Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-07 / 210. szám
1991. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT 7 u'Jfanu <5? _____________ K orcsolyázzunk ugaron?! A kultúra emlékezete Hólabda (Folytatás az 5. oldalról) kozások generálása. Például manapság egy faluban — mondjuk Nógrádon 'vagy Szandán — azt kell összehangolni, hogyan készüljön fel a lakosság a falusi turizmusra. Füle, szeme kell legyen a népművelőnek erre a témára is. Jó példa Ságújfalu, ahol a művelődés szeretőinek munkája nyomán a helyi műemlékek felújításával a helyi vagyont gyarapíthatták. Említhetném Ludányhalászit is, ahol például a sóderbánya olyan hasznosításán is törnie kell a fejét a népművelőnek, amellyel a helyi társasélet fellendítése érhető el. Ilyen jellegű munkára van szükség a közművelődésben, mert egy Hofi-estet nem igen tud megrendezni ma egy falusi kultúrház. A költségvetési pénzek csupán arra elegendők, hogy ki tudják nyitni a házat s bért kifizessék. — Ez, ha jól értettem, azt is jelenti másmilyen népművelő kell ma, mint évekkel előtte? — Én a népművelőket inkább művelődési szakértőknek nevezném. magyarán, művelődési szakértőre van szükség, aki saját Minden jelenleg működő művelődési intézményt továbbra is fenntart az optimális minimumszinten! Ez volt Bátonyterenyén a városi önkormányzat állásfoglalása akkor, amikor a költség- vetési pénzek elosztásáról' döntött. Pedig a városban nem is kevés ilyen intézmény található: az Ady Endre Művelődési Központon kívül ott van a Népkerti Művelődési Ház, a Petőfi kultúrház, s van egy-egy Rákóczi- bányatelepen, Maconkán, sőt Szúpatakon is. Ezentúl az önkormányzat működteti a városi könyvtárat. A viszonylag sok létesítmény azonban — úgy tűnt — nem vette el a kedvüket, Nagyfalusi Edit művelődési osztályvezető, optimálisan nyilatkozott mind a működést, mind az üzemeltetési költségeket tekintve. Az önkormányzat éves költségvetésében a könyvtárra és a művelődési házakra (kivéve az Ady Endrét) két és fél, két és fél millió forintnál valamivel többet tervezett be. A féléves mérleg alapján az előirányzott összeg elfogadhatónak ítélhető: a városi könyvtár költségfelhasználása 47 százalékos, a Népkertben működő körzeti művelődési házé 62 százalékos volt. (Ez utóbbi esetben egy gépkocsicsere vitte hatvan fölé a felhasználás mértékét.) A működésen kívül jutott 200 ezer forint a könyvtár fűtésének korszerűsítésére: olajról a villanyra tértek át. Sikernek mégis inkább a köz- művelődés tartalmi munkáját tartják, ami az anyagiakban is egyértelműen megmutatkozik: pályázatokon nyert pénzzel javíthatták a tevékenység színvonalát. A városi könyvtár sikeres pályázatai: 10 ezer forint „az olvasótáborokért” pályázaton, információs bázisuk kialakítására 100 ezer forintot könyvelhettek el, szintén ennyit nyertek a gyermekkönyvtár részére, és 30 ezer forintot a Kincskeresők klubjának. A körzeti művelődési ház pályázati bevételei: 300 ezer forint szakértelmével akarja szolgálni környezetét. Az önkormányzati mentalitást erősítse: a vállalkozások generálásával, résztvegyen a társadalmi konfliktusok megoldásában, a fiatalok problémáinak, a szociális gondoknak feloldását szolgálja, például a helyi nyilvánosság gerjesztésével. És még egy nagyon fontos dolog: a helyi társasélet fejlesztéséért munkálkodjon, mondjuk gazdakörök, iparosklubok, dalárdák szervezésével. — De hogyan lesznek az ilyen művelődési szakértők? — Ehhez az kell, hogy az önkormányzatok fogalmazzák meg az említett követelményeket. S ha lesznek ilyen igényeik, akkor a szemléletváltozásban a művelődési központ mellett valószínűleg segíteni fognak az egyetemek, főiskolák. Persze ennek keretében meg kell teremteni a művelődési szakértők újfajta érdekeltségét is. Például azzal, hogy a széles nyilvánosságot adó helyi újság megjelentetése sikerélményt jelentsen nekik, de nem utolsósorban azzal, hogy a támogatók felkutatásában anyagilag is érdekeltté teszik. Mindszámítógépes műhely kialakítására, 20 és 16 ezer táboroztatási célokra két alapítványtól, ezenkívül 72 ezer forint történelmi alkotótáborra közművelődési pályázaton. A Petőfi Művelődési Ház (ahol egy főállású dolgozó yanf három közművelődési pályázaton könyvelheti el magának a sikert: a cigányklub programjaira 54 ezer, a nyugdíjasklubra 40 ezer, nyári táborozásra 10 ezer forintot kapott. Saját bevételeik gyarapítására más forrásokból is törekedtek: alkalmanként könyvvásárt és műanyag háztartási cikkek vásárát rendezték meg. A Petőfi kísérletezett turkálóbolttal, erre helyiségét bérbe adta, de az üzlet érdektelenségbe fulladt, a turkálót a művelődési házban bezárták. A közművelődés palettáját színesítő más egyesületeket is támogatnak Bátonyterenyén, igaz szolidabb mértékben, de jelzésértékkel szemben. A kamarazenekarnak 200 ezer, a Bátony- terenyei Baráti Kör kulturális egyesületnek 40 ezer, a Mátra alkoholellenes klubnak 50 ezer, a településvédő egyesületnek 30 ezer forintot ütemeztek be. Külön pénzt szántak ifjúsági célokra, a szorospataki ifjúsági táborra, s a társadalmi ünnepek rendezéséről sem feledkeztek meg, 80 ezer forint az előirányzat. Külön téma a volt Bányász Művelődési Ház „visszavétele” a korábbi bérlőtől a Typo-Team Kft.-tői. A közművelődés megyei szakemberei példaértékűnek emlegetik, miként sikerült alapítványi formában megmenteni a házat a köz művelődésére. A megoldás röviden: a ház tulajdonosa, a bánya haszonkölcsönszerződésbe adta a létesítményt a Bátonyterenyei Közművelődési Egyesülésnek, amely a működtetésre alapítványt hozott létre. Az alapítványt tették: a városi önkormányzat 2 millió forinttal, a Nógrádi Szénbányák 1,5 millió, a bányászszakszervezet 1,4 millió, a Bátonyterenyei Baráti Kör 700 ehhez természetesen az önkormányzatnak és a szakmának együtt kell lépnie. — Végül is az elmondottakat, hogyan valósítják meg jelenleg a megye közművelődési intézményei s kultúrházai? — Még két szélsőség uralkodik, s közöttük nehezen lehet megtalálni a helyes utat. Az egyik szélsőség az, ha csak vállalkozásba adják ki a művelődési házakat, míg a másik szélsőséges álláspont szerint tartsa el a költségvetés a közművelődés intézményeit. Nos, e kettő között kell megtalálni azt az utat, ami a tőkebevonás technikáját alkalmazni tudja. Ez találta meg például Berkenyén az Ifjú Németek Szövetsége, amelynek gyümölcsöző kapcsolata van a magyar- országi nemzeti kisebbségek alapítványával, s jó úton jár a Nógrád Táncegyesület. — Mennyiben segíti a helyes út megtalálását a központ? — A tőkebevonás millió módját helyben kell megérezni. Ebben mi csak segítséget tudunk adni, illetve az érzékenységet tudjuk fejlesztem. A közművelődéshez a kormány, a költségvetés ezer forinttal. Az alapítványtevők elképzelése az, ha a ház működni kezd, úgy jövőre az ideinél kevesebb támogatást kell neki adni, s ha kihasználja a pályázati formákban rejlő lehetőségeket, megerősödhet. Mindenesetre a bátonyterenye- ieket, ahol még sok a bányász, meghatotta a ház visszavétele. Új információs füzetében maga az Meglehetős homályban kaparászik az, aki arra kíváncsi, hogyan mecenálják ma Salgótarjánban a művészeteket, az alkotó művészeket. A város művészetiszellemi életét az önkormányzat nem kezeli. Pedig valamikor volt itt preferált művészeti irányzat! Most meg nincs semmi... Az a régi szervetlen fejlődés — ha lehet annak nevezni — hogyan fog folytatódni, azt ma senki sem tudja. Légüres tér van s a puszta vegetáció kezdődött el. Ha az értelmiség elfordul, s azt mondja, itt ez ugyanolyan maradt, mint volt, az lesújtó lehet. Sándor Zoltán főmunkatárs a csak azt a bizonyos hólabdát tudja biztosítani. Ma olyan a helyzet, hogy azt mondjuk: azt legalább tényleg biztosítsa. Jó volt látni, hogy Bátonyterenyén könnyes szemmel vette vissza a helyi társadalom a művelődési házat. — Nem viszi el más irányba a közművelődés ügyét, ha a helybeli művelődési szakértők a tőkebevonás technikájára lesznek érzékenyek? — Nem hiszem. Manapság az önkormányzatok többségénél a közművelődés mostohagyerek. Mutatja ezt az is, hogy egyelőre ezekben a kérdésekben mi fordultunk feléjük, s nem ők fogalmazták meg elvárásaikat felénk. Ám a kérdés annyiban jogos, hogy ez az egész vállalkozás és tőkebevonás csak mind eszköz ahhoz, hogy hagyományos funkciójának megfeleljen a kultúrház, s a társas élet csinálója legyen a művelődési szakértő. Mert ha egyedül a nyers vállalkozás, a tőkebevonás lenne a célja, akkor akár sírköves is lehetne, a kultúrház pedig akár masszázsszalon vagy peepshow. igazgatói tanács is így köszöntötte a régi-új, volt-leendő látogatóit: „Ugye, ön is jó szívvel emlékszik a Bányász Művelődési Házra, amely hosszú éveken keresztül volt közös otthonunk. Ne feledjük el, de fogadjuk el a korszerű elveken felépült. Átrendezett és újra üzemelő Ady Endre Művelődési Központot új otthonunknak." salgótarjáni önkormányzat kultú- rális osztályán különösebb művészeti mecenatúráról a tények hiányában nem tud beszámolni. Képzőművészeti beruházást az idén nem terveztek. Köztérre ma nem szobrokat állítanak, hanem szobrokat visznek el onnan. Az önkormányzat Hegedűs Morgan- és Szabó Gáspár-képet vásárolt húsz-harmincezer forintért, s csekély összeggel Földi Péter franciaországi bemutatkozását támogatta. Hozzájárult a mátraalmási képzőművészeti alkotótábor megrendezéséhez egy finn alkotó vendégül látásával. Kiállításoknak nem volt az (Folytatás az^5. oldalról) tett nyitvatartási időt jelent, de enyhíti működési költségeinket. — Vélhetőleg a 92-es esztendő sem lesz jobb az ideinél. Meddig húzható még a nadrágszíj? — Amit az imént elmondtam már egy olyan lépéssorozat, amely nagyon keményen belehasít a múzeumok „szakmai húsába”. Szerintem innen nincs tovább. Itt a fal, meg kell állni. Újabb megszorítások már nem a színvonal romlását, hanem a tevékenység elhalását eredményeznék. Már az eddigi folyamat is drámai, tragikus körülményeket teremtett, de még azt mondom, hogy innen újra lehet éleszteni a szakmát. Ez az esély azonban elvész a további megszorításokkal. — Nem látja túlzottan borúlátóan a helyzetet? Végül is idén is volt képzőművésztelep, honismereti tábor. — Volt, és megjelentetjük a Múzeumi évkönyvet is. Mindezekre azonban nem a költségvetésünk adott lehetőséget. Ezek úgynevezett szponzorált események voltak. Az évkönyvet például a salgótarjáni múzeum „egy sarkának” bérleti díjából tudjuk kiadni. — Nem lehet, hogy puszta finanszírozásváltásról van szó? Nem hiszem, hogy a szponzorált dolgok sokban különböznének a költségvetési támogatásból fizetettektől. Ezt nem látom rémesnek. — Természetesen a szponzorálással, magával a támogatási formával nekem nincs semmi bajom. A problémát abban látom, hogy a múzeumok finanszírozása mára vákuumba került. A régi finanszírozási formák, a költségvetési támogatások, elapadóban vannak, az újak pedig nem jelentek meg. Igazából még nem alakult ki az a vállalkozói réteg, amely a kultúra szponzorálására vállalkozna, áldozna. — Vállalkozna, vagy áldozna? — Talán inkább áldozna. De mondom, főleg itt a megyében nincs olyan réteg, amely ezt megengedhetné magának. Amikor megszerveztük a Mecénás Múzeumi Alapítványt, akkor kellett tapasztalnunk, hogy az alapítványt tevőn kívül senki nem jelentkezett. Szóban sokan biztosítottak támogatásukról, de pénz nem érkezett. Az egykori nagy szponzorok, a nagyvállalatok pedig ma saját túlélésükkel, vagy megszűnésükkel vannak elfogidén mecénása a tarjáni önkormányzat, a művészek ilyen i- génnyel nem keresték meg őket. Igaz, mi sem voltunk náluk, mondja önkritikusan Sándor Zoltán. Legutóbb Földi tavaly őszi kiállításában volt benne az önkormányzat. Az idén Szujó Zoltánnak szerettek volna emlékkiállítást rendezni, de — finoman szólva — problémák adódtak az anyagi háttérrel. Tervek azért vannak művészeti ösztöndíjról, évente odaítélendő Pro Arte-dí- jakról, kuratórium létrehozásáról... És végre meg kellene csináltatni a csobogókutat az Új lalva, nem a múzeum támogatásával. — Mégis úgy tűnik, hogy ez a forma lesz az, ami felváltja az eddigit. — Annál is inkább, mert ez a világon egy elfogadott, jól működő rendszer. Az állami és magánmúzeumok működésüket állami költségvetésből vagy alapítványok támogatásaiból vagy egyszerre mindkettőből fedezik. A képzőművészeti galériák pedig a kortárs képzőművészet piacán kifejteti tevékenységükből tartják felszínen magukat. Tehát én csak attól félek, hogy amíg ez a rendszer beindul és tényleg működik, addig érik jóvátehetetlen veszteségek a múzeumi szakmát. — A támogatók azonban nyitván tudni akarják, hogy a felajánlott pénzüket mennyire hatékonyan használták fel. Kérhető egyáltalán a múzeumi tevékenység? — Nehezen. Van aki úgy vélekedik, hogy a múzeum tevékenységében a tudományos tisztviselői kar munkája a meghatározó. Mások szeretik a kvantitatív szempontok szerinti mérlegelést. A mi szervezetünk az ország egyik legkisebb egysége, ennél fogva nem dicsekedhetünk nagy sikerrel. Annál inkább sem, mert Nógrád nem tartozik az idegenforgalom fő áramlási irányába. Évente 230—260 ezer látogatónk van. Főként diákok és leginkább megyebeliek. — Ez a látogatottság azért engem megdöbbent. Ennek bevételeivel már lehetne számolni. Ön szerint meddig emelhetők a beléptidíjak? — Szerintem a belépődíjakból származó bevételeink soha nem lesznek akkorák, hogy nonprofit vállalkozásként működjünk. Most évente 300 ezer forint bevételt jelent nekünk, de csak két éve, hiszen azelőtt ezt a bevételt teljes egészében elvonták, központosították. Ez egyébként nem rossz pénz, hiszen egy-két kiadványt meg tudunk jelentetni belőle. Félő azonban, hogy az új államháztartási törvény ismét központosítja ezeket a bevételeket. Rendkívül tragikusnak tartanám, ha így döntene a parlament. Irányítási rendszerünk valahová a hatvanas évek színvonalára süllyedne vissza. Nógrád szerkesztősége előtti téren, s jó lenne helybeli alkotót megbízni ezzel. A nemzetközileg elismert naiv festő Oláh Jolánnak és a szobrász Balázs Jánosnak műtermet kéne adni, vagy legalább egy raktárát, ahová alkotásaikat eltehetnék, s netán még dolgozhatnának is. De műteremlakás végképp nincs! Talán három van a városban: Czinkéé, Mustóé és Szabó Gáspáré... És már kopogtatnak az új képzőművészek, műteremért, lakásért: egyikük most végzett, másikuk az FMK-tagja. Tehetségesek, kellenének a város szellemi életébe.-— Jó lenne összehívni a város művészeit — vélekedik a kultú- rális osztály főmunkatársa —, de csak akkor, ha tudunk nekik mit mondani. Ha nincs ösztöndíjunk, megrendelésünk és műteremlakásunk, akkor minek hívjuk össze őket. Teljesen kiesett a művészeti élet finanszírozása. Az önkormányzatnak nincs koncepciója, terve a város művészeti életére. Igaz, pénz nélkül sokat lépni nem lehet, de hogy semmit nem lehet tenni, abban nem hiszek. Bizonyára a művészeti-szellemi élet alakítására, élénkítésére szerény anyagi eszközök mellé- rendelésével is lehet elképzeléseket formálni. Legalább erre szükség lenne most. Ám az is biztos, Salgótarján üzemei egyre kevésbé tudják a művészeti életet támogatni. Azért mégis lehetne találni szponzorokat, ha nagyon nehezen is. Szóba is került már, hogy megkeresik a pénzembereket, s jövőre talán létrejön a kulturális alapítvány. Példás visszavétel Bátonyban Pénzek pályázatokból Nincs ösztöndíj, megrendelés, műteremlakás... EMLÉKKIÁLLÍTÁS LETT VOLNA Szujó Zoltán: Variációk égj témára.
