Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-11 / 264. szám
1991. november 11., hétfő HIRDETÉS - MOZAIK - SPORT 7 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága gyermekünk, TURCSIK ATTILA életének 15. évében tragikus baleset következtében elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. GYÁSZOLÓ CSALÁD Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, MATULA JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy GYENES VENDELNÉ szül.: Lipták Anna életének 83. évében elhunyt. Temetése: 1991. november 13-án, szerdán, 13 órakor lesz a forgácsi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Temetkezés,: Ügynökség Salgótarján, Vörös Hadsereg u. 8, Hálás szívvel mondunk köszönetét valamennyi rokonunknak, barátunknak, ismerősünknek, akik felejthetetlen halottunk, SZOMOR SÁNDOR (GÉBICS) temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmainkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Négyfordulatos - csak harmadik Albertville. A jövő évi téli ötkarikás játékok városában, a franciaországi Albertville-ben a műkorcsolyázók is befejezték előolimpiai küzdelmeiket. A verseny során szuperformát fogott ki a szabadkorcsolyázás estéjére a szovjet Alek- szej Urmanov, aki négyfordulatos ugrással kápráztatta el a nézőket. Amellett, hogy szórata a tripákat is, és mindezt szinte kifogástalan tartással mutatta be. Urmanov egyszeriben az összetett verseny harmadik helyére lépett elő. Nyert viszont a kanadai Kurt Browning, aki hátsérülése ellenére is megbízható kű- rel biztosította be végső sikerét. Az összetett második helyezést a szovjet Vjacseszlav Za- gorodnyuk szerezte meg. NAPTÁR 1991. november 11. Hétfő A Nap kel 6.42 *- nyugszik 16.15 órakor A Hold kel 11.13 - nyugszik 20.01 órakor Gábriel Taxi 1 személy—teher éjjel -nappal tel.:10-094 NÉVNAP Sok boldogságot kívánunk a névnapjukat ma ünneplő Márton nevű kedves olvasóinknak. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Bőséges csapadék! Hóra és esőre is számíthatunk! A nappali felmelegedés sem lesz erős, mivel a legmagasabb érték 4 és 8 fok körül alakul. Éjszaka a lehűlés fokozódik, fagypont alá is süllyed a hőmérdéklet 4 és -2 fok várható. Szerkesztőségi ügyelet: (32)16-455' ÉVFORDULÓ Kétszáz éve született Kecskeméten Katona József (1791—1830) író, a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja. Nemzeti drámánk a „Bánk bán”, csak a halála után indult el sikeres útján. Újabb leleplezések Nem használt a doppingálca (FEB) Július 6-án elképesztő esemény zavarta meg a világ legnagyobb országúti kerékpáros versenyét: a holland PDM teljes csapata visz- szalépett a Tour de France további küzdelmeitől. A kilenc élvonalbeli kerekes, köztük Erik Breukink, Sean Kelly és Raul Alcala váratlan búcsúzásáról a zavarukat nehezen leplező holland sportvezetők mesébe illő történetet kerekítettek. Azt próbálták elhitetni, hogy csapatuk vesztét romlott élelem, tömeges baktérium-fertőzés okozta, vagy ha nem az. akkor egy olyan nagy energia- tartalmú készítmény, amelyet nem előírásszerűén csomagoltak, s éppen emiatt megromlott. Gyanítani lehetett, hogy az ilyesfajta ügyekben nagy tapasztalatokkal rendelkező Holland Kerékpáros Szövetség ezzel a magyarázattal nem éri be. vizsgálatot indít a „kilencek ügyében”. A csaknem négy hónapig tartó kutatás és kérdőzős- ködés eredményéről a napokban egy távolról sem bulvár hangvételű napilap számolt be - a vártnál is nagyobb vihart kavarva. Az Amszterdamban megjelenő lap hiteles forrásokra hivatkozva mindenek előtt arról tájékoztatta olvasóit, hogy a PDM kerekesei kivétel nélkül egy Intralipid elnevezésű szintetikus készítményt fogyasztottak, amelyről szakberkekben jól tudják, hogy az úgynevezett dopping-álcázók egyike. Hatására a tiltott listán szereplő anaGreg Lemond (képünkön) csodaszerek nélkül is császár bolikus szteroidok gyakorlatilag kimutathatatlaná válnak. Az már biztos, hogy a versenyről kereket oldó kerekesek a finomított szójaolajból előállított emulziót infúzió formájában kapták, jóval nagyobb dózisban, ahogy azt az orvosi javallat előírja. . . A lelkiismeretesnek nehezen nevezhető orvosaik állítólag azt hitették el velük, hogy a napi kalóriabeszerzési szükségletükhöz kívánatos kiegészítést kapnak, s azért infúzióban, mert így gyorsabb a felszívódás . . . A PDM vezetősége sajtóperrel fenyegetőzik, miközben a lapnál azt híresztelik, hogy adujukat még ki sem játszották. Tatár nem így akarta Még a másfél héttel ezelőtti Nyíregyháza - Salgótarjáni Kohász NB l-es férfi kosárlabda-bajnoki mérkőzés után történt, hogy a helyi lap tudósítója - aki a nógrádi olvasókat is tájékoztatta - a találkozó lefújása után odament a szakemberhez, hogy rövid véleményt kérjen a látottakról. Nos, Tatár nem mondott semmit a kollégának, s a nyilatkozat úgymond megtagadása visszatetszést keltett bizonyos körökben. Az eset után, egészen pontosan a pénteki SKSE - Kaposvári Honvéd találkozó előtt megkeresett minket a kohászok mestere és kérte, hadd mondhassa el ő is az esetről a véleményét. Kérésének természetesen eleget tettünk, álljon itt Tatár István rhonológja: — Először is elnézést kérek szurkolóinktól és az újságolvasóktól, semmiképpen sem akartam őket megsérteni ezzel a tettemmel, s nem az újságírók ellen van kifogásom. Az említett eset fúgy történt, hogy éppen az a fiatalember volt a mérkőzés időmérője, aki az újságot is tudósította. Sajnos az úr jó néhány hibát elkövetett - fel se tételezem hogy szándékosan - a mi kárunkra. Egyebek mellett - bár nem döntően - ez is hozzájárulhatott vereségünkhöz. Én az akkori helyzetben nem éreztem helyénvalónak, hogy a szokásosnál kevésbé nyugodt állapotomban nyilatkozatot adjak. Az esetet nem láttuk, így nem mondhatunk róla véleményt. Aki közszereplést vállát, kerülhet kínosabb helyzetekbe. Az edző is, a tudósító is. Bonyolult szuperboksz Bonyolódik a november 23-ra tervezett Holyfield - Damiani profi nehézsúlyú ökölvívó vb- -döntő körüli vita. Holyfield elsősorban pénzszerzés miatt áll ki az egyik szövetségnél sim kihívói helyen rangsorolt Damiani ellen. A három profi ökölvívó világszövetség közül kettő (WBA, IBF) elismeri finálénak a találkozót. A harmadik szervezet (WBC) közölte, hogy amennyiben Damiani győzne, akkor a világbajnoki címet gazdátlannak nyilvánítják. Kíváncsiskodó Az áramszünet a hibás Új elnök Varsó. Új elnöke van a Lengyel Olimpiai Bizottságnak az 52 esztendős Andrzej Szalewicz személyében. Többórás szavazási procedúra után dőlt el, hogy a tisztet az utóbbi három évben betöltött Aleksander Kwasniewskibe vetett bizalom megingott, és a tollaslabdasport nemzetközi vezérkarából jól ismert Szalewicz irányítja a jövőben a lengyfel olimpiai mozgalmat. Az újdonsült elnök özvegy, két fia van. Rovatunk legutóbbi kérdését balassagyarmati olvasóink tették fel: a kábeltelevízióra rákötött lakásokban az utóbbi hetekben néhányszor nem volt adás. Gyakran rosszminőségű a német csatornák adása is. Mik az okai ezeknek? A választ dr. Kecskeméthy Gyuláné, a Kábeltelevízió Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyvezetője adta meg: — Többszöri áramszünetek miatt tönkrement néhány távtáplált erősítő, s ez okozta a hibákat. E sajnálatos jelenség azonban nem az egész városban, hanem a vasúton túli területen jelentkezett. Itt pedig még építés alatt van a rendszer, amolyan próbaüzemet tartunk. A Jakoknak még nem is kellett fizetni, természetesen azért kapják a szolgáltatást.Elnézést kérünk a hibákért minden érintettől, s ígérjük, ha elkészül, s „beáll" a rendszer, akkor itt sem lesz többet ilyen gond. Pásztón, a főútvonalak nincsenek kivilágítva, ugyanakkor gyakran tapasztalható, hogy sok helyen még nappal is égnek a villanyok. Mikor oldják meg ezt a helyzetet? MŰSORAJÁNLAT KOSSUTH: 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Dunántúli népművészek énekelnek és muzsikálnak. 11.33: Szerelem csütörtök. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer, ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidőben. 13.45: Hitélet. 14.05: Túlpart. 14.35: Zenei Tükör. 15.05: Kóruspódium. 15.20: A népdal dicsérete. 15.54: Já- nosy István versei. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Zeneiskolások muzsikálnak. 16.30: Nyitnikék. 17.05: Eco-mix. 17.30: A sárga Rolls Royce. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. .19.39: Ádám Jenő: Cédrusfa. 19.50: Gong. 20.05: Agora. 21.05: In memóriám Katona József. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: A biztonság bizonytalansága. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.05: A Suisse Romande Zenekar felvételeiből. 23.45: Johann Strauss melódiák. PETŐFI: 4 .30: Reggeli zenés műsor. 7.37: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben.: Halász Judit. 8.50: Délelőtti torna. 9.03: Derűre is derű. 9.33: Sanzonok. 9.45: Szórakoztató zenei kaleidoszkóp. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Deseő Csaba szerzeményeiből. 12.00: Nótakalendárium. 12.30: Nóták. 13.03: Slágermúzeum. 14.00: Kívánságműsor. 15.00: Hírek, időjárás. 17.00— 19.00: RádióMa. 19.03: Kölyökrádió. 19:30: Talpalávaló. 20,00: Garázs. I. MÜSOR:5.45: Jó reggelt. Ma- gyarorszság! 5.47: Falutévé. 6.00: A reggel. 8.30: Barangolás a művészetek tájain. 9.15: Telis-televideó. 9.25: Telelottó. 14.59: Parlamenti Napló. 17.20: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin. 17.50: Katolikus Krónika. 18.00: Közlemények, előzetesek. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS - TE vagyok ÉN. 19.30: Híradó. 20.05: Telesport. 20.20: Színházi este: Dürrenmatt: A nagy Romulus. 23.00: Késő esti Krónika. 23.05: BBC híradó. 2. MŰSOR: 6.00-9.00: Napkelte. 16.45:Délutáni filmajánlat Vadcsa- pások. NSZK ismeretterjesztő film. 17.30: Ötöd-ölő. 17.45: Gyerekeknek. 18.10: Pop-rock fehéren, feketén. 18.40: Esti egyenleg. 19.05: A legvidámabb barak. Magyar dók. film. 20.00: Telesport. 21.00: Stúdió '91. 22.00: Híradó. 22.25: Napzárta előtt . . . 22.45: Napfényes kastély. Francia tévéfilmsorozat. SZLOVÁK 1. MŰSOR: 9 .35: Szeptember elején elkezdett esni az eső.Cseh film. 10.35: Betyárdalok. 15.10: Gyerekek. 16.10: Bambinot. 17.10: A nap percei. 17.20: Sportvisszhangok. 18.20: Önök döntsenek. 19.00: Esti mese. 20.05: Publicisztikai magazin. 20.50: A szolgák ideje. Cseh film. 22.40: Események-, kommentárok. 23.10: Publicisztikai műsor. 2. MŰSOR: 16.20: Esti mese. 17.45: Művelődési műsor. 18.20: Antilop visszatérése. Angol tv-sorozat. 19.30: Kultúrális magazin. 19.30: Tévénapló. 20.00: Gábor Vilkonsky. Tévéfilm. 21.10: Az utolsó végállomás. Dók. film. 21.30: Híradó. 21.55: Sport. 22.05: Dokumentumfilm. 22.20: A mi bolgyónk. 23.00: Olaszország napja. Opera. TV 5 7.00: Antenne 2-híradó. 8.00: Európa híradó. 9.05: Francia nyelvtan- folyam. 9.30: Paulina hogy van? II. 00: Rövidfilmek és videoklipek. 11.35: Válogatás a One Worid csatornából. 16.15: Hétről hétre. 17.45: Francia konyha. 17.40: Gyermekprogram. 18.10: Játék a betűkkel. 19.30: Svájci tévéhíradó. 20.00: Kanadai aktualitások. 21.30: Varieté Patrick Sabatierrel. 23.20: Irodalmi magazin. SCREENSPORT 8.30: Női profi bowling. 9.00: Te- nisz/Eurobics. 11.00: Röplabda. 12.00: Amerikai egyetemi futball. 14.00: Szuperkrossz/Eurobics. 15.30: Evezős világkupa. 16.00: Tenisz. 17.30: Nemzetközi sportmagazin. 18.00: Tornászbajnokság. 19.00: Holland motorsport. 20.00: Lóerők. 21.00: téli Olimpia, 1992. 21.30: Ökölvívás. 23.00: Golf Európából. 24.00: Biliárd VB Londonból. 21.03: Albumajánlat. 21.53: Filmzene. 22.05: Rockújság. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Zoller Attila hangversenye a Merlin Dzsesszklub- ban. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Händel operáiból. 10.10:Á hét zeneműve. A Mozart: D-dúr (Postakürt) szerenád K. 320. 10.40: Századunk kamarazenéjéből. 11.30: Szimfonikus zene. 13.00: Kilátó. 13.45: Flotow: Márta. 15.05-15.10: Áprily Lajos verseit elmondja Kálmán György. 16.05: Ránki György fúvószenekari műveiből. 16.32: Jean-Francois Paillard kamarazene- karának felvételeiből. 17.08: A kamarazene kedvelőinek. 18.30: Törd a fejed! 18.45: Utazás Matériába. 19.05: Angol nyelvlecke. 19.35: Két versenymű. 20.05: Kapcsoljuk a ZAK nagytermét. 20.50-21.10: „Kell-e a költészet”. 22.00: Hangszerszólók. 22.22: Bartók és Kodály kórusaiból. 22.59: Szavak csapdájában. 23.30: A hét zeneműve. 24.00: Hírek. Időjárás. A Miskolci Stúdió műsora 1991. november 12 kedd 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 6.30: Észak-magyarországi krónika - Falugondnoki rendszer Borsodban - A gyermek és ifjúságvédelem jövője - dr. Tímár László jegyzete - Reklám. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. 16.00-18.00: A Miskolci Stúdió ke- reskedelmi-információs-zenés műsora a Rádemis kft menedzselésében. RTL PLUS 6.00: Halló európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.00: Felesleges áldozat? (am.sor.) 9.45: Gazdag és szép. 10.10: 50 mérföld északra, (am. sor.) 11.00: Telebutik. 11.30: A vad Rózsa, (mexikói sor.) 12.10: Harry Briscoe, (am. westem- sor.) 13.05: Egy apával több. (am. sor.) 13.30: Kalifornia klán. (am.sor.) 14.20: A Sprinfield-sztori. 15.05: A halott visszatér, (mexikói sor.) 15.50: Segélyhívó, (am. krimisor.) 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A vad Rózsa. 19.15: Plágium, (am. sor.) 20.45: Eve és az újságíró, (am. krimisor.) 21.15: Tizenhat gyertya (amerikai film) 22.55: Kultúrális magazin. 23.20: Férfimagazin. 24.00: Keetje Tippel (holland film) SAT 1 6.00:Jó reggelt a SAT 1—gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: A gorilla. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Tele- börze. 13.35: Újdonságok a moziban. 14.00: Megejelenés. (am. rajzfilmsor.) 14.25: Csak álca. (am.sor.) 15.10: Betörők, (ausztrál sor.) 15.35: Teleüzlet. 15.50: Szokatlan kereskedelem (westernsor.) 16.45: Stressz, (am. krimisor.) 17.45: Válság, (am.sor.) 18.15: Bingo. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: Gyerekek, (am.sor.) 21.15: A Szent Wolfgang-i hercegnő. (NSZK filmvígjáték) 23.05: Újdonságok és történetek. 23.50: Királyi gondolatok. A SALGÓTARJÁNI VÁROSI TELEVÍZIÓ MŰSORA SKSE-Kaposvári Honvéd NB-I-es kosárlabda-mérkőzés (pontos kezdési időpontját a 18 óra 35 perckor jelentkező műsorelőzetesben ismertetjük). 20.23: STV Hullámhossz /a november 7-i adás ismétlése/. 21.00: Bársonyos álmok, amerikai erotikus film. 22.33: Műsorzárás. | mozi | Salgótarjáni Apolló: Fél 4, háromnegyed 6, 8-tól: Holtpont (16) Színes amerikai film. - Apolló Kamara: 5-től: Leningrádi cowboys menni Amerika. Színes zenés finn vígjáték. - Balassagyarmati Madách: Fél 4, háromnegyed 6, 8-tól: Magas szőke + két szőke. Színes, szinkr. francia vígjáték. - Madách Kamara: Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok. (18) Színes szinkr. francia film. - Nagybátonvi Petőfi: Egy ágyban az ellenséggel. (16) Színes am. krimi. - Pásztó: Münchausen báró. Színes am. film. - Szécsény: A Doors. - Rétság: A gyönyör rabjai. Színes amerikai film. televízió rádió