Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-04 / 258. szám

1991. november 4., hétfő MEGYEI KORKÉP Nógrád Szépe, 1991. Helyzetjelentés a boszorkánykonyhából (Folytatás az 1. oldalról) Aztán a mozgás tökéletesí­tése volt soron. Kulcsár Jó- zsefné szerint, aki már kezdettől "viszi” a szakmai részét a vetél­kedésnek, már elég jól megy mindez a leányoknak. Igaz, kell is, hogy menjen, hiszen ezután a tábor után már csak négy próba lesz hátra a versenyig. Délben egy kis „lazítás” kö­vetkezett: várta a társaságot az. ebéd. Érdekes módon, minden lány fel volt készülve arra, hogy valamiféle diétás egyenmenü- vel etetik majd őket. De nem: ugyanúgy a kezükbe kapták az étlapot, s ehetett mindenki, amennyit akart. Ekkor viszont már valószínűleg a személyze­ten volt a csodálkozás sora, ugyanis zömmel olyanok nevez­tek a Nógréád Szépére, akiknek nem mutat többet a mérleg az • étel puszta látásától is. Ebben kimondottan szerencsések a lá­nyok . . . Még le sem sétálhatták azon­ban a bőséges ebédet, máris több csoportra oszlott a társa­ság: egyik része a lépcsőn járást gyakorolta (tűsarkú cipőben ez külön művészet!), a többiek pe­dig a konferenciatermek egyikét vették birtokba, mely néhány órára átalakult sminkes- és in- terjúszobává - mert, hogy sza­vamat ne felejtsem, a tévések is buzgói kodtak ám az indulók kö­rül. A fodrászok és kozmetikusok szerint a lányok jó alanyok a munkájukhoz - pedig a fiata­labbak között akadt, aki életé­ben először volt kifestve saját lakásuk belterületén kívül. Mint elmondta az illető ifjú hölgy, akkor is gyorsan lemosta magá­róik az árulkodó nyomokat. Most azonban erről szó sem le­het, hiszen itt a versenyre szánt művek készültek! A szakma avatott mesterei jól emlékeze­tükbe vésték valamennyi lány arcát a „boszorkánykonyhából” kifele jövet. Az eredményt majd a színpadon láthatjuk... Balázs József Negyedszázad az oktatásban Klári néni kedves gyermekei Milyen a közérzete annak a tanítónőnek, aki immár negyed- százada egy helyen oktat? Erre a kérdésre próbáltunk fe­leletet találni, amikor megis­merkedtünk Cservenák Béláné- val - Klári nénivel — aki 1965— ben végzett Esztergomban, a Tanítóképző Főiskolán, s azóta egyhuzamban Szendehelyen, az általános iskolában dolgozik. Ma már azoknak az anyu­káknak is neveli a gyermekét, akiket ugyancsak tanított még hajdanán. Korábban Diósjenőn éltek, ma az iskola közelében. Férje üzemvezető Romhány- ban. Az első otthonuk szoba-konyhás lakás volt, amire nagyon büszkék voltak, annyit szépítették, annyi gondossággal formálták családi fészekké... Hogyan fogadták a község­ben? Sokáig nem ismerték sze­mélyesen az emberek. Szerény, visszahúzódó, alkatában ma is inkább egy fiatal lányt idéző, nem csoda, ha nem tűnt fel a helybélieknek, és inkább a gye­rekek tanulták meg gyorsan a nevét. — „Szerencsém volt, mond­hatom, hogy idecsöppentem. Nagyon kedves, segítőkész tan­testület volt a miénk, szeretettel törődtek velem. Megkezdtem a családlátogatásokat. Tudni akartam, milyenek az életkö­rülményei a tanítványaimnak?” A körülmények változtak azóta, hiszen akkoriban minden évben eljutott a nevelő a diákja­ihoz, míg ma, aki a kicsiket elő­ször tanítja, néha a negyedik osztályig is elkíséri. Nincs hát szükség a gyors megismeré­sekre. Azért az mégis jó dolog: némelyik gyereknek édesapját, édesanyját is tanította Klári néni.-úgy érzem, szeretnek, ki- sebb-nagyobb jeleit észlelem is, bár erről nehéz beszélni” — sóhajt fel. Mindig nagy lét­számú osztályokat kapott, a ne­velési gondokat pedig próbálta megosztani a szülőkkel. Az első két tanítási év a következetes rend kialakításával telt az okta­tás mellett, meg kellett szokni a csemetéknek, hogy mit, miért, hogyan? A befektetett fáradtság megtérült, később szinte már nincs is gond a lurkókkal. Milyenek a mostani, és mi­lyenek a régi gyerekek? Ezen a kérdésen elgondolkozik, és így felel: — Talán a korábbi diákjaim gyakorlatiasabbak voltak, több mindenhez értőek. Ma, mintha túlságosan is kímélnénk őket, kisebb a feladatuk a családban. Nem szívesen veszik ki a részü­ket a közös kötelezettségekből. Volt idő, hogy nagyon sokat se­gítettek otthon, de ezzel a csa­lád a való életre nevelte őket. Ma a málnaszezonban tapasz­talni még, hogy jut tennivaló az iskolásoknak is. Mi az öröm Klári néni szá­mára igazából? —„Amikor lá­tom, önállóan csinálják már a feladataikat a kicsik, és év vé­gén nincs bukás az osztályban. A tiszelettudás a vesszőpari­pám. Bánt a nemtörődömség. Kire a legbüszkébb? Nem tesz különbséget, egyformán szereti őket. Az ő tanítvá­nyai. .. M.I. Fizetek fóúr, volt egy feketém... ”! Tiszavirágnyi boldogság Az ajtóban két jól megtermett férfi áll és mustrálgatja a be­menni szándékozó vendégeket. A helyiségben bordó színű bár­sonytapéta, fehér aranyozott műmárvány asztalok. Már viliódznak a fények. A pultos lány is készen áll, teljes díszben és csíz mosollyal az ar­cán. A vendégek az asztaloknál ülnek és a félig évakosztümös, fátyoltáncot lejtő lányt figyelik, szinte ráíródik az arcukra az él­vezet. A XX. századi Salome, pedig odalejt egy- egy vendég aszta­lához, ahol — meglepődve lá­tom, hogy — pénzt csúsztatnak egy szál ruházatába, az igazán mutatós csipkés alsóneműbe. Hát igen, régen kalapba tették a pénzt... Az alig tizenhatéves hölgye- mény megköszöni és odébbáll a következő adakozóhoz. — Én az ilyena lányokat nem becsülöm semmire — mondja egy salgótarjáni fiú, aki Balatonfüreden egy szórakozó­helyen dolgozik. — Nekem a hasonló gondolkodású lányok még barátnőnek sem kellené­nek, nemhogy feleségnek. A pénz érdekli őket, semmi más. Nem egyszer tapasztaltam, hogy még a stopozást is ismer­kedésre használják. Akinek nincs jó autója, ahhoz nem is ülnek be. Aztán egy amazon külsejű lány lejti tovább a táncot. Haj­nalra már minden kialakul. Most már ülnek az asztaloknál és kedélyesen meghívatják ma­gukat a „kezelésbe vett” páci­enssel. Természetesen a legdrágább ital a kedvencük és nagyon so­kat megisznak belőle. Hiszen a „kamu” italtól nem lehet leré- szegedni! Egy-két vendéggel eltűnnek a folyosó zugában rej­tőzködő szobácskába... — A lányok számomra nem jelentenek mást, mint a keres­kedőknek az áru — válaszol egy másik tarjáni fiú, aki „öreg rókának” számít a „szakmá­ban”. Mi csak megvédjük őket és ha kell, üzleti partnert szer­zünk nekik. Persze nem ingyen, hiszen manapság még a levegő­nek is ára van, hát még ennek a „szolgáltatásnak”. Lassan záróra. A lányok ar­cáról olvadozik a festék és vele együtt a mosoly is. Számolják a pénzt, a főnökkel és az ajtóban álló gorillákkal együtt, miután az utolsó vendéget is üres zseb­bel az utcára dobták. Feles a ke­reset alapon megy a játék. „Testvériesen” megosztoznak a a napi bevételen.... — Tizenhat éves vagyok — mondja egy salgótarjáni lány. — Pénzt akarok, mert öten va­gyunk testvérek. Nem akarom sokáig csinálni, férjhez szeret­nék menni és gyerekeket szülni. Nem akarok a gyárban ülni és robotolni látástól-vakulásig ro­botolni. Iszom, mert ezt józanul nem lehet csinálni. De ez mind azért van, mert rendesen akarok élni és lenni akarok valaki! Kü­lönben is, amikor iszom, akkor elfelejtek mindent és akkor „boldog vagyok”! Ezért a tiszavirágnyi boldog­ságért viszont nagyon nagy árat kell fizetni.Ez az egész nem más, mint egy ördögi óriáske­rék, amelyből csak ritkán lehet kiszállni. Szeli Sára Nézőpont Vész(ki)bejárat Csurka István a tőle meg­szokott?) lendülettel, nemes egyszerűséggel pártemlősnek nevezi kis szösszenetében, az Új Magyarországban, a múlt héten pénteken az egyik újsá­gírót, mert - mindegy is, hogy miért. Fontosabb a megközelítés- pecsételés. Fontosabb a to­vábbra is jelenlévő vonás: va­laki mindig okosabb a másik­nál. És akkor másnak nem le­het szempontja, igaza, de hogy partot is érjek: vonatkozik ez mindenkire, sőt még rám is ta­lán. Miközben az olvasó únja az egészet, bár a pártemlőt jó írói fogásnak véli. Ebből az egymást leemlő- söző, pártolózó, ide-oda elkö­telezett új-régi sajtóból, már- már vészhelyzetből, mert hi­szen vészes vérszegénység, ha nem az olvasói szempont az első és a második is, nos, ebből a vészterhes sajtókatlanból vághatnánk együtt valamiféle vészkijáratot. Ami meg egyút­tal bejárat is lenne, a kölcsönös kommunikálásban. Jó néhány nappal ezelőtt írt lapunk először arról, hogy De­cember 8. névvel sajtónyilvá­nossági, sajtószabadság klub alakul a megyeszékhelyen, a városi művelődési központ klubjában, november hatodi- kán szerdán, 16 órakor. Ez lehetne az egyik vész(ki)-bejárat, ha mindenki eljönne, aki meghívót kap, s persze mindenki más is, aki nem, mert egyszerűen szólva, sem pénze nincs ennek .a klub­nak, sem valamiféle tévedhe- tetlenül biztos protokoll listája, s nem is lenne jó, ha máris lenne. Jöjjön el az, akinek vélemé­nye van a megyei sajtóról, a megyei laptól számítva a vá­rosi kiadványokig és minden más médiabeli termékig, de jöjjön el az is, akit röviden szólva zavar, hogy lapjaink, tudósításaink féloldalasak, hi­ányosak, hogy amit tükrözünk - és itt sem a megyei lapról van szó csupán, lehet szó az orszá­gos médiákról is, sőt, a kettőről együtt stb. -, az nem annyira a valóság, mint ahdgy mi gon­doljuk. Jöjjön el az, akinek fontos, hogy szembenézzünk a saját történelmünkkel. Jöjjön el az is, akinek ez nem fontos, sőt! Jöjjön el az, akinek a vélemé­nyére eddig senki nem volt kí­váncsi és az is, akinek mindig. Találkozzanak ők is ott egy­mással, beszélgessenek, cserél­jenek véleményt, mondják szembe az igazságot, vagy amit annak vélnek. Menjenek közel egymáshoz a legtávolabb lévők, a mások, a mindig má­sok és a csak újabban mások. Valaki azt kifogásolta, hogy nincs nevesítve - kik azok, akik a sajtóklubot létre akarják hozni. Én értem. Arról van szó, hogy melyik párt (vagy nem?), hogy kit vagy mit fémjelez a kezdeményezők neve. Lehet hogy ez fontos. Legyen. E sorok írója az egyik kez­deményező néhány társával együtt, a másik a December 8. alapítvány elnökségének tagja - Kun Zsuzsa. Jelent ez pártot- pártokat? És ha igen, nem a két leginkább ellentéteset?, amiről egész idő alatt egy szó sem esett közöttünk. Talán annak bizonyságául, hogy nemcsak pártügyről van sző. T.Pataki László Mátrakeresztesi utcasor Gvurkó Péter felvétele Változik az időpont • Salgótarján. A szokásostól eltérően, nem november első, hanem második hétfőjén, azaz november 11-én délután 4 óra­kor tartják klubfoglalkozásukat a méhészek a salgótarjáni Afész tanácstermében. dr.Cserényi Péter állatorvos gyakorló mé­hész a méhegészségügy helyze­téről és feladatairól tart előadást az érdeklődőknek. Zeneiskolai hangverseny • Balassagyarmat. A Rózsa­völgyi Márk Zeneiskolában no­vember 4-én hétfőn délután 17 órai kezdettel rendezik a nö­vendékek ez évi harmadik hangversenyét. Az ifjú zené­szek között viszont sokan lesz­nek olyanok, akik ezen a kon­certen lépnek először pódiumra, közönség elé, hogy bemutassák tudásukat. Kedvezmények családoknak • Karancsság. Ötszázezer fo­rintot nyert nemrégiben pályá­zati úton a helyi önkormányzat. Erre a forrásra azért van nagy szükség, mert az idén több csa­lád kért nevelési segélyt, mint az előző években. Ebben a nö­vekvő munkanélküliség is sze­repet játszik. Az összeg egy ré­szét a családok támogatására használják fel olyanformán, hogy az iskolai, óvodai napkö­zis térítési díjak felét az önkor­mányzat fizeti. Huszonkétmilliós vízhálózat • Nézsa. A vízhálózat kivitele­zésére kiírt pályázatra huszon­két vállalat jelentkezett. A be­érkezett ajánlatok közül a kép­viselő-testület a legalacsonyab­bat, a 22 millióra szólót fogadta el. Ebből az összegből kívánják megépíteni a nyolc és fél kilo­méter hosszú gerincvezetéket. Az eddigi felmérések szerint a lakosság 90 százaléka szeretné a vizet lakásába bevezetni. A lebonyolítás érdekében folya­matban van a vízműtársulás megalakítása, amely irányítja, ellenőrzi a kivitelezéssel kap­csolatos feladatokat. Az állam­polgárok hozzájárulása 30 ezer forintot jelent, mely összeget 10 év alatt kell befizetniök. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az önkormányzat az építés során jelentős összegeket átvállal a lakosságtól. A kivitelezési munkálatokat november végén kezdik el és jövő év június 30- ára fejezik be. Jane só István megszenvedett igazsága Elveszett a vadásztarisznyában? Régi az ügy, szakállas a téma, hiszen az eset három éve történt. Ki törődik az egésszel. Csupán egy ember nem tud megnyugodni. A jobbágyi Jancsó Istvánról van szó. A kállói vadásztársa­ság tagjaként leleplezte négy társát, akik mint valamiféle hit- bizományt ajándékozták az elej­tett vadat a pásztói járás, sőt a megye potentátjainak. S erről lelkiismeretesen följegyzést is vezettek. S hogy mit rejtett a ha­táridőnapló? Neveket alig. A lopott őz-, szarvas- és vaddisznóhús a munkásőrség,a KISZ- és párt­rendezvények kedvelt csemegéje volt akkoriban, a nagylelkű puskások adományaként. Ezeket a bűncselekményeket fedte föl Jancsó jó három éve és tett val­lomást a társaság ellen a bíró­ságon. A neves védőügyvédek felvonultatásával megtartott pásztói tárgyaláson a négy vád­lott pénzbüntetéssel megúszta a dolgot. . . Közben azt a vadásztársasá­got, ahol a visszaélések történ­tek, feloszlatták és két újat. Ezekben, viszont már ki- mondva-kimondatlanul Jancsó Istvánt nem kívánatos személy­nek nyilvánították. S miközben a bíróság által el­ítéltek továbbra is vadásztársa­sági tagok lehetnek, sőt ott veze­tői pozíciót is betölthetnek, ad­dig a vadlopások leleplezőjének felvételi kérelmét ilyen-olyan mondvacsinált ürüggyel rendre visszautasítják. Míg a szabályokat megszegők többsége vígan járja a vadász­mezőket, addig Jancsó István küzd az igazáért, beadványokat ír és perlekedik. Ráment az egészsége, de próbálja megmu­tatni, hogy mit is rejt a vadász­tarisznya? hhez nyújt segítséget dr.Nagy Lajos pásztói vezető ügyész, aki ez év júniusában a káliói Vörös Csillag Mg. Tsz. vadásztársa­ságához címzett levelében "fel­szólalással élt" és megállapí­totta, hogy a jogerősen elitéit személyek bekerültek az új va­dásztársaságba. Jancsó István többszöri felvételi kérelmét vi­szont közgyűlés elé sem vitték, ami azon túl, hogy törvénysértő, egyesek részéről a joggal való visszaélésre, bosszúállásra utal. A vezető ügyész június 17-én kelt levelében kérte a kállóia- kat, hogy a közgyűlés időpont­járól értesítsék őt. Azóta majd fél év telt el, de az ügyészi felszólítás válasz nélkül maradt. Dr. Nagy Lajos mint a törvényességi felügyelet gya­korlója a következő lépést fon­tolgatja. Az ügy, amely néhány embernek a két évvel ezelőtt meghozott ítélettel véget ért. Jancsó István számára azon­ban tovább folytatódik. . . Szabó Gy. Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents