Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-09 / 263. szám

1991. november 9., szombat 7 Erős kamatlábakon Egyre gyarapodik a segítségre szánt forintösszeg (Folytatás a: 5. oldalról) kamattal adunk pénzt. Nem azért mintha nekünk ellenszen­vesek lennének az ilyen boltok, de úgy látjuk, hogy már túl sok van belőlük és nem érdemes újabbat nyitni. Ezzel a vállalko­zót is szeretnénk védeni, ha másként nem megy, azzal, hogy elriasztjuk. — Sokszor emlegetik, hogy ma Magyarországon az juthat hitelhez, akinek nincs szüksége rá, hiszen a bankok annyira fel­fedezik, bebiztosítják magukat, hogy csak a tehetősek tudnak annyi garanciát felmutatni, amennyi elegendő a pénzek fel­vételéhez . . . — ... és elrettentő példa­ként emlegetik a nyugati autót. Pedig nem kérünk többet, mint garanciát a kölcsön összegére és annak járulékaira. Való igaz azonban, hogy ennek mértéke ma hozzávetőleg a kölcsön másfélszerese. — Végtére is úgy néz ki a do­log, hogy a bankok kamatot szednek, de kockázatot nem vál­lalnak, hiszen a kölcsönt így vagy úgy, de mindenképpen visszakapják. — Ha arra gondol, akkor nem hiszem, hogy jó reklám lenne pénzintézetünknek, ha sorra kezdeményeznénk végre­hajtásokat adósainkkal szem­ben. Nekünk az az érdekünk. hogy biztos számlavezetői ügy­félkörrel rendelkezzünk. — Visszatérve a biztosíté­kokra és a rugalmas hitelbírá­lati rendszerükre. Tegyük fel, hogy megjelenik önöknél egy vállalkozó egy ötlettel, amiről önök is tudják, hogy biztosan bejön, viszont nincs vagyona, nincs autója, háza, lakása, amit önök biztosítékként egyébként el szoktak fogadni. Az ötlet viszont jó és jövedelmező vállalkozást igér. Kapna kölcsönt? — Talán inkább azt javasol­nánk. hogy kezdje kicsiben és próbáljon meg garanciákat is felmutatni. —- Rendben. De nem lehet ki­csiben kezdeni. Csak nagyban. Kitalálta az egészet. Sorban állnak a dominók, csak az a hi­te! hiányzik, hogy az első pöc­cintést megadja és a dolog mű­ködésbe lendüljön. Tudnak segí­teni? — Valamiképpen megolda­nánk. ha valóban olyan nagy üz­letről lenne szó. Felvállalnánk a menedzselését. — Előfordulhat, hogy az OTP nemcsak hitelez, hanem — ha ígéretes vállalkozást sejt — be is fektet, kockáztat? Persze, annak reményében, hogy a banki kamatnál magasabb pro­fitra tesz szert? — Már ma is elvétve előfor­dul. tehát elviekben nem kizárt. Szerintem egy-két éven belül előre fog törni ez a típusú tőke- befektetés. A bankoknak fel kell vállalniuk az ilyen típusú kockázatvállalást is. Azt kell majd mérlegelni, hogy a hitele­zés és a befektetés milyen arányban legyenek egymással. Ma még a hitelezés éri meg. de ne higyje. hogy a magas kamat miatt, mert figyelembe kell venni azt is, hogy ugyanilyen magasak a forrásköltségek is. — Ón munkálja során renge­teg vállalkozással kerül kapcso­latba. Mi a véleménye róluk? — Úgy érzem, hogy a vállal­kozások nagy része kényszer vállalkozás. Valaki munkanél­küli lett, és meg kellett élnie va­lamiből. Tehát nem egy ötlet, az önmegvalósítás vágya hajszolta az üzleti világba, hanem kény­szerpályán mozogva került oda. Ennél fogva a könnyebb megél­hetést ígérő területek kerültek előtérbe. így például a kereske­delem, a szállítás, a viszontela- dás, az állattenyésztés. Ter­melő, szolgáltató tevékenység­gel ellenben csak elvétve talál­kozni. — Milyenek megítélése sze­rint a vállalkozók? — Kiszolgáltatottak. Sok okos, ötletteli ember mellett so­kan nemcsak a számvitel, de egyáltalán a vállalkozás világá­ban sem jártasak. Alszámlák: tartaléknak, biztonságnak Számolatlan számlák Az OTP Salgótarjáni Vállalkozási Fiókjában idén kiadott hi­teleket az alábbi iparágakban dolgozó vállalkozók, az alábbi hi­telcélokra igényelték, illetve kapták meg. (Zárójelben az összes kihelyezett hitelállományban elfoglalt részarány olvasható!) Állattartás (9,5 %)-(sertés, nyúl, méh, tehén, róka) Kisiparos (4,8 %) Kereskedők: mozgóbüfé (24 %) áruvásárlás (23 %) ' üzletnyitás (11 %)-Szállítójármű vásárlás (4,8 %)-Palackozott italok boltja, büfé (3,2 %)-Pékség (1 %), Beruházás (2,3 %) Gép, technológia vásárlás (4 %) Fuvarozás (17%) KFT forgóeszköz hitel (17%) Miben szeresselek? Sokan és egyre többen gon­dolkodnak úgy, hogy megtaka­rított pénzük nagyobb bizton­ságban őrzi meg értékét, ha azt olyan pénznemben tartják, amely mögött egy biztos, ered­ményes gazdaság áll. A pénzintézetek között ádáz küzdelem folyik azért, hogy a lakossági valutamegtakarítások megőrzőivé válhassanak. Nem mindegy tehát, hogy megtakarításainkat hol helyez­zük el. A pénzintézetek kivá­lasztásánál figyelembe kell vennünk azt, hogy milyen val­utanemben vap megtakarítá­sunk és azt mennyi időre tudjuk nélkülözni. Mint azt a két leg­kedveltebb pénznem az USA-dollár (USD) és a német márka (DM) kamatfeltételeit tartalmazó táblázat mutatja, pénzintézetenként és lekötési időnként más és más kamatokat ígérnek. Gyakran több, mint egy százalékos kamatnyere­ségre tehetünk szert pusztán az­zal, hogy jól választottuk meg a bankot. Az eligazodás megkönnyíté­sére az alábbi táblázatunkban azokat a pénzintézeteket sorol­juk fel, amelyek az adott val­utanemben és lekötési időre a legmagasabb kamatot ígérik. Kényszerű divat lett ma­napság, hogy egy-egy cég nem egyetlen számlát vezet, hanem többet. Több számlát - több banknál. Az egyik he­lyen vezetik a főszámlát, a másik „harmadik" helyen az alszámlákat. Azt még kezdők is tudják, hogy a főszámláról az. akinek követelése van, leemeli a pénzt. A bejövő pénzt vagy annak egy részét ezért a vál­lalkozók saját biztonságuk érdekében az alszámlára utal­ják. Hivatkozva arra, hogy er­ről az alszámláról legalább késedelem nélkül be tudják fizetni az adót, az energia- költségeket, a rezsit. Mert ha csak a főszámla volna, s az erősen megcsappanna, az adóhátrálékért fizethetné a pótdíjat, az energiaköltség ki- egyenlítetlensége a folyama­tos működést fojtaná meg. így hát egy vagy két alszámla na­gyon kell. Tartaléknak, biz­tonságnak. . . A főszámlán aztán nyugod­tan lehet várakozni: majd csak befolyik oda az a pénz, amivel tartoznak nekem. S ha befolyt, majd én is utalok an­nak, aki az én tartozásomra vár a főszámlán. A főszámlá­kon ma az országban 250-300 milliárd forintra várakoznak egymástól-egymásnak a vál­lalkozók, intézmének, és mindenki, aki egyáltalán számlát vezet, pénzzel gaz­dálkodik. Csak a bankok nem. Mert az alszámlákat is a ban­kok vezetik. A gazdaságot pedig úgy-ahogy az alszám­lák működtetik. A főszámlák mozdulatlanságát, az előtte kígyózó sorokat látva aztán mindenki a tyúk, és a tojás el­sőbbségének dilemmáján me­reng. Megfejthetetlenül. . . Nyitott a Mezőbank (Folytatás az 5. oldalról) — Természetesen, az integ­rált mezőgazdasági exportprog­ram, a növénytermesztési és ag­ráripari fejlesztési program ke­retében pályázat alapján jelen­tős hiteleket adtunk a mezőgaz­daságnak. A kimondottan ex­portorientált finanszírozásokat vállaljuk fel. illetve bonyolítjuk. Hitelezési tevékenységünk nagyságrendjét jelzi, hogy 300 ezer forinttól 22 millióig nyúj­tottunk már hitelet. — Foglalkozik-e a Mező­bank számlavezetéssel és foly­tat-e „lakossági” banki tevé­kenységet? — Általános kereskedelmi bank vagyunk mi is, így nyil­vánvalóan számlát is vezetünk. Ennek közel fele szövetkeze­teké, a többi más gazdálkodó egységeké, köztük kis magán- társaságoké is. Egyértelműen nyitott a Mezőbank a lakosság irányába, betételhelyezéssel, le­téti jegyek kibocsátásával, de el kell ismerni, ma nem ez a meg­határozó, bár mi is serkenteni kívánjuk tevékenységünket a lakosság érdekében. — Mostanában kimondot­tan gyenge a mezőgazdasági termelőszövetkezetek pénz­ügyi helyzete, Nógrád szinte valamennyi téesze pénzügyi gondokkal küzd. Legtöbbjük az adósság visszafizetésének átütemezésével tudja csak el­kerülni a csődöt. Hogyan vi­szonyul a Mezőbank ezekhez az átütemezési kérelmekhez? — Szaknyelven szólva: pro­longáltuk a hiteleket. Valóban sok esetben átütemeztük az adósságvisszafizetést. Rövid termelésfinanszírozási hiteleket nyújtottunk, tudván azt is, hogy a téeszeknél a bevételek nem egyenletesen, hanem ciklikusan jelentkeznek. — Az adósság-átütemezés mennyiben segített a szövet­kezeteken? — Úgy látjuk valamelyest segített nekik. Ám ez a helyzet felénk is jelezte ezt, hogy a banknak erősítenie kell bizton­sági rendszerét. A kihelyezett pénzek visszafizetésére na­gyobb garanciális feltételeket kell teremteniük a gazdálkodó egységeknek. A jelenlegi hely­zetben arra van szükség, hogy a hitel felvételekor mobilizálható eszközei legyenek a szövetkeze­teknek, ami kézizálogként érté­kelhető, szükség van a jelzálog adta garanciákra, vagy arra. hogy más bank vállaljon garan­ciát a visszafizetésre. A Mezőbank homlokzati képe Salgótarján nyugati városrészé­ben Gyurkó Péter felvétele Kötvényközeiben A Postabank igazán közel áll hozzám. Postabankjegyért, be­tétszámlakönyvért fordulhatok bármelyik postahivatalhoz. Ám ha számlát nyitnék a Posta­banknál, Gyöngyösre kellene mennem. Nógrád megye Posta­banki ügyfeleinek effajta ügyle­teit ugyanis ott intézik. Ám mégsem lehet az annyira messze. Félhivatalos informá­ciónk szerint nem egy nógrádi gazdálkodó vezeti számláját Gyöngyösön a Postabanknál. Mi több, a bankhoz közelálló körökből úgy értesültünk, hogy Magyarországon még új fajta hitelgarancia bevezetésére is készül a Postabank. Szövet­kezve az egyik - ugyancsak új - biztosítóval arra készülnek, hogy az életbiztosítási kötvé­nyeket is elfogadják hitelbizto­sítékként. így ha felvennék 150 ezer fo­rint hitelt, nem kellene a laká­somra jelzálogot vezetni, mint az megtörtént egy kezdő vállal­kozóval nemrégiben az egyik banknál. Elég és egyszerűbb, ha csupán bemutatom a kötvénye­met.' Lekötési idő Látraszóló 1 hónap 2 hónap 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap Az alábbi, a hazai pénzinté­zetek által a lakossági deviza- számlákra október 28. és no­vember 3. között ígért kamato­kat tartalmazó táblázatról jó tudni, hogy az itt közölt kama­tok csak bizonyos feltételek meglétekor érvényesek és tájé­koztató jellegűek. Az OTP pél­dául 1000 USD alatt l/2, 1000-3000 USD között pedig VALUTANEM USD DM MHB MHB MHB MHB MHB-OKHB MHB .MHB MHB OTP MHB OTP MHB OKHB MHB 1/4 százalékkal fizet kevesebb kamatot a táblázatban közölt­nél. Eseti kamatmegállapítást alkalmaz 100.000 USD felett a Budapest Bank, a Magyar Hi­telbank, az Országos Kereske­delmi és Hitelbank. A Posta­bank adatai okt. 30-tól érvénye­sek és ez a pénzintézet már 10.000 USD felett alkalmaz egyedi megállapítású kamatot. Lakossági devizakamatok Látraszóló 1 hónapra 3 hónapra 6 hónapra 9 hónapra 12 hónapra USD DM USD DM USD DM USD DN USD DM USD DM Budapest Bank 3 3 1/2 4 I/14 8 3/16 5 1/8 8 15/16 4 7/8 8 11/16 5 8 11/16 5 8 13/16 Ibusz Bank 4 4 4,812 8,125 4,937 8,75 5 8.750 5,125 8,750 5,25 9 MHB 4 1/4 5 1/4 5 1/16 8 15/16 5 1/4 9 3/16 5 1/4 9 1/4 5 3/8 9 1/4 5 3/8 9 1/4 MKB 3,5 3 4,750 8,500 5 8,875 5,125 8,875 5,25 /"9 ' / ' 5,375 9 v OKHB 3 3 5 8 13/16 5 3/16 9 1/16 5 1/4 /9 1/16 5 3/8 Vl/16 5 7/16 9 1/16 OTP 2 1/2 2 1/2 4 3/16 7 11/16 4 7/8 8 11/16 5 15/16 8 15/16 5 13/16 '8 13/16 5 8 13/16 Postabank 4 5,15 4,250 7,7 5,050 8,950 5,1 9,050­~ _ , 5,3\ 9,100 /

Next

/
Thumbnails
Contents