Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-25 / 225. szám
4 iin-uzz] LÁTÓHATÁR 1991. SZEPTEMBER 25., SZERDA A pártok hímnemnek... Kétperces monológ A közvélemény-kutatásról A politikai pártok mindenütt a világon, sajnos feltűnően hímne- műek. S nemcsak azért, mert szinte kizárólag férfiak a közreműködők, és gyakorta elaggott öregemberek késői önmegvalósítási szándékai, abszurd karriertörténetei uralják a terepet. Elsősorban azért, mert a pártok erőszakosságukban, hatalomvágyukban, intoleranciájukban a férfiszerep történelmi negatívumait testesítik meg. S ez még akkor is így alakul, ha ritka kivételként egy-egy hölgy kerül a párt élére, és vas-, gyémántkeménységgel akar élni, uralkodni. Pedig az ezredforduló éveihez közelítve időszerű volna tudomásul venni a világ nyilvánvaló kétnemű- ségét, sőt a női szerep feltétlen aktualitását. Azt a nőneműséget, amelyben az emberi élet természetes védelme, az emberi méltóság tisztelete, a gyengéd kapcsolatok igénylése a meghatározó. Fegyverek, parancsszavak, kíméletlen, rideg verseny, küzdelem helyett otthonos érzelmek! Hatalombirtoklás, totális uralkodás ambíciói helyett emberséges, örömadó célok kitűzése. A kilencvenes évek Európájában, de különösen a Kárpátok körül sok tízmillió ember érdeke volna hogy jelentkezzék, kezdjen működni egy zseniális, transzexuális sebész (vagy sebészcsoport), aki együttérző, higgadt bölcsességgel elvégzi az ötvenes évektől divatos műtétet. amelynek Dánia az őshazája. Átoperálja, majd a szükséges hormonális kezelésben részesíti a pártokat, amelyek nagy vulkán indulataikat, férfierejüket nyilvánvalóan a közérdek ellen tupírozzák fel, üvöltöznek, döngetik a mellüket, ijesztgetik a kisgyerekeket. Az átoperá- lás során jelentkező fájdalmak jelentéktelenek ahhoz a megkönnyebbüléshez képest, amit az állampolgárok élveznek, amikor látják, hogy a pártok társas viselkedésükben is, érzelemvilágukban is radikálisan megváltoztak. Persze, tudom én, hogy az emberek többsége mennyire idegenkedik, irtózik a művi úton nemet cserélők morbid elhatározásától, holnapi szomorúságától, amikor bizony érthető nosztalgiákkal gondolnak a múltra... Higgyék el: a műtét után elvárható visszavonhatatlan változások, új élet tanulások öröme kiegyenlíti majd a veszteségeket. Sőt, micsoda öröm lesz a pártoknak, ha tömegrokonszenvet érzékelnek maguk iránt a mai apátia, kétségtelen ellenszenv helyett. Ha nem azt hallják folyton, hogy milyen korszerűtlen, időszerűtlen a pártokra alapozott képviselet, hanem segítő emberek állják körül a lábadozó újneműeket. A borszagú kocsmaiság, a nagy duhaj verekedések, vadnyugati és balkáni típusú párbajok, szarvasbika-erőpróbák elmúlása láttán, az új nemi identitás formálódása nyomán kétségtelePOSTÁNKBÓL j Kell-e a kórháznak független orvos-igazgató ? Kijelentem, én soha nem voltam — ma sem vagyok — egyetlen pártnak a tagja, de ami már sok, az sok. Nem szeretem kerülgetni a kását, ezért mindjárt a lényegre térek. Szükséges-e függetlenített orvos-igazgató a pásztói kórházban? A kérdésre, tudom nem vagyok egyedül aki azt feleli: nem! Megpróbálom röviden indokolni kijelentésemet. Kezdem azzal, hogy én a kórházban több mint három évtizeden keresztül dolgoztam. Ez idő alatt négy igazgató főorvos változás volt. Korábban dr. Zemán Dezső több évtizeden keresztül látta el az igazgatói teendőket. A négyből három (dr. Nemes János szülész-nőgyógyász, dr. Csendes Oszkár belgyógyász, dr. Farkas András szülész-nőgyógyász) osztályvezető főorvosként látta el „mellékállásban” az igazgatói teendőket. (Nem én mondom, az élet bizonyította, eredményesen). Csupán dr. Kovács Bertalan volt függetlenített orvos-igazgató. A három nagyra becsült osztályvezető főorvos igazgató az akkori nehéz körülmények között érte el, hogy a mostani tárgyi feltételekkel lehessen a kórházat ellátni. Megjegyzem, Kovács dr. t'üg- getlenítésével akkor sem értettem — sokadmagammal — egyet, de mit lehetett tenni. Mentségére legyen mondva, több másod-, illetve mellékfoglalkozása volt, és számos eü. költségvetési fejezet személyi és dologi feladatait kellett felügyelnie. Most, amikor minden forintnak helye van, úgy gondolom, nemcsak a gyógyszerekkel kell spórolni, inkább a létszámmal. Nem vagyok a számok embere, annyit azért tudok, hogy a pénz mennyire fontos a gazdaságban, legyen az magán, vagy állami. Az orvos-igazgató példájánál maradva, a havi bére — úgy'tudom — több mint 40 ezer forint + járulékaival számolva meghaladja az évi egymilliót. Ugye nem kell bizonygatnom mi mindenre (hasznosabbra) lehetne fordítani ezt a nem csekély összeget. Tudom, tapasztalom, hogy nekünk, kispénzű embereknek kell sok mindent megfizetnünk. Ezért sem tudom szó nélkül hagyni a közpénz pocsékolását. A pásztói kórház kicsi egészségügyi intézmény ahhoz, hogy elbírjon függetlenített orvosigazgatót. Úgy érzem, az önkormányzatnak felül kellene vizsgálni a jelenlegi helyzetet és minden fölösleges értelmetlen kiadást célszerű megszüntetni, legyen az személyi, vagy dologi jellegű, a lakosság tűrőképességének enyhítésére, az intézmény szolgáltatására szoruló betegek, és az ott dolgozók közérzetének javítása érdekében. Kijelentem, hogy dr. Novák László szakmai képességét nem ismerem, nem a személye ellen emelek kifogást, a módszert, a gyakorlatot helytelenítem. Mint volt kórházi dolgozó, nem tudom elképzelni, hogy a napi 8 óra munkaidő alatt mivel foglalkozik az orvos-igazgató akkor, amikor minden osztályon és gazdasági területen jól felkészült szakgárda tevékenykedik. Úgy tudom, szakmai dolgokba — főorvosi intézkedésekbe, gyógyító munkába — nem szólhat bele. Itt jegyzem meg, vannak olyan hangok, hogy több időt tölt az igazgató úr intézményen kívül, állítólag „párt”-ügyek intézésével. A tollából megjelenő különböző újságcikkek is arra engednek következtetni, hogy jut ideje nem igazgatói feladatok elvégzésére. R. L.-né kórházi nyugdíjas (Név, cím a szerkesztőségben) nül a pártoké lesz a rokonszenvünk. Talán még az is lehetséges, hogy távlatos jövőt akarnánk garantálni az ilyen pártoknak, a törvényszerű végső kimúlás előtt, hagy éljenek még néhány évtizedig az új évezredben is! Majd úgy beszélünk róluk, mint szerető édesanyáról, hiszen többek között a családanyai szerepet is megtanulják. Jó ötven év múlva már csak a szilveszteri kabarétréfák őriznek meg a régi zaftos közéleti csaták szókincsét, a régi pártcsaládok külső és belső használatú párbajszokásait. Unokáink hatalmasakat nevetnek majd a régi pártideológiákon és stratégiákon, az asztalcsapkodásokon, kardcsörtetéseken, kitaszításokon, és újraegyesüléseken. Az új évezred gyermekei az istennek sem hiszik el az akkori öregeknek, hogy mindez nem agyrémkitaláció, kabarépatron csupán, de ezeknek a poénoknak a kilencvenes években még a valósághoz is volt valami közük. Azt sem hiszik, hogy a pártok hímneműek voltak, és férfi önzésük, örömadási és tanulási képtelenségük minden képzeletet fölülmúlt... Az unokák csak széttárják karjukat: miféle közmegegyezés tartotta meg akkor ezeket a pártokat az ő székházaikban? A csendes, sokat próbált öregek erre a kérdésre egyszerűen nem tudnak válaszolni... Erdős István „Gyárilag” programozva Egy felmérés szerint a brit videotulajdonosoknak mintegy fele képtelen rendesen beállítani videomagnójának időkapcsolóját, vagyis, hogy a készülék a tulajdonos távollétében műsort rögzítsen. A gyárak, a televíziós társaságok maguk próbálnak a nagyobb kényelemmel a vásárló kedvébe járni. Már három olyan rendszer is létezik, amely valósággal gyerekjátékká teszi a videoprogramozás amúgy sem túl nagy boszorkányságnak számító műveletét. Az egyik brit tv- csatorna a képújságot használja fel a programozáshoz. A távirányítóval csupán egy kis pontot kell futtatni a képernyőn a rögzíteni kívánt műsor feliratához, s a készülék a megfelelő időben felveszi. Más cégek a műsorújságokban számsorokat, vagy vonalkódot nyomtatnak az egyes műsorok mellé, s elég csupán végighúzni rajtuk a távirányító megfelelő részét, a programozás automatikusan megtörténik. (FEB) Elmosta a rendszerváltás a szépemlékű hangulatjelentéseket. A kozmetikázott, kopott közhelyekkel tűzdelt politikai igazolványképeket, amelyekről készítői és megrendelői egyaránt tudták, hogy keveset vagy éppen semmit nem tükröznek a valóságból. Azt hinné az ember, hogy ha leáldozott a hangulatjelentések napja, felvirrad a közvéleménykutatásoké. Végre is ha egy ország közállapotainak formálásában valaha volt szerepe a köz véleményének, akkor most van. Vagy legalábbis kellene, hogy legyen. Ezért meglepő a napokban közzétett hír, miszerint a kormány eldöntötte: ez év végével megszünteti a felügyeleti körébe tartozó Magyar Közvéleménykutató Intézetet. A fölszámolás hivatalos indoka voltaképp rokonszenves: egy tárgyilagos, mindenféle befolyástól mentes közvéleményfeltáró centrum nem kötődhet sem felügyeleti, sem egyéb szempontból a kormányzathoz. Az önállósításnak azonban ez a meglehetősen kategorikus módja akarva-akaratlanul megkérdőjelezi a hivatalos indoklást. Mert ki ne tudná, hogy krízis-helyzetben, népszerűtlen intézkedések sorozatára kényszerítve nincs olyan kormány, amelyről a valósághoz kicsit is ragaszkodó közvélemény-kutatás hízelgő képet tudna festeni. Ha tehát csak a népszerűtlenség különböző fokozatainak feltárására képes, akkor inkább „dűljön össze ez a vendégfogadó”? Reméljük közösen, hogy nem efféle logika munkált a döntéshozókban, s hogy a bontást mihamarabb építés követi. Mert a köz valódi hangulatának, a társadalom különböző rétegei tényleges véleményének, álláspontjának és közérzetének ismerete nélkül itt és most demokratikusan aligha lehet vezetni, politizálni. (bajnok) Devizamegtakarító szövetbank Dr. Bálint B. József főorvos és asszisztense, Szántóné M. Erzsébet szövetkonzervek előállításával foglalkoznak a baleseti sebészet számára. A hazánkban egyedül az Országos Traumatológiai Intézetben működő szövetbank, állati és emberi eredetű csont, bőr, ín és egyéb szövetkonzervekkel látja el az ország összes kórházát. Ezzel, hogy a drága transplantációs anyagokat nem valutáért kell importálni, a népgazdaságnak sok millió devizamegtakarítást eredményeznek évente. Az átültetésre szolgáló csontléceket üvegekben tárolják. (MTI-fotó) SUGARZOBEKAK A Tennessee állambeli Oak Ridge környékén egy időre lekerülhet a vendéglői étlapokról a békacomb. Az történt ugyanis, hogy egy igen termékeny szaporodási időszak után hatalmas békacsapatok kezdtek elvándorolni két közeli tóból, amelyekről viszont kiderült, hogy az ötvenes években közepesen veszélyes radioaktív hulladék lerakóhelyéül szolgáltak. A környék békavonulási útvonalait lezárták, s most kutatók mérik az állatok radioaktivitását. Amelyik „tiszta”, mehet egy friss vizű patak felé, amelyik nem, annak vissza kell térnie a tavakba. A kutatók megnyugtatták a lakosságot, hogy a békák senkit sem fertőzhetnek meg, ha csak el nem fogyasztják őket. Ilyen veszély viszont nem fenyeget, mert ezt a békafajt amúgy sem szokták megenni. ÚTBAIGAZÍTÓ— AUTÓSOKNAK(l) ■ A biztosítás bizonytalanságai (FEB) Senki sem állítja, hogy az autósok nagy örömmel fogadták a gépjárművek kötelező balesetbiztosítását. Valljuk be őszintén, új helyzetet teremtett, s nemcsak az autóstársadalom zsebére van kihatással, hanem következményei az utakon, a mindennapi közlekedésben is jelentkeznek. Az új biztosítás bizonytalanságai számos autóst bosszantanak, sokan nem is tudják pontosan mikor, miként védi őket a sok ezer forintért megvásárolt kötvény. Sorozatunkban erről beszélgetünk dr. Ragály Istvánnal, az Állami Biztosító főosztályvezetőjével, aki a sokszor kellemetlen kérdésekre is igyekezett őszinte választ adni. A jelenlegi kötelező biztosítás egyik, eddig nálunk ismeretlen eleme, hogy a kár okozásának — bármilyen kicsi is legyen az — anyagi konzekvenciái vannak. Ez sok embert óhatatlanul arra ösztönöz, hogy igyekezzen a felelősség elől elmenekülni. — A napokban magam láttam: egy Skoda és egy Ford ütközött, az utóbbiban tetemes kár keletkezett. (Mellesleg a fordos fizet magasabb biztosítási díjat! — a szerk.) Mindkét gépkocsivezető a másikat okolta, majd amíg a Ford tulajdonosa a sérüléseit vizsgálta. a skodás beugrott a kocsijába és elhajtott. A helyszínen bámészkodók közül egyikünk sem írta fel a rendszámát. Ilyenkor mi a teendő? — Ha nincs meg a kárt okozó gépkocsi tulajdonosa — nincs mit csinálni. Ha a károsultnak van saját Cascója, akkor arra megcsináltathatja a kocsiját, ha nincs, akkor bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. — Tégy ük fel, vitatkoznak, nem tudnak megegyezni a felek. Ilyenkor mi a teendő? — Mindenképpen el kell dönteni a felelősség kérdését. Ha nem tudnak dűlőre jutni, rendőrt kell hívni. Tudniillik arról van szó, hogy a kötelező biztosítás „pontos” neve: felelősségbiztosítás. Ennek értelmében a biztosító a kártokozó felelősségét vállalja át, mert a törvény úgy szól, hogy aki másnak kárt okoz, köteles megtéríteni azt. Ahhoz, hogy helyette a biztosító fizessen, el kell ismernie, hogy ő okozott kárt. Ez ugyanígy volt az előző biztosítási rendszerben is. — Azt gondolom, a biztosítók is tudják, hogy a rendőrségnek aligha van kapacitása minden apró vitás ügyet a helyszínen kivizsgálni, eldönteni. Mikor nélkülözhetetlen a rendőr jelenléte? — A rendőri eljárás csaknem biztosan hozzásegíti a károsultat kára megtérüléséhez, hiszen a hatósági határozat alapján a legtöbben belátják hibájukat... — És ha mégsem? — Akkor nincs felelős — és nem fizet a biztosító. Ilyen esetben bírósághoz kell fordulni. Abban az esetben, ha a bíróság megítéli a kártérítést — fizetünk. — Egy-egy ilyen vitás ügyben az ítélethozatal akár évekig elhúzódhat. Kinek éri meg a hercehurca? — Ez a 22-es csapdája! Annak éri csak meg, aki valamilyen okból nem akarja megterhelni a biztosítását a felelősség vállalásával. Higyje el, az emberi indítékok sokszor kiszámíthatatlanok! K. T.
