Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
6 /i'M»7/»y»7 TÁRSADALOM ES KULTÚRA 1991. OKTÓBER 26., SZOMBAT ZSEBNAPTÁR „Jelenti magát Jézus” Egy mixátos lexikon Tréfás kedvében volt a szerző, Praznovszky Mihály s hát mindvégig abban is maradt, amíg a Nógrádi Mikszáth-lexikont (egy kötetben, két részben) megalkotta. És mivel e nemrégiben, a tarjám Mikszáth! kiadónál megjelent munka, nem csekélység — a hosszas szerzői jókedv mögött legalább két dolog sejthető. Az egyik, hogy nagyon a szívéhez közeli választott alanya- tárgya, a másik, hogy maga sem mentes alapvető „mixátos” beütésektől (Mikszáth egy ízben, talán Selmecen, maga is így, x- el írta le a nevét, vagy mégis más gúnyolódott így vele?). Hogy példával éljek mindjárt az elején — azt írja szerzőnk az ajánlásban, szó szerint: „Juditnak, akit csak egyszer vettem feleségül (de kétszer kellett volna...), ami egyben telitalálatos utalás Mikszáth Kálmánra és feleségére, a mohorai Mauks Ilonára, akit bizny kétszer vett el, mivel egyszer meg elvált tőle, mert másként nem is lehetett volna. Hogy aztán — ahogy maga a kötet összeállítója írja bevezetőjében — a munka szokatlan, ez a legszerényebb definiálása a műnek, ami talán valóban csak Nógrádban-Nógrádból (értve ezalatt a szerzőt is) nőhetett ki a máig televény irodalomtörténeti tájaiból vidám-zöld különösen kedves hajtásként. Életrajzi gyűjtemény? Lexikon-féle? Azt írja erről Praznovszky Mihály: nevezzük életrajzi esszélexikonnak. Jó, nevezzük. S kissé magam hozzátéve valamiféle magyarázatot, hogy mire gondolhat: méltányos az eszémegszorítás, mert némileg ismert dolgok újszerű csoportosítása mindenkor az esszét jelöli s különösen, ha az ismert ügyek űj megvilágításba kerülnek. Mint ezúttal is. Mikszáthoz kapcsolódó személyekből és helyszínekből áll amúgy a csinos kis kötet anyaga. Mégsem kell, hála istennek, száraz adatokra felkészülni, hiszen a jó cél, amit a kutató-szerző elért: azt rögzíteni, hogy egy-egy jelző mögött milyen a valóságos ember, s mi az ok, amiért az író az illetővel egyáltalán foglalkozott. Ezért mondom, hogy ez nem csekélység, hogy ehhez valóban invenció-lelemény kellett, sőt megfelelő lelkűiét. Hát így együtt van minden egy szórakoztatva nevelő, tanító, jó szerkezetű munkához. Tény az is, hogy Mikszáth esetében az ösz- szes művek kritikai kiadásán is jóval túl vagyunk. S ha ott olvashatni bizonyos háttér-körülmény adatolásokat a művekről garmadával — itt egy igazi irodalmi ínyenc készít nekünk Mikszáth fatányérost palóc módra. Csak a felhasznált irodalom jegyzéke is kitesz négy oldalt, sok a megyei szerző, kutató, irodalomtörténész, s ha már a kritikai kiadást szóba hoztam — itt a helye említeni az igazság kedvéért, hogy az meg éppenséggel nincs közöttük. Nem is lehet, hiszen a könyvben csak azok kaptak helyet, akik Mikszáthot itteni járkálásaiban elkísérték. A Mikszáthtal összehozható s lexikonban szereplő személyek képcsarnoka az egyik kedvenc figurával, Arendorffer György- gyel kezdődik, aki alorvos volt a múlt század hetvenes éveiben a kékkői járásban. S mivel alig tudott magyarul —- Mikszáth szívesen parodizálta emiatt ifjonti leveleiben. Helyet kapnak persze sokan, mindjárt az elején a híresen jókedélyű Bérczy-lányok. És mi mindent megtudhattunk éppen azokról a földijeinkről, Mikszáth ismerőseiről könnyedén, akikről pedig alig tudunk valamit! Élmény, ahogy a szerző a figurákat leírja, ahogy láttatja őket, értékelve is személyes fajsúlyúkat. (T. Pataki) Szvorák Katalin énekművész hanglemezének élő bemutatója volt a minap a salgótarjáni főplébánia templomban. Közreműködött a kassai Csámborgó zenekar, a budapesti Hegedős együttes és Tóth Csaba orgonán. " —RT— LORINCZY ISTVÁN esti erdő télen felsír a hó mert ráléptem csillagámyék a fák szemén öregasszony gallyat keres fázik a kesztyű a kezén (FEB) Sylvester Stallone tudja, hogyan kell karriert csinálni és milliókat keresni. A „Rocky" és „Rambo” megszemélyesítője most a virginiai egyetem színészpalántáinak adja tovább tudását. Sikerreceptje szerint az embernek vakon kell hinnie önmagában és sohasem szabad kételkednie saját képességeiben. A legjobb, ha egy színész már kezdő korában megbarátkozik a depresszióval és a levertség gondolatával, mert ezek egészen bizonyosan el érik majd a siker felé vezető úton. A legfontosabb jótanácsa — amit a többi profesz- szor meglehetősen rossz néven vett — azonban az volt, hogy ha egy szerepet meg akarnak szerezni, akkor minden eszközt vessenek be, még ha kell, hazudjanak is. Enélkül Stallone szerint sohasem lesz belőlük sztár. Történetek sztárokról A 45 éves Liza Minelli titokban eljegyezte m#gát, Koppenhágában a 27 esztendős Billy Stringgel. A szupersztár és zongoristája kéz a kézben andalogtak szerelmesen a dán főváros utcáin. Egy ékszerboltban gyűrűket vettek és a nevüket is belevésették. Az ékszerész azonban nem nagyon dörzsölhette a markát, mert a gyűrűválasztásnál meglehetősen spórolósnak mutatkoztak — csak mintegy 80 ezer forintnyi összeget szántak erre a célra. 30 év óta élnek együtt, 10 évvel ezelőtt hivatalosan is eljegyezték egymást s most végre a házasságra is sor kerül: Nana Mous- kouri igent mond élettársának Andre Chapellenek egy előkelő párizsi anyakönyvi hivatalban. Már a nagy nap pontos pontos dátumát is meghatározták: 1992. január 16. Harry Belafonte, Liza Minelli és Ray Charles már biztos ott lesz a párizsi Maximban, ahova összesen 300 vendéget várnak. A menyasszonyi ruha kiválasztásánál kissé merésznek bizonyult a sztár, aki bizony már 57 éves. Ugyanis nem másnál, mint a legszélsőségesebbnek tartott párizsi divattervezőnél, Jean-Paul Gaultiemél rendelte meg, akinek kedvenc vendége a félelmetesnél félelmetesebb „kosztümökben” fellépő rockénekesnő, Nina Hagen. Lynda Carter újból egy ágyba kerül Bobby Ewinggal. Legalábbis új közös tv-sorozatukban. A most készülő és „Daddy” ideiglenes cím alatt futó regényadaptációban újra házaspárt alakít Patrick Duffyvel. A forgató- könyv szerint „Pamela” elhagyja a férjét és három gyermekét. Amióta Madonna februárban elvált Tony Ward fotómodelltől, vadabbnál vadabb pletykák keringenek róla és állítólagos szexorgiáiról. Úgy tűnik, most talált magának egy állandó partnert, a szintén 33 esztendős Billy Baldwin nevű színészt. Madonna kiválasztottját nem is olyan régen még egy másik énekesnő, Chyna Phillips (a ,,Wilson Phillips" női trió tagja) partneréként tartották számon. Egyetlen betű Közismert — nemcsak mi magyarok valljuk —, hogy nemzeti nyelvünk rendkívül kifejező, kiválóan alkalmas a gondolatok árnyalt kifejezésére. Sokszor egy-két betű, némely írásjel is perdöntő lehet a mondanivaló értelmezésében... E közhelyszerű igazságot egy újságcikk juttatta ismét eszembe. A minap az egyik — igen színvonalas s ezért méltán kelendő — napilap jó féloldalas riportban(?) számolt be az ominózus október 12-i nap történéseiről A tarjáni fiú címmel. Én nem azt akarom minősíteni, hogy mennyire volt reális, amit a Munkáspárt kongresszusával — és az azt kísérő tiltakozásokkal, ellenakciókkal — összefüggésben leírt (egyébként úgy tűnt. hogy igyekezett sokoldalú, hű képet adni a bonyolult helyzetről a „hallgattassák meg mindkét fél” korrekt elve alapján), hanem egyetlen betű, a címben szereplő „a” névelő ellen berzenkedem az „ősi” helybéli, a lelkes lokálpatrióta jogán. Az én olvasatom szerint ugyanis országszerte sokak szemében — akarva-akaratla- nul is — úgy tűnhet, hogy a megkérdezette?) „a” tarjáni fiúkat reprezentálja. Kinek- kinek szíve joga nem szeretni, „nem jó város”-nak tartani Salgótarjánt — így a cikkben szereplő fiúnak is —, de akkor a róla szóló írás címéből is tűnjék ki, hogy ez csupán egy vélemény. (Őszintén remélem, hogy a fiú korosztályában vannak másként vélekedők, másként élők, a város értékeit is észrevevők.) Azaz szívesebben vettem volna — s akkor egyetlen szavam sem lehetne —, ha a cikk Egy tarjáni fiú címmel jelent volna meg. Leginkább azonban úgy tetszett volna a —jó érzékkel, olvasmányosan, ügyes egyéni ötlet alapján megírt — cikk, ha benne néven neveztetik „a tarjáni fiú”, hisz akkor netán még vitázni is lenne kedvem vele — feltéve, ha ő is vállalná — a városról kialakított meglehetősen elmarasztaló, itt-ott dehonesztáló véleménye miatt. így azonban marad a találgatás — amibe uram bocsá(!) még egy luciferi feltételezés is bélefér —, hogy létezik-e egyáltalán az a bizonyos, százezrek olvasta tarjáni fiú?! Csongrády Béla Mozi, magyar film, filmízlés 1991 „Le kell leplezni az imperializmust és elő kell mozdítani a kommunizmust!” Sztálintól Rákosiig, Brezsnyevtől Kádárig, Cas- trótól Honeckerig az egész úgynevezett szocialista világban ezt hallották a filmművészek a kioktató pártvezérektől, a nyomukban csődülő kultúrhivatalnokoktól. Természetesen voltak, akik hegyezték tollúkat, kameráikat az imperializmus leleplezésére, a kommunizmus előmozdítására, ezekről most ne essék szó, de az alkotó filmművészek java egészen mással foglalkozott: nyíltan, vagy parabolisztikus megformálásban bírálta a szocializmusban tapasztalható életminőségeket, antihumánus társadalmi folyamatokat. Ezeknek a filmeknek egy része dobozba került (de előbb-utóbb csak találkozott a közönségével) más része meg tudott állni a forgalmazás első küszöbén, nyilvánosságot kapott. Mindezen folyamatok az alkotás, forgalmazás, mozibemutatás sokszögében, a tiltás, tűrés, megengedés, támogatás útvesztőiben olyan izgalmas közéleti játszmára gazdagodhattak a „szocialista országokban” és az ezen országok értelmiségére figyelő nemzetközi közvéleményben, hogy ettől egy-egy film már eleve komoly érdeklődéssel számolhatott. Éesztiváldíjak várományosa lett, a legvidámabb barakk izgalmas groteszk, tükre lett Magyarország esetében. Ez az érdekes helyzet, ez a felfokozott várakozás, értelmiségi izgalmi állapot egy csapásra megszűnt a szocializmus végnapjaival. Az alkotók sem tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel, meg a mozinézők sem. Ez utóbbiak ízlése, szokásrendszere mindezen változásokkal párhuzamosan elképesztő átalakuláson ment át; a felnyitott sorompókon át beáramló amerikai divatfilm, szemétfilm megtette a maga hatását. A tartalmi, „nevelőhatáson” túl, olyan igények állandósultak a filmtempót, a cselekményességet, látványosságot, modem humort illetően, amelyek árnyékában bizonyos „komoly” műfajok esetében szinte eleve kizárt, hogy a nézők sorban álljanak a jegyekért. Sőt. Egyáltalán benyissanak egy-egy új magyar film bemutatójára... A 80-as évek végére, kilencvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a mozinézők ízlése által a magyar filmrendezők nemcsak, hogy nem korrumpálódtak, de változatlanul semmibe veszik a film, a mozi elemi szakmai összefüggéseit, tanulságait, a moziüzlet evidens törvényeit. Sok-sok tízmilliós ráfordítással még 1989—91-ben is tömegesen készülnek magyar filmek, amelyek esetében már a filmkoncepció láttán is nyilvánvaló: a mozi senkit sem fog érdekelni. Álljon itt néhány szélső példa az 1990. január 1. után bemutatott, lényegében széles nagyközönségnek szánt játékfilm (mellettük még rosszabb helyzetben levő dokumentumfilmekről már ne is beszéljünk!) nézőszámáról, bevételéről. Monory M. András Meteóját 41 ezer néző látta, s közel 15 millió forintot jövedelmezett. A Potyautasokra (Söth Sándor filmje) 20 000 néző volt kíváncsi (mintegy hatmilliós bevétel), a Céllövöldét 7000 néző nézte meg (Sopsits András filmje), az Eszterkönyvet 17 ezren (Deák Krisztina alkotása), a „Szoba kilátással” című filmet háromezren nézték meg a premier évében! Ez utóbbinak (Xantus János filmje) 1990-ben 1 400 000 forint jegybevételt sikerült produkálnia. De állítható, hogy semmivel nem jobb a helyzet az 1991 -ben bemutatott magyar filmek esetében sem, és nem lesz jobb az 1992-ben moziba kerülő alkotások többségénél sem. Mintha az alkotók általában nem vették volna észre, hogy 1989 és 1991 között elkezdődött egy rendszerváltás ebben az országban. Arról már nem is érdemes beszélnünk, hogy a filmgyártást irányító, szervező menedzserek, hivatalnokok mennyire nem vették észre. Ok úgy érezték, átléptek egy másik pártba, átléptek egy másik szolgálatba: kész! Virtuóz retorikával bizonygatják, hogy helyesen cselekszenek, amikor a magyar film régi tekintélyére hivatkozva lényeg szerint semmit sem változtatnak a rendszeren, azon túl, hogy pénz az infláció miatt nyilván összességében jóval kevesebb. Ebből következően 1991 és 1992 fordulóján sem számít a piac, a néző, csak az alkotói ambíciók, az összefonódások, a régi hiedelmek számítanak. Hogy tudniillik 20—25 új magyar játékfilmnek kell készülnie évente. Ha törik, ha szakad. Ha van bemutatásra vállalkozó forgalmazó, moziterem az országban, ha nincs. Azt a szolid, egymil- liárd körüli finanszírozási alapot oda kell adni a filmgyártás modem törekvéseihezt akkor is, ha nyilvánvaló; az elkészülő filmekre nem kíváncsi sem a külföldi piac, sem a magyar mozinéző. Lassan már a művésztársak, a kritika érdeklődésére sem lehet számítani. A művészetirányítás, a kultúramenedzselő állam nem veszi észre, hogy támogatás, figyelem hiányában, az egyoldalú menedzselés miatt az egész magyar mozirendszer összeomlóban van, s nyomában a frissen kiépült, piacorientált forgalmazási rendszer is pillanatok alatt összedől. Nem arról van szó, hogy piaci, kereskedelmi imperatívumokkal fojtsanak meg komoly alkotói törekvéseket, de arról igen, hogy kiérleletlen, komolytalan bűvészkedésekkel, nyilvánvalóan érdektelen filmötletekkel senki ne kerülhesse ki a lényegi kérdéseket; mibe kerül a film, milyen hasznot lehet várni elkészítésétől. Az anyagi és szellemi haszon egyaránt ott kell legyen a mérlegen. Jelenleg természetesen az új magyar film új gondolatai, igazán új, eredeti művészeti törekvései úgy mutatkoznak be, mint a jegybevételek eredményei. Nincsenek arányban a ráfordításokkal! Isten őrizz, hogy a filmművészet jó hagyományait, értékeit bárki is megpróbálja kisöpömi, hogy helyet csináljon az üzletorientált mozijövőnek, de kötelező a valóság világába lépni a fikciók, hiedelmek talajáról. A k.o. állapot elkerülése ügyében a magyar filmért igazi felelősséget érző alkotók, műhelyek számára a cselekvés kényszerűvé vált. Ismert klisék variálása helyett új gondolatokat, s új viszonyt a közönséghez! Ha nincsenek új gondolatok, ne csinálhasson senki úgy, mintha lennének! S ha modem, filmnyelvet képtelen valaki jelesen beszélni, legyen hiábavaló a hivatkozása arra, hogy a közönség ízlése egyre primitívebb. A közönség „nagy házába” új módon kell bekopognia a modem magyar filmüzletnek! A magyar filmművészetnek! Bacsó Sztálin menyasszonyával, András Ferenc... az utolsó nyáron... filmjével (s más hasonló újdonsággal) csak az elkeseredést lehet fokozni azok érzelmeiben, akik a tények, átlátható abszurditások ellenére is szeretik, szeretnék a magyar filmet. Erdős István
