Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-08 / 262. szám

1991. november 8., péntek BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE 5 „Gá-gá-gá, Mama!...” Fejük felett Damoklész kardja A hosszúra nyúlt porta kö­zépső részén, a télies hidegben beszélgetek Hegedűs György­idével, Szandaváralja egyik le­gügyesebb és legszorgalmasabb libatömőjével. — A varrodát hagytam ott, ahol keveset kerestem. A nővé­rem példáján felbuzdulva adtam fejemet vállalkozásra. Kezdet­ben úgy gondoltam, sohasem lesz belőlem jó tömő, de hamar beletanultam — mondja, han­gos gágogástól kisérve, majd hozzáfűzi: — Azért nagy a hangjuk, mert még fiatalok. Amikor a májuktól már alig bírnak menni, nem kiabálnak. Az állatokat a helybeli tsz-től vásárolja Hegedűsné. Turnu­sonként száztízszer kell a szár­nyas jószágokat tömni, az utolsó öt napban háromórán­ként. A kész libákat Jászbe­rénybe szállítják, ott vágják le. Általában nyolcvan dekásak a májak, de akad köztük egy ki­lónál is súlyosabb. A májak nagyságán múlik a haszon. A fáradságos, éjjel-nappali készenlétet igénylő munkában Balassagyarmat. Alap­anyagbeszerzési gondokkal küzd a PENOMAH helybeli gyára. Ahhoz, hogy a belföldi igények kielégítése mellett a korábban megkötött exportköte­lezettségeknek is eleget tudjon tenni, hetenként kétezer tonna sertésre van szüksége. Mivel mára igen jelentős mértékben visszaesett a piaci kínálat, ezért a szükséges mennyiségnek csu­pán az egyharmadát képesek felvásárolni. Mégpedig a ko­rábbinál tíz forinttal többért, vagyis 73-74 forintos kilón­kénti áron. A múlt héten beszállított 850 az asszony segítségére van munkanélküli járadékon lévő férje, sofőr fia és Balassagyar­maton élő lánya, akinek rend­szeres anyagi támogatást nyújt új othonának építéséhez az éde­sanyja. Az unokák is szeretik az állatokat, s roppant tettrekészek. Gá-gá, mama!..., köszöntik nagyanyjukat látogatásukkor, majd érdeklődnek, mit dolgoz­hatnának. — Amíg gépen varrtam, mindig baj volt a mandulám­mal. Most, hogy állandóan a szabadban dolgozom, egyszer sem fáztam meg — említi ven­déglátónk. A kérdésre, hogy jövőre is vállalkozik-e a libatömésre, hi­szen az adómentes jövedelem- határt 500 ezerről 150 ezer fo­rintra csökkentik, így felel: — Nem állok le, annyi bizo­nyos. Legfeljebb, ha a számítá­sok úgy alakulnak, kevesebbet dolgozom. Hegedűs Györgyné a nyolc év alatt, amióta tömi a libákat, csak két turnust hagyott ki. Egyszer a fia, másszor a lánya esküvőjére készült. venesz sertésből csupán 100-ra tehető a balassagyarmati háztáji gazda­ságokból felvásárolt állatok száma. A többit az ország kü­lönböző részeiből szerezték be, így Bölcskéről, Jászarokszállás- ról, Kevermesről, Újkígyósról és a Hajdúságból. Amennyiben a feldolgozásra kerülő disznó­kért a jelenleginél többet kell fi­zetni, úgy a gyár kénytelen lesz az emelkedő felvásárlási árakat termékeinek tarifáiban is érvé­nyesíteni. Olyan döntés szüle­tett, hogy elsősorban a lakosság igényeket, kell kielégíteni, s csak utána teljesítik az export- szerződésekben foglaltakat. Rájár a rúd a kőbányászokra! Nem is olyan nagyon régen még 1,1 millió tonnára rúgott a Kö­zépmagyarországi Kőbánya Vállalat évi termelése, amely ebben az esztendőben nem egé­szen a hatvan százalékára zsu­gorodott. Igaz, a dolgozók száma is jócskán megcsappant, hiszen jelenleg mindössze há­romszázan keresik itt a kenye­rüket. Elszegényedett orszá­gunkban kevés a beruházás, en­nek egyenes következménye a kő iránti kereslet visszaesése, így történhetett meg az a példa­nélküli eset, hogy a kőbányá­szok nyár derekán, tehát az épí­tési szezon közepén, csökken­tett ütemben termeltek. Mindez azonban a múlt, me­lyet legjobb mihamarabb elfe­lejteni. Mostanában már kedve­zőbb szelek fújnak errefelé, gyökeres fordulatot vett a kol­lektíva élete. Átalakították a vállalatot, amely megszűnt tel­jesen az állam tulajdona lenni. — Augusztus elsejétől Pest Környéki Kőbánya Korlátolt Felelősségű Társaság a nevünk Autóbuszos sumákolások Üröm az örömben! Jó, hogy vannak Balassagyarmaton he­lyijárati buszok, de aminek senki nem örül: a hétvégi me­netrend maga a talány. Jó, hogy már az Április 4. úti lakótelepre is betérnek egyes járatok, de az már kifejezetten bosszantó: hét­végén egyes sofőrök megspó­rolják ezt az utat. Naszály Aladár, a Nógrád Volán Balassagyarmati Üze­megységének vezetője nem mentegetődzött, amikor közöl­tem a panaszokat: — Magam is tudok arról az esetről, amikor az egyik busz­vezető a saját szakállára lerövi­dített járata útvonalát. Felelős­ségre is vontam miatta. Ha a la­kók több hasonló esetet is beje­lentenek, mélyebben megvizs­gáljuk majd a panaszokat. Csak az a kérdés, honnan tudja majd a polgár, mikor nem jött a busz, ha azzal sincs tisztá­ban, mikor kellett volna jönnie? Az üzemegységvezető el­mondta: a menetrendeket szinte havonta pótolják. Készséggel elhisszük, csakhogy nem min­denütt van meg a látszata! fá — mondta Földesi István ügy­vezető igazgató. — Az osztrák Hamberger céggel kötöttünk "házasságot". Törzstőkénk 215 millió forint, ebből 70 száza­lékkal részesedik az Állami Va­gyonügynökség és 30 százalék­kal a külföldi fél. Egyébként a patner készpénzzel szállt be az üzletbe, amelyet fejlesztésekre kívánunk fordítani. A nógrádkövesdi kőbánya­vállalatot a tarcalit követően, tehát másodikként privatizálták az országban. Az osztrákon kí­vül amerikai és francia "vőle­gény" is érdeklődött a nem ép­pen tehetős "menyasszony” iránt, amely végül is a szom­szédos országbeli kérőnek adta a kezét. Majd elválik, helyes volt-e a választás, mennyire lesz tartós a frigy. — Mi történt "egybekelé­sünk" óta? — ismételte meg a kérdést vendéglátónk, majd így folytatta: — Különösebb ese­ményről nem tudok beszámolni. Ketten vagyunk ügyvezető igazgatók: osztrák társam egye­lőre csak ismerkedik a gazda­Bezáratni egy nyereséges boltot? Nálunk ma így is priva­tizálnak. Balassagyarmaton közismerten jól menő vállalko­zás volt, s a körzet érdekeit is szolgálta. De most már a polgá­rok, ha a szemlencséiken kívül szükségük van még két len­csére, s orvosi recepttel is ren­delkeznek, akkor mehetnek Vácra, vagy Salgótarjánba. Kit érdekel, hogy ezért mit fizet­nek! Azaz van, akiket nagyon is foglalkoztat a dolog, de hiába. Kuris Gyuláné és Stefanik Jó- zsefné az említett bolt hajdani alkalmazottai szeretnének szemüvegszalont létesíteni. Maszekként, jó pénzt kasszí­rozva, már nyithatnák is az üz­letet. de belőlük valahogy még nem veszett ki az emberség. Ok orvosi receptekkel is szeretné­nek foglalkozni, holott ebből vajmi kevés lenne nekik a hasz­nuk. — Dr. Kiss Tamás alpol­gármester és Tóth János jegyző felkerestek bennünket, s meg­ígérték, támogatják a kezdemé­nyezésünket. Hely is van. De a receptek beváltása lenne itt a gond! Mert a társadalombiztosí­sági szervezettel. A döntéseket természetesen már közösen hozzuk meg. Az elmúlt három hónapban javultak az eredmé­nyeink, de ez főleg a piac élén­külésének tudható be. Az úté­pítő cégek pályázatok alapján indították a munkákat. Az ügyvezető igazgató óva­tos, s a mérföldkő jelentőségű változás ellenére sem látja ró­zsaszínben a világot. Szerinte most is fejük felett lebeg Da­moklész kardja, teljesen bizony­talan a jövőjük. Külföldi piacra nem szállítanak, igaz, nem is volna érdemes. Tudniillik a te­temes fuvardíj miatt nem lenné­nek versenyképesek. Marad te­hát a hazai értékesítés. — Bizakodom a kereslet megélénkülésében — fogal­mazta meg az óhaját Földesi István. — Rosszak a hazai útja­ink, volna hová a követ beépí­teni. A termelőkapacitást bőví­téséhez a gépek beszerzését megkezdtük. Reménykedem, a nálunk holtszezonnak számító tél után derűsebb tavasz köszönt ránk. - /kolaj/ tás mestervizsgát követel, hogy az orvosi vényeket is elfogad­hassuk — panaszolja Kurisné. — A húsz-huszonöt éves gyakorlat semmit nem számít! — veszi át a szót Stefanikné — Eddig jó volt, amit csináltunk, most meg papír kell hozzá. Pe­dig Dr. Beöthy Klára szemész főorvos is igazolná, hogy szak­mai szempontból soha nem volt panasz a munkánkra. Csakhogy a társadalombizto­sítás embereit ez nem érdekli. Mestervizsga kell és kész! Hogy eddig miért nem képezték tovább magukat Kurisnéék? Mert még a legvadabb álmuk­ban sem gondolhatták, hogy egy nyereséges üzletet egyik napról a másikra bezárnak. — Levelet írtunk a Társada­lombiztosítási Főigazgatóság­nak, kértük, addig is válthas­sunk be recepteket, amíg nem tesszük le a mestervizsgát — mondja búcsúzáskor Kurisné. Remélem, a társadalombizto­sítás embereiből nem hiányzik a megértés, s a két lelkiismeretes asszony megkapja az engedélyt. Különben felmerül a címben feltett kérdés... Fenyvesi Ágnes Kastély Tours • Bércéi. Eladták az Ordas­pusztai épületet, a Kállai kas­télyt és a Mühlrad kúriát. Az új tulajdonos, a Kastély Tours Korlátolt Felelősségű Társaság harminc napon belül utalja át az építmények vételárat az önkor­mányzat egyszámlájára. Vetélkedő öregek • Galgaguta. A nyugdíjas klub november 11 -én 18 órától ösz- szejövetelt tart, melyen egész­ségügyi vetélkedőt rendeznek, s kívánságra megmérik az idős emberek vérnyomását a pályá­zati pénzen vásárolt műszerrel. Folytatva a hagyományokat, ezúttal Szárnyasi Pálnét és Molcsányi Jánosnét köszöntik születnapjuk évfordulója al­kalmából. Kommunális adó • Becske. Változik a jelenlegi adózás gyakorlata, s jövőre a helyi adók valamelyikét kell bevezetni a településeken. A körjegyzőség a lakosság teher­bíróképességét és az idősek nagy számát figyelembe véve, a kommunális adót javasolja ki­vetni. Amennyiben az ezzel kapcsolatos előterjesztést a képviselő-testület elfogadja, úgy a lakosok ezerkétszáz, a vállalkozók kétezer forinttal já­rulnak majd hozzá a jövő évi közös kiadások fedezéséhez. Kiállítás • Balassagyarmat. Ma, pénteken délután 4 órakor a szerbtempomban nyitják meg Csemniczky Zoltán kiállítását. A Függetlenek szalonja elneve­zésű, fiatalokból álló, társaság által rendezett tárlat december 1-jéig tekinthető meg. Eltűnt a sok sertés Hol a butaság határa? Nyugodt vagyok Ha valaki — akár irodalom- történész, helytörténet iránt ér­deklődő kutató, honismeretben búvárkodó lokálpatrióta, akár a pedagógiai irodalommal fog­lalkozó értelmiségi — dr. Szabó Károly neVével fémjel­zett publikációval találkozik, bizonyos lehet abban, hogy a kezébe került kötet, tanul­mány, cikk elolvasását nem mellőzheti. Tudniillik hamaro­san rájön arra, hogy ezek a művek forrásértékűek, egy nyi­tott szellem produktumai, így a bennük foglaltakat érdemes tovább gondolni, hiszen gya­korta a kutatás, a búvárkodás további irányát is meghatároz­hatják. „Ráadásul” a szerző művei mindig élvezetes ol­vasmányt is jelentenek, ami nem csoda, hiszen dr. Szabó Károly szépíróként, műfordí­tóként is ismert megyénkben is. Hosszú és tartalmas peda­gógiai pályafutása során pedig úgyszólván egész Nógrád me­gyében maradandó köztiszte­letre tett szert. Az utóbbi években mintha kevesebbet hallatott volna ma­gáról. Azt mondják, balassa­gyarmati magányában él. Ba­lassagyarmati lakásán történt ez a beszélgetés is. műtárgyak, zsúfolt könyvszekrények kö­zött. — Legutóbb az a hír járta, hogy dr. Szabó Károly talán elköltözött a városból. Miért kaphatott szárnyra ez a kósza hír? — Semmi alapja sincs a hí­resztelésnek. Pusztán arról van szó, hogy a nyarat családom­mal együtt Tihanyban töltöt­tük, ahol egy kis házikónk van, s csak október közepén érkez­tünk vissza. De ez nem új, már harminc esztendő óta negye­dévet Tihanyban vagyunk. Most is ez történt. Ilyenkor többnyire együtt van a család, és ez nagyon jó.-— Úgy tudni, nem csak ez a tihanyi házikó fűzi a Dunán­túlhoz. — Valóban nem. Egy Vas megyei kis faluban. Bőben szü­lettem 1926-ban. Kőszegen a bencésekhez jártam gimnázi­umban, az az épület még ma is megvan, most is gimnázium, jó erős, szürke vakolata van. Áz egyetemi tanulmányaimat Bu­dapesten folytattam, az ELTE magyar-történelem szakán vé­geztem 1951-ben. Utána kerül­tem Balassagyarmatra, az it­teni tanítóképzőbe, aztán pedig — miután ez megszűnt — a Balassi Bálint Gimnáziumba, ahol huszonhat évet töltöttem el. Megyei szakfelügyelő vol­tam tizenhét évig. Az Országos Pedagógiai Intézetben dolgoz­tam 1973-tól 1977-ig, ettől az évtől kezdve pedig a balassa­gyarmati dolgozók gimnáziu­mának igazgatója voltam 1987-ig, tehát nyugdíjaztatá­somig. — Azóta visszavonultan él? — Pár éve leálltam. — Miért? — Egyszerűen nem volt kedvem. Úgy éreztem, nincs jelentősége annak sem, ha nem adok közre újabb műveket. Nem is veszik észre. — Lehet, hogy a mai politi­kacentrikus világban nem hi­ányzik, a megye kulturális éle­tében azonban hiányzik az a dr. Szabó Károly, aki koráb­ban megjelentette „Balassa­gyarmat az irodalomban" című könyvét, számos pedagó­giai tárgyú kötetet adott közre, tevékenyen bekapcsolódott a balassagyarmati monográfia munkájába, nyelvészeti cikkei sorra láttak napvilágot például a Magyar Nyelvőrben, műfor­dításai, szépirodalmi munkái a különböző folyóiratokban. Most min dolgozik? — Semmin... Azaz, fel­jegyzéseket készítek magam­nak. Csendesen élek. Nyugodt vagyok. Mikszáth emlékfája Mohorán A Rákóczi Ferenc utca 25. szám alatti telken áll a hozzávetőlegesen I méter törzsátmérőjű, 20 me­ter magas, 15 méter koronaátmérőjü, legalább 150 éves vadgesztenyefa. A telek annak idején Mik­száth Kálmán apósának, Mauks Mátyás főszolgabírónak a kertjéhez tartozott, s az író szívesen pi- pázgatott a két szép "bokrétafa" alatt/az egyiket 1938-ban kivágták/. Itt írta közismert regényének, a "Különös házasság"-*nak néhány fejezetét és "A lohinai fű" című elbeszélését. Fotó: Rigó i Hegedűs György né és az ő tömésre "Ítélt" libái. Fotó: Rigó Balassagyarmat és környéke

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents