Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-29 / 253. szám
2 li C»Jj I d»T» I HAZAI KÖRKÉP— KÜLFÖLD 1991. OKTÓBER 29., KEDD Kérdőjelek Közelebb a közel-keleti béke? (FEB) Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint — aki sokáig maga is alakítója volt a közel-keleti helyzetnek — a tárgyalópartnerek mértéktartó józansága szükséges ahhoz, hogy a madridi békekonferenciával egy tartós rendezési folyamat induljon meg. A nagy kérdés: Van-e kilátás arra, hogy a résztvevők legalább 4 problémakört készek megfontoltan megvitatni egymással? Milyen területi eredmények egyeztethetők össze Izrael biztonságával és az ország egységének megőrzésével? Milyen ellenszolgáltatások és engedmények, milyen békefeltételek elfogadhatóak a sokszínű arabok számára? Lehetséges-e Jeruzsálem olyan jövőbeni státusának megteremtése, amely egyszerre veszi figyelembe a város mai jogi helyzetét, s közben olyan egységes várossal számol, amely tiszteletben tartja a zsidók mellett a muzulmánok (sőt tárgyaláson kívül a keresztények) vallási, történelmi érzékenységét s ebből fakadó érdekeit? A békefolyamatot egyetlen átfogó egyezménnyel, vagy részmegállapodások sorozatával lehet könnyebben beindítani? A közel-keleti partner-ellenfelek számára példaként szolgálhat Madrid „mellékes” eseménye: a két házigazda, Bush és Gorbacsov újabb csúcstalálkozója az Egyesült Államok és a Szovjetunió együttműködésének továbbfejlesztése érdekében, mert ezen a téren bebizonyosodott: a mai világban senki sem tárgyalhat sikeresen, ha a „mindent, vagy semmit” elvét vallja. Reálisabb az a cél: „mindent, amit józan kompromisszumok révén el lehet érni”. így juthat közelebb a megoldáshoz a Közel-Kelet is. Kocsis Tamás A Munka törvény- könyvéről vitáztak Az Országgyűlés hétfői ülésnapján kezdte meg az új Munka törvénykönyv tervezetének vitáját. Az előterjesztő Kiss Gyula munkaügyi miniszter expozéjában hangsúlyozta: a piacgazdaság kialakulásától elszakíthatatlan a munkaerőpiac létrejötte. E piac létezése mellett az államnak vissza kell vonulnia a munka világából és ez testesül meg az új törvényben. Az állam visszavonulása azt jelenti, hogy nem szabályozza részletesen a munkaadók és munkavállalók kapcsolatát, csupán két szempontból garantálja a minimális szinteket, amely alatt nem foglalkoztathatnak dolgozókat és szabályozza a munkavállalói szervezetek fellépésének jogi kereteit. A miniszter kiemelte, hogy természetesen a minimális feltételeknél jobbak is szerepelhetnek majd a kollektív szerződésekben. A vezérszónokok felszólalása után a téma tárgyalását berekesztették. Az általános vita a jövő héten kezdődik, akkor kap szót a függetlenek képviselője is. Jovanovic—Jeszenszky A magyar—szerb kapcsolatok szempontjából is kívánatos lenne, ha mielőbb befejeződnének a harcok Jugoszláviában. Bármennyire szeretné is Magyarország a kontaktusok fejlesztését Szerbiával, arra a háború viszonyai közepette nem nyílik mód — hangoztatta Jeszenszky Géza külügyminiszter a Vladislav Jovanovic szerb külügyminiszterrel folytatott hétfői megbeszélésen. Jovanovic hétfő este sajtókonferencián számolt be magyarországi tárgyalásainak tapasztalatairól. Kérdésekre válaszolva megismételte a szerb vádakat, miszerint számos ország — így Magyarország is — ismétlődően beavatkozik a jugoszláviai konfliktusba. Például fegyverszállítmányok kerülnek át Magyarországról. Jovanovic állítása szerint a szövetségi szervek bizonyítékokkal is rendelkeznek. Ugyanakkor az állítólagos bizonyítékokról a szerb politikus nem közölt részleteket. Antall József az Észak-atlanti Zágráb. A jugoszláv hadsereg hétfőn elfoglalta Dubrovnik Jarko- vici nevű külvárosát, amely az óvárostól alig egy kilométerre fekszik — jelentette a zágrábi televízió. Az AFP hírügynökség által idézett horvát tévébeszámoló szerint a hadsereg megszállta az adriai kikötőváros Kosice nevű elővárosát és felgyújtotta a korábban elfoglalt Petrovo Selo nevű települést, amely Dubrovnik mellett fekszik. A Dubrovnikül elhagyni kényszerült polgárok arra készülnek, hogy békés hajóhadat szerveznek a városukat körülvevő blokád áttörésére. Bonn. A hamburgi vízi rendőrség 14 szovjet tankot és más hadifelszerelést fedezett fel a Palmah II. nevű, kifutásra készen álló izraeli hajón — vált ismeretessé hétfőn az északnémet kikötővárosban. A harckocsikat mezőgazdasági gépekként tüntették fel a fuvarlevélen, s feltételezhetően a Bundeswehrbe beolvasztott keletnémet hadsereg készleteiből valók. Peking. Tisztogató akciót kezdtek a kínai hatóságok a Kantonban november 16—30. között tartandó női labdarúgó-világbajnokság alkalmából. A China Daily című hivatalos lap szerint 1774 prostituáltat tartóztattak le Kuangtun tartományban. A rendőrség 472 szállodát, szabadidőközpontot, szépségszalont és egyéb, a prostitúció melegágyául szolgáló intézményt záratott be. Moszkva. Közel háromszázan tüntettek vasárnap a moszkvai Vörös téren a Lenin-mauzóleum és a Lenin-múzeum esetleges bezárása ellen. A szovjet múlt átértékelésének jeleként az utóbbi időben mind több javaslat hangzik el a különböző Lenin-emlékhelyek megszüntetéséről. A kudarcot vallott augusztusi puccskísérlet után a szentpétervári polgármester javasolta az orosz forradalom egykori vezetőjének eltemetését, a múlt héten pedig a reformpárti moszkvai városi tanács döntött úgy, hogy a város 68 Lenin- szobra és Lenin-emlékműve közül csak hatot hagynak meg. Rio de Janeiro. Negyven embert gyilkoltak meg szombaton és vasárnap Rio de Janeiro egyik elővárosában. A rendőrség szerint ez a víkend Brazília ez évi véres rekordját döntötte meg: január első hét végéjén 36 embert öltek meg. A halállistát az 1989-es év egyik hét végéje vezeti — akkor 82-en haltak meg két nap alatt, szombat, vasárnap. A NATO és Magyarország közötti kapcsolatok elmélyítése és kiszélesítése mellett szálltak síkra mind Antall József, mind az atlanti szövetség vezetői annak a látogatásnak az alkalmából, amelyet a magyar miniszterelnök tett hétfőn az Észak-atlanti Tanácsban. A kormányfő a NATO főtitkárával folytatott különmegbeszé- lés után az Észak-atlanti Tanács ülésén vett részt. A miniszterelnök beszédet mondott a tizenhat NATO-ország képviselői, köztük nyolc külügyminiszter előtt. — Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország, ha nem is választható el a térségtől és nem kíván önző politikát folytatni, mégis évtizedek óta különleges szerepet játszik a szovjet befőTanácsban lyás felszámolásában. Ez a három ország megérdemli, hogy a nyugati világ különös felelősséggel kezelje őket — mondta a magyar kormányfő. — Úgy véljük: annak a ténynek, hogy e három ország sikeresnek ígérkező társulási tárgyalásokat folytat az Európai Közösséggel, tükröződnie kell a NATO-hoz fűződő kapcsolatban is. — Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy agresszióval, a külső határok megsértésével szemben a NATO kötelességének érezze a fellépést, a kiállást. Az is természetes ugyanakkor, hogy a NATO nem vállalhatja magára etnikai, kisebbségi kérdések, belső politikai problémák megoldását, amelyek nem a NATO feladatköréhez vagy műfajába tartoznak. Az önálló vagy azzá váló államok esetében azonban az agresszióval szembeni fellépés megítélésünk szerint beletartozik a NATO feladatkörébe, hiszen Európa biztonsága csak így érhető el. Manfred Wömer, a NATO főtitkára Antall Józsefet üdvözölve kifejtette: — Az általunk kívánt Európa az egymáshoz kapcsolódó intézmények rendszerére alapozódik: az atlanti szövetség, az EBEÉ, az európai integráció fórumai együtt fogják biztosítani, hogy az új Európában ne legyen helye egyenlőtlen biztonságú övezeteknek, vagy a klasszikus értelemben vett érdekszféráknak, katonai tömböknek. Ennek az Európának az együttműködés lesz a jellemzője — mondotta a főtitkár és konkrétan is utalt a Magyarországgal már megkezdődött tudományos együttműködésre. Választások Lengyelországban A vasárnap megtartott, 63 év óta első szabad parlamenti választásokon Lengyelországban a szavazásra jogosultak mintegy 40 százaléka vett részt. Máris biztosnak tűnik, hogy a parlament rendkívül felaprózódik, s csak nagykoalícióval lehet majd kormányt alakítani Varsóban. A lengyel televízió választási stúdiója szerint a pártok sorrendje: a volt miniszterelnök, Tadeusz Mazowiecki vezette Demokratikus Unió (14,6 százalék), Demokratikus Baloldali Szövetség (9,6), Lengyel Parasztpárt Programszövetsége (9,6), a Walesa elnök mögé felsorakozott Egyetértés Centrum (9,1), a lengyel katolikus egyház által támogatott Katolikus Választási Akció (8,9), Független Lengyelország Konföderációja, a KPN (8,2). (Folytatás az 1. oldalról) Gusztos István ezután a koalíciós pártok napjainkban egyre hevesebb két kampányával — az egyik az igazságtétellel, a másik pedig a sajtóval függ össze — kapcsolatosan fejtette ki álláspontjukat. Eszerint ezek közös célja egy formálódó politikai elit kiváltságos helyzetének megteremtése, melynek érdekében az MDF meghatározó körei egyre gátlástalanabbá támaszkodnak szélsőjobboldali erőkre is. — Mind gyakrabban találkozunk olyan nézetekkel, amelyek náci, illetve közös fasiszta-bolsevik eredetűek, s az ellenzékiséget a hazaárulással azonosítják — mondta a városi szervezet ügyvivője. Megengedhetetlennek és erkölcstelennek minősítette, hogy az emberek bizonyos csoportja „Közakarat” néven egyesületet alakít, azt pedig egyenesen ijesztőnek tartják, hogy a sajtót bírálva olyan orgánumokat kínálnak mintául, amelyek gyűlölködést szítanak. Határozott véleményük, hogy az MDF jobbra tolódásának folytatása tovább demoralizálja a magyar társadalmat, s ezzel a Fórum tisztességes bázisának is szembe kell néznie. Mit tehet helyi szinten a jelenségek megszüntetése érdekében az SZDSZ? — adódott a kérdés a fentiek kapcsán. A válasz így hangzott: a nyílt és őszinte párbeszéd a pártok képviselőivel jó eredményre vezethet. Ezt kezdeményezni is fogja az SZDSZ városi szervezete. A sajtótájékoztatón a továbbiakban a városházán kialakult helyzetről, a polgármesterjelöltállítás érdekében megtartott eddigi tárgyalásokról mondtak véleményt a párt képviselői. (M. J.) Emberibb környezetünkért (Folytatás az 1. oldalról) A Zagyva-völgye emberi környezetéért dr. Kecskeméti Sándor, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesület igazgatója és dr. Dobrovoczky István, Pásztó polgármestere alapítványt hoztak létre. A célok között szerepel a Zagyva-völgyben fellépő környezeti károsodások megszüntetésének, megelőzésének feltételeit, módszereit megállapítani és megszervezni a teendőket. Mondhatnánk, megint egy alapítvány. Csakhogy a környezetvédelem nem lehet elszigetelt kis csoportok ügye! Saját érdekünk támogatni ezt a kezdeményezést! Mert kis lépésekből áll össze az a hosszú út, ami a célhoz — az egészséges környezethez — vezet. Fenyvesi Ágnes Európai cigányszövetség alakul A cigányságnak jelenleg nincs nagy tömegek érdekeit képviselő, aktív, hitelesen politizáló európai szervezete, pedig a térségben él a világ cigányságának 75 százaléka, csaknem 13—15 millió ember. Ezért magyar, román, lengyel és orosz cigányszervezetek képviselői szeptember elején Moszkvában elhatározták: létrehoznak egy nemcsak kulturális, de politikai jegyekkel is rendelkező európai cigányszövetséget — mondta Raduly József, a Magyarországi Roma Parlament alelnöke a szervezet hétfői, rendkívüli tájékoztatóján. A Magyar Nemzeti Bank valuta(bankjegyés csekk-) árfolyamai Érvényben: 1991. október 29-től 30 >gPénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban angol font 12496,78 13269,78 ausztrál dollár 5753,12 6108,98 belga frank 208,62 221,52 dán korona 1109,20 1177,81 finn márka 1768,86 1878,28 francia frank 1258,90 1336,76 görög drachma a) 38,36 40,74 holland forint 3810,62 4046,32 ír font 11474,76 12184,54 japán yen (1000) 554,87 589,19 kanadai dollár 6521,03 6924,39 kuvaiti dinár árfolyamjegyzés szünetel német márka 4294,56 4560,20 norvég korona 1095,97 1163,77 olasz líra (1000) 57,46 61,02 osztrák schilling 610,11 647,85 portugál escudo 49,97 53,07 spanyol peseta 68,28 72,50 svájci frank 4900,24 5203,34 svéd korona 1179,03 1251,95 USA-dollár 7338,11 7792,01 ECU (Közös Piac) 8794,48 9338,46 Jugoszláv válságlexikon Mit félt a világ Dubrovnikban? (Ferenczy—Europress) „Adria gyöngyszeme”, a festői Dubrovnik — amelyre hat évszázadon át nem támadtak erőszakkal, s a két világháború sem okozott benne károkat — kiemelkedő kincse az egyetemes emberiség világörökségének, s az UNESCO védelme alatt áll. A városi tanácsnak 1440-től hosszú időn át évi 12 500 dukát lefizetése ellenében sikerült megóvnia a dubrovniki, nagyrészt gót—reneszánsz kincseket a kívülről jövő veszélyektől. Most viszont pusztít a jugoszláv polgárháború. Hol érték sebek a várost? Az adatok az október végi állapotokat tükrözik. Dominikánus kolostor. Az 1315-ben épült kolostor és a csaknem 450 éves kerengő ágyúgolyók okozta sebei számunkra különösen fájdalmasak. A gót— reneszánsz jellegű, egyben szicíliai hatást is őrző épületegyüttesben őrzik ugyanis egy pompás ezüst ereklyetartóban IV. Béla királyunk óta Szent István koponyájának felső részét. Sponza-palota. Az 1516—21- ben épült árkádos házat — amely egykor vámhivatalként és pénzverdeként szolgált — szintén találat érte. A palota udvara békeidőben hangversenyek színhelye volt, ahol latin nyelvű felirat hirdeti mindmáig a helyi pénzváltók megbízhatóságát: „Mérlegünk nem csal, amit itt mérünk, még az Isten is azt mérné”. Stradun. Dubrovnik főutcája — a híres korzó — története is a XIII. századig vezethető vissza, amikor egy szigetet a szárazföldtől elválasztó vizesárok helyén utat építettek a helyiek. A hangulatos utcát ugyancsak találatok érték. Minceta-torony. 1319 óta a csodálatos kilátást nyújtó bástyasor egyik legszebb megfigyelő pontja: az itt elhelyezett őrség feladata volt egykor, hogy riadót jelezzen, ha a tengerről, vagy a szárazföld felől feltételezett támadók — velenceiek, magyarok, törökök, mások — tűntek fel. A torony épségben túlélte az 1667-es súlyos földrengést is. Most találatot kapott. Mária-templom. A háború nem kíméli Dubrovnik közvetlen környékét sem. Találat érte a Dance szigetén 1457-ben épült Mária-templomot is, amelynek világhírű, féltett kincse Nikola Bozidarovic 1517-ben készített, a Szűzanyát ábrázoló hármasképe, a triptichon. Mi állítható helyre abból ami megrongálógott? Jó lenne legalább abban bízni, hogy Dubrovnik kincsei nem pusztulnak tovább. Hírek röviden