Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-26 / 226. szám
1991. SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 o O -S o J s U H A RENDEZVÉNY FŐSZPONZORA: ELEKTRONIKAI ÉS VASIPARI GYÁRTÓ, FORGALMAZÓ KFT. Bátonyterenye Bolyoki út 3. TOVÁBBI SZPONZOROK: Sooters T ° PESTI DIVAT Salgótarján Sa'göDanya Salgótarján készítés mesterfogásait megtanulniuk. Ma már úgyszólván kifogástalan a munkájuk, s a teljesítménnyel sincs baj. Az elnök folytatta: — Azoktól a nődolgozóktól, akik nem feleltek meg a mennyiségi és minőségi követelményeknek, kénytelenek voltunk megválni. Ezzel párhuzamosan húsz százalékkal emeltük a normadíjat, s ma ugyanezért a műveletért nem öt, hanem hat forintot fizetünk. Homolya Sándorné hat évvel ezelőtt lépett be az akkori építőipari szövetkezethez. Ez idő alatt többféle munkát végzett, így például az Orionnak hangolóegységet, a BRG-nek magnófejtörlőt szerelt. Ezután sajátította el a varrást. — Sokat remélünk az önállósodástól — fogalmazta meg a társaiéval megegyező véleményét a fiatalasszony. — Az elmúlt hónapokban nemritkán csak három-, négy-, ötezer forintot vittünk haza. Vagyis a létminimumot sem kerestük meg. Bízunk benne, véget ért a szűk esztendő! (kolaj)—(rigó) A BNV-n láttuk Különleges minőségű müanyagprofilok Falusi úton Európába? (Folytatás az I. oldalról) — Négy, vagy inkább öt új adókoncepciót olvastam el az utóbbi hónapokban. Annyit tudok, hogy nagyon is eltérő megoldások látszanak, erről azonban konkrétan nincs tudomásom. Nem vonom kétségbe, hogy létezhet ilyen elképzelés is... — Azok, akik tíz ágyig eddig adómentességet élveztek, most majd egyszeriben felhagynak az üdültetéssel. Azok, akik most kezdenének bele, mert amúgy is sok minden rászorítja őket, akár a megélhetés költségeinek növekedése, akár az imént említett mértéktelenül nagy ház—ók már el sem kezdik. Kinek jó ez? Ezen felül a tíz ágyig adómentes falusi üdültetést még dr. Hütter Csaba „pártállamos" miniszter idejében sikerült kicsikarnia a falusi üdülést és turizmust szervező és ma is meglevő szövetségnek. — Egyet ígérhetek — így Schamschula államtitkár —, a magam területéről is mindent megteszek, hogy,egy kínálatbővítő gazdaságpolitikai irányvonal érvényesüljön. Ám érthetően a munkaügyi minisztériumi álamtitkár befolyása is véges. Más szempontok is lehetnek. A nemzeti bank például a hitelkibocsátás szigorítására törekszik. Ezek a közgazdasági koncepciók ma még a kialakulás stádiumában élnek, változnak. Az nem alakult még ki, hogy mennyire legyen kínálatorientált gazdaságpolitika a jövőben, mennyire legyen költségvetés-megtakarító, monetáris politika a gazdasági életben, mint alap, irányvonal és így tovább. Nem tudok belemenni a részletekbe azért sem, mert egy minimális kis zuga az adókoncepciónak ez, a főként szórakoztatóipari vállalkozás. — Cél lenne pedig, hogy a vidéki lét ilyesmikkel is árnyaltabb legyen. Magára hagyott magyar vidékről is szokás szót ejteni, könnyeket hullatni. — Ahogy ön elmondta — szólt közbe Kónya Imre ennél a résznél —, nyilvánvalóan megérne egy adómentességet. Ugyanakkor ez még nem alakult ki véglegesen. Ám az is előfordulhat, hogy a Pénzügyminisztérium ki tudja mutatni, mennyi a kiadása, amire fedezet kell! Lehet, hogy így a hangsúly máshová kerül. Nyilvánvaló az is, hogy lesz egy országgyűlési vita, ha ez, vagy más „nem fér bele” az adómentességbe. Jönnek a különböző érvek... Az egészen bizonyosnak látszik, hogy önmagában teljesen elfogadható az adómentesség ezen a területen. — Az ember éppen azt várja, hogy a pártoló, vagy ellenző vélemény akár ebben a kis ,.kérdészugban'’ is nyílt legyen és mérlegelő. Nem biztos, hogy megéri most abbahagyatni a tízágyassal is az üdültetést egy viszonylagosan csekély adóbevételi forrás miatt. Éppen a fejlődést vághatja el egy kedvezőtlen döntés és éppen most, amikor a legnehezebb. A .fekete vonatok" már nem mennek, az emberek otthon maradnak, de mit csinálnak? És itt. meg ott, az attraktívlátványos táj, amit ki kellene aknázni az üdültetéssel. — Ez egy olyan foglalkoztatáspolitikai kérdés, ami nem meghatározó, bár az lenne! Nógrád megye általában véve is az idegenforgalomban rendkívül hátul tartózkodik... — Ez igaz, de így nem is fog előrébb rukkolni. — Nógrád megyét eleve jobban érinti viszont az elmaradott térségeknek nyújtott kedvezmény. Ezt a tényt nagyon határozottan támogatja a minisztérium. Az azonban, hogy ön, vagy más úgy kap-e adó- és más kedvezményt, mint elmaradott térségben élő, vagy másként — ez már a kérdés szempontjából mellékes. Kétszeresen nem kaphat, az biztos. A pénztárcának mindegy itt, viszont adópolitikai szempontból egyáltalán nem mindegy. — Mindenesetre ezt is köszönöm. Azt hozzáteszem, hogy a falusi turizmust és üdültetést összefogó szervezet máris tiltakozást jelentett be a tárgyban. — Nagyon helyes — vélekedett Kónya Imre —, azonban nem tiltakozni, hanem lobbizni kell! Meg kell találni a megfelelő képviselőt erre a célra. (A szövetség időközben megtalálta az illetékes minisztériumot és másokat, akikről feltételezi, hogy segíthetnek az adó- mentesség ügyében és elvitte őket egy ausztriai kirándulásra. Oda, ahol nem hogy adóztatják — támogatják a falusi üdültetést! Út ez is Európába.) T. Pataki László Mulatság Karancsberény. Egész napos „Vidám szombatot” rendeznek a községben szeptember 28-án, mely zenés ébresztővel kezdődik, majd 10 órától a helybeli soványak és kövérek futballmeccsen mérik össze erejüket. A kultúrház mögött az állatbemutatóra 11 órakor kerül sor, déli 12 órakor pedig indul a színes szüreti felvonulás. A gyerekek és szüleik ügyességi játékokban versenyezhetnek, míg a 16 órakor kezdődő kulturális műsorban az óvodások népi gyermekjátékokat, a kisiskolások néptáncot, a Tini-Trió modern táncot mutat be, valamint fellép a karancsberényi asszonykórus is. A résztvevőket egész nap várja a lacikonyha és a Sanyi büfé, este pedig a szüreti bálon táncolhatnak a település lakói. Bővítik a rendelőt Karancsság. Az önkormányzat finanszírozásával megkezdődött a község orvosi rendelőjének korszerűsítése, bővítése. A kivitelezők vizesblokkot, kiegészítő helyiségeket toldanak az épülethez. A tervek szerint a munkálatokat október 30-ig befejezik. Fotókiállítás Balassagyarmat. Ma, csütörtökön 14 órakor a Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában nyitják meg Varga István fotókiállítását, amelyet október 24-ig naponta 8—20 óra között tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítóteremben A jó bornak is kell cégér! — tartja a közmondás, s e népi bölcsességgel Bálint Györgyné, a lu- dányhalászi Bolta Profilplast Műanyaggyártó Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatója is egyetérthet. Vélhetően ennek tudható be, hogy cége, amely gyártmányainak minőségét tekintve egyedülálló hazánkban, részt vesz a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A társaság a múlt év áprilisától termel, s tizenöt embert foglalkoztat. Német—magyar vegyes vállalatról van szó, amely alkalmazza a három évtizede műanyagprofilokat gyártó Bolta cég tapasztalatait és technológiáját. A termékek 20 százalékát idehaza, 80 százalékát Németországban értékesítik, s ez utóbbi adat önmagáért beszél. Az alapanyagot a Borsodi Vegyi Kombinát szállítja. A partner német vállalat szakmai tudásának és gyártási eljárásának hasznosítása lehetővé teszi speciális színű és ütésnek, a forró bitumennek ellenálló, a hideget tűrő anyagok receptúráinak elkészítését. Olyan anyagösszetételek állnak rendelkezésre, amelyekből különleges dörzsölésál- lóságú, hőmérséklet- és nitrótűrő. csökkentett zsugorodású, az eredeti alakjára visszaállítható, an- tisztatikus illetve elektromos vezetőképességű műanyagféleséTámogató önkormányzat Kishartyán. A helybeliek kezdeményezésére az önkormányzat a volt pártházat idősek klubjává alakította át: a nyitás október elsején lesz. Bővítették a községi szociális szolgáltatások körét egyéb tekintetben is: az étkeztetést igénylők közül a legrászorul- tabbaknak házhoz viszik az ebédet. Nem feledkeztek meg a gyerekekről, illetve a családokról sem, az önkormányzat ugyanis — a gyerekek száma alapján — a napközi otthonos térítési díjak egy részét átvállalja. A renomét csak egyszer lehet eltolni Vadásznadrágok Németországba Az asszonyok ma már úgyszólván kifogástalanul dolgoznak. FONTOS TUDNIVALÓ! Akik részt akarnak venni a Nógrád megyei szépségversenyen, azoknak a kitöltött jelentkezési lap mellé mellékelni kell az ezerforintos nevezési díj befizetését igazoló postai csekket, s ezenkívül részletes önéletrajzot, mely tartalmazza a nevező hölgy foglalkozását, hobbiját, érdeklődési körét és esetleges nyelvtudását. Ezeket együtt juttassa el szerkesztőségünk címére (Új Nógrád szerkesztősége Salgótarján, Palócz Imre tér 4. 3101.), szeptember 30-ig. Hölgyeim, ne tétlenkedjenek! A verseny fődíja: ötvenezer forint, és sok más értékes nyeremény! A verseny rendezői:--------------------------- AXEL-SPRINGER Ú J NÓGRÁD Magyarország Kft. SZERKESZTŐSÉG Nógrád Megyei Iroda JÓZSEF ATTILA Művelődési Központ Érsekvadkert. Bébikorát éli a ruházati kisszövetkezet, amely mindössze szeptember elsejével alakult. A kollektíva a helyi építőipari szövetkezetből vált ki, mivel az négy kisebb gazdálkodó szervezetté „osztódott”. — Ölülünk a változásnak — mondta Jamrik József elnök, — hiszen önálló életet kezdhettünk. Miután nem kell a tetemes általános költségeket fizetnünk, ezért gazdaságosabban termelhetünk. A nagyobb nyereségből többet lehet szétosztani. Igaz, növekedett a felelősségünk, tudniillik mindenről magunknak kell gondoskodnunk. A harminc tagot és hat alkalmazottat számláló kisszövetkezetben férfinadrágokat varrnak, a Balassa Ruházati Kisszövetkezet megbízásából. Jelenleg rövid és hosszú szárú vadásznadrágok kerülnek ki a varrógépek alól, amelyeket német puskások fognak viselni. Az alapanyag, a cérna, a kellék, a gomb egyaránt az igényes külföldi megrendelőtől érkezik, ennek megfelelően nagyok a minőségi követelmények is. A renomét csak egyszer gek állíthatók elő. A különböző színű és formájú műanyagprofilokat széles körben alkalmazzák az iparban és az építőiparban. Többek között a padlószegőlécek, a szőnyegpadló-szegőlécek, a kábelcsatornák az otthonokban is megtalálhatók. A kft.-nek alkalma van a Bolta cégnél a profilszerszámokat és különleges gépeket elkészíttetni, ezáltal a speciális igényeket kielégíteni. A társaság bővíteni kívánja termékválasztékát, s megkezdte a PVC-ből és alumíniumból kombinált Ikarus díszlécek és esőlécek próbagyártását. A termelést is növelni akarja, ezért újabb gépsort helyeznek üzembé. lehet eltolni, mert legközelebb nem lesz rá alkalom... — A múlt év közepétől dolgozom a varrodában, Erdélyből települtem át — tudtam meg Harkó Géza szakmai vezetőtől. — Férfi-női szabó vagyok. Amikor idejöttem, szoknyát varrtak az asszonyok, s csak sok vcsződség árán sikerüli a nadrágHomolya Sándorné NÓGRÁD SZÉPE, 1991. PROFILPLAST KFT ÁSZI Mintadarabok