Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-07 / 261. szám
6 iin^nni-j HIRDETÉS —MOZAIK 1991: NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Perdöntő kezlenyomat Új-Mexikóban egy üreg agyagfalán talált emberi kézlenyomat 23 000 évvel korábbra teheti az első emberi település létezését Észak-Amerikában, — állítják amerikai és kanadai tudósok. A tudósok meggyőződése szerint a kézlenyomat-töredék, amelynek korát radiokarbonvizsgálatokkal 35 000 évben határozták meg, embertől származhat és ezzel megdől az eddig vallott felfogás, hogy az ember 12 000 évvel ezelőtt érkezett • Észak-Amerikába. A kézlenyomatot vizsgáló tudósok annak lehetőségét sem zárják ki, hogy az más emlőstől, például orangutántól, csimpánztól vagy gorillától származik. „A kézlenyomat kora egy pillanatra sem volt kétséges” —jelentette ki Mavalwala professzor, a Torontói Egyetem antropológusa, hozzátéve, hogy a legújabb kinagyított felvételeken olyan pórusok láthatók, amelyek emberi bőrre vallanak. Don Chrisman, a Yale egyetem professzora, aki a kutatást vezeti, úgy vélekedett, hogy további vizsgálatokra van szükség, mielőtt megerősíthetnék, hogy a kézlenyomat valóban embertől származik. Chrisman szerint az ősember 35 000 évvel ezelőtt átkelhetett a Bering-szoroson, amikor rövid időre jéghíd kötötte össze Ázsiát és Észak-Amerikát. Mivel a lelet kora nem kétséges, a 35 000 év előtti forró sivatagi viszonyok — Chrisman szerint — kizárják annak lehetőségét, hogy más emlősök léteztek Új-Mexikóban. Egyeseknek jó üzlet a ,Jégember” Alig néhány hete, hogy a tudományos világ és a médiák érdeklődésének középpontjában állott a „jégember”, az Ötztal-i Alpok gleccserében talált bronzkori mumifikált holttest, s máris jó üzletet csinálnak belőle élelmes kereskedők és reklámfőnökök. Az „örök jég” birodalmában eltöltött négy évezred után a „Homo Tiroliensis” (bár nemcsak a tiroliak, hanem az olaszok is igényt tartanak rá) most igencsak divatba jött — kirakatokat díszítenek bábuival, pólóingeken látható a képe, népszerű dalokban és a nemzeti érzést dicsőítő írásokban szerepel. Az Inn völgyében fekvő Schwaz községben egy divatüzlet kirakatából az „őstirolit” ábrázoló bábu jeansbe öltözötten mosolyog a járókelőkre. A kirakaton nagybetűs felirat hirdeti: „A lényeg a túlélés!” A reklám is felfedezte magának a „jégembert” — mégpedig nagyon is találékony módon. Az északtiroli médiákban megjelenő hirdetésekből megtudhatjuk ugyanis, hogy „ez nem történt volna meg vele”, ha már annak idején nagyobb magasságokhoz megfelelő alsóneműt viselt volna... Nem ennyire finom ízlésről tanúskodnak viszont a Dél-Tirol- ban készített és főleg a fiatalok körében igen népszerű pólóingek. A T-shirtön a „jégember” koponyája látható — ezzel a felirattal: „Tiroli vagyok .... 4000 éve.” És hogy a szórakoztató ipar se maradjon ki az üzletből, néhány nappal ezelőtt került a piacra egy hanglemez, amelyen bizonyos Niki Ganahl énekli elragadtatással: „1 bin der Ötzi vom Gletschi und spiel so gern Verstecki.” (Én vagyok az Ötzi a gleccserről és annyira szeretek bújócskát játszani.) Ez azonban még csak a kezdet — több észak- és déltiroli népi együttes készül hasonló „slágerek” előadására a „jégemberről”. Jót olcsóbban a SZABADIDŐ BOLTBÓL! Az Évi Aruház földszintjén: Egyes női és férfi pólók, kamasz atlétatrikók, férfi—női nadrágok nagy árengedménnyel, egyes babakocsik, féláron kaphatók! Gyermekkerékpárok is olcsóbbak! SZABADIDŐ BOLT AZ ÉVI ÁRUHÁZBAN! Pályázat A Salgótarjáni Közúti Igazgatóság pályázatot hirdet a főmérnöki és a következő osztályvezetői állások betöltésére: a) Főmérnök Feladata: Az Igazgatóság műszaki tevékenységének megszervezése, közútkezelői feladatok végzésének irányítása, összehangolása, ellenőrzése. Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú műszaki végzettség, — 3 éves vezetői gyakorlat, — büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítvány. Pályázati határidő: 1991. november 25. Az állás 1991. december 15-től tölthető be. b) Üzemeltetési osztályvezető Feladata: Közutak üzemeltetésének irányítása, szakmai ellenőrc) Forgalomtechnikai és Információs osztályvezető Feladata: A közutak forgalomszabályozása, forgalomtechnikájának kialakítása, ezzel kapcsolatos munka irányítása, szakmai ellenőrzése, információs szolgálat működtetése. d) Építtetői és fejlesztési osztályvezető Feladata: A közutak rövid és hosszú távú fejlesztésének irányítása, az építtetői feladatok ellátása. Pályázati feltételek: Szakirányú felsőfokú műszaki végzettség, valamint a forgalom- technikai és információs osztályvezető esetében gépjárművezetői jogosítvány. Büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítvány. Előnyben részesül a vezetői gyakorlattal rendelkező pályázó. Pályázati határidő (b—d): 1991. december 5. Az osztályvezetői állások 1992. január 1-től tölthetők be. A pályázat tartalmazza a pályázó: — jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását, — iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratok másolatát, — részletes szakmai önéletrajzát, — által páfyázott munkakör színvonalas ellátására vonatkozó elképzeléseit. Egy pályázó több munkakörre is nyújthat be pályázatot. A pályázatokat (zárt borítékban) a megadott határidő napján 16 óráig kell eljuttatni a következő címre: Salgótarjáni Közúti Igazgatóság 3100 Salgótarján, Lovász J. út 31. A pályázattal kapcsolatos szakmai kérdésekre felvilágosítást ad Fráter István igazgató. Tel.: (32) 11-620. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Salgótarjáni Közúti Igazgatóság IFA, SKODA, UAZ, TÁT-RA tgk.-alkatrészek kedvezményes áron, STOMIL tgk. gumiköpenyek 1100xR20, 900xD20, 825xD20. FAGYÁLLÓ — 80°-os 135.— Ft/I áfás áron. Kaphatók az MV—5 Kereskedelmi BT. iparcikkboltjában. Cím: 3077 Mátraverebély, Vasút út 40. Telefon: 5. ^ (56184/K) „Az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. pályázatot hirdet Menedzser munkakör betöltésére. Olyan fiatal, agilis, diplomás, nyelvet beszélő szakemberek jelentkezését várjuk, akik az új feladatok megoldásához kapcsolódó megmérettetést vállalják. Saját személygépkocsi alkalmazási feltétel. Jelentkezés: Sarkadi Nagy László képviseletvezetőnél, személyesen vagy az alábbi telefonszámon: 32/16-336; 12-725 Címünk: 3100 Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 1.1. em. 9.” K UJ N0GRAD HIRDETESFELVETEL A SAJTOHAZBAN. Hétfőtől péntekig 7.30-tól 20 óráig, szombaton zárva. 7.30-16.00 óráig a földszinti hirdetésfelvevő irodában, 16.00—20.00 óráig az I. emeleti portán. 3100 Salgótarján. Erzsébet tér 4. (volt Palócz I. tér). Telefon: 32/11-504.32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22-9109 ALLAS TELEFONUGYELETEST keresek! Ajánlatot: Salgótarján, 16-455 telefonra kérek. (56192/K) HEGESZTENI tudó szerkezeti lakatost keresek mellékállásba. Salgótarján, Rákóczi űt 306. Telefon: 15-612. (56164/K) JÁRMŰ Egy kivételes ajánlat! Személygépkocsik, furgonok, mikrobuszok több száz típusa 60 havi kamatmentes részletre, vásárlói klub rendszerben. PROMO—INDRA CONSORCIO Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 17. Tel.: 46/40-686. Képviselet: Salgótarján, Kossuth u. 2. Tel.: 32/10-349. 1200-as Zsiguli 48 000,— Ft-ért eladó. Érdeklődni: Karancslapujtő, Rákóczi út 144. (56174/K) OPEL Kadett 1985-ös évjáratú. 1,6 S. extrákkal eladó. Érdeklődni: Nagybátony, Barátság út 5. III/2., 16 órától. (56175/K) NÉGYÉVES kis Polski jó állapotban eladó. Salgótarján, Petőfi út 44/E. (56176/K) MAZDA 626-os GLX 1981-es eladó. Somoskőújfalu, Ifjúság út 60., 17 óra után. (56178/K) AVY frsz. Trabant kétéves műszakival eladó. Szilaspogony, Rákóczi út 86. (56180/K) 8,5 éves 1500 S. Lada friss műszakival és jó állapotban eladó. Salgótarján, Munkás út 6. 1/8. Érdeklődni: 12 órától. (56182/K) LADA 1600-as 10 éves, műszakival, reális áron eladó. Salgótarján, Móricz Zsigmond út 30. (56195/K) RENAULT-Fuegó friss műszakival eladó. Érdeklődni: egész nap. Mátranovák, Dózsa Gy. út 61., Tóth. (102165/K) MAZDA 323-as, 10 éves, jó állapotban eladó. Megtekinthető: Etes, Rákóczi út 105., napközben. (56147/K) LADA Szamara új, 5 ajtós, 5 sebességes, 1500 köbcentiméteres eladó 550 000,— Ftért. Érdeklődni: Baksa Zsoltné, Karancslapujtő, Honvéd út 4. Telefon: 14-295, 8—15-ig. (56172/K) 1990-es Lada kombi eladó. Palotás, Mikszáth út 42. (56168/K) DACIA kombi kétévesen családi okok. miatt eladó. Telefon: délelőtt 53-855/28. (56160/K) SKODA 100-as eladó 25 000,— Ft-ért. Nógrádmegyer, Petőfi út 213. (56136/K) A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ❖Hí Fázis Rt. azonnali belépéssel felvesz kubikosokat, és kockakő útburkolat helyreállításában jártas munkásokat. Brigádok jelentkezését is várjuk. Munkahely: Szentendre telefonhálózat-építés. Szállás megoldott. Közlekedéshez hozzájárulást fizetünk. Jelentkezés: Világosi György főépítésvezetőnél Bp. XIII. Kassák L. u. 76. Telefon: 140-3176, vagy Szentendre, Szabadkai út 9. Telefon: 06-26-11-032. (2214/Sz) OLCSÓBB az ÚJ KONIX BRIKETT — Változatlan fűtőérték — Kedvezőbb égési tulajdonság — Kisebb koromképződés KONIX = NINCS KOROM November 1-jétől művi kiszolgálás esetén, 10%, viszonteladóknak 15% árengedmény. Dorogi Szénbányák Rt. brikettüzem (2158/Sz) Újabb megoldhatatlan matematikai feladatot kapott a lakosság (Fagyos visszhang távfűtésügyben Salgótarjánban) Edzőtáborban a szépségkiráiynő-jelöltek (Salgóbányán készültek a Nógrád megyei szépségverseny résztvevői. A hét végi fellépés előtt sminkesek, fodrászok, no és a városi televízió forgatócsoportja vette körül őket). Már a fekete gyémánt is drágakő (Befűtöttek a lakosságnak az árakkal a tüzelőanyag-telepeken) Bevetésre kész a sószóró tornádó (Tél előtti látogatóban a Városgazdálkodási Vállalatnál) Dr. Kaszás József a „Badisok Badisa” (Kiskunhalason, a testépítők vidékbajnokságán a salgótarjáni fiatalember volt a „legnagyobb hal”). Élni az élettel (Beszélgetés Gyűrűs István adventista lelkésszel) Mi az önök nyelvén beszélünk, válasszák az STV csatornáját Salgótarjáni Városi Televízió, Tanácsköztársaság tér 13. TEREPES,platós AROeladó. Mátranovák, Jókai út 12. (56150/K) { INGATLAN J BESZTERCEI garázssoron garázs eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 10-047 telefonon. (56181 /K) RÁKÓCZI-TELEPEN két szobás, tera szos, komfortosított ház 220 négyszögöles kerttel, hagyatékfelszámolás miatt eladó. Telefon: 06/1-156-9995. (2198/Sz) KÉTSZINTES családi ház gázfűtéses eladó. Salgótarján, Korvin Ottó út 17. Érdeklődni: délután. (56155/K) GARÁZS az acélgyári garázssoron eladó. Telefon: 17-870, 17 óra után. (56170/K) EGER határában 800 négyzetméteres víkendtelek (pince+faház+gyümölcsös) eladó. Érdeklődni: Kormos, Eger, Zellerin u. 5. II/7. Telefon: Eger, 18-803. Munkaidőben: 11-771. (56163/K) SALGÓTARJÁN, Bajcsy-Zs. út 49. fsz. 2. alatti nagyméretű garázsos lakás eladó, telefonosra cserélhető vagy kiadó. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: szombat 14—16-ig. (56148/K) GARÁZST bérelnénk vagy vásárolnánk Nysa tip. gépkocsi tárolására. Ajánlatokat: Salgótarján 12-346 telefonra kérjük. (2194/X) ELADÓ felújított parasztház, komfort, 550 négyszögölön. Militär Antal, Kétbodony, Bodonyi u. 10. (01006/X) ^ADÁSVÉTEL J SÜRGŐSEN eladó amerikai biliárdasztal. Érdeklődni: Salgótarján, Salgó út 40. (56177/K) KETTŐ db 3 éves nehéz sodrott lovak egyenként is sürgősen eladók. Bánk, Bánki u. 26. (01235/X) FERTŐDI I. I. osztályú feketeribizlitő eladó. Egyházasgerge, Lenin út 53. (56171/K) € VEGYES 1 KERESÜNK bérbe Budapesten és nagyobb vidéki városokban kereskedelmi tevékenység céljára 600—1200 m2 alapterületű üzlethelyiségeket, épületeket. Baldex Kft. 1027 Budapest, II., Mártírok u. 8—10. Tel.+Fax.: 115-1609. (2215/SZ) JÓ befektetés! Működő vállalkozásom fejlesztéséhez tőkéstársakat keresek. Cím: Salgótarján, 16-455 telefonon. (56179/K) FOGYNI szeretne? Mindent kipróbált mégsem sikerült? Segítek. Válaszborítékért tájékoztatom. Cím: Balassagyarmat, Pf.: 71. (01237/X) Az Ipari Szövetkezetek Nógrád Megyei Szövetsége 1991. november hóban belsőégésű motor és elektromos meghajtású targoncavezetői tanfolyamot indít. A jelentkezés feltétele: — általános iskolai végzettség , — orvosi alkalmasság — betöltött 18. életév. Jelentkezni lehet a KISZÖV székházában személyesen Salgótarján, Mártírok útja 4. sz. alatt, illetve a 10-078-as telefonon. Ügyintéző: Dr. Szlo- bodnik János (2216/Sz) Felajánlunk megvételre fehér ribizli gyökeres dugványt 22,— Ft/db-os egységáron. Fajtája: Primusz, 1 éves I. O.-Ú minőségű. „Egyetértés” Mgtsz. 2645 Nagyoroszi, Szabadság tér 21. (2218/Sz)