt Hugyecz István, Hugyag, Kossuth út 29. nyerte! 9 darab totószelvényt nyert: Luterán Klaudia, Lucfalva, Zbajlik út 1. 8-8 darab totószelvényt nyert: Dobák Péter, Balassagyarmat, Dózsa Gy. út 14. és Géczi Béla, Salgótarján, Hársfa út 13. Nyerteseink közül a vidékiek postán kapják meg a szelvényeket, a salgótarjániak a 200. Számú Totó-Lottó Kirendeltségen (Salgótarján, Arany János út 13.) vehetik át. Az Iksztotót az Új Nógrád szerkesztőségébe kell beküldeni. Feladási határidő: szombat, 15 óra. I T f f ' I 7 '7 ' Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes:KELEMEN GÁBOR. Kiadó: Axel Springer-Magyarország Ifi t, * fi— ! í * l * I Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet (volt Palócz Imre) tér 4. Postafiók: 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 229109. Főszerkesztő 32/10-589. Sportro- 32/14-596. Esti nyomdai szerkesztői ügyelet: 10-869. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely iápkézbesítö postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — Budapest XIII., Lehel üt 10/a. 1900 — köz- ilenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219—98636 021—02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 45 forint, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Erzsébet tér 4. Telefon: 32/I7-I77, 3-379,10-233. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865—9095. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza! KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN: Tízéves a kohász fúvóskisegyüttes Diósi János, az együttes alapítója beszél az élményekben gazdag tíz esztendőről. — Korábban előfordultak ilyenek. Bele tudom képzelni magam az itteniek helyzetébe. Kiharcolom az NB I-es tagságot, a városban én vagyok az isten, és akkor jön hat idegen aki elveszi a helyemet, a játékomat, a népszerűségemet, a sikerélményemet; elvesznek tőlem mindent. Ebből támadt néhány nézeteltérés, de úgy látom, helyrebbillennek a dolgok, kezdi belátni mindenki, hogy hol a helye ebben a csapatban. Ez nagyon fontos, és tisztelet illeti a helyieket, hogy a helyzetet nagyon intelligensen rendezni tudták magunkban. — Egy fővárosból érkezett pr oft játékos, vajon érzelmileg képes lehet-e ráhangolódni arra, hogy „no, most én Salgótarján dicsőségéért harcolok" ? — Érdekes a kérdésfeltevés. Húsz évig játszottam a Hon- védban, de talán a két évtized alatt együttvéve nem szurkoltak ■ annyian a csapatomnak, mint itt, Salgótarjánban, ezen a néhány őszi mérkőzésen. Ez nagyon megfogja az embert, különösen azt, akinek harminckét évesen adatik meg először a fantasztikus érzés, hogy kijött miatta több mint ezer ember és mind azt akarja, hogy nyerjen és ezért biztatja, buzdítja. Fele fizetésemet odaadnám érte, hogy minél többször győzzön ez a gárda! — Mikor volt jobb a magyar kosárlabda: Gellérék idejében, avagy mostanság? —Akkori csapatunk tíz-tizenöt ponttal megverné a mostani bajnokot. Anno mi fizikálisán is nagyon sokat dolgozunk, emellett másképp álltunk hozzá,