Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-29 / 280. szám

4 LÁTÓHATÁR 1991. november 29., péntek Zsaruiskola Gyilkosság a műteremben Rejtvénypályázatunk no­vember 8-án közölt alaptörté­nete a következő volt: Talon Béla híres fotóművész gyakran készít fiatal lányokról aktfotókat. Ágnes a felesége nem örül ennek, de hogy férje sikeres ember legyen, inkább belenyugszik. Éva a 17 éves csinos fotómodell, szerelmi vi­szonyt kezd a művésszel. Kap­csolatukat nem nézi jó szemmel a másik fotómodell. Teri. aki ti­tokban leskelődik utánuk. Sőt az egyik alkalommal rájuk is nyitott, amikor éppen csókolóz- tak. Teri bosszúból elmondta ezt Éva apjának, aki igencsak meglepődött a történteken. Időközben Ágnes is tudomást szerzett férje és Éva kapcsolatá­ról. Este csúnyán összevesztek, ezért a feleség elrohant otthon­ról. és az éjszakát a két utcával távolabb lakó szüleinél töltötte. Rendőrségi szakértőink sze­rint a legjobb megfejtést Do­monkos Zoltán (Nemti, Kos­suth ut 223.) küldte. íme a története! :Jc :j; :Jí Azon a bizonyos napon Ta­lon Béla öt lánnyal dolgozott a műtermében. Este 6 óráig dol­goztak. majd Talon elküldte a lányokat. Éva kivételével. Teri is elment, bár furdalta a kíván­csiság. hogy a férfi miért akar Évával beszélni. A fotós meg­kérte a lány kezét, és Éva bol­dogan mondott „igen"-t. Meg­egyeztek, hogy az elhatározást még aznap este a művész beje­lenti a feleségének. Éva pedig az apjának. A lány fél 8-kor távozott a műhelyből.Talon felment a la­kásába. az alagsori műteremből, és közölte a feleségével, hogy elválik. Ágnes összeveszett fér­jével és elrohant a szüleihez. A férfi visszament a műte­rembe, és előszedte Éva fotóit, és nézegetni kezdte. Hiányzott neki a lány. Közben Éva otthon bejelentette elhatározását. Nem is sejti, hogy Teri már beszélt Talonról az apjának, és szándé­kosan rossz színben tüntette fel a férfit. Megpróbálta tönkre­tenni kapcsolatukat, mivel ő is szerelmes volt a férfiba. Az apa megtiltotta lányának, a további találkozást. Éva megpróbált el­lenszegülni és csúnyán össze­vesztek. A lány elrohant otthon­ról. nem sokkal 8 óra után. Bo­lyongott a városban, majd úgy gondolta, elmegy szerelméhez és ott marad. Becsöngetett Talon lakásába, a férfi beengedte. Éva zaklatott volt. látszott rajta, hogy sírt. A férfi, hogy megnyugtassa őt, töltött neki egy konyakot, majd magának is, és elmeséltette mi történt. Tíz óra körül Éva eldön­tötte. hogy soha többet nem megy haza, a férfihez költözik. Felhívta Terit, akiben nagyon megbízott, hogy holnap amikor a szülei dolgoznak, hozza el a ruháit otthonról. Közben az apja egyre jobban izgult a lánya miatt. Éelhívta te­lefonon Éva egyik régebbi ba­rátnőjét. Juditot, nincs-e ott a lánya. Judit, mivel tudott a lány kapcsolatáról, megadta Talon címét az apának, keresse ott. Az apa azonnal autóba ugrott és indult a címre. Tizenegy kö­rül ért oda. Az utca csendes volt, senki sem látta. A fotós la­kásának ajtaja nyitva állt. ko­pogtatás nélkül bement a házba. Talon és a lány háttal ült neki, a férfi átkarolta a lányt. Az apa mérgében felkapott egy vázát, és hátulról fejbecsapta a festőt. Nem akarta megölni, csak így akarta figyelmeztetni, hagyja békén a lányát. Azt hitte Talon elájult, és nem foglalkozott vele. Fogta Évát, aki a rémület­től depresszióba esett és haza­vitte. Judit ekkoriban felhívta az apát, hogy megkérdezze sike- rült-e lányát megtalálni, de nem vette fel senki a telefonkészülé­ket. Teri felhívta Talont, hogy Évától elkérje a lakás kulcsát, hogy elhozhassa majd ruháit, ha a szülők nem lennének otthon. Nem vette fel senki a telefont. Úgy gondolta, elmegy szemé­lyesen, s ez legalább jó ürügy, hogy lássa Talont. Majanem éj­félre ért a házhoz. Bement és látta a halott férfit. Kirohant a házból, és elfutott, de szeren­csétlenségére több szemtanú látta. Éva amikor megtudta, hogy meghalt a szeretője nagyon szomorú lett. Úgy érezte egye­dül maradt. Ezt a hangulatát ki­használva. apja kibékült vele. Éva pedig nem akarván sze­relme után a szüleit is elveszí­teni. inkább nem vallott a rend­őrségnek. Néhány szakértői észrevétel Sok értékes megfejtés érke­zett szerkesztőségünkbe, elő­fordultak azonban mind­egyikben olyan apró hibák, amelyek valamelyest ellent- mondotak a feltevésben leír­taknak:- Éva vallomását megta­gadta. mert erre törvényadta le­hetőségénél fogva hozzátarto­zója ügyében lehetősége volt. Hibás volt tehát néhány megfej­tésben Éva kihallgatása. — Tényként kell elfogadni a feltevésben szereplő nyomozás adatait, mert azok ellenőrzöttek, így például helytelen volt az a megfejtés, amelyben a gyilkos nem a virágvázával, hanem a konyakosüveggel ütütte le a sér­tettet. Ugyancsak tényként kell megállapítani, hogy a kérdéses időpontban a művész felesége szüleinél tartózkodott, és azt, hogy Teri nem lehetett jelen a gyilkosságnál, mivel őt éjfél tájban látták a műterem előtt el­haladni. — Nem szerencsés, hogy a megfejtésben többen a kihallga­tás körülményeit írták le. keve­sebb helyet adva az esemény le­írásának. — Némely esetben úgy tűnt, hogy szerzőink krimikönyvek­ből kopíroztak. * ❖ — Domonkos Zoltán olva­sónknak az 1000 forint értékű tárgyjutalmat - előzetes egyeztetés után - a megyei fő- kapitányság képviselőjével a lakóhelyén ad juk át. Kíváncsiskodó Illetékes hiányában elmarad a válasz Kíváncsiskodónk előző kérdése így hangzott: Kik épí­tik Nagybátonyban a hatal­mas áruházat, mikor nyit és kik jelentkezhetnek oda dol­gozni? — Rovatunk története során még sohasem fordult elő. hogy választ ne kaptunk volna feltett kérdésünkre. Ebben az esetben azonban mindössze annyit sike­rült megtudnunk, hogy az egy­kor pártháznak szánt épületet a bálonyterenyei önkormányzat­tól megvette a salgótarjáni székhelyű Komáik kft., s üzlet- központot kíván itt létesíteni. Sajnos a kft. ügy vezető igazga­tóját sem mi, sem munkatársai nem tudták elérni. A Komark többi dolgozója egyéb informá­ciót nem adott, állításuk szerint ők nem is tudnak bővebbet mondani az építkezésről, csak az ügyvezető illetékes. Némi utánajárással sikerült kideríteni, hogy a beruházás kivitelezője az Elva kft., érdeklődésünkre azonban „nem cáfolták és nem is erősítették meg a hírt", a cég vezetője ugyanis szintén nem tartózkodott irodájában. Az El­váltál azt tanácsolták, fordul­junk a Komarkhoz, s a kör bezá­rult. A küzdelmet azonban nem adjuk fel. s ha sikerül megtud­nunk a választ, azonnal közzé- tesszük lapunkban. Rovatunk következő kérdé­sét Oszvald Gyula, salgótar­jáni olvasónk tette fel, akit az érdekel, mennyire tartja az ügyészség jogállamhoz illően etikusnak azt a rendőrségi el­járást, amely során a pártat­lanságot feltételezve a nyomo­zati eljárásokban tendenció­zusan nyugdíjas rendőrtiszte­ket alkalamaznak hatósági tanúként? Cirkuszi centenárium A felvétel a Fővárosi nagycirkusz megnyitásának 100. évfordu­lója alkalmából rendezett centenáriumi gálaműsorok egyikén készült a napokban. MTI fotó Riporter kerestetik Befejezéséhez közeledik Riporter kerestetik pályáza­tunk. Mint azt olvasóink tud­ják, a legsikerültebb munká­kat az Axel Springer-Ma- gyarország Kft. szakmai zsű­rije elé bocsátjuk, és külön ju­talmazzuk. A riportpályázat első helyezettje újságírói stá­tust kaphat az Új Nógrád szerkesztőségében, és hozzá pályadíjként 10 ezer forintot, a második jutalma 8 ezer, a harmadiké 5 ezer forint. A közlésre elfogadott írásokat szintén folyamatosan közöl­jük. A pályázatot december 15-ig értékeli a szakmai zsűri, s a döntésről másnapi lap­számunkban tájékoztatjuk olvasóinkat. Bárki lehet —Neem neem. öreg! Ne sér­tődj meg, de nem megyek be. Nem szoktam ilyen helyekre járni. Valahogy irtózom tőle. Hányigert kapok a sok bamba pofájú. büdös bunkótól. Majd máskor megiszunk együtt va­lamit, és elbeszélgetünk. Jó? A fagyos szélben hazafelé igyekvő járókelők, rosszalló pil­lantásokat vetettek a járda nagy részét elfoglaló férfiakra. A ké­tes hírű kocsma előtt a gyanús eredetű foltokat, kupacokat ke­rülgetve, még ez a két közép­korú ember is akadályozza őket a gyors haladásban. A maga­sabbik, őszes. szemüveges férfi szemmel láthatóan szabadulna már, de a köpcös, bajuszos, szintén igen elegáns másik be- lékarol. és az ivó mocskos, zöld ajtaja felé vonszolja: — Ugyan, haver. Ki tudja, mikor találkozunk megint. Csak lesuhantunk valamit, és me­gyünk is . . . Ne legyél már olyan finnyás!,- teszi hozzá ne­vetve. miközben behúzza az aj­tón a barátját. — Na, nem bánom. De csak egy perc! Amíg a barátja rendel, ő a he­lyiségben tartózkodó alakokat mustrálgatja. Két vodkával visszatérve, a másik nem állja meg szó nélkül a fintorgó arcot. — Tényleg ennyire undo­rodsz ezektől az emberektől? — Emberek? - nyújtja meg a szót felsőbbrendűsége biztos tudatában. - Roncsok. * * Egymás mellett ballagva a járdán a magasabbik mesél: - Képzeld, sétálok ma az üzem­ben. látom ám, hogy az egyik munkás a szekrényéből kiemel egy kétdekásat, körülnéz, be­nyeli a felét. Rakná vissza, de már akkor észrevette, hogy né­zem. Odaballagok, mondom, jóember, mehet az öltözőbe, holnap reggel jöjjön föl az iro­dámba, majd megbeszéljük a következményeket. Erre elkezd nekem könyörögni, ne küldjem őt haza, csak azért ivott, mert családi problémái vannak. — És erre te mit mondtál neki? — Ne etessen ezzel a rossz mesével, és természetesen ha- zaküldtem ... Ilyen emberek vannak. Méghogy családi prob­léma . . . — Na. szevasz! - búcsúzko- dik a mérnök, még mindig rö­högéséivé. — Legközelebb én hívlak meg ha találkozunk, de valami jobb helyre. Boldogan lép be a bejárati kapun. Ismét vége egy munka­napnak, és ma is bizonyította hozzáértését, oktatta ki tapasz­talatlanabb kollégáit. Ahogy haladt a gyönyörű kétszintes, hófehér ház felé a gondoz.fitt. kis parkon keresztül, előre mosolygott magában. Fel­esége már biztosan melegíti a finom vacsorát, és két iskolás lánya is már várja a papát. Mi­lyen kellemes lesz. velük egy forró tea mellett megbeszélni a nap eseményeit, aztán egy jó fürdő, és ezúttal talán jó műsor lesz a tévében is<. A lakásban szokatlan csend fogadta. Idegesen nyitott be a nappa­liba. Gyomra összeugrott a lát­ványtól. Felesége és nagyobbik lánya a halovány lámpafénynél egymás nyakába borulva ült a heverőn. Szemükből ömlött a könny. Felesége fölnézett. Hangja iszonyú remegéséből csak néhány szót fogott fel. ■— A kicsi... Baleset. . . Amputáció. Fejét mindha légkalapáccal verték volna. :j: :Jí Az. ivó mocskos zöld ajtaján három suhanc viharzik be. Suli utáni szokásos kólájukra ugrot­tak be és megbeszélni, más­napra miből kell puskát írniuk. Italukat szopogatva az egyik felnyírt hajú, fiú fejével az egyik asztal felé bök. — Látjátok azt a fazont? A foltos asztalnál magányos férfi ül. Magas, őszes, szem­üveges. Mindenki igen tanult embernek nézné, ha nem ülne ki rá a részegek bamba arckifeje­zése. Elegáns, szürke kabátjá­nak újjá beleér az asztalon elte­rülő kis tócsába, mellette lévő diplomatatáskáján sárfoltok, asztalán feldőlt poharak. — Ez a fickó egy hónapja itt van egész este. Szoktam látni, ha erre járok ... — Jól bírja - jegyzi meg egyik haverja röhögve. — Lehet, hogy mi is ilyen emberek leszünk vagy tíz év múlva? - említi a felnyírt hajú. Haverja legyint. — Ezek emberek? Ugyan! Csak roncsok - hangjából süt a fiatalság megvető önbizalma. Földesi László Somoskőújfalu Nyolc hét az egészségügy közelségében Egy törvény, amely mindenkire tartozik Alig, hogy elül a fülemben a déli harangszó, tálcával a kezé­ben szalad az ágyam felé a nő­vér. A jénaiakban párolog az ebéd. — Ugye hamar men főztem, Hayes vagyok? — Hű-ha, adom a nagy cso- dálkozót, s ez szól a virslis— paprikás krumplinak, de inkább a kópés háziasszonynak amit olyan élethűen imitál. — Nem a legjobb, de otthon is előfordul. - Én is szeretem. Valamikor a dalai láma jak- tejből készült nyúlós teával kí­nálta Egon Ervin Kisch-t a cse­hek száguldó riporterét. Azóta is elfog az undor, ha a régi ol­vasmány emléke felmerül. Most le tudnám küzdeni, mert a kór­teremben ez a báj ellenállhatat­lan, még a hatodik szomszéd is tréfásan hunyorít. Maradék senki tányérján nem látható. A nővér szó maga is tisztele­tet érdemei Nem pontos, nem indifferens megnevezés, mert koruk szerint némelyik unoká­nak számít. De mire végig tal­palják a nyolc órát, hát le a ka­lappal. Ha éjfélkor injekciót keli adni, menetrendszerűen számíthatsz rá, hogy gyengéden végigsimítják a karodat, s két biztató szempár hajlik föléd. A kímélet és sok más tapasztalat leint a nővéri jelző vitájáról. Kedves szó, a hangja régi. s a legtöbb viselője ma is tisztelete­tet szerez neki. Még akkor is, ha munkájuk régóta nincs arány­ban a jövedelmükkel. Ezért félő. hogy aki hivatottságot érez a beteghez, megállítja az ellehe­tetlenülés. Ez a folyamat is ré­góta tart. Jaj, ha a kórházba be­költözik az érzéketlenség, a bumfordi lelkek tapintatlan­sága. A gyógyítást csak az tudja segíteni akit belülről is vezérel valami, aki érzi a tartozást a másik iránt... A múlt szolgál­tat erre jó példát, amikor a frontkórházakba, de itthon is a társadalmi elitből is verbuválód­tak ápolónők. Csak a filmekből tudhatjuk, hogy az amerikai, angol, francia nők is egyenruhát öltöttek annakidején, tudták, hogy hol lehet segíteni. A fala­kon csaknem ötven éven keresz­tül nem láthattunk át. az élmény nem ülhetett belénk, nem moti­vált. Valériák, Évák, Anikók, An­nák, Jolánkák s a többi kedves nevek! Belőlük verbuválódnak a reggeli felforgatok. Játék a gondolattal. Szinte kívánkozik kiadni a parancsot. — Mindenki az ágy alá! Ne nyafogjon senki, csonttörött és féllábú, oldalbordás és lapoc- kás. Dehát ez csupán álom. A moccani is alig tudó alatt egy pillanat alatt kicserélték a lepe­dőt, huzatot a vánkoson. Persze aki segíteni is tudott magán, azt sosem vették rossz néven, de a szándékot is méltányolták. Volt ováció amikor Feri bácsi a kilókkal megáldott combnyak- törött talpra ügyeskedte magát egy reggelen. Kapott is bizta­tást! — Papa gyerünk sétálni - szabad egy táncra S amilyen váratlanul jöttek, úgy távoztak is. De utánuk sima lett a takaró, pizsamák cserélődtek, a nyitott ablakon át elillant az éjszak ki­gőzölgése. Szavuk, friss moz- dutlátuk hangulatot hoztak egy induló naphoz, amely bizony nem egyformán áldozott le mindenkinek. De hát, ha valaki ember, ne adja fel. Az élet vesz­teséggel is tartogat fordulatokat, talán jót is. Azért nem minden pasztell és rózsaszín. Baráttá avanzsált a lelkemben egy beteg társ, ami­kor szárnyai alá vett. Ügyetlen­ségből feldöntöttem a kacsát. Már indultam a rongyért amikor barátian visszaparancsolt az ágyba, s megnyomta a csengőt. Meg is jelent a hosszú hajú ba­baarc. Látva az elszineződött ágy alját, lehamvadt a báj az ar­cáról. Azért hozta a seprűt és a rongyot. Nem éppen hangtala­nul, de feltörölte. — Nem erre az életre szület­tem A szomszéd sem ma­radt veszteg: — Én magát még takarítónő­nek sem alkalmaznám! — Miért? — Azért, mert a seprő sem áll jól a kezében . . . S amikor az asztal mellett (ez már alig mutat betegre) a va­csora gondját elvetve a tányé­rokba kerül a szalvéta, a nővér­nek nevezett fiatal lány két ujjal kiemeli, s mint afféle diffamáló rongyot a szembetesbe ejti. Ér- * tétlenül néz össze az asztaltár­saság. Van közöttünk jónevű vállalkozó, 70 éves mérnök, két gyerekes acélgyári dolgozó. Va­laki kérdezi is. — Mi a baj? — Nem illik .. . Kényszeredetten nevetünk. Kár, hogy nem élnek már a szü­lők, s nem tehetünk szemrehá­nyást a fogyatékos nevelésért. , Hát az ilyenek még nem nővé­rek. vagy sohasem lesznek azok? Én a fent említett nevekben gondolkozom, s aziránt a nyug­díjas. de igen dolgos nővérrel azonosulok, aki egy hajnali für­detésnél mondta. — Én nem lettem volna jó ügyvédnek, vagy könyvelőnek. Szeretem ezt csinálni még ha sovány is a fizetség. Vele többször is találkoztam, mint azon a helyettesítő hajna­lon. Mindig tiszteletre intő erő ragadott meg. Úgy üdvözöltem, hogy érezze őszinte, hálás em­berrel találkozott. Elvégre, nemcsak általában tartozik másnak az ember. Ez a törvény mindenki mel­lett rám is tartozik. Gulyás Ernő (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents