Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-27 / 278. szám
2 HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. november 27., szerda Kérdőjelek Elhalasztott Unió? (FEB) Az előzetesen nyilvánosságra hozott tervek ellenére sem kerültek rá a parafáié aláírások a hét elején arra az okmányra, amely a Szovjetunió helyébe lépő új államszerződés alapjait lett volna hivatott rögzíteni. Hivatalosan csak a szövegezési javaslatokkal kapcsolatban merültek fel ellentétek, ám úgy tűnik, valójában megint az egyes tagköztársaságok eltérő politikai érdekei állnak az újabb halasztás hátterében. Halasztás, vagy meghiúsulás? Ez a legfőbb kérdés. Az új bejelentés szerint december eleje helyett most a holnap utolsó harmadát jelölték ki a parafálásra. Valójában addig számtalan problémát kell megoldani az érintett feleknek, a Szovjetuniót „együttesen” terhelő külföldi adósságok „szétosztásától”. A közös fegyveres erők fenntartásán át a majdani közös hatalmi szervek jogállásáig, tehát annak az alapkérdésnek az eldöntéséig, milyen lesz az Unió egyeztető mechanizmusa. Felgyorsuló széthullás és tűzvészként terjedő, különálló polgár- háborúk? Úgy hangzik a borúlátók jóslata a holnap Szovjetuniójáról. Új államszerződés és megreformált, működőképes szövetség, - ez a derűlátó verzió. Sajnos, számos tényező bizonyítja Karabahtól a gazdaság mélyrepüléséig, hogy az első bajlós lehetőséget sem lehet kizárni, miközben a világnak láthatóan ez utóbbi megoldás állna érdekében . .. Szegő Gábor Jugoszlávia - kéksisakosok Az Egyesült Nemzetek Szövetsége Biztonsági Tanácsa legutóbbi ülésén nem-hivatalos konzultációt tartott a jugoszláv helyzetről. A testület úgy határozott, hogy hamarosan újabb ülést tart, hogy jóváhagyja a jugoszláviai békefenntartó erők ügyében eddig tett erőfeszítéseket. A döntés a csapatok kiküldéséről változatlanul attól függ, tartós lesz-e a tűzszünet. Úgy vélik, hogy amennnyiben igen, akkor hamarosan sor kerülhet a tervezett újabb ülésre, amelyen már megszülethet a határozat és a legjobb esetben akár már a jövő héten megérkezhetnek Jugoszláviába az első kéksisakos békefenntartók. Országgyűlés - interpellációk Az interpellációk sorában Kupa Mihály pénzügyminiszter Kuncze Gábor SZDSZ-es képviselő felvetésére reagálva elmondta: a Csepel Autógyár ügyében tárgyalások folynak egy nemzetközi befektetőcsoporttal, amely december 5-ig tesz ajánlatot. Egyelőre kétezer ember foglalkoztatását vállalnák és teherautók exportját garantálnák. A 11,5 milliárd forintos alaptőkével létrehozott Ikarus Rt-nek már vannak államilag garantált iráni, megrendelései, s a legújabb hírek szerint a Mercedes is hajlandó lenne „beszállni”. A tárca vezetője egyúttal cáfolta a képviselőnek azt az állítását, miszerint az intézkedésekkel figyelmen kívül hagyták az állam érdekeit. Pál László (MSZP) azt tette szóvá, hogy az ipari vállalatok védelméért keveset tesz a kormány, s nem tudni, hogy az Európai Közösséggel folytatott társulási tárgyalásokon hogyan érvényesültek a magyar érdekek. Bőd Péter Ákos, ipari és kereskedelmi miniszter ez utóbbi felvetésre utalva kijelentette: keményen képviselték a jogos ipari érdekeket, ezt bizonyítja, hogy az 1992-re megkapott vámkedvezmény aránya az általunk nyújtott kedvezményhez képest 10:1-hez. Pap János (Fidesz) a tervezett déli autópálya sorsával foglalkozott. Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára annak a véleményének adott hangot, hogy az autópálya létét a jelenlegi forgalom nem indokolja, s arra különben sem biztosítható állami garancia. Amennyiben valamely tőkéscsoport a megépítését mégis vállalná, a kormánynak nem célja azt megakadályozni, ha az összes környezeti tényezőt figyelembe veszik az építők. A válaszokat egyetlen interpelláló sem fogadta el, a többség azonban valamennyire igent mondott. Az önkormányzat kiszáll a kft-bői (Folytatás az I. oldalról) ennyivel kevesebb értékkel kell számoljanak - hangzott a tájékoztatás zárómondata. Az APEH-megyei igazgatósága ellenőrzési osztálya 1991. szeptember 12. és szeptember 20. között lefolytatott ellenőrzés során kétmillió hétszázhar- minckétezer forint adókülönbözetet tárt fel, s az adózással ösz- szefüggő kötelezettségek mulasztása miatt százötvenezer forint bírságot szabott ki az üzem terhére. Ezt követően Kiss Andor, a költségvetési üzem volt vezetője, a Pro Űrbe Kft. ügyvezető igazgatója kért szót, s mindjárt egy kérdést tett fel Kecskés Lászlónak: pontosan milyen megbízást kapott? Tudniillik az üzem és a kft két külön szervezet; következésképpen az idei első félévi mérleget nem terhelhetik a korábbi működéssel kapcsolatos tények. Az igazgató amellett, hogy méltatlannak tartotta a tájékoztatásból kitűnő számonkérést és a városban elterjedt rosszízű híreszteléseket az alábbi választ adta a fentiekre: A 2,3 milliós veszteség megkérdőjelezhető, mert például a volt üzem, jogosítvány híján nem hajthatta be a tartozásokat. A Határőrség feloldotta a kamionforgalom korlátozására hozott intézkedéseket, mert a röszkei és a tompái határátkelő nem bírta a jelentősen megnövekedett forgalmat. Az említett két átkelőhelyen már 30 órás várakozás alakult ki, s ezért kényszerült a korlátozások enyhítésére a határőrség. Az autóbuszok azonban továbbra sem vehetik igénybe kifelé a dráva- szabolcsi, a barcsi, az udvari és a hercegszántói határállomást. Ide tartozik az az 1,6 millió forint, amit az önkormányzat nem rendezett. Tíz év alatt 616 ezer forint lakbérhátralék gyűlt ösz- sze, amit a félévi mérlegre nem lehet „ráírni”. A vízdíj befizetését egyszerűen megtagadták egyesek, további 100 ezer forintot ugyancsak az önkormányzat felejtett el kifizetni - sorolta Kiss Andor. Ezek alapján a tényleges veszteség 26 ezer forint - tette hozzá, majd így folytatta: — A Pro Urbe-nak 900 ezerrel „lóg” a város vezetése. A leltár eltérései az igazgató szerint elhanyagolhatók, mert összességében a nyilvántartás egyezik. A fényképezőgép vásárlásról annyit mondott: tizenöt évig a sajátját használta a munkájához. A hibául felrótt selejtezés során elöregedett eszközöket írtak le, a már említett autókat pedig a kft-nek adta el anyagbeszerzéshez. Ezek felértékelése többe került volna a valódi értéküknél, ezért nem csinálták ezt meg. A Cyti Banknál a harmincnégyszázalékos kamat miatt kötöttek ki, később az OTP-re bízták a pénzüket, s az úgynevezett felszámolási bérhez sem tapad semmiféle csalafintaság. Felvetetették ugyanis egyesek, hogy Ugyanakkor a határőrség nem érti a Magyar Máltai Sze- retszolgálat felháborodását, hiszen számtalan határátkelőhelyen, igy például Letenyénél, Bajánsenyénél, Rédicsnél, Tompánál és Röszkénél is akadálytalanul kimehetnének a buszok. Visszafele pedig bármelyik határállomást igénybe vehetnék. Az elmúlt huszonnégy órában 135 jugoszláv állampolgár kért ideiglenes védelmet. olyanok is felvették ezt a pénzt, akik később a kft.-hez kerültek. Erre ezt mondta Kiss Andor: őket nem helyezték át, hanem egy új munkahelyen vették fel a munkát. Végül megjegyezte: az üzem a 630 ezer forint induló vagyont mintegy hetvenmillióra növelte. Nem mondhatja tehát senki, hogy egy csapnivaló társaság dolgozott ott. A környékbeli települések polgármesterei is meghívást kaptak az ülésre. S miután Varga Tibor hozzászólásra invitálta őket az elhangzottak után, egyikük felrótta, hogy nem kapott írásos anyagot ehhez a napirendhez, így nem mondhat véleményt. Varsány jegyzőnője kifogásolta: úgy került az ön- kormányzat asztalára ez a téma. hogy előtte nem tisztáztak dolgokat az illetékesek. Mi legyen ezután a Pro Űrbe Kft.-vel, melynek vagyonából 77 százalék az önkormányzaté? A testület így foglalt állást: csődeljárás ne legyen, de az ön- kormányzat kiszáll, vagyis december végéig kiveszi a tőkéjét. A tanácskozás a városi művelődési centrum helyzetével foglalkozott a továbbiakban. Erről a témáról is hamarosan olvashatnak lapunkban.-MihalikÁRAMSZÜNET XI. 23—29-én, XII. 2-3—4én naponta 7—16 óráig Salgótarjánban a Felszabadulás, Gizella, Móricz Zs., Kercseg és Gazdaság úton egy-egy utcában felváltva, a lakásoknál csatlakozó átszerelésekhez. Az Önök érdekében végzendő munkálatokhoz szükséges az áramszolgáltatás átmeneti szüneteltetése, melyért szíves elnézésüket és türelmüket kérjük. „ÉMÁSZ” Feloldották a korlátozást Holnap Hiolnap abból élünk, amibe ma befektetünk. Felelős- ség terhel, hogy a lehetséges hasznot kitermeljük. Ehhez a munkához tapasztalat, rugalmasság és erő kell. Ez pe- dig csak a tehetséges emberek sajátja. Övék a holnap. A Merkantil Bank Váltó- és Vagyonbefektető Rt. arra vállalkozik, hogy összekösse a mát a holnappal. Bankunk megmondja Önnek mi az az érték, amibe ma befektethet és biztosítja azt is, hogy az holnap értékesebb' legyen. Partnereink: • privatizáció vagy egyéb átalakulás előtt álló cégek • önkormányzatok • lakossági és intézményi befektetők. A Befektetési Igazgatóság összetett szolgáltatásai mögött egy különleges bank áll. Holnap is. MERKANTIL BANK RT I ’ KREATÍV EMBEREKNEK I KREATÍV MEGOLDÁSOK MERKANTIL BANK BEFEKTETÉSI IGAZGATÓSÁG BUDAPEST V, OKTÓBER 6. U. 5. TEL.: 117-2880