Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-28 / 252. szám

4 LÁTÓHATÁR 1991. október 28., hétfő Eddig vártam, hogy Harmat László „Taekwon-do Boogie” átfogó címmel felvett számai hanglemezen is megjelenjenek, de úgy látszik, ebből már nem lesz semmi. Be kell érnem a műsoros kazettával. Legyen Jó műsor. Egészen véletlenül hallgattam meg - már lassan egy éve - azt a riportot, amit Harmattal, az Omega hajdani szakszofonosával (1963-64), az utóbbi idők sportolójával, il­letve neves karateedzőjével fel­vételei közelgő kiadásának apropóján készítettek. Beszélt a régi szép időkről, a szakszizás- ról, a gitározásról, arról, hogy évekig játszott skandináv zene­karokban .. . Természetesen nem hagyta ki sportkarrierjét sem, de ami az én fülemet külö­nösen megütötte - azért is, mert zenészek, énekesek (mintha bi­zony szégyen lenne) ritkán mondják ki őszintén -, az volt, hogy igenis szereti a gyors szá­mokat, az up-tempót. Sokkal jobban mint a gyakran csak nyögvenyelő, unalmas lassú, érzelmes dalokat. Én is. Kíváncsian és türelmetelnül vártam, hogy hozzájussak a ka­zettához. Többszöri meghallga­tás után sem változtak iránta ér­zéseim, nem változott a véle­ményem sem. Fentebb már mondtam: jó műsor. Harmat László tényleg sze­reti az up-tempót, és nem csak azért hozza vissza a simogató emlékeket - nekünk, akik meg­Harmat bugi éltük „azokat az időket” -, mert régi számokat játszik, és mert - ahol van — a közönségzaj is vagy huszonöt éves, hanem azért is, mert úgy gitározik, ahogy régen a legtöbb buligitá­ros. Nyesetten, élesen, fémesen, „magasan” szól minden dalban a gitárja, még a twangy-ben is („Tanyán” - és ha már szakszo­fonos, miért nem ő szakszizik? Legalább azt is hallanánk). A tremolótól, a sűrűhullámú re­megő hangzástól képtelen meg­szabadulni, s ez unalmassá lesz a második oldal végére. Bizo­nyos részekben (például Armst­rong „Micsoda csodálatos vi­lág” című számában) cigányo- san fantáziái és díszít, valamint nem odavaló, eredetileg nem odagondolt hangokat rak bele. Ez is a régi bálgitárosok szo­kása, és azt hiszem, a presszó­zongoristáktól jövő rossz hatás, de mindenesetre azért biztosan így volt ez annakidején,mert nem tanulták meg rendesen a számokat, és a maguk gyarlósá­gait itt adták beléjük. Harmat László virtuóz is tud lenni és szépen improvizál, ahol van rá módja, de ahogy tulaj­donképpen Faragó Judy sem, vagy az egykori gitárhősök sem, nem bírja kiszakítani ma­gát a Shadows „Shadoogie" té­májából, hatásából, annak ál­landóan kisértő utánérzéséből, ha valóban s igazán bugiznia kell. Vass Imre Közakarat Egyesület alakult A hét ‘ végén Budapesten megalakult a Közakarat Egye­sület, melynek alapító nyilatko­zatát 517-en írták alá. A magyar sajtót "most példátlan .politikai és erkölcsi mélységbe zuhant ál­lapotában szinte már a demok­rácia ellenségének szerepében látjuk és halljuk." Követelik, legyen vége a médiaháborúnak, szűnjön meg a hírek tendenció­zus szelektálása. A hölgyek mondják Gyakorlott kollégám sokat vitatott mondása szerint az új­ságíró akkor követi el a legna­gyobb hibát, amikor hitelesen adja vissza a nyilatkozó szavait. Nos, ebbe a hibába estünk. Amennyiben ez hibának minő­síthető. Olvasóink ugyanis tu­catszámra jelezték szerkesztő­ségünkben a szépségki- rálynő-választás résztvevőinek nyilatkozataival kapcsolatos el­lenérzéseiket. Hamut szórhatnánk fejünkre, s megtéphetnénk ruházatunkat — amennyiben hibáztunk volna! A szóban forgó nyilatko­zatok ugyanis csak és kizárólag a szereplők, vagyis a jelöltek szavait adják vissza, szerkesz­tőségünk változtatása nélkül. Elvégre, e kis írások róluk szól­nak. Azon persze lehet vitatkozni, helyesen járunk-e el, amikor hűen tükrözünk egy-egy szemé­lyiséget. Mint ahogy azon is le­het morfondírozni, mennyire feladata az újságírónak a való­ság szépítése. HETI HOROSZKÓP KOS (III. 21.—IV. 20.) A héten esedékes tár­gyalások közül a legje­lentősebbet feltétlen hozza előbbre, most ugyanis sokkal kedvezőbben alakíthatná a dolgokat. Pénzügyeibe ne vonjon be idegeneket. BIKA (IV. 21.—V. 20.) Bele kell vágni a felkí­nált leiadatba. Tele van ötletekkel, s kamatoztathatja őket. Ráadásul a régi munka után ezen a héten arathatja le a sikert. IKREK (V. 21.—VI. 21.) Változtatásra alkalmas időszak ez a mostani, de azért nem kell fejest ugrani, csak teljesen tiszta ügyletet fogadjon el, nehogy később jogi következmények legyenek. MÉRLEG (IX. 24.—X. 23.) Jó lenne ezekben a napokban az otthoni feladatokat elvégezni, mert már rend­kívül nyomasztja, hogy oly régóta ha­logatja őket. Munkahelyén nyugalom várható. SKORPIÓ (X. 24.—XI. 22.) A héten — a kívülállók szerint teljesen érthe­tetlenül — felrúgja az eddigi korláto­kat. Még bizalmasai sem tudják, hogy milyen régóta készült erre. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Rendkívüli alkotóked­vét használja ki, most érdemes belevágni az oly régóta halogatott változtatásba, illetve nyél­be ütni a már régóta tervezgetett hosszabb külföldi utazást. BAK (XII. 22.—I. 20.) Ha eddig taktikája bevált is, most már itt az ideje, hogy változtasson. Egyéb­ként a körülmények kényszerűik majd erre! VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.) Amennyiben politikai karrierre számít, most a lehető legrosszabb az időszak a kezdeményezésre, változtatásra. Ér­velései hatástalanok maradnak. Hiva­tásában egyébként eseménytelen napok várhatók. HALAK (II. 21.—III. 20.) Túlzásokba eshet, és az csak a dolgok ro­vására mehet. A túlzott társasági élet pedig a munkáról tereli el a figyel­mét. RÁK (VI. 22.—VII. 22.) Mintha nem bízna meg kellőképpen a kollégái­ban, pedig nélkülük aligha boldogul! OROSZLÁN (VII. 23.—Vili. 23.) Péntektől úgy alakul­nak a dolgai, ahogyan előre eltervezi, de számítson rá, hogy akarata ellenére olyanokkal kell fel­vennie a versenyt, akikkel eddig azonos oldalon állt. SZŰZ (Vili. 24.—IX. 23.) Régótadédelgetettter- veit csak annak árán tudja megvalósítani, ha bizalmasait ezúttal teljesen kihagyja. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövódről! Ez a saját eheti horoszkópod. i\ Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a ^ 00/1609 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát A telefonhívás ára percenként: 150 Ft Kíváncsiskodó Fontosabbakra kell a pénz Az ötvözetgyárnál, a Cered és Mátraszele felé vezető utak kereszteződésének biztonsá­gosabbá tétele érdekében mit szándékozik tenni a Salgótar­jáni Közúti Igazgatóság? — kérdeztük legutóbbi Kíváncs­iskodónkban. A kérdésre Frá­ter István, a közúti igazgató­ság vezetője felelt. A domborzati viszonyokból adódóan sok ilyen keresztező­dés van Nógrád és más, hasonló felszíni adottságokkal rendel­kező megyék úthálózataiban is. Nagyobb figyelemmel, körülte­kintéssel kell ezeken a helyeken vezetni, mert egyelőre nem sze­repel a tervek között az említett szakasz felújítása, ugyanis en­nél fontosabb feladatok megol­dását kell finanszírozni az amúgy is szűkös keretből. A salgótarjáni 21-es út párhuza­mos szakaszának folytatása, vagy a balassagyarmati kerülő út megépítése jelentősebb prob­léma, sokkal veszélyesebb szi­tuációkat old fel. A kérdésben felvetett kereszteződésnél jóval forgalmasabb pontok is vannak, például a 21-es utat Szécsény- nyel összekötő szakasz Hollókő felé vezető leágazása, amely olyannyira balesetveszélyes, hogy korszerűsítésével a közel­jövőben fogunk foglalkozni. — Kíváncsiskodónk újabb kérdését Kovács Lászlóné bá- tonyterenyei olvasónk tette fel :Iga/,-e a hír, hogy a Nógrád Volán meg akarja szüntetni a kánvási ügyelet buszjáratát? Ha igen, indít-e helyette, lega­lább ünnepnapokon, Salgó­tarján és Nagybátony között, a délutáni órákban közlekedő polgári járatot? mm wem, AXEL SPRINGER MAGYARORSZÁG kll. ÚJ NÓGRÁD SZERKESZTŐSÉG JÓZSEF ATTILA MÍVELŐDÉSI KÖZPONT A KIRÁLYNŐ Ml VAN I Az Új Nógrád valamennyi olvasója megismerheti sorozatunkból a Nógrád Szépe 1991 versenyzőit. Szeretnénk alkalmat adni minden kedves olva­sónknak. hogy tetszése szerint választhasson ki­rálynőt! Lapunkból kivágott és szerkesztősé­günkbe beküldött fényképpel mindenki szavazhat! A legtöbb voksot kapott versenyző elnyeri az Új Nógrád olvasóinak szépségkirálynő díját. Konkoly Thege Réka, a bátonytere- nyei zeneiskola 23 éves fuvolatanár­nője a tavalyi Nóg­rád szépe választá­son is részt vett. Most ismét a neve­zők között találjuk. — Megtudhat­nánk, mi volt az indítékod, hogy az idei vetélkedésre is benevezz? — Még a neve­zési határidő lejárta előtti napokban sem volt biztos, hogy indulok-e, vagy sem. Aztán némi töprengés után úgy döntöttem: miért ne? A kollégáim, barátaim egyébként már az első perctől azt tanácsolták, hogy induljak - vé­gül nem bántam meg, hogy megfo­gadtam tanácsukat. — Miben hason­lítanak a tavalyi és az idei verseny előkészületei? — A legnagyobb hasonlóság, hogy tavaly is a 11-es rajtszámot húztam, úgy, mint most. A többi dologban in­kább különbségek vannak. A lányok is szebbek, mint ta­valy, s a szervezés is jóval alaposabb. — Hogyan ké­szülsz az idei megmérettetésre? — Szabadidőmet pillanatnyilag a var­rás köti le: magam varrom a szabadon választott ruhámat. A „mű” már félig kész... A tizenkettes rajtszámot Kovács Csilla, bátonytere- nyei lány húzta. A tizenkilenc eszten­dős hölgy a kistere- nyei Váci Mihály gimnáziumban' érittségizett, s jelen­leg — bármennyire is hihetetlen — munkanélküli. — Hogyan lehet az, hogy ilyen csi­nos lány munka­hely nélkül tengeti életét? — Sajnos nem egyedülálló az ese­tem. Egyszerűen nem találok ma­gamnak munkát. Persze csak munka­helyen... — Hogyhogy? — Otthon, Tere- nyén cseppet sem unatkozom. Sokat segítek édesanyám­nak. Legutóbb ép­pen a lakást festet­tük ki. Jómagam ab­lakokat és ajtókat mázoltam; s jól si­került... — Itt a megol­dás. Szobafestő­ként, gondolom, sokan alkalmaz­nának... — Ó, ez remek ötlet, márcsak azért is, mert a barátom­nak is ez a szak­mája. — Tényleg, ba­rátod mit szólt a jelentkezésedhez? — Lehet, hogy meglepő, de nem is tud róla! Az Új Nógrádból értesül majd elhatározá­somról. Persze, tet­szeni fog neki... A RENDEZVÉNY FŐSZPONZORA; Elektronikai és Vasipari Gyártó, Forgalmazó Kft. Bátonyterenye, Bolyoki út 3. További szponzorok: HOTELBMEDUES MARUZS PRINT Kanadai-Magyar kft. Lakberendezési » Kisárúház ÉVI II. üzletház PESTI DIVAT Salgótarján rs 3BB BŐS KO HILDA Centrum Virág MÍRNÖKIRODR kft. SRLGÓTRRJAN SCHUV6R F. ÚT 3. KONKOLY TH EGE RÉKA KOVÁCS CSILLA POPSAROK

Next

/
Thumbnails
Contents