Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-20 / 221. szám

Széchenyi és Nógrád Emlékező sorok Széchenyi István születésének 200. évfordulójára III. Új épületszárny az egri főiskolán Az új tanévet, új épületrészben kezdhették el az egri tanárképző főiskola hallgatói. A Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat csaknem 150 millió forintos beruházással készítette el az ú j épü­letszárnyat, ahol a filozófia, a politikai elmélet, a földrajz sza­kok, az idegennyelvi lektorátus, a könyvtár, a stúdió, a nyelvi labor; előadótermek, tanári szobák, szociális helyiségek kaptak helyet. A főiskola egyre jobban törekszik arra, hogy az egyetemi szintű képzést valósíthassa meg Egerben. MTI fotó Medicina kaleidoszkóp Miért fáj az amerikaiak feje? Még a XX. század második felében is bizonytalannak tűnt a Széchenyi család eredő helye. Valószínűsítették, hogy „a csa­lád a nevét a Nógrád vármegyei Szécsénytől vette.” Nagy Iván, jeles történészünk szerint: „Eredetének szálait a XVII. századon túli családtörténet eleddig föl nem kutatá. Általá­nos és legigazabb vélemény szerint bölcsője Nógrád várme­gye.” Később pontosította a fen­tieket: „A gróf Széchenyi böl­csője a Nógrád vármegyei Szé- csény mezőváros volt.” Ma is ez az elfogadott nézet. Belitzky János, a család egyik alapító ősének tekintette, a XIV. század közepén itt élő, és sokfelé bir­tokos, erdélyi vajdává emelke­dett Szécsényi Tamást. Széchenyi István már messze került e tájról, de amikor gon­dolkodott családjáról, a család történeti származó helyeként nevezte meg Nógrádot. Egyik levelében írta le, hogy bár régen nem járt Nógrád tájain, szívesen megtenné azt. Az élete és sorsa miatt azonban ez az óhajtása csak 1832 nyarán teljesült. Legközelebb 1838-ban kínál­kozott volna erre lehetőség, amikor a Balassagyarmaton megnyíló kaszinó ünnepélyes átadására hívták meg. Ezen azonban elfoglaltsága miatt nem vehetett részt. Széchenyi a politikus — és ezt is sokan ellentmondásoktól nem mentes életútja furcsaságai közé sorolják — programja ki­munkálása során elsősorban nem az arisztokratákra, hanem a képzett köznemesi osztály jeles tagjaira alapozott. 1847-től, e körben feltűnt, és tartósan ott is maradt, a Balassagyarmaton született, angolos műveltségéről közismert, fiatalember: Bérczy Károly. Amint ez újabb törté­nelmi, irodalmi kutatások iga­zolták, az első Anyegin fordító­ként ismert Bérczy Károly sze­reppel bírt Széchenyi gazdasági programjainak kimunkálásában. A lótenyésztés, a lóverseny-' zés, a lósport és a sport újságí­rás meghonosításában kapott ki­tüntető feladatot. 1830 első hó­napjában, alig több, mint két­százoldalas kis könyv jelent meg: a Hitel címet viselte. Szé­chenyi István nagy vihart ki­váltó műve kapott nyilvánossá­got a körülvágatlan példányok­ban. A megjelenése pillanatától kezdődően megosztotta olva­sóit. A legjelentősebb kritikus Dessewffy József, a Taglalat című munkájában, az arisztok­rata ellenérzést, a Hitel-ben le­írtak megvalósításának lehetet­lenségét vélelmezte. A könyv nógrádi fogadtatását Sréter János, a huszonnégy éves vármegyei hivatalnok írásából ismerjük. /Gondolatainak egy részletét lásd a mellékelt repro­dukción./ Itt is nagy érdeklődést váltott ki. Túlzás nélkül állítha­tom: könyv azóta sem csigázta fel ennyire az olvasói figyelmet, nem váltott ki olyan véle­mény-viharokat, mint a Hitel. Az első és általános örömhul­lám azonban éppúgy, mint az országban, Nógrádban megyé­ben is elcsitult. A hatás azonban még hosszabb ideig megmaradt a politikai életben. A korai libe­ralizmus nézetrendszere ka­paszkodott meg az itt élő, állít­hatom, az 1830-as évek elejére érvényességgel bíróan, a politi­záló értelmiség, a köznemesek gondolataiban. A mű az új. Eu­rópára is jobban figyelő felfo­gást, a politizálás korábbitól el­térő gyakorlati lehetőségét is felvillantotta: a nézetek elkülö­nülése egy ideig nem a nemesi birtok-perpatvarok, nem képvi­selőválasztások korrupciós-ita­los jelenetei mentén alakult, a nemzet sorsának jobbítására irányuló felfogás uralkodott. Széchenyi további művei, azonban már nem okoztak a fentiekhez hasonló intenzitású érzelmi, politikai hullámverést. Továbbiakban a politizálás a kurzus-igények szabta meder­ben folyt. A halál-híre itt Nógrádban is megdöbbenést váltott ki. De sem ekkor, sem a későbbiek so­rán a Széchenyi életmű, gondo­latainak gazdagsága nem vált kultuszteremtő értékké. dr. Horváth István Az amerikai orvosok is jól tudják, hogy a fejfájás külön­böző betegségek kísérő tünete lehet. A kutatók mégis azon a véleményen vannak, hogy a migrént nem elsősorban a be­tegségek, hanem külső ténye­zők, életmódbeli körülmények váltják ki. E téren a kutatások már olyan széleskörűek, hogy az USA-ban negyedévenként külön folyóirat jelenik meg "A fejfájás" címmel. E folyóirat felmérése szerint a 25-49 év közötti amerikaiak 71 százalékának azért fáj a feje, mert állandó időhiányban szen­ved, és idegesíti őt, hogy szá­mos ügye hosszú ideje elintézet­len. Nagyon sokan azt állították, hogy náluk a migrént a rakon­cátlan gyerek, a sok kifizetetlen számla vagy a kevés alvás váltja ki. Míg a 25-30 év közöttieket elsősorban a megélhetési költ­ségek aggasztják, addig a 40 év körüleknél a túlfeszített munka a fejfájás okozója. Általános ta­pasztalat, hogy a nőknek többet fáj a fejük, mint a férfiaknak. A tanács jól ismert: "semmin se idegeskedj!" Ezen időpontban jelent meg amaz eruekes munka a „Hitel“. A’ Nógrádlia került első példányok azonnal az egész miveit közönség figyelmét e’ könyvre vonzották. A’ kik először kezdették olvasni, nem tartózkodhattak vissza az általok föllelt érdekes tárgyak közlésétől: mutogatták ismerőseiknek, dicsekedtek harátjaik előtt, örültek, hogy a’ könyv’ liecsét a' puszta czlmhül eltalálták. A’ meglepő lelemény majd mindent mozgásba hozott. Irigykedve kap- dostak a’könyv után azok, kiknek meg nem volt: min- denik akarta olvasni. Kézről kézre jártak a’ nehány pél­dányok. Kevésnek vólt türelme várakozni, inig más vé­gig olvasta, vagy több példányok hozataliak volna. Kisebb ’s nagyobb társaságokban, magános ’s nyilvános helyeken, valahol csak többen együtt lehettek, a’„Hitel“ olvastatott, ’s a’ ki Így sem tudott hozzájutni, elmondatta mások által a „Hitel“ nevezetesebb részleteit. Nógrádban ekkor minden érdekes beszélgetés' tárgya, minden politikai szóváltás’ czélkereke folyvást a’ „Hitel“ volt. Előhozat­tak egyes helyei, magasztaltalak egyes állítmányai — mindenik örült, ha ezekben valamit ön gondolkodásával megegyezőt, mutathatott. Részlet Sréter János Hitel „köszöntőjéből”. (Repro: Buda László) Visszhang Új MSZMP? Az Új Nógrád szeptember 14-i számában megjelent „Rövid kérdés, rövid válasz” című cikkel (írta Jecsmenik Andor) teljesen egyetértek. Néhány kiegészítést azonban szeretnék hozzáfűzni. Ha ez az MSZMP, ami most alakult újjá, és nem a régi MSZMP, akkor miért nem nyújt segítséget az 1956-os salgótarjáni véreng­zés elkövetőinek felkutatásá­hoz? Pedig nem is lenne olyan nehéz. Ma is élnek Baglyasal- ján, Zagyvapálfalván, Kazá­ron és más helyeken, akik ezeknek a bűnöknek az elkö­vetésében részt vettek. Ha ez az MSZMP más mint a régi, akkor miért nem nyújt segítséget a régi MSZMP volt megyei kiskirályainak, a jog­talanul megállapított magas pártnyugdíjaknak, illetve tu­lajdonosaik nevének nyilvá­nossá tételéhez? Ha ez az MSZMP más, mint a régi, akkor miért nem ismeri el, hogy ezt a nehéz munkaerő helyzetet nagyrész­ben a volt MSZMP-nek is kö­szönhetjük azzal, hogy a ha­zugság-iskolával, a marxista egyetem elvégzésével külön­féle mondvacsinált állásokba, jó fizetéssel helyezték el egy­más rokonait, barátait, barát­nőit. Inkább azzal törődtek volna — a vállalatok kitüntet- getései helyett —, hogy mo­dern, fejlett gépekkel szerel­jék föl a gyárakat. Félő, hogy ebben az MSZMP-ben is azok vannak nagy részben, akik az országot ide juttatták, csak most meg­bújnak, és a demagóg kom­munista eszmét követik úgy, mint negyven esztendőn ke­resztül tették. Sz.L. Salgótarján (Név,cím a szerkesztőségben) A kongresszus elleni demonstráció is engedetlenség! Az Új Nógrád szeptember 6-i számában jelent meg tudó­sítás az MDF megyei gyűlésé­ről, melyen részt vett Kónya Imre frakcióvezető is. A tudó­sításból idézek: „A megye­gyűlés egyhangúlag támogatja a Politikai Foglyok Országos Szövetségének, annak Nógrád megyei szervezetének az MSZMP kongresszus idejére tervezett néma demonstráció­ját . . .” Nem azt firtatom, hogy le­gyen-e MSZMP kongresszus városunkban vagy ne legyen, hanem az MDF egységes ál­láspontját, melyre áldását adta Kónya Imre, aki az év márciu­sában az országgyűlés elé ter­jesztette, majd keresztül vitte azt a törvényt, melyben a ta­xisblokád idején, a taxisok mellett tüntetők elítéltettek, de amnesztiát kaptak azzal, hogy a jövőben aztán „kussoljanak” minden engedetlenségtől. Egyáltalán nem helyeslem magam sem a kongresszus megrendezését városunkban, de amennyiben önkormányza­tunk mégis az engedélyezés mellett dönt, úgy minden el­lene irányuló demonstráció engedetlenségnek számít. Vagy talán kivételek azok az esetek, melyikre az egyik kormányzó párt áldását adja? Kónya' Imre frakcióvezető szerint ez jellemzi a demokra­tikus jogállamiságot Magyar- országon. Mező Sándor Salgótarján J oggal úgy gondolhatnánk, hogy megszabadultunk minden felesleges kacattól, amikor az elementáris háborús feszültségeket felszámoló vi­lágban Magyarország is átköl­tözik egy békés, új házba, egy lakható, modern századvég-ott­honba. Olyan otthon ez, amely­nek környékéről is hiányoznak majd a totalitáriánus állam szö­gesdrót berendezései. Olyan, ahol nem kell rettegni egy éj­szakai csengetéstől, ahol nem lézetnek lidércnyomásos valla­tások, kínzások, munkatáborok. Úgy gondolnánk, hogy az elhú­zódó költözés ezernyi gondja, feszültsége, zavarodottsága el­lenére világos: itt majd lehet élni! Valóságos az esély egy jobb, tisztességesebb életre, s ez az emberek nagy többségénél eleve kizárja, hogy az elhagyott régi ház iránt nosztalgiák ébre­dezzenek . . . Nosztalgiák azokkal az eszmékkel kapcso­latban, amelyek nevében „for­radalmi” kormányok, hatalmak hét évtizeden át rendszeresen és következetesen, és kizárólago­san erkölcstelenek, ember-elle­nesek voltak. Antihumanitásuk éppúgy nyilvánvalóvá lett Ma­gyarországon, mint Moszkvá­ban, Kambodzsában, Kubában, Koreában, az NDK-ban vagy Líbiában.A nagy átlátható anti- humánus folyamatok tényeit, mindig és mindig új Ígéretek­kel, hazugságokkal mosta szét a megújult eszme nevében hata­lomért nyúló csoport., s meg­akadályozhatták a belátást: A fasizmus mellett a kommuniz­mus volt az, amely ebben az év­században egész földrészeken megakadályozta, hogy az embe­rek között normális, egészséges kapcsolatok szövődjenek, s hogy az emberek megismerjék egymást ahhoz, hogy békében egymás mellett élni mód le­gyen . . . Nem. Bizalom, bé­kesség helyett elemi gyanakvás, Vörös rongyoszsák ellenség-teremtés! Megértés, türelem helyett elképesztő tü­relmetlenség! S mindezek nyo­mában fajok, vallások ütközése, oszd meg és uralkodj elv kö­nyörtelen érvényesítése. A lel­kiismeret szerint élő, nem ve­zércikk szólamok szerint gon­dolkodó értelmiséget, állam­polgárt joggal fogta el kétség- beesés: hogyan leszünk úrrá ilyen felkorbácsolt indulatten­geren? I tt is, immár két éve köl­tözködik az ország, de a lélek, — éppen a nagy eszme bénító, pusztító mérge­zése miatt, — ma is féllábon gubbasztó madár. Szánal­mas-félelemmel megtelve bi­zonytalan: álljon, várjon talán féllábon? Lépni próbáljon? Ta­lán már repülni is merhetne? Hiszen repülni, szárnyalni kéne! Alkotni, kezdeményezni kéne! Másokat magukkal ra­gadva, jól szervezett cselekvé­sekkel kellene bizonyítani: a költözés, a változás az állam­polgárokért van! Ez a bizonyí­tás sürgős, halaszthatatlan ügyünk, mert az új ház padlásán bizony ott van, éledezik a régi, vörös rongyoszsák. Akaratlanul is hoztuk magunkkal a régi ház­ból, degeszre törve törmelékkel, szeméttel, kacattal. S csodák csodája, most a zsákból olyan színes, szép régi kendők ránci- gálhatók elő, amelyeken egyen­lőség, szabadság, munkás-test­vériség jelszavai fénylenek. Az éppen új Ígéreteket kigondoló, zsák szájánál álló urak közül, ki volna bolond mélyebbre nyúlni, a zsák mélyére, és vértől, mo­csoktól ragacsos rongyokat, lá­gerleveleket lengetni mai poli­tikai meggyőzés céljából? Vagy olyan képsort felmutatni, ahol egy pesti diák, egy tizenhét éves gyerek áll egy téglafal előtt, holttestek fölött, pufajkás ma­gyar és más nemzetiségű kato­nák között a novemberi szélben. Puskatussal szétvert álla mel­lére lóg, de az ütések záporoz­nak tovább, mígnem az őrmes­ter pisztolyából kicsap a torko­lattűz, a gyerek fejét vér borítja el, de még él az ifjú magyar ember, kezét védekezőén maga elé emelné, ha még arc lenne az a roncs, ha emberek állnának körülötte, nem vadak ... De hiába védekezne, rádördül a második lövés, a koponyába csapódó golyó iszonyatát meg­int átéli és elszenvedi a fiú, már halottnak látszik, de ahogy be­sötétedik. mozdul, mászik, me­nekül a teherautók mellé készí­tett hullák közül, és cso- dák-csodája, életben marad, sőt 35 évvel 1956 novembere után elbeszélheti történetét. /1991 szeptember 15. Magyar Rádió, Vasárnapi Újság interjúja/. Ha valaki ezt a képet maga előtt látja, már minek emlegetni a harmincas évekből Sztálin meggyilkolt millióit, Beriját. Polpotékat, az 1953-as Berlint vagy Poznant, 1968 Prágáját, Románia véreskezű vezérét, vagy Castrót, a közép-afrikai kubai hőstetteket . . . A nagy vörös rongyos­zsák őrzői földosztás­ról varázsolnak elénk képeket, parasztgyerekek egye­temre küldéséről, lázas-sikeres országépítésről. Úgy szelektál- áják a történelmet. S tetszetős az elhatárolás is a múlt bűneitől; mintha nem tudnánk, Sztálin, Rákosi, Kádár, Honecker is mit állított volna a célokról, a jövő­ről .. . A valóságra az eszme nevé­ben koreografált véres-rettene­tes történetre mindig utólag de­rült fény. S nagyon is félő: mennyi rémtett van még ma is árnyékban, titkosan kezelt do­kumentumok árnyékában. S mikor olyan helyzetben va­gyunk, mint egy család, amikor költözik, s az új ház berende­zése, belakása körül sok a vita, amúgy is mindennapos a konf­liktus, a harag, s az ezek nyo­mán alakult légüres tér, gondo­san nézzük meg mit hajigáinak közénk a padlásról azok, akik ott állnak a nagy zsák körül. A vörös rongyoszsák szájánál nyúlkáló urak a demokráciára hivatkoznak és októberben Sal­gótarjánt éri a "megtiszteltetés", hogy a kommunista párt törté­netében először kisvárosban rendezik meg a nagy eseményt, az éppen aktuális kongresszust. Úgy tesznek, mintha itt az em­berek kevésbé tudnák, milyen feneketlenül mély a nagy vörös rongyoszsák, s hogy amikor egyik ember fiát egyetemre küldték, a másikat börtönbe, munkatáborba büntetlenül . . . Mintha itt Salgótarjánban fel­mutatható tömegrokonszevvé lehetne duzzasztani néhány száz igen öreg ember, /gyakran sze­génységben, tisztességben megőszült igazi veterán nosz­talgikus érzelmeit. Ilyen bű­vészmutatvány sorozat termé­szetesen reménytelen kísérlet. Októberben, és jövőre, és más­kor is. Bizonytalan sajtókom­mentárok, mutatós nyilatkoza­tok még szülhetnek kisebb-na- gyobb zavarokat a minősítések­ben, de ami az eszméket illeti, egészen bizonyos, hogy az em­berek, az állampolgárok 1991-ben valami másra várnak, valami újra, korszerű gondo­latra. A mikor körülöttünk jó néhány országban be­tiltották a „pártot”, amikor elkobozzák a vagyont az eszme mellől, nem kellene Ma­gyarországos is alkalmazkodni a „történelmi körülményekhez” oly módon, hogy feledve az ósdi demagógiát, a parlamenten kívülrekedt kispártok rögös út­ján viszik tovább a lángot, s régi, nagy. vörös rongyoszsá­kot . . . Erdős István

Next

/
Thumbnails
Contents