Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
1991. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT CT.!*'//.??/ 7 MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM A komolyzenéhez értés és érzelem kell! A sztár Nemzeti opera és büszkeség Az operakedvelők körében Fehérvári Márta neve biztosan ismerősen cseng. A művésznő egyébként szívesen énekel operetteket is, mert véleménye szerint a két műfaj közel áll egymáshoz. —Mikor került kapcsolatba a zenével? — kérdeztem. — Hatéves koromban kezdtem el zongorázni. Mindig zongoraművész szerettem volna lenni. Úgy alakult az életem, hogy hamar férjhez mentem, és a zongorázást felváltotta az éneklés. Itthon koncerteztünk az ország sok részén. Később az NSZK-ba szerződtem és négy évig ott énekeltem az operában. Itthon is nagyon sok szép komolyzenei koncertem volt. <Fehérvári Márta volt Magyarországon az első, aki alakított egy zenei együttest ,,Musika Aurea” néven, és ezt kiajánlotta külföldre. Ennek érdekessége, hogy ilyen koncerteket csak a Filharmónia szervezett és ajánlott ki akkoriban, ő pedig magánszemélyként szervezte ezt meg.) — Nagyon sok szép Bach-, Bartók- és Kodály-művet ajánlottam vidékre is. Később szórakoztatózenét is kínáltam, mert rájöttem: az emberek nincsenek olyan lelkiállapotban, hogy kizárólag a komolyzenében Fehérvári Márta operaénekes Fotó: Sipos Dezső mélyedjenek el. Sajnos, vidéken ez a jelenség még inkább igaz. Ezt tapasztaltam a vidéki kul- túrotthonok számára történt kiajánlásaim során, ahol alig akadt kereslet. Számomra az volt a legborzasztóbb, amikor több évi külföldi szereplés után hazajöttem, és azt láttam, hogy a magyar embert a komolyzene alig érdekli. Ezzel szemben Nyugaton a legegyszerűbb ember is azt mondja: — Igen Mozart, Wagner, Brahms? Ez nekem is kijár! Ennek az embernek a művét én is megismerem és meghallgatom! (,,Kinn úgy érzik, hogy a kultúrának ebből a területéből is ki kell venniük a részüket. Nálunk az ellenkezője tapasztalható. Pedig a komolyzenét nem érteni kell, hanem ahhoz szív és lélek szükséges. Ha valaki elolvassa a partitúrát, nem biztos, hogy meg is érti. Az a lényeg, hogy be tudja-e fogadni, rá tud-e érezni a lényegére?) Fehérvári Mártának van egy nagy terve: — Nagyon szeretném megvalósítani, hogy Magyarországon ne legyen olyan ember, aki legalább egyszer ne hallotta volna a Bánk—Gertrúdisz kettőst. Ezt a műsort szeretném elvinni a falvakba, hogy az emberek meghallják és azt mondják: — „Hiszen ez a mi nemzeti operánk!” Erre büszkéknek kellene lennünk, hiszen ez megállja a helyét bármelyik Verdi- vagy Puccini-darab mellett. A tervemben szerepel Kodály. Székelyfonójából, a Bánk bánból, Háry Jánosból és a Hunyady Lászlóból egy-egy részlet előadása. Ez egy estére való program lenne. Igyekszem és törekszem arra, hogy ezek nívós műsorok legyenek. Cserhalmi Adél esküvője Nagy az izgalom Liz Taylor október 6-i esküvője előtt. Nemcsak a legmagasabb körökben kaptak jó néhányan meghívót — így például Ronald Reagan volt amerikai elnök és neje, Nancy — hanem jövendő férj barátai is, akiknek viselt dolgai vastag dossziékat töltenek meg a rendőrségi nyilvántartókban. Larry Fortensky, a vőlegény azt a barátját akarta tanúnak felkérni, akit rablás miatt börtön- büntetésre ítéltek. Liz hevesen tiltakozott az ellen, hogy a 120 kilós Alton Grant Nicholas, akit 1977-ben egy pizzaszállító ellen elkövetett támadás miatt hat hónapi börtönre ítéltek, most vele kerüljön — akár még ha csak tanúként is — közvetelen kapcsolatba. Igazi „nehéz fiúk” a férjjelölt Julie nevű lányának, férje, Roland Lee Henderson is. 1985-ben kénytelen volt 16 hónapra börtönbe vonulni, mivel teherautójával meglehetősen ittas állapotban egy oszlopnak ütközött, és egyik utasa az életét vesztette. Michael James Lacy, a vőlegény féltestvére is komoly gondot jelent az esküvő szervezőinek. A jól megtermett asztalos egy verekedés során megvert egy rendőrnőt, aki megpróbálta kibékíteni a résztvevőket. Ehhez képest igazán ártalmatlannak tűnik a Larry baráti köréhez tartozó két további vendég: William Dale Lacy, a vőlegény másik féltestvére, valamint Amigo Gret Gittens; ők „csak” állandó alkoholizálásuk miatt szerepelnek a rendőrségi krónikákban. A művész nem bújhat el sérelmei mögé 0 Erdei Sándor a munkáról és a kapcsolatok hiányáról Erdei Sándor, Salgótarjánban élő üvegtervező iparművész idén a második tanévet kezdte meg a Madách Imre Gimnáziumban, ahol angolt tanít heti tizenegy órában. Az iskolában annyi előnyt élvez, hogy a lehetőségekhez képest időkímélő órarendet állítottak össze számára, a kedd pedig szabad nap. Mégis hiányzik az idő, hiszen az óraadás megszakítja a munkanapod Az órákon improvizálni nem lehet. Mosolyogva említi, hogy tavaly, még a kezdet kezdetén más elfoglaltsága miatt nem eléggé készült föl az órákra. Egyszer csak az egyik tanítványa, bizonyos Kati megszólalt az óra közepén: ugye, ca tanár úr mára. nem Részűit. a Különben - szereti a .tanítás't, ami persze a megélhetéshez is szükséges. Hosszabb idő óta önálló iparművészként dolgozik. • ^Egyelőre van munkája, sőt a nyara igen zsúfoltnak bizonyult. Még,tavaly ősszel kapcsolatba ckerült a transzplantáltak világ- szervezetének magyarországi szervezetével, amely a többi között sportjátékokat is szervez. Például a‘Transzplantáltak Világjátékát (World Transplant Games) kétévenként rendezik meg a világ különböző városaiban. Tavalyelőtt ezek a játékok Szingapúrban, idén Budapesten zajlottak. - A nerrtzetközi esemény sportérmeit, ajándéktárgyait Erdei Sándor •készítette, aki például az éremkészítésben már korábban kiemelkedő ered- ményeket<ért el. — A transzplantáltak jelképe a lepke, szép, színes szimbólum — mondja a művész. — Grafikailag, plasztikailag egyaránt jól megoldható. A jelkép kifejezi, valami folytatódni tud azáltal, hogy valaki valamit átad másnak. Hatszáz olvasztott kis üvegplasztikát készítettem, ezenkívül bronzból ötszázhúsz sportérmét, nyolc sportág résztvevői számára, ezek egyúttal emlékérmek is. A művész nyári munkálkodása szobrászkodással fejeződött be, Kalocsai Miklós volt salgótarjáni iskolaigazgató és zenetanár síremlékét faragta meg. Jó tíztonnás süttői mészkőbe írt át asszír életfamotívumot. A pálma alapú jelképrendszer fölé félkörív került, ami a szivárványt jelképezi. Erdei Sándor saját műhellyel rendelkezik a város szélén a déli autóbusz-pályaudvar szomszédságában. Itt folytatja az üvegolvasztást. — Mindig szerettem volna iparművészként, szobrászként önállóan dolgozni, változatlanul ez a célom, — jegyzi meg. — Az üveggyártás viszont költséges, ez a munka pedig nem folyamatos. A műtárgy-kereskedelem beszűkült, az utóbbi időben keveset lehetett forgalmazni. Drága a kemence, az alapanyag, a nyersanyag, a szerszámok, az energia. Mégsem adom fel régi vágyamat, hogy tárgyakat készítsek. Bár a körülmények bezárják az embert egy bizonyos körbe, megpróbálom keresni a kitörés lehetőségét. Most a tanítással keresem a pénzt, ami a családnak kell. Emellett marad lehetőség arra, hogy megcsináljam, amit akarok. Azt is régóta észrevettem, hogy a munka munkát szül. — Mi az, amire most készül? — Üvegplasztikát akarok csinálni, ez az üveg történetéből még hiányzik. Sok mindent lehet üveggel kifejezni. Az üveg rendkívül reprezentatív, szilárd, átlátszó. Csupa olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami igazi kihívást jelenthet annak, aki vele foglalkozik. Jövőre leszek ötvenéves. Szeretnék majd egy kiállítást rendezni, ahol az üvegszobrászaton lenne a hangsúly. Nem hiszek abban, hogy azért, mert például most tényleg nem lehet kereskedni, le kellene állni. Ellenkezőleg. Most kell fölkészülni a jövőre. — Ezek szerint optimista. — Aki keres, talál. Ezek az üvegplasztikák önálló, szuverén tárgyak, súrolják a szobrászatot. Ha a homokba rajzolok, az semmi. Ha tárgyakat csinálok, meg tudok mutatni valamit mindabból, amit gondolok a világról, az emberről, sorsáról, környezetéről, kultúrájáról. Ezért úgy vélem, ezeknek a tárgyaknak meg kell születniük. A magyarázat, a siránkozás nem helyettesít semmit. Nem lehet elbújni a magyarázat mögé. Ami a legjobban zavar, az az, hogy emberként — magánemberként — érzem saját létem korlátáit. Ez elől nem lehet elbújni egy adott társadalmi szituáció mögé. Ezt nem ismerem el. Az ember lehetőség© mindig adott, a szabadság korlátainak fölismeréséből áll. Szerintem, ma is megvan minden ember lehetősége ahhoz, hogy megvalósítsa önmagát. Ma ez nem minden emberben tudatosul. Sokan elbújnak sérelmeik mögé, a munka helyett ideológiákat gyártanak arról, hogy miért nem dolgoznak. Nekem az kell, hogy hagyjanak dolgozni, aki ebben gátol, rosszul jár. Persze, sok mindenben lehet gátolni az embert, de a munkában nem. Nem hiszek abban, hogy korábban itt mindenkit üldöztek és gátoltak. Voltak, akiket igen, de azok akkor is tudták, mit vállalnak. De a milliók nem üldözöttek voltak, hanem legföljebb kényelmesek és lusták, vagy képességeikből annyira futotta, amennyire. Azért Erdei Sándor is érzi azokat a hátrányokat, amelyek az emberi kapcsolatok föllazulásából fakadnak. Ha ugyanis megszakadnak az emberi, művészi kapcsolatok, megszakad a folyamatos munka lehetősége. — A mostani társadalmi veszély abban van, annyi minden épül le, hogy később majd nem lesz erőnk fölépíteni. Ez vonatkozik a művészeti intézményekre és szakmai kapcsolat- rendszerekre is. Ez egy hisztéria. Az emberek — köztük a művészek is — félnek attól, hogy magukra maradnak, várakoznak, bezárkóznak, így aztán magukra is maradnak. Leépülnek a kapcsolatok. Szakmai kapcsolatok szűnnek meg, sőt, barátságok lazulnak föl. Nógrád megyében is megszűntek a művészeti szervezetek. Szétesett a megyei képzőművészek szövetsége. Mindenki vár, senki sem látja a kiutat, a bénító pártharcok végét. Nincs szervezőerő, az öntevékenység nem elegendő, senki sem tudja, mit kellene csinálni, mástól várja a segítséget. Holott önmagunkon ezután csakis önmagunk segíthetünk. Minél előbb és minél többen felismerjük ezt, annál előbb szűnhet meg ez a mostani állapot. De a legfontosabb a munka, az alkotás, ami hírt ad rólunk, gondjainkról, örömeinkről, a múló időben. T. E. Merre folyik a Csendes Don? (AN) Az utóbbi időben jó néhányan próbálkoztak olyan verzió megalapozásával, miszerint a „Csendes Don”-t nem Mihail Solo- hov, hanem valaki más írta. 1928-ban, amikor a regény első két kötete megjelent, irodalmi berkekben már hallani lehetett egy bizonyos „fehér tisztről”, aki emigrációban él, időske anyjáról, aki a szerkesztőségeket járja, kérlelve, fizessék ki a honoráriumot, mely az ő idegen földön gyötrődő szegény fiát illeti meg. 1930-ban merült fel Sz. Golousev író neve, aki 1917-ben irodalmi karcolatot írt a „Csendes Donról”, s az első lelkesedés hajlandó volt benne látni a regény szerzőjét. Ismét terjengeni kezdtek a pletykák, de ezek elég hamar semmivé foszlottak. Negyvennégy év elteltével Párizsban D. álnév alatt kijött I. Medvegyeva-Tomasevszkaja „A Csendes Don zuhataga” (A regény rejtélyei) című monográfiája. A könyv A. I. Szolzsenyicin buzgó segítségével jelent meg, ő ugyanis gyermekkora óta hallott különféle feltevéseket a szerző személyéről. Ekkor Rój Medvegyev megírta a „Mihail Solohov alkotói életrajzának talányai" című könyvet. Ezt Párizsban 1975-ben franciául „Merre folyik a Csendes Don?” címmel és Cambridge-ban angolul „Solohov irodalmi életrajzának talányai” címmel adták ki. Oroszul a könyvnek csak egy fejezete látott napvilágot nyomtatásban, mégpedig a Voprószi lityeraturi 1989. évi' 8. számában. Mindkét szerző megismételte a szokásos kísérletet a regénynek Solohovtól való elvitatására. Medvegyeva-Tomasevszkaja kidolgozott egy „két szerzős” elméletet, amely szerint Solohovnak csak az összeállító szerepe jutott, a szerkesztőé, lényegében plagizátor volt tehát, az író főszerepét pedig Fjodor Krjukov doni író kapta, aki 1920. elején halt meg. Ezt az alapgondolatát Medvegyeva-Tomasevszkaja nem tudta végigvinni. Egy olyan valaki segített neki, aki a Krjukov- ról meg nem írt fejezet helyett a szovjet sajtóban Krukovról megjelent különböző anyagokat közölt, ugyanakkor egy rövid életrajzot is, amely alatt az aláírás: A. Szolzsenyicin. A közlő ugyanabban a könyvben kimondta gyanúját, hogy még az is lehet; nem Krjukov a Csendes Don írója, hanem „egy soha nem publikált, teljesen ismeretlennek megmaradt, a polgárháborúban kivirágzott, majd elpusztult másik doni irodalmár zseni”. Tíz év múlva Alekszandr Iszaje- vics a Csendes Don író-zsenijének szerepére Pjotr Gromoszlavszkij atamánt — Solohov apósát — jelölte, akinek irodalmi hajlamai voltak. Hogy milyen alapon? „Nyilvánvaló, hogy a volt atamánnak a szovjetek alatt publikálnia nem dicsőség. Ugyanakkor — a húszas években lánya férjének Solohovnak adta át, s ez a legveszélytelenebbnek bizonyult a kézirat leleményes biztonságba helyezése szempontjából.” Láthatjuk, hogy a Csendes Don írójaként 1929-től kezdve különböző személyek jöttek számításba. Névtelenek is, névvel jelzettek is, mint a „fehér tiszt”, Sz. Golousev, F. Krjukov, „a doni irodalmár zseni”, P. Gromoszlavszkij... De miért lehetnek ilyen eltérő vélekedések? A Solohovot támadók merészségének alapjául az a körülmény szolgál, hogy az állami levéltárakban — így a „Puskin-házban”, ahol a harmadik és a negyedik kötet különálló kéziratrészletei találhatók — a regény első két kötetének kézirata nincs meg. Ez vitathatatlan. Ugyanakkor a levéltáriakon kívül szerencsére vannak magántulajdonban levő eredeti kéziratoldalak is. Ezeket korábban senki sem vizsgálta. Az ilyen családi archívumokban sok értékes dokumentum őrződött meg, köztük 1925—27 közötti kézírásosak is. Mindezek cáfolhatatlanul bizonyítják Mihail Solohov szerzőségét. Kéziratoldalak, piszkozatok százai győznek meg róla, hogy ezek Solohovhoz tartoznak — miként az igazságügyi szakértői vizsgálatok is igazolták, hogy ezeket ő írta és nem idegen szöveget másolt át. Tehát a Csendes Don továbbra is Vesenszkaja falu irányába folyik, ahol Mihail Solohov sírja található. Spanyol szoborterv MADRID. Rafael Tenor spanyol szobrász és Jose Antonio Fernandez Ornandez mérnök a naprendszert ábrázoló hélyszerkezetes gömb előtt. A megépítendő műalkotás reményeik szerint, olyan híres lesz, mint a rodoszi Kolosszus, a washingtoni Szabadságszobor, vagy a párizsi Eiffel-torony. (MTI-FOTO)
